Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európa jövőjéről szóló, „A 27 tagú EU útja 2025-ig: gondolatok és forgatókönyvek” című, 2017. március 1-i bizottsági fehér könyvre (COM(2017)2025), valamint az Európai Unió pénzügyeinek jövőjéről, az európai védelem jövőjéről, a gazdasági és monetáris unió kiteljesítéséről, a globalizáció előnyünkre fordításáról és Európa szociális dimenziójáról szóló, azt kísérő vitaanyagokra,

–  tekintettel az Európai Unió működésének a Lisszaboni Szerződésben rejlő potenciál kihasználása révén történő javításáról szóló, 2017. február 16-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az Európai Unió intézményi felépítésével kapcsolatos lehetséges fejleményekről és módosításokról szóló, 2017. február 16-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel az Európai Unió többszintű irányításának alkotmányos problémáiról szóló, 2013. december 12-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel az Alkotmányügy Bizottság jelentésére, valamint a Gazdasági és Monetáris Bizottság és a Költségvetési Bizottság véleményére (A8-0402/2018),

A.  mivel a differenciált integráció több jelentésű koncepció, amely a jelenségeket politikai és technikai szempontból is vizsgálja;

B.  mivel az EU-ban végbemenő integrációs folyamatokat az elsődleges és másodlagos jogszabályok összefüggésében a differenciált integrációval járó helyzetek gyorsan növekvő száma és sokfélesége jellemzi;

C.  mivel a differenciált integráció politikai megítélése a nemzeti kontextustól függően jelentősen eltér; mivel néhány olyan tagállamban, amely hosszabb ideig az Unió tagja volt, a differenciált integráció pozitív megítélés alá eshet és egy a gyorsabb és mélyebb integrációt előmozdító „úttörő csoport” létrehozásának elképzeléséhez kapcsolódhat, míg a közelmúltban az Unióhoz csatlakozott tagállamokban arra sokszor az Unió első osztályú és másodosztályú tagállamainak kialakításához vezető útvonalként tekintenek;

D.  mivel a differenciált integráció nagyon eltérő mechanizmusokat is magában foglal, amelyek nagyon eltérő hatást gyakorolhatnak az európai integrációra; mivel különbséget lehet tenni az időbeli differenciálódás (a többsebességű Európa) – ahol a célok azonosak, de az azok eléréséhez szükséges sebességek különbözőek –, továbbá a módozatok között: Európa à la carte és a térbeli különbségek (amelyet gyakran változó geometriaként említenek);

E.  mivel a differenciálódás az európai integráció régóta meglévő eleme – nem csak az uniós kompetencia alá tartozó területeken, hanem máshol is –, amely az EU elmélyülésével és bővítésével egyidejűleg alakult ki; mivel ennek következtében nem lehet számon kérni a differenciálódást és az integrációt, és a differenciálódásra az Unió jövőjére nézve innovatív útvonalként sem lehet tekinteni;

F.  mivel bár a differenciált integráció az európai integráció előmozdításának gyakorlati megoldása lehet, azt módjával és szűken meghatározott korlátok között kell alkalmazni, tekintettel az Unió és annak intézményi kerete széttagolódásának kockázatára; mivel a differenciált integráció végső célja a befogadás előmozdítása, nem pedig a tagállamok kizárása;

G.  mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kölcsönös függés előmozdítja az integrációt, míg az átpolitizálás gyakran akadályozza azt; mivel ennek következtében a legmélyebben integrált uniós szakpolitikai területek – például a belső piac harmonizációja és szabályozása – rendszerint a legkevésbé átpolitizáltak, míg a differenciált integráció leginkább a politikai szempontból nagyon polarizált területeken jelentkezik, amint arra példa a monetáris politika, a honvédelem, a határellenőrzés, az alapvető jogok vagy az adózás;

H.  mivel a tagállamok közötti politikai kapcsolatok és a kölcsönös függőség jelentősen hozzájárulnak az Unión belüli integrációjukhoz;

I.  mivel a Szerződések lehetőséget biztosítanak a tagállamok számára, hogy különböző integrációs utakat hozzanak létre, nevezetesen megerősített együttműködés (EUSZ 20. cikk) és állandó strukturált együttműködés révén (EUSZ 46. cikk) ám az európai integráció hosszú távú célkitűzéseként vagy elveként nem tartalmaznak rendelkezéseket a tartós rugalmasságra vagy a differenciált integrációra vonatkozóan; mivel ezeket a különböző integrációs utakat csak korlátozott számú politika esetében szabad alkalmazni, annak érdekében, hogy valamennyi tagállam részt vehessen, és azok nem áshatják alá az EUSZ 1. cikkében előírt, egyre szorosabb Unió létrehozásának folyamatát; mivel továbbá a közös biztonság- és védelempolitika keretében folytatott megerősített együttműködés mára valósággá vált, ami hozzájárul egy érdemi uniós védelmi unió létrehozásához;

J.  mivel a pénzügyi tranzakciós adó kivételével a differenciált integráció valamennyi létező esetét a Tanács minősített többségi szavazással fogadhatta volna el, amennyiben az Európai Unió működéséről szóló szerződés 329. cikkének (2) bekezdése egyhangúság helyett ezt írná elő;

K.  mivel a differenciált integráció egyes formái centripetális hatást fejthetnek ki, és később több tagállamot vonzhatnak a kezdeményezéshez;

L.  mivel a differenciálódás folyamata az uniós jogi kereten belüli kezdeményezésekhez és néhány rugalmasabb kormányközi jogi megállapodáshoz vezetett, amelyek egy összetett és a polgárok számára érthetetlen rendszer kialakulását eredményezték;

M.  mivel a differenciált integráció potenciális szereplői nem csupán a tagállamok; mivel az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló, 2006. július 5-i 1082/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet(4) már lehetővé teszi a közös érdek alapján folyó nemzetközi együttműködést;

1.  ragaszkodik ahhoz, hogy a differenciált integrációról folyó vita ne a differenciálódás mellett és ellene szóló érvekről szóljon, hanem az uniós intézményi kereteken belüli – a gyakorlatban már létező – differenciált integráció gyakorlati megvalósításának legjobb módjairól, az Unió és polgárai érdekeit szem előtt tartva;

2.  emlékeztet azon következtetésére, hogy a kormányközi döntéshozatali struktúrák és folyamatok fokozzák az intézményi felelősségi körök komplexitását, csökkentik az átláthatóságot és a demokratikus elszámoltathatóságot, és hogy az Unió működése szempontjából a közösségi módszer a legjobb;

3.  úgy véli, hogy a differenciált integrációnak tükröznie kell azt az elgondolást, hogy Európa nem törekszik a mindenkire ráhúzható megközelítés kialakítására, és alkalmazkodnia kell polgárainak szükségleteihez és kívánságaihoz; úgy véli, hogy esetenként differenciálásra lehet szükség az új európai projektek megkezdéséhez és a közös projektektől független nemzeti politikai körülményekből fakadó patthelyzet feloldásához; úgy véli továbbá, hogy a differenciálódást pragmatikus módon alkotmányos eszközként kell alkalmazni a rugalmasság biztosítása érdekében anélkül, hogy aláásná az Unió általános érdekeit, valamint a polgárok jogainak és lehetőségeinek egyenlőségét; megismételi, hogy a külön út csak átmeneti lépésként fogadható el a hatékonyabb és jobban integrált uniós politikai döntéshozatal felé vezető úton;

4.   úgy véli, hogy az Európai Tanácsnak úgy kell az európai menetrendet kialakítania, hogy az tükrözze a közös fellépések előnyeit, és meggyőzze a tagállamokat az azokban való részvétel előnyeiről; kiemeli, hogy a differenciált integráció minden elfogadott formája csak második legjobb megoldás lehet, nem pedig stratégiai prioritás;

5.  ismételten hangot ad azon meggyőződésének, hogy az EUSZ 46. és 20. cikk előírtak szerint továbbra is nyitva kell állnia a differenciált integrációnak, amely minden tagállam előtt nyitva áll, és továbbra is példát kell mutatnia az elmélyültebb európai integráció számára ott, ahol egyetlen tagállam sem marad ki hosszú távon, és nem tekinthető olyan eszköznek, amely elősegíti à la carte megoldásokat, amelyek veszélyeztetik az uniós módszert és az EU intézményi rendszerét;

6.  megerősíti, hogy minden olyan differenciálódási kezdeményezés, amely első és másodosztályú uniós tagállamok létrehozását eredményezné, jelentős politikai hiba lenne, és káros következményekkel járna az uniós projektre nézve;

7.  felszólít arra, hogy a differenciált integráció minden későbbi modelljét úgy alakítsák ki, hogy ösztönözze és teljes mértékben támogassa a részt venni kívánó tagállamokat arra irányuló gazdasági fejlődési és átalakítási törekvéseikben, hogy észszerű időkereten belül megfeleljenek a szükséges kritériumoknak;

8.  úgy véli, hogy a rugalmas eszközök szükségességére adandó megoldás a probléma egyik gyökerének megoldásában rejtőzhet; ezért kéri, hogy a tanácsi szavazások során még többször használják a minősített többségi szavazást az egyhangúsággal szemben, amint arra a „passerelle” (az EUSZ 48. cikkének (7) bekezdés) lehetőséget biztosít;

9.  úgy véli, hogy a differenciált integrációt mindig a Szerződés rendelkezéseinek megfelelően kell megvalósítani, fenntartva az uniós intézmények egységét, és hogy az nem vezethet párhuzamos intézményi megoldásokhoz; amelyek közvetve ellentétesek az uniós jog szellemével és alapvető elveivel, hanem ehelyett adott esetben lehetővé kell tenniük meghatározott szervek létrehozását, az uniós intézmények hatásköreinek és szerepének sérelme nélkül; emlékeztet arra, hogy a rugalmasság és a nemzeti, regionális vagy helyi sajátosságokhoz való alkalmazkodás a másodlagos jog rendelkezései révén is biztosítható;

10.  hangsúlyozza, hogy a differenciált integráció nem vezethet olyan összetettebb döntéshozatali eljárásokhoz, amelyek aláássák az uniós intézmények demokratikus elszámoltathatóságát;

11.  a brexitet lehetőségnek tekinti arra, hogy a „kívülmaradási” modellektől elmozdulás történjen a megkülönböztetéstől mentes, támogató jellegű „részvételi” modellek felé; hangsúlyozza, hogy ezek a „részvételi” modellek nem korlátoznák az „egyre szorosabb unió” felé történő elmozdulást egy egyenmegoldás legkisebb közös nevezőjére, hanem lehetővé tennék a fejlődéshez szükséges rugalmasságot, egyúttal nyitva hagyva az ajtót a szükséges kritériumoknak megfelelni kívánó és tudó tagállamok előtt;

12.  kéri, hogy a Szerződések következő felülvizsgálata során rendezzék a differenciált integráció jelenlegi formáit oly módon, hogy megszüntetik az állandó kívülmaradási lehetőségeket és az egyes tagállamokra vonatkozó, az elsődleges uniós jogszabályok alóli kivételeket, mivel ezek az elsődleges uniós jogon belüli hátrányos megkülönböztetéshez vezetnek, illetve általában véve torzítják az uniós jog egységességét és veszélyeztetik az EU társadalmi kohézióját;

13.  elismeri azonban, hogy szigorúan kivételes, ideiglenes és eseti alapon egy átmeneti időszak szükséges lehet az új tagállamok számára; ragaszkodik ahhoz, hogy egyértelmű és végrehajtható jogszabályokat vezessenek be az átmeneti időszak állandósításának elkerülése érdekében;

14.  ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az uniós tagság valamennyi szakpolitikai területen követelje meg az elsődleges uniós jog teljes körű betartását, és hogy azok az országok, amelyek nem hajlandóak arra, hogy kötelezettséget vállaljanak az elsődleges jognak való teljes körű megfelelésre, illetve amelyek nem kívánnak vagy nem képesek az EU-hoz csatlakozni, valamilyen partnerségi formátumban működjenek közre; úgy véli, hogy egy ilyen partnerséget olyan, a kapcsolódó jogoknak megfelelő kötelezettségeknek kell kísérniük, mint például az uniós költségvetéshez való hozzájárulás, és hogy azt az Unió alapvető értékeinek, a jogállamiságnak és – belső piaci részvétel esetén – a négy szabadságnak a tiszteletben tartásához kell kötni;

15.  hangsúlyozza, hogy az EU alapvető értékeinek tiszteletben tartása és védelme az Európai Unió – mint a tagállamokat összekötő értékeken alapuló közösség – sarokkövét képezi; ezért úgy véli, hogy a differenciálás nem engedhető meg az EUSZ 2. cikkében rögzített meglévő alapvető jogok és értékek tiszteletben tartása tekintetében; ragaszkodik továbbá ahhoz, hogy a differenciálódás nem engedhető meg azon szakpolitikák terén sem, ahol a részt nem vevő tagállamok negatív külső hatásokat, például gazdasági és szociális dömpinget teremthetnek; kéri, hogy a megerősített együttműködésre vonatkozó javaslat kidolgozása során a Bizottság gondosan vizsgálja meg a potenciális centrifugális hatásokat, többek között hosszú távon is;

16.  emlékeztet azon ajánlására, amelyben javasolta partnerség kialakítását annak érdekében, hogy létrehozzák az államok egy olyan partneri csoportját az EU körül, amely nem képes vagy nem kíván csatlakozni az Unióhoz, ugyanakkor szoros kapcsolatot kíván fenntartani az EU-val(5);

17.  javasolja egy olyan különleges eljárás bevezetését, amely egy bizonyos számú évet követően lehetővé tenné, hogy a Tanácsban minősített többséget képviselő több tagállam által indított megerősített együttműködést az Európai Parlament egyetértését követően beépítsék az uniós vívmányokba;

18.  hangsúlyozza, hogy a rugalmasság és a differenciálódás mellett a kulcsfontosságú területeken meg kell szigorítani a közös szabályokat annak biztosítása érdekében, hogy a differenciálódás ne vezessen politikai fragmentációhoz; ezért úgy véli, hogy a jövőbeli uniós intézményi keretnek tartalmaznia kell a politikai, gazdasági, szociális és környezetvédelmi jogokról szóló európai pillért is;

19.  elismeri, hogy a regionális együttműködés fontos szerepet játszik az uniós integráció megerősítésében, és úgy véli, hogy további fejlődése komoly lehetőséget kínál az integráció megszilárdítására és elmélyítésére, hozzáigazítva azt a helyi sajátosságokhoz és az együttműködési hajlandósághoz;

20.  javasolja, hogy az uniós jog és a költségvetés keretein belül dolgozzanak ki olyan eszközöket, amelyek a határokon átnyúló kezdeményezések vizsgálatára irányulnak olyan kérdések tekintetében, amelyek olyan uniós érdeket képviselnek, amely végül jogalkotási javaslatokat vagy megerősített együttműködés tárgyát képezhetné;

21.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok parlamentjeinek.

(1) HL C 252., 2018.7.18., 215. o. (2) HL C 252., 2018.7.18., 201. o. (3) HL C 468., 2016.12.15., 176. o. (4) HL L 210., 2006.7.31., 19. o. (5) HL C 252., 2018.7.18., 207. o.