Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2017. évi tizennyolcadik jelentésére,

–  tekintettel az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló, 2017. július 5-i (EU) 2017/1371 európai parlament és tanácsi irányelvre(1),

–  tekintettel az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló, 2017. október 12-i (EU) 2017/1939 tanácsi rendeletre(2),

–  tekintettel „A héára vonatkozó cselekvési terv – Úton egy egységes uniós héaövezet felé – új döntések szükségeltetnek” című, 2016. április 7-i bizottsági közleményre (COM(2016)0148),

–  tekintettel „29. éves jelentés az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről” című, 2018. szeptember 3-i bizottsági jelentésre (COM(2018)0553) és az azt kísérő szolgálati munkadokumentumokra (SWD(2018)0381–0386),

–  tekintettel az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló, 2014. május 26-i 2014/335/EU, Euratom tanácsi határozatra(3),

–  tekintettel az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendeletre(4),

–  tekintettel „A szervezett bűnözés, a korrupció és a pénzmosás problémájáról: a szükséges intézkedésekre és kezdeményezésekre vonatkozó ajánlások” (végleges jelentés) című, 2013. október 23-i állásfoglalására(5) (a CRIM bizottság állásfoglalása), valamint a korrupció elleni küzdelemről és a CRIM bizottság állásfoglalásának nyomon követéséről szóló, 2016. október 25-i állásfoglalására(6),

–  tekintettel az Eurobarométer 470. számú különjelentésre,

–  tekintettel a vámcsalások elleni küzdelemről és az Unió saját forrásainak védelméről szóló, a Bizottsághoz intézett kérdésre (O-000066/2018),

–  tekintettel eljárási szabályzatának 52. cikkére,

–  tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére (A8-0298/2018),

A.  mivel az EU pénzügyi érdekeinek védelme az EU politikájának kulcsfontosságú eleme, amely a polgárok bizalmának fokozására szolgál annak biztosítása révén, hogy pénzük megfelelően kerül felhasználásra;

B.  mivel a tagállamok jogi és adminisztratív rendszereinek sokfélesége kihívást jelent a csalás elleni küzdelemben, és mivel hiányoznak a szervezett bűnözés elleni küzdelemre irányuló egységes európai jogszabályok;

C.  mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 325. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamok az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás leküzdésére megteszik ugyanazokat az intézkedéseket, mint amelyeket a saját pénzügyi érdekeiket sértő csalás leküzdésére tesznek;

D.  mivel a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek az Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról szóló, 2014. április 3-i 2014/42/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv(7) minimumszabályokat határoz meg a vagyon esetleges későbbi elkobzás céljából történő befagyasztása, valamint a büntetőügyekben elrendelt vagyonelkobzás tekintetében;

E.  mivel a biztosítási intézkedést és vagyonelkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismeréséről szóló rendeletre irányuló, 2016. december 21-i 2016/0412(COD) bizottsági javaslat bevezeti a tagállamok közötti együttműködés szabványosított eszközeit;

F.  mivel ezen eszközök egyikét sem lehet harmadik országokra alkalmazni;

G.  mivel az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló, (EU) 2017/1939 tanácsi rendelet és különösen annak 104. cikke előirányozza a harmadik országokkal való együttműködést;

H.  mivel az Európa Tanácsnak a pénzmosásról, a bűncselekményekből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló egyezménye (CETS 198.) 3. cikkének (4) bekezdése kijelenti, hogy a nemzeti jog által meghatározott súlyos bűncselekmény vagy bűncselekmények tekintetében az elkövetőnek bizonyítania kell az állítólagos jövedelmek vagy az elkobzás alá eső más vagyontárgyak eredetét annyiban, amennyiben az ilyen követelmény összhangban áll saját nemzeti joga alapelveivel;

I.  mivel regionális és globális szinten az ENSZ és az Európa Tanács számos egyezményt és mechanizmust – mint például a korrupció elleni 2003. október 31-i ENSZ-egyezményt, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni 2000. november 15-i ENSZ-egyezményt, az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló 2005. május 16-i egyezményét, az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló 1990. november 8-i egyezményét – kidolgoztak a vagyonelkobzással és a vagyonvisszaszerzéssel kapcsolatban; mivel azonban ezek számos okból kifolyólag nem mindig teszik lehetővé az ellopott eszközök hatékony és időben történő visszaszerzését;

J.  mivel ezt a kérdést az EU a közös kül- és biztonságpolitika egyik prioritásaként jelölte meg; mivel e tekintetben kísérleti és előkészítő projekteket hajtanak végre;

K.  mivel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló, 2013. szeptember 11-i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet(8) 1., 3. és 14. cikkével összhangban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felhatalmazással rendelkezik minden olyan terület kivizsgálására, ahol uniós pénzeket költenek, többek között uniós támogatásban részesülő nem uniós államokban is;

L.  mivel a 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 14. cikkével összhangban az Európai Csalás Elleni Hivatal igazgatási együttműködési megállapodásokat köthet harmadik országok illetékes hatóságaival, miután egyeztetett a Bizottság illetékes szolgálataival és az Európai Külügyi Szolgálattal;

1.  kiemeli a csalás révén elveszett uniós források folyamatosan fennálló problémáját, amikor a pénzeszközöket harmadik országokba helyezik át;

2.  hangsúlyozza, hogy megelőzési célból el kell kerülni a nem átlátható és együtt nem működő joghatóságokban működő pénzügyi közvetítőkön keresztül történő pénzátutalásokat;

3.  aggodalommal állapítja meg, hogy a harmadik országokból származó pénzeszközöket csalárd módon át lehet helyezni az EU-ba; hangsúlyozza, hogy a vagyonvisszaszerzés végrehajtása érdekében az arab tavasz országainak támogatására irányuló, uniós finanszírozású és az az ENSZ Régióközi Bűnügyi és Igazságügyi Kutató Intézete (UNICRI) által végrehajtott előkészítő intézkedés eredményeinek egy szélesebb körű és állandó uniós programhoz kell vezetniük a vagyonvisszaszerzés végrehajtása érdekében;

4.  hangsúlyozza, hogy a támogatások folyósítását össze kell kapcsolni a tényleges tulajdonosokkal kapcsolatos adatok közzétételével annak érdekében, hogy csalás esetén a vagyoni eszközöket könnyebben vissza lehessen szerezni;

5.  hangsúlyozza, hogy sajnos az EU eddig csak néhány harmadik országgal – például az Egyesült Államokkal, Japánnal, Liechtensteinnel és Norvégiával – kötött kölcsönös jogi segítségnyújtásról szóló megállapodásokat annak ellenére, hogy a gyanú szerint a pénzeszközöket más joghatóságok területeire is áthelyezik; ösztönzi a Bizottságot az arra irányuló erőfeszítések előmozdítására, hogy megállapodások jöjjenek létre az uniós támogatásban részesülő harmadik országokkal;

6.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy számos tagállamnak jelenleg kétoldalú megállapodásokra kell támaszkodnia, és e súlyos probléma tekintetében nincs uniós megközelítés; kiemeli ezért az egységesebb megközelítés szükségességét;

7.  felszólítja az EU-t, hogy a lehető leghamarabb mozdítsa elő a Korrupció Elleni Államok Csoportjához (GRECO) intézett tagsági kérelmét, és erről folyamatosan tájékoztassa a Parlamentet;

8.  felhívja a Bizottságot, hogy a harmadik országokkal kötött megállapodások tekintetében szigorítsa meg álláspontját oly módon, hogy csalás elleni záradékkal egészíti ki azokat; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nem áll rendelkezésre adat a pénzek harmadik országokba való átutalásával kapcsolatos csalás révén elveszett uniós források összegéről; felhívja a Bizottságot, hogy számítsa ki az elveszett uniós források összegét;

9.  felkéri a Bizottságot, hogy végezze el az EU-n kívüli illegális pénzátutalásokat megkönnyítő uniós jogszabályok kockázatértékelését, és távolítsa el azokból az érzékeny pontokat;

10.  felhívja a Bizottságot, hogy annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb központi uniós adatbázist lehessen létrehozni, alakítson ki valamennyi tagállam számára azonos, szabványosított adatgyűjtési módszert, így teremtve meg a lehetőséget a csalás révén szerzett eszközök harmadik országokba való átutalásának felderítésére; hangsúlyozza, hogy már létezik egy ilyen mechanizmus a pénzmosás ellen, és ezt a mechanizmust ki lehetne bővíteni;

11.  hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló 2005. május 16-i egyezménye és az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló 1990. november 8-i egyezménye a harmadik országokkal a vagyoni eszközök befagyasztása és visszaszerzése terén folytatott együttműködés előmozdításának jelentős eszközei; üdvözli a biztosítási intézkedést és vagyonelkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismeréséről szóló rendeletjavaslattal kapcsolatos tárgyalások sikeres lezárását, és megjegyzi, hogy e javaslat fő elemei hasznos alapul szolgálhatnak a harmadik országokkal folytatott együttműködés tekintetében azon nemzetközi egyezményekben és kétoldalú megállapodásokban, amelyeknek az EU részes fele;

12.  sajnálja, hogy nem minden uniós tagállam járult hozzá, hogy az Európai Ügyészség részét képezze; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Európai Ügyészség a harmadik országokból való vagyonvisszaszerzés jövőbeni mechanizmusának kulcsfontosságú elemévé váljon, ami megköveteli, hogy e célból az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló rendelet 104. cikkének megfelelően illetékes hatóságnak ismerjék el a kölcsönös jogsegélyről és a vagyonvisszaszerzésről szóló meglévő és jövőbeli megállapodásokban, különösen az Európa Tanács és az ENSZ egyezményeiben;

13.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az Európai Csalás Elleni Hivatalnak.

(1) HL L 198., 2017.7.28., 29. o. (2) HL L 283., 2017.10.31., 1. o. (3) HL L 168., 2014.6.7., 105. o. (4) HL L 312., 1995.12.23., 1. o. (5) HL C 208., 2016.6.10., 89. o. (6) HL C 215., 2018.6.19., 96. o. (7) HL L 127., 2014.4.29., 39. o. (8) HL L 248., 2013.9.18., 1. o.