Index 
Elfogadott szövegek
2019. november 28., Csütörtök - Strasbourg
A szabadságjogok helyzete Algériában
 Kuba, Jose Daniel Ferrer ügye
 Haiti
 EU–USA megállapodás a kiváló minőségű marhahús behozatalára vonatkozó vámkontingens egy részének kiosztásáról ***
 EU–USA megállapodás a kiváló minőségű marhahús behozatalára vonatkozó vámkontingens egy részének kiosztásáról (állásfoglalás)
 A bolíviai helyzet
 Éghajlati és környezetvédelmi vészhelyzet
 Az ENSZ 2019. évi éghajlatváltozási konferenciája (COP25)
 Az EU csatlakozása az Isztambuli Egyezményhez és a nemi alapú erőszak leküzdését szolgáló egyéb intézkedések
 Az Oroszországi Föderáció közelmúltbeli intézkedései az 1991. január 13-i vilniusi tragikus események kivizsgálásában részt vett litván bírák, ügyészek és nyomozók ellen
 Az Airbus-ügyben hozott WTO-határozat európai mezőgazdaságra gyakorolt hatásának kezelésére szolgáló intézkedések
 A WTO Fellebbezési Testületének válsága
 Egy új EU–AKCS partnerségi megállapodásra irányuló, folyamatban lévő tárgyalások

A szabadságjogok helyzete Algériában
PDF 154kWORD 51k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása a szabadságjogok helyzetéről Algériában (2019/2927(RSP))
P9_TA(2019)0072RC-B9-0193/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Algériáról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen az algériai munkavállalók és emberi jogi aktivisták bebörtönzéséről szóló, 2015. április 30-i állásfoglalására(1), valamint „Az arab tavasz után: a Közel-Kelet és Észak-Afrika jövője” című, 2019. március 27-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel az emberi jogok és a demokrácia 2018-as világbeli helyzetéről (Országjelentés Algériáról) szóló, az Európai Tanács által 2019. március 18-án elfogadott uniós éves jelentésre,

–  tekintettel az EU–Algéria Társulási Tanács 2018. május 14-i 11. ülésszakára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2017. szeptember 21–22-i 36. ülésén elfogadott, Algériáról szóló harmadik egyetemes időszakos felülvizsgálatra,

–  tekintettel az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság és az Európai Unió által 2017. március 13-án a felülvizsgált európai szomszédságpolitika (ENP) keretében elfogadott közös partnerségi prioritásokra, amelyek az alkotmány felülvizsgálatának végrehajtására, valamint a demokrácia és az emberi jogok algériai fejlődésének uniós támogatására összpontosítanak,

–  tekintettel az EU–Algéria társulási megállapodásra(3), és különösen annak 2. cikkére, amely kimondja, hogy a demokratikus elvek és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása a megállapodás lényeges elemét képezi, és ihletet ad az abban részt vevő felek bel- és nemzetközi politikáinak,

–  tekintettel a 2016. február 7-én elfogadott algériai alkotmányra, és különösen annak 2., 34–36., 39., 41., 42., 48. és 54. cikkére,

–  tekintettel az emberijog-védőkről, a halálbüntetésről, a kínzásról és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódról vagy büntetésről, az online és offline véleménynyilvánítás szabadságáról és az emberijog-védőkről szóló uniós iránymutatásokra, valamint az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó új uniós stratégiai keretre és cselekvési tervre, amelyek célja, hogy az emberi jogok védelmét és felügyeletét valamennyi uniós politika középpontjába helyezzék,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményre, valamint a gyermek jogairól szóló egyezményre,

–  tekintettel az Emberi Jogok 1948-as Egyetemes Nyilatkozatára, valamint az ENSZ a valláson vagy meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló nyilatkozatára,

–  tekintettel az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájára,

–  tekintettel az egyesületekről szóló 12-06. sz. algériai törvényre és a nem muzulmán vallási istentiszteletet szabályozó 06-03. sz. rendeletre,

–  tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel Algéria közeli szomszéd, és az Európai Unió és az észak-afrikai régió kulcsfontosságú partnere;

B.  mivel 2019. február 16-án, tíz nappal azután, hogy Abdelaziz Bouteflika bejelentette, hogy ötödször is indul az elnökválasztáson, Hirak (Mozgalom) néven békés tüntetések kezdődtek Algériában; mivel 2019. április 2-án Bouteflika lemondott; mivel Abdelkader Bensalah, a nemzettanács elnöke vette át a megbízott államfői tisztséget; mivel Bouteflika lemondása óta Ahmed Gaïd Salah altábornagy katonai vezetése nyíltan kisajátította a hatalmat az országban;

C.  mivel Abdelaziz Bouteflika 1999 óta elnök; mivel a 2016. évi alkotmányossági felülvizsgálat a jövőbeli elnökök megbízatásának maximális számát kettőre korlátozta; mivel az alkotmányossági felülvizsgálatot nem lehetett visszamenőlegesen alkalmazni, ami azt jelentette, hogy Bouteflika ötödszörre is indulhatott; mivel az eredetileg 2019. április 18-ra tervezett elnökválasztást először 2019. július 4-re, majd 2019. december 12-re halasztották;

D.  mivel 2019 februárjában, márciusában és áprilisában békés tüntetésekre került sor szerte az országban, majd az elmúlt 40 hétben ez minden kedden és pénteken megismétlődött; mivel az elmúlt hetekben a tüntetők az egész országban éjszakai felvonulásokat tartottak;

E.  mivel a Hirak széles körű támogatást élvez és Algériában a legnagyobb tiltakozó mozgalom; mivel a tüntetők többségét a fiatalok teszik ki; mivel a tüntetők követelik a korrupció, a politikai szerepvállalásra való lehetőségek hiánya, a magas munkanélküliségi ráta és a tüntetések elnyomásának megszüntetését, valamint a szélesebb körű politikai átmenet részeként a szabad választásokra való felkészülés pluralisztikusabb és inkluzívabb keretét;

F.  mivel a sajtószabadságra vonatkozó 2019. évi világindex Algériát a megvizsgált 180 állam közül a 141. helyre sorolja, a sajtószabadságot az országban „fenyegetettnek” minősíti, és megjegyzi, hogy az újságírókat gyakran üldözik; mivel a független médiaszervezetek, valamint a közösségi médiában és más csatornákon megjelenő civil riporterek strukturális cenzúrával szembesülnek az algériai hatóságok részéről minden olyan tudósításért, amelyet azok eltérő álláspontnak minősítenek;

G.  mivel 2018 januárja óta az algériai hatóságok több templomot is bezártak, amelyek túlnyomó többsége az algériai protestáns egyházak jogilag elismert ernyőszervezetéhez, az Église protestante d’Algérie-hez (EPA) tartoztak;

H.  mivel Meriem Abdou, a La Chaîne 3. állami rádióállomás főszerkesztője 2019. február 23-án lemondott, tiltakozva a Hirakkal szembeni elfogult bánásmód ellen; mivel számos más újságírót is letartóztattak vagy megfélemlítettek, például Sofiane Merakchit, a France 24 egykori arab tudósítóját, valamint Azeb El Sheihk és Abdelmouji Khelladi újságírókat, akiket 2019. szeptember 26., illetve 2019. október 14. óta fogva tartanak;

I.  mivel 2019. március 4-én Nadia Madassi, aki az elmúlt 15 évben a Canal Algérie műsorvezetője volt, lemondott, mivel állítása szerint cenzúrázták; mivel 2019. március 5-én az algériai kommunikációs minisztérium szankciót szabott ki az Echorouk napilapra és az El Bilad televíziós csatornára a tüntetésekről való híradásuk miatt; mivel a több mint 500 000 tagot számláló „Algérie – Debout!” Facebook-csoportot bezárták, alapítóját és ügyintézőjét, Sofiane Benyounest pedig több alkalommal zaklatták és kihallgatták, majd vádat emeltek ellene; mivel a Jeune Afrique, a Tout Sur l’Algérie, az Algérie Part, az Interlignes és az Observ’Algérie kiadványokat cenzúrázták;

J.  mivel a Hirak tüntetőit, az emberijog-védőket, az újságírókat és a bloggereket egyre gyakrabban veszik célba vagy tartóztatják le annak érdekében, hogy megakadályozzák véleménynyilvánítási, egyesülési vagy békés gyülekezési szabadságuk gyakorlását;

K.  mivel az algériai ügyvédi kamara (Union nationale des ordres des avocats, UNOA) egyhangúlag elítélte a Hirak-aktivisták letartóztatását és a szabadságjogok elnyomását; mivel 2019. október 24-én Algírban mintegy 500 ügyvéd tüntetett, követelve a tüntetők tisztességes eljáráshoz való jogának tiszteletben tartását és az igazságszolgáltatás pártatlanságát; mivel az UNOA bizottságot hozott létre a fogva tartott tüntetőket és másként gondolkodókat védő ügyvédek támogatására;

L.  mivel az emberi jogok védelméért küzdő algériai liga (Ligue algérienne pour la défense des droits de l’homme, LADDH) szerint a Hirak kezdete óta több mint száz embert tartóztattak le és vettek őrizetbe a békés tüntetések kapcsán; mivel a velük szemben felhozott vádak – „a nemzeti egység és a területi integritás aláásása”, „gyülekezésre való felbujtás” és „a hadsereg erkölcsének gyengítése” – homályosak, és sértik a nemzetközi emberi jogi normákat;

M.  mivel a 87 éves Lakhdar Bouregaát – a függetlenségi háború veteránját – 2019. június 29-én letartóztatták, amiért bírálta a hadsereg vezetőjét; mivel Nour el Houda Dahmani 22 éves joghallgatót 2019. november 25-én engedték szabadon, miután egy 2019. szeptember 17-i diákfelvonulást követően hathónapos börtönbüntetésre ítélték, és mivel a heti diákfelvonulások példaképévé vált; mivel Ibrahim Daouadzsit és négy további aktivistát letartóztattak 2019. október 12-én, amiért tiltakoztak az ifjúsági miniszter látogatása ellen;

N.  mivel a nagyszabású tiltakozások közepette letartóztatott Kamal Eddine Fekhar orvos, emberijog-védő, az amazigh At-Mzab közösség védelmezője és az LADDH volt tagja 2019. május 28-án, 53 nap éhségsztrájkot követően meghalt, és mivel halála a fogvatartási körülményeknek és orvosi hanyagságnak volt betudható; mivel a 22 éves Ramzi Yettou meghalt a 2019 áprilisában a rendőrség által elkövetett brutális verést követően elszenvedett súlyos sérülései miatt;

O.  mivel Karim Tabbout, az ellenzék vezető személyiségét, a Szocialista Erők Frontja (Front des Forces Socialistes, FFS) történelmi ellenzéki párt korábbi főtitkárát, és jelenleg az el nem ismert Szociál- és Demokratikus Unió pártvezetőjét 2019. szeptember 12-én letartóztatták; mivel a tipazai bíróság 2019. szeptember 26-án szabadon bocsátotta, de kevesebb mint 14 órával később egy másik joghatóság (Sidi M’Hamed) alatt, de hasonló feltételekkel ismét letartóztatták, és jelenleg de facto magánzárkában tartják fogva;

P.  mivel a fiatalság fellépéseit tömörítő egyesület (Rassemblement actions jeunesse (RAJ)) több tagját, köztük annak alapítóját, Hakim Addadot, elnökét, Abdelouahab Fersauit, valamint tagjait Massinissa Aissoust, Dzsalal Mokranit, Ahmed Bouidert, Kamel Ouldoualit, Karim Boutatát, Ahcene Kadit, Wafi Tigrinét és Khireddine Medzsanit a meggyőződésük miatt bebörtönzött személyek támogatására tartott békés tüntetések alatt tartóztatták le Algériában;

Q.  mivel számos tüntetőt, köztük a továbbra is fogva tartott Samir Belarbit, Fodil Boumalát, Fouad Ouichert, Saida Deffeurt és Raouf Raist, valamint emberijog-védőket – köztük Said Boudourt, Hamid Gourát és Slimane Hamitouche-t – „a hadsereg moráljának gyengítése” vádjával állítottak bíróság elé;

R.  mivel 2019. november 11-én az algíri Sidi M’Hamed bírósága pert nyitott 42 aktivista ellen, köztük Samira Messouci, Wilaya tartományi gyűlésének tagja ellen, akit azzal vádoltak, hogy „megsértette a nemzeti terület integritását” az amazigh embléma viselése miatt; mivel ezt a zászlót a heti demonstrációk során az ország egész területén a nemzeti lobogó mellett helyezték el; mivel az országban több bíróság is szabadon bocsátotta az ugyanezen vád alapján letartóztatott tüntetőket;

S.  mivel az algériai alkotmány rögzíti az alapvető szabadságokat, beleértve az egyesülési szabadságot, amelyet a 12-06. sz. törvény tovább pontosít; mivel a 12-06. sz. törvény előírja, hogy minden egyesületnek, beleértve azokat is, amelyek már sikeresen regisztráltak, nyilvántartásba kell vetetnie magát, és nyilvántartásba vételi igazolást kell beszereznie a Belügyminisztériumtól, mielőtt jogszerűen működhetne; mivel számos civil társadalmi, nem kormányzati, vallási és jótékonysági szervezet, például az LADDH, az EuromedRights, a RAJ, az Amnesty International, az Algériai Protestáns Szövetség, a nem muzulmán vallási csoportok nemzeti bizottsága és a személyes fejlődésért és a polgári jogok gyakorlásáért küzdő feminista egyesület (Feminist Association for Personal Development and Exercise of Citizenship, AFEPEC) előzetes nyilvántartásba vételére irányuló kérelmek még mindig függőben vannak, annak ellenére, hogy valamennyi jogi követelménynek eleget tettek; mivel ezért nem rendelkeznek hivatalos jogállással;

T.  mivel az Algéria által is ratifikált Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya értelmében a kormányoknak biztosítaniuk kell a vallás, a gondolat és a lelkiismeret szabadságához való jogot a joghatóságuk alá tartozó valamennyi személy, különösen a vallási kisebbségek számára; mivel ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyőződés szabad gyakorlását, függetlenül attól, hogy az nyilvánosan vagy zárt körben, egyedül vagy másokkal együtt történik-e;

1.  határozottan elítéli az újságírók, szakszervezeti tagok, ügyvédek, diákok, emberijog-védők és a civil társadalom, valamint a békés Hirak-demonstrációkban részt vevő valamennyi békés tüntető önkényes és jogellenes letartóztatását, fogva tartását és megfélemlítését, valamint az ellenük irányuló támadásokat;

2.  felhívja az algériai hatóságokat, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássák szabadon mindazokat, akiket a véleménynyilvánítás szabadságához való joguk gyakorlása miatt vádoltak meg, nevezetesen Hakim Addadot, Abdelouahab Fersaouit, Massinissa Aissoust, Dzsalal Mokranit, Ahmed Bouidert, Kamel Ould Oualit, Karim Boutatát, Ahcene Kadit, Wafi Tigrinét, Khireddine Medzsanit, Samir Belarbit, Karim Tabbout, Fodil Boumalát, Lakhdar Bouregát, Samira Messoucit, Ibrahim Daouadzsit, Salah Maatit, Sofiane Merakchit, Azeb El Cheikhet, Fouad Ouichert, Saïda Deffeurt és a többi békés tüntetőt, emberijog-védőt és újságírót, akiket önkényesen börtönbe zártak annak ellenére, hogy tevékenységeik megfelelnek az algériai jogszabályoknak és összhangban vannak az Algéria által is ratifikált nemzetközi eszközökkel; felszólítja az algériai hatóságokat, hogy szüntessék meg a Slimane Hamitouche, Abdelmonzsi Khelladi és Musztafa Bendzsama esetében elrendelt utazási tilalmat és próbaidőt;

3.  felszólítja az algériai hatóságokat, hogy vessenek véget a békés tüntetőkkel, emberijog-védőkkel, kritikus újságírókkal és bloggerekkel szembeni megfélemlítés minden formájának, beleértve az igazságügyi és jogalkotási zaklatást, a kriminalizációt, valamint az önkényes letartóztatásokat és fogva tartásokat, és tegyék meg a megfelelő lépéseket fizikai és pszichológiai védelmük, biztonságuk, valamint törvényes és békés tevékenységeik folytatásához való szabadságuk biztosítása érdekében; felszólítja az algériai hatóságokat, hogy biztosítsák és garantálják a véleménynyilvánításhoz, az egyesüléshez, a békés gyülekezéshez és a tömegtájékoztatás szabadságához való jogot, amelyet az algériai alkotmány és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya garantál, amelyet Algéria aláírt és ratifikált;

4.  felszólít arra, hogy vessenek véget a keresztények, az ahmádiak és más vallási kisebbségek vallásgyakorlási szabadsága megsértésének; emlékezteti az algériai kormányt, hogy a 06-03. sz. rendelet garantálja a vallásgyakorlás szabadságát; felszólítja az algériai hatóságokat, hogy nyissák meg újra az érintett templomokat;

5.  felszólítja az algériai hatóságokat, hogy módosítsák az 1991. december 2-i 91-19. sz. törvényt a békés tüntetésekre vonatkozó minden olyan korlátozás megszüntetése érdekében, amely a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 21. cikkének rendelkezései értelmében nem feltétlenül szükséges vagy arányos; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a 2016. évi alkotmányossági felülvizsgálat rendelkezései ellenére a 2001. június 18-i rendeletet, amely megtiltja a tüntetéseket a fővárosban, nem vonták vissza, és általában az ország egész területén alkalmazzák;

6.  felszólítja az algériai hatóságokat, hogy a nyilvános összejövetelek feloszlatása során hatékonyan számolják fel és akadályozzák meg a bűnüldöző szervek tisztviselői által alkalmazott túlzott erőszak minden formáját; határozottan elítéli az erőszak túlzott alkalmazását, amely Ramzi Yettou halálához vezetett; felszólítja az algériai hatóságokat, hogy végezzenek független vizsgálatot minden olyan esetben, amikor a biztonsági erők tagjai túlzott erőszakot alkalmaztak, és vonják felelősségre az elkövetőket;

7.  kiemeli, hogy a független igazságszolgáltatás a demokrácia működésének egyik alapvető eleme, és felszólítja az algériai hatóságokat, hogy mozdítsák elő és biztosítsák az igazságszolgáltatás függetlenségét;

8.  felhívja az Európai Külügyi Szolgálatot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a civil társadalmi csoportokat, az emberijog-védőket, az újságírókat és a tüntetőket, többek között börtönlátogatások szervezésével, a perek nyomon követésével és nyilvános nyilatkozatok kibocsátásával, támogassák az UNOA bizottságot és az emberi jogok védelmében tevékenykedő más szervezeteket, valamint szorosan kövessék nyomon az algériai emberi jogi helyzetet, felhasználva az összes rendelkezésre álló eszközt, többek között a demokrácia és az emberi jogok európai eszközét;

9.  ösztönzi az algériai hatóságokat, hogy vizsgálják felül az egyesületekről szóló 12-06. sz. törvényt, és kezdjenek valódi párbeszédet a civil társadalmi szervezetekkel annak érdekében, hogy új törvényt alakítsanak ki, amely megfelel a nemzetközi emberi jogi szabványoknak és az algériai alkotmánynak;

10.  felszólítja az algériai hatóságokat, hogy garantálják a gondolat, a lelkiismeret, a vallás vagy a meggyőződés szabadságának teljes körű gyakorlását, amelyet az algériai alkotmány és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya garantál;

11.  sajnálatának ad hangot azon adminisztratív akadályok miatt, amelyekkel a vallási kisebbségek szembesülnek Algériában, különös tekintettel a 06-03. sz. rendeletre; ösztönzi az algériai kormányt, hogy vizsgálja felül a 06-03. sz. rendeletet annak érdekében, hogy az jobban összhangba kerüljön az alkotmánnyal és nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel, nevezetesen a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 18. cikkével;

12.  üdvözli, hogy 2016-ban az alkotmány hivatalos nyelvként ismerte el a tamazight nyelvet, és ösztönzi annak gyakorlati végrehajtását; felszólít az amazigh zászló viselése miatt fogva tartott 42 tüntető azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására;

13.  a válság békés és inkluzív politikai folyamaton alapuló megoldására szólít fel; meggyőződése, hogy az algériai politikai, gazdasági és társadalmi stabilitást biztosító demokratikus reformok, illetve a konstruktív és inkluzív párbeszéd hozzájárulhat a gazdag Arab Maghreb Unió újraindításához, amely fontos a Földközi-tenger két partja közötti sikeres együttműködéshez;

14.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Algírban működő uniós küldöttségnek, Algéria kormányának, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának és az Európa Tanácsnak.

(1) HL C 346., 2016.9.21., 106. o.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0318.
(3) HL L 265., 2005.10.10., 2. o.


Kuba, Jose Daniel Ferrer ügye
PDF 134kWORD 48k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása Kubáról, José Daniel Ferrer ügyéről (2019/2929(RSP))
P9_TA(2019)0073RC-B9-0200/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Kubáról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a Kubáról szóló 2004. november 17-i(1), az EU kubai kormánnyal kapcsolatos álláspontjáról szóló 2006. február 2-i(2), a Kubáról szóló 2007. június 21-i(3), a Kubában meggyőződésük miatt bebörtönzött személyekről szóló 2010. március 11-i(4), valamint az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről(5) szóló, 2017. július 5-i(6) állásfoglalására, valamint 2018. november 15-i állásfoglalására,

–  tekintettel az Európai Unió és Kuba között 2016 decemberében aláírt és 2017. november 1. óta ideiglenesen alkalmazott, a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodásra,

–  tekintettel az EU-Kuba vegyes tanács 2019. szeptember 9-én, Havannában tartott második ülésére,

–  tekintettel az EU és Kuba közötti második hivatalos emberi jogi párbeszédre, amelyet az EU és Kuba között kötött, a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás keretében 2019. október 3-án Brüsszelben tartottak,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Kubáról szóló, 2008. májusi rendszeres egyetemes helyzetértékelésére,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára és egyéb nemzetközi emberi jogi szerződésekre és eszközökre,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1984. december 10-én elfogadott, a kínzás és más kegyetlen, embertelen és megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni ENSZ-egyezményre, amelynek Kuba részes fele,

–  tekintettel az emberi jogok védelmezőiről szóló uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, amelynek Kuba részes fele,

–  tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel 2019. október 1-én José Daniel Ferrert, a Kubai Hazafias Unió (UNPACU) ellenzéki vezetőjét önkényesen, vádemelés nélkül fogva tartották, és legalább 72 órán át megtagadták tőle, hogy külső személyekkel kapcsolatba lépjen;

B.  mivel a kubai hatóságok José Daniel Ferrert békés politikai tevékenysége miatt több mint egy évtizede börtönbüntetésekkel sújtják, illetve egyéb módon zaklatják és megfélemlítik; mivel 2018-ban 10 napig tartották őt magánzárkában;

C.  mivel 2019. november 2-án Ferrer úr kicsempészett egy levelet, amely szerint fogva tartása alatt megkínozták, bántalmazták és élete veszélybe került, valamint megtagadták tőle a megfelelő orvosi ellátást; mivel a családja által 2019. november 15-én adott tájékoztatás szerint a Santiago de Cuba-i Aguadores börtönben tartják fogva, ahol büntetőcellába helyezték; mivel a felesége szerint, aki 2019. november 7-én néhány percig láthatta, kritikus egészségi állapotban volt, testsúlyának felét ugyanis elvesztette, aminek oka volt az is, hogy éhségsztrájkba kezdett;

D.  mivel több nem kormányzati szervezet szerint Ferrer úr csak egy a Kubában fogva tartott mintegy 120 politikai fogoly közül; mivel Kubában sok független újságírót, békés másként gondolkodót és emberijog-védőt – többnyire a demokratikus ellenzék tagjait – üldöznek, önkényesen fogva tartanak vagy bebörtönöztek, akik közül különösen megemlítendő José Guía Piloto, Silverio Portal Contreras, Mitzael Díaz Paseiro, Orlando Zapata Tamayo, Eliecer Bandera Barrera, Edilberto Ronal Azuaga és Roberto de Jesús Quiñones Haces;

E.  mivel 2019. október 28-én meghalt Armando Sosa Fortuny, a leghosszabb ideig fogva tartott kubai politikai fogoly, aki 43 évet töltött börtönben; mivel a kubai hatóságok romló egészségi állapota ellenére sem voltak hajlandók őt szabadon bocsátani;

F.  mivel a nemzetközi emberi jogi normáknak megfelelően a letartóztatott vagy fogva tartott személyeket a letartóztatásuk időpontjában tájékoztatni kell letartóztatásuk vagy fogva tartásuk okairól, és késedelem nélkül bíróság elé kell állítani őket;

G.  mivel a kubai kormány intézkedései sértik az Európai Unió és Kuba között 2016-ban aláírt, a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás 1. cikkének (5) bekezdésében és 22. cikkében foglalt rendelkezéseket, jóllehet e megállapodásban a kubai kormány kötelezettséget vállalt az emberi jogok tiszteletben tartására és az emberi jogi helyzet javítására;

H.  mivel a Parlament 2017. július 5-én egyetértését adta a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodáshoz; mivel a Parlament által megadott egyetértés szövege egyértelműen kifejezésre juttatja a Parlament komoly aggodalmait a Kubában tapasztalható emberi jogi helyzettel kapcsolatban, és felfüggesztési záradékot tartalmaz az emberi jogi rendelkezések megsértésének esetére;

I.  mivel az EU és Kuba közötti emberi jogi párbeszéd az EU emberi jogokért felelős különleges képviselőjének vezetésével 2015-ben kezdődött, és ötödik fordulójára 2018. október 9-én került sor; mivel az EU és Kuba 2019. október 3-án tartotta második hivatalos emberi jogi párbeszédét; mivel ez a rendezvény annak ellenére sem hozott kézzelfogható eredményt, hogy Kubát a 2017-2019 közötti időszakra újraválasztották az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába; mivel minden politikai párbeszéd egyik kötelező eleme a civil társadalommal és az összes ellenzéki politikai szereplővel folytatott közvetlen és intenzív párbeszéd;

J.  mivel az EU-Kuba vegyes tanács 2019. szeptember 9-én Havannában tartott második ülésének ideje alatt több mint 100 aktivista állt önkényes letartóztatás alatt; mivel az EU továbbra sem reagál ezekre az intézkedésekre, és nem emelte fel a szavát Ferrer úr ügyében sem;

K.  mivel az Európai Parlament három alkalommal ítélte oda a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat kubai aktivistáknak: 2002-ben Oswaldo Payának, 2005-ben a „Nők fehérben” mozgalomnak, 2010-ben pedig Guillermo Fariñasnak; mivel a Szaharov-díjasokat és hozzátartozóikat még mindig rendszeresen zaklatják és megfélemlítik, valamint megakadályozzák őket abban, hogy elhagyják az országot és nemzetközi eseményeken vegyenek részt;

L.  mivel az emberi jogok, a szabadság, valamint az emberi méltóság és érdekek képviselete és védelme a demokratikus rendszerekben érvényesül a legjobban;

1.  elítéli José Daniel Ferrer önkényes fogva tartását, és nyomatékosan felszólítja a kubai hatóságokat, hogy azonnal bocsássák őt szabadon; kéri, hogy a saját választása szerint biztosítsanak számára ügyvédet, felvehesse a kapcsolatot családjával, és hozzáférjen a fogva tartásával és annak állítólagos okaival kapcsolatos valamennyi dokumentumhoz;

2.  elítéli a Ferrer úr levele szerint általa elszenvedett kínzást és rossz bánásmódot; emlékeztet arra, hogy a kubai hatóságok kötelessége a kínzás és a rossz bánásmód megelőzése, valamint a gyors és pártatlan vizsgálat biztosítása; nyomatékosan felhívja a kubai hatóságokat, hogy biztosítsák Ferrer úr számára a választása szerinti orvosi ellátáshoz való azonnali hozzáférést, és garantálják a megfelelő minőségű élelmiszerrel és vízzel történő ellátását;

3.  ismételten hangot ad aggodalmának amiatt, hogy Kubában békés másként gondolkodók, független újságírók, emberi jogi jogvédők és politikai ellenzéki személyek folyamatos üldöztetésnek, zaklatásnak és támadásoknak vannak kitéve; felszólít e cselekmények azonnali beszüntetésére, valamint minden politikai fogoly és mindazok azonnali szabadon bocsátására, akiket kizárólag a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságához való joguk gyakorlása miatt tartanak önkényesen fogva; felszólít a tisztességes eljáráshoz és az igazságszolgáltatás függetlenségéhez való jog jobb biztosítékokkal történő szavatolására, valamint annak biztosítására, hogy a szabadságuktól megfosztott személyek független ügyvédhez fordulhassanak;

4.  ismételten kéri a tagállamokat, valamint az EKSZ-t és annak Kubában működő küldöttségét, hogy határozottan és nyilvánosan ítéljék el Ferrer úr és a fent említett személyek önkényes letartóztatását, és tegyenek meg minden szükséges lépést a demokrácia és az emberi jogok védelmében;

5.  sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás elfogadása ellenére sem javult Kubában a demokrácia és az emberi jogok helyzete; felszólít az EU és Kuba által aláírt, a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodásban rögzített kötelező erejű kötelezettségek maradéktalan teljesítésére, és kéri e tekintetben egyértelmű referenciaértékek létrehozását;

6.  ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás rendelkezést tartalmaz a megállapodásnak az emberi jogokra vonatkozó rendelkezései megsértése esetén történő felfüggesztéséről; ragaszkodik ezért ahhoz, hogy az Európai Unió a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás végrehajtása során szorosan kövesse nyomon az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartását Kubában, és ezzel kapcsolatban terjesszen rendszeres jelentéseket a Parlament elé; véleménye szerint José Daniel Ferrer és más politikai foglyok bebörtönzése, valamint a velük szemben tanúsított bánásmód a megállapodás 85. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében „különösen sürgős esetnek” minősül, és e tekintetben felszólítja az EU-t, hogy hívjon össze rendkívüli ülést;

7.  kéri, hogy a kubai kormány hajtson végre jogi reformokat a sajtó, az egyesülés és a tüntetés szabadságának garantálása érdekében, valamint indítson a szabad, tisztességes és demokratikus, a kubai nép szuverén és szabadon kinyilvánított akaratát figyelembe vevő választásokat lehetővé tevő politikai reformfolyamatot; sürgeti a kubai kormányt, hogy emberi jogi politikáját hangolja össze a Kuba által is aláírt chartákban, nyilatkozatokban és nemzetközi eszközökben meghatározott nemzetközi normákkal, és tegye lehetővé a civil társadalom és az ellenzéki politikai szereplők számára, hogy korlátozások nélkül, aktívan részt vehessenek a politikai és társadalmi életben; felhívja a kormányt annak lehetővé tételére, hogy a békés gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságához való jog előmozdításával és védelmével, valamint az emberi jogi jogvédők helyzetével foglalkozó különleges ENSZ-előadók mellett független belföldi és nemzetközi emberi jogi megfigyelők is akadálytalanul bejuthassanak Kubába;

8.  emlékeztet arra, hogy Kubában 2003 óta moratórium van érvényben a halálbüntetésre vonatkozóan; felhívja a kubai hatóságokat, hogy töröljék el a halálbüntetést minden bűncselekmény vonatkozásában; kéri minden halálos ítélet felülvizsgálatát annak biztosítása érdekében, hogy az ítélethozatal ezekben az esetekben is megfeleljen a nemzetközi normáknak;

9.  felhívja a kubai hatóságokat, hogy többek között a művészi véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó 349. sz. rendelet hatályon kívül helyezésével biztosítsák a média és a véleménynyilvánítás szabadságát, és vessenek véget a független újságírók zaklatásának és fogva tartásának; felszólítja a kubai kormányt, hogy hagyjon fel az online cenzúrával, az internetes oldalak letiltásával és az információkhoz való hozzáférés korlátozásával;

10.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy több európai és kubai civil társadalmi szervezettől megtagadták a civil társadalmi párbeszédben való részvétel lehetőségét, amikor az EU-Kuba között kötött, a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás keretében 2019. október 2-án tartott folytatott szélesebb körű emberi jogi párbeszéd idején a kubai kormány nem volt hajlandó hozzájárulni a jelenlétükhöz; kéri továbbá, hogy – miként az EU-val együttműködési megállapodást kötött más országok esetében ez már létezik –, az EU és Kuba viszonylatában is jöjjön létre intézményesített, formális, nyílt és nyilvános párbeszéd a valóban független civil társadalommal;

11.  felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy ismerje el a kubai kormánnyal szembeni politikai ellenzék létezését, és támogassa a bevonását az EU és Kuba közötti politikai párbeszédbe; felszólítja e tekintetben a tagállamok képviselőit, hogy a kubai hatóságoknál tett látogatásaik során vessenek fel emberi jogi aggályokat, és az országba tett utazásaik során az uniós emberi jogi politika belső és külső következetes alkalmazásának biztosítása érdekében találkozzanak a kubai Szaharov-díjasokkal, ezáltal erősítve a független civil társadalom részvételét;

12.  felhívja az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy aktívan támogassák Kubában az emberi jogokat védő civil társadalmi csoportokat és egyéneket, többek között börtönlátogatások szervezése, bírósági tárgyalások nyomon követése és nyilvános nyilatkozatok révén; felhívja az új alelnököt/főképviselőt, hogy számoljon be a Parlamentnek az uniós küldöttség által eddig tett lépésekről;

13.  felhívja az új alelnököt/főképviselőt, hogy kérje számon az évek óta tétlenkedő kubai kormánytól olyan reformok indítását, amelyek a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodással összhangban az ország demokratikus átalakulásához vezetnek; rámutat, hogy a jelenlegi kubai helyzet aláássa az emberi jogok és a demokrácia elveit, amelyeken a megállapodás alapul;

14.  mélységesen sajnálja, hogy a kubai hatóságok nem tették lehetővé a Parlament, az európai parlamenti küldöttségek és egyes képviselőcsoportok számára a beutazást Kubába, jóllehet a Parlament megadta az egyetértését a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodáshoz; felhívja a hatóságokat, hogy haladéktalanul engedélyezzék az országba való belépést;

15.  elítéli a kubai kormány intervencionista hozzáállását, és felszólítja, hogy szüntessen be minden beavatkozást különböző latin-amerikai országok belügyeibe;

16.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást Kuba Nemzetgyűlésének és kormányának, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Bizottságnak, az EU emberi jogokért felelős különleges képviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának és a CELAC-országok kormányainak.

(1) HL C 201. E, 2005.8.18., 83. o.
(2) HL C 288. E, 2006.11.24., 81. o.
(3) HL C 146. E, 2008.6.12., 377. o.
(4) HL C 349. E, 2010.12.22., 82. o.
(5) HL C 334., 2018.9.19., 99. o.
(6) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0460.


Haiti
PDF 135kWORD 49k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása Haitiról (2019/2928(RSP))
P9_TA(2019)0074RC-B9-0214/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Haitiról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen „A földrengés után egy évvel Haitin tapasztalható helyzetről: humanitárius segítségnyújtás és újjáépítés” című, 2011. január 19-i állásfoglalására(1) és „A gyermekrabszolgaságról Haitin” című, 2018. február 8-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel az emberi jogok és a demokrácia 2018-as világbeli helyzetéről szóló éves uniós jelentésre, és különösen annak a Haitire vonatkozó, a Tanács által 2019. május 13-án elfogadott, aktualizált részére,

–  tekintettel az EU választási utánkövető, 2018. november 19. és 23. közötti haiti missziójának végleges jelentésére,

–  tekintettel az ENSZ haiti stabilizációs missziójára (MINUSTAH) és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának (UN OHCHR) a 2015. július 1. és 2016. december 31. közötti időszakra vonatkozóan a haiti emberi jogi helyzetről szóló, 2017. júliusi éves jelentésére,

–  tekintettel a MINUSTAH és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala által 2018. november 13-án és 14-én a port-au-prince-i La Saline körzetben állítólagosan elkövetett emberi jogi jogsértésekről és visszaélésekről készített jelentésre,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a 2017. március 17-i 34. ülésén elfogadott, Haitiról szóló egyetemes időszakos felülvizsgálatra,

–  tekintettel a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, amelyet az ENSZ Közgyűlése 1966. december 16-án fogadott el, és amelynek Haiti részes állama,

–  tekintettel a Cotonoui Megállapodásra,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre, amelynek Haiti is aláírója,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2019. június 25-i 2476 (2019) számú határozatára,

–  tekintettel az EU 2015. évi választási megfigyelő missziójának végleges jelentésére,

–  tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a haiti helyzetről szóló, az Európai Unió nevében tett, 2019. november 7-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az Amnesty International által 2019. október 31-én közzétett cikkre, amely bizonyítékkal szolgál a tüntetőkkel szemben alkalmazott túlzott erőszakra,

–  tekintettel az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának a haiti helyzetről szóló, 2019. október 1-jei jelentésére,

–  tekintettel az Európai Unió haiti küldöttségének 2019. május 28-i nyilatkozatára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel a kormány 2018 júliusában bejelentette, hogy megszünteti a támogatásokat, lehetővé téve az üzemanyagárak akár 50%-os emelkedését, ami széles körű tiltakozásokhoz és az országban évek óta a legsúlyosabb polgári zavargásokhoz vezetett; mivel ez az intézkedés megfelelt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2018 februárjában az országot külföldi adósságainak kifizetésében segítő, 96 millió USD összegű pénzügyi kölcsönért cserébe elfogadott csökkentéseknek;

B.  mivel az ellenzéki vezetők által szervezett tüntetések Jovenel Moïse elnök lemondását követelték az elszabaduló infláció, a Michel Martelly volt elnököt is érintő, az állítások szerint kiterjedt kormányzati korrupció, valamint a gazdaság és az élelmiszer-ellátás bizonytalansága miatt, anélkül, hogy a külvilág különösebb figyelmet fordított volna rá; mivel a haiti hatóságokat érintő korrupciós botrányok elleni tiltakozásként több mint egy évvel ezelőtt kezdődött tüntetések mintegy száz áldozatot követeltek és súlyos zavargássá alakultak; mivel úgy tűnik, hogy a korrupció a haiti társadalom és politika széles körben elterjedt problémája;

C.  mivel a biztonsági erők éles lőszerrel és könnygázzal nyomták el a tiltakozásokat; mivel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala szerint februárban 41 ember halt meg és 100 sebesült meg a tiltakozások során; mivel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának legutóbbi, 2019. szeptember 15. és november 1. közötti adatai szerint legalább 42 ember halt meg hasonló tiltakozások során, közülük 19-et a bűnüldöző szervek öltek meg, 86 ember pedig megsebesült;

D.  mivel Haiti 2019 márciusa óta nem rendelkezik kormánnyal, ami akadályozza az ország nemzetközi segélyfinanszírozáshoz és a Világbank által nyújtott kölcsönökhöz való hozzáférését; mivel Haitin 2020 januárjától nem lesz parlament, mivel 2019 októberében nem sikerült megtartania a parlamenti választásokat; mivel Moïse úr jelezte szándékát, hogy olyan alkotmányos reformokat vezet be, amelyek megerősítik az elnöki hivatal hatáskörét;

E.  mivel a demonstrációk ellenére nem került sor jogi lépésekre; mivel ez a büntetlenség és a nemzetközi közösség figyelmének hiánya tovább szította az erőszakot; mivel az elhúzódó és folytatódó válság azzal a következménnyel is járt, hogy tovább korlátozta az egészségügyi ellátáshoz, az élelmiszerhez, az oktatáshoz és egyéb szükségletekhez való hozzáférést, és további áram- és üzemanyaghiányt okozott;

F.  mivel a 2010-es földrengés óta számos közösség még mindig nem fér hozzá a villamosenergia-hálózathoz, és napi szükségleteik tekintetében generátoroktól függ; mivel az üzemanyagárak emelkedése tovább korlátozta a gazdasági lehetőségeket;

G.  mivel hiteles bizonyítékok támasztják alá, hogy a félautomata fegyverekkel felfegyverzett rendőrség a tiltakozások során éles lőszert használt, megsértve ezzel az emberi jogok nemzetközi jogát és az erőszak alkalmazására vonatkozó normákat; mivel az újságírók folyamatos zaklatásnak és fizikai támadásoknak vannak kitéve; mivel a Radio Méga tiltakozásokról tudósító újságíróját, Néhémie Joseph-et 2019. október 11-én saját autójában lőtték agyon, Chery Dieu-Naliot, az Associated Press fotóriporterét pedig 2019 szeptemberében lőtték arcon, a Radio Sans Fin tudósítóját, Pétion Rospide-et 2019 júniusában saját autójában lőtték le, Vladjimir Legagneur újságíró pedig 2018 márciusában tűnt el;

H.  mivel a büntetlenség olyan esetekben is érvényesült, mint a La Saline-ban – a főváros, Port-au-Prince külvárosában – történt mészárlás, amelynek során 2018 októberében 70 embert önkényesen meggyilkoltak, 13 nőt pedig megerőszakoltak; mivel a kormány a mészárlást a bandák közötti háborúnak tulajdonította; mivel a Nemzeti Emberi Jogi Hálózat (RNDDH) gyűjtötte információk alapján az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) és az ENSZ haiti igazságügyi támogató missziója (MINUJUSTH) egyfelől e mészárlást annak tulajdonítják, hogy az elnök felesége, Martine Moïse és több kormányképviselő kísérletet tett a La Saline-i lakosok megvesztegetésére a Moïse elnök elleni tüntetések beszüntetése érdekében, másfelől azt állítják, hogy a mészárlás a megvesztegetés visszautasításának következménye volt; mivel a haiti emberi jogi szervezetek felkérték az AÁSZ-t, hogy misszió keretében vizsgálja ki a mészárlást;

I.  mivel drasztikusan romlott az országon belüli biztonsági helyzet 2017 októbere óta, amikor az Egyesült Nemzetek haiti stabilizációs missziójának (UNSTAMIH) békefenntartói helyébe a korlátozott rendészeti képzettségű személyi állománnyal rendelkező MINUJUSTH lépett;

J.  mivel az országban továbbra is komoly aggodalomra ad okot a nemi alapú megkülönböztetés; mivel Haiti esetében a nemek közötti egyenlőtlenségek mutatószáma (GII) 0,593, és ezzel az ország a 2015. évi mutató alapján 159 ország közül a 142. helyezést érte el; mivel Haitin rendszerszintű és széleskörben elterjedt jelenség az LMBTI-személyekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, az őket érő megbélyegzés, kirekesztés és a velük szembeni erőszak; mivel a fiatal lányok alig vagy egyáltalán nem részesülnek oktatásban; mivel a nemi erőszakot és a kapcsolati erőszakot bűncselekménnyé nyilvánító törvények elfogadása 2005-ig váratott magára, a büntető törvénykönyvet 1835 óta nem vizsgálták felül, a lányok és nők pedig gyakran eltérő jogi védelemben részesülnek; mivel 2019. november 7-én 10 női fogvatartott – köztük egy 15 éves lány – nemi erőszak áldozatául esett a gonaïvesi állami börtönben; mivel a tüntetések kezdete óta a haiti büntetés-végrehajtási rendszerben más embertelen körülmények mellett általános a túlzsúfoltság, az élelmiszerhiány, a családtagok látogatásának hiánya;

K.  mivel a tanév szeptemberi kezdete óta a legtöbb gyermek Haitin nem tud iskolába járni; mivel az írástudatlanság és az oktatáshoz való hozzáférés komoly problémát jelent Haitin, tekintve, hogy a 15 éves és annál idősebb haiti lakosság körülbelül fele írástudatlan, és országszerte legalább 350 000 gyermek és fiatal nem részesül általános és középiskolai oktatásban;

L.  mivel a gyakorlatban továbbra is működik a rabszolgaság egyik modern formája, a „Restavèk-rendszer”, amelynek keretében az elszegényedett családokba született haiti gyermekeket szüleik más családokhoz küldik, hogy ott háztartási alkalmazottként éljenek és dolgozzanak, és akik gyakran szenvednek el bántalmazást, részesülnek rossz bánásmódban amellett, hogy iskolai oktatásban sincs lehetőségük részt venni;

M.  mivel Haiti az UNDP humán fejlettségi mutatója szerint a világ országai közül a 168. helyen áll, amely alacsonyabb a rangsorban korábban elért helyezéseinél, és folyamatosan humanitárius és fejlesztési segélyre szorul; mivel a Világbank szerint Haiti továbbra is az amerikai kontinens legszegényebb országa, valamint a világ egyik leginkább elszegényedett állama, ahol a lakosság 59%-a az országos szegénységi küszöb, 24%-a pedig az országos mélyszegénységi küszöb alatt él, és ahol a lakosság több mint 40%-a munkanélküli; mivel burjánzik a kormányzati korrupció, és a Transparency International 2018. évi korrupcióérzékelési indexe Haitit a 180 vizsgált állam rangsorában a 161. helyre sorolja;

1.  határozottan elítéli a békés tüntetések haiti hatóságok általi elfojtását, valamint a halált okozó erőszak, az önkényes fogva tartás, a megfélemlítés, a zaklatás és a szexuális erőszak alkalmazását; követeli, hogy a haiti hatóságok haladéktalanul hagyjanak fel a békés tüntetőkkel szembeni jogtalan erőhasználattal, kiváltképpen a tűzfegyverek és éles lőszerek alkalmazásával, valamint biztosítsák mindenki számára a szabad és békés tüntetéshez való jogot; támogatja a haiti népnek a korrupció és büntetlenség felszámolására irányuló követeléseit;

2.  hangsúlyozza, hogy az instabilitás további térnyerésének és a lakosság szenvedéseinek megelőzése érdekében valamennyi érintett félnek tartózkodnia kell az erőszaktól; felszólítja valamennyi felet, hogy kezdjenek a haitiak körében őszinte, nyílt és inkluzív párbeszédet annak érdekében, hogy megfelelőbben lehessen reagálni a lakosság alapvető szükségleteire és elvárásaira, valamint tartós megoldással lehessen szolgálni a jelenlegi politikai, gazdasági és humanitárius válságra;

3.  emlékeztet arra, hogy a legutóbbi egyetemes időszakos felülvizsgálatban megállapítottaknak megfelelően továbbra is prioritásként kell kezelni az igazságügyi reformot, valamint az elhúzódó előzetes letartóztatások gyakorlatának megszüntetését és a korrupció elleni küzdelmet; felkéri a nemzetközi közösséget, hogy támogassa a haiti népet egy olyan független és szilárd igazságszolgáltatási rendszer megerősítésében, amely alkalmas a bűncselekmények elkövetőit – társadalmi helyzetüktől függetlenül – bíróság elé állítani és elítélni;

4.  felszólít a La Saline-i mészárlás, az újságírókat ért zaklatások és támadások, valamint a 2019. szeptember közepén bekövetkezett halálesetek független nyomozás keretében történő kivizsgálására; követeli, hogy valamennyi tettest állítsák bíróság elé és ítéljék el; újfent megerősíti annak jelentőségét, hogy a média szabadon számolhasson be a helyzetről; szorgalmazza, hogy minden szereplő hagyjon fel az újságírók ellen irányuló támadásokkal, és tegye lehetővé, hogy az újságírók beszámolhassanak az országban kialakult helyzetről; újfent hangsúlyozza, hogy garantálni kell a vélemény és a bírálat békés kifejezéséhez való jogot;

5.  támogatja azt a felhívást, hogy küldjenek hosszabb időre Haitiba független szakértői AÁSZ-missziót az országban elkövetett számos emberi jogi jogsértés tisztázása érdekében, továbbá pártatlan, alapos, átlátható és független nyomozások lefolytatása, valamint az elszámoltathatóság javítása céljából, és hogy igazságot lehessen szolgáltatni a családoknak, a túlélő áldozatoknak, és ők is megismerhessék az igazságot, a nemzeti emberi jogi szervezetek kérésének megfelelően;

6.  elutasít minden olyan kísérletet, amellyel egyes erők a diktatúra visszaállítását igyekeznek elérni; kiemeli, hogy égető szükség van strukturális irányítási és gazdasági reformokra annak érdekében, hogy helyreálljon az ország politikai rendszerébe vetett bizalom; hangsúlyozza, hogy véget kell vetni a rendszerszintű kormányzati korrupciónak, a klientizmusnak, valamint a jogállamiság eróziójának;

7.  felhívja az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ) és az EU port-au-prince-i nagykövetségét, hogy támogassák az ország teljes körű demokratikus stabilizációját, továbbá segítsék elő a korrupció és a bűncselekmények egyéb formáinak felszámolását;

8.  üdvözli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2019. október 16-án létrehozta az Egyesült Nemzetek Integrált Haiti Irodáját (BINUH), amelynek feladata, hogy tanácsot adjon Haiti kormányának a politikai stabilitás és a jó kormányzás javításával kapcsolatban; kéri az ENSZ-t, hogy továbbra is játsszon aktív szerepet a békefenntartási folyamatban és a béke előkészítésében, a múlt hibáinak megismétlése nélkül; felszólítja az ENSZ-t és tagállamait, hogy hatékonyan vizsgálják ki a MINUSTAH békefenntartó erői és nem kormányzati szervezetek által Haitin állítólagosan elkövetett szexuális kizsákmányolások és szexuális visszaélések eseteit, és e bűncselekmények elkövetőit állítsák bíróság elé, valamint nyújtsanak támogatást és kártérítést az áldozatoknak;

9.  felhívja az EU-t, hogy erősítse meg és támogassa a haiti szervezetek arra irányuló kapacitását, hogy vezető szerepet vállaljanak az országnak nyújtott segítség típusára és a kedvezményezettekre vonatkozó döntések meghozatalában;

10.  sürgősen felszólítja Haiti kormányát, hogy tegye lehetővé a humanitárius szervezetek akadálytalan bejutását műveleteik végrehajtása céljából, hogy segíthessék a rászorulókat, valamint élelmiszert és más létfontosságú segélyeket tudjanak szétosztani;

11.  felszólít a „Restavèk-gyakorlat” felszámolására; felszólítja a haiti kormányt a gyermekek anyakönyveztetését és – fizikai és pszichológiai – védelmét szavatoló intézkedések végrehajtására, továbbá a beiskolázás érvényre juttatására; felhívja az EU-t, hogy működjön együtt a haiti kormánnyal a gyermekek jogainak védelmét szolgáló jogi keret végrehajtása érdekében;

12.  hangsúlyozza, hogy fel kell lépni a nők és a lányok elleni erőszakkal szemben, jogszabályokat kell alkotni a nemi alapú erőszak valamennyi formájával szemben, továbbá el kell törölni a jelenleg minden körülmények között, még szexuális erőszak esetén is tiltott abortusz büntethetőségét; úgy véli, hogy sürgős – az orvosi és pszichológiai ellátásra, valamint egyedi társadalmi befogadási és rehabilitációs programokra irányuló – intézkedéseket kell végrehajtani a szexuális erőszak áldozatává vált nők és gyermekek védelme érdekében; elítéli a gonaïvesi börtönben fogva tartott nők csoportos megerőszakolását; követeli az állítások azonnali, pártatlan, független és hatékony kivizsgálását; emlékeztet arra, hogy amikor az embereket az államok megfosztják szabadságuktól, őket terheli a felelősség az emberek sértetlenségének szavatolása, valamint erőszakos cselekményekkel szembeni védelme tekintetében;

13.  elítéli a 2017-ben elfogadott LMBT-ellenes törvényeket, amelyek előírták a melegházasságok betiltását, és a homoszexualitást a gyermekpornográfiával, a vérfertőzéssel és a gyermekek szexuális kizsákmányolásával együtt említik azon okok között, amelyekre hivatkozva a polgároktól megtagadják a jogkövető magatartást tanúsító igazolás kiállítását; aggodalmát fejezi ki Charlot Jeudy – a Kouraj LGBTIQ érdekképviseleti csoport elnöke – halálának körülményei miatt;

14.  felhívja a haiti kormányt, hogy hozzon létre olyan igazgatási rendszert, amely szavatolja, hogy minden újszülöttet születésekor anyakönyveznek, valamint hozzon intézkedéseket annak érdekében, hogy a születésükkor nem anyakönyvezett személyeket anyakönyvezzék;

15.  felszólít az idősekkel szembeni erőszak elleni szisztematikus küzdelemre;

16.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamoknak, a Bizottság alelnökének / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, a CARIFORUM intézményeinek, Haiti kormányának és parlamentjének, valamint az ENSZ főtitkárának.

(1) HL C 136. E, 2012.5.11., 46. o.
(2) HL C 463., 2018.12.21., 40. o.


EU–USA megállapodás a kiváló minőségű marhahús behozatalára vonatkozó vámkontingens egy részének kiosztásáról ***
PDF 121kWORD 42k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i jogalkotási állásfoglalása az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött, a bizonyos növekedésserkentő hormonokkal nem kezelt állatokból származó marhahús behozataláról, valamint az Amerikai Egyesült Államok által az Európai Unióból származó bizonyos termékekre kivetett emelt vámokról szóló felülvizsgált egyetértési megállapodásban (2014) említett, kiváló minőségű marhahús behozatalára vonatkozó vámkontingens egy részének az Egyesült Államok számára történő kiosztására irányuló megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (10681/2019 – C9-0107/2019 – 2019/0142(NLE))
P9_TA(2019)0075A9-0038/2019

(Egyetértés)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (10681/2019),

–  tekintettel az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között a bizonyos növekedésserkentő hormonokkal nem kezelt állatokból származó marhahús behozataláról, valamint az Amerikai Egyesült Államok által az Európai Unióból származó bizonyos termékekre kivetett emelt vámokról szóló felülvizsgált egyetértési megállapodásban (2014) említett, kiváló minőségű marhahús behozatalára vonatkozó vámkontingens egy részének az Egyesült Államok számára történő kiosztásáról szóló megállapodás tervezetére (10678/2019),

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdésével és 218. cikke (6) bekezdése második albekezdése a) pontjának v. alpontjával összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C9-0107/2019),

–  tekintettel a határozatra irányuló tervezetről szóló, 2019. november 28-i nem jogalkotási állásfoglalására(1),

–  tekintettel eljárási szabályzata 105. cikkének (1) és (4) bekezdésére és 114. cikkének (7) bekezdésére,

–  tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményére,

–  tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság ajánlására (A9-0038/2019),

1.  egyetért a megállapodás megkötésével;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok, illetve az Amerikai Egyesült Államok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0076.


EU–USA megállapodás a kiváló minőségű marhahús behozatalára vonatkozó vámkontingens egy részének kiosztásáról (állásfoglalás)
PDF 134kWORD 47k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i nem jogalkotási állásfoglalása az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött, a bizonyos növekedésserkentő hormonokkal nem kezelt állatokból származó marhahús behozataláról, valamint az Amerikai Egyesült Államok által az Európai Unióból származó bizonyos termékekre kivetett emelt vámokról szóló felülvizsgált egyetértési megállapodásban (2014) említett, kiváló minőségű marhahús behozatalára vonatkozó vámkontingens egy részének az Egyesült Államok számára történő kiosztására irányuló megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (10681/2019 – C9-0107/2019 – 2019/0142M(NLE))
P9_TA(2019)0076A9-0037/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (10681/2019),

–  tekintettel az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között a bizonyos növekedésserkentő hormonokkal nem kezelt állatokból származó marhahús behozataláról, valamint az Amerikai Egyesült Államok által az Európai Unióból származó bizonyos termékekre kivetett emelt vámokról szóló felülvizsgált egyetértési megállapodásban (2014) említett, kiváló minőségű marhahús behozatalára vonatkozó vámkontingens egy részének az Egyesült Államok számára történő kiosztásáról szóló megállapodás tervezetére (10678/2019),

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdésével és 218. cikke (6) bekezdése második albekezdése a) pontjának v. alpontjával összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C9-0107/2019),

–  tekintettel az EU–USA-kapcsolatok állásáról szóló, 2018. szeptember 12-i állásfoglalására(1), a klímadiplomáciáról szóló, 2018. július 3-i állásfoglalására(2) és „Az éghajlatváltozás: európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról a Párizsi Megállapodással összhangban” című, 2019. március 14-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel a Juncker elnök Fehér Házban tett látogatását követő, 2018. július 25-i USA–EU együttes nyilatkozatra (együttes nyilatkozat)(4),

–  tekintettel a 2018. július 25-i EU–USA együttes nyilatkozat végrehajtásáról szóló eredményjelentésre(5),

–  tekintettel a határozattervezetről szóló 2019. november 28-i jogalkotási állásfoglalására(6),

–  tekintettel eljárási szabályzata 105. cikkének (2) bekezdésére,

–  tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság jelentésére (A9-0037/2019),

A.  mivel az EU és az Egyesült Államok között áll fenn a világ legnagyobb volumenű kétoldalú kereskedelmi és beruházási kapcsolata, gazdasági kapcsolataik integrációja a legerősebb a világon, valamint a jelenlegi kereskedelmi feszültségek ellenére is fontos értékeken, továbbá politikai és gazdasági érdekeken osztoznak;

B.  mivel 2009-ben az EU és az USA egyetértési megállapodást kötött (2014-ben felülvizsgálva(7)), amely átmeneti megoldást biztosított a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) belül azzal kapcsolatban régóta fennálló vitára, hogy 1989-ben az EU intézkedéseket vezetett be a mesterséges növekedésserkentő hormonokat tartalmazó marhahús amerikai behozatalára(8); mivel az egyetértési megállapodás 45 000 tonna mennyiségű vámkontingenst hozott létre a hormonokkal nem kezelt marhahúsra vonatkozóan, amely nyitva áll a követelményeknek megfelelő valamennyi beszállító számára WTO tagállamaiban;

C.  mivel 2019-ben a Bizottság tárgyalásokat folytatott a vámkontingens új elosztásáról az Egyesült Államokkal (a teljes 45 000 tonnából 35 000 tonna az Egyesült Államok számára), a többi szállítóval (Ausztrália, Uruguay és Argentína) pedig megállapodott a kvóta fennmaradó részének felosztásáról;

D.  mivel ezt a megállapodást az EU és az USA közötti kereskedelmi feszültségek enyhülésének fényében kell vizsgálni, amelyről a 2018. július 25-i USA–EU együttes nyilatkozatban született megállapodás;

E.  mivel az Egyesült Államok nemzetbiztonsági aggodalmakra hivatkozva 2018. márciusban további vámtarifákat vetett ki az acél- és alumíniumimportra, és azzal fenyegetett, hogy hasonló vámtarifákat vet ki a gépjárművek és gépjárműalkatrészek EU-ból történő behozatalára (a kereskedelem kiterjesztéséről szóló 1962. évi törvény 232. szakasza értelmében);

F.  mivel az EU a WTO-nál megtámadta a dömpingellenes és kiegyenlítő vámok USA általi kivetését a spanyol olajbogyóra(9);

G.  mivel az Egyesült Államok a 2019. október 2-án kiadott WTO választottbírósági határozat(10) alapján 2019. október 18-án az Airbus repülőgépgyártónak nyújtott illegális uniós támogatások miatti megtorlásképpen 7,5 milliárd USD értékű vámot szabott ki az uniós importra, nem is elsősorban az ipari ágazatot veszélyeztetve, többek között 10%-os vámmal a légi járművekre, hanem a mezőgazdasági ágazatok nagy részét egy 25%-os vám kiszabásával;

H.   mivel az Európai Parlament többször is arra ösztönözte az Uniót, hogy vizsgálja meg a Párizsi Megállapodás még ambiciózusabbá tételének lehetőségeit, és az éghajlati célokat valamennyi uniós szakpolitikában, többek között a kereskedelempolitikában is érvényesítse, és sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy az EU által aláírt valamennyi kereskedelmi szerződés teljes mértékben kompatibilis legyen a Párizsi Megállapodással;

1.  üdvözli a régóta húzódó kereskedelmi vita egyik megoldásaként az Egyesült Államokkal kötött megállapodást a vámkontingens egy részének a kiváló minőségű marhahúsra való kiosztásáról, mivel ez pozitív példát mutat az EU és az USA közötti tárgyalásos megoldásra;

2.  üdvözli és tudomásul veszi, hogy az EU-ba hormonokkal nem kezelt marhahúst exportáló többi WTO-tagország vállalta, hogy támogatja ezt a megállapodást azáltal, hogy elfogadja, hogy a kvóta túlnyomó részét az Egyesült Államok kapja meg; tudomásul veszi, hogy a Bizottság szerint nem nyújtottak ellentételezést ezen WTO-tagországoknak, amiért támogatják a megállapodást;

3.  megjegyzi, hogy a megállapodás nem érinti a marhahús uniós piacra jutásának jelenlegi szintjeit, és a nem hormonkezelt marhahúsra vonatkozó uniós piacra jutási összkvótát nem szabad növelni; tudomásul veszi, hogy a megállapodás nem gyengítheti a kvóta technikai jellemzőit – többek között a termékek minőségét és nyomonkövethetőségét –, amelyek a 481/2012/EU rendelet(11) II. mellékletében kerülnek meghatározásra, hogy biztosítani lehessen az európai fogyasztók legmagasabb szintű védelmét; megjegyzi, hogy a megállapodás nem érinti a bizonyos növekedési hormonokkal kezelt állatokból származó marhahús Unióba történő behozatalára vonatkozó tilalmat;

4.  támogatja a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy méltányos és kiegyensúlyozott megoldást találjon a jelenlegi kereskedelmi feszültségek enyhítésére, többek között e megállapodás révén; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy tárgyalásos megoldásokat találjanak; megjegyzi, hogy az EU minden tőle telhetőt megtett a jelenlegi kereskedelmi feszültségek enyhítése érdekében; felhívja az Egyesült Államokat, hogy e tekintetben működjön együtt az EU-val; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Egyesült Államok 2019. november 4-én hivatalosan bejelentette a Párizsi Megállapodásból való kilépését; emlékeztet arra, hogy az EU közös kereskedelempolitikájának hozzá kell járulnia a Párizsi Megállapodás előmozdításához és végrehajtásához;

5.   hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ezt a megállapodást megkülönböztessék az USA és az EU között folyamatban lévő egyéb kereskedelmi tárgyalásoktól, amelyek során a mezőgazdasági ágazatot nem kellene bevonni;

6.  tudomásul veszi, hogy nem történt előrelépés az együttes nyilatkozat végrehajtása terén, bár az EU teljesíti a kereskedelmi feszültségek enyhítését célzó célkitűzéseket, ahogyan az a nyilatkozatban szerepel;

7.  sajnálja, hogy ez idáig az USA nem hajlandó együttműködni az EU-val a mindkét fél repülőgépipara szempontjából méltányos és kiegyensúlyozott megoldáson a régóta fennálló Airbus/Boeing-vitában, és felszólítja az USA-t, hogy a vita megoldása érdekében kezdjen tárgyalásokat; aggodalmát fejezi ki az Egyesült Államok által hozott intézkedések miatt, amelyek az európai légi közlekedési ágazatot és számos agrár-élelmiszeripari terméket érintenek; felhívja a Bizottságot, hogy vezessen be támogató intézkedéseket az európai termelők számára;

8.  felhívja az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza az acélra és az alumíniumra, valamint az olajbogyóra kivetett további vámtarifáit, és vonja vissza azon fenyegetését, hogy további vámtarifákat vet ki a gépjárművekre és gépjárműalkatrészekre;

9.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok, illetve az Amerikai Egyesült Államok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0342.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0280.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0217.
(4) https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/STATEMENT_18_4687
(5) https://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2019/july/tradoc_158272.pdf
(6) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0075.
(7) Felülvizsgált egyetértési megállapodás az Amerikai Egyesült Államokkal a bizonyos növekedésserkentő hormonokkal nem kezelt állatokból származó marhahús behozataláról, valamint az Amerikai Egyesült Államok által az Európai Unióból származó bizonyos termékekre kivetett emelt vámokról (HL L 27., 2014.1.30., 2. o.).
(8) Az Európai Unió és az Egyesült Államok 2014. április 17-i közös közleménye a húsra és húskészítményekre (hormonokra) vonatkozó intézkedésekről (WT/DS26/29).
(9) Dömpingellenes és kiegyenlítő vámok kivetése az érett spanyol olajbogyóra: Az Európai Unió 2019. május 17-i kérelme vizsgálóbizottság létrehozására (WT/DS577/3).
(10) Az Európai Közösségek és egyes tagállamai – A nagy polgári légi járművek kereskedelmét érintő intézkedések: Az Egyesült Államok hivatkozása az SCM-megállapodás 7. cikke (9) bekezdésére, valamint a 2019. október 4-i vitarendezési egyetértési megállapodás 22. cikke (7) bekezdésére (WT/DS316/42).
(11) A Bizottság 481/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. június 7.) a kiváló minőségű marhahúsra vonatkozó vámkontingens kezelésére alkalmazandó szabályok megállapításáról (HL L 148., 2012.6.8., 9. o.).


A bolíviai helyzet
PDF 130kWORD 46k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása a bolíviai helyzetről (2019/2896(RSP))
P9_TA(2019)0077RC-B9-0187/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a bolíviai választási folyamatról szóló, 2019. október 22-i, valamint a bolíviai helyzetről szóló, 2019. november 15-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) bolíviai választási megfigyelő missziójának 2019. október 21-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a bolíviai választási folyamat ellenőrző csoportjának 2019. november 10-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Michelle Bachelet 2019. november 16-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a Bolíviában 2016. február 21-én megtartott alkotmányos népszavazásra,

–  tekintettel a bolíviai helyzettel kapcsolatos korábbi állásfoglalásaira,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

–  tekintettel az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága által Bolíviáról kiadott legutóbbi sajtónyilatkozatokra, különösen a 2019. október 23-i, november 12-i és november 19-i sajtónyilatkozatokra,

–  tekintettel Bolívia alkotmányára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel 2019. október 20-án Bolíviában rendkívül polarizált környezetben került sor az elnöki és parlamenti választásokra, mivel Evo Morales elnök ellentmondásos alak, és ez az ellentmondás övezte elnökjelöltségének elfogadását;

B.  mivel Evo Morales, miután 2016-ban nem nyert meg egy, a bolíviai alkotmány módosítását célzó népszavazást, az Alkotmánybíróság jóváhagyásával versenybe szállt negyedik elnöki mandátumáért, amely döntés egyértelműen a bolíviai igazságszolgáltatás függetlenségének hiányáról tanúskodott;

C.  mivel miután a szavazatok több mint 80%-át az előzetes eredmények gyors és biztonságos továbbításának rendszere (TREP) számba vette, a Legfelsőbb Választási Bíróság leállította az előzetes eredmények közzétételét; mivel ezen a ponton a számadatok egyértelműen azt mutatták, hogy a szavazás második fordulójára van szükség; mivel 24 órával később a Legfelsőbb Választási Bíróság „megmagyarázhatatlan trendváltozást mutató adatokkal állt elő, amelyek drasztikusan megváltoztatták a választások kimenetelét és a választási folyamatba vetett bizalom elvesztését eredményezték”, amint azt az AÁSZ megállapította; mivel a Legfelsőbb Választási Bíróság kizárta a választások második fordulójának lehetőségét azon az alapon, hogy az élen álló két jelölt között szükséges 10%-os különbség teljesült;

D.  mivel a Legfelsőbb Választási Bíróság intézkedései nemcsak az ellenzéki jelöltek támogatói, hanem a nemzeti és nemzetközi megfigyelők és a nemzetközi közösség többsége körében is zavart és csalás gyanúját keltették;

E.  mivel Morales elnök már azelőtt önmagát hirdette ki nyilvánosan a választások győztesének, mielőtt valamennyi hivatalos eredményt továbbították és nyilvánosan bejelentették volna;

F.  mivel az AÁSZ, az EU és a nemzetközi közösség komoly aggodalmának adott hangot a szavazatszámlálás indokolatlan megszakítása miatt, jelezve a választási bizottság megfigyelőinek esetlegesen elfogult hozzáállását; mivel a hazai és a nemzetközi partnerek azt ajánlották, hogy a politikai válságból való kilábalás érdekében szervezzék meg a választások második fordulóját;

G.  mivel a szavazatszámlálás váratlan megszakítása és Morales elnök győzelmének kikiáltása tömeges tiltakozásokhoz és az ellenzéket támogatók, valamint Morales elnök támogatóinak mozgósításához vezetett; mivel ezek a tüntetések komoly aggodalmat keltettek az egész nemzetközi közösségben, és eddig legalább 32 ember halálát okozták, több százan megsebesültek és több mint 600 személyt letartóztattak; mivel az ország élelmiszer- és üzemanyaghiánnyal küzdött, ami súlyos következményekkel jár a civil lakosságra nézve a Moralest támogatók által emelt úttorlaszok miatt; mivel aggodalomra ad okot az erőszak, a szükségtelen és aránytalan mértékű erőszak biztonsági erők általi állítólagos alkalmazása és a társadalom széttöredezése;

H.  mivel a választás lebonyolításáért felelős szerv nem volt hiteles, és egyik tagja a számlálás során le is mondott; mivel az ellenzék nem ismerte el az ilyen körülmények között tartott választások eredményeit, és elítélte az állítólagos választási csalást;

I.  mivel az EU nem küldött teljes körű felhatalmazással rendelkező uniós választási megfigyelő missziót, és az EU-t csak egy három alacsonyabb rangú tisztviselőből álló kis technikai csoport képviselte;

J.  mivel a bizalom helyreállítása érdekében mind a kormány, mind a választási hatóságok elfogadták az AÁSZ szakmai csapata által végzett kötelező erejű technikai ellenőrzést; mivel ez az ellenőrzés az ENSZ főtitkárának támogatását élvezte;

K.  mivel 2019. november 10-én az OAS által végzett ellenőrzés súlyos szabálytalanságokat és a szavazás során elkövetett manipulációkat tárt fel, felszólított a választási eredmények érvénytelenítésére, és új választási folyamatot javasolt, amelyet a hiteles választások lebonyolításának biztosítása érdekében új választási hatóságok részvételével kell megvalósítani;

L.  mivel az AÁSZ ellenőrzési jelentésének 2019. november 10-i bemutatása után – amely a választási folyamat érvénytelenítésére és újbóli megtartására szólított fel – számos magas rangú állami tisztviselő, köztük az elnök, az alelnök, a szenátus elnöke és a választási testület képviselői lemondtak; mivel Evo Morales és kormányának néhány más tagja lemondani kényszerült, és úgy döntött, hogy elhagyja az országot és lemond tisztségéről; mivel a fegyveres erők magas rangú tagjai Evo Morales korábbi elnök lemondását javasolták; mivel a fegyveres erőknek és a rendőrségnek tartózkodniuk kell a politikai folyamatok befolyásolásától, és polgári ellenőrzés alatt kell állniuk;

M.  mivel Jeanine Añez ellentmondásos rendeletet írt alá, amely megvédi a fegyveres erőket a közrend helyreállítása ürügyén elkövetett cselekmények miatti bűntetőeljárás alá vonástól;

N.  mivel számos lemondás következtében Jeanine Áñez második alelnök jogosulttá vált az ideiglenes elnöki tisztség betöltésére, hogy haladéktalanul új elnökválasztást írjon ki, ami az egyetlen demokratikus és alkotmányos módja a jelenlegi válság megoldásának;

O.  mivel 2019. november 23-án a bolíviai parlament alsó- és felsőháza is egyhangúan jóváhagyta azt a jogszabályt, amely megnyitja az utat az új elnökválasztás előtt, és amelyet ezt követően Añez ideiglenes elnök írt alá; mivel a jóváhagyott jogszabály megtiltja a két egymást követő elnöki mandátumot betöltők számára, hogy jelöltként ismét indulhassanak a választásokon, így Evo Moralesnek nincs joga elindulni a választásokon;

1.  üdvözli, hogy a parlament mindkét háza jóváhagyta a következő elnökválasztás előkészítésére vonatkozó jogszabályt, de úgy véli, hogy a stabilitás helyreállításához Bolíviában a lehető leghamarabb új választásokra van szükség, és ezért az átlátható választások biztosítása érdekében támogatja egy új, független választási bíróság kijelölésének célkitűzését; felhívja az ideiglenes hatóságokat, hogy vállaljanak felelősséget az eljárás hitelességéért azáltal, hogy megfelelően lebonyolított és inkluzív választásokat szerveznek, ahol az összes politikai szereplőnek lehetősége van arra, hogy a bolíviai joggal és az alkotmányos renddel összhangban versenyezzenek;

2.  elítéli a bolíviai hatóságok átláthatóságának és hitelességének hiányát, valamint a csalásra tett kísérletüket, mivel ezáltal aláásták a bolíviai polgárok azon jogát, hogy szabadon és demokratikusan választhassák meg elnöküket; úgy véli, hogy súlyos bűncselekmény a választási csalásra tett kísérlet; emlékeztet arra, hogy a bolíviai jogszabályok értelmében érvényteleníteni kell a választásokat, és az ilyen jogellenes folyamatokban részt vevő személyeket és szervezeteket automatikusan ki kell zárni a választási testületekből;

3.  határozottan elutasítja a 2019. október 20-i választásokat követő erőszakot és pusztítást, részvétét fejezi ki az áldozatok valamennyi családtagjának, és a felelősök igazságszolgáltatás elé állítására hív fel;

4.  teljes támogatásáról biztosítja és elismeri a Bolíviában rendkívül nehéz körülmények között dolgozó AÁSZ választási megfigyelőinek munkáját;

5.  üdvözli a döntést, hogy a tiltakozások területéről kivonják a katonaságot, és hogy visszavonják a törvényt, amely széles mérlegelési jogkört biztosít számukra az erőszak alkalmazásához; felhívja a biztonsági erőket, hogy a biztonság és a közrend fenntartása során járjanak el arányosan és tanúsítsanak önmérsékletet; felszólít az erőszak gyors, pártatlan és átlátható kivizsgálására, valamint a felelősök bíróság elé állítására;

6.  felhívja az új ideiglenes hatóságokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a helyzet megváltoztatása és a választási folyamatba vetett bizalom helyreállítása érdekében; párbeszéd kialakítására szólít fel, amelynek célja, hogy a jelenlegi válságból való kilábalás érdekében és a politikai megtorlást elkerülve egy újonnan megalakult választási testülettel karöltve haladéktalanul szervezzenek új, demokratikus, inkluzív, átlátható és tisztességes választásokat; felhívja az ügyvivő kormányt, hogy ne hozzon olyan megszorító intézkedéseket, amelyek súlyosbíthatják a helyzetet;

7.  amelyek hozzájárulnak a felek között kötendő, a szabad, inkluzív és átlátható választásoknak az alkotmányban foglalt ütemtervvel összhangban történő megtartásáról szóló megállapodáshoz;

8.  újólag megerősíti, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének tiszteletben tartása, a politikai pluralizmus, valamint a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartása valamennyi bolíviai állampolgár, így a földműves őslakos népek számára is alapvető jogok, valamint a demokrácia és a jogállamiság alapvető pillérei;

9.  kéri, hogy az új választási folyamatra hiteles és átlátható nemzetközi megfigyelők jelenlétében kerüljön sor, akik szabadon cselekedhetnek és megoszthatják független megfigyeléseiket;

10.  kinyilvánítja, hogy kész segítséget nyújtani egy ilyen választási folyamatban, és felszólítja az alelnököt/főképviselőt, hogy küldjön a helyszínre teljes körű felhatalmazással rendelkező uniós választási megfigyelő missziót;

11.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, Bolívia kormányának, valamint az Andok Parlamentnek és az Euro–Latin-amerikai Parlamenti Közgyűlésnek.


Éghajlati és környezetvédelmi vészhelyzet
PDF 123kWORD 43k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása az éghajlati és környezeti vészhelyzetről (2019/2930(RSP))
P9_TA(2019)0078RC-B9-0209/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

–  tekintettel az UNFCCC feleinek 21. konferenciáján (COP 21) Párizsban, 2015. december 12-én elfogadott megállapodásra (Párizsi Megállapodás),

–  tekintettel az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezményére,

–  tekintettel az éghajlatváltozás káros hatásaival kapcsolatos legfrissebb és legátfogóbb tudományos bizonyítékokra, amelyeket az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek (IPCC) „Az 1,5°C-os globális felmelegedés” című különjelentése, 5. értékelő jelentése és annak összefoglaló jelentése, az éghajlatváltozásról és a földhasználatról szóló különjelentése, valamint a változó éghajlattal összefüggésben az óceánról és a krioszféráról szóló különjelentése is ismertet,

–  tekintettel a biológiai sokféleség erőteljes csökkenésére, amelyet a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform biológiai sokféleséggel és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos 2019. május 29-i átfogó értékelő jelentéséről a politikai döntéshozók számára készített összefoglaló is leír;

–  tekintettel az UNFCCC feleinek a spanyolországi Madridban 2019. december 2. és 13. között megrendezendő 25. konferenciájára (COP 25),

–  tekintettel az UNFCCC feleinek 2020 decemberében tartandó 26. konferenciájára, és arra, hogy a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel összhangban az UNFCCC valamennyi felének növelnie kell nemzeti szinten meghatározott hozzájárulását,

–  tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 2020. októberben, a kínai Kunmingban rendezendő 15. konferenciájára (COP 15), amelyen a feleknek dönteniük kell a biológiai sokféleség csökkenésének megállítását célzó, 2020 utáni globális keretről,

–  tekintettel „Az éghajlatváltozás: európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról a Párizsi Megállapodással összhangban” című, 2019. március 14-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az ENSZ 2019. évi, Madridban (Spanyolország) tartandó éghajlatváltozási konferenciájáról (COP 25) szóló, 2019. november 28-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel a globális felmelegedés mértékének 1,5°C alatt tartásához és a biológiai sokféleség jelentős csökkenésének elkerüléséhez elengedhetetlen az azonnali és ambiciózus fellépés;

B.  mivel ennek a fellépésnek a tudományon kell alapulnia és abba társadalmilag kiegyensúlyozott és fenntartható módon be kell vonni a polgárokat, valamint a társadalom és a gazdaság valamennyi ágazatát, az ipart is beleértve; mivel a fellépésnek támogatnia kell gazdaságaink versenyképességét, és határozott szociális és inkluzív intézkedéseknek kell kísérniük olyan igazságos és méltányos átmenet biztosítása érdekében, amely támogatja a munkahelyteremtést, és tiszteletben tartja a magas szintű jólét, valamint a magas színvonalú munkahelyek és képzés szükségességét;

C.  mivel soha semmilyen vészhelyzetet sem szabad a demokratikus intézmények aláásására, sem pedig az alapvető jogok veszélyeztetésére felhasználni; mivel minden intézkedést mindenkor demokratikus folyamat révén fognak elfogadni;

1.  megállapítja, hogy éghajlati és környezeti vészhelyzet áll fenn; felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és az összes globális szereplőt – kinyilvánítva egyúttal saját kötelezettségvállalását is –, hogy sürgősen tegyék meg a szükséges konkrét lépéseket e fenyegetés leküzdése és megfékezése érdekében, még mielőtt túl késő lenne;

2.  nyomatékosan kéri az új Bizottságot, hogy teljeskörűen értékelje valamennyi idevágó jogalkotási és költségvetési javaslat éghajlati és környezeti hatását, továbbá biztosítsa, hogy a javaslatok maradéktalanul összeegyeztethetők legyenek a globális felmelegedés mértékének 1,5°C-ra való korlátozására irányuló célkitűzéssel, és hogy ne járuljanak hozzá a biológiai sokféleség csökkenéséhez;

3.  elismeri intézményi felelősségét szénlábnyomának csökkentésében; javasolja saját intézkedések elfogadását a kibocsátások csökkentésére, ideértve járműflottájának nulla kibocsátású járművekkel való felváltását is, és felhív minden tagállamot, hogy állapodjanak meg egyetlen székhelyben az Európai Parlament számára;

4.  nyomatékosan kéri az új Bizottságot, hogy különösen mezőgazdasági, kereskedelmi, közlekedési, energiaügyi és infrastrukturális beruházási politikáinak mélyreható reformja révén foglalkozzon az éghajlati és környezeti vészhelyzettel kapcsolatos jelenlegi uniós politikák következetlenségeivel;

5.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0217.
(2) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0079.


Az ENSZ 2019. évi éghajlatváltozási konferenciája (COP25)
PDF 230kWORD 70k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása az ENSZ 2019. évi, Madridban (Spanyolország) tartandó éghajlatváltozási konferenciájáról (COP25) (2019/2712(RSP))
P9_TA(2019)0079B9-0174/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

–  tekintettel az UNFCCC részes feleinek 21. konferenciáján (COP21) Párizsban, 2015. december 12-én elfogadott megállapodásra (Párizsi Megállapodás),

–  tekintettel az UNFCCC részes feleinek 24. konferenciájára (COP24) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek 14. találkozójára (CMP14), valamint a felek 2018. december 2. és 14. között Katowicében (Lengyelország) megrendezett konferenciája első ülésének harmadik részére, amely a Párizsi Megállapodás feleinek találkozójaként szolgált(CMA1.3),

–  tekintettel az UNFCCC részes felei konferenciája Elnökségének 2019. november 1-én hozott határozatára, amelyben elfogadják a soron következő elnök, Chile kormányának a COP25 Madridban (Spanyolország) 2019. december 2. és 13. közötti megtartására irányuló javaslatát,

–  tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjére és a fenntartható fejlesztési célokra,

–  tekintettel az ENSZ főtitkára által szervezett és 2019. szeptember 23-án megrendezett éghajlat-politikai csúcstalálkozóra,

–  tekintettel az ENSZ 2018-as katowicei (Lengyelország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP24) szóló, 2018. október 25-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel „Az éghajlatváltozás: európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról a Párizsi Megállapodással összhangban” című, 2019. március 14-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a Bizottság „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című, 2018. november 28-i közleményére (COM(2018)0773),

–  tekintettel az Európai Tanács 2019. június 20-i következtetéseire,

–  tekintettel a Tanács 2019. október 4-i következtetéseire,

–  tekintettel arra, hogy Lettország és az Európai Bizottság 2015. március 6-án benyújtotta az EU és tagállamai tervezett nemzeti hozzájárulását az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez,

–  tekintettel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek (IPCC) az 1,5°C-os globális felmelegedésről szóló különjelentésére, 5. értékelő jelentésére és annak összefoglaló jelentésére, az éghajlatváltozásról és a földhasználatról szóló különjelentésére, valamint a változó éghajlat összefüggésében az óceánról és a krioszféráról szóló különjelentésére,

–  tekintettel a Globális Alkalmazkodási Bizottság éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló kiemelt jelentésére,

–  tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) 2018 novemberében közzétett összefoglaló jelentésére (a kibocsátási szakadékokról szóló 2018. évi jelentés) és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban tapasztalható szakadékról szóló, 2018. évi negyedik jelentésére,

–  tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által 2019. április 2-án közzétett, „Az európai éghajlati szélsőségek okozta gazdasági veszteségek” című mutató-értékelésre,

–  tekintettel a Meteorológiai Világszervezetnek (WMO) az éghajlat 2018. évi globális helyzetéről szóló, 2019. márciusi nyilatkozatára, valamint az üvegházhatású gázok helyzetéről 2018. november 22-én kiadott 14. sz. közleményére,

–  tekintettel a szolidaritásról és a méltányos átmenetről szóló sziléziai nyilatkozatra, az „Erdők az éghajlatért” című sziléziai miniszteri nyilatkozatra, valamint az elektromágneses mobilitást és a zéró kibocsátású közlekedést célzó „Diving Change Together Partnership for Electromobility and Zero Emission Transport” című partnerségre, amelyeket a COP24 éghajlatváltozási konferencián írtak alá,

–  tekintettel a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform (IPBES) biológiai sokféleséggel és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos 2019. május 29-i globális értékelő jelentéséről a politikai döntéshozók számára készített összefoglalóra,

–  tekintettel a természetre, az emberekre és a gazdaságra vonatkozó cselekvési tervről szóló, 2017. november 15-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel az éghajlatra vonatkozó legújabb tudományos információkról szóló, az ENSZ 2019-es éghajlat-politikai csúcstalálkozójának tudományos tanácsadó csoportja által „Egyesülve a tudományban” címmel összeállított magas szintű összefoglaló jelentésre,

–  tekintettel az éghajlatváltozásról szóló, 2019. áprilisi Eurobarométer-felmérésre,

–  tekintettel a Tanácsnak (O-000029/2019 – B9‑0055/2019) és a Bizottságnak (O-000030/2019 – B9‑0056/2019) az ENSZ 2019. évi, Madridban (Spanyolország) tartandó éghajlatváltozási konferenciáján (COP25) feltett kérdésekre,

–  tekintettel eljárási szabályzata 136. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel a Párizsi Megállapodás 2016. november 4-én lépett hatályba; mivel a 2019. november 19-i állás szerint az UNFCCC 197 részes fele közül 187 nyújtotta be az ENSZ-hez a megerősítési, elfogadási, jóváhagyási, illetve csatlakozási okiratait;

B.  mivel 2015. március 6-án az EU és tagállamai benyújtották az Éghajlatváltozási Keretegyezményhez kapcsolódó tervezett nemzeti hozzájárulásukat, kötelezettséget vállalva ezáltal az iránt, hogy 2030-ig készek legalább az 1990. évi szint 40%-ára csökkenteni az üvegházhatású gázok (ÜHG) hazai kibocsátását;

C.  mivel a Párizsi Megállapodás aláírói által eddig tett kötelezettségvállalások nem lesznek elegendők a megállapodás közös céljának eléréséhez; mivel az EU és tagállamai által benyújtott jelenlegi, nemzetileg meghatározott hozzájárulás nincs összhangban a Párizsi Megállapodásban meghatározott célokkal, és felülvizsgálatra szorul;

D.  mivel az IPCC-nek az 1,5°C-os globális felmelegedésről szóló jelentése bizonyítja, hogy az 1,5 °C-os hőmérséklet-növekedés hatása valószínűleg lényegesen kevésbé lenne súlyos, mint a 2°C-os növekedésé;

E.  mivel az elmúlt négy év – 2015–2018 között – volt a globálisan jegyzett négy legmelegebb év, és 2018-ban rekordmagas volt a globális szén-dioxid-kibocsátás; mivel 2019 júliusa volt a valaha mért legmelegebb hónap, és a 2019-es évben is folytatódik a jelenlegi tendencia, és ezzel a WMO szerint a 2015–2019-es időszak jó úton halad a felé, hogy az eddig nyilvántartott legmelegebb öt év legyen;

F.  mivel a WMO szerint 2018-ban a globális CO2-koncentráció 407,8 ppm (részecske per millió) volt, 2,2 ppm-mel több, mint 2017-ben, és a CO2-kibocsátások a jelenlegi pályán haladva 2019 végére elérik vagy akár meg is haladják majd a 410 ppm-et;

G.  mivel világszerte 185 országban került sor klímasztrájkokra egy globális mozgalom részeként, és 2019 szeptemberében az éghajlat ügyében elért eddigi legnagyobb mértékű mozgósítás keretében rekordszámú ember, 7,6 millió fő vonult ki az utcákra;

H.  mivel a Párizsi Megállapodás preambulumában elismeri, hogy „fontos az összes ökoszisztéma, köztük az óceánok sértetlenségének biztosítása”, és az UNFCCC 4. cikke (1) bekezdésének d) pontja hangsúlyozza, hogy a részes feleknek elő kell segíteniük a fenntartható gazdálkodást, valamennyi üvegházhatású gáz nyelőinek és tározóinak megóvását és kapacitásuk megerősítését, beleértve a biomasszát, az erdőket és az óceánokat, valamint az egyéb szárazföldi, partvidéki és tengeri ökológiai rendszereket;

I.  mivel Chile mint a COP25 soron következő elnöke már jelezte, hogy az óceánoknak a globális felmelegedés elleni küzdelemben betöltött szerepét kívánja kiemelni, amely döntést még inkább megalapozottnak lehet tekinteni, miután az IPCC közzétette az óceánok felmelegedéséről szóló új, riasztó jelentését;

J.  mivel az erdők jelentős mértékben hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz; mivel az EU ÜHG-kibocsátásainak körülbelül 10%-át a növekvő erdők nyelik el; mivel az erdőirtás a globális ÜHG-kibocsátás majdnem 20%-áért felel, és különösen az állattartás, a szója- és a pálmaolaj-termelés ipari méretű bővítése áll ennek hátterében, ideértve az uniós piacra szánt ilyen termékeket; mivel az EU-nak csökkentenie kell az erdőirtáshoz való közvetett hozzájárulását („fogyasztással összefüggő erdőirtás”), amelyért felelősséggel tartozik;

K.  mivel a Parlament már többször kérte a Bizottságot, egyebek mellett az éghajlatváltozásról szóló, 2019. március 14-i állásfoglalásában, hogy vizsgálja meg a szén-dioxid-árazást azokban az ágazatokban, amelyek még nem tartoznak az Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerébe;

L.  mivel az éghajlatváltozás aránytalanul sújtja a fejlődő országokat, annak ellenére, hogy jóval kevesebb CO2-t bocsátanak ki, mint a fejlett országok;

1.  emlékeztet rá, hogy az éghajlatváltozás az emberiség előtt álló egyik legjelentősebb kihívás, és hogy világszerte az összes államnak és szereplőnek minden erejével küzdenie kell ellene; hangsúlyozza, hogy a kellő időben végrehajtott nemzetközi együttműködés, a szolidaritás, valamint az együttes fellépés iránti koherens és állhatatos elköteleződés jelenti az egyetlen megoldást a bolygó megóvása iránti kollektív felelősségünk vállalásához;

2.  elismeri, hogy az éghajlatváltozás súlyos kockázatai központi szerepet töltenek be az emberek aggályaiban; emlékeztet arra, a 2019-es Eurobarométer-felmérés szerint az uniós polgárok 93%-a súlyos problémának tartja az éghajlatváltozást; üdvözli, hogy világszerte az emberek – és különösen a fiatalabb generációk – egyre tevékenyebben küzdenek az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén; üdvözli, hogy fokozottabb közös ambícióra és gyors fellépésre hívnak fel annak érdekében, hogy teljesüljenek a Párizsi Megállapodás céljai, és hogy ne lépjük túl az 1,5°C-os határértéket; sürgeti a nemzeti, regionális és helyi kormányzatokat, valamint az EU-t is, hogy feleljenek ezekre a felhívásokra;

3.  elismeri, hogy az ambiciózus és inkluzív uniós éghajlatpolitikához és intézkedésekhez elengedhetetlen a lakosság támogatása; úgy véli, hogy ennek tükröződnie kell az EU éghajlatváltozás kezelésére irányuló erőfeszítéseiben;

4.  kiemeli, hogy az éghajlatváltozás terhe már most is túlnyomórészt a világ déli országaira nehezedik, és ez a jövőben is így lesz, és hogy a világ déli országait jobban veszélyeztetik az éghajlatváltozás negatív hatásai – amelyeket károk és veszteségek formájában már igencsak megtapasztaltak, és amelyekhez kevésbé tudnak alkalmazkodni –, mint a világ északi országait, valamint hogy a világ déli országai a világ északi országainál lényegesen kisebb mértékben járultak hozzá az éghajlatváltozáshoz;

5.  emlékeztet arra, hogy a Párizsi Megállapodás preambuluma kulcsfontosságú jogként ismeri el az egészséghez való jogot; hangsúlyozza, hogy az UNFCCC 4. cikke (1) bekezdésének f) pontja kimondja, hogy valamennyi félnek "például nemzeti szinten megfogalmazott hatástanulmányok készítésével – megfelelő módszereket" kell alkalmaznia, "tekintettel az éghajlatváltozás mérséklését vagy az ahhoz való alkalmazkodást célzó programoknak és intézkedéseknek a gazdaságra, a közegészségre és a környezet minőségére gyakorolt káros hatásainak csökkentésére”; úgy véli, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó nemzeti tervekben és az UNFCCC-nek szóló nemzeti közleményekben ki kell térni az egészségre;

6.  sajnálatát fejezi ki annak ténye miatt, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos fenntartható fejlődési célok mutatói nem terjednek ki az egészségre; tudomásul veszi mindazonáltal, hogy ennek a helyzetnek az orvoslása az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNFCCC részéről a tudományos kutatási kezdeményezések keretében folyamatban van; üdvözli az ENSZ egyetemes egészségügyi ellátásról szóló, 2019. szeptember 23-i magas szintű politikai nyilatkozatának az elfogadását;

7.  felismeri, hogy a COP21 konferencián vállalt éghajlat-politikai és környezetvédelmi törekvések megvalósítása nélkül a fenntartható fejlődési célok többségének elérése szinte lehetetlen lesz;

8.  kiemeli, hogy az éghajlatváltozás közvetlen hatásai máris érezhetők; hangsúlyozza, hogy a Globális Alkalmazkodási Bizottság jelentése szerint az éghajlatváltozás miatt 2030-ig több mint 100 millió ember válhat szegénnyé, és a terményhozamok 2050-ig 5–30%-kal csökkenhetnek, megszüntetve különösen a veszélyeztetett területek élelmezésbiztonságát;

9.  hangsúlyozza, hogy a globális felmelegedés mérséklésének hiánya várhatóan át fogja formálni a világgazdaságot, és 2100-ig 23%-kal csökkenteni fogja a világban az átlagjövedelmeket, növelve a világban a jövedelmek egyenlőtlenségét; hangsúlyozza, hogy az előzetes becslésekkel szemben a várható globális veszteségek hozzávetőlegesen egyenes arányban állnak a globális középhőmérséklettel, és a közepes veszteségek sokszorosan meghaladják a vezető modellek által jelzett értékeket(4);

Az éghajlatváltozás elleni fellépés tudományos alapja

10.  hangsúlyozza, hogy az IPCC 1,5°C-os globális felmelegedésre vonatkozó különjelentése tekinthető a legátfogóbb és legfrissebb tudományos értékelésnek a Párizsi Megállapodással összhangban álló éghajlatváltozás-enyhítési módozatok tekintetében; hangsúlyozza, hogy e jelentés szerint ahhoz, hogy jó esély legyen a globális hőmérsékletemelkedés 1,5°C alatt tartására 2100-ig – úgy, hogy a felmelegedés nem vagy csak korlátozottan lépi túl ezt a küszöböt –, legkésőbb 2067-re világszinten el kell érni az ÜHG-kibocsátásások nulla nettó szintjét, és 2030-ra évente 27,4 Gt CO2-egyenértékre kell korlátozni a világszintű ÜHG-kibocsátást; hangsúlyozza, hogy e megállapítások fényében, valamint a Párizsi Megállapodással összhangban az EU-nak globális vezetőként, a világ többi vezető gazdaságával együtt arra kell törekednie, hogy a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2050-re elérje az ÜHG-kibocsátások nulla nettó szintjét;

11.  kiemeli, hogy az IPCC éghajlatváltozásról és földhasználatról szóló különjelentése hangsúlyozza a globális felmelegedés földterületekre gyakorolt különösen drámai hatásait; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az elsősorban a nem fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokból adódó, az emberi tevékenység által előidézett talajromlás és a földhasználat fokozódó zavarai, így például az erdőtüzek, tovább csökkentik a talaj képességét arra, hogy szénelnyelőként működjön; hangsúlyozza, hogy e drámai következmények várhatóan rosszabbodni fognak, ha a jelenlegi globális trendek folytatódnak;

12.  kiemeli azt a tényt, hogy a változó éghajlat összefüggésében az óceánról és a krioszféráról szóló IPCC-különjelentés hangsúlyozza, hogy az éghajlati mechanizmusok az óceáni és tengeri ökoszisztémák egészségétől függenek, amelyet jelenleg a globális felmelegedés, a szennyezés, a tengeri biológiai sokféleség túlzott kizsákmányolása, az emelkedő tengerszintek, a savasodás, az oxigénszint csökkenése, a tengeri hőhullámok, a gleccserek és a tengeri jég példátlan olvadása, valamint a tengerpart eróziója sújt; hangsúlyozza továbbá a jelentésnek a tengeri ökoszisztémákat, a part menti gazdaságokat és megélhetéseket érintő súlyos kockázatokra vonatkozó megállapításait; emlékeztet arra, hogy az óceán az éghajlatváltozás mérséklésére és az annak hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló megoldás részét képezi; hangsúlyozza, hogy a COP25 konferencia lesz az legelső „kék COP’; felhívja ezért az EU-t, hogy kiemelt helyen kezelje az óceánokat az európai zöld megállapodás napirendjében, és az éghajlatra vonatkozóan folyamatban lévő nemzetközi tárgyalások napirendjének élén szerepeltesse az óceánokat;

13.  aggodalmának ad hangot az UNEP kibocsátási szakadékról szóló 2018. évi jelentésének megállapításai és leginkább amiatt, hogy a jelenlegi, feltételhez nem kötött nemzetileg meghatározott hozzájárulások távolról sem elegendők a Párizsi Megállapodás szerinti, jóval 2°C alatti hőmérséklet-emelkedés betartásához, és ehelyett – becslések szerint – 2100-ra várhatóan 3,2°C-os hőmérséklet-emelkedést fognak eredményezni(5), feltételezve, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés a 21. században következetesen folytatódik; kiemeli, hogy 3,2°C-os felmelegedés esetén nagy a kockázata bizonyos fordulópontok túllépésének és erőteljes további felmelegedés elindulásának;

14.  aggodalmának ad hangot az ENSZ 2019-es éghajlat-politikai csúcstalálkozójára készült magas szintű összefoglaló jelentés („Egyesülve a tudományban”) megállapításai miatt, nevezetesen azzal kapcsolatban, hogy a szénből eredő kibocsátások növekedése 2017-ben újra megindult, és hogy a fosszilis tüzelőanyagokból eredő CO2-kibocsátások éves növekedése 2018-ban új csúcsot ért el, ami riasztó és példátlan légköri ÜHG-koncentrációkhoz vezetett;

15.  hangsúlyozza, hogy a nemzetileg meghatározott hozzájárulások jelenlegi szintjét ötszörösére kell emelni ahhoz, hogy ne lépjük túl az 1,5°C-os határt; kiemeli, hogy ez a globális törekvés technikailag még mindig megvalósítható, és számos, a környezetet és a lakosság egészségét érintő haszonnal járhat együtt;

16.  hangsúlyozza, hogy a WHO szerint az éghajlatváltozás hatással van az egészséget befolyásoló társadalmi és környezeti tényezőkre – tiszta levegő, biztonságos ivóvíz, elegendő táplálék és biztonságos menedékhely –, és 2030 és 2050 között minden évben 250 000 további haláleset várható hiányos táplálkozás, malária, hasmenés és hőstressz miatt, amellett, hogy a szélsőségesen magas hőmérséklet közvetlenül hozzájárul a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi betegségek okozta halálesetekhez, különösen az idős és veszélyeztetett egyének körében; hangsúlyozza, hogy az árvizek, hőhullámok, aszályok és tüzek révén az éghajlatváltozás jelentős hatást gyakorol az emberi egészségre, ideértve az alultápláltságot, a mentális egészségre gyakorolt hatást, a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi megbetegedéseket, továbbá a kórokozó-átvivők által terjesztett fertőzéseket; hangsúlyozza, hogy a higiéniai feltételek romlása, valamint az ivóvízhez és az egészségügyi szolgáltatásokkhoz való korlátozott hozzáférés veszélyt jelent a nők, mindenekelőtt pedig a várandós nők egészségi állapotára;

17.  hangsúlyozza, hogy az IPBES 2019. évi, a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos globális értékelő jelentése, az IPCC éghajlatváltozásról és a földhasználatról szóló különjelentése, a változó éghajlat összefüggésében az óceánról és a krioszféráról szóló IPCC- különjelentés és a Globális Alkalmazkodási Bizottság kiemelt jelentése elismeri, hogy az éghajlatváltozás a biológiai sokféleség csökkenésének és a talajromlásnak az egyik fő közvetlen hajtóereje; hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozásnak a természetre és a biológiai sokféleségre, az ökoszisztéma-szolgáltatásokra, az óceánokra és az élelmezésbiztonságra gyakorolt negatív hatásai az előrejelzések szerint a következő évtizedekben egyre jelentősebbé válnak majd;

18.  megismétli, hogy a nagy kötöttszén-készlettel rendelkező ökoszisztémák, így például a tőzeglápok, vizes élőhelyek, legelők, mangroveerdők és érintetlen erdők szigorú védelme olyan azonnali hatással járó reagálási lehetőség, amely semmilyen körülmények között nem helyettesíthető erdőtelepítéssel, újraerdősítéssel és a leromlott talaj helyreállításával, mivel ezeknek nincs azonnali hatása;

19.  hangsúlyozza, hogy az IPBES biológiai sokféleséggel és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos globális értékelő jelentése szerint jelenleg egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye; felhívja a figyelmet arra, hogy a biológiai sokféleség létfontosságú szerepet játszik abban, hogy az ember alkalmazkodni tudjon a globális felmelegedéshez és küzdeni tudjon ellene; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a biológiai sokféleség csökkenése hatást gyakorol az ellenálló képességünk szintjére; hangsúlyozza, hogy a biológiai sokféleség csökkenése nem pusztán környezeti kérdés, hanem szélesebb körű társadalmi és gazdasági hatásokkal is jár;

Ambiciózus uniós éghajlat-politika: az EU nemzetileg meghatározott hozzájárulása és a hosszú távú stratégia

20.  felszólítja az UNFCCC részes feleit – a régiókkal és a nem állami szereplőkkel együttműködésben –, hogy konstruktívan járuljanak hozzá a 2020-ig megvalósítandó folyamathoz, amely évben a nemzetileg meghatározott hozzájárulások aktualizálásra kerülnek annak biztosítása érdekében, hogy összeegyeztethetők legyenek a Párizsi Megállapodásban kitűzött hosszú távú hőmérsékleti céllal; elismeri, hogy a jelenlegi vállalások nem elégségesek a megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez; hangsúlyozza ezért, hogy a globális ÜHG-kibocsátásnak mihamarabb el kellene érnie a legmagasabb szintet, és hogy az összes részes félnek – és különösen az EU-nak és az összes G20-országnak – fokoznia kell erőfeszítéseit, és a Párizsi Megállapodásban előirányzottak szerint 2020 elejéig aktualizálnia kell nemzeti vállalását;

21.  üdvözli, hogy az ENSZ 2019-es éghajlat-politikai csúcstalálkozója alatt elindították az éghajlati törekvések szövetségét, amely az UNFCCC-ben részes 59 olyan felet foglalja magában, akik jelezték, hogy a Párizsi Megállapodás rendelkezéseinek megfelelően 2020-ig emelt szintű nemzetileg meghatározott hozzájárulást kíván benyújtani, 65 fél pedig – köztük az EU is – jelezte, hogy azon munkálkodik, hogy 2050-ig nulla nettó ÜHG-kibocsátást érjen el; sajnálatát fejezi ki azonban amiatt, hogy az Európai Parlament kéréseinek ellenére nem minden uniós tagállam volt kész támogatni, hogy ambiciózusabb legyen az EU nemzetileg meghatározott hozzájárulásának szintje;

22.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU ambiciózus és inkluzív éghajlat-politikával rendelkezzen a globális színtéren hiteles és megbízható partnerként való fellépés érdekében, valamint hogy az EU megőrizze globális éghajlat-politikai vezető szerepét; hangsúlyozza ezért annak szükségességét, hogy az EU befektessen és jelentős haladást érjen el a kutatás és az iparban alkalmazható innovációk terén;

23.  ismét sürgeti az EU vezetőit, hogy a 2019. december 12-i és 13-i európai tanácsi ülésen támogassák az EU-nak azt a hosszú távú célkitűzését, amely szerint a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2050-re elérjék az ÜHG hazai kibocsátásának nulla nettó szintjét; felhívja a Tanács soros elnökségét betöltő országot és a Bizottságot, hogy ezt követően a lehető leghamarabb közöljék e célkitűzést az UNFCCC titkárságával; hangsúlyozza, hogy növelni kell a 2030-as ambíciószintet annak értekében, hogy a lehető legköltséghatékonyabb módon érjük el 2050-ig a hazai nettó nulla ÜHG-kibocsátást, valamint hogy ne kelljen támaszkodni az ökoszisztémák, a biológiai sokféleség és az élelmezésbiztonság szempontjából jelentős kockázatokat jelentő szén-dioxid-kivonási technológiákra; hangsúlyozza, hogy az ÜHG-kibocsátások csökkentésére vonatkozó célkitűzései elérése szempontjából a természeten alapuló megoldások kulcsfontosságú eszközök az EU számára; sajnálatát fejezi ki az ENSZ 2019 szeptemberében tartott éghajlatváltozási csúcstalálkozója miatt, ahol az EU elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy ambiciózusabb célokat határozzon meg, és vezető szerepet töltsön be a Párizsi Megállapodás megvalósításában; rendkívüli jelentőséget tulajdonít annak, hogy az EU a COP25 konferencián egyértelmű üzenetet fogalmazzon meg arról, hogy készen áll a Párizsi Megállapodáshoz való hozzájárulásának fokozására;

24.  támogatja az EU nemzetileg meghatározott hozzájárulásának aktualizálását egy, a gazdaság egészére vonatkozó cél kitűzésével, amely szerint az 1990-es szinthez képest 2030-ra legalább 55%-kal csökkenteni kell az üvegházhatású gázok belföldi kibocsátását; ezért felszólítja az EU vezetőit, hogy támogassák az EU nemzetileg meghatározott hozzájárulása ambíciószintjének növelését; úgy véli, hogy ezt azzal párhuzamosan kell megtenni, hogy az uniós jogban rögzítik azt a célt, miszerint a karbonsemlegességet a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2050-ig el kell érni; felszólítja a többi globális gazdaságot, hogy tegyék naprakésszé a nemzetileg meghatározott hozzájárulásaikat annak érdekében, hogy globális hatásokat érjenek el;

25.  arra számít, hogy az európai zöld megállapodás átfogó és nagyra törő stratégiát fog meghatározni a klímasemleges Európa legkésőbb 2050-ig való elérése érdekében, ideértve a hazai ÜHG-kibocsátások 2030-ig 55%-os csökkentésére irányuló célkitűzést; felhívja a Bizottságot, hogy ennek megfelelően igazítsa ki valamennyi érintett szakpolitikáját, különösen az éghajlatra, a mezőgazdaságra és a kohézióra vonatkozó politikáit;

26.  hangsúlyozza, hogy a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek teljesítése érdekében olyan nemzeti és uniós szinten konkrét végrehajtási intézkedésekre és végrehajtásra van szükség, amilyen például a megújuló energiafelhasználási és energiahatékonysági célok tényleges elérése 2030-ig;

27.  hangsúlyozza, hogy minden éghajlat-politikát a méltányos átalakítás elvével összhangban és a civil társadalommal és a szociális partnerekkel szoros együttműködésben kell megvalósítani; úgy véli ezért, hogy a szociális partnerség és a civil társadalmi szerepvállalás nemzeti és uniós szinten történő megerősítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a társadalom valamennyi szektorában igazságos, inkluzív és szociálisan fenntartható módon valósuljon meg a klímasemlegesség; az a véleménye, hogy az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást támogató eszközként létfontosságúak a természeten alapuló megoldások, az ökoszisztémák helyreállítása és védelme, valamint a biológiai sokféleség;

28.  úgy véli, hogy a piacok nagyobb stabilitásának biztosítása érdekében hasznos lenne, ha az EU további, 2040-ig elérendő közbülső kibocsátáscsökkentési célt is kitűzne, mivel ez további stabilitást hozna, és biztosítaná a nulla nettó ÜHG-kibocsátásra vonatkozó célkitűzés 2050-ig való elérését; emlékeztet arra, hogy az ilyen célok rendszeres aktualizálására van szükség annak biztosítása érdekében, hogy összhangban legyenek a Párizsi Megállapodás végrehajtásával;

29.  úgy véli, hogy folytatni kell a fogyasztáson alapuló éghajlati hatások mérésére szolgáló, megbízható modell kidolgozására irányuló munkát; tudomásul veszi, hogy a Bizottság mélyreható elemzése arra a következtetésre jutott, hogy a termelésből származó kibocsátások csökkentésére irányuló uniós erőfeszítéseket némileg aláássa a nagyobb szénlábnyomú országokból származó árucikkek importja, azonban azt is, hogy az EU már jelentősen hozzájárult más országok kibocsátásának csökkentéséhez a megnövekedett kereskedelmi forgalom, valamint exportjának jobb szén-dioxid-hatékonysága révén;

30.  kiemeli, hogy erősebb nemzetközi keretre van szükség a globális biológiai sokféleség védelme, jelenlegi csökkenésének megállítása, és lehető legnagyobb mértékű helyreállítása érdekében; úgy véli, hogy egy ilyen keretnek célokon és határozott kötelezettségvállalásokon kell alapulnia, nemzetileg meghatározott hozzájárulásokból és más megfelelő eszközökből, pénzügyi kötelezettségvállalásokból és jobb kapacitásépítési biztosítékokból, valamint egy ötéves felülvizsgálati mechanizmusból kell állnia, és egyre ambiciózusabb célok meghatározására kell helyeznie a hangsúlyt;

COP25 konferencia, Madrid (Spanyolország)

31.  elismeri a katowicei COP24 konferencián elért eredményeket, amelyek megerősítették az éghajlatváltozás elleni fellépés lendületét, és a Párizsi Megállapodás munkaprogramjának (a katowicei szabálykönyv) befejezésével operatív iránymutatást nyújtottak a Párizsi Megállapodáshoz; megjegyzi azonban, hogy Katowicében néhány – nevezetesen a Párizsi Megállapodás 6. cikke szerinti mechanizmusokkal kapcsolatos – ügy befejezetlen maradt, amelyeket a COP25 konferencián kell befejezni; úgy véli továbbá, hogy a COP25 konferencián számos végrehajtási határozat meghozatalára lesz szükség, különösen az éghajlatváltozás mérséklése, az alkalmazkodás, az átláthatóság és a támogatás terén; várakozással tekint a COP25 konferencián az éghajlatváltozással kapcsolatos veszteségek és károk orvoslására szolgáló Varsói Nemzetközi Mechanizmus felülvizsgálatának, valamint a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó cselekvési tervre vonatkozó tárgyalások sikeres kimenetele elé; felismeri, hogy a COP25 konferencián további megbeszéléseket fognak folytatni a közös időkeretekről való megállapodás érdekében;

32.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a nemzetileg meghatározott hozzájárulások tekintetében közös végrehajtási időszakokat állapítsanak meg, noha az UNFCCC sok részes fele öt- vagy tízéves keretekkel rendelkezik, mások rövidebb végrehajtási időszakokat határoztak meg, vagy egyáltalán nem rendelkeznek ilyenekkel; megállapítja, hogy a munka egymással ütköző időkeretekkel történő folytatása negatív hatással lehet az éghajlat-politikai törekvésekről folytatandó jövőbeli tárgyalásokra; úgy gondolja, hogy a nemzetileg meghatározott hozzájárulásokra vonatkozó közös végrehajtási időszakok biztosítanák, hogy valamennyi fél összehangoltan aktualizálja és közölje kötelezettségvállalásait, valamint növelné a globális erőfeszítések összmennyiségét és megkönnyítené azok számszerűsítését; támogatja egy közös ötéves időkeret bevezetését az összes 2030 utáni nemzetileg meghatározott hozzájárulás számára, ami megfelel a Párizsi Megállapodás törekvési ciklusának és nem sérti a további hosszú távú kötelezettségvállalásokat, amelyek elérésére a felek belföldön törekedhetnek;

33.  üdvözli, hogy Chile a tiszta energiára való átállás terén az egyik legsikeresebb feltörekvő ország, és különösen azt, hogy a napenergia-termelés terén globális szinten a legnagyobb növekedést mondhatja magáénak; úgy véli, hogy a Chile által az éghajlati vészhelyzet megoldása érdekében vállalt kötelezettségeknek Dél-Amerikában és világszerte számos ország számára példaként kell szolgálniuk;

34.  hangsúlyozza, hogy a következő évtizedben vállalt globális fellépés a következő 10000 évre lesz hatással az emberiség jövőjére nézve; kéri ezért a Bizottságot és az összes felet, hogy a COP25 keretében hozzanak határozott és ambiciózus intézkedéseket;

35.  elismeri az együttműködési megközelítések által az éghajlatváltozás mérséklése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén ambiciózusabb eredmények elérésében, valamint a fenntartható fejlődés és a környezeti integritás előmozdításában betöltött szerepet; hangsúlyozza, hogy e törekvéseknek átfogó kibocsátáscsökkenést kell eredményezniük, és el kell kerülniük, hogy a kibocsátások a nemzetileg meghatározott hozzájárulások időszakain belül vagy azok között növekedjenek; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az UNFCCC 50. ülésszakok közötti ülésén Bonnban korlátozott előrelépés történt a piaci és nem piaci jellegű mechanizmusok terén;

36.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ösztönözzék a Párizsi Megállapodás 6. cikkével kapcsolatos szigorú és megbízható nemzetközi szabályok kidolgozását; felismeri, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv alapján, a tiszta fejlesztési mechanizmus és az együttes végrehajtás keretében megvalósuló számos projekt okozott számos problémát a környezeti integritás és a fenntarthatóság szempontjából; kéri, hogy előzzék meg a kibocsátáscsökkentések elszámolásának és kettős számításának, valamint pótlólagos figyelembevételének kiskapuit; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv keretében kiadott egységeket a nemzetileg meghatározott hozzájárulások céljaira használhatják, mivel ez súlyosan aláásná a 6. cikk alapján létrehozandó jövőbeli mechanizmusok környezeti integritását; hangsúlyozza, hogy a kibocsátási jogoknak – amelyekkel az új piaci mechanizmusok alapján kereskednek – pótlólagosnak kell lenniük, és növelniük kell a jelenlegi és a jövőbeli nemzetileg meghatározott hozzájárulások hatásmérséklési erőfeszítéseit; támogatja, hogy a 6. cikk szerinti mechanizmusokból származó bevételek egy részét az alulfinanszírozott Alkalmazkodási Alapra fordítsák;

37.  úgy véli, hogy a COP25-nek meg kell határoznia egy új ambíciószintet, mind a Párizsi Megállapodás végrehajtása, mind pedig a következő nemzetileg meghatározott hozzájárulások tekintetében, amelyeknek tükrözniük kell valamennyi ágazatban a szárazföldön és az óceánokon végrehajtott éghajlat-politikai fellépésre vonatkozó fokozott kötelezettségvállalásokat;

38.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU a COP25 konferencián egyetlen és egységes álláspontot képviseljen annak érdekében, hogy megtartsa politikai erejét és hitelességét; arra ösztönzi valamennyi tagállamot, hogy támogassák az uniós megbízatást a tárgyalások és a többi szereplővel folytatott kétoldalú találkozók során;

Az erdők szerepe

39.  emlékeztet arra, hogy a Párizsi Megállapodás megköveteli az összes részes féltől, hogy intézkedjen az üvegházhatásúgáz-nyelők, többek között az erdők megóvása és továbbfejlesztése érdekében; megjegyzi, hogy az erdőirtás és az erdőpusztulás megállítása, továbbá az erdők regenerációjának lehetővé tétele a globális felmelegedés 1,5 °C-ra való korlátozásához szükséges összes hatásmérséklő intézkedés legalább 30%-át tenné ki; hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemben rendkívül fontos szerepet töltenek be a fenntartható gazdálkodás alatt álló erdők, mégpedig a növekvő erdők általi fokozott CO2-elkülönítés, a fatermékekben megvalósuló szén-dioxid-tárolás és a fosszilis alapú nyersanyagok és energia helyettesítése révén, az erdőtüzek, kártevőfertőzések és betegségek kockázatainak egyidejű csökkentése mellett; hangsúlyozza az olyan gyakorlatok ösztönzésének fontosságát, amelyek fenntartják a természetes szénelnyelőket, ideértve az elsődleges erdőket és az érintetlen erdei talajokat, amelyeket az erdők helyreállítására irányuló uniós fellépések fokozásáról szóló bizottsági közlemény pótolhatatlanként ismer el;

40.  felszólítja a feleket, köztük az EU-t és tagállamait, hogy tartsák tiszteletben nemzetközi kötelezettségvállalásaikat, többek között az ENSZ Erdészeti Fóruma, a biológiai sokféleségről szóló ENSZ-egyezmény, az erdőkről szóló New York-i nyilatkozat, valamint a 15. fenntartható fejlesztési cél, különösen annak 15.2. célkitűzése keretében tett vállalásokat, amelyek szerint 2020-ra világszerte elő kell mozdítani az összes erdőtípus fenntartható kezelését, meg kell állítani az erdőirtást, helyre kell állítani a pusztuló erdőket és jelentősen növelni kell az erdősítés és az újraerdősítés mértékét; kéri, hogy valamennyi politikai szinten tegyenek nagyobb erőfeszítéseket az európai erdők pusztulásának megelőzése, valamint szükség esetén az erdők jó állapotának helyreállítása érdekében; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a leromlott talajok és a mezőgazdasági használatra alkalmatlan talajok újraerdősítését célzó intézkedéseket;

41.  tekintettel az erdőknek az éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött alapvető szerepére, valamint azokra a kihívásokra, amelyekkel egyes európai erdőtulajdonosok a szélsőséges aszály és kártevők miatt szembesülnek, úgy véli, hogy a Bizottságnak fontolóra kellene vennie egy ösztönző keret létrehozását arra az esetre, ha a fenntartható erdőgazdálkodásnak már nincs üzleti lehetősége;

Az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képesség kialakítása az alkalmazkodás révén

42.  üdvözli az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégia végrehajtásáról szóló bizottsági jelentés közzétételét, amely azt mutatja, hogy a stratégiai mind a nyolc egyéni fellépése tekintetében történt bizonyos előrelépés; megállapítja azonban, hogy a kibocsátások csökkentésére irányuló globális erőfeszítések ellenére az éghajlatváltozás hatásai elkerülhetetlenek, és létfontosságú további alkalmazkodási intézkedéseket bevezetni; ezért felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a stratégiát a jelentés következtetései tükrében, amelyek szerint az EU a határain belül és kívül továbbra is ki van téve az éghajlatra gyakorolt hatásoknak; hangsúlyozza a biztosítási ágazat által az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásba történő beruházások, valamint a kutatás és az innováció terén megvalósuló köz- és magánberuházások szükségességét; úgy véli, hogy a prioritások közé tartozik az emberi egészség és biztonság védelme, a biológiai sokféleség és a talajromlás csökkenésének megállítása és a városi alkalmazkodás előmozdítása;

43.  megjegyzi, hogy a Párizsi Megállapodás 8. cikke (Veszteségek és károk) kimondja, hogy a feleknek együttműködésen alapuló megközelítést kell követniük az éghajlatváltozás káros hatásaival összefüggő veszteségekkel és károkkal kapcsolatban; kiemeli ezért a globális támogató intézkedések fontosságát az éghajlatváltozás hatásainak különösen kiszolgáltatott területeken;

44.  emlékeztet rá, hogy az alkalmazkodást célzó intézkedések elkerülhetetlenül szükségesek valamennyi ország számára, ha minimálisra kívánják csökkenteni az éghajlatváltozás negatív hatásait és maradéktalanul ki kívánják használni az éghajlatváltozásnak ellenálló növekedés és a fenntartható fejlődés lehetőségeit; hangsúlyozza, hogy olyan egységes rendszereket és eszközöket kell kifejleszteni, amelyek lehetővé teszik a nemzeti alkalmazkodási tervek és fellépések eredményeinek és hatékonyságának nyomon követését; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a tagállamok nemzeti energia- és éghajlat-politikai terveinek tervezeteiben szereplő, az energiahatékonysági és megújuló energiára vonatkozó célok nem ambiciózusak; emlékeztet arra, hogy a megújuló energiák – beleértve a megújuló tengeri energiát is – a körforgásos gazdaság elemeként részei az éghajlatváltozás mérséklésére és az annak hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló megoldásnak; felhívja a tagállamokat, hogy a Párizsi Megállapodás maradéktalan végrehajtása érdekében erősítsék meg nemzeti energia- és éghajlat-politikai terveiket;

Klímafinanszírozás és a végrehajtás egyéb módjai

45.  üdvözli a COP24 konferencián hozott azon döntést, hogy az Alkalmazkodási Alap továbbra is szolgálja a Párizsi Megállapodást; elismeri ezen alap jelentőségét az éghajlatváltozásnak leginkább kiszolgáltatott közösségek számára, és ezért üdvözli a tagállamok által az alap számára nyújtott, 10 millió USD összegű, 2019-re vonatkozó új önkéntes hozzájárulást;

46.  elismeri, hogy jelenleg az uniós költségvetés 37%-át a közös agrárpolitika (KAP) finanszírozására fordítják, amely jelentős forrásokat mozgósíthatna a mezőgazdasági ágazatban folytatott éghajlat- és környezetbarát gyakorlatok ösztönzése és jutalmazása céljából;

47.  megismétli, hogy a KAP a jövőben nem nyújthat támogatást a környezetre és az éghajlatra nézve káros tevékenységekhez, ideértve a tőzeglápok lecsapolását és az öntözés céljára való túlzott mértékű vízkivételt, és nem szankcionálhatja a fák mezőgazdasági területen való jelenlétét;

48.  elismeri, hogy továbbra is az EU és tagállamai biztosítják az éghajlatváltozással kapcsolatos közfinanszírozás legjelentősebb forrásait; üdvözli a COP24 konferencián hozott határozatot, amely szerint 2025-től kezdődően új, ambiciózusabb célkitűzést határoznak meg, amely túlmutat azon a jelenlegi kötelezettségvállaláson, miszerint 2020-tól kezdődően évente 100 milliárd USD-t kell mozgósítani, ugyanakkor aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a fejlett országok által tett tényleges vállalások még mindig meg sem közelítik a 100 milliárd USD kollektív célt; elvárja, hogy 2025-től kezdődően a feltörekvő gazdaságok járuljanak hozzá a nemzetközi klímafinanszírozáshoz, amelynek a jövőben magasabb lesz az összege;

49.  felismeri, hogy az éghajlatváltozás nem helyhez kötött kihívás, és hogy az EU-n kívüli éghajlati hatások az EU-ra is kihatnak, mivel az olyan események, mint például a hurrikánok, aszályok, áradások és erdőtüzek befolyásolhatják az EU-ban az élelmezés és a vízellátás biztonságát, valamint a szolgáltatások és áruk ellátási láncait; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy kezeljék kiemelten az alkalmazkodást célzó nemzetközi klímafinanszírozás növelését, hogy annak szintje megegyezzen a hatásmérséklési célú klímafinanszírozás szintjével, és biztosítsanak klímafinanszírozást a veszteségek és károk fedezésére is;

50.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy mérhetővé tegyék az alkalmazkodásra vonatkozó globális célt, és jelentős új forrásokat mobilizáljanak a fejlődő országok alkalmazkodására; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy vállalják az általuk az alkalmazkodásra nyújtott finanszírozás jelentős növelését; elismeri, hogy előrelépésre van szükség a veszteségek és károk kezelésének kérdésében is, amire további erőforrásokat kell előteremteni az államháztartás innovatív forrásain keresztül, a Varsói Nemzetközi Mechanizmus keretében;

51.  hangsúlyozza a fenntartható finanszírozás szerepét, és úgy véli, hogy a zöld finanszírozás főbb nemzetközi pénzügyi intézmények általi gyors bevezetése és kidolgozása elengedhetetlen a világgazdaság sikeres dekarbonizációjához; hangsúlyozza, hogy végre kell hajtani az EU fenntartható finanszírozásról szóló cselekvési tervét, és üdvözli a fenntartható finanszírozással foglalkozó nemzetközi platform létrehozását;

52.  hangsúlyozza továbbá a magánszektor, ezen belül a nagyvállalatok és a pénzügyi piacok szerepét a fenntarthatósági célok megvalósításában; üdvözli a finanszírozás fenntarthatóságára vonatkozó jogszabályok bevezetésére irányuló erőfeszítéseket, és sürgeti a Bizottságot, hogy vezessen be átláthatósági és elszámoltathatósági követelményeket a befektetést befogadó vállalatok tekintetében, különösen a fenntarthatóság és az emberi jogok fejlődő országokban való aláásása kapcsán;

53.  üdvözli a biológiai sokféleségről szóló ENSZ-egyezmény COP14 konferenciáján 196 kormány által elért, arra vonatkozó megállapodást, hogy 2020-ig és utána növelik a természetbe és az emberekbe való befektetéseket; kiemeli, hogy a gazdasági növekedés csak akkor segítheti elő a fenntartható fejlődést, ha azt elválasztják a biológiai sokféleség csökkenésétől és a természet azon képességének gyengülésétől, hogy az embereket szolgálja;

54.  hangsúlyozza, hogy az uniós költségvetésnek összhangban kell állnia az EU fenntartható fejlődésre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalásaival, valamint a közép- és hosszú távú, éghajlat- és energiapolitikai célkitűzéseivel, és nem lehet kedvezőtlen hatással az említett célokra, illetve nem hátráltathatja végrehajtásukat; ezért felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa az uniós beruházások éghajlatra és biológiai sokféleségre gyakorolt hatásának ellenőrzését, és adott esetben terjesszen elő harmonizált és kötelező erejű szabályokat; felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a következő többéves pénzügyi keret teljes mértékben megfeleljen a Párizsi Megállapodásnak, és semmilyen kiadás ne legyen ezzel ellentétes; hangsúlyozza a Zöld Klíma Alap feltöltésének fontosságát, és ösztönzi a tagállamokat, hogy a források kezdeti mozgósításakor emeljék legalább kétszeresére hozzájárulásukat; üdvözli az EBB igazgatótanácsának azon döntését, hogy 2021 végétől megszünteti a fosszilis tüzelőanyagokra épülő energetikai projektek többségének finanszírozását, és fokozatosan növeli az éghajlat-politikára és a környezeti fenntarthatóságra szánt finanszírozásának arányát, hogy annak szintje 2025-től elérje az EBB finanszírozási műveleteinek 50%-át; úgy véli, hogy ez az első ambiciózus lépés abba az irányba, hogy az EBB európai klímabankká átalakuljon át; kéri a tagállamokat, hogy az exporthitel-garanciák tekintetében ugyanezt az elvet alkalmazzák; szorgalmazza a zöld beruházásoknak, a zöld beruházási alapok számára biztosított „zöld finanszírozás” tanúsítványok és adókedvezmények bevezetésének, valamint a zöldkötvények kibocsátásának kedvező egyedi állami garanciák nyújtását; hangsúlyozza, hogy ambiciózusabb finanszírozásra van szükség kutatás és az iparban alkalmazható innovációk számára;

55.  felszólítja az EBB-t, hogy 2020-ban vizsgálja felül éghajlat-változási stratégiáját, és fogadjon el konkrét és ambiciózus cselekvési terveket azon vállalásának teljesítése érdekében, hogy valamennyi finanszírozási tevékenységét összehangolja a Párizsi Megállapodással, valamint hogy valamennyi ágazati hitelezési politikáját és iránymutatását sürgősen összehangolja a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel;

56.  hangsúlyozza a klímasemleges gazdaságra történő méltányos átalakítás fontosságát, és azt, hogy előretekintő és részvételen alapuló megközelítésre van szükség annak biztosítása érdekében, hogy az átalakítás előnyökkel járjon a polgárok számára, és támogassák a legkiszolgáltatottabb régiókat és közösségeket; úgy véli, hogy egy, a méltányos átalakítást támogató alap létrehozása egyike azon eszközöknek, amelyek uniós szintű használatával garantálják, hogy inkluzív és tájékoztatáson alapuló átalakítást biztosítsanak a szén-dioxid-mentesítés által leginkább érintett uniós polgárok és régiók, például az átalakuló szénbányászati régiók számára; elismeri, hogy önmagukban a kompenzációs alapok nem garantálják a méltányos átalakítást, és bármilyen átalakítási politikán belül alapvető szerepet kell kapnia az említett uniós régiók fejlesztésére és korszerűsítésére, és az átalakítás élén járó szereplők támogatására irányul átfogó uniós stratégiának; úgy véli, hogy az EU éghajlatvédelmi átállásának ökológiai, gazdasági és társadalmi szempontból fenntarthatónak kell lennie; felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy e tekintetben vezessenek be megfelelő szakpolitikákat és finanszírozást, amelyet az érintett tagállamok általi világos, hiteles és érvényesíthető rövid és hosszú távú, a gazdaság egészére kiterjedő szén-dioxid-mentesítési kötelezettségvállalásokhoz kell kötni, beleértve azt is, hogy végleges nemzeti energia- és éghajlat-politikai terveikbe építsenek bele a szénnek, az egyéb fosszilis tüzelőnyagoknak és a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott támogatásoknak az EU azon kötelezettségvállalásával összhangban lévő időtartamon belüli kivezetését célzó konkrét politikákat, miszerint a globális felmelegedés mértékét a Párizsi Megállapodás hosszú távú célkitűzéseivel és a 2050-re elérendő klímasemlegességi célkitűzéssel összhangban tartja;

57.  úgy véli, hogy az energiarendszer demokratizálása kritikus jelentőségű a fenntartható energetikai átalakulás sikeressége szempontjából; szorgalmazza ezért a polgárok jogainak és készségeinek fejlesztését, hogy részt vehessenek a biztonságos és tiszta energia előállításában;

58.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy világszerte megbeszélések kezdődjenek az olyan országokkal, amelyek jelenleg a fosszilis tüzelőanyagok kivitelétől függenek, annak meghatározása céljából, hogy hogyan lehetne olyan módon közös energia- és éghajlat-biztonsági stratégiát végrehajtani, amely javítja ezen régiók jövőbeli kilátásait;

59.  úgy véli, hogy az atomenergia szerepet játszhat az éghajlattal kapcsolatos célkitűzések teljesítésében, mivel nem bocsát ki üvegházhatású gázokat, és az európai villamosenergia-termelés jelentős részét is biztosíthatja; úgy véli azonban, hogy az általa termelt hulladék miatt ehhez az energiához közép- és hosszú távú stratégiára van szükség, amely figyelembe veszi az egész ágazat fenntarthatóságának javítását célzó technológiai fejlődést (lézer, fúzió stb.);

60.  támogatja a pénzügyminiszterek éghajlat-politikai koalíciójának munkáját, és valamennyi kormányt arra biztat, hogy fogadják el a koalíció azon kötelezettségvállalását, amely szerint a pénzügyminiszterek területéhez tartozó minden politikát és gyakorlatot összhangba kell hozni a Párizsi Megállapodás céljaival, továbbá a helsinki elvekben megállapítottak szerint fogadjanak el hatékony szén-dioxid-árazást;

61.  emlékezteti a feleket annak szükségességére, hogy elegendő forrást irányozzanak elő ahhoz, hogy a kötelezettségvállalások fellépések formájában megvalósuljanak, és végrehajtsák a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez szükséges intézkedéseket; támogatja, hogy fokozódó lendületet kapott a szénkiigazítási mechanizmus bevezetése az EU határain az EU-ba érkező behozatallal szemben, a nemzetközi kereskedelem egyenlő versenyfeltételeinek megteremtése és a kibocsátásáthelyezés elkerülése érdekében;

A nem állami szereplők szerepe

62.  üdvözli az éghajlatváltozás elleni elszánt és erősödő ifjúsági mozgalmat; kiemeli annak fontosságát, hogy érdemi párbeszéd induljon a fiatalokkal, és valamennyi szinten ösztönözzék a politikai döntéshozatalban való részvételüket; üdvözli, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés mellett elkötelezett, konkrét és mérhető eredményeket sürgető nem állami szereplők egyre szélesebb körben és egyre inkább mobilizálódnak; kiemeli a civil társadalom, a magánszektor és az állami szint alatt működő kormányzatok szerepét a közvélemény és az állami fellépés formálásában és ösztönzésében, valamint az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló intézkedések kidolgozására és végrehajtására vonatkozó ismeretek és a bevált gyakorlatok megosztásában; felhívja az EU-t, a tagállamokat és a feleket, hogy ösztönözzék, segítsék és vonják be azokat a nem állami szereplőket, amelyek egyre inkább élen járnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben; úgy véli továbbá, hogy be kell vonni a polgárokat, és a növelni kell a tudatosságot;

63.  hangsúlyozza, hogy a városok kulcsszerepet játszanak a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek végrehajtásában, mivel az a 11. fenntartható fejlődési célról szóló, „Az inkluzív, biztonságos, ellenálló és fenntartható városok és emberi települések felé tett haladás nyomon követése” című, 2018. évi, összefoglaló ENSZ-jelentés szerint az összes ÜHG-kibocsátás, a hulladékkibocsátás és a levegőszennyezés több mint 70%-áért a városok felelnek; üdvözli, hogy az ENSZ éghajlat-politikai csúcstalálkozója alkalmával 102 város vállalt kötelezettséget arra, hogy 2050-ig eléri a klímasemlegességet; felszólítja a feleket, hogy kibocsátáscsökkentési terveikbe még nagyobb mértékben vonják be a városokat;

Nyitottság, inkluzivitás és átláthatóság

64.  hangsúlyozza, hogy a globális átlaghőmérséklet-növekedés 1,5 °C-ra korlátozásának biztosítása érdekében valamennyi fél tényleges részvétele szükséges, amihez viszont kezelni kell a hagyományos vagy egymással ütköző érdekek kérdését; e tekintetben megismétli, hogy támogatja egy konkrét, az UNFCCC részét képező összeférhetetlenségi politika bevezetését; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vállaljanak vezető szerepet ebben a folyamatban, anélkül, hogy veszélyeztetnék az UNFCCC és a Párizsi Megállapodás törekvéseit és célkitűzéseit;

65.  kiemeli, hogy az éghajlatváltozás miatt lakhelyüket elhagyó emberek 80%-a nő és gyermek, akiket általában súlyosabban érint a éghajlatváltozás hatása, és akik nagyobb terhet viselnek ezzel kapcsolatban, mint a férfiak, annak ellenére, hogy nem vonják be őket az éghajlat-politikai fellépésekkel kapcsolatban meghozott legfontosabb döntésekbe; hangsúlyozza ezért, hogy az összes marginalizált társadalmi nem emancipációja, valamint a nemzetközi fórumokon, például az UNFCCC-n, valamint a nemzeti, regionális és helyi éghajlatvédelmi fellépésekben való teljes körű és egyenlő részvétele és vezető szerepe elengedhetetlen e fellépések sikeréhez és eredményességéhez; úgy véli, hogy az EU-nak és a tagállamoknak teljes mértékben támogatniuk kell az UNFCCC nemek közötti egyenlőségre vonatkozó cselekvési tervének végrehajtását, különösen a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos szempontoknak az uniós éghajlat- és fejlesztéspolitikákba való beépítése révén, és elő kell mozdítaniuk az őslakos nők és női jogvédők részvételét az UNFCCC folyamatában;

66.  megállapítja, hogy az éghajlatváltozás egyebek mellett túlélést, táplálkozást, és az oktatáshoz való hozzáférést érintő következményei komoly hatást gyakorolnak a gyermekek és serdülők egészségére, védelmére és fejlődésére; úgy véli, hogy fel kell lépni e káros hatások korlátozása érdekében;

Valamennyi ágazat átfogó erőfeszítése

67.  javasolja a Bizottságnak, hogy vizsgálja meg a harmadik országok és régiók szén-dioxid-piacainak érdekelt feleivel való kapcsolódási pontokat és az együttműködés más formáit, valamint ösztönözze a további szén-dioxid-piacok és egyéb szén-dioxid-árazási mechanizmusok létrehozását, amelyek növelik a hatékonyságot, további költségmegtakarítást eredményeznek, és csökkentik a kibocsátásáthelyezés kockázatát az egyenlő globális versenyfeltételek megteremtése révén; felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre biztosítékokat annak érdekében, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerével való minden kapcsolódási pont továbbra is kiegészítő jellegű és tartós hatásmérséklési tényezőket szolgáltasson, és ne veszélyeztesse az EU hazai ÜHG-kibocsátásokra vonatkozó kötelezettségvállalásait;

68.  emlékeztet arra, hogy minden ágazatnak hozzá kell járulnia a klímasemleges gazdaság megvalósításához, és hogy az uniós gazdaság szén-dioxid-mentesítésének nem a szén-dioxid-kibocsátás harmadik országokba történő áthelyezéséhez kell vezetnie, hanem ahhoz, hogy sikert hozzon gazdaságunk és iparunk számára a megfelelő beruházásoknak, az alkalmas eszközöknek és a szükséges áttörést jelentő innovációk és technológiák kifejlesztésével kapcsolatos lehetőségeknek köszönhetően; hisz a piaci alapú megközelítések sikerében; úgy véli, hogy a szén-dioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítását célzó intézkedéseknek megvalósíthatósági tanulmányon kell alapulniuk, és meg kell felelniük a WTO előírásainak;

69.  tudomásul veszi Ursula von der Leyennek, a Bizottság megválasztott elnökének bejelentését, miszerint a kibocsátáskereskedelmi rendszert kiterjesztik az uniós kereskedelmi rendszer által még nem lefedett ágazatokra; elutasítja ezen ágazatok közvetlen felvételét az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerébe;

70.  kiemeli, hogy a közlekedési ágazat az egyetlen, amelynek kibocsátásai 1990 óta növekedtek; hangsúlyozza, hogy ez nem egyeztethető össze a klímasemlegességre vonatkozó hosszú távú célkitűzéssel, amely azt kívánja meg, hogy a társadalom valamennyi ágazatából, köztük a légi és tengeri közlekedési ágazatból származó kibocsátás is nagyobb és gyorsabb ütemben csökkenjen; emlékeztet arra, hogy a közlekedési ágazatot legkésőbb 2050-ig teljes mértékben szén-dioxid-mentesíteni kell; megjegyzi, hogy a Bizottság elemzése azt mutatja, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) által tervezett jelenlegi globális célkitűzések és intézkedések még teljes végrehajtásuk esetén sem lennének elégségesek a szükséges kibocsátáscsökkentéshez, és hogy olyan további jelentős intézkedésekre van szükség, amelyek összhangban állnak a teljes gazdaságra kiterjedő, a nulla nettó ÜHG-kibocsátásra vonatkozó célkitűzéssel; úgy véli, hogy annak érdekében, hogy a nemzetileg meghatározott hozzájárulások összhangban legyenek a Párizsi Megállapodásban előírt, a gazdaság egészére vonatkozó kötelezettségvállalásokkal, a feleket arra kell ösztönözni, hogy a nemzetközi tengerhajózásból és légi közlekedésből származó kibocsátást is vegyék figyelembe, és fogadjanak el és hajtsanak végre nemzetközi, regionális és nemzeti szintű intézkedéseket az ezen ágazatokból származó kibocsátások csökkentésére;

71.  emlékeztet arra, hogy a nemzetközi légi közlekedésből származó globális kibocsátások az előrejelzés szerint 2020-ra körülbelül 70%-kal nőnek 2005-höz képest, 2050-ig pedig akár további 300–700%-kal emelkedhetnek; aggodalmát fejezi ki az ICAO által elfogadott nemzetközi légi közlekedés kibocsátáskompenzációs és -csökkentési rendszerének (CORSIA) ambíciószintjével kapcsolatban, figyelembe véve a rendszer 2019-től kezdődő bevezetésével betartandó szabványokkal és ajánlott gyakorlatokkal kapcsolatos, jelenleg zajló munkát; hangsúlyozza, hogy a jelenlegi szabványok nem kielégítőek, és a CORSIA rendszer további felhígítása elfogadhatatlan; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a CORSIA rendelkezéseinek megerősítése és egy olyan hosszú távú cél elfogadásának támogatása érdekében, amely a légi közlekedési ágazat ágazaton belüli kibocsátásainak jelentős csökkentését célozza, az ETS-irányelv végrehajtása során az EU jogalkotási autonómiájának megőrzése mellett; hangsúlyozza továbbá, hogy az uniós vagy nemzetközi rendszerekben foglalkozni kell a légi közlekedésből származó nem szén-dioxid-eredetű ÜHG-kibocsátásokkal is;

72.  mély aggodalmát fejezi ki az ICAO 40. közgyűlésén elfogadott A40-19. számú határozat és azon belül a CORSIA kizárólagosságára vonatkozó záradék elfogadása miatt; sürgeti a tagállamokat, hogy a határozat e részével kapcsolatban nyújtsanak be formális fenntartást annak érdekében, hogy megőrizzék az Unió jogalkotási autonómiáját a légi közlekedési ágazat ÜHG-kibocsátásának csökkentésére irányuló intézkedések tekintetében;

73.  emlékeztet arra, hogy a Bizottság jogi kötelezettsége, hogy a releváns eszközök ICAO általi elfogadását követő 12 hónapon belül és a CORSIA működőképessé válása előtt jelentést nyújtson be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben megvizsgálja többek között a CORSIA célkitűzéseit és általános környezeti integritását, beleértve a Párizsi Megállapodás céljával kapcsolatos általános célkitűzését is; hangsúlyozza, hogy az Európai Parlament és a Tanács mint társjogalkotók jelentik az egyetlen intézményt, amely dönthet az ETS-irányelv bármely leendő módosításának kérdésében; hangsúlyozza, hogy az ETS-irányelv bármely módosítását csak akkor szabad végrehajtani, ha az összhangban van az EU-nak a gazdaság egészére vonatkozó, az ÜHG-kibocsátás csökkentésére irányuló kötelezettségvállalással, amely nem tervezi a kibocsátáskompenzációs egységek használatát 2020 után;

74.  üdvözli a légi közlekedési árképzés uniós szintű összehangolt megközelítésének növekvő támogatottságát, és felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb terjessze elő az energiaadó-irányelv e célt szolgáló ambiciózus felülvizsgálatát, beleértve a kerozinra és a tengeri hajózásban használatos üzemanyagokra jelenleg alkalmazott adómentességek megszüntetését;

75.  emlékeztet rá, hogy a becslések szerint a hajózásból származó szén-dioxid-kibocsátás a 2050-ig tartó időszakban 50–250%-kal növekszik majd; üdvözli a hajózásból származó ÜHG-kibocsátás csökkentésére irányuló kezdeti IMO-stratégiáról szóló megállapodást, amely az ágazat első lépése a Párizsi Megállapodásban meghatározott hőmérsékleti célkitűzés eléréséhez való hozzájárulás érdekében; sürgeti az IMO-t, hogy tegyen gyors előrelépést a stratégia célkitűzései elérésének elősegítéséhez szükséges rövid és középtávú intézkedések elfogadása terén; hangsúlyozza a rövid és középtávú intézkedések 2023 előtti végrehajtásának fontosságát és sürgősségét; felszólítja az EU-t, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a Földközi-tenger SOx- és NOx-kibocsátás-ellenőrzési területté történő gyors kijelölésének támogatása érdekében, mivel ez döntő lépés az európai hajózásból származó kibocsátások csökkentése felé; hangsúlyozza, hogy további intézkedések és lépések – ezen belül szén-dioxid-árazási eszközök – lehetőségét kell azonnal megvizsgálni a tengeri kibocsátásoknak az alacsony kibocsátású átalakításra irányuló ágazati stratégiával összhangban történő kezeléséhez; következésképpen úgy véli, hogy az EU-nak és a tagállamoknak szorosan nyomon kell követniük az IMO kezdeti stratégiájának hatását és végrehajtását; üdvözli a hajók fűtőolaj-fogyasztására vonatkozó globális adatgyűjtő rendszer (MRV) és az IMO-nak a hajók fűtőolaj-fogyasztására vonatkozó globális adatgyűjtő rendszerének megfelelő figyelembevétele érdekében hozott uniós rendeletre irányuló javaslatot; emlékeztet arra, hogy az MRV első olyan lépésnek tekinthető, amelynek végső soron lehetővé kell tennie az EU számára, hogy kötelező célokat fogadjon el a kibocsátások csökkentésére vonatkozóan; sürgeti a Bizottságot, hogy a 2050-re vonatkozó dekarbonizációs stratégiájának részeként mielőbb tegyen javaslatot további uniós fellépésekre a tengeri kibocsátásoknak a Párizsi Megállapodás hőmérsékletre vonatkozó célkitűzésével összhangban történő csökkentésére, gondolva például a tengeri ágazat ETS-rendszerbe való felvételére, valamint egy hajóhatékonysági szabvány és egy hajócímke bevezetésére, és mielőbb tegyen javaslatot a cselekedni kívánó többi féllel folytatott együttműködésre vonatkozó stratégiára;

76.  kiemeli, hogy már léteznek a kibocsátások csökkentésére irányuló egyszerű megoldások, ilyen például a sebességhatárok csökkentése, vagy a nemzetközi MARPOL egyezmény alapján előírt kibocsátás-ellenőrzési területek létrehozása; úgy véli, hogy a dekarbonizációs stratégiának és az európai zöld megállapodásnak ösztönöznie kell a kibocsátásmentes hajókra és a környezetbarát alkatrészekkel rendelkező zöld hajókra irányuló beruházásokat és ambiciózus kutatást, a jobb hulladék- és vízgazdálkodást, valamint a 2030 előtti piaci felfutás elindulásához szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, így például a kikötők villamosítását;

77.  szorgalmazza az alternatív üzemanyagok kutatására és piaci bevezetésére irányuló finanszírozás fokozását;

78.  emlékeztet arra, hogy a globális ÜHG-kibocsátások 23%-a a mezőgazdaságból származik; hangsúlyozza, hogy a világ növekvő népessége elégséges táplálásának biztosítása érdekében az intelligens mezőgazdasági technikákba és termelési módszerekbe történő beruházásokra van szükség, gondolva például a metán trágyából való megkötésére, a műtrágyák hatékonyabb felhasználására, a biomassza ciklusos felhasználására és a hús- és tejtermékek előállítási módszerei hatékonyságának javítására;

79.  emlékeztet arra, hogy habár a mezőgazdaság a felelős az EU ÜHG-kibocsátásainak körülbelül 10%-áért, magában hordozza annak lehetőségét, hogy segítse az EU-t kibocsátásainak csökkentésében a jó talajgazdálkodás, az agrárerdészet, a biológiai sokféleség védelme és egyéb területgazdálkodási technikák révén; elismeri, hogy a mezőgazdaság magában hordozza annak lehetőségét, hogy 2050-ig körülbelül 3,9 gigatonna CO2-egyenérték éves kibocsátást takarítson meg, azaz a jelenlegi globális ÜHG-kibocsátások körülbelül 8%-át;

80.  megjegyzi, hogy a világ metánkibocsátásának körülbelül 60%-a olyan forrásokból származik, mint a mezőgazdaság, a hulladéklerakó telepek és a szennyvízkezelő létesítmények, valamint a fosszilis tüzelőanyagok termelése és csővezetékes szállítása; emlékeztet arra, hogy a metán erős üvegházhatású gáz, amely 100 éves globális felmelegedési potenciállal rendelkezik és 28-szor erősebb hatású, mint a szén-dioxid; emlékezteti a Bizottságot azon jogi kötelezettségére, hogy a lehető leghamarabb feltárja a metánkibocsátás gyors csökkentésére szolgáló szakpolitikai lehetőségeket az EU metánra vonatkozó stratégiai tervének részeként; felhívja a Bizottságot, hogy megbízatásának első felében e célból terjessze a megfelelő jogalkotási javaslatokat a Parlament és a Tanács elé;

81.  elismeri, hogy a mezőgazdasági ágazat pozitív és jelentős szerepet játszhat az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és kiemeli a KAP megreformálásának fontosságát, ami segítheti a mezőgazdasági termelőket abban, hogy olyan éghajlatbarát mezőgazdasági gyakorlatokat alakítsanak ki és alkalmazzanak, mint például a szénmegkötés és a szén-dioxid-kibocsátások újrahasznosítása;

82.  hangsúlyozza, hogy a természetes nyelők milyen fontos szerepet játszanak az EU-ban a az ÜHG-semlegesség elérésében; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki részletes uniós stratégiát a természetes nyelők fenntartható bővítésére az ÜHG-semlegességre vonatkozó 2050-es célkitűzéssel összhangban; ösztönzi a tagállamokat, hogy az irányítási rendelet 15. cikke (4) bekezdésének b) pontjában előírt hosszú távú stratégiáikban részletesen foglalkozzanak ezzel a szemponttal;

83.  elismeri az IPCC 1,5 °C-os globális felmelegedésre vonatkozó különjelentésében szereplő legtöbb 1,5 °C-os forgatókönyvben, és a Bizottság Tiszta bolygót mindenkinek című közleményében a szén-dioxid-leválasztásnak és -tárolásnak tulajdonított szerepet;

84.  támogatja az európai stratégiai energiatechnológiai terv keretében a tagállamok által meghatározott célok megvalósítását célzó fellépés fokozását, hogy az EU-s energetikai és ipari ágazatokban kereskedelmi mértékben megvalósítsák a szén-dioxid-leválasztást és -tárolást, valamint 2022-ig szilárd szabályozási keretrendszert alakítsanak ki, amely segíti a CO2 légkörből való közvetlen eltávolítását és biztonságos tárolását;

85.  mélységesen sajnálja, hogy a fosszilis tüzelőanyagoknak nyújtott támogatások továbbra is növekednek, és évente körülbelül 55 milliárd EUR-t tesznek ki az EU-ban; sürgősen felhívja az összes tagállamot, hogy az EU globális kötelezettségvállalásainak teljesítése, és a klímasemleges társadalom eléréséhez felhasználható erőforrások felszabadítása érdekében a végleges nemzeti energia- és éghajlat-politikai terveikbe építsenek be konkrét politikákat, határidőket és intézkedéseket a fosszilis tüzelőanyagoknak nyújtott valamennyi közvetlen és közvetett támogatás 2020-ig történő kivezetésére vonatkozóan; felhívja a többi felet hasonló intézkedések megtételére;

86.  üdvözli a montreali jegyzőkönyv kigali módosításának hatálybalépését; meggyőződése, hogy ennek új lendületet kell adnia az EU számára a fluortartalmú üvegházhatású gázokról szóló rendelet gyors felülvizsgálatához az ismert hiányosságok kezelése céljából, amelyek fenyegetést jelentenek az EU éghajlat-politikai törekvésére nézve, mint amilyen például a hidro-fluor-szénhidrogénekkel (HFC) folytatott illegális kereskedelem és a kén-hexafluorid (SF6) felhasználása elleni nem elégséges fellépés;

Ipar és versenyképesség

87.  úgy véli, hogy a gazdasági jólétnek, az ipari versenyképességnek, a fenntartható fejlődésnek és az éghajlat-politikának kölcsönösen erősíteniük kell egymást; hangsúlyozza, hogy az EU-nak vezető szerepet kell vállalnia a nettó nulla ÜHG-kibocsátás mellett működő gazdaság felé való, 2050-ig tartó átmenetben, versenyelőnyt biztosítva ezáltal az uniós iparágaknak;

88.  hangsúlyozza, hogy rendkívül fontos úgy elérni a Párizsi Megállapodásban foglalt célokat, hogy eközben az EU-n belül megmaradjanak a munkahelyek és az iparbázis, hogy az emberek ebben az ágazatban pozitív perspektívát kapjanak, és hogy megmutassuk a világnak, hogy az ipar és a klímasemlegesség nem összeegyeztethetetlenek egymással; határozottan üdvözli Európa számos ipari szereplőjének arra irányuló elkötelezettségét és erőfeszítéseit, hogy klímasemlegessé váljon, és a számos jó példa követésére biztatja azokat az ágazatokat és vállalatokat, amelyek még nem jutottak elhatározásra ezzel kapcsolatban;

89.  üdvözli ezenkívül az EU-s polgárok, vállalkozások és iparágak által a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek a Katowice Szabálykönyvvel összhangban történő teljesítése felé ez idáig tett erőfeszítést és előrehaladást; megjegyzi azonban, hogy ezek az erőfeszítések nem elegendők a nettó nulla ÜHG-kibocsátás mellett működő gazdaság 2050-ig történő eléréséhez; ösztönzi ezért a tagállamokat, azok régióit és a településeit, valamint a vállalkozásokat és az iparágakat, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások kezelése és a Párizsi Megállapodás által teremtett lehetőségek teljes kiaknázása érdekében egy európai zöld megállapodás révén tűzzenek ki ambiciózusabb célokat és azokat aktívan érvényesítsék;

90.  hangsúlyozza, hogy egy stabil és megbízható jogi keret, valamint az egyértelmű szakpolitikai jelzések uniós és globális szinten elősegítik és fokozzák az éghajlatváltozással kapcsolatos beruházásokat, és hozzájárulhatnak a szén-dioxid-kibocsátás magas szinten való rögzülésének megelőzéséhez; e tekintetben hangsúlyozza a „Tiszta energia minden európainak” jogszabálycsomag megfelelő és kellő időben történő végrehajtásának fontosságát, és szorgalmazza egy hosszú távú uniós iparpolitikai stratégiának és egy uniós éghajlat-politikai jogszabálynak a Párizsi Megállapodás értelmében tett uniós kötelezettségvállalásokkal összhangban történő kidolgozását, amelynek célja az EU iparának rövid és hosszú távú fejlődésének biztosítása, különösképpen a kkv-k támogatása, minőségi munkahelyek megteremtése és az ökológiai átmenet lehetővé tétele révén, az EU ipara globális versenyképességének és annak biztosítása mellett, hogy az EU 2050-ig elérje a nettó nulla ÜHG-kibocsátást, és senki se maradjon le;

91.  üdvözli, hogy több olyan ország, amelyek az EU energiaigényes iparágai néhány fontos versenytársának adnak otthont, bevezették a szén-dioxid-kibocsátási jogok kereskedelmét, illetve az egyéb árképzési mechanizmusokat; ösztönzi a többi országot, hogy kövessék ezt a példát; szorgalmazza e mechanizmusoknak az összes energiaigényes iparágra történő kiterjesztését;

92.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy növelni kell a jó minőségű munkahelyek és a képzett munkavállalók számát az EU iparában az innováció és a fenntartható termelési folyamatok felé tartó átmenet ösztönzése céljából; hangsúlyozza, hogy segítséget kell nyújtani a szénigényes és nagyobb mértékű szén-dioxid-kibocsátást okozó olyan régiók számára, ahol magas az aránya a szénfüggő ágazatokban dolgozóknak, be kell ruházni ezekbe a régiókba, továbbá át- és továbbképzési programokat kell kidolgozni az új alternatív és innovatív vállalkozások, induló vállalkozások, illetve iparágak bevonzása érdekében, hogy fenntartható regionális gazdaságot lehessen kiépíteni, gondoskodva arról, hogy senki se maradjon le;

93.  kiemeli, hogy nem minden régió indul ugyanarról a szintről az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, nem minden régió rendelkezik ugyanazokkal az eszközökkel, és ennek megfelelően a következmények is eltérnek; hangsúlyozza ezért, hogy alapvető fontosságú egy olyan átalakítás biztosítása, amely figyelembe veszi a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő régiók, lakosságok és ágazatok sajátosságait;

Energiapolitika

94.  kiemeli az energia központi szerepét a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaság felé való átmenetben;

95.  hangsúlyozza, hogy az energiaszegénység problémáját a fenntartható energetikai átalakulás során az energiafogyasztók jogainak megerősítésével, a fogyasztók fokozottabb tájékoztatásával, különösen az alacsony jövedelmű háztartások esetében az épületeken végzett energiahatékonysági intézkedések fokozásával, valamint a probléma szociálpolitika részeként való kezelésével kell kezelni;

96.  hangsúlyozza az energiahatékonyságnak és a megújuló energiának az ÜHG-kibocsátások csökkentésében, valamint az energiabiztonság elérésében és az energiaszegénység enyhítésében betöltött jelentőségét;

97.  hangsúlyozza, hogy minden ágazatnak hatékonyan együtt kell működnie az EU gazdaságának dekarbonizációja és a nettó nulla ÜHG-kibocsátás elérése érdekében; hangsúlyozza, hogy az országoknak rugalmasnak kell lenniük a gazdaságuk dekarbonizációja terén, hogy megkönnyítsék az átalakítással összefüggő társadalmi költségek mérséklését, és megszerezzék a társadalom elfogadását és támogatását;

98.  úgy véli, hogy az Unió belső energiapiacának további integrációja alapvető fontosságú szerepet fog játszani, különösen a nettó nulla ÜHG-kibocsátású gazdaság elérésében;

99.  emlékeztet arra, hogy az EU energiauniójának két fő célját az energiahatékonyságnak különösen az „energiahatékonyság az első helyen” elve megvalósításán keresztül prioritásként történő kezelése, valamint a megújuló energiaforrások terén vállalt globális vezető szerep képezi; hangsúlyozza, hogy a megújuló energiaforrások részarányára vonatkozó, 2030-ig elérendő uniós célkitűzést 32%-ban vagy afelett, az energiahatékonysági célkitűzést pedig 32.5%-ban vagy afelett határozták meg; kiemeli, hogy ezek a célok – habár az ÜHG-kibocsátásoknak a korábban vártnál nagyobb mértékű csökkenéséhez vezetnek – nincsenek összhangban a Bizottság új megválasztott elnöke által javasolt 50–55%-os csökkenéssel, sem a globális felmelegedés mértékének 1,5°C-ra történő korlátozására irányuló célkitűzéssel; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy határozzák meg a megújuló energia részarányának növeléséhez és az energiahatékonyság fokozásához szükséges, az ÜHG-kibocsátás csökkentésére irányuló céllal összhangban lévő további szükséges erőfeszítéseket; szorgalmazza az energiahatékonysági intézkedések világszerte történő előmozdítását és a megújuló energia kellő időben történő alkalmazását;

100.  üdvözli a megújuló energia részarányának a globális energiaellátásban, különösen az energiaágazatban történő növekedését; aggodalmát fejezi ki a megújuló energiának a fűtés, a hűtés és a közlekedés terén történő lassú elterjedése miatt, különös tekintettel a légi és tengeri közlekedési ágazatokra; mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy (2014 óta) az EU-ban lelassult a megújulóenergia-piac részarányának növekedése, ami veszélyezteti az EU energia- és éghajlat-politikai céljait; hangsúlyozza, hogy a hosszú távú fenntarthatósági célok elérése érdekében minden ágazatnak növelnie kell a megújulóenergia-felhasználását;

Kutatás, innováció, digitális technológiák és űrpolitika

101.  elismeri, hogy a tudomány és a tudományos alapú innovációk kritikus szerepet játszhatnak az éghajlatváltozás elleni küzdelem sikerének elérésében és a Párizsi Megállapodás, valamint bármilyen más ambiciózus éghajlat-politikai program stratégiai céljainak megvalósításában; hangsúlyozza, hogy az EU-nak vezető szerepet kell vállalnia mind az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, mind az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezílienciát biztosító fejlődést segítő technológiai haladás előmozdításában;

102.  hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében fontos folytatni és megerősíteni a kutatást és innovációt az éghajlatváltozás mérséklése, az alkalmazkodással kapcsolatos politikák, a erőforrás-hatékonyság, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és a nulla kibocsátású technológiák, a másodnyersanyagok fenntartható felhasználása („körforgásos gazdaság”) és az éghajlatváltozással kapcsolatos adatok gyűjtésének területén; hangsúlyozza, hogy az új Európai Horizont program keretében elsőbbséget kell adni a fenntartható energiaprojektek finanszírozásának, figyelembe véve az EU által az energiaunió és a Párizsi Megállapodás keretében tett kötelezettségvállalásokat;

103.  emlékeztet arra, hogy a kutatás, az innováció és a versenyképesség az EU energiaunióra irányuló stratégiája öt pillérének egyikét alkotják; emlékeztet ezért arra, hogy a kutatók alapvető fontosságú szerepet játszanak a globális felmelegedés elleni küzdelemben, és e tekintetben hangsúlyozza a nemzetközi partnerek közötti szoros tudományos együttműködés fontosságát;

104.  emlékeztet arra, hogy a digitális technológiák alapvető szerepet játszanak az energia és az ipar területén végbemenő átmenet támogatásában, különösen az energiahatékonyság és -megtakarítás, és a kibocsátáscsökkentés fokozása tekintetében; hangsúlyozza, hogy az európai ipar digitalizálása éghajlati szempontból előnyös lehet az erőforrások hatékony felhasználása, többek között az újrahasznosítás, és az alapanyag-intenzitás csökkentése révén; kiemeli az átviteli és elosztóhálózatok, valamint az energiakereskedelmi csomópontok teljes digitalizációjával, továbbá a szoftveralkalmazásokon keresztül kezelt felhasználóoldali programokkal járó éghajlati előnyöket;

105.  elismeri az új uniós űrprogram szerepét az EU által az éghajlatváltozás és annak hatásai ellen folytatott küzdelem támogatásában; emlékeztet arra, hogy a Kopernikusz, az európai Föld-megfigyelő rendszer adat- és információs szolgálatásai kulcsfontosságú szerepet játszottak a Föld megfigyelésében; hangsúlyozza a Kopernikusz program jelentőségét a megfigyelőrendszerek és az ezekhez kapcsolódó adatcserék nemzetközi összehangolásának előmozdítása terén;

Éghajlatváltozás és fejlődés

106.  emlékeztet arra, hogy az ENSZ rendkívüli szegénységgel és emberi jogokkal foglalkozó különleges előadójának az éghajlatváltozásról és szegénységről szóló, 2019. június 25-i jelentése szerint „az éghajlatváltozás a fejlődés, a globális egészségügy, és a szegénység csökkentése terén az elmúlt ötven évben elért előrehaladást áshatja alá”, és a becslések szerint „az éghajlatváltozással járó költségek 75–80%-át a fejlődő országok fogják viselni”;

107.  hangsúlyozza, hogy leginkább a fejlődő országok vannak kitéve az éghajlatváltozásnak, és ezek az országok vannak a legkevésbé felszerelve az egyre pusztítóbb hatásai, köztük az élelmiszer- és vízellátási válsághelyzetek, a természeti csapások okozta fizikai pusztítás és a szűkös erőforrások miatt kialakuló, egyre növekvő feszültségek ellen; emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozás drámai következménnyel jár a fejlődő országok, és különösen a legkevésbé fejlett országok hosszú távú gazdasági fejlődésére nézve;

108.  kiemeli az Idai és Kenneth trópusi ciklonok példáját – ez utóbbi volt az afrikai kontinenst sújtó eddigi legerősebb ciklon –, amelyek a Comore-szigeteken, Malawiban, Mozambikban és Zimbabwe-ban 2019 első felében okoztak pusztítást és számos halálesetet, és amelyek miatt több, mint kétmillió ember szorult azonnali humanitárius segítségnyújtásra, amelynek – nagyrészt az EU által fedezett – költségei közel 400 millió USD-re rúgtak, míg a helyreállítási költségeket 3 milliárd USD összegre becsülik;

109.  kiemeli, hogy a fejlődő országok infrastruktúrájának rezílienciája döntő jelentőségű lesz az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodóképességük szempontjából; ragaszkodik ezért ahhoz, hogy ösztönözni kell az ellenállóképes infrastruktúrák fejlődő országokban történő kiépítésére irányuló beruházásokat, ezzel segítve őket az egyre súlyosbodó természeti katasztrófákkal szembeni ellenállás terén;

110.  emlékeztet azon állásfoglalására, miszerint a 2021–2027 közötti időszakra javasolt Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszközből (NDICI) származó finanszírozás legalább 45%-át az éghajlat-politikai és környezetvédelmi célkitűzések támogatására kell fordítani;

111.  ragaszkodik a Párizsi Megállapodás és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásának összefogásra épülő megközelítéséhez a belső és a külső szakpolitikák tekintetében egyaránt, a fejlesztés-, kereskedelem-, mezőgazdasági, energia- és éghajlatpolitikák fejlesztési célú koherenciájának elvének teljes mértékű tiszteletben tartásával;

112.  hangsúlyozza az éghajlat, a gazdaság és a társadalom kölcsönös függését; kiemeli különösen az éghajlatváltozás által az őslakos közösségekre gyakorolt közvetlen hatásokat, és azokat a súlyos egzisztenciális fenyegetéseket, amelyekkel a többségüknek, köztük az elszigetelt közösségeknek szembe kell nézniük; hangsúlyozza, hogy az IPCC szerint a helyi és tradicionális tudás az egyik legfőbb forrása az éghajlatváltozás megelőzésének, nem utolsósorban azért, mert az őslakos népek területein található a világ fennmaradó biodiverzitásának körülbelül 80%-a; megdöbbenti az észak-brazíliai törzsi vezető, Emrya Wajãpi közelmúltbeli meggyilkolása, és üdvözli az ENSZ emberi jogi főbiztosának 2019. július 29-i nyilatkozatát, amelyben „sürgeti a brazil kormányt, hogy függessze fel az őslakos területek megszállását és biztosítsa az őslakos közösségek területükhöz való kollektív jogainak békés gyakorlását” az ILO 169. sz. egyezményével összhangban;

113.  felszólítja a fejlett országokat, köztük az EU tagállamait, hogy fokozzák a fejlődő országokra irányuló tudásmegosztáshoz, kapacitásépítéshez és technológiatranszferhez nyújtott támogatásukat, tiszteletben tartva ezáltal a Párizsi Megállapodás 9–11. cikkét és az addisz-abebai cselekvési program 49., 116. és 120. cikkét, a 17. fenntartható fejlődési céllal, többek között a 17.6.–17.8. célkitűzéssel kapcsolatban tett kötelezettségvállalásaik teljesítése mellett; e célból kiemeli az ígéretes tudományos kutatási projektekbe történő uniós beruházások fokozásában rejlő pozitív lehetőségeket; felszólítja ezenkívül az EU-t, hogy az éghajlatbarát technológiák fejlődő országok számára történő jogszerű átruházásának előmozdítása érdekében ösztönözze a TRIPS-megállapodásról és a közegészségügyről szóló 2001-es dohai nyilatkozathoz hasonló nyilatkozat elfogadását;

114.  rámutat arra, hogy a magánberuházás és a növekedés döntő jelentőségűek az éghajlatbarát infrastruktúra és termelési módszerek felé történő átmenethez; hangsúlyozza, hogy maximalizálni kell az ilyen beruházásnak az éghajlat-politikai fellépésekhez és a fenntartható fejlődési célok eléréséhez való hozzájárulását, egyebek mellett ösztönzők és a köz- és magánszféra közötti partnerségek elősegítése révén; e tekintetben elengedhetetlen eszköznek tartja az európai külső beruházási tervet; hangsúlyozza továbbá, hogy inkluzív és fenntartható fejlődés és növekedésre van szükség ahhoz, hogy a fejlődő országok részt vehessenek az éghajlatvédelmi átállásban, amelyet többek között innovációs stratégiák és műszaki haladás révén érhetnek el; meggyőződése, hogy az EU-nak mielőbb elő kell mozdítania a felelősségteljes és fenntartható magánfinanszírozást, nevezetesen az emberi jogokra vonatkozó kötelezettségek és a fejlődő országok belföldi gazdaságához való hozzájárulások tekintetében; óva int azonban az önkéntes alapú magánszektorbeli törekvésekre való túlzott mértékű hagyatkozástól;

115.  tudomásul veszi az éghajlatbarát és fenntartható beruházásra vonatkozó előírások kidolgozása iránti növekvő érdeklődést, és ismételten kifejezi aggályát amiatt, hogy a magánszektorbeli kezdeményezések elterjedése megnehezíti az összehasonlítást és az ellenőrzést; üdvözli e tekintetben a Bizottság és a nemzetközi közösségek által indított, a fejlődő országokban hozott éghajlatvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos beruházások és szakpolitikai párbeszéd támogatására irányuló kezdeményezéseket, így például a az éghajlatváltozás elleni globális szövetség+ (GCCA+) és a Zöld Klíma Alap elnevezésű kezdeményezéseket; e tekintetben arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy továbbra is vegyenek részt a nemzetközi fórumokon, hogy az éghajlat-politikai intézkedésekbe való beruházás tekintetében előmozdítsák a hatékonyságot és a méltányosságot;

Klímadiplomácia

116.  határozottan támogatja az EU politikai tájékoztatásának és klímadiplomáciájának folytatását és további megerősítését, ami alapvető fontosságú az éghajlat-politika mozgósításához a partnerországokban és a globális közvélemény körében; úgy véli azonban, hogy az eddigi erőfeszítések egyértelműen elégtelennek bizonyultak, és a Bizottságnál és az Európai Külügyi Szolgálatnál előirányzott humán erőforrások messze nem elegendőek; javasolja ezért a humán erőforrások drasztikus növelését ezen a területen; ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az uniós klímadiplomáciát holisztikus módon közelítsék meg azáltal, hogy kapcsolódási pontokat hoznak létre az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés, a mezőgazdaság, a konfliktusmegoldás, a migráció és a humanitárius megfontolások között a nulla nettó kibocsátás felé való globális átmenet, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezíliencia, a fenntartható fejlődés, valamint az élelmezésbiztonság és a vízellátás biztonsága elérésének megkönnyítése érdekében;

117.  hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás a nemzetközi biztonság és a regionális stabilitás szempontjából egyre súlyosbodó következményekkel jár a környezetkárosodás, a megélhetés elvesztése, az éghajlatváltozás miatti kényszerű lakóhelyelhagyás és az elégedetlenség ehhez kapcsolódó formái miatt azokban a térségekben, ahol az éghajlatváltozás gyakran súlyosbítja a fenyegetéseket; ezért arra ösztönzi az Uniót és a tagállamokat, hogy világszerte működjenek együtt partnereikkel az éghajlatváltozás destabilizáló hatásainak jobb megértése, integrálása, előrejelzése és kezelése érdekében; ösztönzi egy korai figyelmeztető program bevezetését az olyan potenciális nagy fordulópontok tekintetében, amelyekben annak a lehetősége rejlik, hogy nagyobb régiókban vagy kontinenseken aláássák a fenntartható struktúrákat és ökoszisztémákat;

118.  üdvözli, hogy a világ számos részében kötelezettséget vállalnak és konkrét tevékenységeket végeznek az ÜHG-kibocsátások csökkentése érdekében, például üdvözli számos fejlődő ország és kis szigetállam rendkívül ambiciózus kötelezettségvállalásait; sajnálja azonban, hogy számos jelentős gazdaságban nem törekednek a nemzetileg meghatározott hozzájárulás növelésére, és erről nem folynak viták; emlékeztet arra, hogy az EU a globális ÜHG-kibocsátások 9%-áért felel, míg az EU a világ népességéből csak 6,7%-ot tesz ki, ami azt jelenti, hogy rendkívül fontos, hogy az EU nagyobb ambíciót mutasson, különösen az éghajlatváltozás iránti történelmi felelőssége és annak szükségessé miatt, hogy jó példát kell mutatnia a világ többi részének; hangsúlyozza, hogy lehetetlen lesz elérni a Párizsi Megállapodás célját és elkerülni a fordulópontokat, ha a többi jelentős gazdaság nem követi az ambíció fokozásának példáját;

119.  kéri a Bizottságot, hogy haladéktalanul végezzen elemzést az annak érdekében megtehető további lépések lehetőségére vonatkozóan, hogy más jelentős gazdaságokat nemzetileg meghatározott hozzájárulásaik növelésére, további konkrét intézkedések megvalósítására, továbbá innovatív megközelítések megfontolására ösztönözzenek;

120.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy használjanak ki minden rendelkezésre álló eszközt (pl. nemzetközi tárgyalások, kereskedelmi és regionális megállapodások, nemzetközi partnerségek), hogy elősegítsék és előmozdítsák a nulla nettó kibocsátások, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezíliencia, a fenntartható fejlődés, valamint az élelmezésbiztonság és a vízellátás biztonsága felé tartó globális átalakulás során történő együttműködést;

121.  hangsúlyozza, hogy az éghajlat-politikai célokat valamennyi uniós szakpolitikában, többek között a kereskedelempolitikában is érvényesíteni kell; felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az EU által aláírt valamennyi új kereskedelmi és beruházási megállapodás teljes mértékben összeegyeztethető legyen a Párizsi Megállapodással és a fenntartható fejlődési célokkal, és hogy a környezeti és az éghajlat-politikai rendelkezések jogilag kötelező erejűek és végrehajthatók legyenek; kéri a Bizottságot, hogy végezzen és tegyen közzé egy átfogó értékelést a meglévő és jövőbeli megállapodásoknak a Párizsi Megállapodással való összeegyeztethetőségére vonatkozóan; kéri a Bizottságot, hogy minden kereskedelmi megállapodás tartalmazzon kötelező erejű záradékokat – többek között a fenntartható erdőgazdálkodásra és -védelemre vonatkozó rendelkezéseket – a Párizsi Megállapodás tiszteletben tartásával kapcsolatban; felhívja a Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet a kereskedelmi áruk életciklusára a tervezéstől a fogyasztásig, hogy védje a természeti erőforrásokat, és vegye figyelembe a halmozott hatásokat, ezen belül a szállításra gyakorolt hatásokat is;

122.  felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy építsék be a Párizsi Megállapodást a kereskedelmi megállapodásokba annak érdekében, hogy ösztönözzék a kereskedelmi partnereket a Párizsi Megállapodásban meghatározott célok elérésére; felhívja továbbá a Bizottságot és a Tanácsot, hogy vizsgálják felül a kereskedelmi megállapodásokat annak érdekében, hogy e kétoldalú megállapodásokba ambiciózus éghajlatvédelmi kötelezettségeket építsenek be, és ily módon ösztönözzék a partnereket a Párizsi Megállapodással összhangban lévő éghajlat-politikai stratégiák bevezetésére;

123.  határozottan üdvözli Oroszország bejelentését, miszerint végrehajtja a Párizsi Megállapodást;

124.  elismeri, hogy az EU–USA partnerség rendkívül fontos a Párizsi Megállapodás és a többi ambiciózus stratégia stratégiai céljainak az eléréséhez; ismételten sajnálatát fejezi ki ezért Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke azon bejelentése miatt, hogy az Egyesült Államok ki kíván lépni a Párizsi Megállapodásból; határozottan üdvözli a nagyobb egyesült államokbeli államok, városok, egyetemek és egyéb nem állami szereplők folyamatos éghajlatvédelmi mobilizációját a „We are still in” kampány keretében; abbéli reményének ad hangot, hogy az USA egyszer újra csatlakozik az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, és az EU-val partnerségben az élen fog járni a Párizsi Megállapodással összeegyeztethető kereskedelmi, ipari és energetikai megállapodások világszerte való létrejöttének folyamatában;

125.  határozottan helyteleníti, hogy Jair Bolsonaro, brazil elnök és a brazil kormány visszafogottan reagált az Amazonas menti brazil területeket érintő, példátlan számú és mértékű erdőtüzekre; úgy véli, hogy az EU-nak és tagállamainak a nemzetközi együttműködés és segítségnyújtás révén minden tőlük telhetőt meg kell tenniük Amazónia és a globális ökoszisztéma egyéb kulcsfontosságú területeinek pusztulása elleni küzdelemben, és figyelembe kell venniük saját kereskedelempolitikájuk potenciális szerepét;

Az Európai Parlament szerepe

126.  úgy véli, hogy az Európai Parlamentet – mivel a nemzetközi megállapodásokhoz szükség van az egyetértésére, és társjogalkotóként központi szerepet játszik a Párizsi Megállapodás Unión belüli végrehajtásában – megfelelően be kell vonni az uniós küldöttségbe; elvárja ezért, hogy részt vehessen az uniós koordinátorok ülésein a Madridban tartott COP25 konferencián, és hogy biztosítsanak számára hozzáférést minden előkészítő dokumentumhoz a tárgyalások megkezdésének időpontjától kezdve;

o
o   o

127.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az UNFCCC titkárságának azzal a kéréssel, hogy azt juttassák el az egyezmény valamennyi EU-n kívüli részes felének.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0430.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0217.
(3) HL C 356., 2018.10.4., 38. o.
(4) Burke et al., „Global non-linear effect of temperature on economic production” (A hőmérséklet által a gazdasági termelésre gyakorolt globális nem lineáris hatás), Nature, 527. sz., 235–239. o.
(5) Az ENSZ Környezetvédelmi Programja: „The Emissions Gap Report 2018” (A kibocsátási szakadékról szóló 2018. évi jelentés), 21. o.


Az EU csatlakozása az Isztambuli Egyezményhez és a nemi alapú erőszak leküzdését szolgáló egyéb intézkedések
PDF 148kWORD 51k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása az EU Isztambuli Egyezményhez való csatlakozásáról és a nemi alapú erőszak elleni küzdelmet célzó egyéb intézkedésekről (2019/2855(RSP))
P9_TA(2019)0080B9-0225/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre (EUSZ), az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

–  tekintettel az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Egyezményére, amelyet 2011. május 11-én, Isztambulban nyitottak meg aláírásra (a továbbiakban az „Isztambuli Egyezmény”),

–  tekintettel a Nők Negyedik Világkonferenciáján 1995. szeptember 15-én elfogadott Pekingi Nyilatkozatra és Cselekvési Platformra, továbbá az ENSZ ezt követő Peking+5 (2005), Peking+15 (2010) és Peking+20 (2015) különleges ülésein elfogadott záródokumentumokra,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének jogi eszközeire az emberi jogok, különösen a nők jogai terén,

–  tekintettel a 2016. március 4-i, tanácsi határozatra irányuló javaslatra (COM(2016)0109),

–  tekintettel a Tanács 2017. május 11-i (EU) 2017/865 határozatára az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos kérdések tekintetében az Európai Unió nevében történő aláírásáról(1),

–  tekintettel a Tanács 2017. május 11-i (EU) 2017/866 határozatára az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének a menekültügy és a visszaküldés tilalma tekintetében az Európai Unió nevében történő aláírásáról(2),

–  tekintettel a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23-i bécsi egyezményre és különösen annak 26. és 27. cikkére,

–  tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vonatkozó ítélkezési gyakorlatára,

–  tekintettel a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(3),

–  tekintettel az európai védelmi határozatról szóló, 2011. december 13-i 2011/99/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(4) és a polgári ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló, 2013. június 12-i, 606/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(5),

–  tekintettel az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(6), valamint a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(7),

–  tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK tanácsi irányelvre(8), valamint a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2004. december 13-i 2004/113/EK tanácsi irányelvre(9), amelyek meghatározzák a zaklatás és a szexuális zaklatás fogalmát, valamint elítélik ezeket;

–  tekintettel az Európai Parlament 2019. április 4-i állásfoglalására a Bíróság véleményének kikéréséről azzal kapcsolatban, hogy az Európai Uniónak az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményéhez való csatlakozására irányuló javaslat és a csatlakozással kapcsolatos eljárás összeegyeztethető-e a Szerződésekkel(10),

–  tekintettel az Unión belüli, munkahelyen, nyilvános térben és a politikai életben elkövetett megfélemlítés és szexuális zaklatás megelőzését és az ellenük való küzdelmet szolgáló intézkedésekről szóló, 2018. szeptember 11-i állásfoglalására(11),

–  tekintettel a szexuális zaklatás és bántalmazás ellen az Unióban folytatott küzdelemről szóló, 2017. október 26-i állásfoglalására(12),

–  tekintettel az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatról (COM(2016)01092016/0062(NLE)) szóló, 2017. szeptember 12-i állásfoglalására(13),

–  tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2015 utáni uniós stratégiáról szóló, 2015. június 9-i állásfoglalására(14),

–  tekintettel a nők és lányok elleni erőszakról, valamint a velük szembeni megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelemről szóló, 2008. december 8-i európai uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel a „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című, 2015. december 3-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2015)0278),

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) „Nőkkel szembeni erőszak: az Unió egészére kiterjedő felmérés” című, 2014. márciusi jelentésére,

–  tekintettel a Velencei Bizottság 2019. október 14-i, Örményországról, valamint az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének ratifikálásával összefüggő alkotmányos következményekről szóló véleményére,

–  tekintettel a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló, 2008. november 28-i 2008/913/IB kerethatározatra(15),

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel a nemek közötti egyenlőség az EU egyik alapértéke; mivel az egyenlő bánásmódhoz és a megkülönböztetésmentességhez való jog a Szerződésekben és az Alapjogi Chartában is rögzített alapvető jog, amelyet teljes mértékben tiszteletben kell tartani;

B.  mivel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) nemek közötti egyenlőségre vonatkozó mutatója szerint még egyetlen uniós ország sem valósította meg teljes mértékben a nők és férfiak közötti egyenlőséget; mivel e cél elérésének egyik előfeltétele a nemi alapú erőszak felszámolása;

C.  mivel a nemi alapú erőszak elleni küzdelem az EU „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című munkadokumentumának egyik prioritása;

D.  mivel az Isztambuli Egyezmény szerint a nőkkel szembeni erőszak „az emberi jogok megsértéseként és a nőkkel szembeni megkülönböztetés formájaként értelmezendő; a nemi alapú erőszak mindazon cselekményei, amelyek fizikai, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági sérelmet vagy szenvedést okoznak vagy okozhatnak a nőknek, ideértve az ilyen cselekményekkel való fenyegetést, a kényszert vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, akár a közéletben, akár a magánéletben fordul is az elő”;

E.  mivel a Belém do Pará-i egyezmény nyomonkövetési mechanizmusának (MESECVI) fogalommeghatározása szerint a femicídium „nők nemi alapú erőszak miatt bekövetkező halála, amely a családon, élettársi kapcsolaton, bármely más személyes kapcsolaton vagy közösségen belül történik, és amelyet egy személy vagy az állam, illetve annak képviselője követ el vagy tűr meg, valamely cselekmény vagy mulasztás révén”(16);

F.  mivel az Isztambuli Egyezmény kimondja, hogy valamennyi rendelkezését, különösen az áldozatok jogainak védelmére irányuló intézkedéseket „biológiai nemen, társadalmi nemen, származáson, bőrszínen, nyelven, valláson, politikai vagy más véleményen, nemzeti vagy társadalmi származáson, nemzeti kisebbséghez való tartozáson, vagyonon, születésen, szexuális irányultságon, nemi identitáson, életkoron, egészségi állapoton, fogyatékosságon, családi állapoton, migráns vagy menekült jogálláson vagy más jogálláson alapuló megkülönböztetés nélkül biztosítani” kell;

G.  mivel a nők elleni erőszak és a nemi alapú – fizikai és pszichológiai – erőszak széles körben elterjedt, és a társadalom minden szintjén érinti a nőket, életkortól, iskolázottságtól, jövedelemtől, társadalmi helyzettől és származási vagy tartózkodási országtól függetlenül;

H.  mivel a nemi alapú erőszak az élet számos területén – a munka, az egészség, a pénzügyi forrásokhoz, a hatalomhoz és a tudáshoz való hozzáférés, valamint a személyes idő kezelése terén – a nők által tapasztalt strukturális egyenlőtlenségeknek egyszersmind egyik oka és következménye is; mivel a nemi alapú erőszak elleni küzdelemhez meg kell érteni annak okait és az ahhoz hozzájáruló tényezőket;

I.  mivel a nők elleni erőszak társadalmainkon belüli gyakori előfordulásának okait keresve fontos elismerni a strukturális vagy intézményi erőszak létezését, amelyet úgy lehet meghatározni, mint a nők alárendeltségét a gazdasági, társadalmi és politikai életben;

J.  mivel a tagállamokban érvényesülő különböző politikák és jogi szabályozás miatt az Európai Unióban a nőket nem védik egyenlően a nemi alapú erőszakkal szemben;

K.  mivel az igazságszolgáltatási rendszerek gyakran nem nyújtanak elegendő támogatást a nők számára; mivel az áldozatok sok esetben ki vannak téve a bűnüldöző szervek tisztviselői által tett lealacsonyító megjegyzéseknek, illetve függőségi helyzetben vannak, ami fokozza az erőszak bejelentésétől való félelmüket;

L.  mivel a jelenlegi évtizedben világszerte és európai szinten is látható és szervezett offenzíva zajlik a nemek közötti egyenlőség és a nők jogai, többek között a szexuális és reproduktív egészség és jogok ellen;

M.  mivel az Alapjogi Ügynökség 2014. évi felmérése azt mutatta, hogy Európában a nők egyharmada legalább egyszer elszenvedett fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta, a nők 55%-a szembesült a szexuális zaklatás egy vagy több formájával, 11%-uk tapasztalt internetes zaklatást, 20-ból 1 nőt (5%) megerőszakoltak, és több mint egytizedük szenvedett el erő alkalmazásával elkövetett szexuális erőszakot; mivel számos tagállamban a gyilkosságok áldozatául esett nők több mint felét egy intim partner, rokon vagy családtag gyilkolta meg; mivel az áldozatok csak az esetek 14%-ában jelentették a rendőrségnek a kapcsolati erőszak legsúlyosabb eseteit, a nem kapcsolati erőszak legsúlyosabb eseteit pedig csak az esetek 13%-ában jelentették be, ami azt bizonyítja, hogy igen magas a be nem jelentett esetek aránya; mivel az elmúlt években a #metoo mozgalom arra ösztönözte a nőket és lányokat, hogy jelentsék be a bántalmazás, erőszak és zaklatás eseteit;

N.  mivel a rabszolgaság és az emberkereskedelem modern formái, amelyek főként a nőket érintik, még mindig jelen vannak az EU-ban; mivel világszerte az emberkereskedelem áldozatainak 71%-a nő és lány, és háromnegyedüket szexuálisan kizsákmányolják(17);

O.  mivel az online erőszak és zaklatás gyakran fizikai következményekkel jár, és könnyen ilyen erőszakot válthat ki azáltal, hogy arra ösztönzi az online felhasználókat, hogy utánozzák az erőszakot és zaklatást, amiről olvastak, majd ilyen cselekményeket kövessenek el;

P.  mivel a nők és lányok egyes csoportjai, például a migráns nők, a női menekültek és menedékkérők, a fogyatékossággal élő nők és lányok, az LBTI-nők és a roma nők a diszkrimináció interszekcionális és többszörös formáival szembesülnek, és ezért még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a nemi alapú erőszak kockázata tekintetében, nem férnek hozzá az igazságszolgáltatáshoz, valamint a támogatási és védelmi szolgáltatásokhoz, és nem élhetnek alapvető jogaikkal;

Q.  mivel a nemi alapú erőszak női áldozatai és gyermekeik gyakran különleges támogatást és védelmet igényelnek, az ilyen erőszakkal kapcsolatos újbóli áldozattá válás, megfélemlítés és megtorlás nagy kockázata miatt;

R.  mivel a nemi alapú erőszak aláássa az emberi jogokat, a társadalmi stabilitást és biztonságot, a közegészségügyet, a nők oktatási és foglalkoztatási lehetőségeit, valamint a gyermekek és közösségek jólétét és fejlődési kilátásait;

S.  mivel a fizikai, a szexuális vagy a pszichológiai erőszak és bántalmazás súlyos hatással van az áldozatokra, ami tartós testi, szexuális, érzelmi vagy lelki sérüléseket, illetve anyagi károkat okozhat;

T.  mivel a nők elleni bűncselekmények elkövetőinek büntetlensége továbbra is fennáll, és ezt fel kell számolni annak biztosítása révén, hogy az elkövetőket bíróság elé állítják, valamint hogy az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő támogatást nyújt az erőszakot átélt nőknek és lányoknak, továbbá elismeri a helyzetüket; mivel alapvető fontosságú képzéseket biztosítani a nők elleni erőszakkal szemben fellépő szolgáltatók, például a bűnüldöző szervek tagjai, a bírák vagy a politikai döntéshozók számára;

U.  mivel az Uniónak a tagállamokkal együttműködve minden szükséges intézkedést meg kell tennie a nőknek és lányoknak a köz- és magánszférában egyaránt erőszak nélküli élethez való joga előmozdítására és védelmére;

V.  mivel a jóváhagyása óta eltelt nyolc év alatt az Isztambuli Egyezményt még nem ratifikálta az összes tagállam, és az EU sem;

1.  elítéli a nemi alapú erőszak valamennyi formáját, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nők és lányok továbbra is ki vannak téve a pszichológiai, fizikai, szexuális és gazdasági erőszaknak, többek között a kapcsolati erőszaknak, a szexuális zaklatásnak, a számítógépes erőszaknak, a zaklatásnak, a nemi erőszaknak, a korai és kényszerházasságnak, a női nemi szervek megcsonkításának, az úgynevezett „becsület” nevében elkövetett bűncselekményeknek, a kényszerabortusznak, a kényszersterilizációnak, a szexuális kizsákmányolásnak, az emberkereskedelemnek, továbbá az erőszak egyéb formáinak, amelyek súlyosan sértik emberi jogaikat és méltóságukat; rendkívül aggasztónak tartja a femicídiumok európai jelenségét, amely a nők elleni erőszak legszélsőségesebb formája;

2.  felkéri a Tanácsot, hogy sürgősen zárja le az Isztambuli Egyezmény EU általi ratifikálását az Egyezményhez való széles körű, korlátozások nélküli csatlakozás alapján, és szorgalmazza az Egyezmény valamennyi tagállam általi ratifikálását; felkéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy biztosítsák az Egyezmény teljes körű integrálását az uniós jogalkotási és szakpolitikai keretbe; emlékeztet arra, hogy az Unió Isztambuli Egyezményhez való csatlakozása nem mentesíti a tagállamokat az egyezmény ratifikálása alól; felkéri a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról és végrehajtásáról szóló tárgyalásokat, és felkéri különösen Bulgáriát, Csehországot, Lettországot, Litvániát, Magyarországot, Szlovákiát és az Egyesült Királyságot,, amelyek aláírták, de még nem ratifikálták az Egyezményt, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg;

3.  határozottan elítéli a néhány tagállamban az Isztambuli Egyezmény végrehajtása és a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem érdekében már meghozott intézkedések visszavonására tett kísérleteket;

4.  felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák az egyezmény megfelelő érvényesítését és végrehajtását, és biztosítsák a kellő pénzügyi és humán erőforrásokat a nők elleni erőszak és a nemi alapú erőszak megelőzésére és leküzdésére, valamint az áldozatok védelmére; sürgeti a tagállamokat, hogy vegyék figyelembe az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni és a kapcsolati erőszak elleni fellépéssel foglalkozó szakértői csoportja (GREVIO) által megfogalmazott ajánlásokat, és javítsák jogszabályaikat annak érdekében, hogy azok jobban összhangba kerüljenek az Isztambuli Egyezmény rendelkezéseivel;

5.  hangsúlyozza, hogy az Isztambuli Egyezmény továbbra is a nemi alapú erőszak felszámolásának nemzetközi normája és kulcsfontosságú eszköze, amely holisztikus, átfogó és összehangolt megközelítést követ, és az áldozatok jogait helyezi a középpontba, a nők és lányok elleni erőszak és a nemi alapú erőszak – beleértve a kapcsolati erőszakot is – kérdéseinek széles körű szempontok szerinti kezelésével, olyan intézkedések előírásával, mint például az erőszak megelőzése, a megkülönböztetés elleni küzdelem, a büntetlenséggel szembeni büntetőjogi intézkedések, az áldozatok védelme és támogatása, a gyermekek védelme vagy a női menedékkérők és menekültek védelme, továbbá kockázatértékelési eljárások és kockázatbecslés bevezetése, illetve az adatgyűjtés javítása révén, valamint figyelemfelkeltő kampányok vagy programok segítségével, együttműködve a nemzeti emberi jogi és esélyegyenlőségi szervekkel, a civil társadalommal és a nem kormányzati szervezetekkel;

6.  elítéli az Isztambuli Egyezmény elleni támadásokat és kampányokat, amelyek annak szándékos félreértelmezésén és tartalmának a nyilvánosság számára történő hamis bemutatásán alapulnak;

7.  határozottan kijelenti, hogy a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal kapcsolatos szolgáltatások megtagadása a nők és lányok elleni erőszak egyik formája, és hangsúlyozza, hogy az EJEB több alkalommal is kimondta, hogy az abortuszra vonatkozó korlátozó jogszabályok és a végrehajtás hiánya sérti a nők emberi jogait;

8.  hangsúlyozza, hogy a nemi sztereotípiák és a patriarchális erőszak elleni, valamint a zaklatással és a nemi alapú erőszakkal szembeni zéró toleranciát előmozdító figyelemfelkeltő kampányok az emberi jogok ily módon történő megsértése elleni küzdelem alapvető eszközei; úgy véli, hogy a megkülönböztetésmentességen alapuló, szélesebb körű oktatási stratégiák alapvető szerepet játszanak az erőszak valamennyi formája, és különösen a nemi alapú erőszak megelőzése terén, különösen serdülőkorban;

9.  hangsúlyozza, hogy a hatékonyság növelése érdekében a nemi alapú erőszak elleni intézkedéseket olyan intézkedéseknek kell kísérniük, amelyek célja az erőszak áldozatává vált nők társadalmi szerepvállalásának növelése és gazdasági függetlenségének előmozdítása;

10.  felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemi alapú erőszak valamennyi formájának áldozataival foglalkozó összes szakember számára biztosítsanak megfelelő, a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő képzést, eljárásokat és iránymutatásokat, amelyek az áldozatok jogait helyezik a középpontba annak érdekében, hogy az igazságügyi, orvosi és rendőrségi eljárások során el lehessen kerülni a megkülönböztetést, a traumatizációt vagy az újbóli áldozattá válást; ilyen javításokat szorgalmaz a szóban forgó bűncselekmények bejelentési arányának növelése érdekében;

11.  emlékeztet arra az álláspontjára, hogy 193,6 millió EUR-t kell elkülöníteni a nemi alapú erőszak minden formájának megelőzése és leküzdése céljára, valamint az Isztambuli Egyezmény teljes körű végrehajtásának előmozdítására a Jogok és értékek programban, és hangsúlyozza, hogy tagállami szinten is elegendő finanszírozást kell biztosítani e célra;

12.  ismételten felkéri a Bizottságot, hogy egy hatásvizsgálatot követően vizsgálja felül a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló, jelenleg hatályos kerethatározatot annak érdekében, hogy az kiterjedjen a nemen, szexuális irányultságon, nemi identitáson és nemi jellemzőkön alapuló gyűlöletre való uszításra is;

13.  felkéri a tagállamokat, hogy biztosítsák a már hatályban lévő vonatkozó jogszabályok teljes körű végrehajtását és érvényesítését;

14.  felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az Eurostattal, az EIGE-vel és az FRA-val való együttműködés révén javítsák a nemi alapú erőszakra vonatkozó minőségi, lebontott adatok elérhetőségét és összehasonlíthatóságát, összhangban az Egyezmény adatgyűjtéssel és -kutatással kapcsolatos kötelezettségeivel; ismételten felkéri a Bizottságot, hogy hozza létre a nemi alapú erőszak európai megfigyelőközpontját, amely pontos és összehasonlítható adatokkal rendelkezne (az EIGE nők elleni erőszakkal foglalkozó állami megfigyelőközpontjának mintájára);

15.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy hivatalos eljárásokat hozzanak létre a munkahelyi szexuális zaklatás bejelentésére, valamint célzott képzési és figyelemfelkeltő kampányokat szervezzenek a méltóság elve munkahelyi tiszteletben tartásának és a zéró tolerancia normaként való érvényesítésének eszközeként; úgy véli, hogy az európai intézményeknek jó példával kell elöl járniuk e tekintetben;

16.  felkéri az Európai Parlament elnökét, az Elnökséget és a Parlament igazgatását, hogy folytassák a munkát annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Parlament zaklatástól és szexizmustól mentes munkahely legyen, és a szexuális zaklatás és bántalmazás ellen az Unióban folytatott küzdelemről szóló, 2017. évi állásfoglalásban megfogalmazott kérésekkel összhangban hajtsák végre a következő intézkedéseket: 1. külső ellenőrzés megrendelése az Európai Parlament két meglévő zaklatásellenes bizottságát illetően, és az eredmények nyilvános közzététele; 2. a zaklatás elleni szervek átalakítása külső jogi, orvosi és terápiás szakértők bevonásával, teljes szavazati jogot biztosítva számukra; valamint 3. a munkahelyi tiszteletről és méltóságról szóló kötelező képzések bevezetése valamennyi európai parlamenti képviselő és a személyzet valamennyi kategóriája számára;

17.  üdvözli, hogy a Bizottság megválasztott elnöke elkötelezte magát amellett, hogy többet tesz a nemi alapú erőszak visszaszorításáért és az áldozatok jobb támogatásáért, hogy az EU Isztambuli Egyezményhez való csatlakozását a Bizottság prioritásává teszi, és hogy kihasználja a Szerződés által biztosított lehetőségeket arra, hogy a nők elleni erőszakot felvegyék az EU által elismert bűncselekmények jegyzékébe;

18.  kéri a Bizottságot, hogy a nemi alapú erőszak elleni küzdelmet tegye prioritássá a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó következő európai stratégiában azáltal, hogy abba megfelelő szakpolitikai, jogalkotási és nem jogalkotási intézkedéseket foglal bele;

19.  felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be jogi aktust a nemi alapú erőszak valamennyi formája, többek között a nők és lányok elleni erőszak megelőzéséről és visszaszorításáról; e tekintetben kötelezettséget vállal arra, hogy az EUMSZ 225. cikkében foglalt jogalkotási kezdeményezéshez való jog felhasználásával minden lehetséges intézkedést megvizsgál, beleértve a számítógépes erőszakkal kapcsolatos intézkedéseket is;

20.  felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy aktiválják az EUMSZ 83. cikkének (1) bekezdésében foglalt áthidaló klauzulát annak érdekében, hogy a nők és lányok elleni erőszakot és a nemi alapú erőszak egyéb formáit felvegyék az EU által elismert bűncselekmények jegyzékébe;

21.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének.

(1) HL L 131., 2017.5.20., 11. o.
(2) HL L 131., 2017.5.20., 13. o.
(3) HL L 315., 2012.11.14., 57. o.
(4) HL L 338., 2011.12.21., 2. o.
(5) HL L 181., 2013.6.29., 4. o.
(6) HL L 101., 2011.4.15., 1. o.
(7) HL L 335., 2011.12.17., 1. o.
(8) HL L 204., 2006.7.26., 23. o.
(9) HL L 373., 2004.12.21., 37. o.
(10) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0357.
(11) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0331.
(12) HL C 346., 2018.9.27., 192. o.
(13) HL C 337., 2018.9.20., 167. o.
(14) HL C 407., 2016.11.4., 2. o.
(15) HL L 328., 2008.12.6., 55. o.
(16) https://www.oas.org/es/mesecvi/docs/DeclaracionFemicidio-EN.pdf
(17) https://www.un.org/en/events/endviolenceday/


Az Oroszországi Föderáció közelmúltbeli intézkedései az 1991. január 13-i vilniusi tragikus események kivizsgálásában részt vett litván bírák, ügyészek és nyomozók ellen
PDF 138kWORD 48k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása az Oroszországi Föderáció által az 1991. január 13-i vilniusi tragikus események kivizsgálásában részt vevő litván bírákkal, ügyészekkel és nyomozókkal szemben a közelmúltban hozott intézkedésekről (2019/2938(RSP))
P9_TA(2019)0081RC-B9-0182/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Oroszországi Föderációról szóló korábbi állásfoglalásaira,

–  tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre (Emberi Jogok Európai Egyezménye),

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

–  tekintettel a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezményre,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi chartájára,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó alapelveire,

–  tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban a közelmúltban, 2019. november 12-én tartott eszmecserére(1),

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel a Molotov-Ribbentrop Paktum közvetlen következményeként a kommunista Szovjetunió más országok mellett magához csatolta a Litván Köztársaságot is;

B.  mivel az Oroszországi Föderáció az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az emberi jogok európai egyezménye alapján vállalt kötelezettségei értelmében, valamint az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet teljes jogú tagjaként elkötelezte magát a demokrácia alapelvei, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett;

C.  mivel 1991. január 11. és 13. között a Szovjetunió fegyveres erői agressziót követtek el a független litván állammal szemben és azok ellen, akik békésen próbálták megvédeni a vilniusi tévétornyot, aminek következtében 14 ember életét vesztette és közel 800 ember megsebesült; mivel a szovjet fegyveres erők elnyomó fellépései az 1991. augusztusi moszkvai puccskísérletig folytatódtak;

D.  mivel a vérontást világszerte számos szereplő – köztük az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának vezetője néhány nappal később egy Moszkvában tartott tömegdemonstráció során – elítélte;

E.  mivel az Orosz Föderáció az államok közötti kapcsolatok alapjáról szóló, a Litván Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság között 1991. július 29-én létrejött szerződésben elismerte a független Litván Köztársaság 1990. március 11-i helyreállítását;

F.  mivel az Oroszországi Föderáció, amely a Szovjetunió utódállama, átvállalta a volt Szovjetunió jogait és kötelezettségeit;

G.  mivel a vilniusi regionális bíróság 2019. március 27-én ítéletet hozott az úgynevezett „január 13. ügyében”, amelyben háborús bűncselekményekben és emberiesség elleni bűncselekményekben bűnösnek találta Dmitrij Jazovot, a Szovjetunió volt védelmi miniszterét, Vlagyimir Uszhopcsikot, a szovjet hadsereg volt vilniusi helyőrségi parancsnokát, Mihail Golovatovot, a KGB különleges erőinek korábbi parancsnokát, valamint 64 orosz, belarusz és ukrán állampolgárt, akik részt vettek a litván állam elleni agresszióban;

H.  mivel Jurij Mel és Gennagyij Ivanov volt szovjet tisztek kivételével a támadás többi elkövetőjével szemben az eljárást távollétükben folytatták le, és a vádlottakra kiszabott börtönbüntetések leghosszabb időtartama 14 év; mivel a 2019 tavaszán hozott ítéletek a Litvánia függetlenségének 1990. március 11-i kikiáltását követő tragikus eseményekkel és a szovjetek arra irányuló kísérletével kapcsolatosak, hogy Litvániát függetlenségi nyilatkozatának visszavonására kényszerítsék, ami az 1990 első félévében bevezetett blokáddal kezdődött, és 1991 januárjában a litván kormány megdöntésére irányuló brutális erőfeszítésekben érte el tetőpontját;

I.  mivel a január 13. ügyben folytatott tárgyalást megelőző nyomozás során a Litván Köztársaság hatóságai aktívan kérték, hogy az Oroszországi Föderáció illetékes hatóságai nyújtsanak jogsegélyt e büntetőeljárásokban, az Oroszországi Föderáció azonban nem működött együtt;

J.  mivel az Oroszországi Föderáció vélhetően aktívan rejtegeti és védelmezi az ártatlan és fegyvertelen polgári személyek elleni fegyveres agressziót végrehajtó főtiszteket és elkövetőket, például Mihail Golovatovot, aki az 1991. januári események idején magasrangú katonatiszt volt, továbbá minden lehetséges intézkedést meghoz, hogy segítse őket a felelősségre vonás elkerülésében;

K.  mivel a bírósági ítéletre adott kezdeti orosz reakció negatív volt, az orosz Állami Duma azt állította, hogy a tárgyalás „politikai indíttatású” és „a történelem átírására irányuló kísérlet” volt, az orosz külügyminisztérium pedig bejelentette, hogy „további válaszlépéseket fog tenni”;

L.  mivel 2018 júliusa és 2019 áprilisa között az Oroszországi Föderáció Nyomozó Bizottsága büntetőeljárást indított a Litván Köztársaság január 13. ügyben folytatott nyomozásban vagy ítélethozatalban részt vevő ügyészei, nyomozói és bírái ellen az Oroszországi Föderáció Büntető Törvénykönyvének 299. és 305. cikke alapján, amelyek szerint büntetőjogi felelősség állapítható meg „egyértelműen ártatlan személy büntetőjogi felelősségre vonása” és „bíró (bírák) által tudatosan hozott igazságtalan ítélet, határozat vagy más jogi aktus” esetén;

M.  mivel ez az Oroszországi Föderáció által kezdeményezett politikai indíttatású büntetőeljárás arra irányuló törekvésekhez vezethet, hogy az Interpol rendszerével és más, két- és többoldalú együttműködési megállapodásokkal visszaéljenek abból a célból, hogy a kutatások, kihallgatások és letartóztatások során korlátozzák a január 13. ügyben folytatott nyomozás és bírósági tárgyalás keretében eljáró ügyészek és bírák jogait; mivel az Oroszország Föderáció megkísérelhet nemzetközi elfogatóparancsot kérni az ebben az eljárásban részt vevő litván tisztviselők ellen;

N.  mivel az Oroszországi Föderáció államilag ellenőrzött médiája és hivatalos képviselői a demokráciák elleni hibrid fenyegetés részét képező propaganda- és félretájékoztatási kampányt folytatnak azzal a céllal, hogy összeesküvés-elméleteket alakítsanak ki a január 13. üggyel kapcsolatban;

O.  mivel a jogállamiság, amelynek a bírói függetlenség is részét képezi, az EU alapját képező közös értékek egyike; mivel a Szerződések értelmében a Bizottság a Parlamenttel és a Tanáccsal együtt felelős a jogállamiság mint az Unió alapvető értéke tiszteletben tartásának, valamint az uniós jog, értékek és elvek tiszteletben tartásának biztosításáért;

P.  mivel az egyes tagállamok bírái egyben az Európai Unió egészének bírái is;

Q.  mivel az igazságszolgáltatás függetlensége a jogállamiság alapját képezi és elengedhetetlen a demokrácia működéséhez és az emberi jogok tiszteletben tartásához; mivel az igazságszolgáltatás függetlenségét az Alapjogi Charta 47. cikke és az emberi jogok európai egyezményének 6. cikke rögzíti;

R.  mivel az ENSZ igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó alapelvei kimondják, hogy minden kormányzati és egyéb intézmény köteles tiszteletben tartani az igazságszolgáltatás függetlenségét; mivel azt is kimondják, hogy tilos bármilyen nem helyénvaló vagy jogosulatlan beavatkozás az igazságszolgáltatás folyamatába(2);

S.  mivel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata rögzíti a törvény előtti egyenlőség elvét, az ártatlanság vélelmét és a törvény szerint felállított független és pártatlan bíróság előtti méltányos és nyilvános tárgyaláshoz való jogot;

T.  mivel a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló – az Oroszországi Föderáció által ratifikált – európai egyezmény 1. cikke szerint „a Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően a legszélesebb körben jogsegélyt nyújtanak egymásnak az olyan bűncselekményeket illető bírósági eljárásokban, amelyek büntetése a jogsegélykérelem idején a megkereső Fél igazságügyi hatóságainak a joghatósága alá tartozik”;

U.  mivel az Oroszországi Föderáció egyre több nemzetközi jogi normát és kötelezettséget megsért, és olyan álláspontokat képvisel, amelyek ellentétesek a jószomszédi kapcsolatokkal, aláásva ezzel a jövőbeli együttműködés minden lehetőségét;

1.  szolidaritását és együttérzését fejezi ki a január 13. ügy áldozatainak családtagjai felé;

2.  megállapítja, hogy az Oroszországi Föderáció hatóságainak litván bírákkal és ügyészekkel kapcsolatos intézkedései alapvető jogi értékeket sértenek, különösen az igazságszolgáltatás függetlenségét, valamint azt az elvet, hogy az emberi jogokat és szabadságokat csak a nemzetközi jog által előírt célokból lehet jogszerűen korlátozni;

3.  emlékeztet arra, hogy az ügyészek és bírák szakmai tevékenységük miatti büntetőeljárás alá vonása az elfogadhatatlan külső befolyás egy formája, amely sérti a jog elsőbbségét;

4.  hangsúlyozza, hogy az ilyen ügyekben az ügyészek és bírák elleni büntetőeljárások nem tekinthetők legitimnek;

5.  határozottan elítéli a nemzetközi jog alapvető elveinek és normáinak az orosz hatóságok által a fentiek szerint elkövetett megsértését, és tiltakozik a politikai indíttatású büntetőeljárásokkal szemben;

6.  kifejezi szolidaritását az Oroszországi Föderáció által ebben az ügyben vád alá helyezett litván ügyészekkel, nyomozókkal és bírákkal, valamint a litván kormány arra irányuló erőfeszítéseivel, hogy felhívja a figyelmet az ügyre, és csökkentse az orosz hatóságok által jogszerűtlenül megvádolt személyeknek okozott kárt és az őket fenyegető veszélyt;

7.  hangsúlyozza, hogy a bírák és ügyészek függetlenségének egyetemesen elismert biztosítékai tiltják, hogy bármilyen módon beavatkozzanak a bíróság igazságszolgáltatási tevékenységébe, akár a legcsekélyebb mértékben befolyásolják az ítélethozatalt, bírót büntetőeljárás alá vonjanak az általa hozott ítélet miatt, vagy beavatkozzanak az ügyészség munkájába az egyes ügyek nyomozása során;

8.  felszólítja az Oroszországi Föderáció hatóságait, hogy szüntessék meg a január 13. ügyben eljáró litván ügyészek, nyomozók és bírák ellen indított büntetőeljárásokat;

9.  felszólítja Oroszországi Föderáció hatóságait, hogy az államok közötti kapcsolatok alapjáról szóló, a Litván Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság között 1991. július 29-én létrejött szerződés végrehajtása keretében értékeljék azon személyek elszámoltathatóságát, akik a litván állam elleni 1991. január 11–13-i agressziót vezették vagy abban részt vettek, és segítsék a Litván Köztársaság bűnüldöző hatóságait abban, hogy a január 13. ügyben igazságot szolgáltassanak;

10.  felszólítja az Oroszországi Föderáció és Belarusz hatóságait, hogy tegyenek eleget a Litván Köztársaság kölcsönös jogsegély iránti kérelmeinek a január 13. ügyben;

11.  felszólítja az orosz hatóságokat, hogy hagyjanak fel az Oroszországi Föderáció tisztviselői által a január 13. üggyel kapcsolatban tett felelőtlen félretájékoztatással és propagandanyilatkozatokkal;

12.  felszólítja a tagállamokat, hogy a január 13. ügyben eljáró litván ügyészekkel és bírákkal szemben az Oroszországi Föderációban folytatott büntetőeljárással kapcsolatban az Oroszországi Föderáció részéről érkező kölcsönös jogsegély iránti kérelem esetén tekintsék az ügyet politikai indíttatású ügynek, szorosan működjenek együtt a litván hatóságokkal, és tagadják meg jogsegély nyújtását ebben az ügyben az Oroszországi Föderáció részére;

13.  felszólítja az Interpol aktáinak ellenőrzésével foglalkozó, a politikai természetű, visszaélésszerű elfogatóparancsok megelőzéséért felelős bizottságot (CCF), hogy éberen figyeljen oda minden olyan nemzetközi elfogatóparancsra, amelyet a megvádolt litván tisztviselőkkel szemben adtak ki; felszólítja valamennyi tagállamot és az Interpol Alapokmányának többi aláíróját, hogy hagyjanak figyelmen kívül minden, a vád alá helyezett litván tisztviselők ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot; felszólítja az Interpolt, hogy hagyja figyelmen kívül a január 13. ügyhöz kapcsolódó valamennyi elfogatóparancs iránti orosz kérelmet;

14.  felszólítja az összes uniós tagállamot, hogy tartózkodjanak a litván bírák, ügyészek és nyomozók elleni büntetőeljárásokban felhasználható személyes adatok Oroszország részére történő továbbításától;

15.  felszólítja a tagállamokat, hogy teljes mértékben működjenek együtt európai szinten az Oroszországgal kapcsolatos politikáik terén, mivel a nagyobb következetesség és koordináció alapvető fontosságú a hatékonyabb uniós politika megvalósítása szempontjából, továbbá hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a rezilienciaépítés érdekében, valamint törekedjenek a demokratikus folyamatok és a független igazságszolgáltatás támogatását és megerősítését szolgáló gyakorlati megoldásokra;

16.  felhívja a Tanács és a Bizottság elnökét, valamint az alelnököt/főképviselőt és a tagállamokat, hogy továbbra is szorosan kövessék nyomon az ilyen eseteket, vessék fel ezeket a kérdéseket az Oroszországi Föderációval folytatott különböző megbeszéléseken és találkozókon, és tegyenek jelentést a Parlamentnek az orosz hatóságokkal folytatott eszmecserékről, egyúttal maradéktalanul tájékoztassák az orosz hatóságokat az Európai Unió ebben az ügyben és a többi kapcsolódó ügyben tanúsított egységéről és szolidaritásáról; ösztönzi a tagállamokat, hogy vessék fel ezt az ügyet az orosz hatóságokkal folytatott kommunikációjuk során;

17.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Európa Tanácsnak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek, valamint az Oroszországi Föderáció és Belarusz elnökeinek, kormányainak és parlamentjeinek.

(1) https://www.europarl.europa.eu/ep-live/hu/committees/video?event=20191112-0900-COMMITTEE-LIBE
(2) https://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/IndependenceJudiciary.aspx


Az Airbus-ügyben hozott WTO-határozat európai mezőgazdaságra gyakorolt hatásának kezelésére szolgáló intézkedések
PDF 136kWORD 47k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása az Airbus-ügyben hozott WTO-határozat európai mezőgazdaságra gyakorolt hatásának kezelését szolgáló intézkedésekről (2019/2895(RSP))
P9_TA(2019)0082RC-B9-0197/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) választottbírája által az Airbusnak nyújtott támogatással kapcsolatos ügyben 2019. október 2-án hozott döntésre, amelynek értelmében az USA-nak 7,5 milliárd USD (6,8 milliárd EUR) értékű, az uniós exporton érvényesíthető ellentételezésre van lehetősége,

–  tekintettel a WTO vitarendezési testületének 2019. október 14-i hivatalos döntésére, amely szabad jelzést adott ezeknek az ellenintézkedéseknek,

–  tekintettel az USA azon 2019. október 18-i döntésére, hogy egyes agrár-élelmiszeripari termékekre és egyes nemmezőgazdasági termékekre 25%-os, nem mezőgazdasági termékekre pedig 10%-os új értékvámot vezet be,

–  tekintettel a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. október 22-i 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet(1) (a továbbiakban: a promóciós rendelet) vonatkozó rendelkezéseire, valamint a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 2020. évi munkaprogram elfogadásáról szóló, 2019. november 18-i bizottsági végrehajtási határozatra,

–  tekintettel a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet(2) (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) vonatkozó cikkeire,

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel az USA az EU-28-ból származó mezőgazdasági export első számú célállomása, amely 2018-ban 22,3 milliárd EUR-t tett ki (az összes agrár-élelmiszeripari export 16,2%-a), ezért érték és mennyiség tekintetében egyaránt pótolhatatlan piacot képvisel;

B.  mivel az 1,1 milliárd EUR-nak megfelelő új vámok 4,3 milliárd EUR értékű uniós agrár-élelmiszeripari exportot érintenek (a teljes ellenintézkedés értékének 60%-a);

C.  mivel elsősorban az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Spanyolországot, Olaszországot, Németországot és Írországot sújtja az USA döntése, ami más uniós tagállamok agrár-élelmiszeripari ágazataira is kedvezőtlen hatással lesz;

D.  mivel az USA szankciói főképpen az igen magas hozzáadott értékű, gyakran uniós minőségvédelmi rendszerek oltalma alatt álló, emblematikus uniós termékeket célozza (bor és szeszesitalok, például a házasítatlan malátawhisky, olívaolaj, illetve tej- és hústermékek, például vaj és sajt);

E.  mivel a szankciók kisebb mértékben ugyan, de más mezőgazdasági termékeket érintenek, például az étkezési olajbogyót, sertéshúst, kávét, édes kekszeket, feldolgozott gyümölcsöket, citrusféléket, kagylókat, likőröket és a kasmírt;

F.  mivel az orosz embargó után ismét a mezőgazdasági termelők és az agrár-élelmiszeripari lánc szereplői lettek egy olyan nem mezőgazdasági kereskedelmi konfliktus áldozatai, amelyre nincs befolyásuk, és az Egyesült Államok e vámok alkalmazására vonatkozó döntése határozatlan ideig érvényben maradhat, mindaddig, amíg a tagállamok eleget nem tesznek az Airbus-vitáról szóló WTO-határozatnak;

G.  mivel az Egyesült Államok ellenintézkedései tovább növelik a gazdasági és jogi bizonytalanságot az európai termelők számára egy olyan ágazatban, amely jellege miatt már így is ingatag, és még bizonytalanabbá teszik az EU belső piacát, amelynek az oroszországi embargó okozta zavarokkal is szembe kell néznie, és fel kell készülnie az Egyesült Királyság EU-ból való esetleges kilépésének gazdasági következményeire;

H.  mivel elképzelhető, hogy az Egyesült Államok – saját jogrendjének rendelkezései szerint – egy úgynevezett „vámkörhintát”indít be, amely más termékekre is továbbgyűrűzne, és felerősítené az ellenintézkedések gazdasági következményeit, aránytalan hatást gyakorolva az agrár-élelmiszeripari ágazatra;

I.  mivel a Boeingnek nyújtott támogatásokkal kapcsolatos WTO-vita még mindig nem zárult le;

J.  mivel egyes ágazatok, például az étkezési olajbogyó esetében (amelyet már 2017 novembere óta USA-vámok sújtanak) az Egyesült Államok döntése tovább veszélyezteti a belső piac már amúgy is törékeny helyzetét, míg más, jól működő ágazatok – például a bor-, whisky- és tejágazat – esetében fennáll a veszélye annak, hogy a piac egészében súlyos zavarokat okoz; mivel ezért egy ilyen döntés veszélybe sodorná a növekedést, a beruházásokat és a munkahelyteremtést, illetve a versenyképesség és a hosszú évek alatt megszerzett piaci részesedés jelentős csökkenéséhez vezetne, amiből nehéz lesz felépülni;

K.  mivel a vámok az Atlanti-óceán mindkét partján a fogyasztók számára jelentős áremelkedéshez, a vállalatok számára pedig gazdasági veszteségekhez és munkahelyek megszűnéséhez vezetnek, ami végső soron az EU-n és az USA-n kívüli termelők érdekeit szolgálja;

L.  mivel a jelenlegi uniós szabályok szerint nem lehet újraprogramozni az Egyesült Államok piacára irányuló, már jóváhagyott promóciós kampányokat, és egyes, a nagyon nagy értékű termékek népszerűsítése érdekében már meghozott intézkedések hatástalanok lesznek, ha sor kerül az USA-vámok alkalmazására;

M.  mivel az uniós mezőgazdaság – amely természeténél fogva már eleve különösen érzékeny – egyre inkább integrálódik a nemzetközi piacokba, így hangsúlyosabbá válik az átfogó konstruktív kereskedelmi kapcsolatok valamint a fogyasztók igényeinek megfelelő, kiváló minőségű terményeket kínáló élelmiszer-ellátási lánc fenntartásának fontossága;

1.  mélységes aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az EU agrár-élelmiszeripari ágazata az agrár-élelmiszeripari lánc egészében járulékos veszteségeket szenved az Egyesült Államok ama határozata miatt, hogy az Airbus-vita következményeként ellenintézkedéseket vezet be az Európai Unióval szemben; elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdasági ágazatnak kelljen viselnie egy tőle teljesen független ágazatban keletkezett jogvita költségeinek nagy részét; helyteleníti azt a döntést, hogy ilyen sok mezőgazdasági termékre vámot vetnek ki;

2.  sajnálatának ad hangot amiatt, hogy az USA nem vesz részt az EU arra irányuló kísérleteiben, hogy a vámok alkalmazását megelőzően még időben tárgyalásos megoldást találjon; hangsúlyozza aggodalmát amiatt, hogy az Egyesült Államok az Airbus és a Boeing között régóta fennálló vitával összefüggésben mindeddig nem volt hajlandó együttműködni az EU-val annak érdekében, hogy megfelelő időben megoldás szülessen;

3.  támogatja a Bizottságot erre irányuló erőfeszítéseiben, és sürgeti, hogy továbbra is próbáljon tárgyalásos megoldásokat találni a két fél közötti jelenlegi kereskedelmi feszültségek enyhítésére;

4.  hangsúlyozza, hogy összehangolt és egységes uniós válaszra van szükség, különösen mivel az Unió álláspontjának megosztása érdekében a vámokat úgy alakították ki, hogy egyenlőtlenül érintsék a különböző tagállamokat;

5.  felhívja a Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon az uniós agrár-élelmiszeripari piac helyzetét, a vámok alkalmazásából eredő zavarokat, más piaci fejleményekkel – többek között a folyamatban lévő orosz embargóval – együttesen halmozódó hatásokat, valamint a máshová irányított termékek élelmiszerláncra gyakorolt dominóhatását;

6.  sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg ezen ellenintézkedéseknek az érintett ágazatokra és a belső piacra gyakorolt hatását, és amennyiben indokolt, a WTO szabályaival összhangban és a költségvetés keretein belül mozgósítson gyors támogatást a leginkább érintett ágazatok számára; ezzel összefüggésben mély sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a 2020. évi költségvetésben nem áll rendelkezésre megfelelő finanszírozás e célokra;

7.  felhívja a Bizottságot, hogy vegye fontolóra az egységes közös piacszervezés keretében alkalmazott eszközök, például a magántárolási rendszerek és a piacról való kivonás alkalmazását, valamint a belső piacon felmerülő zavarok kezelésére szolgáló bármilyen új vagy más, rendelkezésre álló eszközöket és megfelelő intézkedéseket;

8.  üdvözli a Bizottság bejelentését, hogy felül fogja vizsgálni az ágazati és horizontális promóciós rendelet hatálya alá tartozó jelenlegi másodlagos jogszabályokat annak érdekében, hogy a piaci szereplők meghosszabbíthassák az USA-ba tervezett promóciós kampányaikat, illetve nagyobb rugalmasságot tegyen lehetővé számukra a harmadik országokban jelenleg folyó promóciós kampányok irányítása során, hogy e piaci szereplők reagálhassanak és megerősíthessék tevékenységeiket az USA-ban, valamint ellensúlyozhassák a fogyasztókat érő hatásokat, illetve szükség esetén – az Egyesült Államok piacára már jóváhagyott tevékenységek átprogramozásával – alternatív piacokra összpontosíthassanak; kéri a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb vezesse be ezeket a módosításokat, és fogadjon el további intézkedéseket annak érdekében, hogy a promóciós rendelet keretében nagyobb rugalmasság álljon rendelkezésre a promóciós kampányok irányítása terén;

9.  hangsúlyozza, hogy az egyesült államokbeli szankciók kivételesek, amelyeket a piaci szereplők nem láthattak előre és így nem is tudtak volna azokat kezelni; ezért kéri a Bizottságot, hogy oly módon igazítsa ki a felügyeleti és ellenőrzési szabályokat, hogy azok ne büntessék a gazdasági szereplőket a promóciós intézkedésekhez szükséges vagy a már tervezett promóciós intézkedések végrehajtásának elmaradásából adódó elkerülhetetlen kiigazítások miatt;

10.  felhívja a Bizottságot, hogy a promóciós rendelet 2. és 9. cikkével összhangban hajtson végre olyan horizontális tájékoztatási és promóciós intézkedéseket, amelyek magas szintű missziók, nemzetközi jelentőségű kereskedelmi vásárokon és kiállításokon való részvétel formáját ölthetik, és amelyek célja az érintett termékek imázsának javítása és reklámozásának fokozása;

11.  megjegyzi, hogy e sajátos piaci probléma miatt a Bizottságnak fontolóra kellene vennie a promóciós rendelet 15. és 19. cikkében foglalt rendelkezések alkalmazását annak érdekében, hogy támogassa azokat a gazdasági szereplőket, amelyeknek fokozniuk kell az USA piacára való belépésre irányuló erőfeszítéseiket, továbbá segítse azokat a belépés előtti korlátok csökkentésében;

12.  kéri, hogy a Bizottság hagyjon jóvá a rendelkezésre álló tartalékokból további felhívásokat, a 2019. évi promóciós előirányzatok növelésével együtt, mivel az éves költségvetést már lekötötték, annak érdekében, hogy elejét vegyék az Egyesült Államok ellenintézkedéseire való gyors reagálás késedelmeinek;

13.  támogatja a horizontális promóciós rendelet javítását a nemzeti kereskedelmi promóciós irodák szakértelmére támaszkodva, annak érdekében, hogy segítse a gazdasági szereplőket a harmadik piacokon pozíciójuk kiszélesítésében és megszilárdításában, valamint abban, hogy új értékesítési lehetőségeket találjanak az uniós termékek számára, tekintettel a KAP reformjára és a promóciós rendelet következő felülvizsgálatára;

14.  hangsúlyozza, hogy ilyen körülmények között el kell kerülni a KAP költségvetésének további csökkentését, és folytatni kell a KAP válságtartalékának reformját, mivel a mezőgazdasági ágazatot egyre inkább ingadozások és politikai indíttatású nemzetközi válságok sújtják, amelyek erős és hatékony költségvetési választ igényelnek;

15.  hangsúlyozza, hogy diverzifikálni kell az exportpiacokat és biztosítani kell az USA vámjai által érintett agrár-élelmiszeripari termékek piacra jutását azáltal, hogy felszámolják azokat a tartósan fennálló technikai korlátokat, amelyek megakadályozták a piaci szereplőket abban, hogy teljes mértékben kihasználják az egyéb kereskedelmi megállapodások szerinti exportlehetőségeket;

16.  ismételten hangsúlyozza a szabad kereskedelem és a nyitott piacok iránti elkötelezettségét, mivel ezek az USA-ban és az EU-ban egyaránt számos kis- és középvállalkozás számára bővítették a gazdasági és foglalkoztatási lehetőségeket, hangsúlyozza továbbá az EU és az USA számára kölcsönösen előnyös konstruktív kereskedelmi kapcsolatok fontosságát;

17.  hangsúlyozza, hogy támogatja a szabályokon alapuló kereskedelmi rendszer megőrzését és a WTO intézményét, ugyanakkor elismeri az átfogó reform szükségességét, különös tekintettel a WTO Fellebbezési Testületére;

18.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 317., 2014.11.4., 56. o.
(2) HL L 347., 2013.12.20., 671. o.


A WTO Fellebbezési Testületének válsága
PDF 124kWORD 43k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása a WTO Fellebbezési Testületének válságáról (2019/2918(RSP))
P9_TA(2019)0083B9-0181/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó, 1994. április 15-i Marrákesi Egyezményre,

–  tekintettel a WTO Vitarendezési Testületének állandó Fellebbezési Testületét létrehozó, a vitarendezés szabályairól és eljárásairól szóló egyetértés 17. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió, Kína, Kanada, India, Norvégia, Új-Zéland, Svájc, Ausztrália, Koreai Köztársaság, Izland, Szingapúr, Mexikó, Costa Rica és Montenegró által a WTO Általános Tanácsához intézett, 2018. december 11-i közleményre (WT/GC/W/752/Rev. 2), valamint az Európai Unió, Kína, India és Montenegró által a WTO Általános Tanácsához intézett 2018. december 11-i közleményre (WT/GC/W/753/Rev.1),

–  tekintettel az EU és Kanada közötti, a vitarendezési egyetértés 25. cikke szerinti, 2019. július 25-i időközi fellebbezési választottbírósági megállapodásra, valamint a Norvégiával 2019. október 21-én kötött hasonló megállapodásra,

–  tekintettel a Fellebbezési Testület működésével kapcsolatos kérdésekre vonatkozó, az Általános Tanács égisze alatt zajló informális folyamatra, valamint az új-zélandi nagykövet, David Walker által a WTO Általános Tanácsának 2019. február 28-i (JOB/GC/215), 2019. május 7-i (JOB/GC/217), 2019. július 23-i (JOB/GC/220) és 2019. október 15-i (JOB/GC/222) jelentéseire, továbbá a Fellebbezési Testület működéséről szóló, Walker nagykövet által az Általános Tanácsnak 2019. október 15-én benyújtott és az ugyanezen a napon kelt jelentéséhez csatolt általános tanácsi határozattervezetre,

–  tekintettel a Bizottság 2019. november 26-i nyilatkozatára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,

–  tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság állásfoglalásra irányuló indítványára,

A.  mivel a WTO-t azért hozták létre, hogy megerősítse a multilateralizmust, előmozdítsa az inkluzív gazdasági világrendet és elősegítse egy nyitott, szabályokon alapuló és megkülönböztetésmentes multilaterális kereskedelmi rendszer kiépítését;

B.  mivel a WTO vitarendezési rendszere kötelező jellegének, a kétszintű határozathozatalnak, valamint a döntőbírái függetlenségének és pártatlanságának köszönhetően sikeresen hozzájárult a WTO-szabályok tiszteletben tartásának biztosításához, valamint a multilaterális kereskedelmi rendszer biztonságához és kiszámíthatóságához, ezzel elkerülve az egyoldalú intézkedések alkalmazását;

C.  mivel a WTO Fellebbezési Testülete alapvető szerepet játszik a WTO vitarendezési rendszerében;

D.  mivel az Egyesült Államok 2017 óta akadályozza a héttagú Fellebbezési Testület bármely tagjának pótlását, és számos, a fennmaradó üres helyek betöltését célzó kiválasztási eljárás elindítására irányuló javaslatot elutasított;

E.  mivel 2019. december 10-én a Fellebbezési Testület három fennmaradó tagjának megbízatása lejár, és a Fellebbezési Testület nem fog tudni új fellebbezéseket meghallgatni, mivel ehhez három tagra van szükség;

1.  komoly aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy megoldás hiányában a Fellebbezési Testület 2019. december 10. után meg fog szűnni, ami rendkívül súlyos következményekkel járhat a szabályokon alapuló többoldalú kereskedelmi rendszerre nézve;

2.  sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a WTO tagjai között jelenleg folyó tárgyalások még nem hoztak pozitív eredményeket;

3.  teljes mértékben támogatja a Walker nagykövet által elősegített informális eljárást, és úgy véli, hogy javaslatai nagyon jó alapot jelentenek egy olyan kielégítő megoldás megtalálásához, amely orvosolja a Fellebbezési Testület működésével és reformjának szükségességével kapcsolatban felmerült közös aggályokat; felkéri a WTO összes tagját, hogy konstruktívan vegyenek részt ezekben a tárgyalásokban annak érdekében, hogy a megüresedett helyeket a lehető leghamarabb be lehessen tölteni, egyben biztosítsák, hogy a WTO rendelkezzen a számára szükséges pénzügyi és emberi erőforrásokkal;

4.  felhívja a Bizottságot, hogy – szükség esetén még 2019. december 10. után is – folytassa az együttműködést a WTO valamennyi tagjával, köztük az Egyesült Államokkal, kiemelt ügyként kezelve, hogy elhárítsa a kinevezési eljárás útjában álló akadályokat;

5.  támogatja a közelmúltbeli uniós kezdeményezéseket, amelyek célja átmeneti megoldásokra vonatkozó ideiglenes megállapodások megkötése fő kereskedelmi partnereinkkel, amelyek megőriznék az Európai Unión jogát ahhoz, hogy kereskedelmi vitáit a WTO-ban kötelező erejű, kétszintű, független és pártatlan döntőbíráskodás révén rendezze, egyúttal emlékeztet arra, hogy egy Állandó Fellebbezési Testület továbbra is központi uniós stratégiai cél;

6.  emlékeztet a parlamentközi párbeszéd fontosságára, amely lehetővé teszi a folyamatban lévő vitákhoz való hozzájárulást és pozitív végeredmény elérését;

7.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a WTO-tagok kormányainak és parlamentjeinek, valamint a WTO főigazgatójának.


Egy új EU–AKCS partnerségi megállapodásra irányuló, folyamatban lévő tárgyalások
PDF 134kWORD 47k
Az Európai Parlament 2019. november 28-i állásfoglalása az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni térség államai közötti új partnerségi megállapodásra irányuló, folyamatban lévő tárgyalásokról (2019/2832(RSP))
P9_TA(2019)0084B9-0175/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának tagjai, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti, 2000. június 23-án Cotonouban aláírt partnerségi megállapodásra (a továbbiakban: Cotonoui Megállapodás)(1) és annak 2005. és 2010. évi felülvizsgálatára(2),

–  tekintettel az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja között létrejött partnerségi megállapodásról szóló tárgyalások megkezdésének engedélyezéséről szóló tanácsi határozatra irányuló, 2017. december 12-i bizottsági ajánlásra(3),

–  tekintettel az AKCS–EU kapcsolatok 2020 utáni jövőjéről szóló, 2016. október 4-i(4) és az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni térség államai közötti új partnerségi megállapodásra irányuló soron következő tárgyalásokról szóló, 2018. június 14-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja közötti új partnerségi megállapodásra irányuló, folyamatban lévő tárgyalásokról szóló, a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett kérdésekre (O-000035/2019 – B9‑0057/2019 és O-000036/2019 – B9‑0058/2019),

–  tekintettel eljárási szabályzata 136. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (2) bekezdésére,

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság állásfoglalási indítványára,

A.  mivel az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja közötti új partnerségi megállapodásra irányuló tárgyalások még folyamatban vannak, és várhatóan az eredetileg tervezettnél tovább tartanak majd;

B.  mivel a Cotonoui Megállapodás ereje és vívmányai egy sor egyedi jellemzőn alapulnak, amelyeket fenn kell tartani és meg kell erősíteni;

C.   mivel az AKCS–EU kapcsolatok nagy jelentőséggel bírnak, különösen egy olyan helyzetben, amikor a multilaterális rendszer nyomás alatt áll, és létjogosultsága megkérdőjeleződik; mivel a Cotonoui Megállapodás az általa tömörített államok száma, valamint a partnerség tartalma és struktúrája révén a multilateralizmus egyik kulcsfontosságú eszköze, és mivel növelni kell a partnerség jelenlétét és láthatóságát az ENSZ-en és más globális fórumokon belül; mivel a nemzetközi közösség 2015-ben jelentős globális vállalásokat tett a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend és a fenntartható fejlődési célok, a Párizsi Megállapodás és az addisz-abebai menetrend keretében, és mivel az AKCS–EU együttműködés a globális célok elérésében is kulcsfontosságú szerepet játszik majd;

D.   mivel az EU és az AKCS-csoport közötti parlamenti dimenzió hatékonyságának és reprezentatív jellegének javítása általi megerősítésének az új AKCS–EU partnerség kulcselemeként kell megjelennie;

E.  mivel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés üléseinek gyakorisága és változatossága az elmúlt években lehetővé tette a folyamatos párbeszédet, ami ténylegesen hozzájárult a parlamenti diplomácia erősítéséhez; mivel a jelenlegi nemzetközi kontextusnak az AKCS–EU államokat e parlamenti párbeszéd folytatására és hatékonyságának javítására kellene késztetnie;

1.  üdvözli az alapok stratégiai prioritásairól szóló tárgyalások és a regionális jegyzőkönyvekkel kapcsolatban végzett munka terén elért eredményeket;

2.  megjegyzi, hogy a megállapodás fennmaradó részeinek megtárgyalásához több időre lesz szükség, és hogy a tárgyalások az eredetileg tervezettel ellentétben 2019. október végéig nem zárultak le;

3.  a Cotonoui Megállapodás 2020. februári lejáratára való tekintettel üdvözli az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának azon határozatát, hogy az új AKCS–EU partnerség hatálybalépéséig az AKCS–EU Nagykövetek Bizottságát hatalmazzák fel átmeneti intézkedések elfogadására;

4.  határozottan megerősíti a Cotonoui Megállapodást követő két, 2016 októberében, illetve 2018 júniusában elfogadott állásfoglalásában kifejtett álláspontját, és úgy véli, hogy a Cotonoui Megállapodás lényeges elemeit újból meg kell erősíteni, hogy a tárgyalások hátralévő idejében maradéktalanul figyelembe lehessen venni őket;

5.  ismételten hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni a jövőbeli megállapodás parlamenti dimenzióját, amelynek minden szinten biztosítania kell a demokratikus elszámoltathatóságot; hangsúlyozza, hogy az intézményi keretnek magában kell foglalnia egy AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlést; úgy véli, hogy ez a követelés nem képezheti alku tárgyát a tekintetben, hogy az Európai Parlament egyetértését adja a jövőbeli megállapodáshoz;

6.  emlékeztet arra, hogy az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek kiemelkedő szerepet kell játszania a jövőbeli megállapodás demokratikus felügyeletének biztosításában, és ismételten kéri konzultatív és ellenőrző szerepének megerősítését; abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy AKCS–EU szinten rendszeres találkozókra van szükség az erős partnerség biztosítása érdekében;

7.  úgy véli, hogy az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek kulcsszerepet kell játszania a fenntartható fejlődési célok elérésében és a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia értékelésében; meggyőződése, hogy az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés előmozdítja az olyan globális kihívásokkal kapcsolatos eszmecseréket, mint például az emberi jogok, a demokrácia, a jó kormányzás, a nemek közötti egyenlőség, a béke és biztonság, valamint az éghajlat, a környezet és a biológiai sokféleség;

8.  ismételten hangsúlyozza a multilateralizmus iránti elkötelezettségét, és együttműködésre szólít fel – különösen a Közös Parlamenti Közgyűlés keretében – annak érdekében, hogy a nemzetközi fórumokon összehangolt AKCS-EU álláspontot fogadhassanak el; hangsúlyozza, hogy a többoldalú tárgyalások előkészítése során további együttműködésre van szükség más nemzetközi partnerekkel, valamint a civil társadalommal;

9.  úgy véli, hogy a Közös Parlamenti Közgyűlésnek az Unió és az AKCS azonos számú képviselőjéből kell állnia, és évente kétszer kell plenáris ülést tartania, felváltva az Európai Unióban és valamely AKCS-államban;

10.  hangsúlyozza, hogy a regionális partnerség parlamenti bizottságainak évente egyszer kell ülésezniük minden régióban, ami nem függhet attól, hogy összehívják-e a regionális partnerség miniszteri tanácsának üléseit; hangsúlyozza továbbá, hogy az EU–AKCS partnerség új megállapodás szerinti regionalizálása, amely az AKCS-országok közötti regionális integráció elmélyítését hivatott elősegíteni, nem hajtható végre a megállapodás átfogó közös célkitűzéseinek rovására;

11.  ismételten rámutat arra, hogy a Cotonoui Megállapodás egyedi jellemzőit – az emberi jogok, a demokrácia és az alapvető szabadságok tiszteletben tartását, a jó kormányzást és a jogállamiságot – fenn kell tartani és meg kell erősíteni;

12.  kitart amellett, hogy az új megállapodásnak egyenrangú alapon tovább kell erősítenie a partnerség szellemiségét, figyelembe véve az egyes felek sajátosságait, valamint az AKCS- és az EU-országok multilaterális rendszeren belüli, egyenrangú és szolidáris partnerekként folytatott együttműködését; emlékeztet arra, hogy az új megállapodásnak tehát lehetővé kell tennie az egyszerű donor-kedvezményezett kapcsolat túllépését;

13.  ismételten hangsúlyozza, hogy a politikai párbeszéd fontos szerepet játszik a közös értékek védelmében, és a partnerség szerves részét képezi, valamint szorgalmazza, hogy a politikai párbeszédet hatékonyabban, következetesebben és proaktívabb módon alkalmazzák a politikai válság megelőzése céljából;

14.  sajnálattal állapítja meg, hogy egyes országokban szűkül a civil társadalom mozgástere, és ismételten hangsúlyozza, hogy a jövőbeli megállapodásban nagyobb szerepet kell biztosítani a civil társadalomnak, többek között a nem kormányzati szervezeteknek, az emberi jogi és közösségi csoportoknak, a diaszpóráknak, az egyházaknak, a vallási egyesületeknek és közösségeknek, valamint a fiatalok és nők képviselőinek a fogyatékossággal élők, a társadalmi mozgalmak és szakszervezetek, az őslakos népek és alapítványok, a kiszolgáltatott, hátrányosan megkülönböztetett és marginalizált személyek érdeke védelmében, és ezt a politikai párbeszédben és minden szinten alkalmazni kell;

15.  szorgalmazza, hogy az AKCS–EU együttműködés átfogó céljaiként a szegénység felszámolását és a fenntartható fejlődés előmozdítását tűzzék ki, a „senki ne maradjon ki” alapelvvel összhangban; ismételten hangsúlyozza, hogy e megállapodás középpontjában a kirekesztés, a megkülönböztetés és az egyenlőtlenségek elleni küzdelemnek kell állnia;

16.  emlékeztet arra, hogy a jövőbeli megállapodás emberi jogi részének kifejezetten szólnia kell a mindennemű – többek között a szexuális irányultságon vagy a nemi identitáson alapuló –, a gyermekekkel, a vándorló népességgel, az idősekkel és a fogyatékossággal élő személyekkel szembeni megkülönböztetés elleni küzdelemről;

17.  hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepvállalásának növelése fontos szerepet játszik a fejlődés előmozdításában, és felhívja az Uniót és az AKCS-országokat, hogy a nemek közötti egyenlőséget átfogó kérdésként illesszék bele a megállapodásba; hangsúlyozza, hogy a feleknek el kell kötelezniük magukat a szexuális és reproduktív egészség és jogok, valamint a Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferencia cselekvési programjának maradéktalan végrehajtása mellett;

18.  elvárja, hogy az Unió a pénzügyi támogatás odaítélésekor megfelelő figyelmet fordítson partnerországainak politikáira és kihívásaira, különös tekintettel arra, hogy a migrációs mozgások többsége az AKCS-országok között zajlik; ismételten hangsúlyozza, hogy a jövőbeli megállapodásnak segítséget kell nyújtania a lakóhelyüket elhagyni kényszerült nagyszámú lakosságot befogadó közösségek számára, és hogy a kényszerű lakóhelyelhagyás kiváltó okait átfogó, jogokon alapuló módon kell kezelnie;

19.  üdvözli, hogy a fenntartható fejlesztési célok elérését a jövőbeli megállapodás egyik kulcsfontosságú célkitűzésének tekintik, és ismételten kéri hathatós ellenőrzési mechanizmusok kialakítását annak biztosítása érdekében, hogy a megállapodás végrehajtása ténylegesen hozzájáruljon a fenntartható fejlesztési célok eléréséhez, és azokat előmozdítsa; hangsúlyozza, hogy általánosan érvényesíteni kell az olyan horizontális kérdéseket, mint a fenntarthatóság, az éghajlatváltozási célkitűzések, a nemek közötti egyenlőség kérdései és a társadalmi igazságosság, és ezeket be kell építeni a jövőbeli megállapodás valamennyi szakpolitikájába, tervébe és beavatkozásába;

20.  ismét emlékeztet arra, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások fő célja a hosszú távú fejlődés és a regionális integráció előmozdítása; hangsúlyozza, hogy a kereskedelmi megállapodásoknak elő kell mozdítaniuk a fenntartható fejlődést és az emberi jogokat, és kitart amellett, hogy ezeknek a jövőbeli megállapodás szerves részét kell képezniük;

21.  szorgalmazza a fenntartható fejlődésre és az emberi jogokra vonatkozó érvényesíthető rendelkezéseknek a jelenleg tárgyalt és a jövőbeli gazdasági partnerségi megállapodásokba való szisztematikus beépítését, valamint a gazdasági partnerségi megállapodások helyi gazdaságokra és régión belüli kereskedelemre gyakorolt hatásának mélyreható elemzését annak érdekében, hogy kezelni lehessen a regionális integráció és iparosodás tekintetében a végrehajtásukkal kapcsolatban felmerült aggályokat;

22.  véleménye szerint a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend és a fenntartható fejlesztési célok végrehajtásához a helyi hatóságok és a nem állami szereplők intenzív részvételére van szükség a demokratikus felelősségvállalás erősítése érdekében; úgy véli, hogy egy, a nemzeti, regionális és helyi hatóságok, a civil társadalom és a tudományos közösségek képviselőit bevonó AKCS-EU kölcsönös nyomon követési, elszámoltathatósági és felülvizsgálati mechanizmus, amelynek feladata a nyomon követésre vonatkozó éves következtetések és ajánlások kidolgozása elősegíti e cél elérését;

23.  emlékeztet arra, hogy a magánszektor elengedhetetlenül fontos partner a fenntartható fejlődés elérése, a gazdasági növekedés előmozdítása és a szegénység csökkentése szempontjából; szorgalmazza, hogy a jövőbeli megállapodásban egyértelmű rendelkezéseket határozzanak meg az olyan vállalkozások szerepének és felelősségi köreinek szabályozására, amelyek részt vesznek a fejlesztési partnerségekben és támogatják a vállalati társadalmi felelősségvállalás alapelveit, az ENSZ emberi jogokról szóló globális megállapodását, az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelveket, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapvető munkaügyi normáit, a környezetvédelmi normákat, valamint az ENSZ korrupció elleni egyezményét;

24.  emlékezteti a tárgyaló feleket, hogy az új megállapodásban írjanak elő az illegális pénzmozgások és az adókijátszás elleni küzdelemre és a fejlődő országoknak nyújtandó pénzügyi és technikai segítségre vonatkozó ambiciózus rendelkezéseket, hogy fel tudjanak zárkózni az adócsalás elleni küzdelem terén kialakulóban lévő nemzetközi normákhoz, ideértve az automatikus információcserét, a vállalatok tényleges tulajdonosaira, valamint a multinacionális vállalatokra vonatkozó információkat, hogy – a G20-csoport és az OECD modelljei alapján – megakadályozzák az adóalap-eróziót és a nyereségátcsoportosítást;

25.  ismételten rámutat arra, hogy nem egyeztethető össze az elfogadott fejlesztéshatékonysági alapelvekkel, ha a támogatáselosztást az Unióval a migrációs kérdésekben való együttműködéshez kötik;

26.  emlékeztet arra, hogy az Európai Parlamentet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikke (10) bekezdésével összhangban a tárgyalási eljárás minden szakaszában haladéktalanul és teljes körűen tájékoztatni kell, és megismétli, hogy a nemzetközi megállapodásokban meg kell állapodni az együttműködést és az információcserét szolgáló gyakorlati intézkedéseknek a megállapodások egész életciklusa során történő javításáról;

27.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az AKCS Miniszterek Tanácsának, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Afrikai Unió Bizottságának, valamint a Pánafrikai Parlamentnek és az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés Elnökségének.

(1) HL L 317., 2000.12.15., 3. o.
(2) HL L 287., 2010.11.4., 3. o.
(3) COM(2017)0763.
(4) HL C 215., 2018.6.19., 2. o.
(5) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0267.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat