Choisissez la langue de votre document :
- bg - български
- es - español
- cs - čeština
- da - dansk
- de - Deutsch
- et - eesti keel
- el - ελληνικά
- en - English
- fr - français
- ga - Gaeilge
- hr - hrvatski
- it - italiano
- lv - latviešu valoda
- lt - lietuvių kalba
- hu - magyar
- mt - Malti
- nl - Nederlands
- pl - polski
- pt - português
- ro - română
- sk - slovenčina
- sl - slovenščina
- fi - suomi
- sv - svenska
|
 A Dél-csendes-óceáni Regionális Halászati Gazdálkodási Szervezetet létrehozó egyezmény hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, -védelmi és ellenőrzési intézkedések ***I |
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Az EU makroregionális stratégiáinak végrehajtása |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az Európai Parlament, – tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ), és különösen annak XVIII. címére, – tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(1) (a továbbiakban: a közös rendelkezésekről szóló rendelet), – tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2013. december 17-i 1299/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(2), – tekintettel az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 1082/2006/EK rendeletnek a csoportosulások létrehozásának és működésének egyértelművé tétele, egyszerűsítése és javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. december 17-i 1302/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(3), – tekintettel a Tanács 2017. április 25-i következtetéseire az uniós makroregionális stratégiák végrehajtásáról, – tekintettel az uniós makroregionális stratégiák végrehajtásáról szóló, 2016. december 16-i bizottsági jelentésre (COM(2016)0805) és az azt kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2016)0443), – tekintettel a balti-tengeri régióra vonatkozó európai uniós stratégiáról szóló, 2009. június 10-i bizottsági közleményre (COM(2009)0248), – tekintettel az Európai Unió Duna régióra vonatkozó stratégiájáról szóló, 2010. december 8-i bizottsági közleményre (COM(2010)0715), – tekintettel az Európai Unió adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó stratégiájáról szóló, 2014. június 17-i bizottsági közleményre (COM(2014)0357), – tekintettel az Alpok régióra vonatkozó európai uniós stratégiáról szóló, 2015. július 28-i bizottsági közleményre (COM(2015)0366), – tekintettel a Bizottság makroregionális stratégiák irányításáról szóló, 2014. május 20-i jelentésére (COM(2014)0284), – tekintettel Bizottság a „Munkahelyteremtést és növekedést támogató beruházások – Az európai strukturális és beruházási alapok hozzájárulásának maximalizálása” című, 2015. december 14-i közleményére (COM(2015)0639), – tekintettel a Duna régióra vonatkozó uniós stratégia végrehajtásáról szóló, 2011. február 17-i állásfoglalására(4), – tekintettel 2012. július 3-i állásfoglalására az Unió makroregionális stratégiáinak alakulásáról: jelenlegi gyakorlatok és jövőbeli kilátások, különösen a földközi-tengeri térségben(5), – tekintettel az atlanti régiót illető uniós kohéziós politikai stratégiáról szóló, 2012. szeptember 13-i állásfoglalására(6), – tekintettel az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégiáról szóló, 2015. október 28-i állásfoglalására(7), – tekintettel az Alpok régióra vonatkozó európai uniós stratégiáról szóló, 2016. szeptember 13-i állásfoglalására(8), – tekintettel az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága („B” Tematikus Főosztály: Strukturális és Kohéziós Politikák) által közreadott, „A makrorégiók új szerepe az európai területi együttműködésben” című, 2015. januári tanulmányra, – tekintettel az Interact „A makroregionális stratégiák hozzáadott értéke a programok és projektek szemszögéből” című, 2017. februári jelentésére, – tekintettel eljárási szabályzatának 52. cikkére, továbbá az Elnökök Értekezlete saját kezdeményezésű jelentések készítésére vonatkozó engedélyezési eljárásról szóló, 2002. december 12-i határozata 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára, valamint 3. mellékletére, – tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A8-0389/2017), A. mivel a makrorégió meghatározható több különböző ország régióit magában foglaló olyan földrajzi térségként, amelyet egy vagy több közös tulajdonság vagy kihívás jellemez(9); B. mivel a makroregionális stratégiákat olyan területeken hozták létre, amelyek a határokon átnyúló együttműködés szempontjából jól modellezik az EU természetes kialakulását; mivel ezek fontosak, hiszen képesek mozgósítani a köz- és a magánszféra szereplőit, a civil társadalom és a tudományos élet képviselőit, továbbá forrásokat mozgósítani közös uniós szakpolitikai célok eléréséhez; C. mivel a makroregionális stratégiák platformot biztosítanak az uniós tagállamok és a szomszédos országok közötti mélyebb és szélesebb körű, ágazatokon átívelő, regionális és határokon átnyúló együttműködéshez, melynek célja az előttük álló közös kihívások kezelése, a közös tervezés, valamint a különböző partnerek és a különböző szakpolitikai ágazatok közötti együttműködés támogatása és integrációjuk javítása, többek között a környezet és a biológiai sokféleség védelme, az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodást célzó stratégiák, a hulladékkezelés és a vízellátás, a tengeri területrendezés és a tengerparti övezetek integrált kezelése területén; üdvözli ezzel összefüggésben az esb-alapok és az IPA közötti együttműködés előmozdítására irányuló törekvéseket; D. mivel a makrorégiók részt vesznek a hosszú távú, egymással összefüggő és több területet érintő politikai tevékenységek végrehajtásában, mivel ezek a makrorégiók a makroregionális stratégiák operatív programokba beépített célkitűzései révén kapcsolódnak a kohéziós politikához, és intelligens szinergiák kiaknázásával hoznak létre projekteket; mivel a makrorégiók ezzel hatékonyabban hozzájárulnak a makroregionális stratégiák céljainak eléréséhez, a magánberuházások bevonzásához, a bizalomépítéshez és a párbeszédhez, a határokon átnyúló együttműködéshez és szolidaritáshoz; E. mivel a makroregionális stratégiák a „három nem” elvén alapulnak, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi uniós politikai kereten belül nem lehet sem új forrásokat, sem új struktúrákat, sem pedig új jogszabályokat létrehozni ezek céljaira; F. mivel az uniós szinten, valamint a tagállamok és régiók között korábban létrehozott együttműködési mechanizmusok megkönnyítik a makroregionális stratégiák végrehajtását, különösen a korai szakaszban; G. mivel a Bizottság kétévente elfogad egy mind a négy létező uniós makroregionális stratégia végrehajtását értékelő egységes jelentést, melyben megemlíti sikereiket, illetve jelzi, hogy mely területeken kell további előrelépéseket tenni, és a soron következő jelentés kiadása 2018 végéig esedékes; mivel a Parlament ezzel összefüggésben úgy ítéli meg, hogy szükség van a környezeti vonatkozások értékelésére, mivel a környezetvédelem a fenntartható fejlődés egyik alappillére; A makroregionális stratégiák mint együttműködési és koordinációs platformok 1. megjegyzi, hogy a makroregionális stratégiák fontosságára a globalizációs folyamat is rámutatott, amely különálló országokat egymástól kölcsönösen függő helyzetbe hozott, és amely új megoldásokat igénylő, határokon átnyúló problémákat idézett elő; 2. elismeri, hogy – bár eltérő mértékben – az előre meghatározott célok végrehajtása során továbbra is felmerülnek súlyos problémák a végrehajtás sikerét megalapozó elemekkel, így például az elkötelezettséggel, a felelősségvállalással, az erőforrásokkal és az irányítással kapcsolatban; 3. hangsúlyozza, hogy a makroregionális stratégiák továbbra is felbecsülhetetlen mértékben és innovatív módon járulnak hozzá Európában a határokon átnyúló, ágazatközi és többszintű együttműködéshez, amelynek lehetőségeit még nem tárták fel kellőképpen, céljuk pedig a régiók és országok közötti összeköttetések megsokszorozása, valamint a gazdasági kapcsolatok és a tudástranszfer megszilárdítása; megjegyzi azonban, hogy – mivel a közös fellépések jóváhagyásának folyamata több szinten és több országra/régióra kiterjedően valósul meg – az uniós alapokhoz való hozzáférés továbbra is kihívást jelent a makroregionális projektek számára; 4. úgy véli, hogy a makroregionális stratégiák és a kapcsolódó környezetvédelmi programok hasznos eszközként szolgálnak arra, hogy az európai együttműködés előnyeit láthatóvá tegyék a polgárok számára, és ezért arra sürget minden felet, hogy teljes mértékben kötelezze el magát a stratégiák mellett és vegyen részt azok végrehajtásában; 5. úgy véli, hogy a létrehozásuk pillanatától minden makroregionális stratégia sarokkövét kellene képeznie a régióknak alapvető szerepet juttató többszintű kormányzásnak, amely a regionális és helyi közösségek, a köz-, a magán- és a harmadik szektor érdekelt feleinek bevonásával valósul meg; arra ösztönzi ezért a részt vevő tagállamokat és régiókat, hogy az együttműködés megkönnyítése érdekében dolgozzanak ki megfelelő irányítási struktúrákat és munkarendet, többek között végezzenek közös tervezést, mozdítsák elő a finanszírozási lehetőségeket és az alulról felfelé épülő megközelítést; 6. ösztönzi a különböző köz- és magánszereplők, a tudományos élet szereplői és nem kormányzati szervezetek, valamint az e területen működő nemzetközi szervezetek és a különböző szakpolitikák közötti, mind vertikális, mind horizontális koordináció és partnerség javítását uniós, nemzeti, regionális és helyi szinten, a makroregionális stratégiák végrehajtása és a határokon átnyúló együttműködés elősegítése és javítása érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze e szereplők részvételét többek között a makroregionális stratégiák irányító testületeiben, tiszteletben tartva ugyanakkor az uniós alapelvek általános alkalmazását; 7. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az illetékes nemzeti és regionális hatóságok rendelkezzenek a megfelelő humánerőforrásokkal és adminisztratív kapacitásokkal annak biztosítása érdekében, hogy a politikai elkötelezettség a stratégiák tényleges végrehajtásához vezessen; ezzel összefüggésben kiemeli a strukturálisreform-támogató program értékét, amely tagállami kérésre támogatást nyújthat a kapacitásépítéshez és hatékonyan elő tudja mozdítani a makroregionális projektek kidolgozását és finanszírozását; kéri továbbá a Bizottságot és a tagállamokat, hogy aktívan mozdítsák elő a makroregionális stratégiák sikeres végrehajtása során összegyűlt helyes igazgatási gyakorlatok és tapasztalatok terjesztését és alkalmazását; 8. hangsúlyozza, hogy a makroregionális stratégiáknak kellően rugalmasnak kell lenniük ahhoz, hogy képesek legyenek igazodni az érintett régiókat, a tagállamokat és általában az Európai Uniót befolyásoló, előre nem látható eseményekhez és igényekhez, és azokra hatékonyan reagálni tudjanak; úgy véli, hogy a makroregionális stratégiák végrehajtása során figyelembe kell venni a regionális és helyi sajátosságokat; kiemeli e tekintetben a Bizottság koordinációs szerepének szükségességét, többek között az egyes stratégiák egyedi célkitűzéseinek finomhangolása céljából; A balti-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégia 9. üdvözli a stratégia 2009-es létrehozása óta elért eredményeket, különös tekintettel az együttműködési mechanizmusokra, nemcsak az érintett régiók és országok között (például a Tanácson belül, a megfelelő miniszteri szintű üléseken), de azokon belül is (például a parlamentben vagy a kormányban); megjegyzi, hogy a balti-tengeri régió fejlesztésére irányuló uniós stratégia egy stabil, több mint 100 kiemelt kezdeményezést és új hálózatot magában foglaló együttműködési keret; 10. kiemeli a még fennálló kihívásokat, különösen a környezetvédelem és az összeköttetések terén; sürgeti a részt vevő országokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a Balti-tenger szennyezésének megszüntetése érdekében (pl. a víz és a levegő minősége, eutrofizáció), mivel ez az egyik legszennyezettebb tenger a világon; megjegyzi, hogy a jó környezeti állapot 2020-ig történő elérése képezi itt a szakpolitikai fellépések egyik fő célkitűzését; 11. az energiaszegénység visszaszorítása és felszámolása, valamint az energiabiztonság és az energiaellátás fokozása érdekében fontosnak tartja, hogy lehetőség legyen a balti-tengeri régió energiahálózatokkal való összekapcsolására. A Duna régióra vonatkozó uniós stratégia 12. kiemeli a stratégia pozitív hatását a részt vevő országok és régiók közötti együttműködésre, a mobilitás és az összeköttetések valamennyi közlekedési módban való javításával, a tiszta energia, a kultúra és az idegenforgalom elősegítésével, valamint különösen az emberek közötti közvetlen kapcsolatok előmozdításával és a stratégiában részt vevő régiók és országok közötti nagyobb kohézió elérésével; 13. úgy véli, hogy az „Euro access” projekt, a „Tartsuk tisztán a Dunát” kezdeményezés és a Duna Finanszírozási Párbeszéd egyértelműen pozitív példák a transznacionális és határokon átnyúló projektek során gyakran felmerülő akadályok elhárításának finanszírozásában adódó nehézségek leküzdésére; úgy véli, hogy e párbeszéd révén tovább csökkenthetők a Duna-medence régiói közötti fejlettségbeli különbségek; továbbá úgy véli, hogy a Duna Stratégiai Pont újbóli megnyitása hozzájárulhat a stratégia zökkenőmentesebb végrehajtásához; 14. hangsúlyozza, hogy a súlyos áradások okozta károk megelőzése még mindig az egyik legnagyobb környezetvédelmi kihívás a Duna makrorégió országai számára; kiemeli, hogy a határokon átterjedő szennyezés megelőzése érdekében fontolóra kell venni kiegészítő együttes fellépések megtételét; 15. újra rámutat a stratégiai projektek szükségességére, és hangsúlyozza, hogy a fennmaradó kihívások leküzdése érdekében létfontosságú a magas fokú politikai támogatás fenntartása, valamint az illetékes állami hatóságok forrásainak és kapacitásainak növelése; hangsúlyozza ezért, hogy fenn kell tartani a Duna régióra vonatkozó európai uniós stratégiát támogató politikai lendületet, és biztosítani kell, hogy a stratégia irányító csoportja jól végezze munkáját; 16. a Duna folyó és a Fekete-tenger közötti természetes kapcsolatra tekintettel felhívja a részt vevő országokat, hogy fokozzák a Duna régióra vonatkozó uniós stratégia és a határokon átnyúló fekete-tengeri együttműködés közötti koordinációt, és munkálkodjanak együtt a közös társadalmi-gazdasági, környezetvédelmi és közlekedési kihívások leküzdésén; 17. hangsúlyozza, hogy a Duna régióban a mobilitás és a multimodalitás integráltabb megközelítése a környezet szempontjából is előnyös lenne; Az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégia 18. hangsúlyozza az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégia eltérő jellegét a tekintetben, hogy abban számos lehetséges tagjelölt és tagjelölt ország vesz részt, és úgy véli, hogy az együttműködés e formája nagyszerű lehetőséget jelenthet az egész régió számára; úgy véli, hogy az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégia új lendületet kölcsönözhet a bővítési és integrációs folyamatnak; 19. aggodalommal állapítja meg, hogy a stratégia célkitűzéseinek maradéktalan elérését folyamatosan akadályozzák a rendelkezésre álló források, az irányítás és a felelősségvállalás közötti tényleges kapcsolat hiányából eredő problémák; felhívja a részt vevő országokat, hogy támogatás és testre szabott intézkedések biztosításával segítsék az illetékes hatóságokat a stratégia végrehajtásában; 20. hangsúlyozza, hogy a régiót kiemelten érintette az elmúlt évek migrációs válsága; úgy véli, hogy az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégia a szükséges eszközök és erőforrások birtokában segíthet e kihívások kezelésében; ezzel összefüggésben üdvözli a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megoldást találjon a migrációval kapcsolatos tevékenységek – többek között a harmadik országokkal folytatott együttműködés – finanszírozásához szükséges pénzügyi források mozgósítására; 21. úgy véli, hogy az adriai- és jón-tengeri régió fenntartható idegenforgalom pillére pozitív eszközként szolgál a régió fenntartható gazdasági növekedésének megteremtésében, és felhívja a figyelmet a környezeti kihívásokra és a makroregionális stratégiákra; 22. felhívja az érintett országokat, hogy kezeljék prioritásként az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégia főbb végrehajtóira, valamint a stratégiához kapcsolódó operatív programokért felelős hatóságokra irányuló kapacitásépítést; Az Alpok régióra vonatkozó uniós stratégia 23. véleménye szerint az Alpok régióra vonatkozó uniós stratégia bizonyítja, hogy a makroregionális koncepció fejlettebb régiók esetében is sikerrel alkalmazható; arra kéri az érdekelt feleket, hogy mozdítsák elő a környezetvédelemmel kapcsolatos azon beruházásokat, amelyek az éghajlatváltozás következményeinek kezelését célozzák; rámutat továbbá, hogy az Alpok régió fontos regionális közlekedési csomópont, és egyben az egyik legnagyobb egyedülálló természetes övezet és szabadidős tevékenységre alkalmas terület, amelyet meg kell óvni; hangsúlyozza ezért, hogy fenntartható és egymáshoz kapcsolódó közlekedési stratégiákat kell kidolgozni; 24. üdvözli a stratégia jelenleg kialakítás alatt álló irányítási struktúráját, mivel a stratégia végrehajtásának kezdeti lépései nehézségekbe ütköztek, és azokra különböző struktúrák, keretek és a határidők vonatkoztak; ezért kéri a részt vevő országokat, hogy tartsák fenn elkötelezettségüket és támogassák az Alpok régióra vonatkozó uniós stratégia akciócsoportjának tagjait; 25. hangsúlyozza, hogy az Alpok régióra vonatkozó uniós stratégia mintául szolgálhat a területi kohéziót szolgáló stratégiák kidolgozásához, mivel különböző területeket – termőterületeket, hegyvidéki térségeket, vidéki területeket és kiemelkedő jelentőségű, magasan fejlett uniós nagyvárosokat – foglal magában és platformot kínál ahhoz, hogy közösen kezeljék a felmerülő kihívásaikat (éghajlatváltozás, demográfiai változások, biológiai sokféleség, migráció, globalizáció, fenntartható turizmus és mezőgazdaság, energiaellátás, közlekedés és mobilitás, digitális szakadék); felszólítja a részt vevő országokat és régiókat, hogy fordítsanak kellő figyelmet az Interreg alpesi térségi program és más releváns alapok igénybevételére a közös prioritások megvalósítása érdekében; 26. hangsúlyozza, hogy az Alpok régiót számos határ szeli át, és hogy ezen akadályok lebontása a működőképes együttműködés egyik alapfeltétele, különösen a kkv-khoz kapcsolódó munkaerőpiac és gazdasági tevékenységek szempontjából; emlékeztet arra, hogy az Alpok régióra vonatkozó uniós stratégia lehetőséget nyújt a szomszédos régiók, városok és helyi közösségek közötti, határokon átnyúló együttműködés erősítésére, valamint emberek közötti kapcsolatok és hálózatok létrehozására is, ideértve a közlekedési összeköttetéseket és a digitális lefedettséget is; rámutat továbbá a régió természeti környezetének sebezhetőségére; Makroregionális Európa 2020 után? 27. rámutat, hogy a makroregionális stratégiák akkor sikeresek, ha egy hosszú távú politikai perspektívában gyökereznek, és oly módon szerveződnek, hogy azokban a kezdetektől fogva minden állami – különösen a regionális és helyi hatóságok – és magánszektorbeli érdekelt fél és a civil társadalom is valóban képviseltesse magát, ami szükségessé teszi az információk, a bevált gyakorlatok, a know-how és a tapasztalatok makrorégiók közötti, valamint azok regionális és helyi hatóságai közötti hatékony cseréjét; szükségesnek tartja a makroregionális stratégiák többszintű kormányzásának megerősítését, amelynek átláthatónak kell lennie, és hatékonyabb koordinációt és nyilvános kommunikációt kell megvalósítania annak érdekében, hogy növelje a makroregionális stratégiák ismertségét és elfogadottságát a helyi és regionális közösségek körében; 28. úgy véli, hogy a stratégiák végrehajtása csak akkor lehet sikeres, ha távlati elképzelésekre, kellő igazgatási kapacitással rendelkező, hatékony koordinációs és együttműködési struktúrákra, valamint az érintett intézményi szintek közötti közös, hosszú távú politikai kötelezettségvállalásra épül, és megfelelő finanszírozást kap; kiemeli ezért, hogy fokozni kell a beruházások hatékonyságát a regionális és nemzeti finanszírozás, illetve a meglévő uniós finanszírozási eszközök közötti összhang, szinergiák és kiegészítő jelleg kiaknázása révén, mely uniós eszközök az európai területi együttműködési programok támogatásán túl előmozdítják a határokon átnyúló projekteket is az európai strukturális és beruházási alapokon és az Európai Stratégiai Beruházási Alapon keresztül, továbbá közvetlen finanszírozás révén is; 29. úgy véli, hogy az alapok és a makroregionális stratégiák keretében történő igénybevételükre irányuló eljárások egyszerűsítése növelné a hatékonyságukat; 30. javasolja, hogy a részt vevő országoknak már induláskor egyértelmű kötelezettségvállalásokat kelljen tenniük a makroregionális stratégiák végrehajtásának finanszírozására és az ahhoz szükséges emberi erőforrásokra vonatkozóan; felhívja a Bizottságot, hogy segítse elő a makroregionális stratégiákon belüli jobb koordinációt, mozdítsa elő a bevált gyakorlatokat, és dolgozzon ki ösztönzőket, melyek az összes érintett felet aktív részvételre és együttműködésre sarkallja, többek között az uniós politikák és a makroregionális stratégiák végrehajtása közötti kapcsolat megerősítése érdekében; ösztönzi továbbá a makroregionális stratégiákat, hogy alkalmazzák a zöld közbeszerzést az ökoinnováció, a biogazdaság, az új üzleti modellek kialakításának és a másodlagos nyersanyagok felhasználásának előmozdítása végett, ahogy az a körforgásos gazdaságban történik, a magasabb szintű környezet- és egészségvédelem megvalósítása érdekében, valamint a termelők és a fogyasztók közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése céljából; 31. hangsúlyozza, hogy az eredményközpontúság fokozása és egyes konkrét kihívások leküzdése – többek között a természetvédelem területén – elengedhetetlen ahhoz, hogy a területen tényleges hatást kifejtő tervek szülessenek, és megalapozottak legyenek a beruházások, melyeknek pedig szintén arányosnak kell lenniük a kitűzött célokkal, és az érintett területeken felmerülő valódi szükségletekhez kell kapcsolódniuk; 32. kéri, hogy a makroregionális stratégiákkal kapcsolatban felmerülő valamennyi kérdéssel – például a felelősségvállalással és a szükséges politikai ösztönző intézkedésekkel – a valamennyi érintett régió között létrejött előzetes megállapodás szerinti módon foglalkozzanak; 33. úgy véli, hogy a megcélzott régiókban növelni kell a makrorégiók tevékenységeinek és elért eredményeinek láthatóságát és javítani kell azok közmegítélését, mégpedig tájékoztató kampányok lebonyolításával és a bevált gyakorlatok cseréjével, többek között online platformokon és közösségi hálózatokon keresztül, ezzel könnyen hozzáférhetővé téve őket a nagyközönség számára; 34. hangsúlyozza, hogy a többéves pénzügyi keret (TPK) következő felülvizsgálata lehetőséget kínál a makroregionális stratégiák célkitűzéseinek egyidejű felülvizsgálatára, az uniós prioritásokkal való kapcsolataik megerősítése és a kapcsolódó pénzügyi kötelezettségvállalások megszilárdítása érdekében; 35. felhívja a Bizottságot, hogy a kohéziós politikára vonatkozó szabályok soron következő felülvizsgálatának keretében nyújtson be javaslatokat a makroregionális stratégiák megfelelőbb végrehajtásának támogatására; 36. felszólítja a Bizottságot, hogy a makroregionális stratégiák végrehajtásáról szóló – 2018-ban esedékes – következő jelentésében, nyújtson alaposabb elemzést, beleértve különösen az alábbiakat:
37. hangsúlyozza, hogy – pl. a Kárpátok régióra, az atlanti régióra, a földközi-tengeri régióra vagy az Ibériai-félszigetre vonatkozó – új stratégiák kidolgozására irányuló felhívás nem vonhatja el a figyelmet a meglévő makroregionális stratégiák hatékonyabb és mélyrehatóbb végrehajtásának elsődleges céljáról; 38. támogatja a „három nem” (új uniós jogszabály, új uniós finanszírozás és új uniós struktúrák létrehozásának tilalma) elvének a makroregionális stratégiák esetében történő alkalmazását; javasolja ugyanakkor, hogy a Bizottság a makroregionális stratégiák végrehajtásáról szóló következő jelentésében értékelje e tilalmaknak az európai strukturális és beruházási alapok alá tartozó programokra kifejtett hatását; 39. hangsúlyozza, hogy az együttműködéssel kapcsolatos tevékenységek eseti alapú területi megközelítésére van szükség, mivel a makroregionális stratégiák olyan területi kihívások kezelésére irányulnak, melyeket közösen hatékonyabban lehet megoldani; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy szinergiákat és konvergenciát kell kialakítani az európai területi együttműködési programokban és a makrorégiókban megvalósuló területi együttműködés különböző alkotóelemei között a transznacionális programok hatásának fokozása, az erőforrások összevonása, a makroregionális stratégiák finanszírozásának egyszerűsítése és végrehajtásuk hatásának fokozása, valamint a befektetett erőforrások hatékonyságának növelése érdekében; 40. újból megerősíti az EU fenntartható fejlesztési célok végrehajtása iránti elkötelezettségét; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a makroregionális stratégiák célkitűzéseit összehangolják az olyan kiemelt uniós kezdeményezésekkel, mint az energiaunió, az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás és a tengeri makrorégiók „kék növekedése”; felhívja a figyelmet a környezeti kockázatok kezelésére is, így például a természet, a biológiai sokféleség és a halállományok megőrzésére, a tengeri szennyezés elleni küzdelemre, valamint a fenntartható és környezetbarát idegenforgalom fejlesztésére; ösztönzi a megújuló energiával kapcsolatos együttműködést; ezzel összefüggésben ösztönzi az intelligens szakosodási stratégiák (S3) alkalmazását, a kkv-k megerősítését és a minőségi munkahelyek létrehozását; 41. hangsúlyozza, hogy a Parlament kísérleti projektek és előkészítő intézkedések révén a kezdetektől fogva támogatta a makrorégiókat; utal továbbá a balti-tengeri régióban gyűjtött tapasztalatokra, amelyek azt mutatják, hogy a makroregionális együttműködés alapját továbbra is a hosszú távú gondolkodásnak kell képeznie; 42. felhívja a Bizottságot, hogy kérje fel a Parlamentet, hogy megfigyelőként vegyen részt a makroregionális stratégiákkal foglalkozó magas szintű csoport munkájában; o 43. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Régiók Bizottságának, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, valamint a makroregionális stratégiákban részt vevő tagállamok és harmadik országok kormányainak, továbbá nemzeti és regionális parlamentjeinek.
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| A halászati erőforrások és a tengeri ökoszisztémák technikai intézkedések révén történő védelme ***I |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
0003_HU-p0000002.png "20180116-P8_TA(2018)0003_HU-p0000002.png")
0003_HU-p0000003.png "20180116-P8_TA(2018)0003_HU-p0000003.png")
0003_HU-p0000004.png "20180116-P8_TA(2018)0003_HU-p0000004.png")
0003_HU-p0000005.png "20180116-P8_TA(2018)0003_HU-p0000005.png")
| Nemzetközi óceánpolitikai irányítás: az óceánjaink jövőjét biztosító menetrend a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési célok összefüggésében |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az Európai Parlament, – tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője 2016. november 10-i „Nemzetközi óceánpolitikai irányítás: az óceánjaink jövőjét biztosító menetrend” című közös közleményére (JOIN(2016)0049), – tekintettel a Tanács 2017. március 24-i „Nemzetközi óceánpolitikai irányítás: az óceánjaink jövőjét biztosító menetrend” című következtetéseire, – tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2017. március 29-i véleményére a „Nemzetközi óceánpolitikai irányítás: az óceánjaink jövőjét biztosító menetrend” címmel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett közös közleményről (JOIN(2016)0049)(1), – tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Közgyűlése által „Világunk átalakítása: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” címmel 2015. szeptember 25-én elfogadott dokumentumra és az abban foglalt 17 fenntartható fejlesztési célra, – tekintettel a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési ENSZ-menetrend 14. fenntartható fejlesztési céljára, amely ösztönzi az óceánok, tengerek és a tengerek biológiai erőforrásainak megőrzését és fenntartható kiaknázását a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében; – tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye részes felei által 2015-ben elfogadott és 2016. november 4-én hatályba lépett Párizsi Megállapodásra, valamint az ennek keretében az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mennyiségének csökkentésére tett tervezett nemzeti vállalásokra, – tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezményre, amely 1993. december 29-én lépett hatályba, valamint a 2010 októberében elfogadott, a biológiai sokféleségre vonatkozó 2011–2020-as stratégiai terv aicsi céljaira, – tekintettel az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményére, amelyet kiegészít a tengerjogi egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelméről és kezeléséről szóló rendelkezések végrehajtásáról szóló megállapodás, a FAO felelősségteljes halgazdálkodásra vonatkozó magatartási kódexére és az Európai Unió közös halászati politikájára, – tekintettel a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló, 1973. március 3-i egyezményre (CITES), – tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 191. cikkére, – tekintettel az óceánokkal foglalkozó, New Yorkban rendezett ENSZ-konferencián 2017. június 9-én elfogadott, „A mi óceánunk, a mi jövőnk: felhívás” című dokumentumra, – tekintettel a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról szóló, 2013. június 12-i 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre, — tekintettel a 2015. december 2-i, „Az anyagkörforgás megvalósítása – a körforgásos gazdaságra vonatkozó uniós cselekvési terv” című bizottsági közleményre (COM(2015)0614), – tekintettel a hulladékokról szóló csomagra(2) (a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19-i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(3), a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló, 1994. december 20-i 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(4), a hulladéklerakókról szóló, 1999. április 26-i 1999/31/EK tanácsi irányelv(5), az elhasználódott járművekről szóló, 2000. szeptember 18-i 2000/53/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(6), az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(7), valamint az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2012. július 4-i 2012/19/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv(8) módosítására irányuló javaslatok) vonatkozó, 2017. március 14-i tárgyalási megbízására, – tekintettel a közös halászati politikáról szóló, 2013. december 11-i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre, – tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv), — tekintettel az Európai Unió 2007-es integrált tengerpolitikájára (COM(2007)0575) és az annak terén elért eredményekről szóló, 2012. évi jelentésre (COM(2012)0491), – tekintettel az integrált tengerpolitika továbbfejlesztését támogató program létrehozásáról szóló, 2011. november 30-i 1255/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(9), – tekintettel „Az integrált uniós tengerpolitika nemzetközi dimenziójának fejlesztése” című, 2009. október 15-i bizottsági közleményre (COM(2009)0536), — tekintettel az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló 1406/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2016. szeptember 14-i (EU) 2016/1625 európai parlamenti és tanácsi rendeletre(10), – tekintettel a tengeri területrendezés keretének létrehozásáról szóló, 2014. július 23-i 2014/89/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(11), — tekintettel az Európai Tanács által 2014. június 24-én elfogadott uniós tengerhajózási biztonsági stratégiára, – tekintettel a tengeri közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátások nyomonkövetéséről, jelentéséről és hitelesítéséről, valamint a 2009/16/EK irányelv módosításáról szóló, 2015. április 29-i (EU) 2015/757 európai parlamenti és tanácsi rendeletre(12), – tekintettel a 2003/87/EK irányelvnek a költséghatékony kibocsátáscsökkentés és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő beruházások növelése érdekében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatra vonatkozó, 2017. február 15-i tárgyalási megbízatására(13), – tekintettel az Európai Unió Északi-sarkvidékre vonatkozó integrált politikájáról szóló, 2017. március 16-i állásfoglalására(14), – tekintettel az 1999/32/EK tanácsi irányelvnek a tengeri hajózásban használatos tüzelő- és üzemanyagok kéntartalma tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. november 21-i 2012/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre, valamint a kénkibocsátás-ellenőrzési területeknek az uniós vizeken való kiterjesztésére vonatkozó, jelenleg folyó hatásvizsgálatra, – tekintettel a balti-tengeri és északi-tengeri országoknak a kijelölt nitrogén-oxid-kibocsátás-ellenőrzési területeknek a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) általi bevezetésére vonatkozó javaslatára, – tekintettel a hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok fogadására alkalmas kikötői létesítményekről szóló, 2000. november 27-i 2000/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre, – tekintettel a tengeri olaj- és gázipari tevékenységekre vonatkozó felelősségről, kártérítésről és pénzügyi biztosítékokról szóló, 2016. december 1-jei állásfoglalására(15), – tekintettel az Európai Akadémiák Tudományos Testülete 2016. január 28-i szakpolitikai jelentésére a tengeri fenntarthatóságról az óceánok és a tengerek változásának korában, – tekintettel a Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának felkérésére készített, 2015. novemberi tanulmányra a nemzetközi légi forgalomra és szállításra vonatkozó kibocsátáscsökkentési célokról (PE 569.964), – tekintettel a „Tiszta energia minden európainak” című bizottsági közleménynek (COM(2016)0860) a tiszta energiára való áttérést ösztönző fellépésről szóló mellékletére, – tekintettel a negyedik „A mi óceánunk” konferenciára, amelyet az Európai Unió 2017. október 5–6-án Máltán rendezett meg, — tekintettel az integrált tengerpolitikáról (IMP) – az elért eredmények értékeléséről és az új kihívásokról szóló, 2010. október 21-i állásfoglalására(16), — tekintettel „A part menti és tengeri turisztikai ágazat európai növekedési és foglalkoztatási stratégiája” című, 2014. február 20-i bizottsági közleményre (COM(2014)0086), — tekintettel „Az uniós tengeri szállítási politika prioritásai 2020-ig: versenyképesség, dekarbonizáció, a globális összeköttetést biztosító digitalizáció, valamint hatékony belső piac és világszínvonalú tengerhasznosítási klaszter” (9976/17) című európai tanácsi következtetésekre, – tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentésére a védett tengeri területekről Európa tengerein (EEA 3/2015), – tekintettel a Bizottság „A legkülső régióknak a fenntartható kék növekedésre való potenciáljának megvalósítása” című, 2017 szeptemberi tanulmányára, – tekintettel a Balti-tenger térsége tengeri környezetének védelméről szóló 1992. évi Helsinki egyezményre, amely 2000. január 17-én lépett hatályba, a HELCOM balti-tengeri cselekvési tervre, amelyet a part menti államok és az EU 2007-ben fogadtak el, valamint az uniós balti-tengeri stratégiára, – tekintettel az ENSZ Közgyűlése által 2015 júniusában elfogadott 69/292. sz. határozatra a nemzeti joghatóságokon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzéséről és fenntartható használatáról szóló kötelező erejű nemzetközi eszközről, – tekintettel a „Kék növekedés: A fenntartható tengergazdálkodási és tengergazdasági növekedés lehetőségei” című, 2012. szeptember 13-i bizottsági közleményre (COM(2012)0494), – tekintettel az Európai Bizottság „A kék energia – Az európai tengerekben és óceánokban rejlő energia potenciáljának kiaknázásához szükséges intézkedések 2020-ig és azon túl” című, 2014. január 20-i közleményére (COM(2014)0008), — tekintettel a „Kék növekedés: A fenntartható fejlődés javítása az Unióban a tengerészeti, a tengeri közlekedési és a turisztikai ágazaton belül” című, 2013. július 2-i állásfoglalására(17), – tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére, – tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére, valamint a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság és a Halászati Bizottság véleményére (A8-0399/2017), A. mivel széles körben elfogadott nézet, hogy az óceánok ökológiai egészségét érintő fenyegetés jelentős, és ha a nemzetközi közösség nem tesz célzott és összehangolt erőfeszítéseket, fennáll visszafordíthatatlan károsodásának kockázata; B. mivel felhalmozódását és elterjedését figyelembe véve a tengeri hulladék jelenti valószínűleg a leggyorsabban növekvő fenyegetést a világ óceánjainak egészségére nézve; mivel a mikroműanyagok különösen aggodalmat keltenek, mert kis méretüknél fogva számos élőlény számára elérhetőek (tengeri madarak, halak, kagylók, csaliférgek és zooplanktonok); mivel a világ óceánjaiban a becslések szerint felhalmozódott 150 millió tonna műanyag súlyos környezeti és gazdasági károkat okoz, többek között károsítja a part menti közösségeket, a turizmust, a hajózást és a halászatot; C. mivel a jelenleg a tengeri környezetre nehezedő nyomás magában foglalja többek között az élőhelyek és az ökoszisztémák károsodását, tartósan megmaradó veszélyes anyagokat az üledékekben és a víztestekben, a korallzátonyok állapotának romlását, az inváziós fajokat, a szennyezést, a tápanyagok feldúsulását és a tengeri közlekedést, a nyersanyagok kitermelését, valamint a tengeri fajok túlzott arányú hasznosítását és a vizeknek az éghajlatváltozás okozta savasodását és felmelegedését; D. mivel a tengerpartokon csak 2010-ben kb. 4,8–12,7 millió tonna műanyaghulladék – pl. élelmiszer-csomagolás és műanyagpalack – gyűlt össze(18), amely a világ teljes műanyag-termelésének kb. 1,5–4,5%-a, és a műanyag felhalmozódó mennyisége 2020-ig a tengerbe juttatott hulladék teljes mennyiségének megtízszereződéséhez fog vezetni; E. mivel a „hulladéktörmelék” kisméretű hulladék nyilvánosan elérhető területeken, amelyet nem megfelelő módon juttattak a környezetbe (szárazföldön, édesvizekben vagy a tengerekben), akár szándékosan, akár hanyagságból; F. mivel több mint 100 tonna műanyaghulladék és mikroműanyag szennyezi és fenyegeti óceánjaink életét; G. mivel jelentős változások nélkül 2100-ig a tengeri fajok több mint fele a kihalás szélére kerülhet; H. mivel a műanyag használata fogyasztási cikkek előállítására egyre elterjedtebb, és a termelésük gyors ütemben növekedett azóta, hogy a műanyagok első ízben kerültek szélesebb körű felhasználásra fél évszázada, ami globálisan kb. 322 millió tonna műanyag gyártását eredményezte 2015-ben; mivel a termelés növekedése, a műanyag felhasználásának módjával és a demográfiai változásokkal együtt az óceánokba juttatott műanyaghulladék mennyiségének növekedéséhez vezetett; amennyiben ez a tendencia folytatódik, az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint 2050-ig közel 33 milliárd tonna műanyag fog felhalmozódni; I. mivel a tengeri hulladék kb. 80%-a a szárazföldről származik, ezért a tengeri hulladék problémája hosszú távon nem kezelhető anélkül, hogy ne kerülne kidolgozásra tényleges politika és fellépés a szárazföldi hulladék mennyiségének csökkentése és korlátozása érdekében; J. mivel a hulladék leggyakoribb fajtái a cigarettacsikkek, a műanyagzacskók, a halászati felszerelés, pl. hálók és a csomagolás minden típusa; mivel a tengeri hulladék 60–90%-a egy vagy több műanyag polimer, pl. polietilén (PE), polietilén-tereftalát (PET), polipropilén (PP) és polivinilklorid (PVC) felhasználásával készül, amelyek mindegyikének rendkívül hosszú a lebomlási ideje; mivel ennek eredményeképpen a ma gyártott műanyagok többsége csak évtizedek, sőt évszázadok alatt bomlik le; K. mivel a műanyaghulladék haláleseteket és megbetegedést okoz a tenger élővilágában fulladás, hulladékba gabalyodás és mérgezés révén; mivel a hullámzás és a napfény által felbontott műanyagok 5 mm átmérőjűnél kisebb mikrorészecskékre szakadnak, amelyek a tengeri élőlények – pl. kagylók, férgek és zooplanktonok – gyomrába jutnak, az alig fél milliméter nagyságú nanoműanyagok pedig áthatolnak a kisebb tengeri állatok sejtmembránján és sejtmagjain; mivel a puszta szemmel láthatatlan műanyaghulladék már a forrásnál belép az élelmiszerláncba; L. mivel az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a tengeri műanyaghulladék becsült költsége a természeti tőkében okozott kárt tekintve kb. évi 8 milliárd USD(19), és a halászat, a tengeri közlekedés, a turizmus és a szabadidős szolgáltatások csak néhányak azon ágazatok közül, amelyekre kihat a tengeri szennyezés; M. mivel amíg (a tengeri környezetben) a biológiai lebonthatóságnak nincs nemzetközileg elfogadott meghatározása, a „biológiailag lebomló” címkével ellátott műanyag termékek bevezetése nem fog jelentős változást hozni sem az óceánokba kerülő műanyag mennyisége, sem a tengeri környezetben okozott fizikai és kémiai hatások kockázata terén; N. mivel a különböző forrásokból – beleértve a mezőgazdasági szivárgást és a szennyvízkibocsátást – származó tápanyagszennyezés (eutrofizáció) nitrogén, foszfor és más tápanyagok magas koncentrációjával terheli túl a tengeri környezetet és nagy kiterjedésű algavirágzást eredményez, amelynek az elpusztulását követő bomlása oxigént fogyaszt, ami oxigénhiányos területek vagy „holtzónák” kialakulásához vezet, ahol a halak vagy egyéb tengeri fajok nem képesek megélni; mivel becslések szerint kb. 500 holtzóna létezik a világon, és sokkal több terület szenved károsodást a súlyos tápanyagszennyezés következtében; O. mivel a tengeri fajokat, amelyek alapvető életfunkciói – pl. a táplálék és pár felkutatása – rendkívüli mértékben függenek a víz alatti zajoktól, és nem képesek védekezni ellenük, fenyegeti az ipari zaj, amelyet a hajók, a szeizmikus kutatás és a rutin kiképzőgyakorlatok során használt víz alatti haditengerészeti szonárrendszerek bocsátanak ki, mivel ezek a zajok halláskárosodást okozhatnak, zavarhatják az állatok kommunikációs és navigációs jeleit, valamint fiziológiai és reprodukciós problémákat okozhatnak; P. mivel a tengeri biológiai sokféleség csökkenése gyengíti az óceán ökoszisztémáját és a zavarokkal szembeni ellenállóképességét, valamint képességét az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra és arra, hogy betöltse globális ökológiai és éghajlati szabályozó szerepét; mivel az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás közvetlen hatást gyakorol a tengeri fajokra, megváltoztatva egyedszámukat, diverzitásukat és eloszlásukat, és kihat táplálkozásukra, fejlődésükre és szaporodásukra, valamint a fajok közti kapcsolatokra; Q. mivel az óceánok határokon átívelő jellege miatt a tevékenységek és az általuk okozott nyomás tengeri régiókon átnyúló együttműködést tesznek szükségessé a kormányok között a közös erőforrások fenntarthatóságának biztosítása érdekében; mivel ezért az óceánpolitikai irányítási intézkedések sokrétűsége és összetettsége széles körű interdiszciplináris szakértelmet, valamint regionális és nemzetközi együttműködést igényel; R. mivel az Európai Unió tagállamainak kizárólagos gazdasági övezetei több mint 25,6 millió km2 területre terjednek ki, amely szinte teljes egészében a legkülső régiókban, valamint a tengerentúli országokban és területeken helyezkedik el, ami révén az Európai Unió a világ legnagyobb tengeri területe; mivel az Európai Uniónak ezért kötelessége, hogy vezető szerepet töltsön be az óceánpolitika hatékony és ambiciózus nemzetközi irányításának kialakítása terén; S. mivel kutatások során megállapítást nyert, hogy egy olajszennyezés közvetlen hatása a tengeri organizmusokra és biológiai rendszerekre magában foglalhatja többek között a tengeri fajok viselkedési zavarait és pusztulását, a mikrobák elszaporodását, a hipoxiát (a víz oxigénkoncentrációjának csökkenését), az olajszennyezés felszámolására használt vegyi anyagok mérgező hatását és a mélytengeri korallok pusztulását; T. mivel a tengeri közlekedés a CO2-kibocsátás, illetve egyéb, nem CO2-alapú kibocsátások – köztük a nitrogén-oxidok, a kén-oxidok, a metán, a por és a feketeszén – kibocsátása révén befolyásolja a globális éghajlatot és a levegő minőségét; U. mivel azon kőolaj- és gázkészletek feltárása, kitermelése és szállítása, amelyek a világ számos részén a tengerfenék alatt találhatóak, súlyosan károsíthatja az érzékeny tengeri területeket és megzavarhatja a tengeri fajokat; mivel a kőolaj- és gázkészletek feltárása és a fúrások számos esetben megengedettek a védett tengeri területeken vagy azok közelében; V. mivel az EUMSZ 191. cikke a védelem magas szintjére kötelezi az Uniót a környezetvédelmi politikája terén, beleértve az elővigyázatosság elvének, illetve a „szennyező fizet” elvének alkalmazását; W. mivel az Északi-sarkvidék tengeri közlekedésében többszörösen jelentkeznek a nehéz fűtőolaj használatából fakadó kockázatok: olajkiömlés esetén a rendkívül nagy sűrűségű üzemanyag emulgeálódik, lesüllyed és a jégbe belefagyva rendkívül messzire eljuthat; mivel a kiömlött nehéz fűtőolaj hatalmas kockázatot jelent az Északi-sarkvidék őslakos közösségeinek élelmiszer-biztonságára nézve, hiszen azok megélhetése a halászattól és a vadászattól függ; mivel a nehéz fűtőolaj égése során kén-oxidok, nehézfémek és nagymennyiségű korom keletkezik, amely az északi-sarkvidéki jégre lerakódik, és ennek hatására a jégtömeg nagyobb mértékben nyeli el a hőt, és így felgyorsul a jégolvadás és az éghajlatváltozás; mivel a déli sarkvidéket övező vizeken az IMO tiltja a nehéz fűtőolajok szállítását és felhasználását; X. mivel a nitrogén-oxid-kibocsátás nagy részét, különösen a kikötővárosokban és a tengerparti területeken a hajózás okozza, és súlyos problémát jelent a közegészség és a környezet védelme terén Európában; mivel az Unióban a hajózásból származó teljes nitrogén-oxid-kibocsátás továbbra is nagyrészt szabályozatlan, és amennyiben a helyzet nem változik, a becslések szerint már 2020-ban meg fogja haladni a szárazföldi nitrogén-oxid-kibocsátást(20); Y. mivel a kikötőkben tartózkodó hajók általában segédmotoraikat használják, hogy elektromos áramot állítsanak elő a kommunikációhoz, a világításhoz, a szellőztetéshez és egyéb fedélzeti eszközök működtetéséhez; mivel ez az üzemanyag-égetés olyan szennyező anyagok kibocsátásával jár, mint a kén-dioxid (SO2), nitrogén-oxidok (NOx), a fekete szén és a lebegő részecskék; Z. mivel a part menti villamosenergia-ellátás során a hajók a kikötő villamosenergia-hálózatára csatlakoznak a kikötés ideje alatt; mivel a helyszínek nagy többségén a part menti villamosenergia-ellátáshoz használt energiaszerkezet kevesebb kibocsátást eredményez, mint az üzemanyag elégetése a hajókon(21); mivel a jelenlegi jogszabályok, pl. a kénről szóló (EU) 2016/802 irányelv egyértelműen elismerik a part menti villamosenergia-ellátást az alacsony kéntartalmú hajózási tüzelőanyagok használatára vonatkozó követelmény alternatívájaként, míg az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló 2014/94/EU irányelv kötelezi a tagállamokat annak biztosítására, hogy a part menti villamosenergia-ellátást prioritásként alakítsák ki a TEN-T törzshálózathoz tartozó kikötőkben, valamint egyéb kikötőkben is 2025. december 31-ig; AA. mivel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2014. évi ötödik értékelő jelentésében bemutatott tudományos bizonyítékok szerint az éghajlati rendszer felmelegedése kétségtelen tény, az éghajlat változóban van, és a 20. század közepe óta megfigyelhető felmelegedés fő oka az emberi tevékenység, amelynek az éghajlat változására gyakorolt széles körű és jelentős hatásai mostanra nyilvánvalóvá váltak a természeti és az emberi rendszerekben valamennyi földrészen és az óceánokban; AB. mivel a világ szélenergiájának legalább 90%-át az óceánok feletti légörvények tartalmazzák, és a szél, a hullámok és az áramlatok együtt 300-szor annyi energiát tartalmaznak, mint amennyit az emberek jelenleg fogyasztanak; mivel az Európai Óceánenergia Egyesület 2010-es jelentése szerint a hasznosított óceáni energia telepített teljesítménye 2030-ra elérhetné a 3,6 GW teljesítményt, amely az évszázad közepére közel 188 GW-ra nőhetne, míg 2050-ben egy világelső európai óceánenergia-ipar évente 136,3 millió tonna CO2 légkörbe való kibocsátását előzhetné meg évente, és 470 000 új zöld munkahelyet teremthetne; AC. mivel 2015-ben az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület azt állította, hogy az évszázad végéig tartó időszakban az éghajlatváltozás 2 °C-ra való korlátozása érdekében az olajtartalékok harmadának, a gáztartalékok felének és a széntartalékok több mint 80%-ának kiaknázatlanul kell maradnia; AD. mivel a Párizsi Megállapodás célja, hogy elérje „az üvegházhatású gázok kibocsátásának mielőbbi globális tetőzését” annak érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedését az iparosodás előtti szintet jóval kevesebb mint 2 °C-kal meghaladó szinten tartsa, és arra törekszik, hogy a hőmérséklet növekedését 1,5 °C-ra korlátozza, miközben a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közelmúltbeli jelentése szerint az iparosodás előtti szinthez képest mért globális felmelegedés 2016-ban elérte a jelentősnek tekinthető 1,1°C-ot; AE. mivel a Párizsi Megállapodásban foglalt, 2 ºC alatti átlagos hőmérséklet-növekedésre vonatkozó cél teljesítésének elmulasztása hatalmas környezeti hatással és gazdasági költségekkel járna, fokozná többek között olyan átbillenési pontok elérésének valószínűségét, amelyeknél a hőmérsékleti szintek korlátoznák az óceánok természetes szén-dioxid-elnyelő képességét; AF. mivel figyelembe kell venni a tengeri szélenergia és az óceánenergia (a hullámok, az apály-dagály és a tengerek hőjének energiája) által nyújtott lehetőséget a tiszta energia termelése terén, a környezet és a jelenlegi ökoszisztémák tiszteletben tartásának feltétele mellett; mivel a tiszta energiák lehetőséget nyújtanak az Unió számára a gazdasági növekedés ösztönzésén és a szakképesítést igénylő munkakörök kialakításán kívül arra is, hogy javítsa energiaellátásának biztonságát, és versenyképesebbé váljon a műszaki innováció révén; AG. mivel az óceánpolitikai irányítás fejlesztése hozzájárul majd az egyenlő versenyfeltételek globális megteremtéséhez a vállalkozások és többek között az európai óceánenergia-ágazat számára; AH. mivel a tengerek szennyezése – pl. hulladék, vegyi anyagok vagy energia közvetlen vagy közvetett vízbe juttatása, beleértve az emberi eredetű tengeralatti zajokat – károsítja vagy károsíthatja a tengerek biológiai erőforrásait és a tengeri ökorendszereket, csökkenti a biológiai sokféleséget, veszélyezteti az emberi egészséget, akadályozza a tengeri tevékenységeket és megváltoztatja a víz minőségét; AI. mivel az Uniónak vezető szerepet kell játszania a nemzetközi fórumokon folytatott vitákban és tárgyalásokon annak érdekében, hogy az összes fél eleget tegyen az üvegházhatású gázok vagy szennyező anyagok kibocsátásának csökkentése terén vállalt kötelezettségeinek, és megbirkózzon a fenntartható erőforrás-gazdálkodás jelentette egyre nagyobb kihívásokkal; AJ. mivel a tengeri megújuló energia kiaknázása hozzájárulhat az energetikai önállóság céljának eléréséhez az EU kis szigetein; AK. mivel a nemzetközi szervezetek átláthatósága a demokratikus elszámoltathatóság és az inkluzivitás biztosításának kulcsfontosságú tényezője; AL. mivel a tengerek és óceánok potenciálisan a tiszta energia fő forrásává válhatnak; mivel a megújuló tengeri energia lehetőséget nyújt az Unió számára a gazdasági növekedés ösztönzésén és a szakképesítést igénylő munkakörök kialakításán kívül arra is, hogy javítsa energiaellátásának biztonságát, és versenyképesebbé váljon a műszaki innováció révén; mivel e helyi erőforrás kiaknázása különösen fontos a szigetállamok és -régiók számára, főleg a legkülső régiókban, ahol az óceán energiája hozzájárulhat az energetikai önellátáshoz és leválthatja a dízelerőművek által magas költségen termelt energiát; Az óceánpolitikai irányítás nemzetközi keretének javítása 1. emlékeztet az óceánok és tengerek alapvető fontosságára a földi élet támogatása, a fenntartható fejlődés, a foglalkoztatás és az innováció, valamint a szabadidős célú használat és a rekreációs érték szempontjából; osztja az óceánok hatékonyabb és egységesebb irányításának és védelmének szükségességére vonatkozó fokozódó aggodalmat; 2. üdvözli a nemzetközi óceánpolitikai irányításról és a javasolt fellépésekről szóló közös közleményt, amely kiemeli az EU elkötelezettségét az óceánok, a tengerek és a tengeri erőforrások megőrzésének és fenntartható hasznosításának – az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjének 14. fenntartható fejlesztési céljában is azonosított – megvalósítása iránt; elismeri a probléma átfogó jellegét és a koordinált és egységes megközelítés szükségességét az óceánok hatékonyabb irányításának biztosítása érdekében; felhívja az Uniót, hogy globális szereplőként vállaljon vezető szerepet a nemzetközi óceánpolitikai irányítás megerősítésében, és szüntesse meg a meglévő hiányosságokat az óceánok kezelésére irányuló fenntartható megközelítés kialakítása során szerzett szakértelme révén; 3. emlékeztet a fenntartható fejlesztési célok egységes és oszthatatlan jellegére, valamint azok kapcsolataira és szinergiáira, és ismét hangsúlyozza annak alapvető fontosságát, hogy az Unió összes fellépésére a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend útmutatásai szerint kerüljön sor, beleértve az abban hangsúlyozott alapelveket; 4. felhívja az Európai Bizottságot, hogy határozzon meg világos határidőket, adott esetben jogalkotási javaslatokat előterjesztve, és az óceánkutatáshoz, a kapacitásépítéshez és a technológiatranszferhez hasonló területeken történő együttműködés javítása érdekében a tagállamokkal összefogva, valamint mechanizmusokat létrehozva az uniós szintű koordináció, folyamatos nyomon követés és értékelés támogatására annak érdekében, hogy hatékonyan végrehajtsa a közös közleményben felsorolt fellépéseket; kiemeli a Szerződésnek az elővigyázatosság alapelvére, illetve a „szennyező fizet” elvre vonatkozó rendelkezéseit, és hangsúlyozza az ökoszisztémán alapuló megközelítés fontosságát az óceánpolitikai irányítással kapcsolatos minden uniós fellépés során; 5. újból megfogalmazza a fenntartható fejlesztési célok – különösen, de nem kizárólag „Az óceánok, tengerek és tengeri erőforrások megőrzése és fenntartható hasznosítása a fenntartható fejlődés céljait követve” elnevezésű 14. cél – fokozott tengeri dimenzióját; 6. üdvözli és teljes mértékben támogatja „A mi óceánunk, a mi jövőnk: felhívás” című dokumentumot, amely a 14. fenntartható fejlesztési cél (az óceánok, tengerek és tengeri erőforrások megőrzése és fenntartható hasznosítása a fenntartható fejlődés céljait követve) megvalósításának támogatására irányuló 2017. júniusi ENSZ-konferencián került elfogadásra; nagy megelégedéssel nyugtázza az 1 328 önkéntes kötelezettségvállalást, amelyet kormányok, egyéb kormányközi és civil szervezetek, a magánszektor, felsőoktatási és kutatóintézetek, illetve a tudományos közösség tett az óceánok megőrzése terén, valamint az óceánoknak az emberi túlélés terén játszott fontos szerepe iránti tudatosság növelése érdekében; 7. emlékeztet arra, hogy az Európai Unió jogalkotási és menedzselési eszközök átfogó készletével rendelkezik, amelyek az óceánpolitikai irányítás egyes területeire összpontosítanak, mindazonáltal az Unió regionális tengereinek továbbra is kritikus az állapota, amelynek okai a források kizsákmányolása, az óceánok egészségét és produktivitását befolyásoló szerves és szervetlen szennyezések, a biológiai sokféleség csökkenése, az élőhelyek állapotának romlása, az inváziós fajok, a hanyatló part menti közösségek és a tengeri ágazatok közti konfliktusok; 8. felhívja az Európai Bizottságot az óceánpolitikai irányításról szóló közös közlemény nyomon követésére, a felülvizsgált intézkedésekről szóló eredményjelentés és a jövőbeni intézkedések precíz menetrendjének közzététele révén, kapcsolatokat hozva létre ezen intézkedések és a meglévő európai kezdeményezések, valamint a meglévő nemzetközi eszközök között; 9. arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy adott esetben tegyen javaslatot a Tanács számára óceánpolitikai partnerségek kialakítására a főbb nemzetközi partnerekkel a jobb globális kormányzás és szakpolitikai egységesség céljának elérése érdekében, támaszkodva a meglévő kétoldalú együttműködési keretekre, például a halászati és tengerügyekről szóló magas szintű párbeszédre; 10. elismeri az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) kulcsszerepét az erőfeszítések koordinálását és az óceánokkal összefüggő globális kérdések kezelése terén elérendő koherencia megvalósítását szolgáló alapvető jogi keret biztosításában; sürgeti a part menti tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben a tengeri környezet és biológiai erőforrásai védelme és megőrzése terén az UNCLOS értelmében rájuk háruló kötelezettségeket, valamint a tengeri szennyezés megelőzésére és korlátozására vonatkozó kötelességüket; megjegyzi, hogy a tagállamok felelősek a kárért, amit a szennyezés elleni küzdelemre vonatkozó nemzetközi kötelezettségeik megsértése okoz; 11. felszólítja az államokat, hogy óceánjaink megőrzése érdekében javítsák jogrendszerüket; felszólít a tengerszennyezés kapcsán fellépő „ökológiai kár” fogalmának nemzetközi elismerésére, hogy kompenzációt lehessen követelni, amikor szabálysértés elkövetésére derül fény; felszólít a felelősségi lánc elvének bevezetésére, amelynek célja azok meghatározása, akik a teljes parancsnoki láncban okozott környezeti kárért felelősek; 12. hangsúlyozza, hogy az EU-nak törekednie kell annak biztosítására, hogy a halászattal kapcsolatos rendelkezések fontos szerepet játsszanak a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken a tengeri biológiai sokféleség megőrzéséről és fenntartható hasznosításáról szóló, ENSZ Tengerjogi Egyezménye keretében létrejövő, kötelező jogi erővel bíró eszközben; 13. sürgeti valamennyi államot, hogy csatlakozzon a vonatkozó halászati eszközökhöz, elsősorban a nemzetközi védelmi és gazdálkodási intézkedések nyílt tengeri halászhajók általi betartásának előmozdításáról szóló FAO-megállapodáshoz, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományokról, valamint a hosszú távon vándorló halállományokról szóló ENSZ-megállapodáshoz és a kikötő szerinti államoknak a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló intézkedéseiről szóló megállapodáshoz, továbbá teljes körűen hajtsa végre ezen eszközöknek és a FAO más nemzetközi cselekvési terveinek a rendelkezéseit; 14. üdvözli az EU által elért előrelépést a közös halászati politika külpolitikai vetülete tekintetében; hangsúlyozza, hogy ez a dimenzió a nemzetközi és partnerségi megállapodásokkal együtt fontos eszközt képez, amely előmozdítja az EU környezetvédelmi és szociális normáit, valamint a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni nemzetközi küzdelemre irányuló rendelkezéseket; 15. megállapítja, hogy a halászati ágazat átláthatóságára irányuló kezdeményezés nemrégiben elfogadta globális standardját; bátorítja az államokat, hogy jelentkezzenek a halászati ágazat átláthatóságára irányuló kezdeményezésben való részvételre; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy támogassák a fenti kezdeményezést; 16. úgy véli, hogy igen fontos, hogy az uniós halászati flotta számára egyenlő versenyfeltételeket biztosítsanak, különös tekintettel az EU magas szintű környezetvédelmi és fenntarthatósági normáira, amelyeket az uniós halászhajóknak alkalmazniuk kell; 17. kitart amellett, hogy az EU annak érdekében, hogy saját flottáját a környezeti fenntarthatóság szempontjából ne hozza hátrányos helyzetbe, a nemzetközi fórumokon és a kétoldalú együttműködések során ugyanazokat a halászattal kapcsolatos környezetvédelmi normákat támogassa, amelyeket az uniós halászhajóknak is be kell tartaniuk; 18. emlékeztet az 1970. december 17-i 2749 (XXV) ENSZ határozatra, amely elismeri, hogy „a nemzeti joghatóság határain túli tengerfenék és az ahhoz tartozó altalaj, valamint az e területen található erőforrások az emberiség közös örökségének részét képezik”, valamint a Montego Bay-i Egyezmény 136. cikkére, amely szerint „a nemzetközi joghatóság határain túli tengerfenék és az ahhoz tartozó altalaj, valamint az e területen található erőforrások az emberiség közös örökségének részét képezik”; 19. felhívja a Bizottságot, hogy ösztönözze a tagállamokat a bányászati feltárással és kitermeléssel kapcsolatos engedélyezés megszüntetésére a nemzeti joghatóság határain túli területeken, valamint a kontinentális talapzataikon való bányászatra vonatkozó engedélyek kiadásának megszüntetésére; 20. a légszennyezésre vonatkozó nemzetközi jog tekintetében megállapítja továbbá, hogy az UNCLOS értelmében a tagállamok nem ellenőrizhetik a hajókat, még a jogsértést alátámasztó szilárd bizonyítékok esetén sem; ezért felszólítja az ENSZ részes feleit, hogy erősítsék meg az UNCLOS jogi keretrendszerét azzal a céllal, hogy kezeljék az esetleges fennálló irányítási hézagokat, és hozzanak létre erőteljes jogérvényesítési mechanizmusokat a nemzetközi környezetvédelmi jog tekintetében; 21. kéri a nemzetközi szabályozás kialakítását az óceánokban és a tengerfenéken elhelyezett nukleáris hulladék és szennyezés elleni intézkedések terén, gyakorlati intézkedések megvalósítását célozva azok környezeti és egészségügyi hatásának korlátozása, valamint a tengerfenék szennyezésének megszüntetése érdekében; 22. hangsúlyozza, hogy az átláthatóság biztosítása, beleértve a környezeti ügyekben az Aarhusi Egyezmény által előírt információhoz való nyilvános hozzáférést, az érdekelt felek bevonását, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételét és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosítását, továbbá az ENSZ-szervezetek, például a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) és a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság legitimitásának javítása, beleértve az országok nemzetközi szervezetekhez rendelt képviselőinek nyilvános elszámoltathatóságát, kiemelt ügy a fennálló irányítási hiányosságok kezelése terén; felhívja a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság keretében működjenek együtt az átláthatóság biztosítása érdekében a hatóság munkamódszereire vonatkozóan, továbbá tényleges képességének biztosítása terén a környezeti hatások felmérésére, valamint a tengeri környezetnek a káros hatásoktól való hatékony védelme és a tengeri környezet védelme és megőrzése érdekében, az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye XI. és XII. részében előírtaknak megfelelően; 23. felhívja a tagállamokat, hogy vállaljanak proaktív és előremutató szerepet a nemzetközi szervezetekben, átláthatósági reformokat javasolva és a végrehajtott fellépések átfogó környezeti ambiciózusságának növelése révén; 24. hangsúlyozza, hogy az óceánpolitikai irányítási keret javítása maga után vonja a regionális és globális erőfeszítések megerősítését azáltal, hogy előmozdítja a már megállapodás tárgyát képező többoldalú eszközöket, valamint stratégiákat és ezek jobb végrehajtását; arra buzdítja az Európai Bizottságot, hogy – a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) javaslatának megfelelően – segítse elő a fokozottabb nemzetközi együttműködést a tengerekkel kapcsolatos tudomány és technológia területén; 25. hangsúlyozza a megerősített együttműködés, a szakpolitikai koherencia és koordináció szükségességét a kormányok és intézmények között minden szinten, így a nemzetközi szervezetek, a regionális és szubregionális szervezetek és intézmények, megállapodások és programok között is; ebben a tekintetben rámutat a hatékony és átlátható, több szereplőt bevonó partnerségek fontos szerepére, és a kormányok aktív együttműködésének fontosságára a globális, regionális és szubregionális testületekkel, a tudományos közösséggel, a magánszektorral, az adományozók közösségével, a civil szervezetekkel, a közösségi csoportokkal, a felsőoktatási intézményekkel és más érintett szereplőkkel; 26. felhív regionális megállapodások kialakítására, amelyek célja a tengeri környezetek irányításának szigorítása, különös tekintettel a 14. fenntartható fejlesztési célra; felhívja az Európai Uniót és a nemzetközi szervezeteket, hogy különösen a hivatalos fejlesztési támogatás révén növeljék a regionális szervezeteknek juttatott támogatást, valamint a harmadik országok számára a 14. fenntartható fejlesztési cél elérése érdekében juttatott támogatást; 27. hangsúlyozza a part menti helyi hatóságok és a legkülső régiók bevonásának fontosságát abba a folyamatba, amely közelebb hozza az uniós polgárokhoz a nemzetközi óceánpolitikai irányítást; 28. hangsúlyozza átfogó stratégiák kidolgozásának szükségességét az óceánok természetes és kulturális jelentőségére vonatkozó tudatosság növelése érdekében; 29. kiemeli az EU északi-sarkvidéki szerepvállalásával kapcsolatos olyan konkrét és kézzelfogható cselekvési terv szükségességét, amelynek kiindulópontja az Északi-sarkvidék sérülékeny ökoszisztémáinak megőrzése és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenállóképességük növelése; 30. rámutat, hogy a Jeges-tenger középső térségére nem terjednek ki a nemzetközi megőrzési és gazdálkodási rendszerek; hangsúlyozza, hogy a Jeges-tengeren zajló szabályozatlan halászat megelőzése érdekében az Európai Unió és a tagállamok összehangolt megközelítésére van szükség; 31. megismétli az Európai Unió Északi-sarkvidékre vonatkozó integrált politikájáról szóló 2017. március 16-i állásfoglalásában a Bizottsághoz és a tagállamokhoz intézett azon 2017 felhívását, hogy az Antarktisz körüli vizek szabályozására jelenleg vonatkozó, a hajókról történő szennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmény (MARPOL) révén hozzanak meg minden szükséges intézkedést a nehéz fűtőolaj fedélzeten történő használatára és tüzelőanyag-tartályokban való szállítására vonatkozó, nemzetközileg megállapított tilalom előmozdítására az északi-sarki tengereken hajózó járművek esetén; felkéri a Bizottságot, hogy a nemzetközi óceánpolitikai irányításról szóló álláspontjába foglalja bele a nehéz tüzelőolaj használatának környezeti, társadalmi, egészségügyi és éghajlati kockázatait; felhívja a Bizottságot, hogy megfelelő nemzetközi intézkedések hiányában terjesszen elő az északi-sarkvidéki vizeken áthaladó, uniós kikötőkből induló hajókra vonatkozó szabályokat a nehéz fűtőolajok használatának és szállításának tilalma céljából; 32. felszólítja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy tevékenyen dolgozzanak az IMO Északi-sarkvidéken hajózó hajók koromkibocsátásának csökkentéséről szóló elhúzódó munkatervének mielőbbi véglegesítésén a gyors hőmérséklet-emelkedések és a régióban a sarkvidéki jégtakaró egyre gyorsabb olvadásának lelassítása érdekében; 33. felhívja az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze az egyenlő feltételek megteremtését a tengeri ágazatok munkaerőpiacán, és biztosítsa a tisztességes bánásmódot, hatékonyan alkalmazva a vonatkozó nemzetközi megállapodásokat, köztük a halászati ágazat munkafeltételeiről szóló egyezményt és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tengerészeti munkaügyi egyezményét, egységes szociális keretet hozva létre a közösségi vizeken zajló tengeri tevékenységek számára; 34. felszólít a tengeri ágazathoz kapcsolódó munkakörülményekről szóló új nemzetközi megállapodás bevezetésére; emlékeztet, hogy a hajók fedélzetén még mindig meglévő rabszolgaság minden formájának véget kell vetni, és felhívja a figyelmet arra, hogy a kifogásolható munkakörülmények milyen hatással lehetnek az egyénekre, a gazdasági szereplőkre és a tengeri környezetre; 35. kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki óceáni partnerségeket a kulcsszereplőkkel multikulturális együttműködési mechanizmusok vagy kétoldalú párbeszéd formájában, a jobb koordináció és együttműködés biztosításának céljából, az óceánra vonatkozó fenntartható fejlesztési célok sikeres végrehajtása, a fenntartható kék növekedés elősegítése, a tengeri ökoszisztémák és biológiai sokféleség megőrzése, védelme és visszaállítása, valamint az óceánokra és tengerekre nehezedő nyomás csökkentése és a fenntartható kék gazdaság feltételeinek megteremtése érdekében; 36. sürgeti az Európai Bizottságot, hogy erősítse meg a tengeri együttműködést és kapacitásépítést külpolitikai keretrendszerében, például a fejlesztési együttműködés és a kereskedelmi megállapodások tekintetében, különösen a fenntartható halászati partnerségi megállapodások keretében, olyan kapacitások kiépítése céljából, amelyek kezelik az éghajlatváltozás hatásait, a tengeri hulladékot, valamint elősegítik a hatékonyabb óceánpolitikai irányítást és a fenntartható kék növekedést; 37. felszólítja az Uniót azon elv betartására, hogy a halászati források elosztásakor figyelembe kell venni a fejlődő országok élelmezésbiztonsági igényeire gyakorolt környezeti és a társadalmi hatást, valamint azt, hogy az említett országok fejleszteni kívánják saját halászatukat, eközben pedig biztosítani kell a halászat olyan fenntartható szintjét, amely nem vezet a halászati kapacitás többletéhez a 14. fenntartható fejlesztési célban foglaltaknak megfelelően; 38. a közös halászati politikával összhangban felszólítja az EU-t, hogy minimalizálja az akvakultúra környezetre kifejtett hatását azáltal, hogy biztosítja a takarmány fenntartható származását és előmozdítja a takarmány-előállításhoz felhasznált, vadon élő halállományokra nehezedő nyomás csökkentésére összpontosító kutatást; 39. megjegyzi, hogy világszinten az EU a halászati termékek legnagyobb importőre, és a fogások egy részét olyan területekről importálja, ahol a halászat sokkal kevésbé fenntartható módon zajlik, mint az uniós vizeken; ösztönzi az EU-t, hogy e tekintetben használja ki pozícióját, és mozdítsa elő a fenntarthatóság fokozását valamennyi tengermedencében; 40. sürgeti az Európai Bizottságot, hogy szólítsa fel a tagállamokat a nemzeti joghatóság határain túli területekre vonatkozó mélytengeri bányászati feltárásra és kitermelésre szóló engedélyek támogatásának megszüntetésére és a tagállamok kontinentális talapzataira vonatkozó mélytengeri bányászati engedélyek kiadásának megszüntetésére; 41. felhívja az Európai Bizottságot, hogy támogassa a tengeri útvonalakon folyó embercsempészet elleni küzdelemre irányuló nemzetközi kezdeményezések fokozását; 42. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a kereskedelmi célú mélytengeri bányászati feltárásra szóló engedélyekről szóló nemzetközi moratórium kidolgozását, amely addig lenne érvényben, amíg nem kerül sor a mélytengeri bányászatnak a tengeri környezetre, a biológiai sokféleségre és a tengeren zajló emberi tevékenységekre gyakorolt hatásának megfelelő tanulmányozására és kutatására, és az összes lehetséges kockázat ismertté nem vált; 43. hangsúlyozza az Európai Unió tengerhajózási biztonsági stratégiájának fontosságát, és felszólítja a Bizottságot, hogy külpolitikájába foglalja bele a tengerbiztonságot, figyelembe véve, hogy az áruk nagy részét tengeri úton szállítják, hogy a külső határok több mint 70%-a tengeri határ, és hogy garantálni kell az uniós kikötőkön áthaladó utasok biztonságát; 44. kiemeli annak fontosságát, hogy az ügynökségek saját hatáskörén belül folytatni kell az együttműködés erősítését az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (EMSA), a Frontex és az Európai Halászati Ellenőrző Hivatal (EFCA) között a parti őrségi feladatokat ellátó tagállami nemzeti hatóságok támogatása érdekében, továbbá hogy elő kell mozdítani a tengeri biztonságot és védelmet, küzdeni kell a határokon átnyúló bűnözés ellen és védeni kell a környezetet a tengeri kőolaj- és földgázkitermelő létesítményekből származó szennyezés megelőzése és csökkentése révén; úgy véli, hogy a fenti ügynökségek számára jelentősebb uniós finanszírozást kell rendelkezésre bocsátani annak érdekében, hogy el tudják látni az új feladatokat; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy továbbfejlesszék a digitális megoldásokat – például a hajózási ágazat nyilatkozattételi követelményekkel kapcsolatos eljárásainak egyszerűsítését, valamint többet beruházva az Európa egészében zajló adatcserét szolgáló közös infrastruktúrába a parti őrségi feladatokat ellátó tagállami hatóságok segítése érdekében – és az olyan fejlett tengeri technológiákat, mint az EMSA integrált tengeri szolgáltatásai a tengeri tevékenységek és más programok, például a közös tengerfelügyeleti információmegosztási környezet (CISE) felügyeleti és ellenőrzési rendszereinek javítása érdekében; 45. hangsúlyozza, hogy a fenntartható tengeri gazdaság megteremtése és a tengeri környezetre nehezedő nyomás csökkentése az éghajlatváltozással, a tengerekbe és óceánokba jutó szárazföldi forrású szennyezéssel, a tengerszennyezéssel és az eutrofizációval, a tengeri ökoszisztémák és a biológiai sokféleség megőrzésével védelmével és helyreállításával, valamint a tengeri erőforrások fenntartható használatával kapcsolatos fellépéseket igényel; 46. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Parlament egyik legutóbbi tanulmánya szerint míg a kék gazdaságnak pozitív társadalmi-gazdasági hatása lehet (a foglalkoztatás, a jövedelmek és a bruttó hozzáadott érték szempontjából), addig környezeti hatása általában negatív a part menti dinamika változásai, a tengeri szennyezés, az eutrofizáció, a tengerfenék morfológiája, valamint az élőhely/ökoszisztéma/biodiverzitás változása szempontjából; aggodalmának ad hangot, hogy a környezeti hatások jelentette halmozott terhek hátrányosan érintenék a halászatot; 47. felszólít, hogy a halászatban rejlő termelési lehetőségek helyreállítása érdekében a kék gazdaságot irányítsák a part menti közösségek rezilienciájának újbóli kiépítése felé, ezáltal támogatva az élelmezésbiztonságot, a szegénység elleni küzdelmet és az élő vízi erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást; emlékeztet, hogy mielőtt a kék gazdaságbeli ágazatokban bármilyen tevékenységet végrehajtanának, valamennyi érdekelt fél számára hatásvizsgálatot és teljes körű tájékoztatási és részvételi folyamatot kell biztosítani; kitart amellett, hogy a kék gazdaságnak hozzá kell járulnia a 14. fenntartható fejlesztési cél eléréséhez, azaz az óceánok és a tengeri erőforrások védelméhez és fenntartható használatához; 48. úgy véli, hogy a kék gazdaság terén tett befektetéseknek nem szabad véges forrásoktól függeniük, hanem az „öko-innovációra” kell összpontosítaniuk, nem lépve túl a természetes regenerálódás mértékét, továbbá a természetvédelemre, az éghajlatváltozás enyhítésére és az ahhoz való alkalmazkodásra; 49. sürgeti a tagállamokat, hogy tegyenek további erőfeszítéseket a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv időben történő végrehajtására a tengervizek jó környezeti állapotának 2020-ra történő elérése érdekében, külön kötelezettségvállalást téve a tengeri szennyeződés minden típusa – beleértve a tápanyagszennyezést és a tengeri hulladékot – által a part menti és a tengeri környezetben tett kár elkerülésére, valamint a nem fenntartható halászatot ösztönző káros támogatások megszüntetésére és a tengeri hulladék és műanyag elleni világméretű küzdelem erősítésére; 50. komoly nemzetközi kihívásnak tekinti a tengeri műanyaghulladék képződésének megelőzését, gyűjtését és újrafeldolgozását és felhívja az Európai Bizottságot, hogy vezessen be olyan intézkedéseket, mint a kutatás támogatásának növelése és a problémának a fenntartható „kék gazdaság” körébe helyezése annak érdekében, hogy az Unió az innovatív megoldások kezdeményezőjévé váljon, és vállaljon globális vezető szerepet e téren; 51. kéri a tagállamokat a tengeri területrendezés és az integrált partiövezet-gazdálkodás keretének létrehozásáról szóló keretirányelv gyors végrehajtására a különböző tengeri tevékenységek teljes körű és harmonikus fejlesztése érdekében; 52. sürgeti a Bizottságot, hogy szorosan integrálja az óceánpolitikai irányítással kapcsolatos kérdéseket a segélyezési és a fejlesztési szakpolitikákba; 53. emlékeztet, hogy a halászati ágazat – mint a tengereken végzett hagyományos emberi tevékenységek egyik legfontosabbika – rendkívüli jelentőséggel bír, és kulcsfontosságú eleme az integrált tengerpolitikának; rámutat, hogy a halászat az az ágazat, amelyet a leginkább érintenek egyrészt a tengerek különféle hasznosításai és a tengereken végzett tevékenységek, úgymint a tengeri közlekedés és az idegenforgalom, a városi és part menti területek fejlesztése, a nyersanyagok és energiaforrások kiaknázása, valamint a tengerfenék-kutatás, másrészt a tengeri szennyezéshez (műanyaghulladékok, vízbe dobott halászhálók, olajkiömlések, zajszennyezés, ballasztvíz-kibocsátások, ellenőrizetlen kőolaj- és földgázkitermelés és -feltárás stb.) és az éghajlatváltozáshoz (emelkedő tengerszintek, a tengerek felszíni hőmérsékletének emelkedése, part menti vízbetörések, az óceánok savasságának növekedése stb.) hasonló környezeti jelenségek; 54. hangsúlyozza a nők jelentőségét a tengeri élelmiszerek iparágában tekintve, hogy a FAO szerint ők teszik ki az iparágban dolgozók teljes állományának felét; felszólítja az Uniót, hogy – többek között a fenntartható halászati partnerségi megállapodások ágazati támogatásairól harmadik országokkal folytatott tárgyalásokon, valamint a fejlesztési segítségnyújtási eszközök megtervezésekor és a különböző nemzetközi fórumokon – ösztönözze és védje meg a nők részvételét a halászati tevékenységekben és a halászattal kapcsolatos iparágakban többek között azáltal, hogy ösztönzi a halászati termékek tisztességes árazását és támogatja, hogy a halászati tevékenységekben aktív nők könnyebben hozzájuthassanak a közpénzekből nyújtott támogatásokhoz és pénzügyi forrásokhoz; 55. üdvözli az Európai Bizottság műanyagokra vonatkozó stratégiájának közelgő kidolgozását, valamint a tengeri hulladék elleni harcra irányuló egyéb intézkedéseket, beleértve a nemrég bejelentett cselekvési tervet; kéri, hogy a műanyagoknak a körforgásos gazdaságban betöltött szerepére vonatkozó stratégia kifejezetten ambiciózus legyen, hogy a tengeri hulladék problémáját még a forrásánál megfelelően kezelni lehessen, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy álljon elő a területre vonatkozó konkrét jogalkotási lépésekkel és kötelezően bevezetendő intézkedésekkel, különösen a műanyagok és mikroműanyagok környezettudatos tervezését illetően, továbbá olyan fellépésekkel, amelyek csökkentik a szárazföldön hulladékként elhelyezett használt termékek mennyiségét, különösen a folyók és egyéb vízi utak, valamint a tengerpart közelében; mély aggodalmát fejezi ki a probléma nagyságrendje miatt; felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy csatlakozzanak a műanyagzacskók általi szennyezés csökkentését célzó, 2016 novemberében tartott marrákesi éghajlatváltozási konferencián (COP 22) kezdődő nemzetközi összefogáshoz és támogassák azt; 56. megismétli egy jól átgondolt szakpolitika szükségességét, amely a termékek várható élettartamának, tartósságának, újrafelhasználhatóságának és újrahasznosíthatóságának növelésére irányul, ahogy „Az erőforrás-hatékonyságról: úton a körforgásos gazdaság felé” című 2015. július 9-i európai parlamenti állásfoglalás(22) hangsúlyozza, és kiemeli továbbá, hogy a fentieket sürgősen alkalmazni kell az eldobható műanyag termékekre és csomagolásra a jelenleg készülő műanyag-stratégiában, az ezek által a tárgyak által tengeri hulladékként okozott környezeti kárra tekintettel; 57. sürgeti a Bizottságot, hogy nyújtson segítséget a tengeri hulladék problémájának kezelésére szolgáló regionális megoldások kidolgozása és nemzeti fellépések támogatása terén, annak megszüntetése céljával; sürgeti az Európai Bizottságot továbbá arra is, hogy támogassa kísérleti projektek indítását a tengeri hulladék gyűjtésére, a tengerpartok tisztítása és hulladék-halászó kampányok révén, valamint nyújtson támogatást európai halászok számára a tengeri hulladék gyűjtéséért; 58. kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot olyan új jogszabályra, amely kezeli a mikroműanyag-szennyezés minden formáját, különösen a mikroműanyagok felhasználásának tiltása révén a testápolási termékekben, valamint annak biztosítása révén, hogy a műanyag pelleteket kezelő vállalatok megfelelő szabályzattal rendelkezzenek a pelletek környezetbe jutásának minimalizálása érdekében; 59. úgy véli, hogy az egyszer használatos műanyagpoharak általi szennyezés a tengeri szennyezés egyik fő forrása, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy mérlegelje az egyszer használatos italcsomagolások betétdíjas rendszerének egész Európára kiterjedő rendszerének bevezetését a német modell alapján; 60. felhívja az Uniót és a tagállamokat, hogy csatlakozzanak a műanyagzacskók általi szennyezés csökkentését célzó nemzetközi összefogáshoz és támogassák azt; 61. üdvözli az Európai Bizottság szándékát egy nemzetközileg elfogadott terv előmozdítására az óceánok felmelegedésével, a tengerszint növekedésével és az elsavasodás következményeivel való szembenézésre; 62. felhívja a tagállamokat az erőforrás-hatékonyág és az újrafeldolgozás ösztönzésére, valamint a tengeri hulladékra vonatkozó tudatosság növelésére nemzeti tájékoztatási kampányok, oktatási programok, továbbá a fenti témákban az iskolák és egyetemek közt folytatott együttműködés révén; 63. emlékeztet a körforgásos gazdaságra irányuló ambiciózus csomagot támogató álláspontjára, amely a tengeri hulladék 2025-re és 2030-ra 30%-os, illetve 50%-os csökkentését, valamint a műanyag csomagolóanyagok újrahasznosítási arányának növelését tűzi ki célul; 64. felhívja a tagállamokat, hogy az uniós célokhoz hasonlóan nagyra törő célokat tűzzenek ki a tengeri hulladék csökkentése terén is; 65. szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság fokozza erőfeszítéseit a tengeri hulladék elleni küzdelem terén Európában és a világon azáltal, hogy kezeli a szárazföldi és tengeri hulladékforrásokat úgy, hogy megoldja az engedély nélküli hulladéklerakás – például halászfelszerelések – problémáját, és pénzügyileg támogatja a tengeri hulladék gyűjtését; sürgeti az Európai Bizottságot, hogy a hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok fogadására alkalmas kikötői létesítményekről szóló 2000/59/EK irányelv felülvizsgálata során csökkentse a hajózásból származó tengeri hulladék mennyiségét, különösen támogatva 100%-osan térítésmentes hulladékgyűjtőhelyek létrehozását minden európai kikötőben; további kutatás támogatására szólít fel a tengeri hulladék eloszlása és hatása, valamint a tengeri hulladék és más szennyezők elleni küzdelem nemzetközi, regionális és szubregionális stratégiáinak hatékonysága tekintetében. 66. hangsúlyozza, hogy az Unió elővigyázatossági elvét kell alkalmazni bármely jövőbeni mélytengeri bányászati feltárás esetén; aggasztja, hogy az Európai Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy a mélytengeri bányászat az Unió egyik kiemelt ágazata legyen a kék növekedés terén, mivel tudományos bizonyíték áll rendelkezésre annak jelentős és visszafordíthatatlan környezeti kockázatairól; aggódik amiatt, hogy a mélytengeri bányászat további előmozdítása káros hatással lehet a fenntartható fogyasztási és termelési mintákra való áttérésről szóló 12. fenntartható fejlesztési cél eléréséhez szükséges fellépésekre; 67. hangsúlyozza, hogy az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni a mélytengeri bányászat feltörekvő ágazatára, és tekintettel a tudomány figyelmeztetéseire a jelentős és potenciálisan visszafordíthatatlan környezeti károkról, úgy véli, hogy az Uniónak nem szabad támogatnia ezen iparág fejlesztését, ehelyett fenntartható alternatívákba kell beruháznia, különösen a fenntartható fogyasztásra és termelésre való áttérés terén, a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend 12. fenntartható fejlesztési céljában szereplő felhívásnak megfelelően; 68. hangsúlyozza, hogy nem szabad engedélyezni a kőolaj- és gázkészletek feltárását vagy a fúrásokat a védett tengeri területeken vagy azok közelében, illetve a jelentős természetvédelmi értékű sérülékeny területeken; 69. üdvözli a körforgásos gazdaságra irányuló uniós cselekvési tervet, és felhívja az Európai Bizottságot, hogy javasoljon hathatós intézkedéseket a mikro- és makrorészecskék tengeri környezetbe öntésének megakadályozására, beleértve a hulladék környezetbe jutásának 50%-os csökkentését 2020-ig, a termékgyártásra vonatkozó jogalkotási intézkedéseket, pl. az egyszer használatos műanyagok tilalmát (amennyiben természetes alternatívák állnak rendelkezésre), és adott esetben egy nemzetközi jogi eszközt; 70. felszólítja a tagállamokat, valamint a helyi és regionális hatóságokat, hogy támogassák az óceánok és tengerek szennyezését kezelő innovatív technológiai és pénzügyi kezdeményezéseket annak érdekében, hogy a kikötőkben előmozdítsák a hajózásból származó hulladék, különösen a műanyaghulladék hatékony ártalmatlanítási rendszereit, továbbá hogy a hajózási ágazaton belül hívják fel a figyelmet a tenger műanyaghulladékkal történő szennyezésének következményeire, és hogy számolják fel a hajókról történő szennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmény (MARPOL) végrehajtása előtt álló akadályokat; 71. hangsúlyozza, hogy az Uniónak az óceánokban található műanyaghulladék nyomon követését és jelentős csökkentését célzó globális kezdeményezés élére kell állnia; megjegyzi, hogy a tagállamok elkötelezték magukat a tengervédelmi stratégiáról szóló 2008/56/EK keretirányelv céljai iránt, amely irányelv előírja, hogy sem a tengeri hulladék jellemzői, sem mennyiségei nem okozhatnak károsodást a parti és a tengeri környezetben (10. mutató); 72. ösztönzi az óceánok és a tengerfenék szennyezését – a zajszennyezést is beleértve – okozó összes forrás elleni küzdelemre irányuló fellépést, valamint gyakorlati nemzetközi intézkedések végrehajtását az óceánok és a tengerfenék szennyezésének megszüntetése érdekében; 73. üdvözli az Európai Bizottság elkötelezettségét amellett, hogy nemzetközi szintű fellépést valósítson meg, amely nyomon követi az óceánok felmelegedésének, a tengerszint-emelkedésének és a vizek savasodásának következményeit; felszólít az olyan nemzetközi tudományos programok intenzívebbé tételére és fejlesztésére, amelyek célja az óceánok hőmérsékletének, sótartalmának és hőelnyelésének mérése, valamint egy, az egész világra kiterjedő óceánmegfigyelési hálózat létrehozására, hogy jobban lehessen mérni az óceánok globális változásait, és javuljon az előrejelzés az éghajlatváltozásnak az óceánok életére, a szénelnyelésre és a tengerek élő erőforrásaival való gazdálkodásra gyakorolt hatását illetően; 74. hangsúlyozza a műanyagtermékek életcikluson alapuló megközelítésének fontosságát, beleértve a különböző polimerek lebomlásának, valamint (tengeri környezetben történő) aprózódásuk szintjének figyelembe vételét, a következők révén: a termékek környezeti és társadalmi költségeinek internalizálása (a költségek internalizálása), a termék- és folyamatfejlesztés, a gyártás és a műanyagtermékek életciklusa területén jelentkező hiányosságok csökkentésére irányuló folyamat bővítése, a termékek élettartamának növelése, a zöld köz- és magánbeszerzés ösztönzése, többek között a zöld tervezési elvek és keretek, a környezettudatos tervezés és az ökocímkézés ösztönzése, valamint a magánszereplők – köztük a kis- és középvállalkozások – képességének erősítése a környezetbarátabb termelési folyamatokra való áttérésre; 75. üdvözli az Európai Bizottság óceáni kormányzásról szóló cselekvési programjában vállalt kötelezettséget a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelem mellett; arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy folytassa az ilyen típusú halászat elleni küzdelmet az összes regionális halászati gazdálkodási szervezet keretében és egyéb érintett fórumokon; úgy véli, hogy azokról az uniós lobogó alatt hajózó hajókról, amelyek jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászatot folytatnak, nyilvános listát kell készíteni, ahogy a vonatkozó rendelet előírja; sürgeti az Uniót, hogy gyakoroljon nyomást a harmadik országokra, hogy azok fellépjenek a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan módon fogott halak saját piacukra történő bevitele ellen; 76. nagyobb együttműködésre szólít fel a regionális halászati gazdálkodási szervezetek körében, és annak biztosítására sürgeti aláíró feleiket, hogy megfelelő források álljanak rendelkezésükre, és hogy kellőképpen megerősödjenek; 77. felszólítja a regionális halászati gazdálkodási szervezetek, hogy:
78. felhívja a tagállamokat, hogy fogadják el az Európai Parlament és az Európai Bizottság által a 2008/98/EK hulladék-irányelv felülvizsgálatának keretében benyújtott jelentős javaslatokat tartalmazó csomagot, amely javaslatok együttese új, koherens uniós politikát eredményez a hulladékkal és a hulladékképződés megelőzésével kapcsolatos felelősség érintettek közti megosztására vonatkozóan, a szárazföldön és a tengeri környezetben egyaránt; 79. ösztönzi az Európai Bizottságot az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás valódi politikájának végrehajtására a tengerparti és tengeri területeken, a part menti és tengeri ökoszisztémák védelmét szolgáló gyakorlati intézkedések révén; 80. emlékeztet arra, hogy a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelem során alkalmazott hajóazonosítás javítása érdekében 2016 januárja óta a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet IMO által kibocsátott számmal kell rendelkeznie minden, az uniós vizeken hajózó 24 métert meghaladó teljes hosszúságú (LOA) vagy 100 tonnás vagy azt meghaladó bruttó tömegű uniós hajónak, valamint minden, az uniós vizeken kívül halászó, 15 métert meghaladó teljes hosszúságú uniós hajónak; ösztönzi az Uniót, hogy tegye kötelezővé az IMO-számot a nem uniós hajók számára is, összhangban az uniós hajók esetében alkalmazott követelményekkel (15 métert meghaladó teljes hosszúság), amelyet fel kell tüntetni a behozatali fogási tanúsítványon, az egyenlő feltételek biztosítása, valamint a tagállamok támogatása érdekében az importellenőrzés terén; 81. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a tengerparti és tengeri területeknek a tengeri hulladéktól való kockázatalapú és környezetbarát megtisztítására szolgáló, költséghatékony tevékenységeket és eszközöket, valamint az összes szinten folytatott együttműködést a nemzeti körülményeknek megfelelően; ebben a tekintetben sürgeti az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy könnyítsék meg a finanszírozást, a köz-magán partnerségeket és a kapacitásépítést, valamint dolgozzanak ki és alkalmazzanak nemzetközi kritériumokat a kollektív hulladék-eltávolítási, tisztítási és helyreállítási tevékenység tekintetében, többek között a mennyiségekre, a népességre, az ökorendszerek érzékenységére és a kivitelezhetőségre vonatkozóan; 82. hangsúlyozza, hogy szükséges a tengeri munkavállalói és emberi jogokra vonatkozó megfontolások integrálása a globális óceánpolitikai irányítás keretében; felhívja az Európai Bizottságot, hogy tegyen célzott erőfeszítéseket a tisztességes munkafeltételek előmozdítására a globális halászat terén, felismerve az összefüggést a munkavállalói és emberi jogi visszaélések és a nem fenntartható, destruktív halászati gyakorlatok, különösen a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat között; felhívja az Európai Bizottságot lépések tételére annak megelőzésére, hogy olyan halászati termékek kerüljenek az uniós piacra, amelyeket embercsempészet vagy egyéb munkajogi vagy emberi jogi visszaélés áldozataivá vált munkavállalók halásztak ki, valamint arra, hogy dolgozzon együtt az ágazati szereplőkkel a kellő gondosságra vonatkozó olyan mechanizmusok ösztönzése érdekében, amelyek lehetővé teszik a fenti kategóriába tartozó halászati termékek ellátási láncaikban való ellenőrzését; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák a nemzeti jogukba való átültetést és a halászati ágazat munkafeltételeiről szóló C188. sz. ILO-egyezmény (halászati munkaügyi egyezmény) végrehajtását; 83. hangsúlyozza, hogy a tengeri hulladék problémájának fő megoldása a szilárd hulladéknak a szárazföldön történő hatékonyabb gyűjtésében és újrahasznosításában rejlik, mivel a tengeri hulladék legnagyobb része a szárazföldön képződik; úgy véli továbbá, hogy az Uniónak valamennyi lehetséges nemzetközi fórumon, megállapodásban és szervezetben támogatnia kell a koherens hulladékgazdálkodási megközelítést; ezért felhívja a tagállamokat, hogy mihamarabb zárják le a körforgásos gazdaságról szóló csomaggal kapcsolatos munkát, és késlekedés nélkül hajtsanak végre ambiciózus újrahasznosítási célkitűzéseket és feleljenek meg az uniós tengeri hulladék csökkentésére vonatkozó céloknak; 84. felhívja a Bizottságot, hogy a nemzetközi fórumokon törekedjen egyértelmű fenntarthatósági keret kidolgozására a valamennyi természetes környezetben biológiailag lebomló műanyagok vonatkozásában, amely többek között meghatározásokat és normákat is tartalmaz; 85. úgy véli, hogy a tagállamoknak és az Európai Bizottságnak is merészebb lépéseket kell tenniük a műanyaghulladék illegális kivitele és lerakása ellen – ideértve az uniós szállítási szabályozás szigorúbb betartatását és a kikötőkben, illetve valamennyi hulladékfeldolgozó létesítményben szigorúbb, a gyaníthatóan illegális átadásokat célzó és a hulladék (főleg elhasználódott járművek és az elektromos és elektronikus berendezések hulladékai) újrahasználati célú kivitele elleni küzdelemre irányuló megfigyelési és ellenőrzési rendszerek alkalmazását –, továbbá biztosítani kell, hogy a kivitel csak olyan létesítményekbe irányulhasson, amelyek eleget tesznek a hulladékszállítási rendelet 49. cikkében megállapított, a környezetet nem veszélyeztető hulladékkezeléssel kapcsolatos követelményeknek; 86. felhívja a tagállamokat, hogy erősítsék a tengeri hulladékra, a műanyag használatára és az egyéni fogyasztói magatartás környezeti hatására vonatkozó oktatási és tájékoztató intézkedéseket, a tantervekbe minden szinten bevezetve a fentiekre vonatkozó elemeket, oktató és tájékoztató anyagokat nyújtva különböző célzott érdekcsoportok és életkori csoportok számára magatartásuk megváltozásának elősegítése érdekében, valamint nagyszabású tájékoztató kampányokat szervezve a polgárok számára; 87. hangsúlyozza, hogy csökkenteni kell az óceánba kerülő nitrogén és foszfor mennyiségét, ezáltal csökkentve az emberi eredetű eutrofizációt, az európai mezőgazdasági modellen végrehajtott alapvető változtatások révén, többek között korlátozva a műtrágyák használatát, a termények igényeihez szabva a tápanyagok használatát, gondosan megtervezve a műtrágyák felhasználását, és fenntarthatóbb mezőgazdasági formákat kialakítva, valamint csökkentve a nitrogén légköri forrásait, hatékonyabban tisztítva a csatornahálózatot és szennyvizet, valamint a diffúz városi tápanyagforrások, úgy mint az utcákról és az utcai lefolyókból származó szennyvíz jobb ellenőrzése révén, továbbá a tengeri ökoszisztémákra nehezedő nyomás elemzése révén a közös agrárpolitika félidős felülvizsgálata során; 88. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden megfelelő intézkedést a nemzetközi szabályozás elfogadására az olyan ipari tevékenységekből származó zaj korlátozására, mint a hajózás és a szeizmológiai felmérések, különösen a biológiailag érzékeny élőhelyeken, például a MARPOL-egyezményhez fűzött, a zajszennyezésről szóló függelékre irányuló javaslat révén, a légszennyezésről szóló nemrég csatolt függelék mintájára; 89. megjegyzi, hogy a Párizsi Egyezmény szerint vállalt kötelezettségek észszerűtlenné és kontraproduktívvá teszik a fosszilis tüzelőanyag új forrásainak kiaknázását, különösen, ha azok ökológiailag sérülékeny területeken találhatóak; 90. hangsúlyozza, hogy minden vízi terület sérülékeny a fosszilis tüzelőanyagok kitermelésére szolgáló tengeri fúrással szemben; kiemeli, hogy a fosszilis tüzelőanyagok használata továbbra is hozzájárul a bolygónkat fenyegető éghajlatváltozáshoz és felgyorsítja azt; úgy véli, hogy az Uniónak együtt kell működnie a nemzetközi partnerekkel, hogy méltányos átállás mehessen végbe a tengeri fúrástól más módszerekre, hozzájárulva ezzel a karbonszegény gazdaság célkitűzéséhez; 91. hangsúlyozza, hogy az olaj- vagy gázkitermelésre vonatkozó minden új engedélynek szigorú elővigyázatossági szabályozási előírásokat kell követnie a kőolajfeltárással, -kutatással és -kitermeléssel kapcsolatos környezetvédelem és biztonság terén, és kötelező érvényű kötelezettségvállalást kell tartalmaznia a feltárási infrastruktúra leszerelésére vonatkozóan, amelynek általában korlátozott az élettartama; 92. hangsúlyozza a hullámzás, az ár-apály, valamint az óceánok és tengerek hője és sótartalom-különbsége révén előállított energiában rejlő jelentős lehetőségeket; megjegyzi, hogy hosszú távon az óceánok energiája válhat az energia előállításának leginkább versenyképes és költséghatékony formájává; 93. üdvözli a tagállamok által a tengeri területrendezés kialakítása terén elért eredményeket; hangsúlyozza, hogy további erőfeszítésekre van szükség a 2014/89/EU irányelv koherens végrehajtásához annak érdekében, hogy példát mutassunk a tengeri területrendezés globális szintű bevezetése tekintetében; felszólítja ezért a tagállamokat, hogy 2021. március 31-re dolgozzák ki a tengeri területrendezési terveiket; hangsúlyozza a nemzetközi és transznacionális dimenziót, és felhívja az Európai Bizottságot, hogy kezdjen el dolgozni nemzetközi iránymutatásokra vonatkozó javaslattervezeteken, figyelembe véve a szárazföld és a tenger közötti szinergiák és kölcsönhatások fontosságát, valamint az olyan kapcsolódó folyamatokat, mint a tengerparti övezetek integrált kezelése, továbbá a tengeri területrendezés globális előmozdítása és a bevált gyakorlatok meghatározása érdekében vezessen a tengeri területrendezéssel foglalkozó nemzetközi fórumot, amelyben részt vesznek az érintett felek és a harmadik országok, szem előtt tartva a nemzetközi együttműködés erősítését, az óceánok irányításának, megőrzésének és felhasználásának javítását, az átláthatóság fokozását és az oktatás és képzés erősítését; 94. megjegyzi, hogy a part menti és tengervizekben végzett tevékenységek fokozódása egyre inkább megköveteli a tengeri területrendezés végrehajtását; felszólítja az Európai Bizottságot, hogy dolgozza ki a tengeri területrendezési ütemterv nemzetközi iránymutatásait, és a Horizont 2020 és LIFE programok keretében nyújtott támogatással segítsen világszerte kiterjeszteni a védett tengeri területeket; 95. sürgeti az Európai Bizottságot, hogy támogassa a tengeri biológiai sokféleség védelmére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, különösen a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken a tengeri biológiai sokféleség megőrzéséről és fenntartható hasznosításáról szóló új, jogilag kötelező erejű eszközre irányuló, folyamatban lévő tárgyalások keretében; felhívja az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot szigorúbb szabályozásra a tengeri biológiai sokféleség megőrzésének és fenntartható használatának biztosítása érdekében a tagállamok joghatósága alá tartozó területeken; 96. üdvözli az Európai Bizottság elkötelezettségét a Biológiai Sokféleség Egyezmény és a CITES támogatása mellett, és hangsúlyozza az összehangolt megközelítés szükségességét az ezen egyezmények keretében hozott döntések végrehajtása terén a tengeri fajok és biológiai sokféleség védelme érdekében, valamint a nemzetközi munka és az európai szinten végzett munka közti nagyobb konzisztencia szükségességét; hangsúlyozza, hogy többet kell tenni a tengeri fajoknak a CITES keretében történő védelme, valamint az egyezmény által már védett tengeri fajok védelme érdekében, az egyezménynek való szigorú megfelelés céljából; 97. megállapítja az óceánjaink esetében alapvető biológiai sokféleség jelentőségét, amely nélkülözhetetlen szerepet játszik a tengeri ökoszisztémák termelékenységének és működésének fenntartásában; 98. megjegyzi, hogy a közös halászati politikának biztosítania kell azt, hogy a halászati mortalitás olyan szintre kerüljön, amely lehetővé teszi, hogy a halállományok visszaálljanak a maximális fenntartható hozamot (MFH) előállítani képes szintet meghaladó szintre és ezen a szinten maradjanak; hangsúlyozza a fenntartható halászati gazdálkodási gyakorlatok szükségességét, gazdálkodási intézkedések végrehajtása, felügyelet, ellenőrzés és az intézkedések érvényesítése révén, a rendelkezésre álló legjobb tudományos szakvélemények alapján; úgy véli, hogy a további intézkedések azzal járhatnak, hogy támogatják a fenntartható gazdálkodású halászatokból származó hal fogyasztását, továbbá az elővigyázatosság elve és az ökoszisztéma-alapú szemlélet révén; üdvözli a halászati ágazat fenntartható innovációit, valamint a szelektív halászati technikák kifejlesztését és bevezetését; 99. emlékeztet, hogy a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni hatékony küzdelem érdekében alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy az ilyen tevékenységekből származó halászati termékek egyetlen fajtája se kerüljön piacra; ösztönzi az Uniót, hogy partnerségein keresztül és a nemzetközi fórumokon mozdítsa elő a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászatból származó halászati termékek betiltását, így csökkentve e tevékenységek jövedelmezőségét; 100. hangsúlyozza a kétoldalú partnerségek folytatásának és kibővítésének fontosságát, ha azt akarjuk, hogy a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat és a halállományok túlzott kiaknázása elleni küzdelem hatékony legyen, máskülönben az uniós fellépések csak korlátozott hatással lehetnek a jelenlegi helyzetre; 101. javasolja, hogy a tagállamok és a harmadik országok legyenek következetesebbek és hatékonyabbak a fogási dokumentációk (fogási tanúsítványok) és a szállítmányok ellenőrzése során annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak a halak jogszerű kifogásáról; ösztönzi az államokat, hogy hozzanak intézkedéseket a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelem, illetve a kereskedelmi és piaci politikák jobb összehangolása érdekében; hangsúlyozza, hogy az EU-nak minden nemzetközi vonatkozásban ösztönöznie, támogatnia és végre kell hajtania a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat felszámolásához szükséges fellépést; 102. helyesli az EU nemzetközi vezető szerepét a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni fellépésben elért konkrét eredmények, valamint ezen jelenség elleni hatékony intézkedések végrehajtásában mutatkozó erős elkötelezettsége kapcsán; emlékeztet az EU azon erőfeszítéseire, hogy bilaterális, regionális és multilaterális szinten megerősítse a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni nemzetközi intézkedéseket, többek között azáltal, hogy folytatja a kétoldalú párbeszédeket a harmadik országbeli partnerekkel, nagyobb szerepet biztosít az olyan kulcsfontosságú nemzetközi ügynökségeknek, mint például az Interpol, illetve hajó-helyzetmegállapító eszközök alkalmazása révén; felszólítja a tagállami hatóságokat, hogy tevékenyen támogassák a Bizottság arra irányuló munkáját, hogy a fogási tanúsítványok kezelésére szolgáló elektronikus eszközt hozzon létre; 103. megjegyzi, hogy a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló uniós rendelet előrelépést ért el, de valamennyi tagállam általi végrehajtását javítani kellene, és a harmadik országokkal folytatott fokozottabb koordinációra lenne szükség annak biztosításához, hogy jogellenesen kifogott halak ne kerülhessenek az uniós piacra; sürgeti továbbá az Uniót, hogy gyakoroljon nyomást a harmadik országokra, hogy azok fellépjenek a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan módon fogott halak saját piacukra történő bevitele ellen; 104. hangsúlyozza a korai reagálás fontosságát az invazív fajok elleni fellépés során, figyelembe véve e fajoknak a halászatra, az óceán termelékenységére és a biodiverzitásra kifejtetett egyre nagyobb hatását, illetve az ezekre jelentett egyre nagyobb kockázatát, valamint a természetes ökoszisztémák megzavarásában játszott szerepüket; felszólítja a tagállamokat, hogy erősítsék meg egymás közötti és harmadik országokkal folytatott együttműködésüket, többek között összehangolt és együttes cselekvések, valamint az információk, az adatok és a bevált gyakorlatok cseréje révén; 105. kijelenti, hogy a ballasztvíz cseréje az egyik lehetséges mód az idegenhonos inváziós fajok behurcolásának elkerülésére; hangsúlyozza, hogy hamarosan hatályba lép a ballasztvízről szóló IMO-egyezmény, amelynek célja e probléma ellenőrzése és kezelése, sikeres végrehajtása pedig a szélesebb körű ratifikáció függvénye; 106. ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vállaljon vezető szerepet és támogassa az ökoszisztéma-alapú tengeri területrendezést globális szinten, a tengeri környezetre nehezedő nyomás csökkentése és a fenntartható kék gazdaság fejlesztésének megkönnyítése érdekében; 107. sürgeti az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a további munkát és erősítse meg az együttműködést és koordinációt a fogások interoperábilis dokumentációjára szolgáló keretek és a halászati termékek nyomon követhetőségének kidolgozása terén; 108. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy lépjenek fel határozottan a halászati támogatások bizonyos formáinak megtiltása érdekében, amelyek hozzájárulnak a kapacitásfeleslegekhez és a túlhalászathoz, szüntessék meg azokat a támogatásokat, amelyek hozzájárulnak a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászathoz, és tartózkodjanak az ilyen támogatások bevezetésétől, többek között törekedve a kérdésről a Világkereskedelmi Szervezet keretében folyó tárgyalások lezárásának meggyorsítására, ugyanakkor elismerve, hogy a fejlődő és legkevésbé fejlett országok tényleges egyedi és differenciált kezelése a tárgyalások szerves részét kell, hogy képezze; 109. üdvözli, hogy a tengeri és part menti területek 10%-ának védett tengeri területként való kijelölésére vonatkozó globális cél 2020-ig történő elérésére irányuló hozzájárulásként az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy finanszírozási lehetőségeket nyújt védett tengeri területek létrehozásához és a bevált gyakorlatok cseréjéhez, a 14.5 fenntartható fejlesztési célban foglaltaknak megfelelően; megjegyzi, hogy a védett tengeri területek ökológiai és társadalmi-gazdasági előnyökkel rendelkeznek, és a halászati tevékenységek igazgatásának és az ívóhelyek biztosításának fontos eszközét képezik; emlékeztet különösen a Biológiai Sokféleség Egyezmény meghatározása szerint ökológiai és biológiai szempontból jelentős területek fontosságára, valamint ezeknek az egészséges és működőképes óceánok, és az általuk nyújtott számos szolgáltatás támogatása érdekében történő megőrzésének szükségességére; üdvözli az Európai Bizottság szándékát a védett tengeri területek kezelésére szolgáló intézkedések ösztönzésére és növelésére, különösen ezen területek koherens és összekapcsolt hálózatainak kialakítása révén; 110. felhívja az Uniót és tagállamait, hogy kötelezzék el magukat a társadalmi tőkébe való beruházás mellett, az óceáni és part menti erőforrásokkal való jobb gazdálkodás biztosítása érdekében; határozottan ösztönzi különösen a nők és a fiatalok bevonását az óceánnal kapcsolatos ismeretterjesztő programokba, valamint az érdekelt felekkel az óceánokról folytatott konzultációkba; 111. hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a Bizottság javaslatot tegyen a tengeri és tengerparti kutatási és innovációs tevékenység további erősítésére a Horizont 2020 programban, valamint annak utódprogramjában; 112. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a védett tengeri területek hálózatainak ökológiai koherenciája és összekapcsoltsága, valamint a védett tengeri területek tényleges kialakítása, irányítása és értékelése tekintetében alkalmazandó holisztikus megközelítés végrehajtására és biztosítására irányuló erőfeszítéseiket egy hatékony területfejlesztési eljárás keretében, a tengeri és tengerparti biológiai sokféleség védelme terén meglévő potenciáljuk maradéktalan kihasználása érdekében; sajnálja, hogy jelenleg a világ óceánjainak kevesebb mint 3%-a tartozik a teljes mértékben védett tengeri területek közé; felhívja a tagállamokat, hogy növeljék a kijelölt védett tengeri területek számát, összhangban a 14. fenntartható fejlesztési célkitűzéssel, a tengeri és tengerparti területek legalább 10 %-a védelmének biztosítását tűzve ki célul; ösztönzi a tagállamokat koherens és összekapcsolt hálózatok kialakítására a védett tengeri területeken; felhívja az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy használják fel a biológiai sokféleség terén végzett kutatás eredményeit a védett tengeri területek kialakításának kritériumát illetően a nemzeti joghatóságon kívül eső nemzetközi területeken a biológiai sokféleség megőrzéséről és fenntartható használatáról folytatott tárgyalások során; végül arra ösztönzi a tagállamokat, hogy biztosítsák az eszközök komplementaritását, és dolgozzanak ki tengeri területrendezési terveket a védett tengeri területek hatékonyabb ötvözésének érdekében egyéb hatékony védelmi intézkedésekkel; 113. hangsúlyozza a biológiai sokféleség védelmének fontosságát a védett tengeri területek, a természetvédelmi övezetek és a Natura 2000 tengeri területek hatékonyan irányított, ökológiailag koherens hálózatának biztosítása révén, amely 2020-ig lefedi Európa összes tengeri területének legalább 10%-át, összhangban a 14.5 fenntartható fejlesztési céllal; adott esetben ösztönzi az előrelépést a Természetvédelmi Világszövetsége és a World Parks Congress célkitűzése felé, amely 2030-ig a védett tengeri területek 30%-os arányát kívánja elérni; 114. több erőfeszítésre hív fel a Natura 2000 hálózatnak a tengeri környezetben való kialakítása érdekében, az ilyen területek azonosítása és kezelése révén a tengeri környezetben, különösen a nyílt tengeren; megismétli felhívását ugyanilyen konkrét és hosszú távú rendelkezések kialakítására a biológiai sokféleség védelme érdekében a legkülső francia régiókban; 115. felszólít az óceánokkal kapcsolatos tudás növelésére irányuló erőfeszítések erősítésére Európában a kutatók, az érdekelt felek döntéshozók és a nyilvánosság közötti szorosabb együttműködés és párbeszéd révén, nagy hangsúlyt fektetve az óceánok és tengerek fontosságáról szóló oktatási programokra, valamint a kék gazdaság által nyújtott karrierlehetőségekről szóló tájékoztatásra; 116. ösztönzi a tagállamokat, hogy növeljék a tengeri és tengerparti ökoszisztémák védelmét és ellenállóképességét, különösen a korallzátonyokét és a mangrove-erdőkét, és ezzel összefüggésben kötelezzék el magukat az International Coral Reef Initiative (Nemzetközi Korallzátony Kezdeményezés) mellett; 117. felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák a legkevésbé fejlett országokat, különösen a fejlődő kis szigetállamokat a MARPOL-egyezmény jobb végrehajtása terén, ezáltal védve a környezetet és az emberek megélhetését a kikötők környékén; 118. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy különböző közösségi pénzeszközök igénybevételével valósítsák meg az ahhoz szükséges beruházásokat, hogy kedvező környezet jöjjön létre a tengeri megújuló energia kifejlesztéséhez, az Európa tengereiben rejlő lehetőségek teljes kiaknázása érdekében; 119. felhívja az Európai Bizottságot, hogy növelje a nemzetközi szintű erőfeszítéseket a mélytengeri ásványkincs feltárására és kiaknázására vonatkozó koherens szabályozási keret létrehozására, amely keretnek az elővigyázatosság elvén kell alapulnia; 120. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy hajtsák végre azokat az elsőbbségi intézkedéseket, amelyek a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek konferenciáján kerültek elfogadásra a tengeri és tengerparti biológiai sokféleséggel kapcsolatban; 121. úgy véli, hogy a tengeri biztonsággal foglalkozó „Erika IV”-csomagot az újabb, óriási tengeri katasztrófák elkerülése érdekében el kell indítani, és a csomag vonatkozásában mérlegelni kell a tengeri vizekben okozott ökológiai károk uniós jogszabályokban való elismerését; 122. felhívja az Európai Bizottságot arra, hogy biztosítsa az uniós jogban az ökológiai veszteség elismerését, amely különbözik a gazdasági, anyagi és nem anyagi veszteségtől, valamint járuljon hozzá annak nemzetközi szinten való elismeréséhez; 123. felhívja az Európai Bizottságot, hogy növelje az erőforrások, a biológiai sokféleség és az óceánok kezelésének és védelmének belügyi és külügyi politikái közti konzisztenciát; 124. hangsúlyozza, hogy a tengeri megújuló energia fejlesztése a szigeti területeken valódi lehetőséget jelent a szóban forgó területek fenntartható fejlesztése számára, ám egyúttal jelentős lehetőségek forrása az Európai Unió és a világ többi része számára; felhívja az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezze egy globális stratégia indítását a szigeti területek számára, egy olyan új gazdasági modell kifejlesztése érdekében, amely megfelel azok sajátosságainak és az energetikai önellátáson, valamint a tengeri megújuló energián alapszik; 125. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy közösségi pénzeszközök révén támogassák a szigeteken és a legkülső régiókban a tengeri megújuló energia fejlesztésének előmozdításához szükséges beruházásokat, hozzájárulva e területek energetikai önállóságához; 126. felhívja az Európai Bizottságot, hogy támogassa a fenntartható kék gazdasághoz kapcsolódó új szakmák képzéseit és szaktudásának megszerzését, és különösen az olyan jelentős potenciállal rendelkező régiókban mozdítsa elő azokat, mint a tengerparti, szigeti és legkülső régiók; 127. felhív az óceánokra vonatkozó átfogó, integrált európai politika bevezetésére, amely kül- és belügyi fejezetet egyaránt tartalmazna, és kiterjedne az óceánokat érintő összes szakpolitikai területre (kutatás, környezetvédelem, energia, közlekedés, halászat, kohéziós politika, szomszédságpolitika, nemzetközi kereskedelem stb.), és alapvető céljai a tengeri környezet megőrzése és a fenntartható fejlődés biztosítása lennének; A tengeri közlekedésből származó növekvő hajózási kibocsátás kezelése 128. rámutat arra, hogy még az IMO üvegházhatású gázokról szóló 2014-es harmadik tanulmánya is megállapítja, hogy a jövőbeli gazdasági és energetikai fejleményektől függően a tengeri CO2-kibocsátás várhatóan 50–250%-kal fog növekedni a 2050-ig tartó időszakban, míg a Parlament által „A nemzetközi légi forgalomra és szállításra vonatkozó kibocsátáscsökkentési célok” címmel a nemzetközi légi közlekedés és hajózás kibocsátáscsökkentési célkitűzéseiről készített 2015-ös tanulmány megállapítja, hogy az éghajlatváltozás elleni IMO cselekvési terv további halogatása esetén a tengeri CO2-kibocsátás részaránya 2050-re jelentős mértékben, 17%-ra nő a globális ÜHG-kibocsátáson belül; hangsúlyozza ezért, hogy a hajózás önmagában felhasználná a üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére elkülönített, még fennmaradó azon költségvetés jelentős részét, amelynek célja, hogy jóval 2 °C alatt tartsa a hőmérsékletemelkedést; 129. hangsúlyozza a sürgős globális fellépés szükségességét annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen a légköri szén-dioxid szint által az óceánok ökoszisztémáira és egészségére gyakorolt káros hatást, különösen az Egyesült Nemzetek éghajlat-változási keretegyezménye értelmében létrejött Párizsi Egyezmény keretében; rámutat, hogy a káros hatások magukban foglalják az óceánok hőmérsékletének emelkedését, a tengerpartok és az óceán savasodását, a tengerszint emelkedését, az óceán körforgásának változásait, a part menti eróziót és a szélsőséges időjárási eseményeket, a sarki jégtakaró csökkenését, a sótartalom változását, a táplálék elérhetőségét, az oxigénelvonást, és ezen hatások felhalmozódhatnak a természetben; hangsúlyozza a jól működő ökoszisztémák fontosságát az óceánok ellenállóképességének fokozása terén; megismétli, hogy sürgősen kezelni kell ezeket a hatásokat, amelyek gyengítik az óceánok éghajlat-szabályozóként, szénelnyelőkként, a biológiai sokféleség forrásaként, a táplálék, megélhetés, energetikai és ökoszisztéma-szolgáltatások kulcsfontosságú forrásaként betöltött szerepét; 130. ismételten hangsúlyozza, hogy a Párizsi Megállapodás szerint a gazdaság minden ágazatának hozzá kell járulnia a CO2-kibocsátás csökkentéséhez; sürgeti, hogy az IMO a nemzetközi tengeri CO2-kibocsátás csökkentése érdekében a Párizsi Megállapodásban foglalt célokkal összhangban fogadjon el egy egyértelmű kibocsátási célt és 2018-ig azonnali rövid távú csökkentési intézkedéseket; megállapítja továbbá, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet égisze alatt működő hasonló rendszer hiányában az Unió kikötőiben, valamint az onnan induló és oda irányuló hajózás során keletkező CO2-kibocsátások a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2023-ban életbe lépő uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeren vagy egy hasonló nagyszabású árazási mechanizmuson keresztül kerülnek elszámolásra; 131. hangsúlyozza, hogy ösztönözni kell a cseppfolyósított bioföldgáz használatát, mint a hajózási ágazat dekarbonizációjának egyik módját, továbbá a biogáz használatát a közlekedésben elsősorban a hajózási ágazat számára kell fenntartani, ahol a cseppfolyósított bioföldgáz már egy létező, fejlett megújuló üzemanyag; úgy véli, hogy a 2014/94/EU irányelvben meghatározott infrastrukturális fejlesztéseknek hozzá kell igazodniuk a cseppfolyósított bioföldgáz hajózási ágazatban történő használatához, ahol jelenleg kis mértékben állnak rendelkezésre egyéb megújuló energiaforrások; 132. hangsúlyozza azt a szerepet, amelyet a földgáz, főleg a cseppfolyósított földgáz játszhatna a közlekedési ágazat (különösen a hajózás) szén-dioxid-mentesítésére irányuló átmeneti időszak során azáltal, hogy segít csökkenteni a CO2-kibocsátást és a légszennyező anyagok mennyiségét; 133. felszólítja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy értékeljék és mozdítsák elő a hajókra vonatkozó sebességkorlátozások IMO által meghatározott szinteken való alkalmazását a kibocsátáscsökkentés érdekében, figyelembe véve az energiahatékonysági tervezési mutatót (EEDI) és a hajózási energiahatékonysági gazdálkodási tervet, valamint azt, hogy a közúti és a vasúti ágazatban közhelynek számít a sebességkorlátozás; hangsúlyozza, hogy a hajók alacsonyabb sebességének belső és külső gazdasági előnyei meghaladják a költségeket; megállapítja, hogy a sebességcsökkentés ellenőrzése és végrehajtása viszonylag könnyű, kevés adminisztratív terhet jelent az érdekeltek számára; 134. hangsúlyozza, hogy a part menti villamosenergia-ellátás kulcsszerepet játszik a zöldebb hajózási ágazat megvalósításában, mivel lehetővé teszi, hogy a hajók lekapcsolják motorjaikat és csatlakozzanak a villamosenergia-hálózatra az elszállásoláshoz, valamint a be- és kirakodási tevékenységhez szükséges áram előállítása érdekében a kikötőkben; felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék erőfeszítéseiket az uniós kikötőket felkereső valamennyi hajó part menti villamosenergia-ellátásának ösztönzésére és támogatására, megszüntetve ezáltal a hajómotorok kibocsátásait a kikötők vizeiben, csökkentve a szennyező anyagok mennyiségét és az üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat, továbbá csökkentve a zajt, a rezgést és a motorok elhasználódását; 135. kéri, hogy hozzanak létre egy globális piacalapú mechanizmust, például az IMO-n belül egy kibocsátásokra vonatkozó árszabási mechanizmust, amely kezelné a nemzetközi tengeri közlekedésből származó kibocsátásokat, külön figyelembe véve a teljes mértékben a tengeri szállítástól függő régiókat, különösen a legkülső és szigeti régiókat és államokat; 136. a tengeri közlekedés által a világ éghajlatára gyakorolt, szén-dioxidhoz és nem szén-dioxidhoz kapcsolódó hatások gyorsan fejlődő tudományos megértése fényében kéri, hogy az IPCC a Nemzetközi Tengerészeti Szervezettel együtt a légi közlekedés és a globális légkör összefüggéseiről szóló IPCC-különjelentéshez („Aviation and the Global Atmosphere”) hasonló irányvonalak mentén végezze el a tengeri közlekedés hatásainak vizsgálatát; 137. felszólítja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy tevékenyen dolgozzanak az IMO Északi-sarkvidéken hajózó hajók koromkibocsátásának csökkentéséről szóló elhúzódó munkatervének mielőbbi véglegesítésén a gyors hőmérséklet-emelkedés lelassítása érdekében a sarkvidéki régiókban; 138. felszólítja az Európai Bizottságot, hogy a kikötők körüli területek kibocsátásainak csökkentése érdekében legkésőbb 2020-ig készítsen javaslatot a szárazföldön előállított villamos energia uniós kikötőkben tartózkodó hajókon való felhasználásáról és a hajókra történő bevezetéséről; 139. hangsúlyozza a kikötői fogadólétesítményekről szóló (2000/59/EK) irányelv felülvizsgálatának fontosságát, és kéri a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy az IMO-val, a harmadik országokkal és az iparral partnerségben fogadjon el egy stratégiát a tengeri ágazat dekarbonizációjára vonatkozóan a Párizsi Megállapodás céljai alapján, továbbá hangsúlyozza, hogy az üvegházhatásúgáz-kibocsátások nyomon követésére, bejelentésére és ellenőrzésére létre kell hozni egy nemzetközi rendszert; 140. sürgeti az Európai Bizottságot, hogy támogassa az ahhoz szükséges pénzügyi feltételek megteremtését, hogy ösztönözni lehessen a szárazföldön előállított villamos energia hajók általi használatát az uniós kikötőkben, valamint a megújuló technológiák – köztük a vitorlák, az akkumulátorok és az üzemanyagcellák – alkalmazását a tengeri ágazatban, különösen a rövid távú tengeri fuvarozásban; 141. felszólítja az érintett testületeket, hogy a kén- és nitrogén-oxid-kibocsátás tekintetében megfelelő határértékek tekintetében uniós szinten biztosítsanak egyenlő feltételeket azáltal, hogy a hatályos legalacsonyabb szintekhez igazítják a megfelelő határértékeket; 142. felszólítja az Európai Bizottságot, hogy keressen megoldásokat és tegyen javaslatokat a meglévő flották nitrogén-oxid-kibocsátásának jelentős mértékű csökkentésére, ideértve a nitrogén-oxiddal kapcsolatos adózási és finanszírozás rendszer lehetséges bevezetéséről szóló hatásvizsgálatot a jelentős mértékű csökkenés gyors és hatékony megvalósítása érdekében; 143. felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy tegyenek javaslatot jogi és műszaki intézkedésekre a légszennyező részecskék és a koromkibocsátás további csökkentése érdekében; 144. hangsúlyozza a legkülső területek jelentőségét a tengeri kontextusban, tekintettel különösen az atlanti óceáni és az indiai óceáni elhelyezkedésükre, mivel olyan laboratóriumoknak tekinthetők, ahol tanulmányozni lehet az éghajlatváltozás biológiai sokféleségre és tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatásait, egyúttal küzdeni lehet e hatásokkal szemben, továbbá nagyszabású lehetőséget biztosítanak a megújuló energiák és a kék biotechnológiai fejlesztésére; hangsúlyozza, hogy innovatív programokat kell kialakítani és megfelelő finanszírozást kell biztosítani a kutatási és fejlesztési központok legkülső régiókban való létrehozásához; ennek érdekében felszólít a legkülső régiók tengerhasznosítási klaszterének létrehozására; A nemzetközi óceánkutatás és adatgyűjtés erősítése 145. hangsúlyozza az innovatív szolgáltatások, például tudásbázisok és hálózatok fejlesztésének fontosságát az állami és magánszereplők számára a tengervizek környezeti állapotával kapcsolatos pontos ismeretszerzés, a tudományos adatok, bevált gyakorlatok és szaktudás megosztásának bővítése, valamint a „Tengerekkel kapcsolatos tudás 2020” ütemterv (SWD(2014)0149) fellépéseinek teljes körű megvalósítása érdekében; ezzel összefüggésben üdvözli, hogy teljes körűen működésbe lépett a Kopernikusz tengerikörnyezet-megfigyelési szolgáltatás és a kormányközi Föld-megfigyelési Csoport (GEO); sürgeti továbbá az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre Kopernikusz-alapú kapacitásokat az üvegházhatásúgáz-kibocsátások ellenőrzésére, beleértve a CO2-kibocsátásokat, mivel ez jelentős hozzáadott értékkel bírna az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén; 146. várakozással tekint az Európai Bizottság azon javaslata elé, amelynek célja az EU kutatási és megfigyelési tevékenységeinek koordinálása a nemzetközi partnerekkel, valamint annak feltérképezése, hogy milyen módon lehetne javítani a kutatás minőségét, többek között kiterjesztve a meglévő uniós kutatási és megfigyelési eszközöket és tevékenységeket, így például az európai tengeri megfigyelési és adathálózatot (EMODnet) egy közös adatbázis létrehozása céljából, az uniós Föld-megfigyelési programot (Kopernikusz), az európai globális óceánmegfigyelési rendszert (EuroGOOS) és az „egészséges és termékeny tengerek és óceánok” elnevezésű közös programozási kezdeményezést (JPI Oceans) egy nemzetközi tengeri és tengerhasznosítási adathálózat kialakítása érdekében, 147. felszólít az innovatív, kipróbált és szelektív halászati technikák teljes körű európai szintű jogi engedélyezésére és integrálására, a tudományos intézményekkel szoros együttműködésben biztosítva ezek nyomon követését, egyúttal pedig nemzeti protekcionizmus nélkül; 148. jelentősebb befektetésekre szólít fel a tudományos kutatás terén az óceánokkal kapcsolatos ismeretek javítása érdekében; megállapítja, hogy e terület 95%-a továbbra is feltáratlan; 149. hangsúlyozza a tengertudomány és -technológia területén végzett kutatás és az általuk szerzett adatok harmadik országok tudományos közösségeivel való megosztásának fontosságát; hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóbb halászat fejlesztése, a jobb tengergazdálkodás és az óceánnal kapcsolatos közös problémák kezelése szempontjából rendkívül fontosak mind a tengertudományba történő további beruházások előmozdítása harmadik országokban, mind olyan nemzetközi hálózatok kialakítása, amelyek révén megoszthatók az eredmények és az információk; 150. aggodalommal jegyzi meg, hogy a kis szigetek erősen kiszolgáltatottak a part menti eróziónak, mivel a part menti környezetükre jelentős hatást gyakorolhat a tengerszint emelkedése, az éghajlatváltozás okozta vízciklus- és tengeri ökoszisztéma-trendek; hangsúlyozza, hogy a jelenlegi európai adatgyűjtő központok nem tartalmaznak az üledékek tömegmérlegére vonatkozó adathalmazokat, amelyek szükségesek a tengerparti változások és a kis szigetek szintjén végbemenő erózió megértéséhez; ezért hangsúlyozza az innovatív, korszerű technológiák kidolgozásának sürgető szükségességét a kis uniós szigetek part menti eróziójának, tengerparti és tengeri körülményeinek, illetve környezeti paramétereinek mérése, értékelése és felügyelete vonatkozásában; kéri az Európai Bizottságot, és a tagállamokat, hogy támogassák az erre irányuló projekteket; 151. hangsúlyozza az óceánok tengerfenekére, tengeri fajaira, és élőhelyeire, valamint geológiai, batométeres, szeizmikus, vulkanikus, kémiai, hidrológiai, légköri és meteorológiai adatainak gyűjtésére vonatkozó ismeretek előmozdításának fontosságát, különösen a tengeri megújuló energia termelése és a védett tengeri területek létrehozása érdekében; ebben az összefüggésben ösztönzi az óceánok tudományos megfigyelését és felderítését, kellő tekintettel a környezetre és a tengeri ökoszisztémákra, valamint a fenntartható fejlődés célkitűzésére; 152. megjegyzi, hogy a jó óceánpolitikai irányítás elengedhetetlen feltételeként a halászati ágazatban rendkívül fontos a pontos adatgyűjtés; hangsúlyozza, hogy e célkitűzés eléréséhez megfelelő és reális pénzügyi forrásokat kell biztosítani; úgy véli, hogy az EMODnet példája alapján és a G7-ek Cukubai közleményével összhangban javítani kell a nemzetközi partnerekkel való együttműködést és koordinációt; 153. ösztönzi a tengerekkel kapcsolatos tudás és az óceánra vonatkozó ismeretek bővítésére szolgáló források növelését, különös tekintettel a tudományos tengerkutatásra, az új adatok gyűjtésére, a tudás és adatok megosztására szolgáló platformokra, valamint a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismereteken alapuló szakpolitika és döntéshozatal elősegítésére; ismételten hangsúlyozza az elővigyázatossági megközelítés fontosságát, amennyiben nem áll rendelkezésre tudományos bizonyíték; 154. felhívja a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy mozdítsák elő a tudományos ismereteket, az adatcserét és a technológiatranszfert az óceánok védelméhez és fenntartható használatához való hozzájárulás céljával; felhív a tengeri kutatás és innováció előmozdítására szolgáló globális szintű kezdeményezések, együttműködés és beruházások megvalósítására és intenzívebbé tételére; 155. hangsúlyozza, hogy az óceánirányítást a rendelkezésre álló legjobb tudásra kell alapozni, és ezért felszólít az óceánok és erőforrásaik irányítását célzó kutatások és innovációk erősítésére oly módon, hogy biztosított legyen a tengeri ökoszisztémák megőrzése és helyreállítása, ideértve a tengeri erőforrások kiaknázásának fenntarthatóságát is; 156. hangsúlyozza, hogy folytatni kell a katasztrofális olajszennyezések által jelentett kockázat és a gyakoribb olajszennyezések által az óceánokra gyakorolt kumulatív hatás kutatását annak biztosítása érdekében, hogy a part menti feltárási és kitermelési tevékenységekre vonatkozó döntések pontos és naprakész tudományos ismeretek alapján szülessenek; 157. felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a kutatási tevékenységet, ösztönözzék a multidiszciplináris megközelítést és a gazdasági és közszereplők közti partnerségeket az óceánokra vonatkozó tudományos ismeretek bővítése érdekében; 158. hangsúlyozza, hogy több forrást kell fordítani a tudományos tengerkutatásra, többek között az interdiszciplináris kutatásra és az óceánok és part menti területek folyamatos megfigyelésére, valamint az adatok és ismeretek gyűjtésére és megosztására, beleértve a hagyományos adatgyűjtési és -megosztási formákra, a következők érdekében: az éghajlat és az óceán egészsége és termelékenysége közti kapcsolat jobb megértése, a szélsőséges időjárási események és jelenségek koordinált korai előrejelző rendszereinek fejlesztése, a legjobb tudományos ismereteken alapuló döntéshozás elősegítése, a tudományos és műszaki innováció, valamint a tengeri biológiai sokféleségnek a fejlődő országok fejlődéséhez való hozzájárulásának bővítése, különösen a fejlődő kis szigetállamokban és a legkevésbé fejlett országokban; 159. felhívja a Bizottságot, hogy európai szinten hozzon létre és nemzetközi szinten támogasson a vulkanikus szigetek és óceáni vulkánok tevékenységére, illetve az óceánokkal való kapcsolatukra vonatkozó kutatást, megfigyelést, illetve adatgyűjtést és -cserét; hangsúlyozza az ösztönző szerepet, amelyet a legkülső régiók játszhatnának ebben a tekintetben; 160. rámutat, hogy a tengerekből és óceánokból származó megújuló energiában jelentős lehetőségek rejlenek az éghajlati és energetikai célkitűzések teljesítésének, valamint az energiaforrások diverzifikálásának vonatkozásában; hangsúlyozza a hullámzással, áramlatokkal és a sótartalommal kapcsolatos további kutatás, valamint a megfelelő környezeti fenntarthatósági kritériumok kidolgozásának szükségességét; 161. emlékeztet arra, hogy a „kék növekedés” stratégiájának egyik célja az oceanográfiai ismeretek fejlesztése; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek javaslatot a nemzetközi partnerekkel kialakítandó tengeri kutatási és tudományos partnerségekre, és erősítsék a már meglévőket, köztük a BLUMED-et; 162. üdvözli az Unió által a keretprogram által támogatott tengeri és tengerészeti kutatási és innovációs programok révén nyújtott támogatást; felhívja a Bizottságot e támogatás fenntartására; 163. felhív elegendő forrás biztosítására a tengeri és tengerészeti kutatás, valamint olyan innovatív fellépések támogatására, amelyek ágazatköziek és kitűzött céljuk az óceáni kutatás és innováció; 164. támogatja a 2013. évi galwayi nyilatkozat rendelkezéseinek folytatását, és bátorítja hasonló formájú együttműködés kialakítását harmadik országokkal; 165. hangsúlyozza, hogy a jobb és fenntarthatóbb halászat fejlesztése, a jobb tengergazdálkodás és az óceánnal kapcsolatos közös problémák kezelése szempontjából rendkívül fontos a tengertudományba történő további beruházások előmozdítása más harmadik országokkal együtt, a 2013. évi galwayi nyilatkozatban foglaltak szerint, valamint olyan nemzetközi hálózatok kialakítása, melyek révén megoszthatók az eredmények és az információk; 166. hangsúlyozza a nemzetközi partnerekkel való együttműködés fontosságát a földközi-tengeri, a fekete-tengeri és az atlanti-óceáni térképezés, megfigyelések és kutatások erősítése érdekében, összhangban a BLUEMED kezdeményezéssel és a belémi és galwayi nyilatkozatokkal, valamint globális és regionális szövetségekkel, mint pl. a Belmonti Fórum; 167. üdvözli a Bizottság elkötelezettségét az EMODnet-nek 2018-ig a más nemzetközi tengeri adatgyűjtési programokkal való összeegyeztetése iránti javaslat mellett; emlékeztet az Unió elkötelezettségének fontosságára az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai, különösen a 14.A és a 14.A.1 célok, valamint a G7 tudományért és technológiáért felelős minisztereinek Cukubai közleménye iránt; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy emlékeztessék a nemzetközi partnereket kötelezettségvállalásaikra a hozzáférhető, interoperábilis és nyitott tudomány előmozdítása iránt; kéri az Európai Bizottságot, hogy rendszeresen számoljon be a Parlamentnek a valóban globális óceánmegfigyelési platformok felé tett előrelépésekről; 168. felszólít a „A mi óceánunk, a mi jövőnk: felhívás” című ENSZ-dokumentummal összhangban az óceánok állapotának alapos elemzésére, mind a tudomány, mind a hagyományos ismeretek rendszerei alapján; 169. hangsúlyozza a célnak megfelelő óceánmegfigyelési rendszerekre törekvés, a tengeri adatokhoz való hozzáférés és a nagy mennyiségű adatok (beleértve a kék felhőt) kezelésének szükségességét, összhangban a G7 tudományért és technológiáért felelős minisztereinek Cukubai Nyilatkozatával; 170. ösztönzi a tengerekkel kapcsolatos tudás és az óceánra vonatkozó ismeretek bővítésére szolgáló források növelését, különös tekintettel a tudományos tengerkutatásra, az új adatok gyűjtésére, a tudás és adatok megosztására szolgáló platformokra, valamint a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismereteken alapuló szakpolitika és döntéshozatal elősegítésére; ismételten hangsúlyozza az elővigyázatossági megközelítés fontosságát azokban az esetekben, amelyekben nem áll rendelkezésre tudományos bizonyíték; 171. felszólítja a tagállamokat, a regionális és helyi hatóságokat és a magántestületeket, hogy elsősorban az innovációs projektekre, a kék biotechnológiákra és a tiszta energia alkalmazására összpontosítsanak annak érdekében, hogy az Európai Stratégiai Beruházási Alapon (ESBA), a Horizont 2020 programon és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközön (CEF) keresztül előmozdítsák és kiigazítsák az ökológiailag megfelelőbb infrastruktúrát és tengeri szállítást, valamint hogy védjék az óceánok ökoszisztémáit és biológiai sokféleségét; felszólítja továbbá a tagállamokat, hogy felhasználva a fent említett meglévő finanszírozást, összpontosítsanak a hajók esetében alkalmazható alternatív és nem hagyományos tüzelőanyagokra – például a cseppfolyósított földgázra (LNG), és a szigeteket összekapcsoló LNG kék folyosó projektre mint áthidaló technológiákra az infrastruktúrák, például az LNG-terminálok fejlesztése és kiigazítása érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy a legfontosabb érdekelt felekkel alakítson kik óceánpolitikai partnerségeket, és ezzel az óceánirányítás központi területein erősítse az együttműködést, a politikai koherenciát és koordinációt a kölcsönös érdeklődésre számot tartó ügyekben, például a kék növekedés és a bevált gyakorlatok cseréje terén; 172. megállapítja, hogy a tengeri ágazat automatizálása és digitalizálása fejlett digitális készségeket és szakképzettségeket tesz szükségessé, és hangsúlyozza, hogy mindez lehetőséget kínál arra, hogy a fiatalok vonzónak találják az ágazatot; felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő kezdeményezéseket e téren, kidolgozva a szakképzettségek elismerésére vonatkozó közös kezdeményezéseket és támogatva a különböző tengergazdálkodási és tengergazdasági tevékenységeket; 173. sajnálja, hogy a nemzetközi óceánirányításról szóló közös közleményből hiányoznak az utalások a part menti és tengeri turizmusra, tekintettel a part menti, szigeti és legkülső régiókra, valamint a helyi turisztikai ágazatra – amelyben elsősorban a kkv-k működnek – kifejtett hatását, felszólít egy európai idegenforgalmi stratégia végrehajtására a Nemzetközi Óceánügyi Fórum keretén belül, bevonva a régiókat és a part menti helyi hatóságokat a páneurópai párbeszéd keretében a tengerparti és tengeri turizmus intelligens irányításával kapcsolatban bevált gyakorlatok cseréje céljából; ragaszkodik ahhoz, hogy a műanyag tengeri szeméttel és más tengeri hulladékkal kapcsolatos bizottsági stratégia nem tévesztheti szem elől a part menti területeket, mivel a tengeri környezetben kialakult zavarok rendkívül kedvezőtlen hatással vannak a turizmus vonzerejére, és elkerülhetetlen gazdasági és éghajlati hatást gyakorolnak a legkülső régiók minden tevékenységére; 174. felszólít a megfelelőbb óceánirányítást lehetővé tevő kutatás és innováció erősítését szolgáló erőfeszítések fokozására a tengeri ökoszisztémák védelmének és helyreállításának, többek között e források fenntarthatóságának biztosítása révén, továbbá az óceánokkal kapcsolatos tudás növelésére mind Európában, mind az egész világon a kutatók, érdekelt felek, döntéshozók és a nyilvánosság közötti szorosabb együttműködésen és párbeszéden keresztül az óceánokról és a kék gazdaságon belüli karrierlehetőségekről szóló oktatás javítása érdekében; felszólít az óceánok állapotának mind a tudomány, mind a hagyományos ismeretek rendszerei alapján történő alapos elemzésére, összhangban a „A mi óceánunk, a mi jövőnk: felhívás” című ENSZ-dokumentummal; 175. hangsúlyozza, hogy mennyire fontos a part menti és a legkülső régiók helyi hatóságait bevonni abba a folyamatba, amely közelebb hozza az uniós polgárokhoz a nemzetközi óceánpolitikai irányítást; o 176. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Nők, nemek közötti egyenlőség és éghajlati igazságosság |
| |||||||||||||||||||||
Az Európai Parlament, – tekintettel az 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, valamint az ahhoz kapcsolódó emberi jogi ENSZ-egyezményekre és azok fakultatív jegyzőkönyveire, – tekintettel a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW), – tekintettel a Nők Negyedik Világkonferenciáján 1995-ben elfogadott Pekingi Nyilatkozatra és Cselekvési Platformra, különösen annak K kritikus területére (Nők és a környezet), – tekintettel az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) által kidolgozott, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló demográfiai kutatásra (DECA), amely a lakossági adatokat és az éghajlati veszélyek földrajzi adatait ötvözi, és így szakpolitikai eszközt kínál a katasztrófakockázatok csökkentéséhez, – tekintettel az 1996 decemberében hatályba lépett, az elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezményre (UNCCD), és különösen az általános intézkedések 5. cikkére, – tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) feleinek 18., a katari Dohában 2012. november 26. és december 8. között megrendezett konferenciájára (COP 18), a 23/CP.18 sz. határozatra, – tekintettel a UNFCCC feleinek 20., a perui Limában 2014. december 1. és 12. között megrendezett konferenciájára (COP 20), és különösen A nemek közötti egyenlőségről szóló Lima munkaprogramra (18/CP.20 sz. határozat), – tekintettel a UNFCCC feleinek 21., a franciaországi Párizsban 2015. november 30. és december 11. között megrendezett konferenciájára (COP 21), – a Párizsi Megállapodás 8. cikkét figyelembe véve, – tekintettel a UNFCCC feleinek 22., a marokkói Marrákesben 2016. november 7. és 18. között megrendezett konferenciájára (COP 22), és különösen a 2014-es, A nemek közötti egyenlőségről szóló Lima munkaprogramot kiterjesztő, a nemek közötti egyenlőségről és az éghajlatváltozásról szóló határozatára (21/CP.22 sz. határozat), – tekintettel a 2015 szeptemberében elfogadott, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendre, amely 2016. január 1-jén lépett életbe, és különösen az 1., 4., 5. és 13. számú fenntartható fejlesztési célokra, – tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2017. június 22-i 35/20. sz., az emberi jogokról és az éghajlatváltozásról szóló állásfoglalására, – tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére, 3. cikkének (2) bekezdésére és 3. cikkének (5) bekezdésére, – tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8. cikkére, – tekintettel a „Nemek közötti egyenlőség és a környezet: a döntéshozatal, a képesítések és a versenyképesség javítása az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló uniós politika területén” című, 2012. június 25-i tanácsi következtetésekre, – tekintettel a Tanács által 2015. október 26-án elfogadott, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó, 2016–2020-as időszakra szóló uniós cselekvési tervre, – tekintettel az ENSZ 2014. december 1. és 12. között, Limában (Peru) megrendezett, 2014. évi éghajlat-változási konferenciájáról (COP 20) szóló, 2014. november 26-i állásfoglalására(1), – tekintettel a „Párizsban megkötendő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodás felé” című, 2015. október 14-i állásfoglalására(2), – tekintettel a nőkről és az éghajlatváltozásról szóló, 2012. április 20-i állásfoglalására(3), – tekintettel a Women and Gender Constituency szervezet „Position Paper on the 2015 New Climate Agreement” (Állásfoglalások a 2015-ös új éghajlatváltozási megállapodásról) című, 2015. június 1-jei dokumentumára(4), – tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) “Gender in environment and climate change”(A nemek közötti egyenlőség a környezet és az éghajlatváltozás keresztmetszetében) című, 2017. január 26-án kiadott jelentésére(5), – tekintettel az emberi jogokról és az éghajlatváltozásról szóló genfi kötelezettségvállalásra, – tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére, – tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, továbbá a Külügyi Bizottság és a Fejlesztési Bizottság véleményére (A8-0403/2017), A. mivel az éghajlatváltozás globális szinten zajlik, de a globális felmelegedésért legkevésbé felelős országokra és közösségekre súlyosabb hatással van; mivel a megélhetésükhöz a természeti erőforrásoktól leginkább függő, és/vagy a természeti veszélyekre, például a szárazságokra, a földcsuszamlásokra, az áradásokra és a hurrikánokra való válaszadásra legkevésbé képes népcsoportokra nagyobb hatással van; mivel az éghajlatváltozás hatásai leginkább azokat érintik majd, akik a legkevesebb erőforrással rendelkeznek ahhoz, hogy alkalmazkodjanak, és ők fognak leginkább szenvedni; B. mivel az éghajlatváltozás hatásait a nők és a férfiak eltérően élik meg; mivel a nők kiszolgáltatottabbak, és számos okból – az erőforrásokhoz, az oktatáshoz, az álláslehetőségekhez és a földtulajdon-joghoz való hozzáféréstől a társadalmi és kulturális normákig, illetve eltérő interszekcionális tapasztalataikig – magasabb kockázatokkal és akadályokkal kell szembenézniük; C. mivel a nők társadalmi szerepük (amelynek részeként gyakran nekik kell gondoskodniuk a vízről, az élelmiszerekről és a tüzelőanyagokról családjuk számára, valamint nekik kell gondoskodniuk a többiekről) miatt különösen kiszolgáltatottak az éghajlatváltozással szemben, és aránytalan mértékben viselik annak hatásait; mivel világszerte a nők felelősek a vízzel kapcsolatos házimunkák több mint 70%-áért és a vízkezelésért; mivel bár az éghajlatváltozás által leginkább sújtott régiókban az összes nő 70%-a a mezőgazdasági ágazatban dolgozik, mégis csak ritkán vesznek részt éghajlati projektek kidolgozásában; D. mivel az ENSZ becslései alapján 781 millió 15 évesnél idősebb ember analfabéta(6), és azok majdnem kétharmada nő, így a nők autonómiájának biztosítása céljából kulcsfontosságú a megfelelő kommunikációs csatornákon keresztül az információhoz és a képzésekhez való hozzáférés, különösen természeti katasztrófa idején; E. mivel Afrikában a mezőgazdasági ágazatban az alapvető élelmiszerek több mint 90%-át nők termelik, miközben a szántóterületek csupán mintegy 1%-át birtokolják; F. mivel a természeti katasztrófák jelentős hatással vannak az oktatásra, az egészségre, a strukturális szegénységre és a népesség lakóhelyének kényszerű elhagyására; G. mivel az ENSZ becslései szerint a világszerte 1,3 milliárd szegénységben élő ember 70%-a nő; mivel a szegények gyakrabban élnek árvizek, emelkedő tengerszint és viharok által veszélyeztetett marginális területeken; mivel a természeti katasztrófák során a nők és a gyermekek 14-szer nagyobb eséllyel halnak meg, mint a férfiak; H. mivel az éghajlatváltozás hatásai fokozzák a nemek közötti egyenlőtlenséget a megkülönböztetés, az egészségügyi veszélyek, a megélhetés elvesztése, a lakóhely elhagyása, a migráció, a szegénység, az emberkereskedelem, az erőszak, a szexuális kizsákmányolás, az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, illetve az infrastruktúrához és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében; mivel a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő megközelítést kell alkalmazni, amely az éghajlatváltozás hatásainak elemzését a fogyasztási minták és ezeknek az éghajlatváltozásra gyakorolt hatásai kritikus vizsgálatával köti össze; I. mivel a nők döntéshozatalban és a munkaerőpiacon való egyenlőtlen részvétele következtében összeadódnak az egyenlőtlenségek, és ez gyakran megakadályozza a nőket abban, hogy teljes mértékben hozzájáruljanak az éghajlat-politikai döntéshozatalhoz, tervezéshez és végrehajtáshoz, illetve hogy részt vegyenek ezekben; mivel a nők nemcsak áldozatai, hanem a hatásenyhítési és alkalmazkodási stratégiák kialakításában a változás hatékony előmozdítói is a közösségekben, amelyeknek tagjai, illetve a döntéshozatali pozíciókban, ezért megfelelő hatáskörrel kell őket felruházni; J. mivel az 1995-ös Pekingi Cselekvési Platform (BPfA) egyértelműen meghatározta a nemek közötti egyenlőség, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés közötti kapcsolatot, és lefektette, hogy a nők stratégiai szerepet játszanak a fenntartható és környezetvédelmi szempontból megfelelő fogyasztási és termelési minták kialakításában, és megállapította, hogy feltétlenül szükséges, hogy a nők minden szinten egyenlően vegyenek részt a környezetvédelmi döntések meghozatalában; K. mivel az elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezmény (UNCCD) általános intézkedéseinek 5. cikkében elismeri a nők szerepét a vidéki közösségekben az elsivatagosodás és az aszály által leginkább érintett régiókban, ösztönözve a férfiak és a nők egyenlő részvételét az elsivatagosodás és az aszály hatásai elleni küzdelemben; L. mivel a nemek közötti egyenlőség elérése és a nők folyamatokba való érdemi bevonása végső soron a nemek között fennálló egyenlőtlenségek strukturális alapjainak megváltoztatásától függ; M. mivel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizennyolcadik Konferenciáján (COP 18) a felek úgy döntöttek (23/CP.18. sz. határozat), hogy az Egyezmény és a Kiotói Jegyzőkönyv alapján létrehozott szervekben elfogadnak egy, a nemek közötti egyensúly elérésére irányuló célt, hogy fokozzák a nők részvételét, és hatékonyabb éghajlat-változási politikát ismertessenek, amely méltányosan foglalkozik a nők és a férfiak szükségleteivel, továbbá hogy a nemek sajátosságait figyelembe vevő éghajlat-politika előmozdítása során szem előtt tartsák a nemek közötti egyensúllyal kapcsolatos cél felé tett haladást; N. mivel a nők az EU tagállamaiban nemzeti szinten még mindig alulreprezentáltak az éghajlatváltozással kapcsolatos döntéshozó testületekben, de nem a Bizottság illetékes főigazgatóságiban, például az Éghajlatpolitikai Főigazgatóságban és az Energiapolitikai Főigazgatóságban, hiszen ezeknél a pozíciók 40%-át nők töltik be; O. mivel a COP 20 konferencián elfogadott, A nemek közötti egyenlőségről szóló Lima munkaprogram (18/CP.20 sz. határozat) az egyensúlyra szólítja fel a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatban a feleket, és előmozdítja a nemek közötti egyenlőség figyelembe vételét az éghajlat-politikák kidolgozása és végrehajtása során; mivel a feleket arra ösztönözzük, hogy támogassák a női és férfi küldöttek képzését, tudatosítva körükben a nemek közötti egyenlőséggel és az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdéseket; P. mivel a Párizsi Megállapodás előírja, hogy a megállapodás végrehajtásának során a felek kötelesek fontolóra venni kötelezettségeiket (többek között az emberi jogokat és a nemek közötti egyenlőséget illetően) az éghajlatváltozással kapcsolatos tevékenységek kidolgozása során; Q. mivel a veszteségek és károk vagy az éghajlatváltozással összefüggő kényszerű migráció rendezésére irányuló kárenyhítő és alkalmazkodási intézkedések finanszírozási mechanizmusai hatékonyabbak lesznek, ha teljes mértékben bevonják a nőket, beleértve az alulról jövő kezdeményezések képviselőit is, a tervezési folyamatba, a döntéshozatalba és a végrehajtásba; mivel ha figyelembe veszik a nők tudását, köztük a helyi és az őslakosok ismereteit, az előrelépéshez vezethet a katasztrófavédelemben, fokozhatja a biológiai sokszínűséget, javíthatja a vízgazdálkodást, növelheti az élelmiszerbiztonságot, megakadályozhatja az elsivatagosodást, megvédheti az erdőket, biztosíthatja a megújuló energiatechnológiák felé való gyors átmenetet, és támogathatja a közegészségügyet; R. mivel a Párizsi Megállapodás részes felei elismerték, hogy az éghajlatváltozás az emberiség közös ügye; mivel az éghajlatváltozás kezelésére irányuló intézkedések során a Részes Feleknek tiszteletben kell tartaniuk, elő kell segíteniük, és figyelembe kell venniük saját kötelezettségeiket az emberi jogok, az egészséghez való jog, az őslakos népek, a helyi közösségek, a migránsok, a gyermekek, a fogyatékossággal élők, valamint a kiszolgáltatott helyzetben lévők jogai, a fejlődéshez való jog, valamint a nemek közötti egyenlőség, a nők szerepének és a nemzedékek közötti méltányosság elvének megerősítése vonatkozásában; S. mivel az éghajlati igazságosság összekapcsolja az emberi jogokat és a fejlődést, megvédve a legkiszolgáltatottabbak jogait, és biztosítva az éghajlatváltozás káros és jótékony hatásainak méltányos elosztását; T. mivel a fenntartható fejlesztési célok elismerik a nemek közötti egyenlőség elérése és a valamennyi, köztük az éghajlatváltozásról szóló 13. fenntartható fejlesztési cél elérése közötti kapcsolatot, lehetőséget adva a nők gyengébb társadalmi-gazdasági helyzete kiváltó okainak kezelésére, és ezáltal erősítve az éghajlatváltozásnak való ellenálló képességüket; U. mivel az éghajlatváltozás következményei olyan régiókban, mint a szubszaharai Afrika és Dél-Ázsia, 2030-ig több mint 100 millió embert kényszeríthetnek szélsőséges szegénységbe, konfliktusokat és a lakóhelyelhagyást okozva; mivel a UNCCD becslése szerint 2045-ig 135 millió ember kényszerülhet lakóhelye elhagyására az elsivatagosodás miatt; mivel az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete a bizonyítékok kiértékelése alapján megállapította, hogy noha a leggyakrabban 200 millió emberre vonatkoznak a becslések, 2050-ig 25 millió, vagy akár 1 milliárd ember is arra kényszerülhet, hogy elhagyja lakóhelyét az éghajlati hatások miatt; V. mivel a nemek közötti egyenlőség, a társadalmi igazságosság és a fejlődéshez való jog az éghajlati igazságosság fogalmának szerves részét képezi; mivel bár a társadalom egészének kell viselnie az éghajlatváltozás hatásait, leginkább főleg a nőket sújtja az éghajlatváltozással összefüggő kényszerű migráció; W. mivel az éghajlatváltozás súlyosabbá teszi a természeti katasztrófákat, ráadásul gyakoriságukat is növeli, ami vagyonvesztéshez, a jövedelemtermelő tevékenységek elvesztéséhez, a létfontosságú egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés elvesztéséhez és a nemi alapú erőszak fokozott kockázatához vezethet; mivel a fennálló egyenlőtlenségek gyakran megnehezítik a nők számára, hogy megbirkózzanak a természeti katasztrófák következményeként fellépő nehézségekkel; mivel az éghajlatváltozás tovább növelheti az ilyen egyenlőtlenségeket, és ezáltal a sebezhető pontokat és a kényszerű migrációt; X. mivel e hatások közül sokat még meg lehet előzni egy olyan gyors, inkluzív és a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő fejlesztési menetrend révén, amely a hatások mérséklésére összpontosít, és alkalmazkodik a változó éghajlati feltételekhez; Y. mivel az éghajlatváltozás hatásai által előidézett kényszerű migráció az előrejelzések szerint olyan mértékben fog megnövekedni, hogy annak kezelését a jelenlegi nemzetközi keretrendszer paraméterei nem teszik lehetővé; mivel az éghajlatváltozással összefüggő kényszerű migráció kiemelkedően nagy kihívás, amely egy összetett és átfogó, az emberi jogok tiszteletén alapuló globális stratégiát tesz szükségessé; Z. mivel „Az emberi jogokkal és az éghajlatváltozással kapcsolatos kulcsfontosságú üzenetek” című dokumentumnak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa általi 2017. évi elfogadása jelentős előrelépés, hiszen az emberi jogok teljes körű és hatékony alkalmazására gyakorolt negatív hatásokkal foglalkozik; mivel a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend és a Párizsi Megállapodás egy horizontális, normatív kiindulási alapot nyújt a világ vezetőinek egy ilyen keretrendszer kialakításához, amely az ENSZ meglévő eszközeire épülve tud hatékonyan foglalkozni az éghajlatváltozással összefüggő kényszerű migrációval; AA. mivel az EU egyértelmű jogi keretrendszerrel rendelkezik, amely előírja számára a nemek közötti egyenlőség és az emberi jogok tiszteletben tartását és előmozdítását belső és külső politikáiban; mivel az uniós éghajlat-politika jelentős hatást fejthet ki az emberi jogok védelme, illetve a nemek közötti egyenlőséget elősegítő éghajlat-politikák világméretű előmozdítása során; AB. mivel a Szerződések szerinti hatáskörén belül eljárva, az EU képes hatékonyan javítani az éghajlati igazságosságot támogató jogi és szakpolitikai feltételeket, és aktívan részt venni egy olyan nemzetközi keretrendszer kialakításában, amely védelmezi az éghajlati hatások miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő emberek jogait, megjegyzi, hogy az EU és a tagállamok elkötelezték magukat a nemek közötti egyenlőség szempontjainak érvényesítése iránt a biztonságos, rendezett és szabályos migrációra vonatkozó jövőbeli globális megállapodásban; AC. mivel a menekültek jogállásáról szóló 1951. évi egyezmény nem tartalmazza a „klímamenekültek” kategóriáját; 1. elismeri, hogy a nemek közötti egyenlőség a fenntartható fejlődés elérésének és az éghajlati kihívások hatékony kezelésének elengedhetetlen feltétele; hangsúlyozza, hogy a nők nem csupán áldozatok, hanem nagy változások előmozdítói, akik teljes mértékű részvételük révén hatékony éghajlati stratégiákat és/vagy az alkalmazkodásra és a hatások mérséklésére irányuló megoldásokat képesek megfogalmazni és megvalósítani, továbbá az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességet tudnak kialakítani, köszönhetően sok területre kiterjedő tapasztalatuknak és gyakorlati tudásuknak olyan ágazatokban, mint a mezőgazdaság, az erdészet, a halászat, az energetikai infrastruktúrák és a fenntartható városok; 2. megjegyzi, hogy a nők munkaerőpiaci részvétele a vidéki térségekben magában foglalja a hagyományos mezőgazdaságon túlmutató munkakörök széles körét, és e tekintetben hangsúlyozza, hogy a vidéki térségekben élő nők a változás mozgatórugói lehetnek a fenntartható és ökológiailag megbízható mezőgazdaság felé történő előrelépésben, és fontos szerepet játszhatnak a zöld munkahelyek létrehozásában; 3. felszólítja a Bizottságot, hogy vezessen be olyan programokat, amelyek korszerű technológiák és know-how átadásával segíthetik a közösségeket és a fejlődő térségeket abban, hogy alkalmazkodni tudjanak az éghajlatváltozáshoz, és ebbe bevonják a nőket is, akik a veszélyeztetett országokban a mezőgazdasági munkaerő akár 70%-át is kitehetik; 4. meggyőződése, hogy kiemelten fontos a vidéki térségekben élő nők szerepvállalásának növelése a földhöz, a hitelhez, illetve az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia kialakításához szükséges fenntartható gazdálkodási módszerekhez való hozzáférés tekintetében, beleértve az ökoszisztémák, a vízkészlet és a talajtermelékenység védelmét; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat e szempontok megvédésére a fejlesztési politikáikban, többek között állami beruházási terveken keresztül, illetve felelős magánberuházások támogatásával, olyan keretek használata révén, mint az ENSZ Globális Megállapodásnak az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó irányelvek és a UNCTAD fenntartható fejlesztési célokba való beruházásra irányuló cselekvési terve; 5. rámutat, hogy a nők és a lányok ismerik legjobban saját körülményeiket és szükségleteiket, ezért minden velük foglalkozó kérdéssel kapcsolatban ki kell kérni a véleményüket; rámutat, hogy az EIGE szerint a nők statisztikailag magasabb arányban aggódnak az éghajlatváltozás miatt; rámutat, hogy a nők, mint újítók, vezetők, szervezők, oktatók és gondozók évszázadok óta nehéz helyzetekben is megtalálják a módját, hogy kielégítsék családjuk szükségleteit, valamint a jövőre nézve is jelentős innovációk forrásai lehetnek; 6. felszólítja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a kereskedelmi és külső fejlesztési politikája keretében általa folytatott politikák társadalmi és környezeti hatásait, ezen tevékenységek nőkre gyakorolt hatását is beleértve; felszólítja továbbá a Bizottságot, hogy tartson ki az általa tárgyalt kereskedelmi megállapodások fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezeteiben lévő társadalmi és környezetvédelmi normák kötelező erejűvé tétele mellett; 7. rámutat, hogy a környezetvédelem mellett az egészségügy, az oktatás, és a társadalmi szerepvállalás növelése terén elfogadott fejlesztési irányvonalak is alapvető fontosságúak a fenntartható fejlődéshez és végső soron az éghajlatváltozás megoldásához; rámutat, hogy annak módja, hogy e politikákat hogyan építjük be az egyre dominánsabbá váló tendenciák (például az urbanizáció) kezelésébe, jelentős mértékben befolyásolni fogja az éghajlatváltozást; 8. rámutat, hogy a 13. fenntartható fejlesztési cél („Sürgős fellépés az éghajlatváltozás és annak hatásai elleni küzdelem érdekében”) is meghatároz egy célt a nők éghajlatváltozással kapcsolatos tevékenységekben való részvételére nézve (13b): „Az éghajlatváltozással kapcsolatos hatékony tervezés és szabályozás kapacitásait növelő mechanizmusok előmozdítása a legkevésbé fejlett országokban, beleértve a nők, a fiatalok és a helyi és marginalizált közösségek középpontba állítását”; 9. sajnálja, hogy a Részes Feleknek az UNFCCC keretében a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos munkához való valamennyi hozzájárulása önkéntes jellegű; nyomatékosan kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ismételten fejezzék ki támogatásukat az UNFCCC részét képező, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó cselekvési terv (GAP) támogatása, elfogadása és finanszírozása iránt, amely tervet egy átfogó, többéves munkaprogram egészít ki, amely tartalmazza a finanszírozást, a kiemelt tevékenységi területeket, az ütemtervet, a fő eredménymutatókat, a felelős szereplőket, valamint a nyomonkövetési és felülvizsgálati mechanizmusokat; 10. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mutassanak példát, és fogadjanak el konkrét célokat és határidőket az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye részt vevő küldöttségek nemi egyensúlyának elérésére vonatkozóan; 11. hangsúlyozza, hogy rendkívül fontos, hogy ideiglenes, speciális intézkedéseket vezessenek be az Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) és a Kiotói Jegyzőkönyv alapján létrehozott formális és informális testületekben a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos célkitűzések megvalósítása érdekében; 12. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemek közötti egyenlőségre és az emberi jogokra vonatkozó uniós kötelezettségvállalásokkal összhangban, valamint az ezek alapján meghatározott nemzeti vállalásokba foglalják bele a következetes jelentéstétel kötelezettségét a nemek közötti egyenlőség és az emberi jogok dimenziójára nézve; 13. felszólítja a tagállamokat, hogy tartsák be a nemek közötti egyenlőséggel és az éghajlatváltozással kapcsolatos, 21/CP.22. számú határozatot, amely „felhívja a Részes feleket arra, hogy jelöljék ki, illetve támogassák saját nemzeti, a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó kapcsolattartójukat az éghajlattal kapcsolatos tárgyalási, végrehajtási és nyomonkövetési feladatok ellátása során”, és biztosítsanak támogatást a harmadik országokban és/vagy partnerországokban működő, a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó kapcsolattartó pontok számára; 14. rámutat, hogy amellett, hogy a nők végzik el a fizetetlen háztartási és ápolási munka tetemes részét, ők hozzák a mindennapi fogyasztói döntések többségét is, ezért amennyiben pontos információkkal és lehetőségekkel látják el őket, választásaikon keresztül hatással lehetnek a fenntarthatóságra; megjegyzi, hogy kutatások igazolták például, hogy a fogyasztók a helyi élelmiszertermékek választása révén akár 5%-kal is csökkenthetik saját üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat; 15. emlékeztet a durbani éghajlat-változási konferenciáról (COP17) szóló, 2011. november 16-i állásfoglalására(7) és az abban szereplő azon kötelezettségvállalásra, amely szerint „[az EU] törekedjen arra, hogy a nők a vonatkozó [az éghajlattal kapcsolatos finanszírozással foglalkozó] testületekben legalább 40%-ban képviseltessék magukat”; 16. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a nemek sajátosságait figyelembe vevő, emberi jogokon alapuló megközelítést az UNFCCC (COP 22) által megbízott, kényszerű lakóhelyelhagyással foglalkozó varsói munkacsoport munkája során, amelynek feladata integrált megközelítésekre vonatkozó ajánlások kidolgozása az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaival összefüggő, kényszerű lakóhelyelhagyás megelőzése, minimalizálása és kezelése céljából, elismerve, hogy a nők és a lányok az éghajlatváltozással összefüggő kényszerű lakóhelyelhagyás által érintett legsebezhetőbb csoportok egyike, ezért különösen kiszolgáltatottak az embercsempészettel és a nemi alapú erőszakkal szemben; 17. felhívja a Bizottságot, hogy az éghajlatváltozást minden szinten építse be valamennyi fejlesztési programba; továbbá szorgalmazza, hogy a vidéki és őslakos nőket nagyobb mértékben vonják be a döntéshozatali folyamatokba, a tervezésbe és a végrehajtásba, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos szakpolitikák és fejlesztési programok kidolgozásába; 18. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő megközelítést a Bizottságnak a katasztrófákkal összefüggő kényszerű lakóhelyelhagyással kapcsolatos platform (Nansen-kezdeményezés) kapcsán végzett munkája során, valamint azon ütemtervében, amelynek témája a más országba való költözésre kényszerülő személyek védelme a katasztrófák és az éghajlatváltozás tükrében; 19. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki mutatószámokat és nemek szerinti bontásban gyűjtsék az adatokat az éghajlatváltozással kapcsolatos szakpolitikák, programok és projektek tervezése, végrehajtása, nyomon követése és értékelése során, olyan eszközöket alkalmazva, mint a nemek közötti összehasonlító elemzés, a nemi szempontú hatásvizsgálat, a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés és a Környezetvédelmi és Esélyegyenlőségi Index (EGI), többek között a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) megerősítése révén; 20. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy járuljanak hozzá a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról szóló globális megállapodáshoz azzal a céllal, hogy biztosítsák az éghajlati igazságosságot (azáltal, hogy elismerik, hogy a migráció egyik forrása az éghajlatváltozás), részvételüket az emberi jogokra alapozzák, és a nemek közötti egyenlőséget a megállapodás egészének végrehajtása során érvényesítsék, összhangban az éghajlatváltozásnak köszönhetően elvándorolt emberek szükségleteivel; 21. emlékeztet a humanitárius csúcstalálkozón tett 4. alapvető uniós kötelezettségvállalásra, amely lefekteti, hogy a humanitárius programok tervezése során figyelmet kell fordítani a nemek közötti egyenlőségre; felszólítja a Bizottságot, hogy gondoskodjon arról, hogy ez a kötelezettségvállalás tükröződjön a katasztrófakészültségi ECHO-program (DIPECHO) és „A válság által sújtott országok rezilienciájára vonatkozó, a 2013 és 2020 közötti időszakra szóló cselekvési terv”, valamint a reziliencia-mutató végrehajtásában; 22. határozottan elítéli a lakóhelyüket elhagyó és migráns nők ellen elkövetett nemi erőszakot; úgy véli, hogy külön figyelmet kell fordítani az útjuk során erőszakot elszenvedett migráns nőkre és lányokra, és gondoskodni kell arról, hogy hozzáférjenek a pszichológiai és orvosi segítséget nyújtó szolgáltatásokhoz; 23. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a megfelelő programokat célirányosan a katasztrófa sújtotta területeken hajtsák végre, fokozzák erőfeszítéseiket e régiókban a helyszíni segítségnyújtás terén, és cselekedjenek a katasztrófák okozta problémák elhárítása érdekében, különös figyelmet fordítva a katasztrófák hatásaitól leginkább szenvedő nők és gyermekek helyzetére; 24. felszólít minden érdekelt felet arra, hogy segítsék elő a nők társadalmi szerepvállalásának és tudatosságának növelését, többek között az éghajlattal összefüggő katasztrófák előtti/alatti/utáni védekezéssel kapcsolatos ismereteik bővítésével, illetve a katasztrófákra való felkészülésbe, a korai figyelmeztető rendszerekbe és a kockázatmegelőzésbe való aktív bevonásukkal, mivel ez lényeges eleme a nők ellenálló képesség kiépítésében játszott szerepének katasztrófák esetén; 25. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nők és lányok bármilyen jellegű zaklatásának elkerülése érdekében a helyi civil társadalmi szervezetekkel együttműködve támogassák, erősítsék meg, illetve vezessenek be ellenőrzési mechanizmusokat azokban a lakóhelyüket elhagyó vagy migráns személyeket befogadó központokban, ahol nem állnak fenn a nemi alapú erőszak megelőzéséhez szükséges minimális feltételek; 26. felhívja a Bizottságot, hogy működjön együtt a civil társadalmi és emberi jogi szervezetekkel annak érdekében, hogy biztosítsa a menekültek és a lakóhelyüket elhagyó személyek emberi jogainak tiszteletben tartását, különös tekintettel a kiszolgáltatott nőkre és lányokra; 27. rámutat az éghajlatváltozás mérséklését, az ahhoz való alkalmazkodást, valamint a nők gazdasági szerepvállalásának növelését célzó célkitűzések egyesítésében rejlő lehetőségekre (különösen a fejlődő országok tekintetében); felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a vonatkozó projektek és mechanizmusok (például az erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátás csökkentését célzó ENSZ-program, az UN-REDD) keretében hogyan lehetne a nőket fizetett munkalehetőségként olyan környezetvédelmi feladatokkal megbízni, amelyeket jelenleg önkéntesek végeznek, ideértve például az erdők újratelepítését, a megművelt földek erdősítését és a természeti erőforrások megőrzését; 28. felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy a nők UNFCCC-tárgyalásokban való képviseletének további ösztönzése érdekében biztosítsanak finanszírozást a női küldöttek képzésére és részvételére; felszólítja a Bizottságot, hogy segítse elő és támogassa a női szervezetek és a civil társadalmi tevékenységek közötti kapcsolatépítést az éghajlatváltozással kapcsolatos szakpolitikák kidolgozása és megvalósítása kapcsán; felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa, hogy a nőket egyenrangú résztvevőként és kedvezményezettként kezeljék valamennyi éghajlatváltozással kapcsolatos, uniós támogatással szervezett nemzeti és helyi szintű konzultáció, program és finanszírozás során; 29. felszólítja a Bizottságot és a nemek közötti egyenlőségért, a fejlesztésért, az energiaügyért és az éghajlat-politikáért felelős főigazgatóságokat, hogy strukturált és szisztematikus módon építsék be a nemek közötti egyenlőséget saját éghajlat-változási és energiaügyi uniós szakpolitikáikba, és ne csupán a külső dimenzióra fókuszáljanak; ezen belül nyomatékosan kéri a Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóságot és a Nemzetközi Együttműködés és a Fejlesztés Főigazgatóságát (DEVCO), hogy fokozzák a nemek közötti egyenlőséggel és a nők társadalmi szerepvállalásának növelésével kapcsolatos tudatosságukat és munkájukat, mivel az az éghajlati igazságosságot is érinti; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az Éghajlatpolitikai Főigazgatóság (CLIMA) forrásokat különítsen el a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó kapcsolattartó pozíciójának betöltésére; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy dolgozzák ki az éghajlati igazságosság elvét; ismét hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozással szembeni hatékony fellépésre való képtelenségünk legnagyobb igazságtalansága az volna, hogy a káros hatások a szegény országokat és lakosságot, különösen pedig a nőket sújtanák; 30. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek jelentést a nemek közötti egyenlőséget és az emberi jogokat érintő hatásokról, továbbá az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépésről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának küldött egyetemes időszakos felülvizsgálati jelentésekben; 31. megjegyzi, hogy nőtt a nemek közötti egyenlőségre és a nők társadalmi szerepvállalásának növelésére irányuló uniós pénzügyi kötelezettségvállalások szintje, de a munkaerő-kapacitás nem bővült az ezzel járó többletmunka arányában; hangsúlyozza, hogy az EU-nak az éghajlatváltozás kapcsán erős intézményi elkötelezettséget kell mutatnia a nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése iránt, amint az a fejlesztési együttműködést szabályozó átfogó szakpolitikákban, nevezetesen a fenntartható fejlesztési célokban és az EU nemek közötti egyenlőségre vonatkozó cselekvési tervében (GAP) szerepel; 32. sajnálatosnak tartja, hogy a nemek közötti egyenlőség és az éghajlatváltozás nem kiemelt területek az EU nemek közötti egyenlőségre és a nők társadalmi szerepvállalásának növelésére vonatkozó II. cselekvési tervében; megjegyzi, hogy a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő mutatókat nem fejlesztették ki megfelelően, illetve nem építették be azokat az eredményekről szóló jelentéstételbe, továbbá a nemek közötti egyenlőséggel és a nők társadalmi szerepvállalásának növelésével kapcsolatos belső elszámoltathatóság és finanszírozás eredményei továbbra is gyengék; megjegyzi, hogy az EU nemek közötti egyenlőségre vonatkozó II. cselekvési tervének 20. célkitűzése tekintetében történt a legkisebb előrelépés, amely arra vonatkozik, hogy a nők egyenlő jogokat élvezzenek az éghajlati és környezeti kérdésekkel foglalkozó döntéshozatali folyamatokban való részvétel és azok befolyásolása terén; emlékeztet arra, hogy az EU nemek közötti egyenlőségre vonatkozó II. cselekvési terve négy tematikus pillért határoz meg az EU külpolitikai menetrendje számára, köztük a horizontális pillért, amelynek célja a Bizottság szolgálatai és az EKSZ intézményi kultúrájának elmozdulása az uniós kötelezettségvállalások hatékonyabb teljesítése felé, a férfiak és a nők közötti egyenlőség elvének teljes körű betartása mellett; 33. elismeri, hogy a technikai útmutatás fejlesztése önmagában nem lesz elegendő, hogy változtasson az EU eredményességén a nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése terén; 34. felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen kezdeményezést egy átfogó közlemény készítésére „A nemek közötti egyenlőség és az éghajlatváltozás – ellenálló képesség kialakítása és az éghajlati igazságosság előmozdítása a hatásenyhítési és alkalmazkodási stratégiákban” címmel, hogy kifejezze erős intézményi elkötelezettségét a nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése iránt, és orvosolja az intézményi koordináció jelenlegi gyengeségeit; 35. felszólítja parlamenti bizottságait, hogy fokozzák a nemek közötti egyenlőség érvényesítését, amikor saját hatáskörükön belül az éghajlatváltozás, a fenntartható fejlődés és az emberi jogok területét egyaránt érintő témákon dolgoznak; 36. hangsúlyozza, hogy mind az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, mind a kárenyhítés finanszírozásának elő kell segítenie a nemek közötti egyenlőséget; üdvözli a többoldalú finanszírozási mechanizmusok terén a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos politika tekintetében elért friss előrelépést; üdvözli emellett a magánszektor arra irányuló kezdeményezéseit, hogy fokozzák a vállalati társadalmi felelősségvállalást a fenntarthatósági követelményeknek megfelelő – például a nők megélhetését és oktatási lehetőségeit előmozdító – projektekre nyújtott támogatás bevezetésével; megjegyzi ugyanakkor, hogy az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP) szerint a világszintű összes támogatás mindössze 0,01%-a irányul olyan projektekre, amelyek mind az éghajlatváltozással, mind a nők jogaival foglalkoznak; felhívja az Uniót és tagállamait, hogy gondoskodjanak arról, hogy éghajlatváltozási programjaik megfeleljenek a legmagasabb szintű nemzetközi emberi jogi normáknak, és ne áshassák alá a nemek közötti egyenlőséget; 37. úgy véli, hogy az UNFCCC keretében elérhető három pénzügyi mechanizmusnak – az Éghajlat-változási Alap (GCF), a Globális Környezetvédelmi Alap (GEF) és a Kiotói Jegyzőkönyv Alkalmazkodási Alapja (AF) – további finanszírozást kellene biztosítania a nemek közötti egyenlőség szempontjait jobban érvényesítő éghajlat-beruházási politikák számára; 38. sürgeti különösen az Uniót, hogy az emberi jogi alapú kritériumok bevezetését szabja feltételként a fejlesztési támogatások nyújtásához, és állapítson meg új, a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő éghajlatváltozás-politikai kritériumokat; 39. felhív a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő fellépésre annak biztosítása érdekében, hogy a nők ne csak mint az éghajlati cselekvés kedvezményezettjei jelenjenek meg, hanem úgy is, mint vállalkozók a tisztaenergia-technológia területén; üdvözli a Bizottságnak „A nők és a fenntartható energia” című pályázati felhívását, amely 20 millió EUR-t bocsát rendelkezésre a fejlődő országokban a fenntarthatóenergia-ágazat női vállalkozóit támogató tevékenységek végrehajtására, és ösztönzi a Bizottságot, hogy a pályázat későbbi szakaszaiban emelje ezt az összeget; 40. felhív az uniós tisztviselőknek – különösen a fejlesztési és éghajlat-politikával foglalkozóknak – szóló, nemek közötti egyenlőséget hangsúlyozó képzés biztosítására; 41. kéri az éghajlatváltozás okozta kényszerű migráció komolyan vételét; kész vitát folytatni a „klímamigránsokra” vonatkozó rendelkezések kialakítása érdekében; felszólít egy szakértői fórum létrehozására a kérdés nemzetközi szintű megvitatása érdekében, továbbá szorgalmazza, hogy a klímamigráció kérdésével nemzetközi fórumon foglalkozzanak; megerősített nemzetközi együttműködést szorgalmaz az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség kialakítása érdekében; 42. üdvözli az ENSZ nőkre vonatkozó vezérprogram-kezdeményezéseit és az éghajlatváltozás elleni globális szövetség projektjeit, illetve az olyan programokat, amelyek keresztirányú kapcsolatot alakítanak ki a nemek és az éghajlatváltozás között; 43. üdvözli az ENSZ emberi jogi és környezetvédelmi különleges képviselőjének és az ENSZ e területtel foglalkozó Emberi Jogi Tanácsának munkáját, és felhívja a Bizottságot és a tagállamokat e törekvések támogatására, beleértve a pénzügyi támogatás nyújtását is; 44. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.
| ||||||||||||||||||||||
| Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat |