Index 
Elfogadott szövegek
2017. november 16., Csütörtök - Strasbourg
A véleménynyilvánítás szabadsága Szudánban, nevezetesen Mohamed Zine el-Abidine esete
 Terrorista támadások Szomáliában
 Madagaszkár
 EU–Új-Zéland partnerségi megállapodás a kapcsolatokról és az együttműködésről (egyetértés) ***
 EU–Új-Zéland partnerségi megállapodás a kapcsolatokról és az együttműködésről (állásfoglalás)
 Az EU–Afrika-stratégia: a fejlődés fellendítése
 Az európai ombudsman 2016. évi tevékenysége
 A környezetvédelmi politikák végrehajtásának felülvizsgálata
 Az egyenlőtlenségek elleni küzdelem mint a munkahelyteremtést és a növekedést ösztönző eszköz

A véleménynyilvánítás szabadsága Szudánban, nevezetesen Mohamed Zine el-Abidine esete
PDF 261kWORD 47k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i állásfoglalása a véleménynyilvánítás szabadságáról Szudánban, nevezetesen Mohamed Zine el-Abidine esetéről (2017/2961(RSP))
P8_TA(2017)0443RC-B8-0634/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a szudáni helyzetről szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2012. június 13-i(1), a 2013. október 10-i(2), a 2014. december 18-i(3) és a 2016. október 6-i(4) állásfoglalására,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2017. évi ülésén képviselendő uniós prioritásokról szóló, 2017. március 16-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájára,

–  tekintettel a Cotonoui Megállapodásra,

–  tekintettel a sajtóra és kiadványokra vonatkozó 2009. évi szudáni törvényre,

–  tekintettel az információszabadságra vonatkozó 2015. évi szudáni törvényre,

–  tekintettel a véleménynyilvánítás szabadságáról és az információhoz való hozzáférésről szóló pán-afrikai konferencia 2017. március 26-i kampalai nyilatkozatára,

–  tekintettel az EU, Norvégia, az Egyesült Államok és Kanada 2016. december 7-i, a szudáni politikai foglyokkal és cenzúrával kapcsolatban tett közös nyilatkozatára,

–  tekintettel a véleménynyilvánításnak az interneten és egyéb környezetben való szabadságáról szóló uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel az ENSZ független szakértőjének, Aristide Nononsinak a 2017. május 11–21-i szudáni misszióját követően a szudáni emberi jogi helyzettel kapcsolatban tett nyilatkozatára,

–  tekintettel Sztilianidesz biztos 2017. október 22–23-i szudáni látogatására,

–  tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének (alelnök/főképviselő) az EU nevében az újságírókkal szemben elkövetett bűncselekmények büntetlensége elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából tett 2017. november 2-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a Riporterek Határok Nélkül 2017. évi sajtószabadság-indexére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel Mohamed Zine el-Abidine 2012. február 23-án az Al-Tayar újságban megjelent cikkében korrupcióval vádolta Omar el-Basír szudáni elnök családját;

B.  mivel a szudáni nemzeti államvédelmi és titkosszolgálati szervek (NISS) vádat emeltek Mohamed Zine el-Abidine és a főszerkesztő, Osmar Mirgani ellen;

C.  mivel 2017. október 23-án egy szudáni bíróság öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Mohamed Zine el-Abidine-t azzal a váddal, hogy megsértette az újságírók etikai kódexét;

D.  mivel az Al-Tayar főszerkesztőjét, Osman Mirganit 10 000 szudáni font pénzbírság kifizetésére vagy hathónapos börtönbüntetésre ítélték ugyanazokkal a vádakkal, és miután a Szudáni Újságírók Szövetsége kifizette a pénzbírságot, szabadon bocsátották;

E.  mivel a Mohamed Zine el-Abidine-t és Osman Mirganit is képviselő ügyvéd kifejezésre juttatta azon szándékát, hogy fellebbez az ellenük hozott ítélettel szemben;

F.  mivel beszámolók szerint az NISS kihallgat és fogva tart újságírókat, és mivel számos pert indított szudáni újságírókkal szemben, és önkényesen elkobozta például az Al-Tayar, az Al-Jareeda az Al-Watan, az Al-Youm Al-Tali, az Al-Ayam és az Akhir Lahza újságok azon teljes példányszámait, amelyek a kormányt bíráló cikkeket közöltek;

G.  mivel 2016-ban 12 újságot érintő legalább 44 eset volt, ahol ilyen kiadványokat koboztak el, többek között egyetlen hét alatt az Al-Jareeda öt példányát kobozták el; mivel 2016. augusztus 14-én a sajtóval és kiadványokkal foglalkozó nemzeti tanács határozatlan időre felfüggesztette az Elaf, az Al-Mustagilla, az Al-Watan és az Awal Al-Nahar újságok kiadását;

H.  mivel a szabad, független és pártatlan média a demokratikus társadalmak egyik alapvető eleme;

I.  mivel 2017. január 8-án Szudán aláírta a „Médiaszabadság az arab világban” kérdésről született nyilatkozatot, és ezzel Palesztina, Tunézia és Jordánia után a negyedik aláíró fél lett; mivel a médiaügyekért felelős államminiszter kijelentette, hogy a kormány elkötelezett a szudáni sajtószabadság tiszteletben tartása mellett;

J.  mivel a Riporterek Határok Nélkül 2017. évi sajtószabadság-indexében Szudánt a legkevésbé szabad országok közé sorolja: 180 helyből a 174. helyet foglalja el az ország „a média zaklatása, cenzúra, újságok példányszámainak elkobzása, médiumok bezárása és az internet korlátozása miatt”;

K.  mivel az ENSZ független szakértőjének a szudáni emberi jogi helyzetről szóló jelentése 2017 júliusában megállapította, hogy az NISS által az Al-Jareeda újsággal szemben alkalmazott cenzúra megsértette Szudán ideiglenes nemzeti alkotmányát;

L.  mivel Szudán aláírta, de nem ratifikálta a 2005-ben felülvizsgált Cotonoui Megállapodást;

M.  mivel Federica Mogherini alelnök/főképviselő 2017. november 14-én, a szudáni elnök, Omar el-Basír ugandai látogatásán nyilatkozatot adott ki, amelyben mindkét felet emlékeztette a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumára, arra, hogy tartsák magukat a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeikhez és hajtsák végre azokat;

N.  mivel az emberi, polgári és politikai jogok továbbra sem érvényesülnek Szudánban;

1.  komoly aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy 2017. október 23-án a kartúmi sajtóbíróság öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Mohamed Zine el-Abidine-t, és felszólítja a szudáni hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják felül az ellene felhozott összes vádat;

2.  mélységesen aggódik a véleménynyilvánítás szabadsága, a folyamatos cenzúra és az újságok elkobzása, valamint az újságírók abbéli korlátozása miatt, hogy szabadon kinyilváníthassák véleményüket Szudánban; megjegyzi, hogy a politikák és politikusok elszámoltathatósága a nyilvánosság előtt nem szabad, hogy a szabad sajtó elnyomását eredményezze; továbbá aggodalommal állapítja meg, hogy a rutinszerű elkobzások és a működés felfüggesztése hosszú távú pénzügyi megszorításokat rótt az újságokra;

3.  sajnálattal állapítja meg, hogy számos beszámoló érkezett a médiaszabadság sorozatos megsértéséről, illetve arról, hogy az NISS folyamatosan zaklatja az újságírókat, és határozottan kéri a szudáni hatóságokat, hogy gondoskodjanak róla, hogy az NISS hatásköre és módszerei megfeleljenek a nemzetközi normáknak;

4.  úgy véli, hogy a szabad, független és pártatlan média, amelyben a nyílt vita kulcsszerepet tölt be, a demokratikus társadalmak egyik alapvető eleme; felhívja az Uniót, hogy fokozottan törekedjen a véleménynyilvánítás szabadságának külső politikái és eszközei révén való előmozdítására;

5.  határozottan kéri a szudáni hatóságokat, hogy haladéktalanul vessenek véget az újságírók és az online vagy offline véleménynyilvánítás szabadságát védelmezők elleni zaklatás, megfélemlítés és támadás minden formájának, és hajtsanak végre demokratikus reformokat, ezáltal biztosítva az emberi jogok, így a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét és előmozdítását az országban, Szudán ideiglenes nemzeti alkotmányával és a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal – többek között a Cotonoui Megállapodással – összhangban;

6.  hangsúlyozza, hogy az államnak, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával összhangban elsődleges felelőssége van az emberi jogok előmozdítása és védelme terén; felhívja a szudáni hatóságokat, hogy állítsák helyre és tartsák tiszteletben a nemzetközi jog szerinti emberi jogokat és alapvető szabadságokat, ideértve a véleménynyilvánítás szabadságát is;

7.  elismeri Sztilianidesz biztos közelmúltban végrehajtott missziójának, illetve annak fontosságát, hogy a széles körben ismert, így az alapvető szabadságjogokkal kapcsolatos aggodalmakat eljuttassák a szudáni hatóságokhoz;

8.  felhívja az Uniót és tagállamait, hogy technikai segítségnyújtás és kapacitásépítő programok révén támogassák a civil társadalmi szervezeteket, hogy hatékonyabban állhassanak ki az emberi jogok és a jogállamiság védelme mellett, és hatékonyabban elősegíthessék az emberi jogi helyzet javulását Szudánban;

9.  aggodalmának ad hangot a sajtóra és kiadványokra vonatkozó 2017. évi törvénytervezettel kapcsolatban, amely további, az online kiadványokra vonatkozó korlátozásokat tartalmaz, illetve újságok és újságírók felfüggesztését helyezi kilátásba; arra bíztatja Szudán kormányát, hogy módosítsa a sajtóra és kiadványokra vonatkozó 2009. évi szudáni törvényt, hogy az több védelmet biztosítson az újságíróknak és újságkiadóknak;

10.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés társelnökeinek, az Afrikai Unió Bizottságának és a Pánafrikai Parlamentnek, valamint a szudáni kormánynak.

(1) HL C 332. E, 2013.11.15., 49. o.
(2) HL C 181., 2016.5.19., 87. o.
(3) HL C 294., 2016.8.12., 28. o.
(4) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0379.
(5) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0089.


Terrorista támadások Szomáliában
PDF 187kWORD 49k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i állásfoglalása a szomáliai terrortámadásokról (2017/2962(RSP))
P8_TA(2017)0444RC-B8-0600/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Szomáliáról szóló korábbi állásfoglalásaira,

–  tekintettel a dadaabi menekülttáborról szóló, 2017. május 18-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének (alelnök/főképviselő) mogadishui (Szomália) támadásokról szóló, 2017. október 15-i nyilatkozatára és az alelnök/főképviselő szóvivőjének a szomáliai támadásról szóló, 2017. október 30-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a Tanács Szomáliáról szóló, 2017. április 3-i következtetéseire,

–  tekintettel az EU Szomáliával foglalkozó független szakértővel folytatott interaktív párbeszédben való 2017. szeptember 27-i felszólalására az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 36. ülésszakán,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2017. augusztus 30-án elfogadott 2372. (2017) számú és 2017. november 7-én elfogadott 2383. (2017) számú határozatára,

–  tekintettel az ENSZ főtitkárának az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézett, Szomáliáról szóló, 2017. május 9-i és szeptember 5-i jelentésére,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Mogadishuban végrehajtott terrortámadásról szóló, 2017. október 15-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az Afrikai Unió (AU) Bizottsága elnökének a Mogadishuban végrehajtott terrortámadásról szóló, 2017. október 15-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az Afrikai Unió szomáliai missziója (AMISOM) 2017. október 14-i és 28-i terrortámadásokat elítélő nyilatkozataira,

–  tekintettel a 2017. május 11-én, Londonban megrendezett, Szomáliával kapcsolatos nemzetközi konferencia végleges nyilatkozatára,

–  tekintettel az EU és az Afrikai Unió Párizsi Megállapodás végrehajtásáról szóló, 2017. június 1-jei közös nyilatkozatára,

–  tekintettel az AMISOM 2017. november 8-i nyilatkozatára, amely szerint 2017 decemberétől a csapatok Szomáliából való fokozatos kivonását kezdeményezi, és 2020-ra az összes csapatot ki kívánja vonni az országból,

–  tekintettel az AKCS és az EU között létrejött Cotonoui Partnerségi Megállapodásra,

–  tekintettel az Emberi Jogok és a Népek Jogai Afrikai Bizottságának az emberi jogok és a népek jogainak előmozdítására és védelmére az emberi jogok és a népek jogainak afrikai chartája keretében kapott mandátumára,

–  tekintettel az ENSZ gyermekjogi egyezményére és a gyermekek fegyveres konfliktusba történő bevonásáról szóló fakultatív jegyzőkönyvre,

–  tekintettel az Afrikai Egységszervezetnek a terrorizmus megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről szóló, 1999-ben elfogadott egyezményére;

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel 2017. október 14-én teherautóba rejtett, nagy erejű pokolgép rázta meg Mogadishu központját, és a támadásban legalább 358 ember életét vesztette, 228-an megsérültek, 56 ember tartózkodási helye pedig továbbra sem ismert; mivel a Mogadishu szívében elkövetett támadás az egyik legsúlyosabb terrorcselekmény volt, amelyet az elmúlt években a világon elkövettek; mivel 2017. október 28-án több mint 30-an vesztették életüket, amikor az elnöki palotához közel egy hotel előtt két bomba felrobbant;

B.  mivel bár ezekért a gyáva támadásokért semmilyen csoport sem vállalt felelősséget, azok az al-Sabab kézjegyét hordozzák magukon, mely szervezet immár láthatóan nem kívánja aláásni támogatottságát azzal, hogy a polgári lakosság körében ilyen sok áldozatot szedő támadásokkal hozza összefüggésbe magát; mivel a szomáliai lakosság több ízben is elítélte az al-Sabab erőszakos fellépéseit, és együttesen lépett fel a 2017. októberi bombatámadások ellen, amikor ezrek vonultak fel Mogadishu utcáin, hogy kifejezzék az al-Sababbal szembeni ellenállásukat;

C.  mivel az elmúlt hónapokban Mogadishuban és szerte az országban számos halálos terrortámadásra került sor, így többek között autóba rejtett pokolgépek robbantak, lövöldözések törtek ki, valamint célzott kivégzéseket és elrablásokat hajtottak végre, ami rámutat arra, hogy az ország továbbra is az erőszakos szélsőségesség veszélyével küzd;

D.  mivel a támadások többségét az al-Sabab terrorcselekményeinek tulajdonították, jóllehet, a Dáis is aktív az országban;

E.  mivel Szomália elnöke, Mohamed Abdullah Mohamed – miután 2017 februárjában győzelmet aratott a meggyötört kelet-afrikai ország stabilitáshoz és prosperitáshoz való fokozatos visszatérése tekintetében mérföldkőnek tartott választásokon –kötelezettséget vállalt arra, hogy megszabadítja Szomáliát az al-Sababtól;

F.  mivel a 2017-ben elkövetett sorozatos támadások, és nem utolsósorban a 2017. október 14-i szörnyűséges merénylet fényében egyáltalán nem egyértelmű, hogy a szomáliai biztonsági erők az AMISOM 2018-as tervezett kivonulását követően képesek lesznek külső segítség nélkül leküzdeni a terrorizmust;

G.  mivel az AMISOM katonai erőit számos alkalommal súlyos emberi jogi jogsértések elkövetésével vádolták, ideértve a válogatás nélküli gyilkosságokat és néhány esetben a szexuális kizsákmányolást és erőszakot; mivel súlyos aggályokat vet fel az ENSZ/AU megbízatása nélkül tevékenykedő külföldi csapatok Szomália területén való bevetése, tekintettel az AMISOM ellen a korábbiakban az emberi jogok állítólagos megsértése miatt felhozott vádakra;

H.  mivel az erőszakos szélsőségességen kívül a szárazság, a klánok közötti konfliktusok és a kényszer-kilakoltatások következtében csak az elmúlt évben több százezren kényszerültek lakóhelyük elhagyására, és sokan a kormány által ellenőrzött városi központokba kerültek; mivel sokan élnek nem biztonságos településeken, ahol különösen a nők és a leányok bántalmazásnak és szexuális erőszaknak vannak kitéve;

I.  mivel az éhínség jelentette fenyegetés továbbra is jelentős Szomáliában, ahol közel 400 000 gyermek szenved akut alultápláltságban, és 3 millióan élnek válságos helyzetben vagy szorulnak szükséghelyzeti élelmezési segélyre; mivel Szomáliában a belső menekültek száma eléri az 1,1 milliót, és a régióban több mint 900 000 szomáliai menekült tartózkodik;

J.  mivel 420 000 szomáliai él kenyai menekülttáborokban, ebből 350 000 a dadaabi táborban, és mivel Szomália és Kenya kormánya, valamint az UNHCR között megállapodás született 10 000 menekült Szomáliába, az al-Sabab ellenőrzése alá nem tartozó területekre való önkéntes visszatérésének elősegítéséről; mivel a visszatelepülők problémákba ütköznek a reintegráció során, és kevés esélyük van arra, hogy munkát találjanak; mivel a dadaabi táborban számos olyan, szomáliai származású menekült él, akik soha nem éltek a táboron kívül, és valójában hontalanok, azaz nem küldhetők Szomáliába;

K.  mivel az EU 2016 óta folyamatosan növelte a Szomáliának nyújtott éves humanitárius támogatását, különösen az országot sújtó súlyos szárazságra válaszul, és 2017-ben 120 millió EUR-t bocsátott humanitárius partnerek rendelkezésére, valamint 100 000 EUR sürgősségi segélyt szabadított fel a 2017. október 14-i mogadishui támadást követően fellépő orvosi szükségletek gyors kielégítésére irányuló erőfeszítések támogatására; mivel az EU azonnal mobilizálta az Atalanta művelet két hajóját, és sürgősségi segélyt szállító repülőgépeket indított, hogy sürgősségi egészségügyi felszereléssel lásson el mogadishui kórházakat;

L.  mivel az EU az Európai Fejlesztési Alapon keresztül 486 millió EUR-t biztosít (2014–2020), a hangsúlyt a paktum végrehajtására, valamint konkrétan az államépítésre és a béketeremtésre, az élelmezésbiztonságra, az ellenálló képesség növelésére és az oktatásra helyezve; mivel az EU elkötelezett amellett, hogy az Afrikai Békekeret révén támogassa az AMISOM-ot;

M.  mivel 2016 decemberében a Világbank kötelezettséget vállalt a mélyszegénység elleni küzdelem fokozására, és bejelentette, hogy a fejlett országok rekordösszeg, nevezetesen 75 milliárd dollár biztosítására vállaltak kötelezettséget a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) számára támogatások és kedvezményes kamatozású kölcsönök formájában; mivel ugyanakkor Szomália nem jogosult IDA-támogatásra, mivel egy, multilaterális és bilaterális hitelezőkkel szemben fennálló 5 milliárd dolláros adósságtömeg részeként több mint 300 millió dollárral tartozik a banknak és az IMF-nek;

N.  mivel az al-Sabab továbbra is megöl, önkényesen fogva tart és besoroz gyermekeket, és gyermekeket soroznak be a szomáliai katonaságba is, annak ellenére, hogy Szomália 2015 januárjában ratifikálta az ENSZ a gyermek jogairól szóló egyezményét és 2015 novemberében támogatta a biztonságos iskolákról szóló nyilatkozatot, kötelezettséget vállalva arra, hogy konkrét intézkedéseket tesz a tanulók és az oktatási intézmények védelme érdekében;

O.  mivel működő polgári bírói testület hiányában a szomáliai kormány katonai bíróságokra támaszkodik polgári személyek ügyeinek tárgyalása és ítélethozatal céljából, ami nem garantálja a polgári alperesek jogainak tiszteletben tartását; mivel a Nemzeti Hírszerző és Biztonsági Hivatal (NISA) széleskörű nyomozati hatásköröket kapott, ugyanakkor jelenleg nem rendelkezik bűnüldözési felhatalmazással, melynek eredményeként jelentősen sérül a NISA által fogvatartottak tisztességes eljáráshoz való joga;

P.  mivel a Transparency International szerint Szomália a tizedik éve a világ legkorruptabb országa; mivel a szomáliai kormány még mindig számos kihívással – például korrupcióval és a széles körű lakossági támogatottság hiányával – áll szemben, ami elkerülhetetlenül az állami intézmények iránti bizalom hiányához vezetett, aminek következtében nőtt a radikális iszlamista és terrorista csoportok támogatása;

1.  legmélyebb együttérzését fejezi ki a közelmúltbeli szomáliai terrorcselekmények áldozatai és azok családtagjai iránt, és mélységes sajnálatának ad hangot a kioltott emberéletek miatt; ugyanakkor határozottan elítéli az al-Sabab felkelői csoportnak tulajdonított támadások elkövetőit;

2.  emlékeztet arra, hogy tartós stabilitást és békét csak a társadalmi befogadás, a fenntartható fejlődés és a demokratikus elveken és jogállamiságon alapuló jó kormányzás révén lehet elérni, teljes körűen tiszteletben tartva az emberek méltóságát és jogait;

3.  üdvözli a Bizottság 2017. október 14-i terrortámadást követő gyors veszélyhelyzeti reagálását; felhívja az EU-t és nemzetközi partnereit, hogy teljesítsék Szomáliával kapcsolatos kötelezettségeiket, elsőként azzal, hogy lépéseket tesznek az élelmezésbiztonság helyreállítására az éhínséghez vezető strukturális problémák elkerülése érdekében, a biztonság megőrzésére, a közösségi panaszok rendezésére, a közpénzek kezelésének javítására, valamint a hosszú távú stabilitás megvalósítása érdekében szükséges alkotmánymódosítás végrehajtásának elősegítésére;

4.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a humanitárius csoportok, segélyszervezetek és az Európai Parlament ismételt figyelmeztetései ellenére Szomália továbbra is az éhínség szélén áll; emlékeztet arra, hogy a 2011-es éhínség idején növelte a halálesetek számát a bizonytalanság, valamint az, hogy az al-Sabab szélsőséges milicistái hátráltatták az élelmiszersegélyek akkoriban ellenőrzésük alatt tartott dél- és közép-szomáliai területekre való eljutását; felszólítja az összes felet, hogy működjenek együtt a humanitárius szervezetekkel, és teljes mértékben tartsák tiszteletben a humanitárius elveket, amelyek szerint teljes körű és akadálytalan hozzáférést kell biztosítani azok számára, akik segítségre szorulnak, különösen a vidéki térségekben;

5.  üdvözli a 2017 februárjában megszervezett választási folyamatot, amelynek eredményeképpen új elnököt választottak, és reményét fejezi ki, hogy a választások előmozdítják a politikai stabilitást, elősegítik a szükséges reformok elfogadását és továbbviszik a föderális projektet, a szövetségi tagállamokkal szoros együttműködésben; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy küzdjenek a mindent átható korrupció ellen, és kínáljanak lehetőségeket a fiatalok számára az al-Sababhoz való csatlakozásuk kockázatának csökkentése érdekében;

6.  üdvözli a szomáliai nemzeti vezetői fórum arra irányuló döntését, hogy a 2020-as, „egy személy, egy szavazat” elve alapján megrendezendő választásokra készülve támogatja politikai pártok alapítását és bejegyzését, valamint azt, hogy megpróbálkozik az állami intézmények újjáépítésével, valamint fontos új törvényeket fogad el a politikai pártokról és a független nemzeti emberi jogi bizottsági felállításáról; rámutat arra, hogy erőfeszítéseket kell tenni a nők képviseletének javítására;

7.  hangsúlyozza az ország diaszpórájának és civil társadalmának jelentős hozzájárulását nemcsak a jó kormányzás helyreállításához, hanem a társadalmi és gazdasági fejlődéshez is, kiemelve a nők képviseletének és döntéshozatalban való részvételének jelentőségét; ezzel összefüggésben üdvözli, hogy nőtt a nők száma a szomáliai parlamentben (24%) és kabinetben, rámutatva, hogy az EU-ban és Szomáliában egyaránt fokozottabb erőfeszítésekre van szükség a nemek közötti egyensúly javítása érdekében;

8.  tudomásul veszi a Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD) nairobi nyilatkozatát a szomáliai menekültek helyzetének tartós megoldási lehetőségeiről és a Szomáliába hazatértek újbóli beilleszkedéséről; üdvözli az elkötelezettséget az átfogó regionális megközelítés elérése és egyúttal a védelem fenntartása és az önellátás elősegítése iránt a menekülteket befogadó országokban, amit a nemzetközi közösség támogatásával és a nemzetközi felelősségmegosztással összhangban kell megvalósítani, a New York-i nyilatkozat átfogó menekültügyi keretének megfelelően;

9.  ugyanakkor kéri a Bizottságot, hogy fokozza a régióbeli szereplőkkel, így a helyi lakosságokkal, a regionális kormánnyal és nem kormányzati szervezetekkel való konzultációra irányuló erőfeszítéseit, hogy a helyi szinten azonosított problémák és igények kerüljenek előtérbe, konstruktív légkört kialakítva, valamint növelve a menekültek otthonukba való visszatérését szolgáló kapacitást;

10.  aggodalmának ad hangot a NISA széles körű megbízatása miatt, valamint amiatt, ahogyan a feltételezett terrorcselekmények kapcsán katonai bíróságokon indított eljárások során többször is semmibe vette a jogszerű eljárás követelményét, és elszámoltathatóság nélkül rótt ki halálbüntetést;

11.  felszólítja a szomáliai kormányt és az EU-t – a szomáliai jogállamiságra irányuló tevékenysége keretében –, hogy gondoskodjanak a NISA hatékony felügyeleti mechanizmusok révén történő szabályozásáról, és erősítsék meg a szomáliai nyomozóhivatal ahhoz szükséges műszaki szakértelmét, hogy alapos, hatékony és a lakosság jogait tiszteletben tartó nyomozásokat tudjon lefolytatni;

12.  üdvözli különösen, hogy a szomáliai vezetők 2017. április 16-án politikai megállapodást értek arról, hogy a regionális és a szövetségi erőket egy koherens nemzetbiztonsági struktúrába integrálják, amely fokozatosan képessé válik arra, hogy felelősséget vállaljon a biztonság garantálásáért, valamint azt, hogy gyorsan létrehozták a Nemzeti Biztonsági Tanácsot és a Nemzetbiztonsági Hivatalt;

13.  elismeri az AMISOM biztonság és stabilitás lehetővé tételében betöltött szerepét, amelynek köszönhetően Szomália politikai intézményeket tudott létrehozni, és sikerült kiterjesztenie az állami hatalmat, felkészülve a biztonsággal kapcsolatos feladatok szomáliai intézmények és erők számára való átadására; üdvözli, hogy az Afrikai Unió kivizsgálja az AMISON csapatai által állítólagosan elkövetett erőszakos szexuális cselekményeket; felhív az ENSZ főtitkára Szomáliáról szóló jelentéseiben foglalt ajánlások teljes körű végrehajtására, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2272. sz. (2016) határozatával összhangban sürgeti az AU-t és a csapatokat küldő országokat annak biztosítására, hogy az állításokat megfelelően és alaposan kivizsgálják, és a felelősöket bíróság elé állítsák; kiemeli annak fontosságát, hogy az AMISOM megbízatását ki lehessen terjeszteni a 2018 májusa utáni időszakra, és figyelmeztet arra, hogy a feladatok szomáliai csapatoknak való, idő előtti átadása alááshatja a hosszú távú stabilitást;

14.  hangsúlyozza a büntetlenség elleni küzdelem szükségességét, és hogy biztosítani kell az elszámoltathatóságot a Szomáliában elkövetett, emberiesség elleni bűncselekményekért és háborús bűncselekményekért; nyugtázza, hogy a szomáliai elnök amnesztiát javasolt bizonyos bűncselekmények tekintetében azoknak, akik felhagynak a terrorizmussal és az erőszakkal, és ki szeretnének lépni az al-Sababból vagy más terrorista csoportból, és ösztönzi az amnesztiával kapcsolatos szabályozás elfogadását;

15.  elítéli, hogy az al-Sabab milicistái gyermekeket toboroznak, és hogy a biztonsági erők is felhasználnak gyermekeket katonaként és informátorként, ideértve az elfogott vagy dezertált gyermekkatonák felhasználását is; emlékeztet, hogy a szomáliai kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy rehabilitálja az egykori gyermekkatonákat, és bíróság elé állítja azokat, akik a besorozásukért felelnek; felhívja a nemzetközi adományozókat, beleértve az EU-t, hogy az erőszak ördögi köre felszámolásának kulcsfontosságú elemeként helyezzék előtérbe a rehabilitációs szolgáltatásokat, az oktatást és a biztonságos iskoláztatást; sürgeti a hatóságokat, hogy az al-Sababbal összefüggésbe hozható gyermekeket elsősorban áldozatként kezelje, és vegye figyelembe a gyermekek mindenek felett álló érdekét, a nemzetközi védelmi normákat irányadó elvekként követve;

16.  súlyos aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a természeti erőforrások – különösen a szén – továbbra is jelentős finanszírozási forrást jelentenek a terroristák számára, és hogy ez súlyos környezetkárosodást okoz Szomáliában; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a nyomonkövethetőségi és az átvilágítási rendszerek kiszélesítésének lehetőségét, hogy azok kiterjedjenek az összes olyan természeti erőforrásra, amelyet terrorcselekmények és erőszak szítására használnak fel; ezzel összefüggésben felhívja az összes felet, hogy biztosítsák az ENSZ Biztonsági Tanácsa szomáliai szén kivitelének tilalmáról szóló határozatának betartását;

17.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Afrikai Uniónak, Szomália elnökének, miniszterelnökének és parlamentjének, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ Biztonsági Tanácsának, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, valamint az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0229.


Madagaszkár
PDF 182kWORD 49k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i állásfoglalása Madagaszkárról (2017/2963(RSP))
P8_TA(2017)0445RC-B8-0641/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Madagaszkárról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2009. május 7-én(1), a 2010. február 11-én(2) és a 2011. június 9-én(3) elfogadottakra, valamint az AKCS–EU közös parlamenti közgyűlés 2010. július 10–11-i madagaszkári tényfeltáró missziójára,

–  tekintettel a WHO által 2017. november 2-án közölt információra a pestis kitöréséről,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának a Madagaszkár negyedik időközi jelentéséről szóló 2017. augusztus 22-i záró észrevételeire,

–  tekintettel John H. Knoxnak, az ENSZ különleges előadójának 2016. októberi jelentésére, amely madagaszkári kiküldetésének következtetéseit tartalmazza,

–  tekintettel a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) Madagaszkárról tartott 2011. május 20-i rendkívüli ülésére, és a SADC közvetítő csoportja által javasolt ütemtervre azt követően, hogy az EU, az Afrikai Unió és a SADC megszüntette a Madagaszkárral szembeni szankciókat,

–  tekintettel a különleges előadónak a biztonságos, tiszta, egészséges és fenntartható környezet élvezéséhez kapcsolódó emberi jogi kötelezettségekkel foglalkozó 2017. április 26-i jelentésére, amelyet madagaszkári látogatása után adott ki,

–  tekintettel a felülvizsgált Cotonoui Megállapodás 8. és 9. cikkére,

–  tekintettel Madagaszkár alkotmányára,

–  tekintettel az emberi jogi jogvédőkről szóló uniós iránymutatásokra, valamint az online és offline véleménynyilvánítás szabadságáról szóló uniós emberi jogi iránymutatásokra,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára (ICCPR), amelyet Madagaszkár 1969-ben írt alá és 1971-ben ratifikált,

–  tekintettel a demokráciáról, a választásokról és a kormányzásról szóló afrikai chartára (ACDEG),

–  tekintettel az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájára,

–  tekintettel az Emberi Jogi Bizottság 120. genfi ülésére (2017. július 10–11.), amelyen felülvizsgálták Madagaszkár negyedik időközi jelentését, amely a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának Madagaszkár általi végrehajtását vizsgálja,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel az öt évig tartó politikai zűrzavar időszakát követően, amelynek során a donorok felfüggesztették fejlesztési támogatási programjaikat, Madagaszkár 2013 októberében hiteles és demokratikus parlamenti választásokat, 2013 decemberében pedig elnökválasztásokat tartott, amelynek eredményeként Hery Rajaonarimampianinát választották meg elnöknek; mivel a politikai helyzet továbbra is kiszámíthatatlan annak ellenére, hogy a donorországokkal folytatott kapcsolatok újrakezdése az új kormánnyal történő együttműködést érintő valamennyi megszorítást megszüntetett;

B.  mivel az új kommunikációs szabályzat létrejötte, amelyet a madagaszkári újságírók erősen bíráltak a tekintetben, hogy az a büntető törvénykönyv alkalmazására hivatkozik a sajtóvétségek kapcsán, ami a szakma bűncselekménnyé nyilvánításához vezethet; mivel a helyzet nyugodtabb lett, ám láthatólag nem a jó irányba megy;

C.  mivel elméletileg jövőre kerül sor az elnökválasztásokra, de pontos időpontot még nem állapítottak meg; mivel a madagaszkári elnök bejelentette, hogy támogatja az alkotmánymódosítást, ami lehetővé teszi számára, hogy hatalmon maradjon a választási időszak során, és azon szándékának adott hangot, hogy a választási törvény nemzeti független választási bizottság, szakértők, civil társadalom és ellenzék által kidolgozott javasolt módosításait meghamisítsa; mivel politikai ellenzéke és a civil társadalom egy része megtámadták e nyilatkozatokat, és a miatt aggódnak, hogy ez a választások elhalasztására és arra irányuló kísérlet lehet, hogy alkotmányos mandátumán túl is hatalmon maradhasson; mivel ez valószínűleg fokozza a feszültséget a már amúgy is törékeny politikai helyzetben;

D.  mivel az Amnesty International Dél-Afrikáért felelős regionális igazgatója 2017. július 10-én kijelentette, hogy az emberi jogok helyzete Madagaszkáron jelentősen gyengült a jogállamiság nyilvánvaló semmibevevése eredményeként; mivel hiányzik az igazságszolgáltatáshoz való szabad és tisztességes hozzáférés, a bebörtönzöttek több mint 50%-a bírósági tárgyalás nélküli előzetes börtönbüntetésben van, a rendőrség törvénytelen kivégzéseket hajt végre, az emberijog-védőket pedig bebörtönzik;

E.  mivel az Amnesty International olyan eseteket dokumentált, amelyekben a bűnüldöző szervek tisztségviselői az emberek önbíráskodását követően bosszút álltak; mivel 2017 februárjában rendőrségi tisztviselők állítólag öt falvat felgyújtottak Antsakabary régióban, miután két kollégájukat a falu lakói állítólag megölték, egy idősebb asszony pedig a támadás közben belehalt égési sérüléseibe, mivel nem tudott elmenekülni; mivel az ügyet rendőrség most vizsgálja annak ellenére, hogy ő maga is részt vett a támadásban;

F.  mivel újságírók és emberijog-védők a hatóság megfélemlítésének és zaklatásának vannak kitéve, hogy elnémítsák őket és akadályozzák oknyomozói vagy emberi jogi munkájukat; mivel a 2013-as választások óta számos médiavállalatot bezártak és cenzúráztak a „jogállamiság tiszteletben tartására” és az audiovizuális környezet Kommunikációs Minisztérium által előmozdított azonnali „megtisztítására” hivatkozva;

G.  mivel 2013-ban a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) részes feleinek konferenciája Magagaszkárra vonatkozó cselekvési tervet fogadott el, amely megköveteli, hogy az ország fokozza jogérvényesítési erőfeszítéseit és a faállomány kivitelét helyezze embargó alá; mivel azóta a CITES titkársága és a CITES állandó bizottsága többször is kijelentette, hogy Madagaszkár nem teljesítette ezt a cselekvési tervet; mivel a CITES titkársága szerint az illegális fakitermelés és a környezetvédelmi törvények megsértése nagyrészt büntetlen marad; mivel ugyanakkor az illegális fakitermelést ellenzőket bíróságon elítélik, ahol nagy a korrupció kockázata;

H.  mivel Madagaszkár természeti szempontból az egyik legkivételesebb hely a Földön, de a legszegényebb konfliktusmentes ország a világon, mert a népesség 92%-a kevesebb, mint napi 2 dollárból él, és a humán fejlettségi mutató szempontjából 188 országból a 154. helyen áll;

I.  mivel a faanyagok és állatfajok illegális kereskedelme jelentősen veszélyezteti a környezetet és a biológiai sokféleséget Madagaszkáron, valamint a madagaszkáriak környezeti jogait; mivel a nyersanyag-kitermelő iparágak környezeti hatása, illetve ezen iparágak irányításában az átláthatóság hiánya gyakran veszélyezteti a helyi közösségeket és azok fenntartható fejlődését; mivel az illegális kereskedelmi hálózatok állítólag kapcsolatban állnak a szervezett bűnözéssel, ami veszélyezteti az ország demokratikus kormányzását; mivel az emberi jogokkal és a környezettel foglalkozó különleges előadó szerint az illegális fakitermelés és nemesfa-kereskedelem, valamint a bányászati koncessziók szorosan kapcsolódnak a helyi népesség ellen elkövetett erőszakhoz;

J.  mivel Clovis Razafimalala környezetvédelmi aktivistát, aki elítélte a rózsafa és más faanyag illegális kereskedelmét és kitermelését, 2016. szeptember 16. óta lázadás, állami dokumentumok és javak megsemmisítése, valamint gyújtogatás koholt vádja alapján fogva tartják annak ellenére, hogy ellene nincsenek bizonyítékok; mivel a környezet- és emberijog-védő Ralevát 2017. szeptember 27-én „hamis személyiadat-használat” miatt letartóztatták, amikor kétségbe vonta egy aranybányászati társaság működését azt követően, hogy a bányászatot környezetkárosodás miatt betiltották; mivel 2017. október 26-án Ralevát két év felfüggesztett büntetésre ítélték; mivel Augustin Sarovy, egy, az illegális rózsafa-kereskedelem elleni fellépéssel foglalkozó NGO igazgatója miután halálos fenyegetéseket kapott, arra kényszerült, hogy Európába meneküljön;

K.  mivel Fernand Cello rádióvezetőt, aki arról ismert, hogy olyan érzékeny témákat vizsgál, mint például az illegális zafírbányászat, 2017. május 6-án bíróság elé állították „hamisítás és hamisítások használata” vádjával; mivel a Riporterek Határok Nélkül elítélte a Radio Jupiter igazgatója ellen a regionális hatóságok által alkalmazott durva bánásmódot, amely a vizsgálatai tárgyát képező emberek hamis állításain alapult;

L.  mivel Claudine Razaimamonjy letartóztatása, amelyet a Bianco (Bureau Indépendant Anti-Corruption – független korrupcióellenes hivatal) kezdeményezett a közpénzek több faluban történő hűtlen kezelése miatt, állami üggyé vált, mivel ő Hery Rajaonarimampianina államfő közeli szövetségese és tanácsadója; mivel letartóztatása előtt a csendőrség kihallgatásra bekérette Jacqueline Raharimanantsoa Saholiniainát, Sylvie Randriantsara Linahot és Claudine Razaimamonjyt; mivel valójában kiderült, hogy ez a három nő egy és ugyanaz a személy, Claudine Razaimamonjy, aki soha sem válaszolt a kihallgatásra történő behívásra;

M.  mivel a „Claudine-ügy” nyílt konfliktust robbantott ki a kormány és az igazságszolgáltatás között, és az igazságügyi miniszter személyesen és nyilvánosan kérte Claudine Razaimamonjy szabadon bocsátását, hogy rendőri őrizetének meghosszabbítását el lehessen kerülni; mivel a bírói kamara kijelentette, hogy sértve érzi magát a kormány ez ügyben foglalt álláspontjáért és az ügybe való közvetlen beavatkozásáért, és a hatalom szétválasztására hivatkozott, valamint hangsúlyozta, hogy az ügy nem áll kapcsolatban a politikával; mivel ebben az évben a bírók háromszor is sztrájkba léptek, hogy elítéljék a sorozatos megfélemlítéseket és a kormány beavatkozásait a munkájukba, és hogy megerősítsék függetlenségüket;

N.  mivel az 1980-as évek óta Madagaszkárt minden évben pestisjárvány sújtja, de a 2017 augusztusában kezdődő legutóbbi különösen erőteljes volt és kiterjedt a nagyvárosokra és a nem endemikus területekre is; mivel több mint 1800 esetet és 127 elhalálozást jelentettek; mivel a WHO szerint a járvány szokatlan természete és gyors terjedése a legutóbbi években az országot sújtó társadalmi-politikai válsághoz kapcsolódó egészségügyi rendszer gyengülésének tudható be; mivel a WHO becslései szerint a pestisjárvány esetleges országos szintű elterjedésének kockázata továbbra is nagy;

O.  mivel a szokásjog domináns helyzete az országban kedvez az ártalmas hagyományos gyakorlatok alkalmazásának, többek között az elrendezett, a kényszer- és a korai házasságoknak; mivel a nők és a lányok továbbra is szexuális vagy más fizikai erőszak áldozatai, miközben a bejelentések száma alacsony és a büntetőeljárások ritkák; mivel az országban az abortusz továbbra is egy 1920-as törvény által tiltott; mivel naponta mintegy tíz nő hal meg gyermekszülésben; mivel az abortusz tilalma a terhesség titokban történő és veszélyes megszakításához vezethet, amelyet orvosilag képzetlen személyek végeznek;

1.  üdvözli a jogállamiságnak a 2013. októberi és decemberi választásokkal történő visszaállítását; emlékezteti a madagaszkári hatóságokat, elsősorban pedig az elnököt, hogy az ő felelősségük állampolgáraik jogainak fenntartása és védelmezése az egész országban, többek között a visszaélések és a bűncselekmények megelőzése, valamint hogy kormányzati megbízatásukat a jogállamiság szigorú tiszteletben tartásával végezzék; sürgeti őket, hogy hozzanak meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy az ország állampolgárai számára biztosítani lehessen az alapvető szabadságoknak, többek között a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlását;

2.  reméli, hogy a következő választásokra békés és nyugodt légkörben kerül sor, és hogy azok demokratikusak és átláthatóak lesznek; hangsúlyozza, hogy meg kell őrizni az alkotmányos rendet és a politikai stabilitást, és hogy csak a valamennyi politikai szereplő közötti párbeszéd és megegyezés kiépítése biztosíthatja azt, hogy a választásokra 2018-ban sor kerüljön és azok hitelesek legyenek; felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy minden lehetséges lépést tegyen meg annak biztosítása érdekében, hogy a 2018-as elnökválasztások tisztességesek és szabadok legyenek;

3.  aggodalmának ad hangot az önbíráskodás dominanciája és a bűnüldöző szervek tisztségviselőinek törvénytelen kivégzésekben való közreműködése miatt; felszólít, hogy végezzenek független és pártatlan vizsgálatot az Antsakabary régióban felgyújtott öt falu ügyében, melynek során biztosítják az áldozatok biztonságát a megtorló támadásokkal szemben, ha az üggyel kapcsolatosan bizonyítékokkal szolgálnak; felszólítja a madagaszkári hatóságokat, hogy rendszeresen és pártatlanul vizsgálják ki a törvénytelen kivégzéseket, állítsák bíróság elé az elkövetőket, és biztosítsanak az áldozatok családtagjai számára megfelelő kompenzációt;

4.  felszólítja a madagaszkári hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a CITES-ből eredő kötelezettségeiket, többek között erősítsék meg az illegális fakitermelés és kereskedelem elleni törvények hatékony végrehajtását;

5.  üdvözli a bányászati kódex folyamatban levő felülvizsgálatát, és felszólítja a kormányt annak biztosítására, hogy a felülvizsgált kódex feleljen meg a nemzetközi követelményeknek, amelyek többek között az előzetes értékelésre és a leginkább érintett személyekkel való konzultációra, a jogorvoslathoz való hozzáférésre, valamint a környezeti károk minimalizálására vonatkoznak; felszólítja a kormányt, hogy vizsgálja felül az átmeneti kormány által kiadott bányászati engedélyeket, és függessze fel azokat, amelyek nem állnak összhangban a MECIE-rendelettel;

6.  elítéli az újságírók, emberijog-védők és környezetvédelmi aktivisták koholt vádak alapján történő önkényes fogva tartását; felszólít a velük szemben alkalmazott zaklatás és megfélemlítés végleges beszüntetésére, elítéli a média ellen a legutóbbi választásokat megelőzően hozott intézkedéseket, és felszólít valamennyi egyéni és kollektív szabadság teljes visszaállítására; felszólítja a madagaszkári kormányt, hogy vonja vissza a kommunikációs szabályzatban foglalt korlátozó elemeket;

7.  felszólítja Madagaszkár kormányát, hogy engedje, hogy a „Claudine-ügyben” és az aktív és passzív korrupcióval kapcsolatos valamennyi ügyben az igazságszolgáltatás menjen a maga megszokott és független útján; kitart amellett, hogy a politika nem avatkozhat bele a bíróságok munkájába, és hogy a Bianco számára tegyék lehetővé, hogy szabadon végezze a korrupcióval kapcsolatos vizsgálatokat; ragaszkodik a hatalmi ágak elválasztása elvének szigorú tiszteletben tartásához, és hangsúlyozza, hogy minden körülmények között garantálni kell a bíróságok függetlenségét és pártatlanságát; kéri a madagaszkári hatóságokat, hogy kettőzzék meg a korrupció és a büntetlenség kezelésére irányuló erőfeszítéseiket, és biztosítsák, hogy minden korrupciós ügy bíróság elé kerüljön;

8.  aggodalmának ad hangot a külföldi hitszónokok fokozódó tevékenységei miatt, akik arra kényszerítik a diákokat, hogy megtérjenek az iszlám szélsőséges irányzatához;

9.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak és tagállamainak be kell fektetniük az emberijog-védők mint a fenntartható fejlesztésben kulcsszerepet játszó szereplők támogatásába és védelmébe, többek között sürgős támogatásokat nyújtva a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze (EIDHR) keretében a veszélyben lévő emberijog-védők támogatására létrehozott sürgősségi alapból;

10.  szorgalmazza, hogy a transznacionális vállalatok tartsák tiszteletben az emberi jogokat és a kellő gondosság elvét az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek alapján;

11.  felszólítja az EU-t, hogy fordítson figyelmet annak biztosítására, hogy a hamarosan sorra kerülő elnökválasztás előkészítése inkluzív, átlátható és mindenki által elfogadott legyen, többek között a választás előkészítését támogató kétéves csomag segítségével;

12.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Bizottságnak, a Tanácsnak, az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, Madagaszkár kormányának, az ENSZ főtitkárának, a Dél-afrikai Fejlesztési Közösségnek és az Afrikai Unió Bizottságának.

(1) HL C 212. E, 2010.8.5., 111. o.
(2) HL C 341. E, 2010.12.16., 72. o.
(3) HL C 380. E, 2012.12.11., 129. o.


EU–Új-Zéland partnerségi megállapodás a kapcsolatokról és az együttműködésről (egyetértés) ***
PDF 244kWORD 43k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i jogalkotási állásfoglalása az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Új-Zéland közötti, a kapcsolatokról és az együttműködésről szóló partnerségi megállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (15470/2016 – C8-0027/2017 – 2016/0366(NLE))
P8_TA(2017)0446A8-0327/2017

(Egyetértés)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (15470/2016),

–  tekintettel az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Új-Zéland közötti, a kapcsolatokról és az együttműködésről szóló partnerségi megállapodás tervezetére (09787/2016),

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unióról szóló szerződés 37. cikkével, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikkével, 212. cikkének (1) bekezdésével, 218. cikke (6) bekezdése második albekezdésének a) pontjával és 218. cikke (8) bekezdésének második albekezdésével összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C8-0027/2017),

–  tekintettel a határozatra irányuló tervezetről szóló, 2017. november 16-i nem jogalkotási állásfoglalására(1),

–  tekintettel eljárási szabályzata 99. cikkének (1) és (4) bekezdésére és 108. cikkének (7) bekezdésére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság ajánlására (A8-0327/2017),

1.  egyetért a megállapodás megkötésével;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok és Új-Zéland kormányainak és parlamentjeinek.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0447.


EU–Új-Zéland partnerségi megállapodás a kapcsolatokról és az együttműködésről (állásfoglalás)
PDF 274kWORD 55k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i nem jogalkotási állásfoglalása az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Új-Zéland közötti, a kapcsolatokról és az együttműködésről szóló partnerségi megállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (15470/2016 – C8-0027/2017 – 2016/0366(NLE)2017/2050(INI))
P8_TA(2017)0447A8-0333/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (15470/2016),

–  tekintettel az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Új-Zéland közötti, a kapcsolatokról és az együttműködésről szóló partnerségi megállapodás tervezetére(1) (09787/2016),

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unióról szóló szerződés 37. cikkével, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikkével, 212. cikkének (1) bekezdésével, 218. cikke (6) bekezdése második albekezdésének a) pontjával és 218. cikke (8) bekezdésének második albekezdésével összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C8-0027/2017),

–  tekintettel az Európai Unió és Új-Zéland közötti kapcsolatokról és együttműködésről szóló együttes nyilatkozatra(2), amelyet 2007-ben fogadtak el Lisszabonban,

–  tekintettel 2016. február 25-i állásfoglalására az Ausztráliával és Új-Zélanddal kötendő szabadkereskedelmi megállapodásokra irányuló tárgyalások megnyitásáról(3),

–  tekintettel az Európai Unió és Új-Zéland közötti, 2012-ben aláírt megállapodásra, amely meghatározza az Európai Unió válságkezelési műveleteiben való új-zélandi részvétel kereteit(4),

–  tekintettel az Európai Közösség és Új-Zéland kormánya közötti tudományos és technológiai együttműködésről szóló megállapodásra(5), amely 2009-ben lépett hatályba,

–  tekintettel az EU és Új-Zéland közötti 22. parlamentközi ülésre (IPM), amelyet 2017. március 23-án tartottak Brüsszelben,

–  tekintettel a határozatra irányuló tervezetről szóló, 2017. november 16-i jogalkotási állásfoglalására(6),

–  tekintettel eljárási szabályzata 99. cikkének (2) bekezdésére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A8-0333/2017),

A.  mivel Új-Zéland szoros történelmi partnerségben áll az Európai Unióval és tagállamaival;

B.  mivel az Európai Unió és Új-Zéland közös értékeket és elveket vall egyebek mellett a demokratikus elvek, az emberi jogok, az alapvető szabadságok, a jogállamiság, többek között a nemzetközi jog tiszteletben tartása, valamint a béke és a biztonság tekintetében;

C.  mivel az Európai Unió továbbra is Új-Zéland harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, és mindkét fél széles körű gazdasági és kereskedelmi érdekeket tart fenn;

D.  mivel az EU első állandó új-zélandi nagykövete 2016 szeptemberében lépett hivatalba, ami azt jelenti, hogy az Európai Unió új-zélandi külképviselete teljes mértékben autonómmá válik;

E.  mivel Új-Zéland jó kapcsolatokat ápol az EU számos legközelebbi partnerével, különösen Ausztráliával és az Egyesült Államokkal; e tekintetben nyugtázza az Új-Zéland és Egyesült Államok között stratégiai partnerségi keretet felállító 2010. évi Wellingtoni Nyilatkozatot, illetve a szorosabb gazdasági kapcsolatok kialakításáról szóló, Ausztráliával 1983-ban aláírt megállapodást;

F.  mivel Új-Zéland – az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának (DAC) tagja – értékes fejlesztési partner és a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) keretében jelentős támogatást nyújt a GNI százalékában, hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez és a szegénység csökkentéséhez a fejlődő országokban, és ezáltal egy igazságosabb és biztonságosabb világ kialakításához, valamint a jólét növeléséhez;

G.  mivel az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királysággal, Kanadával és Ausztráliával egyetemben Új-Zéland is tagja az „Öt Szem” hírszerzési szövetségnek; mivel több uniós tagállam (Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Belgium, Svédország, Dánia, Spanyolország) részét képezi a „Tizennégy Szem” néven ismert tágabb megállapodásnak;

H.  mivel Új-Zéland különös figyelmet fordít az ázsiai és csendes-óceáni régióval – különösen Kínával, Délkelet-Ázsiával és Japánnal – kialakított kapcsolatok fejlesztésére, és hozzájárul Délkelet-Ázsia és a Csendes-óceán délnyugati részének regionális stabilitásához;

I.  mivel az integrált ázsiai és csendes-óceáni térség, ahol Új-Zéland fontos szerepet játszik, hozzájárul egy globális, értékeken és szabályokon alapuló rendszer kialakításához, és ezáltal az Unió saját biztonságához;

J.  mivel Új-Zéland a Csendes-óceáni Szigetek Fórumának (PIF) alapító tagja és stratégiai partnerséget alakított ki a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN);

K.  mivel Új-Zéland kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást kötött Ausztráliával, Szingapúrral, Thaifölddel, Kínával, Hong Konggal, Tajvannal, Malajziával és Dél-Koreával, a csendes-óceáni stratégiai gazdasági partnerségi megállapodást keretében többoldalú kereskedelmi megállapodást kötött Szingapúrral, Chilével és Bruneijel, ASEAN–Ausztrália–Új-Zéland közötti szabadkereskedelmi megállapodást kötött, valamint Új-Zéland–Öböl-menti Együttműködési Tanács közötti szabadkereskedelmi megállapodást kötött; mivel Kína és Új-Zéland arra törekszenek, hogy továbbfejlesszék kereskedelmi megállapodásaikat;

L.  mivel Új-Zéland is részes fele a Csendes-óceáni Partnerségnek (TPP) és ratifikálta azt, valamint aktívan részt vesz a Kína által vezetett, kelet-ázsiai átfogó regionális gazdasági partnerségről (RCEP) folyó tárgyalásokban;

M.  mivel Új-Zéland 2015-től 2016-ig kétéves időszakra az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja volt, és ez idő alatt két alkalommal is betöltötte az ENSZ BT elnöki tisztét, határozott vezetésről és jövőképről téve tanúbizonyságot;

N.  mivel Új-Zéland régóta tagja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD), a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), a Világbanknak és az Ázsiai Fejlesztési Banknak (ADB), valamint tagja az újonnan létrehozott, sanghaji székhelyű Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Banknak (AIIB);

O.  mivel Új-Zéland hozzájárult az ENSZ békefenntartó műveleteihez is, többek között Boszniában, Koszovóban, Sierra Leonéban és Afganisztánban; mivel újjáépítési csoportot vezetett az afganisztáni Bamyan tartományban és képzési missziót az afgán nemzeti hadsereg kialakításának elősegítése érdekében, valamint 2012-ig részt vett az afganisztáni EUPOL-misszióban, hogy segítséget nyújtson a jogállamiság és a közrend helyreállításában;

P.  mivel Új-Zéland 2015 óta harci műveleteket nem folytató kiképző missziót vezet Irakban azzal a céllal, hogy az iraki biztonsági erők tagjait az ISIS elleni küzdelem keretében kiképezze;

Q.  mivel Új-Zéland volt az első ország a világon, amelyik 1893-ban általános választójogot fogadott el;

R.  mivel Új-Zéland különösen az élelmiszer-termelés területén a környezetbarát termelés védelmezője, és az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményen belül átfogó, globális éghajlatváltozási megállapodások előmozdítója, továbbá sürgeti a COP21 Párizsi Megállapodás végrehajtását, valamint az éghajlatváltozás mérséklését célzó hatékony intézkedéseket valamennyi fejlett országban és fő kibocsátó fejlődő országban, többek között azáltal, hogy úttörő szerepet játszik egy nemzeti kibocsátáskereskedelmi rendszer létrehozásában;

S.  mivel Új-Zéland és az Európai Unió együttműködnek a fenntartható fejlődés előmozdítása, valamint az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és az éghajlatváltozás mérséklése érdekében az ázsiai és csendes-óceáni régióban, különösen azáltal, hogy ösztönzik a megújuló energiaforrások rendszeres alkalmazását;

T.  mivel az Európai Unió és Új-Zéland együttműködnek a fenntartható fejlődés előmozdítása, valamint az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése érdekében a csendes-óceáni térségben, kiemelt figyelmet fordítva a megújuló energiaforrások szerepére;

U.  mivel Új-Zéland hozzájárul a „Nemzetközi Alap Írországért” elnevezésű szervezethez, amely a gazdasági és társadalmi haladás előmozdítására, valamint a közösségek közötti párbeszéd és megbékélés ösztönzésére és elősegítésére törekszik;

1.  üdvözli a kapcsolatokról és az együttműködésről szóló partnerségi megállapodás megkötését (PARC), amely az elkövetkező évek számos kérdésében előretekintő politikai keretet nyújt a fenntartható fejlődés területén az EU–Új-Zéland közötti kapcsolatok és együttműködés továbbfejlesztéséhez, az új igényekkel és törekvésekkel összhangban;

2.  támogatja az EU–Új-Zéland közötti szabadkereskedelmi megállapodásra irányuló tárgyalások elindítását, amelyet a viszonosság és a kölcsönös előnyök szellemében, az egyes mezőgazdasági és más termékek érzékenységét figyelembe véve kell folytatni; hangsúlyozza, hogy ez fontos a politikai párbeszéd megerősítése és a gazdasági növekedéssel, a munkahelyteremtéssel, a kereskedelemmel és a beruházással kapcsolatos együttműködés javítása érdekében;

3.  nagyra értékeli, hogy Bill English miniszterelnök hangsúlyozta és újólag megerősítette az Európával kialakított különleges kapcsolatok iránti elköteleződést, amikor 2017 januárjában – egy hónappal miniszterelnökké történő kinevezését követően – első hivatalos külföldi útján az Európai Unióba, az Európai Parlamentbe, Londonba és Berlinbe látogatott;

4.  elismeri az Új-Zéland és az uniós tagállamok közötti erős és történelmi kétoldalú kapcsolatokat, amelyek kulturális, gazdasági és emberek közötti aspektusokat is magukban foglalnak;

5.  hangsúlyozza az Európai Unió és Új-Zéland közötti együttműködést a béke, a biztonság, az ázsiai és csendes-óceáni térség regionális stabilitása, a mezőgazdaság, a fenntartható fejlődés, a tengeri ügyek és halászat, a közlekedés, a humanitárius segítségnyújtás, az egészségügyi intézkedések, az energiaügy, a környezetvédelem és az éghajlatváltozás területén;

6.  kiemeli az Európai Unió és Új-Zéland közötti együttműködést a környezetvédelmi és az óceánpolitikai irányítás megerősítése terén, amely elengedhetetlen az erőforrások megőrzéséhez és fenntartható felhasználásához;

7.  tudomásul veszi a kutatásról és innovációról szóló EU–Új-Zéland közötti tudományos és technológiai együttműködési ütemtervet; további beruházásra és új lehetőségekre ösztönöz a tudományos, akadémiai és műszaki együttműködés területén;

8.  üdvözli a kapcsolatokról és az együttműködésről szóló partnerségi megállapodásnak a terrorizmus elleni küzdelemről szóló cikkeit, különösen pedig a terrorista csoportokkal és hálózatokkal kapcsolatos információk cseréjére vonatkozó kötelezettségvállalást, a terrorizmus, a terrorizmussal kapcsolatos propaganda, a radikalizálódás és a számítástechnikai bűnözés megelőzésével, felszámolásával és az ellene való fellépéssel kapcsolatos véleménycserét, egyben az emberi jogok védelmét és a jogállamiság tiszteletben tartását;

9.  kiemeli Új-Zéland részvételét a nemzetközi béke és biztonság előmozdítására irányuló uniós válságkezelési műveletekben és hozzájárulását az EUNAVFOR Atalanta műveletéhez, amelynek célja a kalóztámadások elleni fellépés az Afrika szarva régióban, az EUPOL Afganisztán műveletéhez, valamint az EUFOR Althaia műveletéhez Bosznia-Hercegovinában;

10.  elismerését fejezi ki a terrorizmus elleni nemzetközi koalícióban Új-Zéland által hosszú ideje vállalt elkötelezettség kapcsán; emlékeztet, hogy Új-Zéland jelentős szerepet játszhat a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben az ázsiai és csendes-óceáni térségben; örömmel nyugtázza, hogy az ország már ma is támogatást nyújt a délkelet-ázsiai kormányoknak és NGO-knak az erőszakos szélsőségesség és a radikalizálódás ellen;

11.  elismeri Új-Zéland 2016 végén, az ENSZ BT tagjaként betöltött társszerzői szerepét a Biztonsági Tanács szíriai helyzetről és közel-keleti békefolyamatról szóló határozataiban;

12.  üdvözli Új-Zéland hosszú ideje tartó elkötelezettségét a Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) irányába, és elismerését fejezi ki az NBB kialakítása és hatékonnyá tétele érdekében tett erőfeszítései és konstruktív hozzájárulása kapcsán, amely a béke és a nemzetközi igazságszolgáltatás megerősítésének eszköze;

13.  üdvözli, hogy Új-Zéland ratifikálta a COP21 éghajlatváltozási megállapodást, és örömmel nyugtázza, hogy az ország energiafelhasználásának több mint 80%-a megújuló energiaforrásból származik;

14.  tudomásul veszi az EU–Új-Zéland közötti csendes-óceáni energiaügyi partnerséget; felszólítja mindkét felet, hogy a „Fenntartható energiát mindenkinek!” ENSZ-kezdeményezéssel összhangban fokozzák a fenntartható energiával kapcsolatos együttműködést;

15.  elismeri Új-Zéland hozzájárulását a tengeri erőforrások védelméhez, megőrzéséhez és fenntartható használatához, valamint a tengeri kutatáshoz;

16.  úgy véli, hogy Új-Zéland fontos partner a csendes-óceáni régió és az Antarktisz környezetének védelmében és az ezzel kapcsolatos együttműködésben;

17.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint Új-Zéland kormányának és parlamentjének.

(1) HL L 321., 2016.11.29., 3. o.
(2) HL C 32., 2008.2.6., 1. o.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0064.
(4) HL L 160., 2012.6.21., 2. o.
(5) HL L 171., 2009.7.1., 28. o.
(6) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0446.


Az EU–Afrika-stratégia: a fejlődés fellendítése
PDF 402kWORD 62k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i állásfoglalása az EU–Afrika stratégiáról: a fejlődés fellendítése (2017/2083(INI))
P8_TA(2017)0448A8-0334/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 21. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 208. cikkére,

–  tekintettel „Az EU kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiája – Közös jövőkép, közös fellépés: Erősebb Európa” című, az Európai Tanács előtt annak 2016. június 28–29-i ülésén bemutatott dokumentumra,

–  tekintettel a Parlament és a Tanács, valamint a tagállamok kormányainak a Tanács és a Bizottság keretében ülésező képviselői által „A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk” címmel kiadott, a fejlesztési politikára vonatkozó új európai konszenzusról szóló, 2017. június 7-i közös nyilatkozatra,

–  tekintettel az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló csúcstalálkozójára, valamint az ENSZ Közgyűlése által 2015. szeptember 25-én elfogadott, „Világunk átalakítása: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című záródokumentumra és a 17 fenntartható fejlesztési célra,

–  tekintettel a mezőgazdasági és élelmiszeripari rendszerekbe történő felelős beruházásra vonatkozó elvekre, amelyeket a Világélelmezés-biztonsági Bizottságban (CFS-RAI) dolgoztak ki annak érdekében, hogy hozzájáruljanak az első és második fenntartható fejlesztési cél eléréséhez,

–  tekintettel a fejlesztésfinanszírozásra vonatkozó 2015. évi addisz-abebai cselekvési menetrendre,

–  tekintettel az éghajlatváltozásra vonatkozó 2015. évi párizsi megállapodásra,

–  tekintettel a COP 22 afrikai dimenziójával foglalkozó, 2016. november 16-án megtartott afrikai cselekvési csúcstalálkozóra,

–  tekintettel a vadon élő állatok és növények jogellenes kereskedelme elleni uniós cselekvési tervről szóló, 2016. február 26-i bizottsági közleményre (COM(2016)0087),

–  tekintettel az egyfelől az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának tagjai, másfelől az Európai Közösség és tagállamai között kötött és Cotonouban 2000. június 23-án aláírt partnerségi megállapodásra(1) („Cotonoui Megállapodás”) és annak 2005-ben és 2010-ben felülvizsgált változataira;

–  tekintettel a lisszaboni csúcstalálkozó alkalmával az afrikai és európai állam- és kormányfők által 2007. december 9-én elfogadott Afrika–EU közös stratégiára, valamint a 2007. októberben Accrában (a 2008–2010 közötti időszakra) és 2010 novemberben Tripoliban (a 2011–2013 közötti időszakra) elfogadott két cselekvési tervre,

–  tekintettel a 2014. április 2–3-án Brüsszelben tartott 4. EU–Afrika csúcstalálkozó következtetéseire, valamint a megbeszélések formáját (kairói forma) és a két kontinens közötti együttműködés tengelyeit a 2014–2017 közötti időszak tekintetében meghatározó ütemtervre, továbbá a migrációról és a mobilitásról szóló EU–Afrika nyilatkozatra,

–  tekintettel az Afrikai Unió által 2014-ben elfogadott Agenda 2063-ra,

–  tekintettel az Afrikai Unió intézményi reformjára vonatkozó ajánlásokra irányuló javaslatokról szóló, Paul Kagamé vezérkari főnök által készített, „The Imperative to Strengthen our Union” (Az Unió erősítésének szükségessége) című jelentésre,

–  tekintettel a 2017. július 11. és 13. között Tuniszban megtartott 3. Interkontinentális Civil Társadalmi Fórum nyilatkozatára, amely a civil társadalmi szervezetek részvételének megerősítésére és arra szólít fel, hogy az embereket kell az EU–Afrika stratégia középpontjába állítani,

–  tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által tett 2017. június 7-i, „Az ellenálló képesség stratégiai megközelítése az EU külső fellépéseiben” című közös nyilatkozatra (JOIN(2017)0021),

–  tekintettel az Európai Fenntartható Fejlődési Alap (EFFA), az EFFA-garancia és az EFFA-garanciaalap létrehozásáról szóló, 2017. szeptember 26-i (EU) 2017/1601 európai parlamenti és tanácsi rendeletre(2),

–  tekintettel a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszköz létrehozásáról szóló 230/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet módosító rendeletre irányuló, 2016. július 5-i bizottsági javaslatra (COM(2016)0447),

–  tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által tett, „Megújított partnerség az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal” című, 2016. november 22-i közös nyilatkozatra (JOIN(2016)0052),

–  tekintettel a Bizottságnak az EU és Afrika közötti kapcsolatokkal foglalkozó különböző közleményeire, különösen a „Kairótól Lisszabonig – Az EU és Afrika stratégiai partnersége” című, 2007. június 27-i közleményre (COM(2007)0357), az „Egy évvel Lisszabon után: az Afrika–EU partnerség működése” című, 2008. október 17-i közleményre (COM(2008)0617) és „Az EU és Afrika közötti kapcsolatok megszilárdításáról – 1,5 milliárd ember, 80 ország, két földrész, egy jövő” című, 2010. november 10-i közleményére (COM(2010)0634),

–  tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által tett, „Új lendület az Afrika–EU partnerség számára” című, 2017. május 4-i közös nyilatkozatra (JOIN(2017)0017), és a témával kapcsolatos, 2017. június 19-i tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel az Unió, Afrika és az AKCS-országok kapcsolatairól szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen az AKCS–EU kapcsolatok 2020 utáni jövőjéről szóló, 2016. október 4-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel az „EU–Afrika vészhelyzeti alap: következmények a fejlesztés és a humanitárius segítségnyújtás szempontjából” című, 2016. szeptember 13-i állásfoglalására(4),

–  tekintettel a politikák fejlesztési célú koherenciájáról szóló 2015. évi uniós jelentésről szóló, 2016. június 7-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel a fejlesztési együttműködés hatékonyságának fokozásáról szóló, 2016. november 22-i állásfoglalására(6),

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére, valamint a Külügyi Bizottság, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére (A8-0334/2017),

A.  mivel az Európai Unió és az afrikai országok közötti kapcsolatok hosszú időre nyúlnak vissza, és sorsuk szorosan kötődik egymáséhoz; mivel az EU Afrika legfontosabb partnere a gazdaság és kereskedelem területén, valamint a fejlesztés, a humanitárius segélyezés és a biztonság terén;

B.  mivel új jövőképet kell adni az Afrika–EU partnerségnek, amely tükrözi mindkét kontinens politikai, gazdasági, környezeti és társadalmi helyzetének alakulását; mivel alkalmazkodni kell a nemzetközi színtér új szereplőihez, köztük Kínához, és egy megerősített, korszerűbbé tett és politikusabb partnerségre kell áttérni, amely alapvető közös érdekeink védelmére helyezi a hangsúlyt;

C.  mivel az EU és Afrika közötti kapcsolatokat a kölcsönös megértés és érdekek elveire, valamint a közösen vallott értékekre kell alapozni egy viszonosságra épülő partnerség keretében;

D.  mivel az EU és az afrikai kontinens közötti kapcsolatok különböző jogi eszközök és különböző politikai stratégiák mentén alakulnak, és mivel a partnerség hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tétele érdekében erősíteni kell a köztük levő szinergiákat és koherenciájukat;

E.  mivel az Unió és Afrika közötti legfontosabb partnerséget a Cotonoui Megállapodás képezi, amely 79 AKCS-államot köt össze az EU-val, és ezek közül 48 a Szubszaharai-Afrikában helyezkedik el; mivel az EU ezenfelül kapcsolatokat épített ki a Cotonoui Megállapodáson kívüli afrikai országokkal is; mivel az EU–AKCS partnerség akkor jött létre, amikor az AKCS-országok még nem alakították ki jelenlegi regionális vagy kontinentális együttműködési struktúráikat; mivel az Afrikai Unió 2003-as létrejötte és az EU–Afrika közös stratégia 2007-es elfogadása elengedhetetlenné teszi az EU és Afrika közötti különböző politikai keretrendszerek észszerűsítését; mivel az EU–Afrika közös stratégia egyértelműen megfogalmazza azt a célkitűzést, hogy Afrikát egy egészként kell kezelni;

F.  mivel az EU–Afrika csúcstalálkozón, az Unió a Mediterrán Térségért kormányközi szervezeten és az AKCS–EU együttműködési fórumokon keresztül az EU intenzív intézményi és politikai párbeszédet folytat az afrikai országokkal parlamentáris szinten, ideértve az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlést, az Európai Parlamentnek az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlésébe delegált küldöttségét vagy a Pánafrikai Parlament szintjét is;

G.  mivel a 11. Európai Fejlesztési Alap (EFA) 30,5 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezik, amelyből 900 millió eurót tartanak fenn az Afrikai Békekeret számára, és mivel az EFA tartalékából 1,4 milliárd eurót használnak majd fel az Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért céljára; mivel az Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz (ENI) keretében több mint 5 milliárd eurót különítettek el az afrikai országok számára, és a Fejlesztési Együttműködési Eszköz keretében 845 millió eurót irányoztak elő a pánafrikai programra az EU–Afrika közös stratégia végrehajtása érdekében;

H.  mivel a 2017. november 29–30-án Abidjanban megrendezésre kerülő, a „Befektetés az ifjúságba” címet viselő következő AU–EU csúcstalálkozó lehetőséget kínál az alapvető közös érdekeik védelmét óhajtó partnerek közötti tényleges egyenlőség gazdasági feltételeinek megteremtésére, támogatására és fejlesztésére;

I.  mivel az új EU–Afrika közös stratégiának illeszkednie kell a Cotonou utáni, jövőbeli megállapodáshoz;

J.  mivel az EU már régóta partnere az afrikai kontinensnek, és a kontinens biztonságának egyik fő letéteményese, ami kiemelkedő fontossággal bír; mivel az európai kontinens biztonsága és fenntartható növekedése szorosan összefügg az afrikai kontinens stabilitásával és fejlődésével, és közvetlenül függ attól, ami fordítva is igaz;

K.  mivel az afrikai kontinens fejlődéséhez és stabilitásához elengedhetetlen az Afrikai Béke- és Biztonsági Szervezet hatékony megvalósításának folyamatos támogatása, valamint az EU, az Afrikai Unió és az Afrikában jelen lévő más nemzetközi szereplők elkötelezettsége;

L.  mivel a migráció kiemelt helyen szerepel az EU globális kül- és biztonságpolitikai stratégiájában, és kiemelt témája az EU külkapcsolatainak, az Afrikához fűződő kapcsolatait is ideértve; mivel Afrikának és Európának közös érdeke és felelőssége a migráció és a mobilitás kezelése, ideértve az emberkereskedelem és embercsempészet elleni küzdelmet is, és mivel a migráció kezelése globális megoldást kíván, amelynek alapjai a szolidaritás, a felelősség megosztása, a migránsok jogainak és a nemzetközi jognak a tiszteletben tartása, valamint a fejlesztési együttműködés eszközeinek hatékony felhasználása;

M.  mivel Afrikában több mint 218 millió ember mélyszegénységben él; mivel a Szubszaharai-Afrikában a mélyszegénységben élők aránya az 1990-es 56%-ról 2012-re 43%-ra csökkent; mivel a 47 legkevésbé fejlett ország közül 33 az afrikai kontinensen található, ami azt jelenti, hogy az EU–Afrika partnerség nélkülözhetetlen eszköz a 2030-ig tartó időszakra szóló fenntartható fejlesztési program és a fenntartható fejlesztési célok – különösen a szegénység felszámolása – megvalósításához;

N.  mivel Afrikában az infrastrukturális szükségletek értékét évi 75 milliárd euróra becsülik, a fogyasztói piac értéke a várakozások szerint 2020-ra eléri az 1000 milliárd dollárt, a folyamatosan bővülő közvetlen külföldi befektetések értéke becslések szerint 2020-ra előreláthatóan eléri a 144 milliárd dollárt, és a lakosság jelenleg 1 milliárd fő;

O.  mivel az afrikai exportot továbbra is nagyrészt nyersanyagok és feldolgozatlan termékek alkotják, és mivel a kereskedelmi kedvezmények megadása a szóban forgó export jelentős részének bevonását eredményezte; mivel a legtöbb afrikai termék szabad piacra jutása növeli az afrikai országok kapacitásait, és fokozza versenyképességüket és a globális piacokon való részvételüket, amennyiben ezt többek között olyan politikák kísérik, amelyek a tartósan fenntartható iparosítást és a vidéki termelékenységet célozzák, mint a fejlődés kulcsfontosságú irányait;

P.  mivel figyelembe kell venni a népesedési helyzet alakulását, hiszen egyes előrejelzések szerint 2050-ben Afrikában 2,5 milliárd – többségükben fiatal – ember élhet majd, miközben Európában várhatóan jelentősen idősebb népesség fog élni; mivel ezért alapvető fontosságú, hogy munkahelyek millióit hozzák létre, és segíteni és támogatni kell a nők és a fiatalok önállósulását az afrikai kontinensen, többek között az oktatás, az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés és a képzés révén;

Az EU és Afrika közötti politikai párbeszéd erősítése: a megújított stratégiai partnerség előfeltétele

1.  tudomásul veszi az „Új lendület az Afrika–EU partnerség számára” című új közleményt, amelynek célja új lendületet adni az Afrika–EU partnerségnek annak megerősítése és elmélyítése érdekében, a két kontinens virágzását és stabilitását tűzve ki célul, összhangban a fenntartható fejlesztési célok, a fejlesztési politikára vonatkozó, az európai fejlesztéspolitika iránymutatásait szolgáló új európai konszenzus, az EU kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiája és az Agenda 2063 keretében vállalt kötelezettségekkel;

2.  emlékeztet arra, hogy Afrika az EU egyik kulcsfontosságú stratégiai partnere, és létfontosságúnak tartja az EU és Afrika közötti kapcsolatok elmélyítését egy felülvizsgált és kiterjesztett párbeszéd keretében, amely magában foglalja az átláthatóság és felelősségteljes kormányzás elveit, hogy egy minden fél számára nyertes helyzetet teremtsenek, és egyenrangú és fenntartható együttműködést hozzanak létre a közös kihívásokra adott válasz és a közös előnyök elérése érdekében, miközben biztosítani kell a felelősségvállalás elvét, és figyelembe kell venni az egyes partnerországok sajátos körülményeit és fejlettségi szintjét;

3.  felkéri a jövőbeli partnerséget, hogy az Afrikai Unió és az EU által azonosított kiemelt területekre összpontosítson, például a következőkre:

   gazdasági fejlődés (a kereskedelmen, a gazdasági partnerségi megállapodásokon, a megerősített regionális együttműködésen, a gazdaság diverzifikálásán, a fenntartható iparosításon és a jó minőségű munkahelyek létrehozásán keresztül),
   felelősségteljes kormányzás, beleértve az emberi jogokat is,
   humán fejlesztés az alapvető szükségleteket, például az oktatást, egészségügyet, az ivóvízhez és a higiéniás körülményekhez való hozzáférést lefedő közszolgáltatásokon, a nemek közötti egyenlőségen, a tudományon, a technológián és az innováción keresztül,
   biztonság és a terrorizmus elleni küzdelem,
   migráció és mobilitás,
   környezetvédelem, beleértve az éghajlatváltozást is;

4.  emlékeztet arra, hogy a felelősségviselés legjobb módját a költségvetési támogatás jelenti, amely eszközöket biztosít a kormányok számára ahhoz, hogy saját igényeikről és prioritásaikról döntsenek; emlékeztet arra, hogy az általános vagy ágazati költségvetési támogatás a fejlesztési politikák támogatását és maximális teherbíró képesség biztosítását teszi lehetővé;

5.  üdvözli, hogy az Elefántcsontparton 2017 novemberében tartandó 5. AU–EU csúcstalálkozó központi témája az ifjúság, tekintettel arra, hogy az ifjúság mindkét kontinens jövője szempontjából fontos;

6.  emlékeztet az AKCS–EU együttműködés fontosságára és hatékonyságára, valamint a fejlesztés terén elért eredményekre; hangsúlyozza, hogy ezt a jogilag kötelező keretet 2020 után is fenn kell tartani; hangsúlyozza, hogy fokozni kell ezt az együttműködést, összpontosítva a regionális dimenzióra is, ideértve az Afrikai Unióval, a regionális gazdasági közösségekkel és más regionális szervezetekkel folytatott szorosabb együttműködést; felhív a politikai párbeszéd stratégiaibb, átfogóbb és strukturáltabb megközelítésének kialakítására a Cotonou utáni megállapodásról folytatott tárgyalások keretében;

7.  szorgalmazza az AKCS–EU együttműködés parlamenti dimenziójának megerősítését; hangsúlyozza, hogy az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés az eszmecsere egyedülálló platformja, és kulcsszerepet játszik a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának megerősítésében;

8.  rámutat arra, hogy az európai szomszédságpolitika felülvizsgálata lehetőségeket kínál a szomszédságpolitika és a más afrikai államokra irányuló politika kibővített együttműködési keretrendszerek révén történő jobb összehangolására olyan regionális kérdésekben, mint a biztonság, az energia, sőt akár a migráció;

9.  megerősíti, hogy az Afrika–EU partnerség keretében – az EUMSZ 210. cikkében megfogalmazottaknak megfelelően – összehangolt megközelítésre van szükség az uniós tagállamok között is, valamint az EU és tagállamai között; hasonlóképpen emlékeztet arra is, hogy a fenntartható fejlesztési célok elérése érdekében az EU-nak tiszteletben kell tartania a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia elvét az európai és afrikai szakpolitikai intézkedésekben és kezdeményezésekben egyaránt;

10.  felszólít a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia elvének az EU és Afrika közötti kereskedelmi kapcsolatokba történő hiánytalan beépítésére, ami maga után vonja a kereskedelemről és fenntartható fejlődésről szóló végrehajtható záradékok beillesztését az afrikai országokkal kötött valamennyi uniós kereskedelmi megállapodásba összhangban azzal a kötelezettséggel, amelyet a Bizottság „A mindenki számára előnyös kereskedelem” című stratégiában vállalt;

11.  megismétli annak fontosságát, hogy a tagállamok teljesítsék azt a kötelezettségvállalásukat, hogy a bruttó nemzeti termékük 0,7%-át az Afrikához fűződő együttműködési kapcsolatok megerősítése érdekében hivatalos fejlesztési támogatásra fordítják;

12.  támogatja azt a célt, hogy a globális kormányzással összefüggő kérdések kezelése érdekében szorosabbra kell fűzni az EU és Afrika közötti szövetséget; kiemeli e tekintetben, hogy erősíteni kell az Afrikai Unióval folytatott párbeszédet, valamint hogy a finanszírozásra vonatkozó kigali döntéssel összhangban fontos a külső finanszírozástól való függés csökkentése révén a pénzügyi önállóságának megteremtése; tudomásul veszi a Paul Kagamé által kidolgozott jelentésben előterjesztett javaslatokat, amely Afrika politikai integrációs folyamatának előmozdítása érdekében az Afrikai Unió megerősítésére törekszik;

13.  hangsúlyozza a civil társadalom – benne a nem kormányzati szervezetek, vallási szervezetek, ifjúsági és nőjogi szervezetek, a magánszektor, a szakszervezetek, a parlamenti közgyűlések, a helyi hatóságok és a diaszpóra, amelyek mindegyike sajátos jellemzőkkel rendelkezik – szerepét az EU és Afrika közötti politikai párbeszéd megerősítésében, hogy biztosítsák az emberekre összpontosító partnerséget;

14.  hangsúlyozza, hogy képességeik erősítése és különösen a szakértelem átadása révén fokozni kell a civil társadalom részvételét az Afrika–EU partnerségben, biztosítva részvételét az adott reformok és szakpolitikák megtervezésében és végrehajtásában; úgy véli, hogy a civil társadalmi szervezetek szerepvállalása elengedhetetlen a nyilvános elszámoltathatósághoz; támogatja az annak érdekében létrehozott különböző platformokat, hogy a civil társadalom kulcsszerepet játszhasson a partnerségben, köztük is a közös éves fórumot, amelynek célja az EU–Afrika ütemterv megvalósítása; sajnálatát fejezi ki azonban amiatt, hogy a közös éves fórumot soha nem hívták össze, és nyomatékosan kéri, hogy az EU és az Afrikai Unió teremtse elő az annak biztosításához szükséges pénzügyi és politikai eszközöket, hogy az összes érdekelt fél jelentős mértékben részt vegyen a partnerségben, többek között az 5. AU–EU csúcstalálkozó keretében;

Ellenállóbb államok és társadalmak felépítése minden ember és különösen a fiatalok számára a fenntartható fejlesztési célok teljesítése érdekében

15.  véleménye szerint az ellenálló képességet kell megtenni – a maga öt dimenziójában – az új EU–Afrika stratégia egyik fő tengelyének;

Politikai ellenálló képesség

16.  hangsúlyozza, hogy erősíteni kell a jó kormányzást, a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogok tiszteletben tartását, de erőfeszítéseket kell tenni a korrupció elleni küzdelem érdekében is mindkét kontinensen, mivel ezek a tényezők elválaszthatatlanok a fenntartható fejlődéstől;

17.  ezért őszinte és befogadó, kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet szorgalmaz, hogy ezek az értékek és elvek az együttműködés egyik fő irányát jelentsék, nevezetesen úgy, hogy a fejlesztési segélyezést szigorúan e feltételek teljesüléséhez kötik;

18.  hangsúlyozza, hogy az igazságosabb, stabilabb és biztonságosabb társadalmak építése szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy mindkét kontinensen nagyobb eltökéltséggel kezeljék a kormányzás előtt álló kihívásokat; hangsúlyozza, hogy a felelősségvállalás erősítése érdekében továbbra is a meglévő nemzetközi jogi eszközök, jogszabályok, elvek és mechanizmusok alapján kell fenntartani az emberi jogokat és a kormányzást, ideértve az afrikai regionális kormányzási testületek eszközeit, elveit és mechanizmusait is, mint amilyen az emberi jogok és a népek jogainak afrikai chartája és annak jegyzőkönyvei, a demokráciáról, a választásokról és a kormányzásról szóló afrikai charta, az Emberi Jogok és a Népek Jogai Afrikai Bizottsága és az Afrikai Emberi Jogi és Népjogi Bíróság;

19.  emlékeztet arra, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság fontos szerepet játszik a büntetlenség elleni küzdelemben, valamint a béke, a biztonság, az egyenlőség, a méltányosság, az igazságosság és a jóvátétel általa képviselt értékeinek előmozdításában; felszólítja az Európai Uniót és az afrikai államokat, hogy továbbra is támogassák a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumát és a Nemzetközi Büntetőbíróságot; sürgeti a Római Statútum összes aláíróját, hogy minél hamarabb ratifikálják az okmányt;

20.  támogatja egy magas szintű közös Afrikai Unió–EU konferencia megszervezését a választási folyamatok, a demokrácia és a kormányzás tárgyában Afrikát és Európát illetően, és kéri, hogy az Európai Parlament, a Pánafrikai Parlament, az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés és az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlés ehhez teljes körűen társulhasson; szorgalmazza a különböző közgyűlések közötti kapcsolatok megerősítését a meghozott intézkedések szinergiájának és koherenciájának elősegítése érdekében;

Ellenálló képesség a biztonság tekintetében

21.  ismételten megállapítja a biztonság és a fejlesztés közötti szoros kapcsolatot; rámutat arra, hogy jobban integrálni kell a biztonsági megfontolásokat és a fejlesztési célokat a törékeny helyzetű államok sajátos problémáinak kezelése és nagyobb ellenálló képességgel rendelkező államok és társadalmak előmozdítása érdekében; megjegyzi, hogy ezt speciális eszközökkel és további finanszírozással kell elvégezni;

22.  szorosabb együttműködést szorgalmaz az EU és Afrika között a biztonság és az igazságügy területén a nemzetközi jogi keretet illetően, hogy egy holisztikus megközelítés keretében kezeljék a problémákat, és jobban küzdjenek a szervezett bűnözés, az emberkereskedelem és az embercsempészet ellen, különös tekintettel a gyermekekre, valamint a terrorizmus ellen; véleménye szerint az Unió által kezdeményezett fellépéseknek szinergiában kell lenniük az afrikai országok által elfogadott – különösen a béke és biztonság kérdéskörében az Agenda 2063-ban megfogalmazott – stratégiákkal;

23.  hangsúlyozza, hogy a biztonság területén együttműködést kell létrehozni az EU, az Afrikai Unió, a regionális szervezetek és más érintett afrikai politikai szereplők között annak érdekében, hogy növeljék a fejlődő országok kapacitásait, megreformálják azok biztonsági ágazatait, és támogassák a korábbi harcosok lefegyverzése, leszerelése és reintegrációja terén folytatott tevékenységeket;

24.  emlékeztet arra, hogy a terrorizmus globális veszélyt jelent a regionális békére és stabilitásra, a fenntartható fejlődésre és a belső biztonságra, amely veszélyt a nemzeti kormányoknak, a regionális és nemzetközi szervezeteknek és az uniós ügynökségeknek összehangolt munkával kell kezelniük; felszólít az EU–Afrika stratégián belüli megerősített együttműködésre a büntetlenség megelőzése, a jogállamiság előmozdítása, továbbá a rendőrségi és igazságszolgáltatási kapacitások bővítése érdekében, az információ és a bevált gyakorlatok cseréjének megkönnyítése, valamint a terrorizmus és a szervezett bűnözés megelőzése, leküzdése, a finanszírozásának felszámolása és büntetőeljárás alá vonása céljából; megjegyzi, hogy a terrorizmusellenes stratégiának a vallások közötti párbeszéd előmozdítására, valamint az erőszakos szélsőségekhez vezető afrikai és európai radikalizálódás megelőzésére irányuló intézkedéseket is magában kell foglalnia, különösen a fiatalok körében;

25.  ismételten hangsúlyozza az EU Afrikában bevetett különböző misszióinak és műveleteinek fontosságát; üdvözli az Ötök Csoportja a Száhel-övezetért nevű közös erő létrehozását; szorgalmazza, hogy az afrikai és nemzetközi partnerekkel együttműködve fokozzák a békére és biztonságra irányuló európai fellépéseket, és támogassák az Afrikai Béke- és Biztonsági Szervezet teljes körű működőképessé tételét; kéri, hogy az Unió nyújtson kezdeti hozzájárulást az Afrikai Unió Békealapja számára a „közvetítés és diplomácia” keretébe tartozó tevékenységekhez;

Ellenálló képesség a környezetvédelem tekintetében

26.  megismétli, hogy Afrika különösen ki van téve az éghajlatváltozás következményeinek; véleménye szerint az EU-nak feltétlenül egy stratégiai megközelítést kell kidolgoznia az éghajlattal szembeni ellenálló képesség kialakítására, és ennek megfelelően támogatnia kell az afrikai országok, különösen a legkevésbé fejlett országok üvegházhatású gázok csökkentésére és az alkalmazkodásra irányuló erőfeszítéseit; hangsúlyozza az éghajlatváltozás jelentőségét, amely megsokszorozza a konfliktusok, az aszály, az éhínség és a migráció kockázatát, amit a nemrégiben Dél-Szudánban, Nigériában és Szomáliában kitört éhínségek is példáznak; ebben az összefüggésben emlékeztet arra, hogy feltétlenül elő kell mozdítani és tiszteletben kell tartani a 2015-ben tett párizsi kötelezettségvállalásokat, és mostantól 2020-ig 100 milliárd dollárt kell juttatni a fejlődő országoknak; újfajta EU–Afrika együttműködést szorgalmaz a finanszírozás akadályainak csökkentése és a technológiaátadás érdekében;

27.  hangsúlyozza, hogy Afrika gazdag és sokszínű természeti környezettel rendelkezik; szorgalmazza, hogy a biológiai sokféleség védelmét helyezzék az AU–EU politikai menetrend középpontjába; szorgalmazza, hogy az EU–Afrika stratégia a vadon élő állatok és növények jogellenes kereskedelme elleni uniós cselekvési terv prioritásaival összhangban működjön, és védelmezze a természeti örökséget, különösen a természetvédelmi parkokat;

28.  nagyobb mértékű beruházásokat szorgalmaz a megújuló energia és a körforgásos gazdaság terén, hogy még inkább ösztönözzék azokat az intézkedéseket, amelyek hozzájárulnak a környezet védelméhez, és munkalehetőségeket teremtenek; emlékeztet arra, hogy a megfizethető, megbízható, fenntartható és korszerű energiához való hozzáférés mindenki számára történő biztosítása elengedhetetlen az alapvető emberi szükségletek kielégítése, valamint lényegében az összes gazdasági tevékenység szempontjából, emellett a fejlődés elsődleges mozgatórugója; felhív az afrikai megújulóenergia-kezdeményezés (AREI) további uniós támogatására, és üdvözli a Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy új EU–Afrika kutatási és innovációs partnerség induljon az éghajlatváltozás és a fenntartható energia témakörében;

29.  felszólítja az Afrika–EU partnerséget, hogy hosszú távon helyezze előtérbe a mezőgazdaságot és élelmezésbiztonságot, és mozdítsa elő az élelmezésbiztonsági és éghajlati intézkedések közötti szinergiákat; ebben az összefüggésben sürgeti az EU-t, hogy növelje a fenntartható mezőgazdaság, az agrárerdészet és a hagyományos földhasználatot tiszteletben tartó agrárökológiai gyakorlatok számára nyújtott támogatását, és biztosítsa a földhöz, a vízhez és a szabad forrású vetőmagokhoz való hozzáférést; emellett felszólítja az EU-t, hogy támogassa a kistermelőket/kisgazdálkodókat és állattenyésztőket az élelmezésbiztonság elérésében, mégpedig azáltal, hogy a Világélelmezés-biztonsági Bizottságnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari rendszerekbe történő felelős beruházásra vonatkozó elveivel összhangban infrastruktúrát épít ki, és beruház abba, valamint támogatja a szövetkezetek létrehozását; kiemeli azt is, hogy a civil társadalmi szervezetek közösségi szinten képességekre és tapasztalatokra tettek szert a fenntartható mezőgazdasággal kapcsolatban;

30.  üdvözli azokat az uniós kezdeményezéseket, amelyek a természeti erőforrások jobb kezelését és átláthatóbb kereskedelmét követelik; úgy véli, hogy a természeti erőforrásokkal, például az ásványi anyagokkal, faanyagokkal és vadon élő állatokkal és növényekkel folytatott fenntartható gazdálkodás és kereskedelem lehetővé tenné az erőforrásokban gazdag országok és lakosságuk számára, hogy további haszonra tegyenek szert ebből; emlékeztet arra, hogy a konfliktusövezetekből származó ásványkincsekről szóló uniós jogszabály alapján egy integrált megközelítést követve kísérő intézkedéseket kell bevezetni, amely megközelítés a kellő gondosságra vonatkozó nemzetközi normák alkalmazását bátorítja az OECD iránymutatásában meghatározottak szerint; felhív egy, a természeti erőforrások fenntartható kezeléséről szóló közös EU–Afrika charta megalkotására;

Gazdasági ellenálló képesség

31.  úgy véli, hogy a stabil szabályozási és intézményi környezet és az egészséges gazdaság alapvető elemei a versenyképesség fokozásának, a befektetéseknek, a munkahelyteremtésnek, az életszínvonal javításának és a fenntartható fejlődésnek; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy növelni kell a társasági jogi információk online hozzáférhetőségét; emlékeztet arra, hogy pártatlan állam nélkül a gazdasági növekedés nem garantálja szisztematikusan a társadalmi haladást vagy a fejlődést, és ragaszkodik ahhoz, hogy biztosítani kell a javak újraelosztását és a szolgáltatások nyújtását a polgárok számára, valamint javítani kell az esélyegyenlőséget;

32.  megerősített együttműködésre és a különösen a köz- és magánszektor közötti partnerségek formájában a beruházások koncentrálására szólítja fel az európai és afrikai magánszektort egy szigorú etikai kódex és a társadalmi felelősségvállalás elvei alapján olyan kulcsfontosságú szektorokban, mint például:

   a fenntartható energia, beleértve a villamos energiához való hozzáférést mindenki számára,
   az alapvető infrastruktúra, nevezetesen a közlekedési ágazatban, beleértve a tengeri közlekedést is,
   a természeti erőforrások fenntartható felhasználása,
   fenntartható mezőgazdaság,
   a „kék gazdaság”, a tengerészeti ipart is beleértve,
   a kutatás, tudomány és innováció egyrészt a közös érdeklődésre számot tartó témákban, másrészt az egyik kontinenst különösen sújtó kérdésekben, mint amilyen a szegénységhez kapcsolódó és elhanyagolt betegségek,
   a digitalizáció, amely kulcstényező az afrikai gazdaság fejlődésében, de az emberek közötti kapcsolatok megteremtésében is;

33.  hangsúlyozza, hogy a regionális integráció a gazdasági fejlődés motorja, és nélkülözhetetlen a globalizált világban; felszólít az afrikai kontinens fokozatos átalakulásának valós helyzetét tükröző, déli országok közötti együttműködés támogatására; támogatja a kontinentális szabadkereskedelmi térség létrehozását Afrikában, valamint azt a célt, hogy 2050-ig 50%-kal növeljék az Afrikán belüli kereskedelmet; emlékeztet a gazdasági partnerségi megállapodások és az EU és az afrikai országok között létrejött kereskedelmi megállapodások által kínált fejlesztési kilátásokra is, amelyek lehetővé teszik a fenntartható fejlődés, az emberi jogok és az igazságos és etikus kereskedelem előmozdítását; hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a fejlődést támogató származási szabályokat, a hatékony védzáradékokat, az aszimmetrikus liberalizálási ütemterveket, a fiatal iparágak védelmét és a vámeljárások egyszerűsítését és átláthatóságát; emlékeztet arra, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások azzal a céllal jöttek létre, hogy segítsék az AKCS-országokat piacaik bővítésében, hogy ösztönözzék az árukereskedelmet, és fellendítsék a beruházásokat, és az EU és az AKCS-országok közötti árukereskedelem lassú, fokozatos és aszimmetrikus megnyitását irányozzák elő;

34.  felszólít a kereskedelmi szerződések átláthatóságának biztosítására és valamennyi érdekelt félnek, így az érintett országok civil társadalmainak a jövőbeli tárgyalásokban és a jelenleg tárgyalt megállapodások végrehajtásában hivatalos konzultációk révén való, teljes körű részvételére;

35.  felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy kereskedelemösztönző támogatásaikat jobban koordinálják, és erősítsék szinergiáikat az afrikai beruházási politikákkal felszólít emellett a kereskedelemösztönző támogatásra tett pénzügyi kötelezettségvállalásaik növelésére, valamint a technikai segítségnyújtás és a kapacitásépítési kezdeményezések fokozására, amelyek nélkülözhetetlenek az afrikai országok, különösen a legkevésbé fejlett országok számára;

36.  úgy véli, hogy a magánszektor – a mikro-, kis- és középvállalkozásoktól (kkv-k) kezdve a szövetkezeteken át a multinacionális vállalatokig – meghatározó szerepet játszik a munkahelyteremtésben és a fejlesztés folyamatában, valamint részt is vesz az utóbbi finanszírozásában; hangsúlyozza a kkv-k és a kis családi gazdaságok különleges szerepét, és felszólít az egyéni kezdeményezések támogatására; e tekintetben üdvözli az Európai Fenntartható Fejlődési Alap létrehozását, amely a magánszektor támogatására törekszik Afrika országaiban, különösen az instabil országokban lévő helyi vállalkozások és kkv-k támogatására, és ily módon előmozdítja a beruházásokat és fenntartható munkahelyek létrehozását, különösen a fiatalok és nők számára;

37.  emlékeztet arra, hogy az Egyesült Nemzetek és az OECD iránymutatásai alapján a magánszektornak is eleget kell tennie a kötelezettségeknek, és megismétli az EU és az Afrikai Unió tagállamaihoz intézett felhívását, hogy konstruktívan vegyenek részt a transznacionális vállalatokkal és egyéb üzleti vállalkozásokkal foglalkozó kormányközi ENSZ-munkacsoport emberi jogokkal kapcsolatos munkájában, hogy az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek alapján egy kötelező nemzetközi szerződésen munkálkodjanak azzal kapcsolatban, hogy a vállalatok miként tesznek eleget az emberi jogi kötelezettségeiknek és a szociális és környezetvédelmi normákra vonatkozó kötelezettségeiknek;

38.  kiemeli, hogy tisztességes munkahelyeket kell létrehozni, és ezt össze kell kapcsolni a beruházásokkal, továbbá hangsúlyozza, hogy ezeket mind az Afrika–EU partnerség keretében kell megvalósítani; felszólít az ezzel kapcsolatos ILO-normák betartására; hangsúlyozza a társadalmi, gazdasági és intézményi szereplők közötti párbeszéd fontosságát, és felszólít arra, hogy a szociális párbeszéd hatékonyságának növelésén keresztül valamennyi szinten erősítsék meg a szociális partnerek szerepét, ami kedvez a kollektív tárgyalásoknak;

39.  sajnálja, hogy minden évben körülbelül 50 milliárd dollár hagyja el Afrikát jogellenes pénzügyi manőverek formájában, ami több mint az éves állami fejlesztési támogatások összege, és aláássa a hazai bevételek mobilizálására irányuló erőfeszítéseket; ezért felszólítja mindkét felet, hogy:

   hozzanak létre hatékony eszközöket az adókijátszás, az adócsalás és a korrupció elleni küzdelem érdekében, beleértve azt is, hogy a nyilvánosság számára átlátható legyen, hogy ki a jogalanyok, vagyonkezelők és hasonló jogi konstrukciók végső tényleges tulajdonosa,
   mozdítsák elő felelős beruházásra vonatkozó, ENSZ által támogatott elveket,
   támogassák az államháztartási gazdálkodási rendszerek hatékonyságának és átláthatóságának növelésére irányuló kezdeményezéseket;

40.  emellett felszólít a külső adósságra és az emberi jogokra vonatkozó ENSZ-irányelvek, valamint az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia (UNCTAD) felelősségteljes hitelezés és hitelfelvétel előmozdításáról szóló irányelveinek tényleges végrehajtására; üdvözli az ENSZ nemzetközi államadósság-kezelési mechanizmus létrehozásával kapcsolatos munkáját;

41.  az afrikai társadalom polarizálódása elleni küzdelem érdekében az elektronikus banki tevékenységek fejlesztésén keresztül nagyobb fokú pénzügyi integrációt szorgalmaz Afrikában, amely magában foglalja a nők pénzügyi integrációját is; emlékeztet arra, hogy a hazautalások nagyobb pénzmozgást jelentenek a fejlődő országok irányába, mint a hivatalos fejlesztési segély teljes összege, és jelentős mértékben hozzájárulhatnak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó program megvalósításához; ezért felszólítja az EU-t, hogy továbbra is támogassa az Afrikai Uniónak a hazautalási mechanizmusok javítására irányuló erőfeszítéseit;

Szociális ellenálló képesség

42.  elismeri az afrikai demográfiai dinamika fontosságát, ami a fenntartható, befogadó és részvételen alapuló társadalmak kialakítása érdekében hosszú távú stratégiai koncepciót tesz szükségessé; hangsúlyozza azt is, hogy biztosítani kell a kiszolgáltatott csoportok, köztük a fogyatékossággal élő személyekkel és őshonos népekkel szembeni megkülönböztetésmentességet; elismeri, hogy az afrikai népességnövekedés egyrészt kihívás a helyi gazdaság számára, másrészt viszont lehetőség a kontinens számára; ezért felszólítja az EU-t, hogy kötelezze el magát az oktatással és egészségüggyel – ideértve szexuális és reproduktív egészséget és jogokat – kapcsolatos közpolitikák és befektetések előmozdítása mellett annak biztosítása érdekében, hogy a fiatalok képesek legyenek megalapozott döntéseket hozni szexuális és reproduktív egészségükről és jogaikról, a nemek közötti egyenlőségről és a gyermekek jogairól, ami nélkül nem lehet elérni a társadalmi, gazdasági és környezeti ellenálló képességet;

43.  hangsúlyozza, hogy Afrika urbanizációs rátája folyamatosan nő, ami társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokhoz fog vezetni; megoldásokat szorgalmaz ezen urbanizációs nyomás és a szabályozatlan urbanizáció problémáinak mérséklésére;

44.  felszólítja az EU-t és az Afrikai Uniót, hogy erősítsék meg az afrikai nemzeti oktatási rendszereket, beleértve az adminisztratív szervezet kapacitásait is, mégpedig azáltal, hogy a nemzeti költségvetések legalább 20%-át az oktatásba fektetik be, továbbá növelik a Globális Partnerség az Oktatásért és az „Oktatás nem várhat” (ECW) kezdeményezések uniós támogatását;

45.  hangsúlyozza, hogy egyetemes, inkluzív, egyenlő és hosszú távú hozzáférést kell biztosítani a jó minőségű oktatáshoz valamennyi szinten, a kora gyermekkortól kezdve mindenki számára, külön hangsúlyt helyezve a lányokra, szükség- és válsághelyzetekben is;

46.  hangsúlyozza, hogy mind a formális, mind az informális oktatási és szakképzési rendszerek, az önfoglalkoztatás és a vállalkozói készségek megerősítésén keresztül be kell fektetni a humán tőkébe és a fiatalokba, hogy kapcsolatba kerüljenek a globális realitásokkal, és megszerezzék azokat a készségeket, amelyek megfelelnek a munkaerőpiac jelenlegi és jövőbeli igényeinek;

47.  fontosnak tartja az afrikai országok támogatását a hatékony állami egészségügyi rendszerek létrehozásában és abban, hogy mindenki számára biztosítsák a jó minőségű egészségügyi szolgáltatásokhoz való megfizethető hozzáférést, miközben felszámolják különösen a nők és más sérülékeny csoportok, köztük a gyermekek, a fogyatékossággal élő emberek és LMBTI-személyek előtt álló akadályokat;

48.  felszólít arra, hogy horizontális nemzeti egészségügyi rendszerek létrehozásával valósítsák meg az egyetemes minimális egészségbiztosítást; hangsúlyozza, hogy a jelenlegi tendenciák alapján az eredetileg tervezettekhez képest további egymillió szakképzett egészségügyi szakembert kell kiképezni, hogy teljesíteni lehessen a WHO által 2030-ra kitűzött minimumszintet;

49.  hangsúlyozza, hogy a fertőző betegségek komoly fenyegetést jelentenek a szociális ellenálló képességre nézve; felszólítja a Bizottságot, hogy fokozza a két kontinens közötti tudományos és orvosi együttműködést, mint amilyen az európai és fejlődő országok klinikai vizsgálatok területén létrejött partnersége (EDCTP2), és fektessen be a tudományba, technológiába és innovációba, hogy a fejlesztési együttműködésen keresztül kezelje a szegénységhez kapcsolódó és elhanyagolt betegségek még mindig óriási terhét;

50.  emlékeztet arra, hogy még több befektetésre van szükség az anyák egészségügyi ellátása és a szexuális és reproduktív egészség terén, hogy csökkentsék a gyermekágyi halandóságot és gyermekhalandóságot, és fellépjenek az olyan tradicionális gyakorlatokkal szemben, mint a női nemi szerv megcsonkítása és a kényszer- és/vagy gyermekházasságok;

51.  hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőség és a nők emancipációjának fontosságát az EU–Afrika együttműködésben; hangsúlyozza a nők pozitív szerepét és részvételét a politikai és gazdasági szférában, valamint a konfliktusok megelőzésében és a tartós béke megteremtésében;

52.  megállapítja, hogy a kultúra egyszersmind elősegítője és összetevője a fejlesztésnek, és – a gazdasági növekedés fokozásával párhuzamosan – elősegítheti a társadalmi beilleszkedést, a véleménynyilvánítás szabadságát, az identitás felépítését, a polgári önállósodást és a konfliktusok megelőzését; felhívja ezért az EU-t és az Afrikai Uniót az interkulturális politikai párbeszéd és a kulturális sokszínűség, valamint a kultúrát és örökséget védelmező stratégiák támogatására; hangsúlyozza, hogy a demokrácia olyan egyetemes érték, amely minden kultúrán keresztül érvényre juthat; ugyanígy elismeri a sport szerepét, amely a társadalmi befogadás és a nemek közötti egyenlőség forrása és mozgatórugója;

Stratégia kialakítása a két kontinens fejlődéséhez hozzájáruló mobilitás és migráció kérdésében

53.  emlékeztet arra, hogy az Európa és Afrika közötti, illetve az Európán és Afrikán belüli migrációnak és mobilitásnak gazdasági, társadalmi, környezeti és politikai hatása van, és ezt a kihívást összehangolt és holisztikus módon, a származási, tranzit- és célországokkal együttműködve, a szolidaritás, a felelősségmegosztás, a tisztelet és az emberi méltóság alapján kell kezelnie a két kontinensnek, a lehető legnagyobb mértékben kiaknázva a szinergikus hatásokat, és alkalmazva a megfelelő uniós politikákat, mechanizmusokat és eszközöket; ebben az összefüggésben emlékeztet arra, hogy lehetőség szerint a közös prioritások azonosítása érdekében kívánatos lenne megerősíteni az Afrika–EU párbeszédet a migrációról, illetve a menekültekről szóló két globális megállapodás tárgyalásai előtt, amelyeket az Egyesült Nemzetek égisze alatt dolgozzák majd ki 2018-ig;

54.  emlékeztet arra, hogy erősíteni kell a migráció és a mobilitás pozitív hatását, hogy ezeket a jelenségeket a két kontinens kölcsönös fejlesztési eszközének tekintsék; hangsúlyozza, hogy ez egy gondosan megtervezett, kiegyensúlyozott, kutatási eredményeken alapuló és fenntartható szakpolitikai választ követel meg egy olyan hosszú távú stratégia keretében, amely figyelembe veszi a népesedési kilátásokat és a migráció kiváltó okait is;

55.  elismeri, hogy az erőszakos konfliktusok, az üldözés, az egyenlőtlenség, az emberi jogok megsértése, a gyenge kormányzás, a korrupció, a terrorizmus, az elnyomó rendszerek, a természeti katasztrófák, az éghajlatváltozás, a munkanélküliség és a tartós szegénység okozta az elmúlt években a népességmozgásokat és az Európába irányuló migráció növekedését; ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az országukat elhagyó afrikai emberek több mint 85%-a magán a kontinensen marad;

56.  támogatja az irreguláris migráció mélyen fekvő okainak felszámolása érdekében európai szinten elfogadott különböző olyan kezdeményezéseket, mint a migrációs partnerségek, a Szükséghelyzeti Alap Afrikáért és az Európai Fenntartható Fejlődési Alap; felszólít arra, hogy biztosítsák ezek végrehajtását, és rugalmas, hatékony, koherens és átlátható módon folytassák ezeket a kezdeményezéseket, miközben mind a belső, mind pedig a külső fellépésben növelik a különböző eszközök, programok és tevékenységek közötti lehetséges szinergiákat; hangsúlyozza, hogy intenzívebb együttműködésre van szükség a határigazgatás területén;

57.  megismétli felhívását, hogy a vallettai cselekvési terv ajánlásaival összhangban a legális migráció útvonalait kell népszerűsíteni; hangsúlyozza továbbá, hogy a fejlesztési segélyt nem szabad a migrációs ügyekben folytatott együttműködéstől függővé tenni;

58.  felszólítja a tagállamokat, hogy kínáljanak fel áttelepítési férőhelyeket jelentős számú menekült számára; ezzel összefüggésben felszólít egy olyan európai áttelepítési keret létrehozására, amelyet a tagállamok könnyen végrehajthatnak; felszólítja továbbá az EU-t és tagállamait, hogy működjenek együtt a menekültek vándorlásával vagy elhúzódó válságokkal szembesülő afrikai országokkal, és nyújtsanak segítséget számukra azzal a céllal, hogy növeljék menekültügyi kapacitásukat és védelmi rendszereiket;

59.  sürgeti a tagállamokat, hogy növeljék az inkluzív és fenntartható növekedést támogató és a munkahelyteremtést ösztönző vagyonkezelői alapoknak és más eszközöknek nyújtott pénzügyi hozzájárulásaikat, közreműködve ezzel a migráció kiváltó okainak kezelésében; kéri az Európai Parlament erősebb felügyeleti szerepének bevezetését is annak biztosítása érdekében, hogy a migrációs partnerségek és a finanszírozási eszközök összeegyeztethetők legyenek az uniós jogalappal, elvekkel és kötelezettségvállalásokkal;

60.  felszólítja az EU-t és az Afrikai Uniót, hogy mozdítsák elő a hallgatók, tanárok, vállalkozók és kutatók közötti cserekapcsolatokat a két kontinens viszonylatában; üdvözli a Bizottságnak egy, az afrikai fiatalokat támogató eszköz elindítására irányuló javaslatát, amely kiterjeszti az Erasmus+ és egy uniós szakképzési létesítmény hatókörét; vitát szorgalmaz arról, hogy az EU elismerje az afrikai iskolák és egyetemek által kiadott bizonyítványokat és diplomákat; megjegyzi, hogy a körkörös migráció elengedhetetlen a fenntartható fejlődéshez és az Afrikából történő agyelszívás megakadályozásához;

61.  elismeri, hogy a hazautalások révén, továbbá nemzeti és regionális szintű fejlesztési partnerként a diaszpóra mind a befogadó, mind pedig a származási országokban különleges szerepet játszik; megfogalmazza azt a kívánságát, hogy a diaszpóra információforrásként működjön azzal a céllal, hogy választ adjon az emberek valós igényeire, valamint kezelje az irreguláris migrációval kapcsolatos veszélyeket és fogadó országokba történő beilleszkedéshez kapcsolódó kihívásokat;

o
o   o

62.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Afrikai Unió Bizottságának, az AKCS Tanácsának, valamint a Pánafrikai Parlamentnek és az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés Elnökségének.

(1) HL L 317., 2000.12.15., 3. o.
(2) HL L 249., 2017.9.27., 1. o.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0371.
(4) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0337.
(5) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0246.
(6) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0437.


Az európai ombudsman 2016. évi tevékenysége
PDF 288kWORD 53k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i állásfoglalása az európai ombudsman 2016. évi tevékenységéről szóló éves jelentésről (2017/2126(INI))
P8_TA(2017)0449A8-0328/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az európai ombudsman 2016. évi tevékenységéről szóló éves jelentésre,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 15. cikkére,

–  tekintettel az EUMSZ 24. és 228. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 42. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 43. cikkére,

–  tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó rendelkezésekről és általános feltételekről szóló, 1994. március 9-i 94/262/ESZAK, EK, Euratom európai parlamenti határozatra(1),

–  tekintettel a helyes hivatali magatartás európai kódexére, annak az Európai Parlament által 2001. szeptember 6-án elfogadott formájában(2),

–  tekintettel az Európai Parlament és az európai ombudsman között 2006. március 15-én kötött együttműködési keretmegállapodásra, amely 2006. április 1-jén lépett hatályba,

–  tekintettel az európai ombudsman tevékenységéről szóló korábbi állásfoglalásaira,

–  tekintettel eljárási szabályzata 220. cikkének (1) bekezdésére,

–  tekintettel a Petíciós Bizottság jelentésére (A8-0328/2017),

A.  mivel az európai ombudsman 2016. évi tevékenységeire vonatkozó éves jelentést 2017. május 17-én hivatalosan is benyújtották az Európai Parlamenthez, és mivel az ombudsman, Emily O’Reilly jelentését 2017. május 30-án Brüsszelben ismertette a Petíciós Bizottság előtt,

B.  mivel az EUMSZ 24. és 228. cikke felhatalmazza az európai ombudsmant az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok – kivéve az igazságszolgáltatási hatáskörében eljáró Európai Unió Bíróságát – tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszok átvételére;

C.  mivel az EUMSZ 15. cikke kimondja, hogy „a jó kormányzás előmozdítása és a civil társadalom részvételének biztosítása céljából az Unió intézményei, szervei és hivatalai munkájuk során a nyitottság elvének lehető legnagyobb mértékű tiszteletben tartásával járnak el”, továbbá „bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy jogosult az Unió intézményeinek, szerveinek és hivatalainak dokumentumaihoz hozzáférni”; mivel a polgárok jogainak és alapvető szabadságainak védelme szempontjából kulcsfontosságú az uniós közigazgatás által az uniós polgároknak kínált szolgáltatások minősége, valamint igényeik és aggodalmaik cselekvő figyelembevétele;

D.  mivel az Alapjogi Charta 41. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék”,

E.  mivel az Alapjogi Charta 43. cikke kimondja, hogy „bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerint székhellyel rendelkező bármely természetes vagy jogi személy jogosult az európai ombudsmanhoz fordulni az Unió intézményeinek, szerveinek vagy hivatalainak – kivéve az igazságszolgáltatási hatáskörében eljáró Európai Unió Bíróságát – tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságok esetén”;

F.  mivel az európai ombudsman számára a fő prioritást annak biztosítása jelenti, hogy a polgárok jogait maradéktalanul tiszteletben tartsák, a megfelelő ügyintézéshez való jog pedig feleljen meg az uniós intézményektől, szervektől és hivataloktól elvárt legszigorúbb követelményeknek;

G.  mivel 2016-ban 15 797 polgár fordult az ombudsmanhoz segítségért, akik közül 12 646 fő részére az ombudsman honlapján található interaktív útmutató segítségével nyújtottak tanácsot, míg a fennmaradó kérelmek közül 1 271 kérelmet tájékoztatás céljából máshová továbbítottak, 1 880 kérelmet pedig az ombudsman panaszként kezelt;

H.  mivel az ombudsman által 2016-ban feldolgozott 1 880 panasz közül 711 tartozott az ombudsman megbízatása körébe és 1 169 esett azon kívül;

I.  mivel az ombudsman 2016-ban 245 vizsgálatot indított (ezekből 235 alapult panaszon és 10 volt hivatalból indított vizsgálat) és 291 vizsgálatot zárt le (ebből 278 panasz alapján és 13 hivatalból indított vizsgálatot); mivel a vizsgálatok többsége a Bizottságot érintette (58,8%), nyomában az uniós ügynökségekkel (12,3%), az Európai Parlamenttel (6,5%), az Európai Személyzeti Felvételi Hivatallal (EPSO) (5,7%), az Európai Külügyi Szolgálattal (EKSZ) (4,5%), az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) (0,8%) és az egyéb intézményekkel (11,4%);

J.  mivel az ombudsmanhoz évente számos panasz érkezik be magánszemélyektől és szervezetektől az uniós igazgatás miatt, és mivel az ombudsman által 2016-ban lezárt vizsgálatok által leginkább érintett három probléma a következő volt: az átláthatóság és az információkhoz, illetve az iratokhoz való nyilvános hozzáférés (29,6%); az uniós személyzeti ügyek megfelelő kezelése (28,2%); valamint a szolgáltatási kultúra (25,1%); mivel ezeken túl a problémák között szerepel még a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos mérlegelési jogkör megfelelő gyakorlása, az uniós támogatásokkal és szerződésekkel kapcsolatos hatékony és eredményes pénzgazdálkodás, valamint az eljárási és az alapvető jogok tiszteletben tartása; mivel ezen kérdések fontossága kiemeli, hogy perdöntő szerep hárul az ombudsmanra annak biztosításában, hogy a döntéshozatali folyamatok és az igazgatás uniós szinten teljes mértékben átláthatóak és pártatlanok legyenek az állampolgárok jogainak hatékony érvényesítése érdekében;

K.  mivel 2016-ban végzett stratégiai munkája keretében az ombudsmani hivatal 5 stratégiai vizsgálatot zárt le és 4 újat nyitott meg, többek között a különleges tanácsadók összeférhetetlenségének lehetséges eseteivel és a kémiai vizsgálatok késedelmeivel kapcsolatban, továbbá 10 új stratégiai kezdeményezést indított el;

L.  mivel az ombudsman széles körű stratégiai vizsgálatot indított arra vonatkozóan, hogy a Bizottság hogyan nevezi ki különleges tanácsadóit, és miként ellenőrzi, hogy nincsenek-e összeférhetetlenségi helyzetben, hiszen gyakran egyidejűleg dolgoznak magánszektorbeli ügyfeleknek és az EU-nak;

M.  mivel az ombudsman vizsgálta az Európai Beruházási Bank igazgatótanácsi tagokra vonatkozó magatartási kódexét, megjegyezve, hogy az nem ír elő a testület tagjainak nyilatkozattételi kötelezettséget pénzügyi vagy egyéb érdekeltségeikről;

N.  mivel a pénzügyi válság gazdasági és szociális válságot is magával hozott, és ezzel aláásta az európai intézmények hitelességét;

O.  mivel az ombudsman megállapította, hogy hivatali visszásságnak tekintendő az, amikor a 2009–2014-es Bizottság nem foglalkozott egy korábbi biztos ügyével, aki megszegte a biztosok magatartási kódexét, továbbá nem vizsgálta ki megfelelően, hogy a szóban forgó biztos magánszektorbeli munkaszerződése összeegyeztethető volt-e az EU-Szerződésben foglalt kötelezettségeivel; mivel a korábbi biztosok – ideértve a Bizottság elnökét – megbízatásukat követő tevékenységeivel kapcsolatos hivatali visszásságok fokozzák a polgárok Bizottsággal szembeni bizalmatlanságát;

P.  mivel az ombudsman együttműködik más nemzetközi szervezetekkel is, például az Egyesült Nemzetek Szervezetével, és hivatala a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (CPRD) végrehajtására létrehozott uniós keret részét képezi, amelynek feladata az egyezmény uniós intézmények szintjén történő végrehajtásának védelme, előmozdítása és ellenőrzése;

Q.  mivel az európai uniós polgársággal kapcsolatban végzett 2016. márciusi Eurobarométer gyorsfelmérés szerint 10-ből 9 uniós polgár (87%) tudta magáról, hogy az Unió polgára és ismerte azon jogát, hogy panasszal fordulhat az Európai Parlamenthez, a Bizottsághoz vagy az ombudsmanhoz;

1.  jóváhagyja az európai ombudsman által előterjesztett 2016. évre vonatkozó éves jelentést, és elismerését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a jelentés világosan és könnyen olvasható módon mutatja be az ombudsman 2016-ban végzett munkájával kapcsolatos legfontosabb tényeket és adatokat;

2.  gratulál Emily O’Reilly kiváló munkájához az ombudsman által nyújtott szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása terén, valamint a Parlamenttel – különösen a Petíciós Bizottsággal – és más uniós intézményekkel, szervekkel és hivatalokkal való konstruktív együttműködéséért és pozitív szerepvállalásáért;

3.  elismeri a stratégiai vizsgálatok és kezdeményezések szerepét, és támogatja, hogy az ombudsman az európai polgárok számára közérdekű, stratégiai jelentőségű témákban saját kezdeményezésére ilyen stratégiai vizsgálatokat és kezdeményezéseket indít; elismerését fejezi ki az ombudsman arra irányuló erőfeszítései iránt, hogy a stratégiai munkája jobb kihasználása érdekében lehetővé teszi, hogy a hasonló tartalmú panaszok alapján indult ügyeket együtt kezeljék;

4.  üdvözli az ombudsman elkötelezettségét az iránt, hogy az uniós polgárok igényeire és aggodalmaira gyors és hatékony választ adjon, és támogatja a 2016-ban bevezetett új munkamódszereket és egyszerűsített ügykezelési eljárást, amelyek nagyobb rugalmasságot és hatékonyságot tesznek lehetővé, és ezáltal több polgárra nézve járnak nagyobb hatással;

5.  egyetért azzal, hogy az EU-t érő jelenlegi példátlan kihívások, például a munkanélküliség, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek, a migrációs válság és a brexit minden uniós intézményt, szervet, hivatalt és ügynökséget, köztük az ombudsmant is arra ösztönöz, hogy fokozottabb és elszántabb munkájukkal európai szinten biztosítsák a legmagasabb fokú társadalmi igazságosságot, elszámoltathatóságot és átláthatóságot;

6.  hangsúlyozza, hogy fokozni kell a társadalmi párbeszédet;

7.  hangsúlyozza, hogy a polgárok és az intézmények közötti bizalom kiemelkedő jelentőséggel bír a jelenlegi gazdasági környezetben;

8.  megállapítja, hogy az ombudsman hivatala által kiadott határozatok és/vagy ajánlások végrehajtási aránya a valaha volt második legmagasabb szintet érte el; javasolja az ombudsmannak, hogy továbbra is legyen éber, tárja fel az ajánlások be nem tartásának okait, és tájékoztassa az Európai Parlamentet arról, ha az uniós igazgatás ismétlődő jelleggel elmulasztja az ajánlásoknak való megfelelést;

9.  megállapítja, hogy 2016-ban csökkent az ombudsman európai intézményeket érintő vizsgálatainak száma (2016-ban 245 vizsgálat, 2015-ben 261 vizsgálat); sürgeti az uniós intézményeket, szerveket, hivatalokat és ügynökségeket, hogy reagáljanak ésszerű időn belül az ombudsman kritikai észrevételeire, és hajtsák végre nagyobb arányban az ombudsman ajánlásait és/vagy határozatait;

10.  megállapítja, hogy 2016-ban az ombudsman által kezelt ügyek többsége 12 hónapon belül lezárult, a lezáráshoz szükséges idő átlagosan 10 hónap volt, és csak a vizsgálatok 30%-a húzódott el 12 hónapnál hosszabb időre; sürgeti az ombudsmant, hogy javítsa tovább munkamódszereit, és – munkája hatékonyságának veszélyeztetése nélkül – rövidítse le a panaszkezelési időt, különösen a 12 hónapnál régebb óta húzódó ügyekben;

11.  megállapítja, hogy az esetek legnagyobb hányadát ismét az átláthatósággal, különösen a döntéshozatali folyamat és a lobbitevékenységek átláthatóságával és az uniós dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos vizsgálatok tették ki, ezeket követték az egyéb – az alapvető jogok megsértésével, etikai kérdésekkel és az uniós szerződésekkel és támogatásokkal kapcsolatos – ügyekben felmerülő problémák;

12.  hangsúlyozza az átláthatóság, a megfelelő ügyintézés és az intézményi fékek és ellensúlyok alapvető szerepét az uniós intézmények munkájában; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az ombudsmannál kezdeményezett vizsgálatok több mint 20%-a az átláthatósággal és az információkhoz és a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos, és hogy hosszú évek elmúltával még mindig ez az európai polgárok által kifogásolt legfontosabb probléma; felhívja az uniós intézményeket, hogy proaktívan tegyék közzé az információkat és dokumentumokat az átláthatóság növelése és a hivatali visszásságok csökkentése érdekében;

13.  meggyőződése, hogy a teljes átláthatóságot és az uniós intézmények dokumentumaihoz való teljes körű hozzáférést kellene főszabálynak tekinteni; emlékeztet az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítélkezési gyakorlatára, amely szerint a polgároknak joguk van az uniós intézmények, testületek és egyéb szervek dokumentumaihoz való nyilvános hozzáféréshez, és hogy az esetleges eltérések vagy kivételek mérlegelésekor minden esetben szem előtt kell tartani az átláthatóság és a demokrácia elveit mint a demokratikus jogok gyakorlásának előfeltételeit; úgy véli, hogy felül kell vizsgálni a 1049/2001/EK rendeletet annak érdekében, hogy az európai ombudsman könnyebben ellenőrizni tudja, hogy az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság biztosítja-e a dokumentumaikhoz való hozzáférést;

14.  felkéri a Bizottságot, hogy javítsa az átláthatóságot és a dokumentumokhoz és információkhoz való hozzáférést, különös tekintettel a beérkezett petíciókkal kapcsolatos EU Pilot eljárásokra, valamint a már lezárt EU Pilot és kötelezettségszegési eljárásokra; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a Bizottság rendszeresen egyeztessen a Parlamenttel az ügyek alakulásáról; bátorítja az ombudsmant, hogy folytassa stratégiai vizsgálatát a kötelezettségszegési panaszok Bizottság általi, EU Pilot eljárás keretében történő kezelésének átláthatóságával kapcsolatban, és sürgeti az ombudsmant, hogy 2017-ben is eltökélten és éberen folytassa e kérdés kivizsgálását; úgy véli, hogy az indokolatlan késlekedés a megkezdett kötelezettségszegési és EU Pilot eljárások kezelésében ugyancsak a hivatali visszásságok körébe tartozhat;

15.  elismerését fejezi ki az ombudsmannak, hogy határozott szándéka elérni a legmagasabb szintű átláthatóságot az uniós döntéshozatali folyamatban; hangsúlyozza, hogy ellenőrizni kell az ombudsman a háromoldalú egyeztetések átláthatóságára vonatkozó ajánlásainak végrehajtását; felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy tegyék közzé a háromoldalú egyeztetések során hozott döntésekkel kapcsolatos lényeges információkat; megismétli továbbá, hogy biztosítani kell a kereskedelmi megállapodások és tárgyalások teljes körű átláthatóságát, és felhívja az ombudsmant, hogy továbbra is folyamatosan kísérje figyelemmel a tárgyalások átláthatóságát valamennyi uniós kereskedelmi megállapodásra irányuló, harmadik országgal folytatott tárgyalás során, figyelemmel arra is, hogy ez ne ássa alá az EU tárgyalási pozícióját;

16.  ismételten hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a minden uniós intézmény részéről biztosított legyen az EU és az Egyesült Királyság közötti, ez utóbbinak az Unióból való kilépéséről folytatott tárgyalások teljes átláthatósága, anélkül, hogy ezzel veszélyeztetnék a felek tárgyalási pozícióját; felhívja az ombudsmant, hogy ellenőrizze az átláthatóság megvalósulását a kilépési tárgyalások során;

17.  nagyobb átláthatóságot kér az uniós gazdasági és pénzügyi döntéshozatalban, különösen az Európai Központi Bank által végzett bankfelügyelet terén; támogatja továbbá az ombudsman ajánlásait, amelyek célja az Európai Beruházási Bank és az eurócsoport átláthatóságának növelése és belső etikai szabályaik megerősítése, elismerve ugyanakkor a közelmúltban ez irányban tett erőfeszítéseit, és azt, hogy az 1049/2001/EK rendelet az eurócsoportra nem alkalmazandó, mivel az nem a Szerződések értelmében vett intézmény vagy szerv; felszólít az ombudsman által kiadott, az Európai Beruházási Bank panasztételi mechanizmusának felülvizsgálatára vonatkozó ajánlások végrehajtására, és hangsúlyozza a független panasztételi mechanizmus fontosságát; felkéri az európai ombudsmant, hogy játsszon aktívabb szerepet abban, hogy az Európai Beruházási Bank panasztételi mechanizmusa továbbra is hiteles és hatékony maradjon, és az operatív függetlenség, az átláthatóság, a hozzáférhetőség, a határidők betartása és a megfelelő források biztosítása elvének tiszteletben tartása mellett működjön;

18.  teljes mértékű támogatását fejezi ki az ombudsman legfőbb céljával kapcsolatban, amely az elszámoltathatóság és átláthatóság európai szintű struktúrái és intézményei megerősítésének, és az európai demokrácia minősége javításának elősegítése;

19.  tudomásul veszi, hogy az ombudsman hivatali visszásságot állapított meg a biztosok magatartási kódexe kapcsán; hangsúlyozza a magas szintű morális és etikai követelmények fontosságát az uniós igazgatásban, és tudomásul veszi a Bizottság azon döntését, hogy a visszavonulást követő várakozási időszakot a korábbi biztosok esetében két évre, a Bizottság korábbi elnökei tekintetében pedig három évre meghosszabbította, ugyanakkor határozottan úgy véli, hogy szigorúbb etikai szabályokat kell alkalmazni valamennyi uniós intézményen belül, úgy az EU politikusai mint annak személyzete vonatkozásában, a tisztességes és körültekintő magatartásra vonatkozó kötelezettség tiszteletben tartása, valamint a magánszektortól való teljes függetlenségük biztosítása érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy garantálja a korábbi biztosok által a hivatali idejüket követően betöltött állások proaktív közzétételét és teljes átláthatóságát; támogatja az ombudsman ajánlásait a kódex további felülvizsgálatára, a Szerződésben foglalt kötelezettségekkel összhangban, egyértelműbb és könnyebben végrehajtható szabályok bevezetése révén, amelyek eseti alapon végzett értékeléssel biztosítják a hitelességet, a pártatlanságot és az összeférhetetlenség kiküszöbölését; arra ösztönzi az ombudsmant, hogy továbbra is kövesse nyomon és értékelje a Bizottság eseti etikai bizottságának függetlenségét;

20.  tudomásul veszi a Bizottságnak az ombudsman ajánlásaira tett válaszlépéseit az úgynevezett „forgóajtó-jelenségre” vonatkozó uniós személyzeti szabályok végrehajtásával kapcsolatban, és érdeklődve várja az új szabályok gyakorlati működésének ellenőrző értékelésére irányuló ombudsmani vizsgálatot;

21.  felhívja az ombudsmant, hogy folytassa a „forgóajtó-ügyben” érintett összes tisztviselő nevének kellő időben történő közzétételét, valamint az üggyel kapcsolatos információk teljes átláthatóságát biztosító munkáját;

22.  támogatja az ombudsman arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy javítsa az uniós lobbitevékenységek átláthatóságát, és felhívja a Bizottságot, hogy teljes mértékben tegyen eleget az ombudsman javaslatainak az EU átláthatósági nyilvántartásának javításával kapcsolatban, az átláthatósági rendszer kötelező központi elemévé téve azt minden uniós intézmény és hivatal számára; hangsúlyozza, hogy e célból egyértelmű intézkedéseket kell hozni, és koherens és hatékony ütemtervet kell kidolgozni; hangsúlyozza a fokozottabb átláthatóság fontosságát, beleértve a finanszírozással, az érdekcsoportokkal és a pénzügyi érdekeltségekkel kapcsolatos információk átláthatóságát;

23.  üdvözli az ombudsman stratégiai vizsgálatát arról, hogy a Bizottság miként értékeli különleges tanácsadóinak összeférhetetlenségét; felhívja a Bizottságot, hogy teljes mértékben hajtsa végre az ombudsman ajánlásait a különleges tanácsadók kinevezési eljárásával, a kinevezésük előtti és utáni esetleges összeférhetetlenség értékelésével, valamint a dokumentumokkal és ülésekkel kapcsolatos információk nyilvánosság általi hozzáférhetőségével kapcsolatban;

24.  támogatja az ombudsmannak a Bizottság szakértői csoportjait érintő stratégiai vizsgálatát; sürgeti az ombudsmant, hogy biztosítsa, hogy a Bizottság új szabályaiban javuljon az összeférhetetlenségek kezelése és valamennyi érdekelt fél – többek között a társadalmi érdekcsoportok – kiegyensúlyozott és egyenlő képviselete –, többek között azáltal is, hogy minden szakértőt jegyzékbe vesznek az EU átláthatósági nyilvántartásában;

25.  tudomásul veszi a Bizottság álláspontját a dohánylobbistákkal tartott találkozóinak átláthatóságát és az Egészségügyi Főigazgatóság által végrehajtott átláthatósági intézkedéseket illetően; ismét felhívja a Bizottságot, hogy változtassa meg gyakorlatát és munkáját tegye teljes mértékben átláthatóvá azáltal, hogy a lobbistákkal vagy jogi képviselőikkel való találkozóiról az interneten közzétesz minden adatot, valamint az említett találkozók jegyzőkönyveit, összhangban a dohányzás visszaszorításáról szóló ENSZ-keretegyezmény (FCTC) szerinti kötelezettségeivel;

26.  üdvözli az ombudsmannak a köztisztviselők lobbistákkal való kapcsolattartására vonatkozó gyakorlati ajánlásait; sürgeti az ombudsmant, hogy képzések, szemináriumok és kapcsolódó támogató intézkedések révén gondoskodjon ezen ajánlások ismertségének növeléséről a személyzet tagjai körében valamennyi uniós intézményben, és felszólítja az összes uniós intézményt, hogy hajtsák végre az ombudsman helyes hivatali magatartására vonatkozó kódexét és az ENSZ dohányzás visszaszorításáról szóló keretegyezménye szerinti átláthatósági intézkedéseket; ismételten szorgalmazza, hogy a jelenlegi jogalkotási ciklus során kötelező erejű rendelet elfogadásával hathatósan erősítsék meg a helyes hivatali magatartás európai kódexét;

27.  elismerését fejezi ki a Tanács előkészítő szerveinek dokumentumaihoz való hozzáférésre irányuló stratégiai ombudsmani vizsgálat kapcsán, amely kiterjedt a Tanács bizottságainak, munkacsoportjainak és az Állandó Képviselők Bizottságának (COREPER) az uniós jogalkotási aktusok tervezeteinek megvitatása során készült dokumentumaira; ösztönzi az ombudsmant, hogy kérje fel a Tanácsot az érdekelt felekkel folytatott találkozók és az elfogadott határozatok átláthatóságának javítására, és tartsa be a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó követelményeket, megfelelő időben és késedelem nélkül biztosítva a szóban forgó hozzáférést;

28.  elismerését fejezi ki az ombudsman általános közérdekű ügyeket – pl. az alapvető jogokat, a gyógyszerbiztonságot és -hatékonyságot, a környezet- és egészségvédelmet, valamint a környezeti kockázatokkal szembeni védelmet – érintő munkája kapcsán; felhívja az ombudsmant, hogy kövesse nyomon az Európai Vegyianyag-ügynökségnek tett, az új kozmetikai termékek piaci regisztrációjakor alkalmazandó, állatkísérletektől visszatartó intézkedések bevezetésére vonatkozó ajánlásait, valamint az Európai Személyzeti Felvételi Hivatalnak (EPSO) tett, a vis maior elvének alkalmazására és az EPSO versenyvizsgák átláthatóságára vonatkozó ajánlásait;

29.  elismeri az ombudsman tapasztalatát, amelyet az uniós intézményekben a munkahelyen elkövetett szexuális zaklatáshoz és visszaéléshez kapcsolódó hivatali visszásságok kezelése terén nyert, ahogyan az az 1283/2012/AN számú panasz esetében történt; felkéri az ombudsmant, hogy a szexuális zaklatás és visszaélés ellen folytatott küzdelemről szóló 2017. október 26-i állásfoglalása és a szexuális zaklatással és visszaéléssel kapcsolatos európai parlamenti helyzet kivizsgálásával foglalkozó független szakértőkből álló bizottság létrehozásáról szóló határozata fényében vizsgálja meg a szexuális zaklatás és visszaélés helyzetét az uniós intézményekben, testületekben, hivatalokban és ügynökségekben is, valamint tegyen közzé ajánlásokat és bevált gyakorlatokat az uniós intézményeken belüli újabb esetek megelőzése érdekében;

30.  támogatja az ombudsman szerepét abban, hogy proaktív és átlátható politika alakuljon ki az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elvégzett klinikai vizsgálatokkal kapcsolatban, és különösen támogatja az ombudsman ajánlásait a Crohn-betegség kezelésére szolgáló Humira jóváhagyására vonatkozóan, amely a világ egyik legnagyobb mennyiségben értékesített gyógyszere; ösztönzi az ombudsmant, hogy kísérje továbbra is figyelemmel az EMA-t annak biztosítása érdekében, hogy az ügynökség az átláthatóság és a klinikai vizsgálatokra vonatkozó információkhoz való hozzáférés tekintetében megfeleljen a legszigorúbb normáknak, amelyek a közérdeket szolgálják és értékkel bírnak az orvosok, a betegek és a kutatók számára;

31.  felkéri az ombudsmant, hogy mélyrehatóbban vizsgálja meg az uniós ügynökségek gyakorlatait, különös figyelemmel az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságra és az Európai Vegyianyag-ügynökségre a Monsanto-dokumentumok, valamint a titoktartást és az összeférhetetlenséget érintő lehetséges következmények vonatkozásában;

32.  üdvözli a fogyatékossággal élő személyek által benyújtott panaszok nyomán indult ombudsmani vizsgálatokat, és ösztönzi a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményhez kapcsolódó uniós keretrendszer aktív résztvevőjeként folytatott munkáját, valamint az európai fogyatékosságügyi stratégia végrehajtásában való közreműködését; megerősíti, hogy mindenre kiterjedően támogatja az egyezmény teljes körű uniós szintű végrehajtását;

33.  felhívja az ombudsmant annak biztosítására, hogy a Bizottság vegye figyelembe az európai polgári kezdeményezés intézményének jövőbeli felülvizsgálatára vonatkozó javaslatait és ajánlásait, annak érdekében, hogy az európai polgári kezdeményezéshez szükséges eljárások és feltételek valóban egyértelműek, egyszerűek, könnyen alkalmazhatóak és arányosak legyenek;

34.  felhívja az ombudsmant annak biztosítására, hogy a Bizottság segítse elő az európai polgári kezdeményezésekkel kapcsolatos jogi tanácsadást szolgáló infrastruktúra létrehozását, továbbá egy olyan jogi keret létrehozását, amely védi az európai polgári kezdeményezésben részt vevő feleket;

35.  emlékeztet arra, hogy a visszaélést bejelentő személyek döntő fontosságú szereplők a hivatali visszásságokkal kapcsolatos esetek felfedésében, és támogatja a visszaélések eredményes bejelentését ösztönző és a visszaélést bejelentő személyek megtorlástól való védelmét javító intézkedéseiket, és felszólítja az ombudsmant, hogy folytassa az uniós intézményekben újonnan életbe lépett, a visszaélések bejelentésére vonatkozó belső szabályok végrehajtásának ellenőrzését; szorgalmazza lépések megtételét az uniós intézmények visszaélések bejelentésére vonatkozó belső szabályaira irányuló, 2015-ben végzett ombudsmani vizsgálat nyomán; üdvözli az ombudsman e területen kidolgozott saját szabályait, és arra ösztönzi a többi európai intézményt, hogy iránymutatásként használják őket; ismét felhív egy visszaéléseket bejelentő személyek védelméről szóló horizontális uniós jogszabály elfogadására, amely megfelelő csatornákat és eljárásokat alakít ki a hivatali visszásságok valamennyi formájának bejelentésére, illetve minden szinten megfelelő garanciákat és jogi biztosítékokat nyújt az érintett személyeknek;

36.  javasolja az európai ombudsman alapokmányának felülvizsgálatát annak érdekében, hogy felhatalmazzák az európai uniós intézmények és testületek dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésre vonatkozó 1049/2001/EK rendelet állítólagos megsértésének kivizsgálására és a vonatkozó dokumentumok rendelkezésre bocsátására vonatkozó határozat meghozatalára;

37.  üdvözli az ombudsman kezdeményezését, hogy azonosítsa az uniós közigazgatásban bevált gyakorlatokat, és arra az ombudsman által adományozott, a megfelelő ügyintézésért járó díj révén jobban felhívja a nyilvánosság figyelmét;

38.  arra bátorítja az ombudsmant, hogy folytassa az együttműködést a nemzeti ombudsmanokkal az Ombudsmanok Európai Hálózatán keresztül; támogatja az Ombudsmanok Európai Hálózata éves konferenciája megrendezésének gondolatát, amely 2016-ban Brüsszelben került első ízben megrendezésre, továbbá üdvözli a Bizottság elkötelezettségét a hálózattal való hatékonyabb együttműködés iránt;

39.  nyitott arra a kezdeményezésre, hogy az Ombudsmanok Európai Hálózata a jövőben évente konferenciát tartson a Parlament épületében, tekintettel a Petíciós Bizottság és az európai ombudsman közötti közvetlen kapcsolatra;

40.  emlékeztet arra, hogy az Ombudsmanok Európai Hálózata fontos szerepet játszhat az uniós polgárok jogainak védelmében az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépéséről folytatott tárgyalások során;

41.  elismerését fejezi ki az ombudsmannak az egyes nemzeti ombudsmanokkal, illetve a civil társadalom és a vállalkozói szervezetek képviselőivel tartott találkozóival kapcsolatban; sürgeti e tekintetben az ombudsmant, hogy minden tagállamban tartson ugyanilyen találkozókat, hogy még jobban felhívja a figyelmet arra, mit tehet az európai ombudsman hivatala az európai polgárok és vállalkozások érdekében;

42.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a Petíciós Bizottság jelentését a Tanácsnak, a Bizottságnak, az európai ombudsmannak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint ombudsmanjainak vagy ennek megfelelő intézményeinek.

(1) HL L 113., 1994.5.4., 15. o.
(2) HL C 72. E, 2002.3.21., 331. o.


A környezetvédelmi politikák végrehajtásának felülvizsgálata
PDF 255kWORD 48k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i állásfoglalása a környezetvédelmi politikák végrehajtásának uniós felülvizsgálatáról (2017/2705(RSP))
P8_TA(2017)0450B8-0590/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel „A környezetvédelmi politikák végrehajtásának uniós felülvizsgálata: Közös kihívások és az erőfeszítések egyesítésének lehetőségei a jobb eredmények elérése érdekében” című, 2017. február 3-i bizottsági közleményre (COM(2017)0063) és az azt kísérő 28 országjelentésre,

–  tekintettel „Az uniós környezetvédelmi politikák hatásának erősítése végrehajtásuk rendszeres felülvizsgálata révén” című, 2016. május 27-i bizottsági közleményre (COM(2016)0316),

–  tekintettel a „Jólét bolygónk felélése nélkül” című, a 2020-ig tartó időszakra szóló általános uniós környezetvédelmi cselekvési programról szóló, 2013. november 20-i 1386/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozatra(1) (hetedik környezetvédelmi cselekvési program),

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlése által 2015. szeptember 25-én elfogadott, „Alakítsuk át világunkat: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című határozatra (A/RES/70/1),

–  tekintettel „A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért – Európai fellépés a fenntarthatóságért” című, 2016. november 22-i bizottsági közleményre (COM(2016)0739),

–  tekintettel a „2017. évi európai szemeszter: országspecifikus ajánlások” című, 2017. május 22-i bizottsági közleményre (COM(2017)0500),

–  tekintettel „Az anyagkörforgás megvalósítása – a körforgásos gazdaságra vonatkozó uniós cselekvési terv” című, 2015. december 2-i bizottsági közleményre (COM(2015)0614),

–  tekintettel a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv végrehajtásáról szóló, 2017. január 26-i bizottsági jelentésre (COM(2017)0033),

–  tekintettel a környezetvédelmi politikák végrehajtásának uniós felülvizsgálatáról szóló, a Tanácshoz (O-000065/2017 – B8-0606/2017) és a Bizottsághoz (O-000066/2017 – B8-0607/2017) intézett kérdésekre,

–  tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság állásfoglalásra irányuló indítványára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel az EU szigorú környezetvédelmi jogszabályokkal rendelkezik, azonban erőtlen és hiányos végrehajtásuk régóta fennálló probléma; mivel ezek a végrehajtási hiányosságok veszélyeztetik a fenntartható fejlődést, és kedvezőtlen, határokon átnyúló hatással vannak a környezetre és az emberi egészségre nézve, valamint jelentős társadalmi-gazdasági költségeket eredményeznek; mivel ezen túlmenően a végrehajtási hiányosságok aláássák az EU hitelességét;

B.  mivel az uniós környezetvédelmi jogszabályok 70%-át a regionális és helyi hatóságok hajtják végre;

C.  mivel a környezetvédelmi politikák végrehajtásának felülvizsgálata (a továbbiakban: felülvizsgálat) és a 28 országjelentés újfent rámutatott arra, hogy a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtása az EU-ban nem egységes, hanem lényegesen eltér az egyes tagállamok, illetve a különböző környezetvédelmi területek között; megjegyzi ugyanakkor, hogy vannak olyan közös problémás területek, amelyeken az EU egész területén hiányos a végrehajtás, és ezek gyakran az egészséget fenyegető legnagyobb környezeti kockázatokat érintik;

D.  mivel a kétévenkénti jelentéstétel rendkívül fontos, hogy lássuk a tagállamok általi végrehajtás valódi helyzetét, de a rendszeres ellenőrzés is fontos lenne;

E.  mivel a felülvizsgálat az uniós környezetvédelmi jogszabályok fontos részeit érintette, azonban szélesebb körben kell alkalmazni, hogy szisztematikusabb megoldásokat nyújthasson a fenntartható környezeti fejlődés által előidézett problémákra;

F.  mivel a felülvizsgálatnak olyan ágazatközi eszköznek kell lennie, amely képes az egyéb területeken, úgymint a mezőgazdaságban, a halászatban, az iparban, a közlekedésben, az erdészetben vagy általában a regionális politikák terén a környezeti hatások értékelésére;

G.  mivel a Bizottságnak törekednie kellene arra, hogy a tagállamok teljesítményének értékeléséhez használt adatok jobban összehasonlíthatóak legyenek. mivel a különböző országokban gyűjtött adatok közötti különbségek komolyan akadályozzák az összehasonlíthatóságot, így végső soron magát az értékelést;

H.  mivel fontos, hogy valamennyi illetékes hatóság részt vegyen a felülvizsgálatban, a tagállamok intézményi struktúrájának megfelelő módon; mivel különösen fontos kiemelni, hogy néhány tagállamban a régiók mindenre kiterjedő hatáskörrel rendelkeznek a környezetvédelmi jogszabályok területén;

I.  mivel a felülvizsgálat teljes mértékben kiegészítő eszköz a jobb végrehajtásra összpontosító olyan egyéb eszközökhöz, mint például az IMPEL (a környezeti jog végrehajtásával és érvényesítésével foglalkozó európai uniós hálózat) és a „Make it Work” projekt;

J.  mivel a felülvizsgálatot a – különösen miniszteri szintű – politikai vita eszközének is kell tekinteni, és nem csak technikai eszköznek;

A felülvizsgálat jelentősége és kerete

1.  üdvözli a Bizottság felülvizsgálat bevezetésére irányuló kezdeményezését, és elismeri az abban rejlő hatalmas potenciált, amennyiben megfelelő politikai jelentőséget tulajdonítanak neki, és biztosítják teljes átláthatóságát; megállapítja, hogy a felülvizsgálat lehetőséget kínál arra, hogy a végrehajtási problémák kiemelt helyet kapjanak a politikai napirenden, hogy korai előrejelző mechanizmusként szolgáljon a döntéshozók számára, és hogy végső soron javuljon az európai környezetvédelmi jogszabályok és szakpolitikák végrehajtása;

2.  emlékeztet rá, hogy a Parlament többször is – például a természetvédelmi irányelvek kapcsán – felszólította a Bizottságot, hogy játsszon proaktívabb szerepet a környezetvédelmi jogszabályok és szakpolitikák végrehajtásának ellenőrzésében, irányításában és támogatásában; úgy véli, hogy jogsértések esetén a Bizottságnak határozottan kell fellépnie, aktívan felhasználva az összes lehetséges jogszabályi intézkedést;

3.  támogatja a Bizottság által alkalmazott ágazatközi, több érdekelt félre figyelemmel levő, holisztikus megközelítést, mivel ez alapvető fontosságú ahhoz, hogy változásokat érjenek el e területen; üdvözli a tényt, hogy a felülvizsgálat feltárja a hiányos végrehajtás alapvető okait, és e kihívások konstruktív módon történő kezeléséhez intézkedéseket javasol;

4.  úgy véli, hogy a felülvizsgálatnak a fenntartható fejlesztési célokkal való nagyobb koherencia megteremtéséhez, illetve a környezeti szempontból fontos fenntartható fejlesztési célok megvalósításában a tagállamok és az Unió által elért eredmények értékeléséhez alkalmazott egyik eszköznek kell lennie; ezzel kapcsolatban felhívja a Bizottságot, hogy pontosabban határozza meg, hogy az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtása hogyan segíti elő az érintett fenntartható fejlesztési célok végrehajtását, illetve a konkrét fenntartható fejlesztési mutatók és célok uniós tagállamok általi teljesítését;

5.  elismeri, hogy a felülvizsgálat megelőzési eszközként is szolgálhat, és ily módon csökkentheti a kötelezettségszegési eljárások számát; hangsúlyozza azonban, hogy a felülvizsgálat nem helyettesíti vagy késlelteti a Bizottság kötelezettségszegés esetén szükséges fellépését;

A felülvizsgálat javításának és a jobb eredmények szolgáltatásának mikéntje

6.  örömmel veszi tudomásul, hogy a felülvizsgálat a 7. környezetvédelmi cselekvési program tematikus célkitűzéseinek többségére kiterjed; sajnálja azonban, hogy olyan fontos területekre, mint az éghajlatváltozás, az energiahatékonysági intézkedések és az energiamegtakarítás, a vegyi anyagok és az ipari kibocsátások, valamint az energiához, a közlekedéshez, a termék- és a regionális politikákhoz kapcsolódó bizonyos rendszerszintű és környezeti kihívásokra nem terjed ki, és felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy ezek a következő felülvizsgálatokban szerepeljenek; rámutat, hogy már az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által közzétett adatok lehetővé tették volna az éghajlatváltozással kapcsolatos jogszabályok, az energiahatékonysági intézkedések és az energiamegtakarítás mind uniós, mind pedig tagállami szintű végrehajtásának legalább előzetes elemzését;

7.  sajnálattal állapítja meg továbbá, hogy olyan fontos problémák tárgyalására nem került sor, mint például a szennyvízben, a felszíni vizekben és a talajvízben található hormon- és gyógyszermaradványok, és ezek ivóvízre, emberi egészségre, biodiverzitásra és (vízi) környezetre gyakorolt hatása, és felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy ezek a következő felülvizsgálatokban szerepeljenek;

8.  kiemeli, hogy globális szinten a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend, uniós szinten pedig a 7. környezetvédelmi cselekvési program keretet teremt a haladó szellemű környezetvédelmi politikák számára;

9.  úgy véli, hogy az uniós fellépések koherenciája szempontjából előnyösebb lenne erősebb kapcsolatot kialakítani a felülvizsgálat és az európai szemeszter között;

10.  hangsúlyozza, hogy az adatokhoz való korlátozott hozzáférés végrehajtási hiányosságokhoz és a végrehajtás felülvizsgálata szempontjából nehézségekhez vezethet;

11.  kiemeli az adatok és a jelentési ciklusok összehangolásának fontosságát a jövőbeli felülvizsgálatok egyszerűsítése érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy javítsa az adatok összehasonlíthatóságát, és a jövőbeli felülvizsgálatokba foglaljon bele egy külön részt, amelyben értékeli a tagállamok jelentéstételének és a különböző irányelvek értelmében az általuk szolgáltatott adatoknak a minőségét; hangsúlyozza az elektronikus adatmegosztás fontosságát a tagállami jelentéstétel megkönnyítése érdekében;

12.  hangsúlyozza a minőségi értékelés mennyiségi célokkal való támogatásának fontosságát; e tekintetben úgy véli, hogy jobb együttműködésre lenne szükség az Európai Környezetvédelmi Ügynökséggel, ami hozzájárulna megfelelő mutatók kidolgozásához;

13.  hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálatnak figyelembe kell vennie és értékelnie kell a környezetvédelmi politikák és egyéb ágazati politikák között felmerülő bármely komolyabb problémát, illetve egymásnak lehetségesen ellentmondó célkitűzést, kiemelve az ütközéseket, ha ilyenek ilyen felszínre kerülnek, és javaslatokat téve korrigálásukra;

14.  úgy véli, hogy a tagállamoknak kevesebb mérlegelési mozgásteret kellene biztosítani annak érdekében, hogy a jobb végrehajtás érdekében megoldások szülessenek;

A környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának mikéntje

15.  kiemeli, hogy a környezetvédelmi jogszabályok és politikák végrehajtási hiányosságainak egyik alapvető oka a környezetvédelmi vonatkozások más szakpolitikai területekbe való integrálásának hiánya;

16.  hangsúlyozza, hogy a környezetvédelmi jogszabályok más szakpolitikai területekbe való jobb integrálása és az elővigyázatosság elvének teljes körű alkalmazása révén javítani lehetne a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtását;

17.  úgy véli, hogy a hiányos végrehajtás fő okai közül kettő – azaz a közigazgatási kapacitás és az irányítás hiánya – részben a megfelelő finanszírozás hiányából fakad, valamint abból, hogy a tagállamok a rendelkezésre álló pénzeszközöket nem elég hatékonyan használják fel, ezért felszólítja őket a helyzet javítására;

18.  úgy véli, hogy a jó és erőteljes irányításhoz és a jobb hatékonysághoz elengedhetetlenek a közigazgatási szervekkel kialakított partnerségek, illetve ezek átláthatósága minden szinten, a felelősségi körök egyértelmű meghatározása, megfelelő források biztosítása, kapacitásépítés és jobb koordinációs mechanizmusok;

19.  úgy véli, hogy az olyan piaci eszközök alkalmazása a tagállamok részéről, mint „a szennyező fizet” elvére épülő fiskális politika, eredményes és hatékony eszköz a környezetvédelmi politika teljes körű végrehajtásának eléréséhez;

20.  kifejezetten támogatja azt, hogy a felülvizsgálatban külön hangsúlyt fektetnek a bevált gyakorlatok megosztására és a kölcsönös felülvizsgálatra, és úgy véli, hogy ez segítheti a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtása során nehézségekkel szembesülő tagállamokat abban, hogy innovatív megoldásokat találjanak; meggyőződése, hogy e tekintetben a Bizottság iránymutatásai sokat segítenének;

21.  úgy véli, hogy a felülvizsgálatnak a Bizottság által meghatározott egyértelmű és szigorú időkereteket is kellene tartalmaznia a környezetvédelmi jogszabályok tagállamokban való végrehajtásának biztosítása érdekében;

22.  úgy véli, hogy a felülvizsgálatot a környezetpolitikával kapcsolatos nyilvános tájékoztatás, figyelemfelkeltés, a civil társadalom fokozottabb bevonása, valamint a lakossági szerepvállalás és oktatás eszközeként is fel lehet használni, ami a tagállamok és az állampolgárok javát szolgálná; e tekintetben felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre intézkedési eszközkészletet, amellyel értékelni lehetne a környezeti teljesítmény területén elért tagállami előrelépést, többek között a bevált gyakorlatok összehasonlító elemzésével és az eredménytábla-jelentésekkel, amelyeket rendszeresen kellene frissíteni és közzétenni, hogy a nyilvánosság számára hozzáférhető legyen;

23.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg a jogszabályi megfelelés biztosítását, többek között a környezeti felelősségről szóló irányelv végrehajtásának javítása, illetve az erre irányuló erőfeszítések fokozása révén;

24.  hangsúlyozza, hogy a nem kormányzati szervezetek és a szélesebb körű nyilvánosság szintén fontos szerepet játszhat a jobb végrehajtás elősegítésében, és ezáltal a jogállamiság fenntartásában, amennyiben az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférés megvalósul;

25.  felszólítja a Bizottságot, hogy a környezetvédelmi jogszabályok és előírások végrehajtásának felgyorsítása érdekében terjesszen elő a környezetvédelmi ellenőrzésekre vonatkozó jogalkotási javaslatot;

26.  a felszólítja a Bizottságot, hogy – a jó közigazgatással és a jogszabályi megfelelés biztosításával összefüggésben – terjesszen elő új jogalkotási javaslatot a bírósági felülvizsgálathoz való hozzáférés minimumszabályairól, valamint terjessze elő az egyezményt végrehajtó aarhusi rendelet felülvizsgálatát, az Aarhusi Egyezmény Megfelelési Bizottsága közelmúltbeli ajánlásainak figyelembevétele érdekében teendő uniós fellépés tekintetében;

A tagállamok és az uniós intézmények szerepe a felülvizsgálat nyomon követésében

27.  felszólítja a Bizottságot, a tagállamok illetékes hatóságait és az érdekelt feleket, hogy haladéktalanul és teljes mértékben kötelezzék el magukat a felülvizsgálat mellett; hangsúlyozza a regionális és helyi hatóságok fontos szerepét; felszólítja a tagállamokat, hogy teljes mértékben vonják be a helyi és regionális hatóságokat, és ösztönözzék őket az IMPEL-hálózatban való további együttműködésre, és sürgősen mozdítsák elő a helyi és regionális szakértők bevonását az adatok, a tudás és a bevált gyakorlatok megosztásának javítása érdekében;

28.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy javítsák az adatgyűjtést és az információ rendelkezésre állását, a bevált gyakorlatok terjesztését, illetve vonják be jobban a polgárokat, és fontolják meg a helyi hatóságok szélesebb körű bevonását a környezetvédelmi politika meghatározásának folyamatába;

29.  felszólítja a megfelelő szintű illetékes tagállami hatóságokat, hogy biztosítsák a végrehajtásról folytatott nyílt és inkluzív párbeszédek megrendezését, megfelelő tájékoztatás és az állami és civil társadalmi szereplők bevonása mellett, és felszólítja a Bizottságot, hogy vegyen részt e párbeszédekben, és tájékoztassa a Parlamentet;

30.  üdvözli a Bizottságnak a strukturált végrehajtási párbeszédre vonatkozó célzott keretrendszer kialakítására irányuló szakpolitikai javaslatait, ám úgy véli, elengedhetetlen e folyamat átláthatóságának, illetve az érintett nem kormányzati szervezetek és a legfontosabb érdekelt felek részvételének biztosítása;

31.  üdvözli a Bizottság, a tagállamok és az érdekelt felek közötti megbeszéléseket az európai szemeszter zöldebbé tételével foglalkozó szakértői csoportban, de úgy véli, hogy egy kifejezetten a környezetvédelmi politikák végrehajtásával foglalkozó szakértői csoport bevonása megkönnyítené a kétoldalú tagállami párbeszédeken felüli strukturált végrehajtási párbeszédet;

32.  sürgeti, hogy a végrehajtás kérdése rendszeres napirendi pontként szerepeljen az elnökségi trió prioritásai között és programjaiban, továbbá évente legalább egyszer tárgyalják meg a Környezetvédelmi Tanácsban, esetleg egy végrehajtási tanácsban, amelyet egy másik fórum egészítene ki, amelyben a Parlament és a Régiók Bizottsága is részt vesz; felszólít együttes tanácsi ülések szervezésére az ágazatközi, horizontális problémák és a közös kihívások, valamint az esetleges határokon átnyúló hatásokkal bíró, felmerülő problémák megoldása érdekében;

o
o   o

33.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL L 354., 2013.12.28., 171. o.


Az egyenlőtlenségek elleni küzdelem mint a munkahelyteremtést és a növekedést ösztönző eszköz
PDF 484kWORD 64k
Az Európai Parlament 2017. november 16-i állásfoglalása a munkahelyteremtés és a növekedés fellendítését szolgáló, egyenlőtlenségek elleni küzdelemről (2016/2269(INI))
P8_TA(2017)0451A8-0340/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és különösen annak 9. cikkére,

–  tekintettel a felülvizsgált Európai Szociális Chartára,

–  tekintettel az uniós foglalkoztatásról és társadalmi helyzetről szóló, 2015. szeptemberi negyedéves bizottsági áttekintésre,

–  tekintettel a „Mérleg az Európa 2020 – az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiájáról ” című, 2014. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2014)0130),

–  tekintettel a Bizottság „Foglalkoztatási és szociális fejlemények Európában (2012)” című, 2012. évi kiadványára,

–  tekintettel a Bizottság 2013. február 20-i szociális beruházási csomagjára, ezen belül is a „Beruházások a gyermekek érdekében: a hátrányos helyzetből való kitörés” című 2013/112/EU ajánlására,

–  tekintettel „A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja: A szociális és területi kohézió európai keretrendszere” című, 2010. december 16-i bizottsági közleményre (COM(2010)0758),

–  tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020) és az Európa 2020 stratégiáról szóló, 2010. június 16-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetése és megelőzése érdekében egy uniós stratégia szükségességéről szóló, 2017. június 14-i állásfoglalására(2);

–  tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőség az Európai Unióban – 2014–2015” című, 2017. március 14-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel a szociális jogok európai pilléréről szóló, 2017. január 19-i állásfoglalására(4),

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 71. ülésszaka kapcsán a Tanácshoz intézett, 2016. július 7-i ajánlására(5),

–  tekintettel a növekvő rezsiköltségek fényében a szegénység elleni küzdelem célkitűzésének eléréséről szóló, 2016. április 14-i állásfoglalására(6),

–  tekintettel „Az egyenlőtlenségek csökkentése, különös tekintettel a gyermekszegénységre” című, 2015. november 24-i állásfoglalására(7),

–  tekintettel az EU hajléktalansággal kapcsolatos stratégiájáról szóló, 2014. január 16-i állásfoglalására(8),

–  tekintettel „A válság hatása a kiszolgáltatott helyzetű csoportok ellátáshoz való hozzáférésére” című, 2013. július 4-i állásfoglalására(9),

–  tekintettel a Bizottság „Szociális beruházás a növekedés és a kohézió érdekében, többek között a 2014–2020-as időszakra szóló Európai Szociális Alapon keresztül” című közleményéről szóló, 2013. június 12-i állásfoglalására(10),

–  tekintettel a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformjáról szóló, 2011. november 15-i állásfoglalására(11),

–  tekintettel „A nőket sújtó szegénység megjelenési formáiról az Európai Unióban” című, 2011. március 8-i állásfoglalására(12),

–  tekintettel 2011. március 8-i állásfoglalására az egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentéséről az EU-ban(13),

–  tekintettel a szegénység elleni küzdelemben a minimáljövedelem szerepéről és Európában a befogadó társadalom előmozdításáról szóló, 2010. október 20-i állásfoglalására(14),

–  tekintettel az EU-ban a társadalmi integráció előmozdításáról és – a gyermekszegénységet is ideértve – a szegénység elleni küzdelemről szóló, 2008. október 9-i állásfoglalására(15),

–  tekintettel „Az egyenlőtlenségek elleni küzdelem az inkluzív és fenntartható gazdasági növekedés fellendítése érdekében az EU-ban” című, O-000047/2016 – B8-0369/2016 sz. szóbeli választ igénylő kérdésre,

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „Európai minimáljövedelem és szegénységi mutatók” című, 2013. december 10-i véleményére(16),

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja: A szociális és területi kohézió európai keretrendszere” című, 2011. június 15-i véleményére(17),

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „Munka és szegénység: egy nélkülözhetetlen globális koncepció felé” című, 2009. szeptember 30-i véleményére(18),

–  tekintettel a Régiók Bizottsága „A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni európai platform” című, 2011. március 31-i véleményére(19),

–  tekintettel a szociális védelemmel foglalkozó bizottságnak az Európai Unióban fennálló szociális helyzetről szóló, 2015. március 10-i 2014. évi éves jelentésére(20),

–  tekintettel a szociális védelemmel foglalkozó bizottság „A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni európai platform: az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezése” című, 2011. február 15-i véleményére(21),

–  tekintettel az Eurofound „Harmadik európai életminőség-felmérés – Életminőség Európában: a válság hatása” című jelentésére,

–  tekintettel az Eurofound „Harmadik európai életminőség-felmérés – Életminőség Európában: társadalmi egyenlőtlenségek” című jelentésére,

–  tekintettel a „Jövedelmi egyenlőtlenségek és foglalkoztatási minták Európában a gazdasági világválság előtt és után” című Eurofound-jelentésre,

–  tekintettel az Eurofound által készített, a 6. európai munkakörülmény-felmérésről szóló áttekintő jelentésre,

–  tekintettel a „Társadalmi mobilitás az Unióban” című Eurofound-jelentésre,

–  tekintettel az „Új foglalkoztatási formák” című Eurofound-jelentésre,

–  tekintettel az Eurofoundnak „A kiküldött munkavállalók díjazása terén tapasztalható különbségek: az egyenlő bánásmód elvének megsértése” című aktualizált jelentésére, amely részletes áttekintést nyújt a kormányoknak és a szociális partnereknek az „egyenlő munkáért egyenlő díjazás” elvével kapcsolatos álláspontjáról Európa-szerte,

–  tekintettel „A munka világának fejleményei Európában: az EurWORK 2016. évi éves felülvizsgálata” című Eurofound-jelentésre, és különösen a „Béregyenlőtlenségek a munkahelyeken és máshol – bizonyítékok, viták és politikák című fejezetére,

–  tekintettel „A foglalkoztatás átalakulása és a bérek egyenlőtlensége: Európai Munkakörfigyelő 2017” című Eurofound-jelentésre,

–  tekintettel a „Nők, férfiak és munkakörülmények Európában” című Eurofound-jelentésre,

–  tekintettel a Bizottságnak a 2016. év tavaszára vonatkozó európai gazdasági előrejelzésére(22),

–  tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjére és egészen pontosan annak 10. fenntartható fejlesztési céljára („Az országok közötti és az azokon belüli egyenlőtlenségek csökkentése”),

–  tekintettel a Bizottság „Foglalkoztatás és szociális fejlemények Európában 2007: A foglalkoztatás mint prioritás” című jelentésére,

–  tekintettel az OECD „Egy csónakban evezünk: avagy miért előnyös a kisebb egyenlőtlenség mindenki számára” című, 2015. május 21-i jelentésére,

–  tekintettel az OECD „Megosztva győzhetünk: miért növekszik az egyenlőtlenség” című, 2011. december 19-i jelentésére,

–  tekintettel az OECD „Az egyenlőtlenségek fokozódása: jövedelemelosztás és szegénység az OECD országaiban” című, 2008. októberi jelentésére,

–  tekintettel az IMF „Újraelosztás, egyenlőtlenség és növekedés” című, 2014. február 17-i belső vitaanyagára(23),

–  tekintettel az IMF „Egyenlőtlenség és fenntarthatatlan növekedés: ugyanazon érme két oldala?” című, 2011. április 8-i belső vitaanyagára(24),

–  tekintettel az ILO „A munka világa 2013: A gazdasági és szociális szövet befoltozása” című, 2013. június 3-i jelentésére, és annak „Pillanatfelvétel az Egyesült Államokról” című fejezetére,

–  tekintettel a DRIVERS For Health Equity project részeként a londoni University College által 2014 szeptemberében kiadott, a „Társadalmi egyenlőtlenségek a koragyermekkori egészség és fejlődés vonatkozásában: Európa egészére kiterjedő, rendszerezett szakirodalmi áttekintés” című jelentésre,

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére és a Gazdasági és Monetáris Bizottság véleményére, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság módosítások formájában megfogalmazott álláspontjára (A8-0340/2017),

A.  mivel az egyenlőség és a méltányosság az európai értékek közé tartozik, valamint az EU és a tagállamok számára az európai társadalmi modell sarokkövét jelenti; mivel a foglalkoztatás előmozdítása egy olyan tagállami és uniós célkitűzés, amely a tartósan magas foglalkoztatás megteremtésére és a kirekesztés elleni küzdelemre irányul;

B.  mivel az egyenlőtlenség alááshatja a társadalmi bizalmat, és lerombolhatja a demokratikus intézmények támogatását; mivel az egyenlőtlenség elleni küzdelmet gazdasági, társadalmi és területi szempontból is meg kell vizsgálni, hogy az egész Európai Unióban előmozdítsák a harmonikus fejlődést;

C.  mivel az egyenlőtlenség alatt egyformán értendő az egyes személyek közötti bérszakadék és az egyének lehetőségeinek elvesztése, ami akadályozza képességeik és készségeik lehetséges fejlődését, gátolja fejlődésüket, következésképpen pedig a társadalomhoz való lehetséges hozzájárulásukat;

D.  mivel a kereslet hanyatlása mögött, az euroövezetben több mint 10 éve tomboló, pénzügyi és gazdasági válság áll;

E.  mivel az egyenlőtlenség és a munkanélküliség csökkenti a valódi keresletet, visszafogja az innovációt, és fokozhatja a pénzügyi sebezhetőséget; mivel a nagy és egyre növekvő egyenlőtlenségek nem csak a szegénység felszámolása felé történő haladást hátráltatják, hanem a társadalmi befogadás és a társadalmi kohézió fokozására irányuló erőfeszítéseket is;

F.  mivel az egyenlőtlenségek elleni küzdelem serkentheti a munkahelyteremtést és a növekedést, ugyanakkor csökkentheti a szegénységet; mivel az Unióban az összes munkanélküli személy 47,5%-a 2015-ben ki volt téve a szegénység kockázatának(25);

G.  mivel az IMF-hez(26) és az OECD-hez(27) hasonló nemzetközi intézmények szerint az egyenlőtlenség aláássa a növekedést és a minőségi munkahelyek létrehozását(28), a túl nagymértékű és növekvő egyenlőtlenségek pedig közvetlen társadalmi költségekkel járnak, akadályozzák a társadalmi mobilitást, ezenfelül most és a jövőre nézve is gátolhatják a fenntartható növekedést;

H.  mivel az Európa 2020 stratégia öt célkitűzésének egyike szerint legalább 20 millióval kell csökkenteni a szegénység és a társadalmi kirekesztés által sújtott, illetve veszélyeztetett lakosok számát, a 2008-as 115,9 millióról 2020-ig legfeljebb 95,9 millióra; mivel 2015-ben 117,6 millió ember volt kitéve a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázatának, 1,7 millióval túllépve a 2008-as adatot; mivel 2012-ben az EU-ban 32,2 millió fogyatékossággal élő személy volt kitéve a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázatának; mivel 2013-ban az EU-28 területén 26,5 millió gyermeket fenyegetett a szegénység vagy társadalmi kirekesztés veszélye; mivel a társadalomnak a szegénység vagy kirekesztettség kockázatának kitett aránya még mindig elfogadhatatlanul magas, mintegy 23,7%, és bizonyos tagállamokban továbbra is rendkívül magas; mivel ezenfelül az energiaszegénység továbbra is olyan magas, hogy az Unió lakosságának érintett 11%-a a gazdasági hátrány ördögi körébe kerül(29);

I.  mivel a válság következtében megnövekedett egyenlőtlenség különösen a nőket sújtotta, súlyosbítva szegénységüket, és egyre jobban kiszorítva őket a munkaerőpiacról; mivel a nők és férfiak közti egyenlőségről szóló létező és kiegészítő jogszabályok hatékony végrehajtása és az aktuális szakpolitikai keret fejlesztése révén növelni kell a nők munkaerőpiaci részvételét a munka és a magánélet közötti egyensúly megerősítése céljából;

J.  mivel pozitív korreláció van a nők és férfiak közti fokozottabb egyenlőség és az erősebb gazdasági növekedés, a befogadás, a munkahelyteremtés és a vállalkozások fellendülése között; mivel a foglalkoztatási egyenlőtlenség csökkentése nemcsak az egyenlő bánásmód megteremtésének, hanem a munkaerőpiaci hatékonyság és versenyképesség biztosításának eszköze is;

K.  mivel az OECD kiemelte, hogy „az egyenlőtlenség 1 Gini-ponttal való csökkentése a következő öt évben 0,8%-os össznövekedést jelentene”(30);

L.  mivel az Eurofound szerint az atipikus foglalkoztatás olyan munkaviszonyt jelent, amely nem igazodik a teljes munkaidős, szabályos és határozatlan időre szóló, hosszú időn keresztül egyetlen munkáltatóhoz köthető munkaviszony hagyományos vagy tipikus modelljéhez; mivel az ILO szerint „a nem hagyományos foglalkoztatási formák” a hagyományos foglalkoztatástól eltérő több foglalkoztatási típus gyűjtőfogalma, ideértve az ideiglenes foglalkoztatást, a részmunkaidős foglalkoztatás és az ügyeleti munka, a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzés és egyéb többoldalú foglalkoztatási kapcsolatok, valamint a burkolt foglalkoztatás és a függő viszonnyal járó önfoglalkoztatás;

M.  mivel a megnövekedett egyenlőtlenség csökkent társadalmi mobilitással, kevesebb emberi képességgel, valamint az alapvető jogok és szabadságok korlátozásával jár; mivel az Eurofound „Társadalmi mobilitás az EU-ban” című 2017-es jelentése(31) bizonyítékkal szolgál arról, hogy a szociális háttér sok tagállamban továbbra is meghatározza az életesélyeket;

N.  mivel a tagállamok nemzetgazdaságának gazdasági növekedése sok tényezőtől függ; mivel az egyenlőtlenség kedvezőtlen hatással lehet a növekedésre; mivel az IFM globális szinten fordított kapcsolatot talált a felső 20% jövedelemben való részesedése és a gazdasági növekedés között, azaz ha a felső 20% jövedelemben való részesedése 1 százalékponttal nő, akkor a következő öt évben ténylegesen 0,08 százalékponttal kisebb lesz a GDP növekedése; mivel ugyanakkor az alsó 20% jövedelemből való részesedésének hasonló arányú növekedése esetén a növekedés 0,38 százalékponttal lesz magasabb;

O.  mivel az egyenlőtlenség sokrétű jelenség, amely nemcsak pénzügyi kérdésekre korlátozódik, hanem azokat a lehetőségeket is érinti, amelyek eltérő módon kínálkoznak az emberek számára többek között nemtől, etnikai származástól, fogyatékosságtól, szexuális irányultságtól, földrajzi helyzettől vagy életkortól függően; mivel a munkához való hozzáférés terén és a munkában tapasztalható többszörös egyenlőtlenség veszélyezteti az emberek egészségét és jóllétét, valamint pénzügyi lehetőségeit, és ezért alacsony termelékenységhez vezethet;

P.  mivel az egyenlőtlen mértékű szociális védelemre vonatkozó elemzést az Eurofound új foglalkoztatási formákról szóló jelentése(32) tartalmazza, amely e foglalkoztatási formák közül a szociális védelem szempontjából külön megvizsgálta a legproblémásabbat, mégpedig az alkalmi munkát, példákat sorol fel azokra a jogszabályokra, amelyek kifejezetten kizárják hatályuk alól az alkalmi munkavállalókat, illetve olyanokra is, amelyek figyelembe kívánják venni őket, jellemzően a jövedelmi küszöbértékekből való kompenzálás révén; mivel az utalványalapú munka és a munkavállalók stratégiai megosztása példaként szolgál az olyan nem hagyományos foglalkoztatási formákra, amelyek az alkalmi vagy részmunkaidős munkavégzés tekintetében kívánnak megoldást nyújtani a nem megfelelő szociális védelemre;

Q.  mivel a nagyobb jövedelmi egyenlőtlenségeket mutató társadalmakban gyakoribb a rossz egészségi állapot és az erőszak, rosszabb eredményeket érnek el a számolási és írás-olvasási készségek terén, gyakoribb az elhízás, magasabb a bebörtönzési ráta, valamint magasabb a gyilkossági ráta is(33); mivel az egyenlőbb társadalmak esetében kevesebb jóléti kiadás hárul az államra;

R.  mivel az egész élet során megjelenő egyenlőtlenségek az időskori egyenlőtlenségekben is megmutatkoznak, úgymint a várhatóan rövidebb egészségesen eltöltött élettartam, időskori szegénység, valamint a nemek közötti mintegy 40%-os nyugdíjszakadék; mivel a mindenki számára fenntartható fejlődés eléréséhez a szegénység felszámolását célzó európai stratégiák szükségesek;

S.  mivel a gazdasági biztonság az emberi önmegvalósítás fontos tényezője;

T.  mivel a Tanács 2015. október 5-én következtetéseket fogadott el a nyugdíjak megfelelőségéről szóló, az EU-ban az időskori jövedelmek jelenlegi és jövőbeli megfelelőségét elemző 2015. évi jelentésről, amelyben kifejti azon véleményét, miszerint „döntő jelentőségű, hogy az állami nyugdíj-, illetve egyéb szociális védelmi rendszerek megfelelő biztosítékokkal rendelkezzenek azon nők és férfiak tekintetében, akiknek a munkalehetőségei nem teszik vagy nem tették lehetővé elegendő nyugdíjjogosultság felhalmozását; e biztosítékok közé tartoznak mindenekelőtt a nyugdíjminimumok vagy egyéb, időskorúakra vonatkozó minimumjövedelem-előírások”(34);

U.  mivel a kellő közoktatási források hiánya jelenti a jövőbeli társadalmi különbségek és a fokozódó egyenlőtlenség egyik fő okát;

V.  mivel 2005 és 2015 között az Unióra vonatkozó Gini-együttható 30,6-ról 31-re emelkedett, és a népesség 20%-át kitevő legfelső és legalsó rétegek közötti jövedelmi egyenlőtlenség 4,7-ről 5,2-re növekedtek; mivel a pénzügyi szegénység veszélyének kitett személyek aránya szorosan összefügg a jövedelmi egyenlőtlenséggel, továbbá 2005 óta folyamatosan nőtt a pénzügyi szegénység; mivel 2008 és 2014 között növekedett az egyenlőtlenség a tagállamokban a háztartások rendelkezésére álló jövedelem tekintetében(35);

W.  mivel a tagállamokon belül és a tagállami gazdasági növekedésben megfigyelhető különbségek az Unión belül gazdasági egyensúlyhiányhoz vezetnek; mivel e túlságosan egyenlőtlen gazdasági folyamatok rendkívül nagy munkanélküliséggel küzdő és elszegényedett területeket hoztak létre;

X.  mivel az egyenlőtlenségek globális alakulása összhangban van azzal, hogy a fejlődő országokban az 1980-as évek óta folyamatosan nő az egyenlőtlenség az OECD szerint(36), néhány kivétellel a gazdasági ciklustól függetlenül nőtt az egyenlőtlenség, így a Gini-együttható 1980 és 2013 között három százalékponttal (0,29-ről 0,32-re) nőtt, ami a legutóbbi évtizedeket tekintve 10%-os növekedést jelent;

Y.  mivel bár az egyenlőtlenség szintjét számos tényező befolyásolja, strukturális szinten azokat az intézményeknek és a politikai felszólalások szerzőinek kell konkrétan kezelniük; mivel az EU-ban a beruházások terén hiány tapasztalható, és az állami és a magánberuházások olyan kulcsfontosságú tényezők, amelyek a foglalkoztatás fokozása révén hozzájárulhatnak az egyenlőtlenség csökkentéséhez; mivel a szerkezeti hiányosságokat megfelelően kezelni kell; mivel az Európai Stratégiai Beruházási Alapot (ESBA) várhatóan frissítik a beruházási hiány kezelése végett;

Z.  mivel az egyenlőtlenséggel kapcsolatos tendenciák nem feltétlenül esnek egybe a szegénység általános és szélsőséges formáival, többek között a hajléktalansággal kapcsolatos tendenciákkal;

AA.  mivel a fenntartható és állandó lakhatással kapcsolatos megfelelő támogatás és finanszírozás biztosítása rendkívül fontos a foglalkoztatáshoz, az oktatáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint az integráció és a helyi szintű elfogadás megerősítése szempontjából; mivel a környék élhetőségének garantálása és a szegregáció elleni küzdelem az integráció támogatásának és az egyenlőtlenségek csökkentésének fontos részét képezi;

AB.  mivel az Eurostat szerint az EU-ban a szegénységi kockázati ráta 2015-ben 24,4%, a gyermekek tekintetében pedig 26,9% volt;

AC.  mivel a nőket aránytalan mértékben érinti a válság, és mivel a zöld munkahelyek a válsággal szemben a többi munkahelynél ellenállóbbaknak bizonyultak;

AD.  mivel a nők jobban ki vannak téve a szegénység és a bizonytalanság veszélyének;

Európai politikai koordináció létrehozása az egyenlőtlenség leküzdésére

1.  megerősíti, hogy az egyenlőtlenség fenyegeti az európai projekt jövőjét, rombolja legitimitását, és károsítja az Unióba mint a szociális fejlődés motorjába vetett hitet, amelynek dimenzióját az Uniónak fejlesztenie kell; emlékeztet rá, hogy a jelenlegi egyenlőtlenségek kedvezőtlen hatást gyakorolnak, és aláássák a politikai és társadalmi stabilitást; hangsúlyozza, hogy továbbra is a felfelé irányuló konvergencia előmozdítása és valamennyi európai polgár életének javítása jelenti a további integráció hajtóerejét;

2.  határozottan úgy véli, hogy az egyenlőtlenség csökkentését az egyik legfőbb prioritásként kell kezelni európai szinten, nemcsak a szegénység leküzdése vagy a konvergencia előmozdítása céljából, hanem úgy is, mint a gazdasági fellendülés, a tisztességes munkahelyek teremtése, a társadalmi kohézió és a közös jólét előfeltételét;

3.  kiemeli, hogy az egyenlőtlenség csökkentése alapvető fontosságú a méltányosabb és stabilabb demokráciák előmozdítása, a kettős mérce nélküli egyenlő bánásmód biztosítása, a populizmus, a szélsőségesség és az idegengyűlölet perifériára szorítása, valamint annak biztosítása céljából, hogy az európai projektet minden polgár a magáénak érezze;

4.  emlékezteti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az Európai Uniónak teljesítenie kell a Szerződésekben rögzített kötelezettségvállalásait, azaz elő kell mozdítania népei jóllétét, a teljes foglalkoztatást és a szociális fejlődést, a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, az eltérő társadalmi-gazdasági hátterű polgárok közötti egyenlőséget, a generációk közötti szolidaritást, valamint a gyermekjogok védelmét, és valamennyi kiszolgáltatott vagy marginalizálódott személy társadalmi befogadását;

5.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a saját hatáskörüknek megfelelően értékeljék a gazdaságpolitikai koordináció teljesítményét és eredményeit, figyelembe véve a szociális fejlődés és a társadalmi igazságosság alakulását az Unióban; megállapítja, hogy az európai szemeszter nem kezelte prioritásként e célok elérését és az egyenlőtlenség csökkentését; sürgeti a Bizottságot, hogy javítsa a szakpolitikai koordinációs folyamatot az olyan kedvezőtlen tendenciák megfelelőbb nyomon követése, megelőzése és kiigazítása érdekében, amelyek fokozhatják az egyenlőtlenségeket és gyengíthetik a társadalmi folyamatokat, illetve hátrányosan érintik a társadalmi igazságosságot, szükség esetén megelőző és kiigazító intézkedéseket léptetve életbe; úgy véli, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek elleni küzdelemre irányuló konkrét szakpolitikákat kell kidolgozni, és adott esetben bevezetni az európai szemeszteren belül;

6.  úgy véli, hogy a szociális intézkedések bizonyos esetekben mérséklő intézkedésnek tekintendők, és azokat gazdaságpolitikákkal és szociálisan felelős strukturális reformokkal kell kiegészíteni a hosszú távú pozitív és fenntartható gazdasági növekedés és az egyenlőtlenségek közép- és hosszú távon való strukturális csökkentésének megvalósítása érdekében;

7.  sürgeti a Bizottságot, hogy az európai szemeszter keretében és a nemzeti hatáskörök sérelme nélkül becsülje meg jobban a jövedelmek és a vagyon elosztásában megnyilvánuló egyensúlyhiányokat, aminek egyéni részletes vizsgálati jelentésekkel kell együtt járnia, ha egyensúlyhiányt tárnak fel, ezzel kötve össze a gazdasági koordinációt a foglalkoztatással és a szociális hatékonysággal; kéri a Bizottságot, hogy alkosson pontos és naprakész képet a jövedelmi és vagyoni helyzettel, a társadalmi kohézióval és a társadalmi befogadással kapcsolatos, országok közötti és országokon belüli különbségekről, valamint a szakpolitikai döntéshozatalhoz szükséges javaslatait és ajánlásait megbízható és részletes adatok alapján dolgozza ki; kéri a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy a helyzet nyomon követésére melyek lennének a gazdasági egyenlőtlenség hiteles mutatói (Gini-index, Palma-index, Theil-index, a munkajövedelmek aránya, a minimálbér 1 főre eső GDP-hez vagy az átlagbérekhez viszonyított aránya stb.), és hogy kövesse nyomon az egyenlőtlenségek kialakulását, figyelembe véve az átfogó versenyképességet és valamennyi tényező produktivitását;

8.  megerősíti, hogy az EUMSZ 174. cikkében foglaltaknak megfelelően a súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiók, mint például a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók, továbbá az elnéptelenedett és a legkülső régiók sokkal nehezebben biztosítják a közszolgáltatásokhoz – például az egészségügyhöz vagy az oktatáshoz – való hozzáférést, és emiatt az ilyen szolgáltatások nyújtása általában sokkal költségesebb az államháztartás számára, és az állampolgároknak többet kell utazniuk, hogy ezekhez hozzáférjenek;

9.  megismétli, hogy olyan beruházásokat kell végrehajtani, amelyek a jobb területi összekapcsolódást célozzák meg, és megerősítik a súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiók ipari szerkezetét, különös tekintettel a széles sávú hozzáférésre;

10.  sürgeti a Bizottságot, hogy az európai strukturális és beruházási alapoknak és az Európai Stratégiai Beruházási Alapnak a tagállami és regionális szociális és gazdasági szükségletek kielégítésére való célzottabb és stratégiai szemléletű felhasználása révén mozdítsa elő a szociális védelemmel, szolgáltatásokkal és infrastruktúrákkal kapcsolatos ambiciózus tagállami beruházásokat;

11.  megismétli a felfelé irányuló konvergenciát előmozdító, a Szerződésekben megállapított hatáskörmegosztást figyelembe vevő, a szociális jogok hiteles európai pillére létrehozására, illetve a GMU mélyebb és méltányosabb szociális dimenziója felépítésére tett felhívását;

12.  felhívja a Bizottságot, hogy fokozott erőfeszítésekkel működjön együtt a tagállamokkal az Európa 2020 stratégiában foglalt összes célkitűzés, ezen belül is a szegénység és a társadalmi kirekesztés 20 millió fővel való csökkentésére irányuló cél elérése érdekében, valamint hangolja össze az Európa 2020 stratégia hatókörét a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrenddel, hogy az foglalja magában céljai között az egyenlőtlenség és a mélyszegénység elleni küzdelmet is; kéri a Bizottságot, hogy továbbra is kövesse szorosan figyelemmel, hogy az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek végrehajtása be legyen ágyazva az európai szemeszterrel kapcsolatos eljárásba, és vegye figyelembe az Európa 2020 stratégia kiemelt mutatóira vonatkozó Eurostat-eredménytáblát az európai szemeszter eljárásban és az országspecifikus ajánlásokban is;

13.  kéri a Bizottságot és tagállamokat – emlékeztetve rá, hogy az utóbbiak felelősek elsősorban a szociális politikáikért, amelyeket az európai fellépéseknek támogatniuk kell, és ki kell egészíteniük azokat –, hogy tegyenek további erőfeszítéseket a jövedelmi csoportok közötti egyenlőtlenség csökkentésére, és mozdítsák elő a mindenki számára tisztességes munkakörülményeket, közoktatást, az egészségügyet, nyugdíjat, megfelelő közszolgálati infrastruktúrát és szociális szolgáltatásokat biztosító, illetve egyenlős esélyeket ösztönző megfelelő intézkedési keretrendszer megteremtését; hangsúlyozza, hogy egy ilyen keretrendszer lehetővé tenné egy jól működő „társadalmi felvonó” létrejöttét;

14.  hangsúlyozza, hogy az uniós költségvetésben kell meghatározni az egyenlőtlenség csökkentésére és a társadalmi kohézió növelésére vonatkozó megfelelő szakpolitikák végrehajtását;

15.  hangsúlyozza az alapvető jogok elsőbbségét; hangsúlyozza, hogy a munkajog és a magas szociális normák alapvető szerepet töltenek be a gazdaságok egyensúlyának helyreállításában, a jövedelmek támogatásában, valamint a beruházási kapacitás ösztönzésében; emlékeztet az EU Alapjogi Chartájában foglalt szociális jogok tiszteletben tartásának fontosságára, beleértve a szakszervezetek jogait és szabadságait, a kollektív tárgyalásokhoz való jogot, továbbá a munkavállalókkal szembeni egyenlő bánásmód érvényesítését;

16.  rámutat arra, hogy nem hagyható figyelmen kívül az ágazati politikák fontossága a jövőre nézve az egyenlőtlenségek csökkentése szempontjából, és különösen arra, hogy tovább kell fejleszteni a belső piacot és szükség van egy beruházási politikára európai és nemzeti szinten (pl. nagy infrastruktúrák, egészségügy, oktatás), továbbá hogy az energiapolitika kialakításának minden tekintetben figyelembe kell vennie az ilyen politikák által az esélyegyenlőség biztosítása szempontjából kínált gazdasági, társadalmi és területi tényezőkkel kapcsolatos lehetőségeket; felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együttműködve dolgozzon ki munkahelyteremtési, vállalkozási és innovációs stratégiákat, melyek elősegítik a zöld munkahelyekbe, a szociális, az egészségügyi és a gondozási ágazatba, valamint a szociális gazdaságba való stratégiai befektetéseket, mivel az ezekben rejlő foglalkoztatási potenciál kiaknázatlan;

A tisztességes munkahelyek létrehozására és a minőségi foglalkoztatásra irányuló intézkedések

17.  aggodalmát fejezi ki az Unióban az egyenlőtlenség válság utáni alakulása miatt, amelyet jórészt a növekvő munkanélküliség okozott; úgy véli, hogy a munkanélküliség egyenlőtlenségek forrását képezi, és hogy a legfőbb munkanélküliségi gócokat megcélzó, tisztességes munkahelyek létrehozására és a minőségi foglalkoztatásra irányuló politikák segíthetnék a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások jövedelmének növelését;

18.  felhívja a Bizottságot, hogy a soron következő felülvizsgálat keretében a munkaadók tájékoztatási kötelezettségéről szóló irányelvet egészítse ki olyan rendelkezésekkel, amelyek felszámolják a szerződéses státuszon alapuló diszkriminációt, és minden munkavállaló számára biztosítják a tisztességes munkafeltételeket az ILO tisztességes munkára vonatkozó normáival összhangban;

19.  hangsúlyozza, hogy ezenfelül a munkanélküliség magas szintje leszorítja a béreket, és bizonyos esetekben káros hatással lehet a munkavégzést és a társadalmi létet övező feltételekre; hangsúlyozza, hogy a munkanélküliség elleni küzdelem szükséges, de nem elégséges feltétele az egyenlőtlenségek csökkentésének;

20.  felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés (IFK) 2017–2020 közötti időszakra vonatkozó finanszírozási szintjének megemelésére, hogy jobban elérje a 30 év alatti fiatalokat is; felhívja a Bizottságot, hogy járuljon hozzá az ifjúsági garancia jobb végrehajtásához, és e célból fordítson nagyobb figyelmet a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő, gyakran összetett igényekkel rendelkező fiatalokra, figyelembe véve az Európai Számvevőszéknek az IFK felhasználásáról szóló jelentése legújabb eredményeit, és biztosítva a végrehajtás és az értékelés pontosságát és átláthatóságát;

21.  rámutat arra, hogy szorosabban figyelemmel kell kísérni az ifjúsági garanciából/ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből kilépő fiatalokat annak érdekében, hogy tartósan és hatékonyan beilleszkedjenek a munkaerőpiacra; felszólítja a Bizottságot, hogy tanulmányozza az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés még rugalmasabbá tételének lehetőségét – az ifjúságpolitika terén jól teljesítő országok számára is –, és építsen be az oktatásból a munkába átlépő fiatalok védelmét szolgáló mechanizmusokat annak kompenzálása érdekében, hogy a fiatalok ki vannak zárva a járulékfizetésen alapuló európai szociális védelmi rendszerekből;

22.  hangsúlyozza, hogy az ifjúsági garanciához és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezéshez hasonló programok nem helyettesíthetik a tagállamok saját erőfeszítéseit az ifjúsági munkanélküliség leküzdése és a fenntartható munkaerőpiaci integráció előmozdítása terén; elismeri, hogy a színvonalas és elérhető oktatás döntő tényező az egyenlőtlenségek leküzdése szempontjából; ezért a közoktatás és az egész életen át tartó tanulás terén fokozott beruházásokat kér;

23.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hangsúlyozzák a zöld munkahelyek előmozdításának szükségességét és ösztönözzék a foglalkoztatást a vidéki és hanyatló területeken, továbbá tegyék vonzóbbá e területeket a nők számára;

24.  felhívja a Bizottságot, hogy az ESZA-n és az európai szemeszter eljáráson keresztül, továbbá felhívja a tagállamokat, hogy nemzeti reformprogramjaikon keresztül biztosítsák a tartósan munkanélküliek munkaerőpiaci integrációjáról szóló tanácsi ajánlásban felvázolt nemzeti szintű intézkedések teljes körű végrehajtását;

25.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a gazdasági és monetáris uniót egészítsék ki egy teljesen körű, kiterjedt szociális védelmet nyújtó európai munkaerőpiaccal; úgy véli, hogy a jól működő munkaerőpiacok és az összehangolt és szilárd jóléti rendszerek létfontosságúak az európai monetáris unió sikeréhez, valamint az euróövezeten belüli gazdasági, társadalmi és területi kohézió irányában ható szélesebb, felfelé irányuló konvergenciafolyamat részét képezik; felhívja a Bizottságot, hogy ennek értelmében terjesszen elő egy tanulmányt arról, hogy az EU miként tudja támogatni és előmozdítani a nemzeti szintű garantált állami foglalkoztatási programokat;

26.  felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy az egész Unióban jobban hangolják össze az oktatást és a képzést a munkaerő-piaci igényekkel, több mobilitási lehetőséget teremtve és javítva a munkaerő-felvételi és képzési stratégiákat – különösen a munkahelyi képzés és célzott befektetések révén –, ami serkenteni fogja a munkahelyteremtést, illetve növelni fogja munkaerő iránti keresletet; emlékeztet arra, hogy az átképzés olyan fontos tényező, amely lehetővé teszi a munkaerőpiacra való visszatérést és elősegíti a tartós munkanélküliség leküzdését, valamint a készségek és a rendelkezésre álló munkahelyek jobb összehangolását; hangsúlyozza, hogy a készségek validálása, valamint a formális és nem formális tanulással megszerzett készségek elismerése fontos eszközök a megszerzett készségek munkaerőpiaci elismerésében; kitart amellett, hogy az élet minden szakaszában, így időskorban is elő kell mozdítani az egész életen át tartó tanulási lehetőségeket, hogy teljes mértékben kibontakozhasson az egyenlőségek leküzdésére bennük rejlő lehetőség;

27.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy együttes erővel kezeljék a munkaerő-felvétel során alkalmazott hátrányos megkülönböztetést és a hátrányos megkülönböztetést alkalmazó felvételi eljárásokat, amelyek (többek között) nem, nemi identitás vagy nemi önkifejezés, szexuális irányultság, nemi jellemzők, etnikai hovatartozás, fogyatékosság vagy kor alapján megakadályozzák, hogy az emberek belépjenek a munkaerőpiacra;

A munka- és életkörülmények javítása

28.  aggodalmát fejezi ki a nem bejelentett munkaviszonyok, az atipikus munkaviszonyok és az egyéb nem hagyományos formában történő foglalkoztatási viszonyok száma miatt, amelyek bizonytalan munkakörülményekhez, alacsonyabb bérekhez, kizsákmányoláshoz és alacsonyabb szintű szociális védelemhez, valamint növekvő egyenlőtlenséghez vezethetnek egyes tagállamokban; emlékeztet arra, hogy a megfelelő szociális biztonságot és szociális védelmet kell nyújtani minden munkavállaló számára; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák az árnyékgazdaság és a nem bejelentett munkavégzés leküzdésére irányuló erőfeszítéseiket;

29.  úgy véli, hogy az egész EU-ban javítani kellene a foglalkoztatás minőségét, különösen a létminimum, a foglalkoztatás biztonsága, az oktatáshoz és az egész életen át tartó tanuláshoz való hozzáférés, valamint a munkahelyi egészség és biztonság javítása tekintetében; felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a minőségi munkahelyteremtésnek és az EU általános versenyképességének nyomon követésével és javításával kapcsolatos, az Eurofound kutatásain alapuló további kutatásokat;

30.  úgy véli, hogy bizonyos foglalkoztatási formák, például a nulla órás szerződések és a fizetéssel nem járó szakmai gyakorlatok nem teszik lehetővé a tisztességes életszínvonalat; létfontosságúnak tartja a megfelelő tanulási és képzési lehetőségek, továbbá a tisztességes munkakörülmények biztosítását, adott esetben a gyakornoki munkák, szakmai gyakorlatok és tanulószerződéses gyakorlati képzések esetében a nem hagyományos munkavégzési formák korlátainak meghatározását, valamint a nulla órás szerződések használatának megakadályozását, annak megakadályozását, hogy a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésére kölcsönzött munkavállalókat alkalmazzanak, továbbá az állandó feladatokra határozott idejű szerződéses munkavállalók alkalmazásának megakadályozását;

31.  megjegyzi, hogy az önként vállalt részmunkaidős foglalkoztatás munkavállalásra ösztönözhet bizonyos kategóriákba tartozó, a munkaerőpiacon jelenleg alulreprezentált személyeket, és hasznos lehet a munka és a magánélet közötti egyensúly szempontjából;

32.  határozottan úgy véli, hogy meg lehetne vizsgálni egy európai szintű, pontos és közös foglalkoztatási osztályozás lehetőségét annak érdekében, hogy tudományosan bizonyított tények és adatok alapján csökkentsék a bizonytalanságot; határozottan úgy véli, hogy az ugyanazon a munkahelyen végzett egyenlő munkáért járó egyenlő díjazás elvének alkalmazása lehetővé fogja tenni a munkavállalók közötti egyenlőtlenségek csökkentését;

33.  rámutat a fokozott automatizálás különböző hatásai és aspektusai megfelelő tanulmányozásának fontosságára és a jogszabályok kiigazításának késlekedése miatt kialakuló hatásokra, amelyek leszoríthatják a szociális védelmi rendszerek védelmi szintjét és a béreket, különösen az alacsony képzettségű és a közepes képzettségű munkavállalókra nézve; ezzel összefüggésben hangsúlyozza továbbá a szociális védelem és a bérek megfelelő szinten tartásának fontosságát;

34.  úgy véli, hogy az „Új európai készségfejlesztési program” elnevezésű programnak biztosítania kell minden munkavállaló számára az egész életen át tartó tanuláshoz való megfizethető hozzáférést, valamint a digitalizációhoz és az állandó technológiai változásokhoz való alkalmazkodást;

35.  tudomásul veszi az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét egy megfelelő európai uniós minimumjövedelemről szóló keretirányelvről, amely közös szabályokat és mutatókat állapítana meg, valamint meghatározna a végrehajtás nyomon követésére szolgáló módszereket; hangsúlyozza, hogy a tagállamok által bevezetett minimumjövedelem-rendszerek megfelelőségének értékeléséhez a referencia-költségvetés eszközét lehet használni, amely a különböző lakhatási formák, a háztartás összetétele és az életkor tekintetében megadja a méltó megélhetés költségét;

36.  aggodalmának ad hangot amiatt, hogy sokan nem veszik igénybe a meglévő minimumjövedelem-rendszereket, ami rávilágít a számos akadályra, köztük az eljárások tolakodó voltára és a minimumjövedelem-rendszerek keretében előterjesztett kérelmekhez kapcsolódó megbélyegzésre; úgy véli, hogy a gazdasági egyenlőtlenséggel kapcsolatos tendenciák elkerüléséhez létfontosságúak az ilyen jövedelemtámogatási programok, amelyek az elszegényedés és a társadalmi kirekesztődés bekövetkezte előtt nyújtanak támogatást az egyének számára;

37.  hangsúlyozza a szociális párbeszéd és a kollektív tárgyalások fontosságát a munkabérek meghatározásában, valamint annak szükségességét, hogy e mechanizmusok a Szerződésekben rögzített autonómiájuknak megfelelően továbbra is a szociális partnerek kezében maradjanak; felhívja a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt egy létminimum-mutatóról annak érdekében, hogy tagállamonként és régiónként meg lehessen becsülni a megélhetés költségeit és a családok alapvető szükségleteinek kielégítéséhez szükséges jövedelem hozzávetőleges mértékét; hangsúlyozza, hogy minden háztartás számára elengedhetetlen a megfelelő jövedelmi szint annak lehetővé tétele érdekében, hogy azok a szegény emberek, akik dolgoznak, elérhessék az anyagi függetlenséget lakhatásuk és biztonságos élelmezésük fenntartása mellett;

38.  hangsúlyozza, hogy az új lakások építésének hosszú távú finanszírozása tekintetében az európai strukturális és beruházási alapok és az ESBA mellett más, magán- és állami finanszírozási formákat is mozgósítani kell, ezáltal fokozva a megfizethető és a szociális lakások terén a nemzeti állami bankok vagy más ügynökségek tevékenységét;

39.  kéri a Bizottságot, hogy javítsa a munkavállalók munkahelyi egészséggel és biztonsággal kapcsolatos helyzetét, ideértve a munkaidő-irányelv megfelelő végrehajtását is;

40.  emlékeztet arra, hogy a kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jog az Unióban alapvető jog, továbbá hogy az európai intézményeknek azt tiszteletben kell tartaniuk, be kell tartaniuk alapvető elveit és elő kell mozdítaniuk alkalmazását(37); úgy véli, hogy a munkavállalók és a szakszervezetek egyre gyengülő tárgyalóereje nem járult hozzá e célkitűzésekhez és oka lehet az alacsony bérnövekedésnek és a bizonytalan foglalkoztatás széles körű elterjedésének;

41.  rámutat arra, hogy fontos a munkavállalói jogok védelme és a munkavállalók tárgyalóerejének előmozdítása olyan strukturális munkaerőpiaci reformok révén, amelyek elősegítik a fenntartható növekedést, a tisztességes munkahelyeket, a közös jólétet és a társadalmi kohéziót;hangsúlyozza a szociális partnerek közötti párbeszéd munkaerőpiaci egyenlőtlenségek kezelésében játszott szerepét; felhívja a tagállamokat és az Uniót, hogy biztosítsák a szakszervezetek létrehozásának jogát, valamint mind a szakszervezetek, mind a munkáltatói érdekképviseleti szervezetek erejét és autonómiáját, amikor bármilyen szinten tárgyalásokat folytatnak;

42.  rámutat emellett a különböző, különösen a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának nagyobb mértékben kitett társadalmi csoportokkal folytatott civil párbeszéd fontosságára az egyenlőtlenségek kapcsolatos kérdések megvitatása során;

43.  megkülönböztetés elleni politika alkalmazását kéri, amely kulcsfontosságú szerepet játszik a foglalkoztatási esélyegyenlőség biztosításában és a társadalmi befogadás előmozdításában; felhívja a tagállamokat, hogy hárítsák el a megkülönböztetés elleni irányelv útjában álló akadályokat;

44.  felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a munkahelyeken kezeljék a nemi alapú, illetve a (többek között) nemi identitáson vagy önkifejezésen, szexuális irányultságon és szexuális jellemzőkön alapuló hátrányos megkülönböztetés, zaklatás és erőszak tekintetében felmerülő problémákat, valamint egyértelmű bejelentési és támogatási mechanizmusok álljanak rendelkezésére, illetve eljárások az elkövetőkkel szemben;

A jóléti állam és a szociális védelem megerősítése

45.  hangsúlyozza, hogy a jóléti és szociális védelmi rendszerek súlyos nyomás alá kerültek a jövedelmi egyenlőtlenségek szempontjából káros hatásokkal járó pénzügyi konszolidáció következtében; úgy véli, hogy a jóléti rendszereknek védőhálóként kellene működniük, és emellett a munkaerőpiaci integrációt is elő kell segíteniük; kiemeli, hogy – amint az a horizontális szociális záradékban (az EUMSZ 9. cikkében) is megjelenik – többdimenziós megközelítésre van szükség a nagyobb egyenlőség és a társadalmi kohézió megteremtéséhez, az uniós szakpolitikák szociális dimenziójára és az iránti elkötelezettségre helyezve a hangsúlyt, hogy az uniós politikák alkalmazzák a szociális szempontok általános érvényesítésének elvét;

46.  megállapítja, hogy az európai társadalmi fejlődési index szerinti társadalmi fejlődés azt tükrözi, hogy az adott társadalom mennyire képes kielégíteni polgárai alapvető emberi szükségleteit, létrehozni azokat az építőelemeket, amelyek lehetővé teszik a polgárok és a közösségek számára életminőségük javítását és fenntartását, valamint mindenki számára megteremteni az ahhoz szükséges feltételeket, hogy teljes mértékben kibontakoztathassák képességeiket;

47.  az emberek átfogó védelmének elérése érdekében bátorítja a tagállamokat jóléti rendszereik (oktatás, egészségügy, lakhatás, nyugdíjak és transzferek) magas szintű szociális biztosítékok alapján történő javítására, figyelembe véve az olyan új szociális kockázatokat és kiszolgáltatott csoportokat, amelyek a tagállamokat sújtó, egymás után bekövetkezett pénzügyi, gazdasági, majd társadalmi válságok következtében jelentek meg;

48.  felszólítja a tagállamokat, hogy fokozzák a minőségi és megfizethető koragyermekkori oktatási és gondozási szolgáltatásokkal kapcsolatos beruházásokat, hangsúlyozva, hogy az ilyen beruházások megtérülni látszanak, különösen a hátrányos helyzetű családok gyermekei esetében; felhívja a tagállamokat, hogy a Bizottság támogatásával és a barcelonai célkitűzésekkel összhangban hozzanak megfelelő intézkedéseket a színvonalas közoktatáshoz való egyetemes és megfizethető hozzáférés korai életkortól (0–3) való biztosítása érdekében, mivel ez hosszú távon kulcsfontosságú az egyenlőtlenségek leküzdése szempontjából;

49.  egyetemes hozzáférést kér a megfizethető lakhatáshoz, védve a kiszolgáltatott háztartásokat a kilakoltatástól és a túlságos eladósodottságtól, valamint előmozdítva egy, az egyének és családok számára második esélyt biztosító hatékony európai szintű keretrendszert;

50.  sürgeti a tagállamokat, hogy haladéktalanul cselekedjenek a jelenlegi migrációs és menekültválsággal kapcsolatban, és garantálják a menekültek gyors nyelvtanfolyamokhoz és kulturális ismertterjesztő programokhoz, képzéshez, színvonalas lakhatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz, munkaerőpiachoz és szociális védelemhez való hozzáférését, valamint a formális és nem formális oktatás keretében elsajátított készségek és képességek elismerését, továbbá biztosítsák társadalmi befogadásukat;

51.  megerősíti, hogy a szolidaritáson alapuló és megfelelő állami és öregségi nyugdíjhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítani kell; felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a tagállamokat az állami és foglalkoztatói nyugdíjrendszerek erősítésében annak érdekében, hogy megfelelő – a szegénységi küszöb feletti – jövedelmet biztosíthassanak, és a nyugdíjasok fenntarthassák életszínvonalukat, valamint méltóságban és függetlenül élhessenek; megismétli arra irányuló felhívását, hogy a nyugdíjrendszeren belüli gondozási jóváírásokkal kompenzálják a nők és a férfiak gyermekgondozás és hosszú távú gondozási kötelezettségek miatt elvesztett járulékait, ezáltal csökkentve a nemek közötti nyugdíjszakadékot; kiemeli, hogy míg a magánnyugdíj-rendszerek fontos eszközök lehetnek a nyugdíjak megfelelőségének javításában, a kötelező szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszerek továbbra is a leghatékonyabb eszközt jelentik az időskori szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben;

52.  hangsúlyozza, hogy garantálni kell a fogyatékossággal élő emberek alapvető jogait, beleértve a méltó és akadálymentes munkához való jogot, a sajátos egyéni szükségleteknek megfelelő szolgáltatásokat és biztonságos alapjövedelmet, a méltó életviszonyokat és a társadalmi befogadást, valamint külön rendelkezésekkel kell védeni őket a kizsákmányolástól és a kikényszerített munkavégzéstől;

53.  úgy véli, hogy a nemzetközi kereskedelem a növekedés motorja, de az előnyök elosztása nem mindig megfelelő, és ez az egyenlőségek egyik forrásának tekinthető; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassanak méltányosabb nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat és ILO-alapegyezményeket, amelyek tiszteletben tartják az európai munkaerőpiacra vonatkozó szabályokat, és emellett védelmezik a minőségi foglalkoztatást és a munkavállalók jogait, valamint európai és nemzeti mechanizmusok – többek között az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap – révén kompenzációban részesítik a kereskedelmi szerkezet globalizáció miatti változásai által hátrányosan érintett munkavállalókat és ágazatokat;

54.  felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a fogyasztók védelme érdekében az uniós versenypolitikák tegyék lehetővé a tisztességes versenyt és segítsék elő a kartellek és az összeegyeztethetetlen állami támogatások elleni fellépést, mert azok torzítják az árakat és zavarják a belső piac működését;

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem

55.  úgy véli, hogy az Európai Unióban biztosítani kell az esélyegyenlőséghez való jogot; aggodalommal tölti el, hogy az eredmények terén jelenleg fennálló egyenlőtlenséget – amely az Unióban minden embert, és különösen a gyermekeket és a fiatalokat érinti –, gyakran tovább súlyosbítja az oktatási rendszerek nem egyenlőséget tükröző kialakítása, valamint az káros következményekkel jár a fiatalok egyéni jóllétére és fejlődésére nézve, ami hozzájárul az európai fiatalság alacsony önértékeléséhez és nem megfelelő társadalmi beilleszkedéséhez, különösen azok esetében, akiknek kevés erőforrás és lehetőség áll rendelkezésére;

56.  hangsúlyozza, hogy az oktatás döntő szerepet játszik az egyenlőtlenségek csökkentésében, ezért felszólítja a tagállamokat, hogy az esélyegyenlőség biztosítása érdekében fokozzák erőfeszítéseiket, és megfelelő mértékben fektessenek be ebbe a területbe; megerősíti az oktatáshoz való egyetemes hozzáférés és a felsőoktatásban a fiatalok számára biztosított diáktámogatásokhoz való hozzáférés jelentőségét; felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a tagállamokat abban, hogy az átmenet segítése érdekében a fiatalok számára megfelelő, tisztességes és hozzáférhető lakhatási lehetőségeket teremtsenek;

57.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a szegénység elleni küzdelmet, különösen a gyerekek körében, a gyermekszegénység csökkentésére irányuló célok kitűzésével, valamint a „Beruházások a gyermekek érdekében” című ajánlás koordinált végrehajtásával kapcsolatos lehetőségek megvizsgálása és egy gyermekekre vonatkozó garanciarendszer létrehozása révén;

58.  hangsúlyozza továbbá, hogy a kultúra és a sport területeihez kapcsolódó számos tevékenység a társadalmi kohézió és integráció hatékony eszköze, és rámutat arra, hogy ezek a tevékenységek a humán készségek fejlesztése révén javíthatják a társadalom leghátrányosabb helyzetben lévő tagjainak foglalkoztatási esélyeit;

59.  felhívja a tagállamokat, hogy valósítsák meg az Európa 2020 stratégia szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata csökkentésére irányuló céljait;

60.  úgy véli, hogy a hajléktalanság legtöbb uniós tagállamban megfigyelhető rohamos növekedése sürgősen megoldandó kérdés; úgy véli, hogy a Bizottságnak a szociális jogok pillére keretében meghatározott elvekkel összhangban támogatnia kell a tagállamokat arra irányuló erőfeszítéseikben, hogy a hajléktalanság fokozatos felszámolása érdekében megfékezzék annak növekvő tendenciáját;

A nemek közötti valódi egyensúly megvalósítása

61.  megállapítja, hogy a Bizottság az elkövetkező évtizedek kihívásainak kezelése céljából a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről szóló irányelvre irányuló javaslattal válaszolt az EU-ban élő és dolgozó nők és férfiak számára a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly kialakítására irányuló felhívására; emlékeztet a megfelelő díjazás és szociális védelem iránti felhívására és hangsúlyozza, hogy a Bizottság javaslatai jó alapul szolgálnak, melyek alapján növelhető a nők munkaerőpiaci részvétele és javítható a munka és a magánélet közti egyensúly, és mind a nők, mind a férfiak számára rugalmas munkafeltételek biztosíthatók a fizetett és nem fizetett munka területén tapasztalható egyenlőtlenségek csökkentése céljából;

62.  hangsúlyozza, hogy a nők munkaerőpiaci integrációjának további fokozása a nők vállalkozói tevékenységének jobb támogatása révén, valamint a nők iskolai végzettsége és munkaerő-piaci helyzete közötti szakadék megszüntetése, továbbá a fizetések, a karrier-előmenetel és a teljes munkaidős foglalkoztatási lehetőségek terén a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség támogatása mind elengedhetetlenül fontos tényezők az inkluzív és hosszú távú gazdasági növekedés eléréséhez, a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetéséhez, az egyenlőtlenségek legyőzéséhez és a nők pénzügyi függetlenségének előmozdításához;

63.  kéri a Bizottságot, hogy szükség esetén terjesszen elő kezdeményezéseket a nemek közötti bérszakadék minden formájának felszámolása érdekében, büntetéseket szabva ki azokra a munkaügyi központokra, amelyek megsértik az egyenlőséghez való jogot azáltal, hogy különböző béreket határoznak meg az azonos kategóriájú munkakörök esetében attól függően, hogy azokat főleg férfiak vagy nők töltik-e be;

64.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy – annak ellenére, hogy a jelenlegi jogszabályok rögzítik azt az elvet, amely szerint egyenlő értékű munkáért egyenlő bér jár férfi és női munkavállalóknak – még mindig fennáll a nemek közötti bérszakadék, a nyugdíjak közötti különbség pedig még nagyobb; felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a szociális partnereket, hogy haladéktalanul lépjenek fel a bérek és nyugdíjak terén a nemek között fennálló különbségek ellen;

65.  aggodalommal tölti el a – különösen a nők körében – növekvő szegénységi arány és az a tény, hogy a szegénység különösen az egyedülálló anyákat, a fiatal nőket és az idősebb nőket sújtja; rámutat arra, hogy a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésén alapuló, elsősorban a nők munkaerő-piaci részvételének növelésére és támogatására összpontosító szegénységellenes és aktív munkaerőpiaci szakpolitikákkal lehet elérni azt a célt, hogy 2020-ig 20 millió fővel csökkentsék a szegénység szintjét; megjegyzi, hogy a szegénységet továbbra is a halmozott háztartási jövedelem alapján mérik, ami feltételezi, hogy a háztartás valamennyi tagja ugyanannyit keres, és a források egyenlően oszlanak meg; a női szegénység mértékének feltárása érdekében egyénre szabott jogosultságokra és számításokra szólít fel az egyéni jövedelmek alapján;

66.  emlékeztet arra, hogy a magas színvonalú közszolgáltatások kulcsfontosságú szerepet játszanak a nemek közötti egyenlőség megvalósításában és egy olyan adózási és juttatási rendszer kialakításában, amely mentes a második keresőket attól eltántorító tényezőktől, hogy munkát vállaljanak vagy több munkát vállaljanak, mivel ez javíthatja a nők munkaerőpiaci részvételét;

67.  ismételten felhívja a Tanácsot, hogy mihamarabb fogadja el a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúlyról szóló irányelvet, mivel az jelentős első lépés az egyenlő képviselet felé az állami és magánszektorban;

Az adórendszerek korszerűsítése

68.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a legjövedelmezőbb beruházási formák támogatásával és ösztönzésével ellensúlyozzák az emberek közötti túlzott egyenlőtlenségeket; emlékeztet e célból arra, hogy e célkitűzés szempontjából döntő jelentőséggel bírnak az objektív adópolitikák, valamint hogy sok tagállamban mélyreható adóreformra van szükség; felhívja a Bizottságot, hogy az európai szemeszter keretében javasoljon, támogasson és készítsen elő referenciamutatókat, illetve kövesse nyomon azokat;

69.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak valódi intézkedéseket az adókikerülés és az adócsalás ellen, ami fontos eszközt jelent a tagállamokon belüli gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése és az adóbevételek beszedésének javítása terén;

70.  felhívja a Bizottságot, hogy ösztönözze a tagállami adópolitikák reformját annak érdekében, hogy megfelelő állami költségvetést biztosítsanak az egészségügyi, lakhatási, szociális, foglalkoztatási és oktatási szolgáltatásokhoz; úgy véli, hogy ez magában foglalhatja a közigazgatásban tapasztalható korrupció elleni küzdelmet és a vagyoni egyenlőtlenségek leküzdését, többek között a túlzott vagyonkoncentráció újrafelosztása révén, mivel ez sok tagállamban elengedhetetlen az egyenlőtlenségek súlyosbodásának elkerüléséhez; kiemeli továbbá, hogy intézkedésekre van szükség az olyan területeken, mint a gazdaság financializációja és a további koordináció, adott esetben az adópolitika további összehangolása és harmonizálása, az adóparadicsomok, adócsalás és adókijátszás elleni intézkedések, a be nem jelentett munkavégzés kezelését célzó intézkedések, valamint az adószerkezet és a munkaalapú adókból és a vagyonalapú adókból származó tagállami adóbevételek részarányának optimalizálására irányuló intézkedések.

o
o   o

71.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL C 236. E, 2011.8.12., 57. o.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0260.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0073.
(4) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0010.
(5) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0317.
(6) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0136.
(7) HL C 366., 2017.10.27., 19. o.
(8) HL C 482., 2016.12.23., 141. o.
(9) HL C 75., 2016.2.26., 130. o.
(10) HL C 65., 2016.2.19., 68. o.
(11) HL C 153. E, 2013.5.31., 57. o.
(12) HL C 199. E, 2012.7.7., 77. o.
(13) HL C 199. E, 2012.7.7., 25. o.
(14) HL C 70. E, 2012.3.8., 8. o.
(15) HL C 9. E, 2010.1.15., 11. o.
(16) HL C 170., 2014.6.5., 23. o.
(17) HL C 248., 2011.8.25., 130. o.
(18) HL C 318., 2009.12.23., 52. o.
(19) HL C 166., 2011.6.7., 18. o.
(20) http://ec.europa.eu/social/BlobServlet?docId=13608&langId=en
(21) A szociális védelemmel foglalkozó bizottság véleménye a Tanács részére, az Európai Unió Tanácsa, 6491/11., SOC 124, 2011. február 15.
(22) Európai Bizottság, 25. sz. intézményi dokumentum, 2016. május.
(23) Szerzők: Jonathan D. Ostry, Andrew Berg és Charalambos G. Tsangarides.
(24) Szerzők: Andrew Berg és Jonathan D. Ostry.
(25) Eurostat: http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Income_distribution_statistics
(26) IMF (2015) „A jövedelmi egyenlőtlenségek okai és következményei: globális áttekintés”. Belső vitaanyag, SDN/15/13, Washington, D.C.: International Monetary Fund. http://www.imf.org/external/pubs/ft/sdn/2015/sdn1513.pdf
(27) OECD (2015) – „Egy csónakban evezünk: Miért kedvez mindenkinek a kisebb mértékű egyenlőtlenség?”, Párizs: OECD Publishing.
(28) IMF (2017) 17/76. sz. munkadokumentum, „Az egyenlőtlenség súlya”. Szerzők: Francesco Grigoli és Adrian Robles, Washington, D.C.: Nemzetközi Valutaalap.
(29) Eurostat: http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/images/f/f8/People_at_risk_of_poverty_or_social_exclusion%2C_EU-27_and_EU-28%2C_2005-2015.JPG
(30) OECD (2015) – „Egy csónakban evezünk: Miért kedvez mindenkinek a kisebb mértékű egyenlőtlenség?”, 67. o.
(31) Eurofound (2017), „Társadalmi mobilitás az EU-ban”, Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala.
(32) https://www.eurofound.europa.eu/sites/default/files/ef_publication/field_ef_document/ef1461en.pdf
(33) „Egyenlőtlenség és mentális betegség”, R. Wilkinson és K. Pickett, Egészségügyi Szolgáltatások Tanszék, University of York, Egyesült Királyság; online kiadás 2017. május 25-én; S2215-0366(17)30206-7.
(34) COREPER I, „Megfelelő szintű nyugdíjak az elöregedő társadalmak fényében – Tervezet – A Tanács következtetései = A következtetések elfogadása”, 12352/15: http://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-12352-2015-INIT/hu/pdf
(35) Eurofound (2017), „Jövedelmi egyenlőtlenségek és foglalkoztatási minták Európában a gazdasági világválság előtt és után”.
(36) OECD (2015) – „Egy csónakban evezünk: Miért kedvez mindenkinek a kisebb mértékű egyenlőtlenség?”, Párizs: OECD Publishing.
(37) Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 51. cikkével összhangban.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat