Index 
Elfogadott szövegek
2020. január 16., Csütörtök - StrasbourgVégleges kiadás
Burundi, különösen a véleménynyilvánítás szabadsága
 Nigéria, különösen a közelmúltban végrehajtott terrortámadások
 A Venezuelában azt követően kialakult helyzet, hogy jogellenes módon megválasztották a nemzetgyűlés elnöki testületét és elnökségét (parlamenti puccs)
 Az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti, folyamatban lévő meghallgatások Lengyelországról és Magyarországról
 A Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) részes felei konferenciájának 15. ülése (COP 15) (Kunming 2020)
 Az ombudsman 2018. évi tevékenysége
 A gazdasági és monetáris unió intézményei és szervei: a közszolgálati jogviszony megszűnése utáni összeférhetetlenség megelőzése

Burundi, különösen a véleménynyilvánítás szabadsága
PDF 148kWORD 52k
Az Európai Parlament 2020. január 16-i állásfoglalása Burundiról, különösen a véleménynyilvánítás szabadságáról (2020/2502(RSP))
P9_TA(2020)0011RC-B9-0054/2020

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Burundiról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2015. július 9-i(1), a 2015. december 17-i(2), a 2017. január 19-i(3), a 2017. július 6-i(4) és a 2018. július 5-i(5) állásfoglalására,

–  tekintettel a Burundi Köztársaság 2019-es éves cselekvési programjának finanszírozásáról szóló, 2019. október 30-i bizottsági határozatra,

–  tekintettel az Európai Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (alelnök/főképviselő) egyes harmadik országoknak a burundi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekhez történő csatlakozásáról szóló, az EU nevében tett, 2019. november 29-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az ENSZ főtitkárának a burundi helyzetről szóló, 2017. február 23-i, 2018. január 25-i és 2019. október 24-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Burundival foglalkozó vizsgálóbizottságának 2019. szeptemberi jelentésére,

–  tekintettel az Európai Parlament 39 képviselője által aláírt, az Iwacu burundi hírszolgáltató újságíróinak szabadon bocsátására felszólító, 2019. december 9-i levélre,

–  tekintettel az alelnök/főképviselő által az emberi jogok világnapján az EU nevében tett 2019. december 10-i nyilatkozatra,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a burundi helyzetről szóló, 2015. november 12-i 2248. és 2016. július 29-i 2303. számú határozatára,

–  tekintettel az ENSZ burundi helyzettel foglalkozó vizsgálóbizottságának az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához 2017. június 15-én benyújtott jelentésére,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a burundi helyzetről szóló, 2017. március 13-i sajtónyilatkozatára,

–  tekintettel az ENSZ Burundiról szóló független vizsgálatáról 2016. szeptember 20-án kiadott jelentésre,

–  tekintettel a Burundira vonatkozó, a békét és a megbékélést célzó, 2000. augusztus 28-i arushai megállapodásra,

–  tekintettel az Afrikai Unió csúcstalálkozóján 2015. június 13-án Burundiról elfogadott nyilatkozatra,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a Burundival foglalkozó vizsgálóbizottság megbízatásának megújításáról szóló, 2017. szeptember 29-i 36/19. sz. határozatára,

–  tekintettel a burundi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2015. október 1-jei (EU) 2015/1755 tanácsi rendeletre(6), a 2015. október 1-jei (KKBP) 2015/1763(7) és a 2016. szeptember 29-i (KKBP) 2016/1745(8), valamint a 2019. október 24-i (KKBP) 2019/1788(9) tanácsi határozatra,

–  tekintettel az alelnök/főképviselőnek az Európai Unió nevében 2018. május 8-án tett nyilatkozatára Burundi helyzetéről az alkotmányos népszavazást megelőzően,

–  tekintettel az egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok (a továbbiakban: AKCS-államok), másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött, 2000. június 23-án Cotonouban aláírt partnerségi megállapodásra (Cotonoui Megállapodás),

–  tekintettel az emberek és népek jogairól szóló afrikai chartára, melyet 1981. június 27-én fogadtak el és 1986. október 21-én lépett hatályba, és amelyet Burundi ratifikált,

–  tekintettel az egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának (AKCS) tagjai, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti partnerségi megállapodás 96. cikke alapján a Burundi Köztársasággal folytatott konzultációs eljárás lezárásáról szóló, 2016. március 14-i (EU) 2016/394 tanácsi határozatra(10),

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel a Human Rights Watch 2019. évi jelentésének Burundiról szóló szakaszára,

–  tekintettel a Riporterek Határok Nélkül által készített 2019. évi sajtószabadság-indexre,

–  tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel a 2015. évi burundi elnökválasztás zavargásokat váltott ki a lakosság körében, az ENSZ burundi választási megfigyelő missziója úgy ítélte meg, hogy a szavazati jog tényleges gyakorlásához szükséges alapvető feltételek súlyosan sérültek, és a választást az ellenzék bojkottálta;

B.  mivel a független rádióállomások továbbra is zárva vannak, több tucat újságíró még mindig nem tud visszatérni az önként vállalt száműzetésből, és azok, akik az országban maradtak, továbbra is nehéznek találják a szabad munkavégzést gyakran a biztonsági erők zaklatása miatt, amit az el nem kötelezett médiának a nemzet ellenségeivel való azonosítását célzó hivatalos kommunikáció ösztönöz;

C.  mivel a burundi helyzet továbbra is aggasztó, és a jelentések szerint számos esetben megsértették az alapvető polgári és politikai szabadságokat, miközben az emelkedő árak negatív hatással vannak a gazdasági és szociokulturális jogokra, például a megfelelő életszínvonalhoz való jogra, az oktatáshoz való jogra, a megfelelő élelemhez való jogra és arra, hogy senkinek ne kelljen éheznie, a nők jogaira, a munkához való jogra és a szakszervezeti jogokra;

D.  mivel a Burundin belüli párbeszéden keresztüli politikai megoldás elérése tekintetében kialakult patthelyzet súlyosan veszélyezteti a 2020 májusára tervezett választások megtartását; mivel ezek a választások érdemi politikai párbeszéd hiányában tovább erősíthetik Burundi önkényuralomba való süllyedését; mivel a politikai mozgástér szűkülése és a békés, átlátható és hiteles választásokat elősegítő környezet kialakításának szükségessége közepette továbbra is bizonytalanság övezi valamennyi érdekelt fél részvételét a folyamatban;

E.  mivel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának felhatalmazásával működő, Burundival foglalkozó vizsgálóbizottság (COIB) 2019. szeptember 4-i jelentésében kiemelte, hogy néhány hónappal a 2020-as elnökválasztás és parlamenti választások előtt a kormányzó CNDD-FDD párt ellenfelei félelemnek és megfélemlítésnek vannak kitéve, és miközben a feszültségek a 2019. májusi közvélemény-kutatás közeledtével fokozódtak, a helyi hatóságok és a kormányzó párt hírhedt ifjúsági csoportja, az Imbonerakure folytatja a politikai célú erőszakot és az emberi jogok súlyos megsértését; mivel annak ellenére, hogy a COIB többször is kérte az együttműködést, a burundi kormány megtagadta azt;

F.  mivel az ENSZ burundi emberi jogi hivatalát, amely a burundi kormánnyal együtt dolgozott a békeépítésen, a biztonsági ágazat és az igazságügyi ágazat reformján, és hozzájárult az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatos intézményi és civil társadalmi kapacitás kiépítéséhez, 2019 márciusában bezárták a burundi kormány nyomására, amely már 2016 októberében felfüggesztette a hivatallal való együttműködés valamennyi formáját;

G.  mivel a Világbank becslése szerint Burundi gazdasági növekedése 2019-ben 1,8% volt, szemben a 2018. évi 1,7%-kal; mivel a 2019–2020 közötti időszakra vonatkozó teljes állami költségvetés 189,3 milliárd FBU (14,26%) hiányt mutat, szemben a 2018–2019 közötti ugyanezen időszak 163,5 milliárd FBU-s hiányával; mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala szerint 2019. szeptember 30-án 369 517 burundi menekült tartózkodott a szomszédos országokban; mivel 2017 szeptembere óta összesen 78 000 menekült tért vissza önkéntesen Burundiba; mivel 2019. február 28-ig 130 562 burundi állampolgár vált belső menekültté;

H.  mivel a Riporterek Határok Nélkül szervezet 2019-es globális sajtószabadsági indexén Burundit 180 országból a 159. helyre sorolta; mivel a véleménynyilvánítás szabadsága és a szólásszabadság létfontosságú a szabad és tájékozottságon alapuló választások biztosításához; mivel a szabad, független és részrehajlástól mentes újságírás a szólásszabadsághoz való alapvető emberi jog kiterjesztését jelenti; mivel az állami ellenőrzés alatt álló hagyományos média, például a rádió és az újságok továbbra is meghatározó információforrásnak számítanak; mivel az információhoz való hozzáférés lehetővé tételéhez, a társadalmi és politikai stabilitás erősítéséhez és így a szabad, tájékozottságon alapuló és igazságos választások biztosításához szükséges a médiaműveltség, valamint az internethez és a közösségi médiához való hozzáférés megerősítése;

I.  mivel Burundi a világ egyik legszegényebb országa, lakosságának 74,7%-a szegénységben él, és a humán fejlettségi mutató alapján a 189 ország között a 185. helyen áll; mivel a burundi lakosság több mint 50%-a krónikus élelmiszer-bizonytalanságban szenved, a lakosság közel fele 15 év alatti, és csak 2019-ben több mint nyolcmillió embert fertőzött meg a malária, és közülük 3 000 fő belehalt a betegségbe; mivel a szegénység, a rossz szociális szolgáltatások, a magas ifjúsági munkanélküliség és a lehetőségek hiánya továbbra is erőszakhoz vezet az országban;

J.  mivel Burundi Nemzetbiztonsági Tanácsa 2018. szeptember 27-én bejelentette a nemzetközi nem kormányzati szervezetek három hónapos felfüggesztését, ezáltal súlyosan akadályozva mintegy 130 nemzetközi nem kormányzati szervezet működését, amelyek közül néhány életmentő segítséget nyújtott;

K.  mivel 2019. július 18-én a kormány két rendeletet fogadott el, amelyek létrehozták a Burundiban működő nemzetközi nem kormányzati szervezetek minisztériumközi monitoring- és értékelési bizottságát;

L.  mivel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának (OHCHR) 2019. február 28-i burundi bezárása óta a kormány nem ismeri el az emberi jogok megsértését, és nem mutatott elkötelezettséget a hivatallal való együttműködés bármilyen formájának fenntartása iránt; mivel jelenleg a COIB az egyetlen független nemzetközi mechanizmus a Burundiban elkövetett emberi jogi jogsértések kivizsgálására;

M.  mivel a burundi hatóságok továbbra is teljes mértékben és szisztematikusan elutasítják a COIB munkáját, és a COIB-ot politikailag elfogultnak vélve megtagadják tőle az országba való belépést, de nem szolgáltattak bizonyítékot vádjaik alátámasztására;

N.  mivel 2017 októberében Burundi kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó Római Statútumból; mivel a nemzetközi közösség arra irányuló felhívása ellenére, hogy a Római Statútumhoz való újbóli csatlakozás érdekében indítson eljárást, a burundi kormány nem tett lépéseket;

O.  mivel Tanzánia és Burundi 2019-ben megállapodást írt alá arról, hogy a Tanzániában tartózkodó 180 000 burundi menekültet – önkéntes vagy nem önkéntes alapon – 2019. december 31-ig visszaküldik származási országukba; mivel 2019 augusztusában az UNHCR arról számolt be, hogy a burundi körülmények nem kedveznek a visszatérések előmozdításának, mivel a visszatérők az emberi jogi visszaélések fő célpontjai közé tartoznak;

P.  mivel Burundi ügyésze 2019. december 30-án 15 év börtönbüntetést kért az Iwacu Sajtócsoport négy újságírójával, Christine Kamikazival, Agnès Ndirubusával, Térence Mpozenzival, Egide Harerimanaval és sofőrjükkel, Adolphe Masabarakizával szemben, akiket 2019. október 22-én a Bubanza tartománybeli Musigati községben tartóztattak le, miközben a lázadók és a kormányerők közötti összecsapásokról tudósítottak Burundi észak-nyugati részében, és az állam belső biztonságát aláásó összeesküvéssel vádolták meg őket;

Q.  mivel az Iwacu tudósítója, Jean Bigirimana 2016. július 22. óta eltűnt, és értesülések szerint utoljára a Bujumbura fővárostól 45 km-re keletre lévő Muramvyában látták a Nemzeti Hírszerző Szolgálat (SNR) tagjainak őrizetében; mivel a burundi hatóságok sosem mondtak semmit eltűnéséről;

R.  Mivel 2015. október 13-án Christophe Nkezabahizi újságírót, feleségét és két gyermekét bujumburai otthonukban meggyilkolták; mivel a hatóságok nem tettek valódi erőfeszítéseket ezen erőszakos bűncselekmény kivizsgálása és az elkövetők bíróság elé állítása érdekében;

S.  mivel Burundi alkotmányának 31. cikke garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát, beleértve a sajtószabadságot is; mivel Burundi részes fele az emberi jogok és a népek jogainak afrikai chartájának is, amely minden burundi állampolgár számára biztosítja az információk fogadásához és terjesztéséhez való jogot; mivel a burundi kormány feladata a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságának előmozdítása és védelme a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában (ICCPR) foglaltak szerint, amelynek Burundi részes állama;

T.  mivel a civil társadalom és a média mozgástere az elmúlt években sokkal korlátozottabbá vált, és számos civil társadalmi aktivista és független újságíró továbbra is száműzetésben van; mivel a Burundiban maradók közül sokat megfélemlítenek, fogva tartanak vagy bíróság elé állítanak koholt vádak alapján;

U.  mivel a kormány és a kormányzó párt ifjúsági szárnyának (Imbonerakure) tagjai nemzeti kampányt indítottak, hogy „önkéntes” hozzájárulásokat gyűjtsenek a lakosságtól a 2020-as választások finanszírozásához; mivel a Human Rights Watch 2019. december 6-i jelentése megállapította, hogy e célból az Imbonerakure tagjai és a helyi önkormányzati tisztviselők gyakran erőszakot és megfélemlítést alkalmaztak, korlátozták a mozgást és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést, és megverték azokat, akik nem működtek együtt;

V.  mivel Germain Rukuki emberi jogi aktivistát, aki a kínzás eltörléséért fellépő keresztény mozgalom (ACAT) tagja, 2019 áprilisában 32 év börtönbüntetésre ítélték lázadás és az állambiztonság veszélyeztetésének vádjával, valamint egy felkelésben való részvétel és az államfő elleni támadások miatt; mivel 2018 augusztusában Nestor Nibitanga aktivistát, az emberi jogok és a fogva tartott személyek védelmével foglalkozó egyesület (APRODH) megfigyelőjét öt év börtönbüntetésre ítélték az állambiztonság veszélyeztetése miatt;

W.  mivel a BBC-t és az amerikai hangot (VOA) 2019 májusa óta nem sugározhatják Burundiban, amikor engedélyeiket eredetileg hat hónapra felfüggesztették, amint arról akkoriban az újságírók védelmével foglalkozó bizottság beszámolt; mivel 2019. március 29-én Burundi médiaszabályozója, a Nemzeti Kommunikációs Tanács (CNC) bejelentette, hogy visszavonta a BBC működési engedélyét, és megújította a VOA felfüggesztését; mivel a CNC minden burundi újságírót eltiltott attól, hogy a BBC vagy a VOA által „közvetlenül vagy közvetve leadható információkat nyújtson”;

X.  mivel a Tanács 2019. október 24-én úgy határozott, hogy 2020. október 24-ig megújítja az EU által Burundival szemben bevezetett korlátozó intézkedéseket;

Y.  mivel ezek az intézkedések utazási tilalmat és a pénzeszközök befagyasztását foglalják magukban négy olyan személy esetében, akik az EU megítélése szerint tetteikkel veszélyeztetik a demokráciát, illetve akadályozzák a jelenlegi válság politikai rendezését Burundiban;

Z.  mivel folyamatosan elakadtak a Kelet-afrikai Közösség (EAC) arra irányuló erőfeszítései, hogy közvetített megoldást találjon az elnök 2015-ben hozott azon döntése által kiváltott politikai válságra, hogy harmadszor is jelölteti magát; mivel Pierre Nkurunziza elnök több alkalommal megismételte, hogy nem szándékozik újabb mandátumot betölteni, de a kormányzó pártnak még ki kell jelölnie a következő elnökválasztáson indítandó jelöltjét;

1.  határozottan elítéli a véleménynyilvánítás szabadságának jelenlegi burundi korlátozását, beleértve a polgári szabadságjogok szélesebb körű korlátozását, az emberi jogok széles körű megsértését, az újságírók megfélemlítését és önkényes letartóztatását, valamint a burundi média számára a félelem légkörét erősítő, a jelentéstételt megnehezítő és a megfelelő tudósítást akadályozó műsorszolgáltatási tilalmakat, különösen a 2020-as választásokat megelőzően;

2.  továbbra is mélységesen aggasztja a burundi emberi jogi helyzet, amely aláássa a megbékélésre, a békére és az igazságszolgáltatásra irányuló kezdeményezéseket, és különösen az önkényes letartóztatások és a bírósági eljárás nélküli kivégzések;

3.  mélységesen elítéli az emberi jogi helyzet folyamatos romlását az országban, különösen az ellenzék tényleges és feltételezett támogatói, köztük a külföldről visszatérő burundiak esetében; emlékeztet arra, hogy Burundit köti a Cotonoui Megállapodás emberi jogi záradéka; sürgeti a burundi hatóságokat, hogy haladéktalanul szüntessék meg ezt a visszaélésszerű tendenciát, és tartsák be az ország emberi jogi kötelezettségeit, beleértve az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájában, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában és a kormány által ratifikált egyéb nemzetközi mechanizmusokban foglaltakat;

4.  emlékezteti Burundi kormányát, hogy a választások inkluzív, hiteles, békés és átlátható módon való megrendezésének feltételei magukban foglalják a véleménynyilvánítás szabadságát, az információkhoz való hozzáférést, a sajtószabadságot, a médiaszabadságot és egy olyan szabad térség meglétét, ahol az emberijog-védők megfélemlítés és megtorlástól való félelem nélkül felszólalhatnak; ezért sürgeti a burundi hatóságokat, hogy szüntessék meg azokat az intézkedéseket, amelyek korlátozzák vagy akadályozzák a civil társadalom munkáját, és amelyek korlátozzák a független hagyományos és modern médiához való hozzáférést és annak szabadságát;

5.  felhívja a burundi hatóságokat, hogy ejtsék a vádakat, és haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássák szabadon a közelmúltban bebörtönzött Iwacu újságírókat és mindazokat, akiket alapvető jogaik gyakorlása miatt tartóztattak le;

6.  hangsúlyozza a civil társadalom és az újságírók alapvető szerepét a demokratikus társadalomban, különösen a közelgő választásokkal összefüggésben, és felhívja a hatóságokat, hogy vessenek véget az újságírók, az emberi jogi aktivisták és az ellenzék tagjai megfélemlítésének, zaklatásának és önkényes letartóztatásának; felhívja továbbá a hatóságokat, hogy tegyék lehetővé az emberi jogi aktivisták és újságírók számára, hogy akadályoztatás nélkül végezzék el az emberi jogi visszaélések kivizsgálására és bejelentésére vonatkozó törvényes feladataikat;

7.  mély aggodalommal veszi tudomásul a Burundiból és a szomszédos országokból érkező belső menekültek növekvő számát; felszólítja az EU-t, hogy növelje a pénzügyi támogatást és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült vagy menekült burundiaknak nyújtott humanitárius segélyt;

8.  felhívja a burundi hatóságokat, hogy vessenek véget a polgárok zsarolásának, és biztosítsák, hogy senkit ne lehessen megakadályozni a közjavakhoz és -szolgáltatásokhoz – például egészségügyi ellátáshoz, élelmiszerhez, vízhez és oktatáshoz – való hozzáférésben, valamint tegyék lehetővé a humanitárius szereplők számára, hogy függetlenül működhessenek és a legsürgetőbb szükségletek kielégítésére irányuló kötelezettség alapján nyújthassanak segítséget;

9.  hangsúlyozza, hogy a hiteles választások lehetővé tétele érdekében jelentős előrelépésre van szükség a politikai és emberi jogi helyzet terén, különösen az olyan alapvető szabadságok tekintetében, mint a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság, az egyesülési és gyülekezési szabadság, valamint a megbékélés terén; felszólítja a burundi kormányt annak biztosítására, hogy e jogok megsértésének eseteit pártatlanul vizsgálják ki, és a nemzetközi normáknak megfelelő perek során vonják felelősségre az elkövetőket;

10.  sürgeti a hatóságokat, hogy folytassanak alapos és átlátható vizsgálatokat annak érdekében, hogy tisztességes és hiteles eljárásokban bíróság elé állítsák a gyilkosságok, eltűnések, zsarolások, verések, önkényes letartóztatások, fenyegetések, zaklatások vagy más típusú visszaélések valamennyi feltételezett elkövetőjét; komoly aggodalmának ad hangot az Imbonerakure által elkövetett emberi jogi jogsértések elkövetőinek büntetlensége miatt; sürgeti a burundi hatóságokat, hogy indítsanak független vizsgálatot a 2016. július 22. óta eltűnt Jean Bigirimana, valamint a feleségével és két gyermekével együtt 2015. október 13-án meggyilkolt Christophe Nkezabahzi újságírók eltűnése ügyében;

11.  elismeri a régió, nevezetesen a Kelet-afrikai Közösség és az Afrikai Unió (AU) kulcsfontosságú szerepét a burundi politikai válság fenntartható megoldásának biztosításában, és hangsúlyozza, hogy aktívabb megközelítésre és fokozott erőfeszítésekre van szükség a válság megszüntetése és a burundi lakosság védelme, valamint a további regionális eszkaláció elkerülése érdekében; felszólítja az AU-t, hogy sürgősen küldjön emberi jogi megfigyelőket Burundiba, és biztosítsa, hogy megbízatásuk teljesítése érdekében akadálytalanul beléphessenek az egész országba;

12.  sajnálatának ad hangot amiatt, hogy holtpontra jutott az arushai megállapodás végrehajtása, és sürgeti a megállapodások kezeseit, hogy törekedjenek a megbékélésre; kifejezi elkötelezettségét a Burundin belüli párbeszéd iránt; felhívja a főképviselőt/alelnököt, hogy támogassa a Kelet-afrikai Közösséget a Burundin belüli párbeszéd elősegítésében; sürgeti a burundi párbeszéd valamennyi résztvevőjét, hogy konstruktívan működjenek együtt, és tegyék lehetővé az ellenzék, az emberijog-védők és a civil társadalmi szervezetek akadálytalan részvételét;

13.  sürgeti Burundit, hogy térjen vissza a regionális és nemzetközi közösségi találkozók napirendjére, hogy kompromisszumot érjen el a meglévő határozatok ENSZ- és AU-szinten történő végrehajtására vonatkozóan, nevezetesen: az 2303. sz. határozat végrehajtása; az egyetértési megállapodás aláírása az AU megfigyelőivel; az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatalával (OHCHR) való együttműködés folytatása;

14.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Burundi továbbra sem hajlandó együttműködni az ENSZ vizsgálóbizottságával, és hozzájárulni az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala helyi képviselete tevékenységeinek folytatásához;

15.  felhívja az ENSZ-t, hogy folytassa az emberi jogok és a humanitárius jog állítólagos megsértésének pártatlan kivizsgálását, beleértve az állami szereplők által elkövetett jogsértéseket és az Imbonerakure ifjúsági liga ügyét, és a felelősöket vonja megfelelő büntetőeljárás alá; hangsúlyozza, hogy a bűnözőket és a gyilkosokat – bármelyik csoporthoz is tartoznak – bíróság elé kell állítani, és megfelelő jogorvoslatot kell biztosítani a Burundiban elkövetett súlyos emberi jogi jogsértések áldozatai és túlélői számára;

16.  sürgeti az uniós tagállamokat, hogy nyújtsanak rugalmas és közvetlen pénzügyi támogatást a civil társadalmi és médiaszervezeteknek, köztük a női szervezeteknek, amelyek még mindig a helyszínen tevékenykednek, de a száműzetésben lévőknek is, különösen azoknak, amelyek a politikai, polgári, gazdasági, szociális és médiajogok előmozdításán és védelmén dolgoznak;

17.  felszólítja az EU-t és az uniós tagállamok burundi diplomatáit, hogy biztosítsák az emberi jogok védelmezőiről szóló uniós iránymutatások teljes körű végrehajtását, többek között azáltal, hogy részt vesznek valamennyi burundi újságíró, politikai fogoly és emberijog-védő, különösen az Iwacu újságíróinak tárgyalásain, valamint meglátogatják a börtönben lévő emberijog-védőket, aktivistákat és újságírókat;

18.  felszólít az EU célzott szankcióinak kiterjesztésére, és sürgeti az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vezessen be saját célzott szankciókat, többek között utazási tilalmat és a vagyoni eszközök befagyasztását azon személyekkel szemben, akik Burundiban az emberi jogok jelenlegi súlyos megsértéséért felelősek; felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy sürgősen készítse el az emberi jogi jogsértések kiterveléséért, megszervezéséért és végrehajtásáért felelős személyek kibővített listáját azzal a céllal, hogy felvegyék azokat azon burundi tisztviselők listájára, akikre már uniós szankciók vonatkoznak;

19.  mélységes sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Burundi nem hozott intézkedést a Római Statútumba való újbóli belépés érdekében; sürgeti a burundi kormányt, hogy haladéktalanul kezdje meg ezt az eljárást; felszólítja az EU-t, hogy támogassa a Nemzetközi Büntetőbíróság minden erőfeszítését a Burundiban elkövetett bűncselekmények kivizsgálása és az elkövetők bíróság elé állítása érdekében;

20.  sajnálatát fejezi ki a burundi menekültválság folyamatos alulfinanszírozottsága miatt, ami súlyos hatással van a menekültek biztonságára és jólétére; felhívja a nemzetközi közösséget és a humanitárius ügynökségeket, hogy növeljék támogatásukat mindazok számára, akik jelenleg menekültek vagy lakóhelyük elhagyására kényszerültek a konfliktus miatt; sürgeti az EU-t és tagállamait, hogy az ENSZ Nemzetközi Vizsgálóbizottságának ajánlásával összhangban adjanak menekültstátuszt a burundi menedékkérőknek, és szorosan kövessék nyomon a burundi helyzetet a 2020-as választásokkal kapcsolatban;

21.  mélységes aggodalmának ad hangot azon jelentések miatt, amelyek szerint a burundi menekültekre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy a 2020-as választások előtt térjenek vissza haza; felhívja a régió kormányait annak biztosítására, hogy a menekültek visszatérése önkéntes alapon, megalapozott döntések alapján, biztonságosan és méltósággal történjen; emlékeztet arra, hogy az UNHCR úgy véli, hogy a biztonságos, méltóságteljes és önkéntes visszatérés feltételei nem teljesülnek;

22.  felhívja a burundi kormányt, hogy tegye lehetővé a száműzetésben lévő politikai ellenfelek számára, hogy megfélemlítés, letartóztatás vagy erőszak nélkül szabadon visszatérjenek és kampányt folytassanak, valamint hogy a külső megfigyelők megfigyelhessék a választások előkészítését, valamint a szavazást és a szavazatszámlálást;

23.  megismétli, hogy az arushai megállapodással és Burundi alkotmányával összhangban, nemzetközi közvetítés mellett folytatott inkluzív politikai párbeszéd továbbra is az egyetlen módja a tartós béke biztosításának Burundiban; ezért felhívja a Kelet-afrikai Közösséget mint a Burundin belüli párbeszéd kulcsfontosságú szereplőjét, hogy hozza meg a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a burundi kormány határozottan és haladéktalanul részt vegyen a jelenlegi válság békés és tartós megoldását célzó inkluzív párbeszédben;

24.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Burundi Köztársaság elnökének, a burundi parlament elnökének, az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek, valamint az Afrikai Uniónak és intézményeinek.

(1) HL C 265., 2017.8.11., 137. o.
(2) HL C 399., 2017.11.24., 190. o.
(3) HL C 242., 2018.7.10., 10. o.
(4) HL C 334., 2018.9.19., 146. o.
(5) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0305.
(6) HL L 257., 2015.10.2., 1. o.
(7) HL L 257., 2015.10.2., 37. o.
(8) HL L 264., 2016.9.30., 29. o.
(9) HL L 272., 2019.10.25., 147. o.
(10) HL L 73., 2016.3.18., 90. o.


Nigéria, különösen a közelmúltban végrehajtott terrortámadások
PDF 141kWORD 51k
Az Európai Parlament 2020. január 16-i állásfoglalása Nigériáról, különösen a közelmúltbeli terrortámadásokról (2020/2503(RSP))
P9_TA(2020)0012RC-B9-0056/2020

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Nigériáról szóló korábbi állásfoglalásaira, köztük a legutóbbi, 2018. január 18-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az ENSZ-főtitkár szóvivőjének Nigériáról szóló, 2019. december 24-i nyilatkozatára,

–  tekintettel vallás és a meggyőződés szabadságának az Európai Unión kívüli előmozdításáért felelős különmegbízott 2019. november 25-i jelentésére,

–  tekintettel a bírósági eljárás nélküli, azonnali vagy önkényes kivégzések vizsgálatával foglalkozó ENSZ-különmegbízott által a nigériai látogatása végén tett, 2019. szeptember 2-i nyilatkozatra,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának az északkelet-nigériai terrorcselekményekről szóló, 2019. július 31-i sajtónyilatkozatára,

–  tekintettel az alelnök/főképviselő szóvivőjének a Boko Haram által az északkelet-nigériai Bornóban elkövetett terrortámadásról szóló, 2018. július 29-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a Human Rights Watch 2019. évi jelentésének Nigériáról szóló szakaszára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága által a második időszakos jelentés híján megfogalmazott, Nigériáról szóló, 2019. augusztus 29-i záró észrevételekre,

–  tekintettel a valláson vagy meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló ENSZ-nyilatkozatra,

–  tekintettel a vallás és a meggyőződés szabadságának előmozdításáról és védelméről szóló, 2013. évi uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel arra, hogy az Európai Parlament gondolatszabadságért járó Szaharov-díját 2005-ben Hauwa Ibrahim emberi jogi jogvédőnek ítélték oda,

–  tekintettel a 2019. évi globális terrorizmusindexre,

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság elnöke által az alelnökhöz/főképviselőhöz és a humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős biztoshoz intézett, az északkelet-nigériai humanitárius fellépések korlátozásáról szóló levélre,

–  tekintettel a Nigériai Szövetségi Köztársaság alkotmányára és különösen annak a vallásszabadság védelméről szóló, „A gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadság” című IV. fejezetben található rendelkezéseire,

–  tekintettel a gyermekek jogairól szóló 1989-es ENSZ-egyezményre, amelyet Nigéria 1991 áprilisában ratifikált,

–  tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló 1979. évi ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel a Cotonoui Megállapodásra,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel Nigéria biztonsági helyzete az elmúlt években jelentősen romlott, ami komoly fenyegetést jelent a regionális és nemzetközi biztonságra nézve; mivel az emberi jogok megsértése és a tömeges gyilkosságok széles körben elterjedtek, különösen az ország északkeleti régiójában; mivel 2009 óta a Boko Haram felkelése több mint 36 000 embert ölt meg Nigériában;

B.  mivel az országban 10 éve tart a regionalizált fegyveres konfliktus; mivel különösen az erőszakos szélsőségesség és a terrorista tevékenységek fokozódnak a dzsihádista csoportok, például a Boko Haram és a Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány (ISWAP) miatt, amelyek egyre nagyobb hatalommal és befolyással rendelkeznek; mivel a Boko Haram 2009 óta egyre gyakrabban támadja meg Nigéria rendőrségét és hadseregét, politikusait, iskoláit, vallási épületeit, közintézményeit és polgári lakosságát; mivel az áldozatok túlnyomó része muzulmán;

C.  mivel a globális terrorizmusindexen Nigéria 163 ország közül Irak és Afganisztán mögött áll, vagyis a harmadik a terrorizmus által leginkább sújtott országok listáján;

D.  mivel a biztonsági helyzetet súlyosbítja a vallási és etnikai erőszak fokozódása az ország egyes részein, többek között az ország középső sávjában található mezőgazdasági övezetben, ahol a mezőgazdasági termelők és a nomád pásztorok a föld és a vízkészletek miatt konfliktusban állnak egymással;

E.  mivel úgy vélik, hogy az ISWAP jelenleg több tucat személyt tart fogva, köztük keresztény vezetőket, a biztonsági erők tagjait és segélyszervezetek munkatársait;

F.  mivel a nigériai népességet, amely a legnagyobb létszámú Afrikában, szinte egyenlő arányban teszik ki muzulmánok és keresztények; mivel az ország a régió legnagyobb keresztény közösségének ad otthont, hiszen közel 30 millió keresztény él Észak-Nigériában; mivel a túlnyomórészt muzulmán észak és a keresztény dél közötti történelmi versengés drámaian fokozódott a radikális iszlám terjedésével;

G.  mivel az ISWAP vállalta a felelősséget 11 személy kivégzéséért a 2019. december 26-án közzétett videóban; mivel a csoport azt állította, hogy a meggyilkolt személyek mind keresztények voltak, akiket a szíriai Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi meggyilkolásának megtorlásaként végeztek ki;

H.  mivel ezek a gyilkosságok a terrorcselekmények szélesebb körének részét képezik, ideértve a Chibok közelében található keresztény falu 2019. december 24-i megtámadását, amelynek következtében életét vesztett a falu hét lakója, egy tizenéves lányt pedig elraboltak, továbbá három polgári személy 2019. december 23-i meggyilkolását Biu mellett, valamint hét polgári személy 2019. december 22-i meggyilkolását Nganzaiban;

I.  mivel a Humanitarian Aid Relief Trust szerint 2015 óta több mint 6 000 keresztény vesztette életét a dzsihádista csoportok által elkövetett gyilkosságok, illetve a fulani fegyveresek által folytatott „föld vagy vér” politika miatt; mivel a saría államokban a keresztények állandó megkülönböztetéssel szembesülnek, és gyakran másodrendű állampolgároknak tekintik őket;

J.  mivel annak ellenére, hogy Muhammadu Buhari elnök elítélte a gyilkosságokat, és felszólalt a lakosság vallási hovatartozás alapján történő megosztása ellen, ezeket a támadásokat teljes mértékben büntetlenül követték el, és az elkövetőket ritkán vonták felelősségre; mivel az Amnesty International jelentése szerint a nigériai biztonsági erők szándékos hanyagsággal jártak el a mezőgazdasági termelők közösségei elleni halálos támadásokkal kapcsolatban;

K.  mivel a Human Rights Watch arról számolt be, hogy a nigériai hadsereg az iszlamistákkal és nem állami fegyveres csoportokkal való kapcsolat bizonyítékokkal egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés bizonyítékkal alátámasztott vádjával több mint 3 600 gyermeket tart fogva, akiknek a fele lány; mivel számos fogvatartott bántalmazást szenvedett el, ideértve a szexuális erőszakot is, és a fogva tartás során meghalt betegség, éhínség, kiszáradás vagy lőtt sebek miatt; mivel a katonaság módszeresen megtagadja a szóban forgó fogdákhoz való, a gyermekek fogvatartási körülményeinek ellenőrzése céljából történő hozzáférést ;

L.  mivel a nigériai lányok és nők helyzete különösen problematikus az általánossá vált diszkriminatív gyakorlatok, az egészségügyi szolgáltatásokhoz és az oktatáshoz való korlátozott hozzáférés, a női nemi szervek széles körben elterjedt megcsonkítása és a gyermekházasságok miatt;

M.  mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság megállapította, hogy észszerű alapja van azt hinni, hogy a Boko Haram és a nigériai biztonsági erők a Római Statútum 7. cikke szerinti emberiesség elleni bűncselekményeket – köztük gyilkosságot és üldöztetést – követtek el Nigériában; mivel az előzetes vizsgálatokról szóló 2019. évi jelentésében a Nemzetközi Büntetőbíróság arra a következtetésre jutott, hogy a nigériai hatóságok által az állítólagos elkövetők büntetőjogi felelősségének megállapítása érdekében tett számos lépés ellenére úgy tűnik, hogy a Boko Haram és az NSF tagjaival kapcsolatban eddig végzett nyomozási/büntetőeljárási intézkedések mind hatókörüket, mind mélységüket tekintve korlátozottak voltak;

N.  mivel 2015 óta kritikák érik a kormányt az iszlamista felkelésekkel szemben országszerte tapasztalható nem megfelelő fellépés miatt; mivel Nigéria hadserege és rendőrsége számtalan biztonsági fenyegetéssel néz szembe, túlterheltnek tűnnek, és nem képesek egyszerre kezelni az egyidejű biztonsági válságokat;

O.  mivel 2015-ös létrehozása óta a multinacionális közös munkacsoport számos, az ellenőrzése alá tartozó területről kiszorította a terrorista csoportokat, de a régió továbbra is rendkívül instabil; mivel a lakosság körében aggodalomra adott okot 1 200 csádi katona közelmúltbeli kivonása, amely egybeesett az erőszak északkeleti régióban tapasztalható ugrásszerű növekedésével; mivel a csapatkivonást követően a közelben letelepedett nigériai civilek százai menekültek el a területről a dzsihádisták újabb támadásaitól tartva;

P.  mivel az EU, a Németországi Szövetségi Köztársaság és Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) 2019 októberében elindította a békére és a biztonságra irányuló tervezéssel és műveletekkel kapcsolatos EPSAO projektet; mivel a projekt célja az ECOWAS mechanizmusainak és azon képességének megerősítése, hogy kezelje a konfliktusokat és támogassa a konfliktus utáni környezetet Nyugat-Afrikában;

Q.  mivel a nigériai helyzet példátlan humanitárius válságot okozott, és az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) szerint több mint 2 millió ember kényszerült elhagyni lakóhelyét az ország északkeleti részén; mivel a Human Rights Watch szerint a legtöbb belső menekült nem gyakorolhatja az élelemhez, a lakhatáshoz, az oktatáshoz, az egészséghez, a bántalmazással szembeni védelemhez, valamint a szabad mozgáshoz való alapvető jogokat; mivel az EU 28,3 millió EUR-t különített el az országban nyújtott humanitárius segítség támogatására; mivel a humanitárius segítségnyújtási szükségleteket messze nem elégítik ki a jelenlegi pénzeszközök;

R.  mivel a Human Rights Watch 2019. évi jelentésének Nigériáról szóló szakasza szerint 2018-ban több mint 35 000 belső menekült tért vissza az északkeleti közösségekbe a biztonsági aggályok és az alapvető szükségletek – többek között az élelmezés és a lakhatás – hiánya ellenére;

S.  mivel a nigériai lakosság közel fele mélyszegénységben él; mivel a becslések szerint több mint 7 millió nigériai szorul sürgős életmentő segítségre;

T.  mivel több száz nigériai az életét kockáztatja az Európai Unióba vezető migrációs útvonalakon annak reményében, hogy gazdasági, szociális és biztonsági szempontból jobb életkörülmények közé juthat;

U.  mivel a segélyszervezetek számos munkatársának elrablásával és meggyilkolásával Nigériában szűkebbé vált a humanitárius tér; mivel a konfliktusban 2011 óta a segélyszervezetek összesen 26 munkatársa vesztette életét, csupán 2019-ben nyolcukat gyilkolták meg; mivel a biztonsági kockázatok gyakran akadályozzák a segélyek célba juttatását, és számos humanitárius szervezet távozását okozták;

V.  mivel emellett a kormány számos nemzetközi segélyszervezetet és jótékonysági szervezetet felfüggesztett, azt állítva, hogy az iszlamista csoportok számára végeznek pénzmosást; mivel 2019 szeptemberében a nigériai fegyveres erők az Action Against Hunger és a Mercy Corps szervezetek irodáinak előzetes bejelentés nélküli bezárását kérték, segély nélkül hagyva 400 000 embert;

W.  mivel a Cotonou-i Megállapodás 8. cikke értelmében az EU rendszeres politikai párbeszédet folytat Nigériával az emberi jogok és a demokratikus elvek témájában, ideértve az etnikai, vallási és faji alapú diszkriminációval kapcsolatos kérdéseket is;

1.  sajnálatát fejezi ki az országban elkövetett terrortámadások miatt; ismételten aggodalmának ad hangot az elhúzódó nigériai válság és az északkeleti országrészben kialakult ingatag biztonsági helyzet miatt, és határozottan elítéli az emberi jogok, valamint a nemzetközi és humanitárius jog ismételt megsértését, függetlenül attól, hogy azok vallási vagy etnikai hovatartozáson alapulnak-e;

2.  elítéli különösen az etnikai és vallási közösségek elleni erőszak közelmúltbeli fokozódását, beleértve a vallási intézmények és hívők elleni támadásokat is;

3.  részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak, és szolidaritását fejezi ki a régióban több mint egy évtizede a terrorizmustól szenvedő nigériai néppel;

4.  sürgeti a nigériai hatóságokat, hogy garantálják az emberi jogok tiszteletben tartását az országban, és védjék meg a polgári lakosságot a terrorizmussal és az erőszakkal szemben; kitart amellett, hogy ezeket az erőfeszítéseket az emberi jogok és a jogállamiság teljes mértékű tiszteletben tartásával és az ország nemzetközi kötelezettségeivel összhangban kell végrehajtani;

5.  úgy véli, hogy az emberek kiirtása vagy az etnikai tisztogatás bármely formája barbárnak és emberiesség elleni bűncselekménynek minősül; sürgeti a nigériai kormányt, hogy foglalkozzon az erőszak kiváltó okaival, azzal, hogy egyenlő jogokat és megkülönböztetéstől mentes jogszabályokat biztosít valamennyi polgár számára; e tekintetben ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is elő kell mozdítani a vallások közötti párbeszédet és – vallásuktól függetlenül – a polgárok békés együttélését, együttműködve valamennyi érdekelt féllel, köztük a nigériai vallásközi tanáccsal is;

6.  emlékeztet arra, hogy az országban a nők és a gyermekek vannak a leginkább kitéve a konfliktusok, a terrorizmus és az erőszak hatásainak; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egyre több gyermeket toboroznak a terrorista csoportok, és gyermekkatonaként vagy öngyilkos merénylőként használják őket;

7.  mélységesen aggasztják a katonai létesítményekben fogva tartott gyermekekkel szembeni rossz bánásmódról szóló jelentések; felszólítja a nigériai hatóságokat, hogy biztosítsanak hozzáférést az ENSZ számára katonai fogdáihoz, írjanak alá egy hivatalos átadási jegyzőkönyvet annak biztosítása érdekében, hogy a hadsereg által fogva tartott gyermekeket haladéktalanul átadják a megfelelő gyermekvédelmi hatóságoknak, és vessenek véget a gyermekek katonai fogva tartásának; kitart amellett, hogy a terrorizmus elleni fellépést, valamint az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés keretrendszerét úgy kell kialakítani, hogy az a lakosság legkiszolgáltatottabb csoportjainak – köztük a gyermekek – jogait védelmezze;

8.  emlékezteti a nigériai hatóságokat a gyermekek jogainak védelmére, valamint a terrorizmus vagy konfliktus által érintett személyek védelmének és gondozásának biztosítására vonatkozó kötelezettségükre, többek között az oktatáshoz való hozzáférésük biztosítása révén; emlékeztet továbbá arra, hogy az oktatási és gazdasági lehetőségek hatékony eszközül szolgálnak a radikalizálódás ellen, és sürgeti a nemzetközi partnereket, hogy a régióban a terrorizmus elleni stratégia részeként támogassák a hozzáférhető és minőségi oktatás biztosítását;

9.  mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy nigériai nők továbbra is megkülönböztetés, erőszak, szexuális bántalmazás és nemi erőszak áldozataivá válnak; sürgeti, hogy Nigéria teljes mértékben hajtsa végre a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt; sürgeti a széles körben elterjedt szexuális és nemi alapú erőszak áldozatainak fokozottabb támogatását, beleértve a pszichológiai támogatást is;

10.  hangsúlyozza, hogy a büntetlenség elleni küzdelem alapvető fontosságú az ország stabilitása és a tartós béke megteremtése szempontjából; ezért felszólítja a nigériai hatóságokat, hogy folytassanak azonnali, alapos és átlátható vizsgálatokat az elkövetők bíróság elé állítása és felelősségre vonása érdekében; felszólít továbbá a nigériai igazságszolgáltatási rendszer kapacitásának és függetlenségének javítására irányuló intézkedésekre, hogy a büntető igazságszolgáltatást hathatósan lehessen alkalmazni az erőszak, a terrorizmus és a korrupció elleni küzdelemben;

11.  sajnálatát fejezi ki a Boko Haram és az ISWAP elleni küzdelem megtorpanása, valamint az öngyilkos merényletek és a katonai állások elleni közvetlen támadások fokozott előfordulása és súlyossága miatt; emlékeztet arra, hogy Nigéria elnökét, Buharit 2019-ben újraválasztották a Boko Haram és más terrorcsoportok erőszakos szélsőségessége elleni küzdelemre vonatkozó ígérete alapján, és sürgeti az elnököt, hogy hajtsa végre kampánya során tett ígéreteit;

12.  támogatja az béke- és a biztonság rendszerére irányuló, az EU és az ECOWAS által vezetett műveleti projekt célkitűzéseit; ösztönzi a tagállamok erőteljes támogatását, hogy járuljanak hozzá a kapacitásépítéshez és konfliktusrendezéshez Nyugat-Afrikában;

13.  megerősíti, hogy támogatja a regionális multinacionális közös munkacsoportot, és elismerését fejezi ki a terrorizmus elleni hatékony küzdelemre és a Csád-tó régió stabilitásának helyreállítására irányuló erőfeszítései iránt; emlékeztet arra, hogy a terrorizmus nem ismer határokat, és felhívja a régió országait, hogy továbbra is hangolják össze erőfeszítéseiket az egész régió biztonságossá tétele érdekében;

14.  ösztönzi a biztonsági ágazat további reformját Nigériában a nemzeti és regionális szereplők terrorizmus elleni küzdelemre irányuló kapacitásának megerősítése érdekében; felhívja az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ) és a tagállamokat, hogy ezen a területen folytassák az uniós technikai segítségnyújtást;

15.  óva int attól, hogy a gazdálkodók és pásztorok közötti konfliktust a valláson alapuló gyűlölet terjesztésére használják fel; sürgeti a nigériai kormányt, hogy hajtsa végre az állatállomány átalakítására vonatkozó nemzeti tervet, amelynek célja a mezőgazdasági termelők és pásztorok érdekeinek védelme; úgy véli, hogy további lépésekre, például a konfliktusközvetítés, a konfliktusrendezés, a megbékélés és a békeépítési mechanizmusok megerősítésére van szükség;

16.  hangsúlyozza, hogy Nigériában a fejlődés, a demokrácia, az emberi jogok, a jó kormányzás és a biztonság között kölcsönös összefüggés áll fenn; úgy véli, hogy a katonai fellépés önmagában nem elegendő a terrorizmus elleni hatékony küzdelemhez; felszólítja a nigériai kormányt, hogy dolgozzon ki átfogó stratégiát a terrorizmus kiváltó okainak kezelésére olyan megelőzést célzó megközelítésre összpontosítva, amely a terrorista ideológia vonzerejének kiküszöbölésére, a toborzási és radikalizálódási lehetőségek felszámolására, a pénzügyi források kiapasztására, valamint a civil társadalmi szervezetek közösségi irányultságú programjainak támogatására és finanszírozására irányul;

17.  felhívja az EU-t, az Afrikai Uniót és a nemzetközi közösséget, hogy fokozzák a terrorizmus elleni küzdelem támogatására irányuló erőfeszítéseiket Nigériában, és folytassák a politikai és biztonsági segítségnyújtást az országban és az egész régióban;

18.  mélységesen aggasztja az a hatás, amelyet az ország biztonsági helyzete a humanitárius és fejlesztési segélyek hatékonyságára gyakorol; felhívja az EU-t, hogy humanitárius és fejlesztési erőfeszítéseit ne csak Nigériában, hanem az egész régióban is folytassa; üdvözli, hogy az EU 2019-ben további 50 millió eurót ajánlott fel, hogy támogassa Nigéria fellendülését és ellenálló képességét;

19.  elismeri, hogy Nigéria és a szomszédos országok a regionális kényszerű lakóhelyelhagyás miatt nyomás alatt állnak; felszólít a lakóhelyüket elhagyni kényszerült nigériai lakosság támogatásának és az adományozók koordinációjának fokozására, beleértve a nemzetközi közösségtől származó további pénzügyi forrásokat is; emlékeztet arra, hogy a fejlesztési alapokat nem szabad a szegénység valamennyi formájának felszámolására irányuló eredeti rendeltetésüktől eltérően felhasználni;

20.  elítél humanitárius segélyszervezetek munkatársai vagy létesítményei elleni minden támadást, és olyan intézkedéseket sürget, amelyek biztosítják a segélyszervezetek dolgozóinak biztonságát és a humanitárius szervezetek számára az alapvető munkájuk elvégzéséhez szükséges biztonságos környezetet;

21.  rendkívüli aggodalmának ad hangot az éghajlatváltozás gyors fokozódása és annak elsősorban az ország középső részén az életre és a megélhetésre gyakorolt hatása miatt; megismétli, hogy hosszú távú megoldásokat kell találni a természeti erőforrások védelmére és az azokhoz való hozzáférésre; emlékeztet arra, hogy az éghajlati vészhelyzet kezelése létfontosságú elem a régió gazdasági stabilitásának és békéjének biztosítása szempontjából;

22.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, Nigéria elnökének és parlamentjének, az Afrikai Uniónak, az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek, valamint a Pánafrikai Parlamentnek.

(1) HL C 458., 2018.12.19., 43. o.


A Venezuelában azt követően kialakult helyzet, hogy jogellenes módon megválasztották a nemzetgyűlés elnöki testületét és elnökségét (parlamenti puccs)
PDF 130kWORD 45k
Az Európai Parlament 2020. január 16-i állásfoglalása az új Nemzetgyűlés elnökének és elnökségének jogellenes megválasztása (parlamenti puccs) után Venezuelában kialakult helyzetről (2020/2507(RSP))
P9_TA(2020)0013RC-B9-0048/2020

Az Európai Parlament,

–  tekintettel Venezueláról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a Juan Guaidót Venezuela ideiglenes elnökének elismerő, 2019. január 31-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének (alelnök/főképviselő) Venezueláról tett nyilatkozataira, különösen a Venezuelai Nemzetgyűléssel kapcsolatos legutóbbi fejleményekről az EU nevében tett, 2020. január 9-i nyilatkozatára, valamint szóvivőjének 2020. január 5-i közleményére a Venezuelai Nemzetgyűlésben történt eseményekről,

–  tekintettel a Venezuelával foglalkozó nemzetközi kapcsolattartó csoport 2020. január 9-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a venezuelai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2017/2074 határozat módosításáról szóló, 2019. november 11-i (KKBP) 2019/1893 tanácsi határozatra(2), amely 2020. november 14-ig meghosszabbítja a jelenleg hatályos célzott korlátozó intézkedéseket,

–  tekintettel az Amerikai Államok Szervezete (OAS) főtitkárságának a venezuelai helyzetről szóló, 2020. január 5-i nyilatkozatára és az OAS Állandó Tanácsa által 2020. január 10-én elfogadott, „A közelmúltbeli venezuelai eseményekről” szóló állásfoglalásra,

–  tekintettel a Lima-csoport 2020. január 5-i nyilatkozatára,

–  tekintettel Venezuela alkotmányára,

–  tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel az EU, annak tagállamai és az Európai Parlament ismételten kijelentették, hogy a Nemzetgyűlés az egyetlen legitim és demokratikusan megválasztott szerv Venezuelában; mivel a venezuelai alkotmány 194. cikke szerint a Nemzetgyűlés tagjai közül egyéves időtartamra megválasztja elnökét és végrehajtó testületét;

B.  mivel 2019. januárjában Juan Guaidót megválasztották a Nemzetgyűlés elnökének, és később a venezuelai alkotmány 233. cikkével összhangban letette az esküt Venezuela ideiglenes elnökeként; mivel őt Venezuela ideiglenes elnökének több mint 50 ország, köztük 25 uniós tagállam, valamint maga az EU is elismerte;

C.  mivel a Nemzetgyűlés elnökének Venezuelában, 2020. január 5-én tervezett megválasztását övező események során Nicolás Maduro illegitim rezsimje szervezett parlamenti puccsot hajtott végre, amelyet súlyos szabálytalanságok és a Nemzetgyűlés demokratikus és alkotmányos működése elleni fellépések jellemeztek;

D.  mivel a Nemzetgyűlés elnökét, Juan Guaidót fegyveres erők brutális módon megakadályozták az ülés elnöki teendőinek ellátásában, több ellenzéki parlamenti képviselőt nem engedtek be a Nemzetgyűlésbe, és megakadályozták a sajtó belépését is az épületbe;

E.  mivel a Luis Parrának a Maduro-párti új elnökség elnökévé való kinevezésére irányuló kísérletek semmisek és érvénytelenek voltak, hiszen az ülést hivatalosan soha nem nyitották meg, az ülésen nem volt elnök, nem került sor a határozatképesség megállapítására, továbbá nem került sor a név szerinti szavazás ellenőrzésére, amint azt a Nemzetgyűlés eljárási szabályzatának 7., 8. és 11. cikke, valamint a venezuelai alkotmány 221. cikke előírja;

F.  mivel néhány órával később a kényszerítő körülmények következtében a parlamenti képviselők túlnyomó többsége rendkívüli ülést tartott az El Nacional napilap székházában, a venezuelai alkotmánynak és a Nemzetgyűlés eljárási szabályzatának megfelelően, amelyek lehetővé teszik, hogy a jogalkotásra szolgáló épületeken kívül is tarthassanak üléseket; mivel a 167 parlamenti képviselő közül 100-an – eleget téve a határozatképesség feltételére és a név szerinti szavazásra vonatkozó, a venezuelai alkotmány 221. cikkében foglalt követelményeknek – úgy szavaztak, hogy Juan Guaidót és elnökségét a 2015–2020-es ciklus záró évére újfent megválasztják vezetőnek;

G.  mivel a Nemzetgyűlés 2020. január 7-i hivatalos ülésén Juan Guaidó letette az elnöki esküt annak ellenére, hogy a Maduro-rezsimhez hű erők megpróbálták megakadályozni az ülés megtartását, többek között az épület bejáratának lezárásával és az épületen belüli áramellátás megszakításával;

H.  mivel a Nemzetgyűlés tagjai számára biztosítani kell, hogy a venezuelai polgároktól kapott parlamenti mandátumukat megfélemlítéstől és megtorlástól mentes légkörben gyakorolhassák.

I.  mivel a 2018. május 20-án tartott elnökválasztások lebonyolítása nem felelt meg a hiteles folyamatra vonatkozó nemzetközi minimumszabályoknak; mivel az EU és más regionális szervezetek és demokratikus országok sem a választásokat, sem az ezen illegitim eljárás révén létrehozott hatóságokat nem ismerték el;

J.  mivel a Nemzetgyűlés tagjai ellen folyamatban lévő fellépések – többek között az irreguláris csoportok és biztonsági szervek által 59 képviselővel szemben elkövetett zaklatás és megfélemlítés, a 29 önkényes letartóztatás és a 27 kényszerszáműzetés, valamint erőszakos eltüntetések – akadályozzák a Nemzetgyűlés alkotmányos munkáját;

K.  mivel az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia helyzete hosszú évek óta súlyosan romlik Venezuelában és különösen, amióta Nicolás Maduro vitatott választásokat követően hatalomra jutott 2013-ban; mivel jelentősen súlyosbodik a politikai, gazdasági, intézményi, szociális és a sokrétű humanitárius válság;

1.  elismeri és támogatja Juan Guaidót, mint a Nemzetgyűlés legitim elnökét, valamint a Venezuelai Bolivári Köztársaság legitim ideiglenes elnökét a venezuelai alkotmány 223. cikkével összhangban, akit a Nemzetgyűlés átlátható és demokratikus szavazásának eredményeként választottak meg;

2.  határozottan elítéli a Maduro-rezsim és szövetségesei által elkövetett parlamenti puccskísérletet, valamint arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy megakadályozzák a Nemzetgyűlést – Venezuela egyetlen legitim demokratikus szervét – abban, hogy megfelelően teljesítse a venezuelai nép által rábízott alkotmányos mandátumot;

3.  elítéli ezeket a súlyos jogsértéseket, amelyek összeegyeztethetetlenek a Nemzetgyűlés jogszerű elnökválasztási eljárásával, és további lépést jelentenek a venezuelai válság elmélyülése felé; határozottan elutasítja a Nemzetgyűlés demokratikus, alkotmányos és átlátható működésének megsértését, a folyamatos megfélemlítést, megvesztegetést, zsarolást és erőszakot, kínzást és erőszakos eltüntetéseket, valamint a tagjaival szemben hozott önkényes döntéseket;

4.  ismételten teljes támogatásáról biztosítja a Nemzetgyűlést, Venezuela egyetlen legitim demokratikus testületét, amelynek hatásköreit tiszteletben kell tartani, beleértve a Nemzetgyűlés tagjainak előjogait és biztonságát; kitart amellett, hogy békés és politikai megoldás csak a Nemzetgyűlés alkotmányos előjogainak teljes körű tiszteletben tartásával érhető el;

5.  emlékeztet arra, hogy az EU kész támogatást nyújtani a válság békés és demokratikus rendezéséhez vezető őszinte folyamathoz, a Venezuelai Nemzetgyűlés által elfogadott ütemterv alapján; hangsúlyozza, hogy a válság kezelésére irányuló korábbi – tárgyalásra és párbeszédre építő – kísérletek nem hoztak kézzelfogható eredményeket; kéri, hogy az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) továbbra is fejtsen ki tevékenységet az olyan kezdeményezések révén, mint a nemzetközi kapcsolattartó csoport;

6.  emlékeztet arra, hogy a demokratikus intézmények és elvek tiszteletben tartása, valamint a jogállamiság fenntartása a venezuelai válság – a lakosság javát szolgáló – békés és tartós rendezésének alapvető feltétele;

7.  felhívja a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy egyebek mellett az emberi jogi jogsértésekért és az elnyomásért felelős személyek elleni célzott szankciók bevezetése és e szankciók családtagjaikra való kiterjesztése révén erősítse az EU reagálását a venezuelai demokrácia helyreállítása érdekében; támogatja az EU ezzel kapcsolatos nyilatkozatát;

8.  felhívja azokat a tagállamokat, amelyek ezt még nem tették meg, hogy ismerjék el Guaidó elnök legitim mandátumát, és üdvözli, hogy a főképviselő elismerte, hogy ő az EU által elismert egyetlen demokratikus hatóság; kéri ezért a Juan Guaidó által kinevezett politikai képviselők elismerését;

9.  kéri tényfeltáró küldöttség indítását az országba a helyzet felmérése céljából;

10.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Venezuelai Bolivári Köztársaság és Nemzetgyűlése legitim ideiglenes elnökének, a Lima-csoport kormányainak és parlamentjeinek, az Euro–Latin-amerikai Parlamenti Közgyűlésnek, valamint az Amerikai Államok Szervezete főtitkárának.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0061.
(2) HL L 291., 2019.11.12., 42. o.


Az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti, folyamatban lévő meghallgatások Lengyelországról és Magyarországról
PDF 132kWORD 47k
Az Európai Parlament 2020. január 16-i állásfoglalása az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése alapján Lengyelországgal és Magyarországgal kapcsolatban folyamatban lévő meghallgatásokról (2020/2513(RSP))
P9_TA(2020)0014B9-0032/2020

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 7. cikkének (1) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

–  tekintettel az EUSZ 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Tanácsot az Unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapítására felszólító javaslatról szóló, 2018. szeptember 12-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel a Bizottság 2017. december 20-i, az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése alapján a lengyelországi jogállamiságról szóló, indokolással ellátott javaslatára: a jogállamiság Lengyel Köztársaság általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapításáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslat (COM(2017)0835),

–  tekintettel a lengyelországi helyzetre vonatkozóan az EUSZ 7. cikke (1) bekezdésének alkalmazásáról szóló bizottsági határozatról szóló, 2018. március 1-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel „A szexuális nevelés bűncselekménnyé nyilvánításáról Lengyelországban” című, 2019. november 14-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel az LMBTI-személyekkel szembeni nyilvános megkülönböztetésről és gyűlöletbeszédről, többek között az LMBTI-mentes övezetekről szóló, 2019. december 18-i állásfoglalására(4),

–  tekintettel „Az alapvető jogok helyzete az Európai Unióban 2017-ben” című, 2019. január 16-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus létrehozásáról szóló, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó, 2016. október 25-i állásfoglalására(6),

–  tekintettel a tagállamokban a jogállamiság tekintetében fennálló, általánossá vált hiányosságok esetén az Unió költségvetésének védelméről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2019. április 4-i jogalkotási állásfoglalására(7),

–  tekintettel az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatára,

–  tekintettel az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdésében említett meghallgatások Tanács által 2019. július 18-án elfogadott általános szabályaira,

–  tekintettel a lengyel Szejm által 2019. december 20-án elfogadott törvényjavaslatra, amely számos ponton módosította a rendes bíróságokról szóló törvényt, a legfelsőbb bíróságról szóló törvényt és több más törvényt is; tekintettel a lengyel szenátus által a Velencei Bizottsághoz intézett azon kérésre, hogy sürgősen nyilvánítson véleményt erről a törvényjavaslatról,

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikke kimondja, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartája és a nemzetközi emberi jogi szerződések is tükrözik, hogy az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul; mivel a tagállamok ezen közös – az egyes tagállamok által saját akaratukból magukévá tett – értékei alkotják azoknak a jogoknak az alapját, amelyeket az Unióban élők élveznek;

B.  mivel annak egyértelmű veszélye, hogy egy tagállam súlyosan megsérti az EUSZ 2. cikkében rögzített értékeket, nem csupán azt a tagállamot érinti, amelyben a veszély fennáll, hanem kihat a többi tagállamra, a tagállamok egymás iránti kölcsönös bizalmára, magára az Unió jellegére és az uniós polgárok uniós jog szerinti alapvető jogaira is;

C.  mivel az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése egy megelőző szakaszt testesít meg, amely lehetővé teszi az Unió számára a fellépést abban az esetben, ha fennáll a közös értékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye; mivel e megelőző fellépés az esetleges szankciók elkerülése céljából párbeszédet irányoz elő az érintett tagállammal;

D.  mivel a Bizottság és a Parlament az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárás megindítását indítványozta Lengyelországgal és Magyarországgal kapcsolatban, miután megállapítást nyert, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy súlyosan sérülnek az Unió alapértékei;

E.  mivel a Tanács az Általános Ügyek Tanácsa keretében eddig három meghallgatást tartott Lengyelországról, kettőt pedig Magyarországról;

F.  mivel a finn elnökség 2019. december 11-én írásbeli magyarázatot kért arról, hogy a magyar delegáció egy tisztviselője állítólag megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 339. cikkét és a Tanács eljárási szabályzata 6. cikkének az ülések bizalmas kezeléséről szóló (1) bekezdését;

1.  tudomásul veszi a Tanács által az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése értelmében a Lengyelországban és Magyarországon a közös európai értékeket fenyegető veszélyekre válaszul szervezett meghallgatásokat; aggodalommal állapítja meg, hogy a meghallgatásokat nem rendszeres, strukturált és nyílt módon szervezik meg; sürgeti a horvát elnökséget és a többi soron következő elnökséget, hogy rendszeresen szervezzék meg a meghallgatásokat; hangsúlyozza, hogy a meghallgatásoknak objektívnek, tényeken alapulónak és átláthatónak kell lenniük, és hogy az érintett tagállamoknak a teljes folyamat során jóhiszemű együttműködést kell tanúsítaniuk az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvével összhangban; javasolja, hogy a Tanács a meghallgatások nyomon követéseként az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően intézzen konkrét ajánlásokat az érintett tagállamokhoz, és tűzzön ki határidőket ezen ajánlások végrehajtására; rámutat, hogy a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat csak akkor lehet helyreállítani, ha biztosított az EUSZ 2. cikkében foglalt értékek tiszteletben tartása, valamint felkéri a Tanácsot, hogy ennek megfelelően járjon el; felszólítja a tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben az uniós jog elsőbbségét;

2.  rendkívül aggasztónak tartja, hogy az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdésében említett meghallgatások általános szabályai az indokolással ellátott javaslat benyújtása tekintetében nem biztosítanak ugyanolyan bánásmódot a Parlament számára, mint a Bizottság és a tagállamok egyharmada számára; emlékeztet, hogy az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése egyenlő jogokat és eljárási jogállást biztosít a tagállamok egyharmada, a Parlament és a Bizottság számára az eljárás megindítása tekintetében; üdvözli a finn elnökség arra irányuló erőfeszítéseit, hogy informális párbeszédet folytasson a Parlamenttel, azonban úgy véli, hogy az informális párbeszéd nem helyettesítheti az indokolással ellátott javaslat hivatalos benyújtását a Tanácsban; ragaszkodik ahhoz, hogy a kezdeményezési jog és az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdésében rögzített, az intézmények közötti lojális együttműködés elve továbbra is indokolja a Parlament hivatalos tanácsi ülésre való meghívását; ismételten felkéri a Tanácsot, hogy az eljárás valamennyi szakaszában azonnal és teljes körűen tájékoztassa a Parlamentet;

3.  sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a meghallgatások mindeddig nem vezettek jelentős előrelépéshez a szóban forgó két tagállam részéről az EUSZ 2. cikkében említett értékek súlyos megsértése egyértelmű kockázatainak orvoslása tekintetében; aggodalommal állapítja meg, hogy a Bizottság és bizonyos nemzetközi szervezetek – például az ENSZ, az EBESZ és az Európa Tanács – jelentései és nyilatkozatai azt mutatják, hogy Lengyelországban és Magyarországon egyaránt romlott a helyzet az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezése óta; rámutat, hogy továbbra is aláássa a közös európai értékek integritását, a kölcsönös bizalmat és az Unió egészének hitelességét az, hogy a Tanács nem alkalmazza hatékonyan az EUSZ 7. cikkét; megismétli álláspontját a lengyelországi helyzetre vonatkozóan az EUSZ 7. cikke (1) bekezdésének alkalmazásáról szóló bizottsági határozatról, valamint az EUSZ 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Tanácsot az Unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapítására felszólító javaslatáról; felkéri ezért a Tanácsot annak biztosítására, hogy az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti meghallgatások foglalkozzanak az új fejleményekkel és értékeljék az igazságszolgáltatás függetlensége, a véleménynyilvánítás szabadsága – többek között a média szabadsága –, a művészet és a tudomány szabadsága, az egyesülés szabadsága és az egyenlő bánásmódhoz való jog sérelmének kockázatait; felkéri a Bizottságot, hogy teljes mértékben használja ki a rendelkezésre álló eszközöket annak érdekében, hogy orvosolja az Unió alapértékeinek Lengyelország és Magyarország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyét, különösen a gyorsított kötelezettségszegési eljárásokat és a Bírósághoz benyújott, ideiglenes intézkedések iránti kérelmeket;

4.  megjegyzi, hogy a lengyelországi jogállamiságra vonatkozó, indokolással ellátott bizottsági javaslat hatóköre korlátozott; felkéri a Tanácsot, hogy jelenlegi meghallgatásai keretében vizsgálja meg, miként orvosolhatók az alapvető jogok állítólagos lengyelországi megsértései;

5.  úgy véli, hogy az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti, jelenleg zajló meghallgatások legutóbbi fejleményei is aláhúzzák, hogy sürgősen szükség van a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmusra, a Parlament javaslata szerint, intézményközi megállapodás formájában, amelynek része lenne egy évenkénti, független, bizonyítékokon alapuló, megkülönböztetésmentes vizsgálat, amely egyenlő alapon értékeli, hogy valamennyi uniós tagállam megfelel-e az EUSZ 2. cikkében meghatározott értékeknek és az országspecifikus ajánlásoknak, és amelyet parlamentközi vita, valamint a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok uniós intézményeken belüli állandó szakpolitikai ciklusa követ; ezzel összefüggésben felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy az EUMSZ 295. cikkével összhangban haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a Parlamenttel az intézményközi megállapodásról; megismétli, hogy a mechanizmusnak inkább ki kell egészítenie és meg kell erősítenie az EUSZ 7. cikke szerinti, folyamatban lévő és jövőbeli eljárásokat, és nem helyettesítenie kell azokat;

6.  megismétli álláspontját a tagállamokban a jogállamiság tekintetében fennálló, általánossá vált hiányosságok esetén az Unió költségvetésének védelméről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról, továbbá felkéri a Tanácsot, hogy mihamarabb kezdjen intézményközi tárgyalásokat;

7.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak és a Tanácsnak, valamint Lengyelország és Magyarország elnökének, kormányának és parlamentjének, továbbá a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL C 433., 2019.12.23., 66. o.
(2) HL C 129., 2019.4.5., 13. o.
(3) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0058.
(4) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0101.
(5) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0032.
(6) HL C 215., 2018.6.19., 162. o.
(7) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0349.


A Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) részes felei konferenciájának 15. ülése (COP 15) (Kunming 2020)
PDF 197kWORD 60k
Az Európai Parlament 2020. január 16-i állásfoglalása a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 15. üléséről (COP 15) (2019/2824(RSP))
P9_TA(2020)0015B9-0035/2020

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az EU biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiájának félidős értékelésére és az EU biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiájának félidős felülvizsgálatról szóló, 2016. február 2-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel a természetre, az emberekre és a gazdaságra vonatkozó cselekvési tervről szóló, 2017. november 15-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 14. üléséről (COP14) szóló, 2018. október 25-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel „Az élőhelyvédelmi és madárvédelmi irányelvben említett élőhelyek és fajok helyzetéről és trendjeiről az élőhelyvédelmi irányelv 17. cikkének, valamint a madárvédelmi irányelv 12. cikkének megfelelően” című, 2015. május 20-i bizottsági jelentésre (COM(2015)0219),

–  tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i európai parlamenti és tanácsi 2008/56/EK irányelvre(4) (a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv),

–  tekintettel a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i európai parlamenti és tanácsi 2000/60/EK irányelvre(5) (víz-keretirányelv),

–  tekintettel a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform (IPBES) által a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatban kiadott 2019. május 31-i globális értékelő jelentésre,

–  tekintettel a kihalással fenyegetett fajoknak a Természetvédelmi Világszövetség által létrehozott vörös listájára,

–  tekintettel a biológiai sokféleségről szóló, 2019. május 6-i metzi chartára,

–  tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjére és a fenntartható fejlesztési célokra, valamint a Bizottság „Fenntartható Európa 2030-ra” című, 2019. január 30-i vitaanyagára (COM(2019)0022),

–  tekintettel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek (IPCC) az éghajlatváltozásról, az elsivatagosodásról, a talajromlásról, a fenntartható földgazdálkodásról, az élelmiszerbiztonságról és a szárazföldi ökoszisztémák üvegházhatásúgáz-forgalmáról szóló különjelentésire, „Az óceánokról és a krioszféráról az éghajlatváltozás összefüggésében” című, 2019. szeptember 25-i különjelentésére, a „1,5°C-os globális felmelegedés” című különjelentésére, továbbá 5. értékelő jelentésére (AR 5) és 2018. szeptemberi összefoglaló jelentésére,

–  tekintettel a világ erdőinek védelmére és helyreállítására irányuló uniós fellépés fokozásáról szóló, 2019. július 23-i bizottsági közleményre (COM(2019)0352), valamint „Az erdőket és az erdőalapú ágazatot érintő új uniós erdőgazdálkodási stratégia” című, 2013. szeptember 20-i bizottsági közleményre (COM(2013)0659),

–  tekintettel az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete által 2019-ben kiadott, „A világ biológiai sokféleségének állapota az élelmiszerek és a mezőgazdaság tekintetében” című jelentésre,

–  tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosának az ENSZ-közgyűlés Harmadik Bizottsága előtt tett, 2019. október 15-i New York-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a biológiai sokféleség megőrzéséről és az éghajlatváltozásról szóló, 2019. november 6-i pekingi felhívásra,

–  tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2019. december 4-i, „Európai környezet – helyzetkép és kilátások 2020-ban” című jelentésére (SOER 2020);

–  tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság állásfoglalási indítványára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,

–  tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának a 2020-ban, Kunmingben (Kína) tartandó 15. ülésén (COP15) a Bizottságnak és a Tanácsnak címzett kérdésekre (O-000044/2019 és O-000043/2019),

A.  mivel a biológiai sokféleségre vonatkozó stratégiai terv (2011–2020) küldetésnyilatkozata a következő: hatékony és azonnali fellépés a biológiai sokféleség csökkenésének a megállítása érdekében, biztosítandó, hogy az ökoszisztémák 2020-ra kellően ellenállóvá váljanak és továbbra is képesek legyenek az alapvető szolgáltatások nyújtására, ezáltal biztosítva a bolygónkon élő szervezetek sokszínűségének biztosítását és megőrzését, valamint hozzájárulva az emberek jólétéhez és a szegénység felszámolásához;

B.  mivel a Biológiai Sokféleség Egyezmény értelmében elfogadott, 2050-re szóló elképzelés szerint harmóniában fogunk élni a természettel, és ennek során 2050-re értékelni fogjuk a biológiai sokféleséget, megőrizzük, helyreállítjuk és okosan használjuk majd, fenntartva az ökoszisztéma-szolgáltatásokat és bolygónk egészségét, minden ember és a jövendő nemzedékeinek javát szolgálva;

C.  mivel a Biológiai Sokféleség Egyezmény értelmében elfogadott, 2050-re szóló elképzelést öt átfogó cél támasztja alá, amelyek a biológiai sokféleségre vonatkozó, 2020-ra kitűzött aicsi célokat is meghatározzák: a) a biológiai sokféleség csökkenése kiváltó okainak kezelése a sokféleség ügyének a kormányzásban és a társadalomban való érvényesítése révén; b) a biológiai sokféleségre nehezedő közvetlen nyomás mérséklése és a fenntartható felhasználás ösztönzése; c) a biológiai sokféleség helyzetének javítása az ökoszisztémák, a fajok és a genetikai sokféleség megóvása révén; d) a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások hasznának növelése mindenki számára; valamint e) a végrehajtás erősítése a részvételen alapuló tervezésen, a tudásmenedzsmenten és a kapacitásépítésen keresztül;

D.  mivel – ahogyan arra a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatban az IPBES által végzett globális értékelés rámutat – a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák tekintetében jelenleg tapasztalható negatív tendenciák aláássák a szegénységgel, az éhezéssel, az egészségüggyel, a vízzel, a városokkal, az éghajlattal, az óceánokkal és a földterülettel kapcsolatos fenntartható fejlesztési célok értékelt célkitűzéseinek 80%-a felé történő előrehaladást; mivel az előrejelzések szerint ez elsődlegesen és különösen az őslakos népeket és a világ legszegényebb közösségeit fogja érinteni; mivel ezért a biológiai sokféleség csökkenését és pusztulását nemcsak környezeti problémának, hanem fejlesztési, gazdasági, társadalmi és morális kérdésnek is kell tekinteni;

E.  mivel a géntechnológia vagy az élő organizmusok – akár gén-, akár mutagén technológiával történő – szerkesztésének valamennyi formája veszélyt jelent a biológiai sokféleségre;

F.  mivel az IPCC, valamint a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform szerint nem létezik olyan tartós megoldás, amellyel koherens és eredményes természetalapú megoldások nagyobb mértékű alkalmazása nélkül lehetne kezelni az éghajlatváltozást;

G.  mivel elismerik, hogy a világszerte természeti katasztrófákhoz, többek között erdőtüzekhez vezető szélsőséges időjárási események hullámának hátterében az éghajlatváltozás áll;

H.  mivel a hozzáférésről, valamint a hasznok megosztásáról szóló Nagojai Jegyzőkönyv átlátható jogi keretet biztosít a genetikai erőforrások, valamint a kapcsolódó hagyományos ismeretek hasznosításából származó hasznok igazságos és méltányos megosztásához;

I.  mivel a 2020-ig teljesítendő, biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós stratégia célja a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások csökkenésének megállítása az EU-ban, és a biológiai sokféleség globális csökkenésének 2020-ig történő megállításához való hozzájárulás;

J.  mivel az EU és tagállamai elfogadták a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet és annak tizenhét fenntartható fejlesztési célját, és teljes mértékben elkötelezettek a megvalósításuk iránt;

K.  mivel a 2019–2024 közötti következő Európai Bizottság számára megfogalmazott politikai iránymutatások értelmében Európának együtt kell működnie globális partnereivel annak érdekében, hogy az elkövetkező öt évben visszaszorítsa a biológiai sokféleség csökkenését;

L.  mivel az erdők az egész világon nélkülözhetetlenek a fennmaradáshoz, és miközben a Föld szárazföldi területének csupán 30%-át borítják, biológiai sokféleségének 80%-a számára biztosítanak otthont;

M.  mivel az éghajlatváltozás élőhelyeket és fajokat fenyeget, amint azt az ausztráliai Nagy-korallzátony nagy részének pusztulása, valamint az olyan szélsőséges időjárási események is bizonyítanak, mint a nagy ausztrál bozóttűz, amely több mint egymilliárd állat halálát okozta; mivel a természetvédelem és a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása döntő jelentőséggel bír az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás tekintetében;

N.  mivel bolygónk – a Stockholm Resilience Centre által meghatározott – kilenc tűrőképességi határából négyet átléptünk;

Általános megjegyzések

1.  aggodalommal jegyzi meg, hogy az IPBES által a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatban kiadott jelentés egyértelműen kiemeli az ökológiai válság nagyságát és az átalakító erejű változást elősegítő sürgős és összehangolt erőfeszítések szükségességét, mivel a természet világszerte az emberi történelem során eddig soha nem tapasztalt mértékben pusztul, a fajok kihalásának üteme egyre gyorsul és mintegy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye, ami világszerte súlyos következményekkel jár az emberekre nézve, és hatással lesz a jövő nemzedékeinek életére;

2.  mélységes aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a szárazföldi éghajlatváltozás további stresszhelyzeteket jelent a biológiai sokféleség tekintetében, amint arra az IPCC 2019. augusztus 8-i különjelentése rámutatott; mélységes aggodalmának ad hangot a tengeri emlősök és más halállományok pusztulása és a korallzátonyok drámai eltűnése miatt, amint azt az IPCC 2019. szeptember 24-i különjelentése is dokumentálja; az IPCC 1,5°C-os globális felmelegedésről szóló különjelentése szerint egy 2°C-os forgatókönyv esetén az előrejelzések szerint a korallzátonyok több mint 99%-a elpusztulna;

3.  mély aggodalmának ad hangot az éghajlatváltozás összefüggésében az óceánokról és a krioszféráról szóló IPCC-jelentés megjelenését követően, amely jelentés elismeri, hogy a biológiai sokféleség csökkenésének egyik legfontosabb közvetlen oka az éghajlatváltozás, és hangsúlyozza, hogy a várakozások szerint az elkövetkező évtizedekben egyre jelentősebbé válnak az éghajlatváltozás természetre és biológiai sokféleségre, ökoszisztéma-szolgáltatásokra, óceánokra és élelmezésbiztonságra gyakorolt kedvezőtlen hatásai; hangsúlyozza az IPCC figyelmeztetését, amely szerint az óceánok és a tengeri ökoszisztémák egészségére jelenleg olyan tényezők hatnak, mint a globális felmelegedés, a szennyezés, a tenger biológiai sokféleségének túlzott kizsákmányolása, a tengerszint emelkedése, az elsavasodás, az oxigén csökkenése, a tengeri hőhullámok, a példa nélküli gleccser- és tengerijég-olvadás, a tengerparti erózió, valamint a gyakoribbá váló természeti katasztrófák, amelyek azáltal befolyásolják a tengeri és parti ökoszisztémákat, hogy megváltoztatják működésüket és felgyorsítják a tengeri emlősök és halak pusztulását, továbbá a korallzátonyok és a mangrovék drámai eltűnéséhez vezetnek; emlékeztet arra, hogy az óceán az éghajlatváltozás mérséklésére és az annak hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló megoldás részét képezi; ezért felhívja az Uniót, hogy a biológiai sokféleségre irányuló stratégián belül kiemelten foglalkozzon az óceánokkal, és felszólítja a Biológiai Sokféleség Egyezmény valamennyi részes felét (továbbiakban: részes felek), hogy ismerjék el az óceánt olyan erőforrásnak, amelyen az emberiségnek meg kell osztoznia, dolgozzanak ki új megközelítést, amely az egyéni és kollektív felelősséget jóval az óceánnal kapcsolatos szabadság és felelősségviselés hagyományos elvei fölé helyezi, biztosítandó az óceán megőrzését;

4.  úgy véli, hogy környezetvédelmi vészhelyzettel állunk szemben, amely jelentős fellépést tesz szükségessé uniós és világszinten; felhívja a Bizottságot, hogy az európai zöld megállapodásban – az éghajlatváltozás mellett – tegye kiemelt prioritássá a természet védelmét és helyreállítását;

5.  aggodalommal jegyzi meg, hogy a biológiai sokféleség csökkenésének jelenlegi tendenciái alapján nem teljesülnek majd a biológiai sokféleségre vonatkozó 2020-as aicsi célok, és megismétli az összes részes félnek szóló felhívását erőfeszítéseik haladéktalan fokozására; sajnálja, hogy az EU nem halad megfelelő ütemben a biológiai sokféleség csökkenésének és az ökoszisztéma pusztulásának 2020-ig történő megállításával kapcsolatos kiemelt cél elérése felé; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a globális és uniós célok teljesítése és az aicsi célok teljesüléséhez való hozzájárulás érdekében tegyenek azonnali, jelentős és további kötelező erejű erőfeszítéseket a biológiai sokféleség megőrzésére és helyreállítására;

6.  emlékeztet arra, hogy a biológiai sokféleség és az egészséges ökoszisztémák – beleértve a CO2-kibocsátások több mint 25%-át elnyelő és a legtöbb oxigént biztosító óceánokat – kulcsfontosságúak a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez és az EU éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének és az ahhoz való alkalmazkodó képességének megerősítéséhez; sajnálattal veszi tudomásul, hogy az óceánok mindössze 7%-a áll hivatalosan védelem alatt; emlékeztet arra, hogy a biológiai sokféleség megőrzése, valamint az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás érdekében természetalapú megoldásokat kell kidolgozni és bevezetni, különösen a szénelnyelés tekintetében; ezért nagyobb koherenciát és több szinergiát kér a három riói egyezmény között(6), valamint azt, hogy ezeket jobban hangolják össze az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjével; felszólítja a Bizottságot, hogy éghajlat-politikáiban biztosítsa a biológiai sokféleség teljes körű integrálását;

7.  üdvözli a biológiai sokféleség megőrzéséről és az éghajlatváltozásról szóló, 2019. november 6-i pekingi felhívást;

8.  hangsúlyozza, hogy az éghajlat védelme és a biológiai sokféleség védelme közötti cserekapcsolatokat – elsősorban a biogazdasági ágazatban – mindig kerülni kell, ami központi szerepet játszhat az éghajlatsemleges gazdaságra történő átállásban, amennyiben nem veszélyezteti az ökoszisztémák minőségét; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a közelmúltbeli szakpolitikai viták során nem foglalkoztak kellően az ilyen cserekapcsolatokkal; felhívja a Bizottságot és az összes érdekelt felet, hogy dolgozzanak ki koherens megközelítést a természetvédelemre és más ökoszisztéma-alapú megoldásokra épülő, valóban fenntartható biogazdaság kiépítése érdekében, mivel ez a megközelítés biztosítja a legjobb eredményeket mind az éghajlat, mind a biológiai sokféleség szempontjából;

9.  emlékeztet arra, hogy a biológiai sokféleség elengedhetetlen az élelmiszerek, üzemanyagok és gyógyszerek előállításához, és hogy ugyanakkor az egészséges természetes környezet is fontos a hosszú távú gazdasági fejlődés szempontjából;

10.  üdvözli a Bizottság 2019–2024 közötti időszakra szóló politikai iránymutatásaiban, valamint a környezetért és az óceánokért felelős biztosnak címzett 2019. szeptember 10-i megbízólevélben az Ursula von der Leyen által arra irányulóan tett kötelezettségvállalásokat, hogy az új Bizottság a hivatalba lépését követő 100 napon belül az európai zöld megállapodás részeként egy, a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2030-ig teljesítendő stratégiát terjeszt elő, valamint hogy szándékában áll, hogy az EU világszinten vezető szerepet töltsön be a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 2020. évi konferenciáján, ahogyan az a 2015. évi párizsi klímakonferencián is történt; kitart amellett, hogy ezt az új Bizottságnak kiemelt prioritásként kell kezelnie, és hogy az Uniónak a COP15 előtt lendületet kell adnia a biológiai sokféleséggel kapcsolatos globális törekvéseknek; felhívja a Bizottságot, hogy a biológiai sokféleség globális válságára tekintettel, amelyre az IPBES közelmúltbeli jelentése is rámutatott, alkalmazzon új megközelítést, térjen el az önkéntes kötelezettségvállalásoktól, és tegyen javaslatot egy 2030-ra szóló, a biológiai sokféleséggel kapcsolatos olyan ambiciózus és inkluzív stratégiára, amely jogilag kötelező erejű célokat – beleértve a védett szárazföldi és tengeri területek legalább 30%-ának elérésére, valamint a károsodott ökoszisztémák legalább 30%-ának 2030-ig, uniós szinten történő helyreállítására vonatkozó konkrét célokat is – tűz ki az EU és tagállamai számára;

11.  véleménye szerint az új stratégián belül kiemelt figyelmet kell fordítani az ökoszisztémák, az élőhelyek és a fajok helyreállítására, különösen a természetalapú gazdaság valamennyi ágazatban történő előmozdítását célzó kutatás és fejlesztés révén, tekintve, hogy az kulcsfontosságú a biológiai sokféleséggel kapcsolatos célok eléréséhez;

12.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy kérjék fel a COP15-öt, hogy fogadjanak el rendelkezéseket a kilátások feltérképezéséről, a technológiaértékelésről és az új technológiai fejlesztések nyomon követéséről, beleértve a szintetikus biológiából származókat is;

13.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződésben, valamint a Biológiai Sokféleség Egyezményben foglalt elővigyázatosság elvének tiszteletben tartása érdekében a COP15 konferencián kérjék globális moratórium bevezetését a géntámadással létrehozott szervezetek természetbe történő kibocsátására vonatkozóan, beleértve a terepkísérleteket is;

14.  hangsúlyozza, hogy a globális biológiai sokféleség védelme és megőrzése alapvető kihívás, és olyan stratégiai fontosságú uniós érdek, amelynek kiemelt politikai figyelmet kell kapnia; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy különösen a külső tevékenységük körébe tartozó eszközeik – köztük a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (NDICI) – révén aktívan vonják be a harmadik országokat a biológiai sokféleség védelmét, megőrzését és helyreállítását célzó intézkedések és az ezzel kapcsolatos irányítás előmozdítása és célok meghatározása érdekében, főleg a többoldalú és kereskedelmi megállapodások és a nemteljesítéssel szembeni intézkedések esetében; felhívja ezért a Bizottságot, hogy valamennyi jövőbeni kereskedelmi megállapodásba foglaljon bele kötelező erejű és érvényesíthető fejezeteket a kereskedelemre és a fenntartható fejlődésre vonatkozóan;

15.  emlékeztet azon álláspontjára, hogy az NDICI forrásainak 45%-át olyan beruházásokra kell elkülöníteni, amelyek hozzájárulnak az éghajlattal kapcsolatos célokhoz, a környezetgazdálkodáshoz és a környezetvédelemhez, a biológiai sokféleséghez, valamint az elsivatagosodás elleni küzdelemhez;

16.  hangsúlyozza, hogy olyan átfogó, többszintű irányítási megközelítésre van szükség, amely foglalkozik a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások védelmével, megőrzésével, helyreállításával és fenntartható használatával; felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy továbbra is maradjanak elkötelezettek a Biológiai Sokféleség Egyezmény megerősítése iránt, és vegyék át a vezetést a 2020 utáni keret előkészítésében, különösen a COP15-re készülve, köteleződjenek el a Párizsi Megállapodásban meghatározott 1,5°C-os célkitűzés biológiai sokféleséggel kapcsolatos megfelelője mellett, és átláthatóan tegyék közzé a globális biológiai sokféleség 2020 utáni keretéről alkotott elképzeléseiket és prioritásaikat;

17.  emlékeztet rá, hogy a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma megőrzése szervesen összekapcsolódik, és alapvető a fenntartható fejlesztési célok eléréséhez; hangsúlyozza annak szükségességét, és felhívja erre a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hajtsák végre a természet és a biológiai sokféleség ügyének hatékony érvényesítését, biológiai sokféleséggel kapcsolatos célkitűzéseket állapítva meg valamennyi ágazaton átívelően, valamint a jobb fenntarthatóságra irányulóan alakítsák át a gazdasági modellt, figyelembe véve az EU szénlábnyomát, és biztosítsák a környezetvédelmi politika jobb koherenciáját az EU minden belső és külső politikájában, többek között a mezőgazdaság, a halászat, a megújuló energia, a közlekedés és a kereskedelem területén, valamint a 2021 és 2027 közötti többéves pénzügyi keretben; úgy véli, hogy a biológiai sokféleség védelmének, megőrzésének és helyreállításának megfelelőbb integrálásához valamennyi ágazaton átívelően fokozni kell az együttműködést; hangsúlyozza, hogy különös figyelmet kell fordítani az áruk életciklusára a tervezéstől a fogyasztásig, védve a természeti erőforrásokat és a biológiai sokféleséget, és tekintetbe véve a halmozott hatásokat, ezen belül a szállítást is;

18.  úgy véli, alapvető fontosságú a biológiai sokféleség csökkenését okozó tényezők hosszú távú stratégiai megközelítéssel való kezelése, valamint a biológiai sokféleséggel és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos leginkább kritikus és stratégiai csomópontok és nagy integritású ökoszisztémák egy terület érzékenysége, a veszélyeztetett fajok jelenléte, a tudásbeli hiányosságok és/vagy a hatékony irányítás, valamint az ökológiai folyamatok szempontjából alapvető közös fajok jelenléte alapján történő sürgős azonosítása és megóvása, továbbá a biológiai sokféleség csökkenését és az őslakos és helyi közösségek területeire és megélhetésére gyakorolt negatív hatások korlátozása;

19.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a COP15 konferencián szálljanak síkra annak biztosítása mellett, hogy az őslakos népek és a helyi közösségek szabad, előzetes és tájékoztatáson alapuló beleegyezését kérjék és szerezzék meg minden olyan technológia forgalomba hozatala előtt, amely hatással lehet hagyományos ismereteikre, innovációjukra, gyakorlataikra, megélhetésükre, valamint a föld, az erőforrások és a víz használatára; hangsúlyozza, hogy ezt a telepítés előtt, valamennyi potenciálisan érintett közösség bevonásával, részvételen alapuló módon kell megvalósítani;

20.  ismételten hangsúlyozza, hogy a helyreállítást – jelentősége ellenére – az uniós tagállamok gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják a Bonni Kihívás összefüggésében;

21.  hangsúlyozza, hogy az éghajlati vészhelyzet és a biológiai sokféleség nagyarányú csökkenésének következményei súlyosan veszélyeztetik az emberi jogokat; emlékeztet arra, hogy egészséges környezet hiányában veszélybe kerülnek az élethez, az egészséghez, az élelmiszerhez és a biztonságos ivóvízhez fűződő alapvető emberi jogok; felhívja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy dolgozzanak egy, az egészséges környezethez való jog szavatolására irányuló uniós stratégián, szorosan együttműködve harmadik országokkal és nemzetközi szervezetekkel, köztük az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatalával (OHCHR), amely nemrégiben közös stratégiát indított útjára az ENSZ Környezetvédelmi Programjával (UNEP);

Az Egyezmény és a biológiai sokféleségre vonatkozó, a 2011–2020-as időszakra szóló stratégiai terv végrehajtása

22.  üdvözli az egyiptomi COP14 konferencián hozott határozatot, amely sürgeti a feleket, hogy többek között jelentős mértékben gyorsítsák fel a 2011–2020-as időszakra szóló, a biológiai sokféleségre vonatkozó stratégiai terv végrehajtására irányuló erőfeszítéseiket, és vegyék fontolóra a biológiai sokféleségre és az ökoszisztéma-funkciókra és -szolgáltatásokra vonatkozó nemzeti értékelések elvégzését; úgy véli, hogy kiemelten fontos a biológiai sokféleségre vonatkozó, a 2011–2020-as időszakra szóló stratégiai terv végrehajtására irányuló erőfeszítések fokozása, a biológiai sokféleségre vonatkozó aicsi célok és a hasznok megosztásáról szóló Nagojai Jegyzőkönyv elérésére helyezett hangsúly, és egy olyan ambiciózus, 2020 utáni stratégiai terv és végrehajtási mechanizmus kidolgozása egy 2050-re vonatkozó forgatókönyvvel kapcsolatban, amely hivatalosan is kiterjed a helyi és regionális önkormányzatokra, és figyelembe veszi a biológiai sokféleség terén kialakult új kihívásokat, a fenntartható fejlesztési célok 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendjével összhangban;

23.  aggodalommal jegyzi meg, hogy az EU-ban a természetvédelmi szempontból értékes fajok és élőhelyek védettségi helyzetének értékelése(7) szerint csak a tengeri fajok 7%-a és a tengeri élőhelyek 9%-a mutat „kedvező védettségi helyzetet”, és hogy a fajok értékelésének 27%-a és az élőhelytípusok értékelésének 66%-a mutat „kedvezőtlen védettségi helyzetet”; hangsúlyozza továbbá, hogy ugyanezen értékelések szerint az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent az ismert populációs trendekkel rendelkező tengeri állat- és növényfajok állományának 48%-a, ami fokozza az ellenőrzött fajok eltűnésének veszélyét;

A biológiai sokféleségre vonatkozó, 2020 utáni globális keret

24.  üdvözli a COP14 konferencián elért előrelépést, hogy a biológiai sokféleségre vonatkozó, 2020 utáni globális keret kialakítására átfogó és részvételen alapuló folyamat keretében kerüljön sor; támogatja a biológiai sokféleségről szóló, a G7-ek által elfogadott metzi chartát;

25.  kiemeli, hogy fokozni kell az ambíciót, az inkluzivitást és a működést a biológiai sokféleségre vonatkozó, 2020 utáni globális keret tekintetében; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg a Biológiai Sokféleség Egyezmény végrehajtási mechanizmusait, aktívan törekedjenek jogilag kötelező erejű, ambiciózus célokat tartalmazó menetrend, részletes ütemezés, közös szabványokon alapuló egyértelmű teljesítménymutatók, nyomonkövetési eszközök és szakértői értékelési/jelentési mechanizmusok kidolgozására – lehetőség szerint a szubnacionális kormányzatokkal együttműködve – a részes felek felé történő teljes átláthatóság és elszámoltathatóság biztosítása, illetve a biológiai sokféleségre vonatkozó következő stratégiai terv átfogó hatékonyságának biztosítása céljából;

26.  hangsúlyozza, hogy a globális biológiai sokféleség védelme, a jelenlegi pusztulás megállítása és a biológiai sokféleség valamennyi aspektusának helyreállítása érdekében jogilag kötelező erejű globális megállapodás formájában megvalósuló nemzetközi keretre van szükség; úgy véli, hogy egy ilyen keretnek konkrét, mérhető, számszerűsíthető, nagyra törő, reális, ágazati és határidőhöz kötött célokon és határozott kötelezettségvállalásokon kell alapulnia, amely a biológiai sokféleséggel kapcsolatos megerősített nemzeti stratégiát és cselekvési terveket, valamint más megfelelő eszközöket, köztük szubnacionális cselekvési terveket, pénzügyi kötelezettségvállalásokat és jobb kapacitásépítési biztosítékokat foglal magában, valamint egy ötéves nyomonkövetési és felülvizsgálati mechanizmust, az egyre nagyra törőbb ambíciókra helyezve a hangsúlyt; hangsúlyozza, hogy a megfelelő ellenőrzési folyamat érdekében a felek általi rendszeres jelentéstételre, valamint az összehasonlítható és konzisztens adatok és mutatók összehangolt gyűjtésére és kezelésére van szükség;

27.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szorgalmazzák, hogy a biológiai sokféleségre vonatkozó, 2020 utáni globális keret kulcsfontosságú pilléreiként az új technológiák elfogadása tekintetében rögzítsék az elővigyázatosság elvét, a jogokon alapuló megközelítést és a kilátások feltérképezését, a technológiaértékelést és a nyomon követést;

28.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a biológiai sokféleség védelméhez, az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz, az elsivatagosodás és a földek állapotromlása elleni küzdelemhez, valamint az élelmezésbiztonsághoz, mozdítsák elő egy olyan új globális cél meghatározását, amely lehetővé teszi, hogy 2030-ra világviszonylatban megforduljon a biológiai sokféleség csökkenésének tendenciája, a megújulás pályájára állítva a természetet az emberek javát szolgálva; felszólítja az EU-t, hogy a tárgyalások során ambiciózusabb törekvéseket szorgalmazzon, és esetlegesen szólítson fel bolygónk felének 2050-ig történő védelmére; véleménye szerint a természeti területek vonatkozásában legalább 30%-os egyértelmű globális megőrzési célkitűzést, valamint a károsodott, de helyreállítható ökoszisztémák legalább 30%-ának helyreállítására vonatkozó célkitűzést kell meghatározni a 2020 utáni időszakra szóló keretben, és az Uniónak hasonló célokat kell kitűznie saját magára vonatkozóan;

29.  hangsúlyozza, hogy a nemzetközi erőfeszítések és megállapodások csak az összes érdekelt fél aktív részvételével valósulhatnak meg; a biológiai sokféleségre vonatkozó 2020 utáni globális keret megvalósítása érdekében felhív egy érdekelt felekből álló, az állami és a magánszektor szereplőit tömörítő koalíció kialakítására; rámutat a Párizsi Megállapodás keretében kidolgozott „megoldások menetrendjének” hasznosságára abból a szempontból, hogy pozitív menetrend készüljön az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye tekintetében releváns valamennyi érdekelt fél számára, és hasonló fellépések felvételét szorgalmazza a 2020 utáni időszakra szóló keretbe;

30.  kiemeli a globális biológiai sokféleségre vonatkozó 2020 utáni keret elfogadása és annak nemzeti biológiai sokféleségi célokra és szubnacionális cselekvési tervekbe való átültetése közötti időeltolódások minimalizálásának fontosságát a biológiai sokféleség csökkenését megállító konkrét fellépések késedelmességének megakadályozása érdekében;

Az EU biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2030-ig szóló stratégiája

31.  sürgeti a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy olyan stratégiát, amely a biológiai sokféleség csökkenésének fő okaival foglalkozik, mind uniós, mind pedig globális szinten;

32.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák „a termelőtől a fogyasztóig” kezdeményezésnek és a „zéró szennyezésre” való törekvésnek a 2020 utáni közös agrárpolitikával való összhangját, különös tekintettel a peszticidek használatának csökkentésére;

33.  felhívja a Bizottságot és az Európai Beruházási Bankot (EBB), hogy pénzügyi eszközeikbe építsenek be a biológiai sokféleség szempontjának vizsgálatára irányuló elemeket, elkerülendő a biológiai sokféleségre gyakorolt kedvezőtlen hatásokat; felkéri az EBB-t, hogy a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2030-ig teljesítendő uniós stratégia rendelkezéseinek megfelelően aktualizálja környezeti és szociális normáit;

34.  uniós szintű, jogilag kötelező erejű célkitűzést szorgalmaz a leromlott állapotú élőhelyek 2030-ig történő – a természetes erdők, tőzeglápok, árterületek, vizes élőhelyek, a biológiai sokféleség szempontjából gazdag gyepterületek, tengerparti övezetek és tengeri területek helyreállítása révén megvalósuló – helyreállítására vonatkozóan; sajnálja, hogy az EU biológiai sokféleségre vonatkozó 2020-as stratégiájának nem sikerült megvalósítania a leromlott állapotú ökoszisztémák 15%-ának helyreállításával kapcsolatos célkitűzést;

35.  nyomatékosan kéri a Bizottságot és az EBB-t, hogy tegyék külső tevékenységük – különösen külső pénzügyi eszközeik – részévé a biológiai sokféleség szempontjának vizsgálatát, biztosítandó, hogy semmilyen uniós forrás vagy finanszírozási rendszer ne járuljon hozzá a biológiai sokféleség nettó csökkenéséhez;

36.  úgy véli, hogy az EU globális törekvésének összhangban kell állnia az Unión belüli – a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2030-ig teljesítendő uniós stratégia keretében végzett – tevékenységeivel;

37.  felkéri a Bizottságot, hogy tegye a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2030-ig teljesítendő uniós stratégia hangsúlyos részévé az EU globális lábnyomának csökkentését, elkerülendő, hogy ellentmondás legyen az Unión belüli és a nemzetközi fellépések között;

Gazdasági megfontolások és finanszírozás

38.  üdvözli, hogy a COP14 konferencián 196 kormány megállapodást ért el, amely szerint fokozzák a természetbe és az emberekbe való beruházásokat 2020-ig és azon túl; kiemeli, hogy a gazdasági növekedés csak akkor segítheti elő a fenntartható fejlődést, ha nincs köze a biológiai sokféleség romlásához és a természet azon kapacitásának gyengüléséhez, hogy hozzájáruljon az emberek jóllétéhez;

39.  kiemeli a biológiai sokféleség megfelelő és elégséges finanszírozásának szükségességét; kéri, hogy a következő többéves pénzügyi keretbe foglaljanak bele a biológiai sokféleség védelmével és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenállással kapcsolatos intézkedéseket, valamint hogy a biológiai sokféleség szempontját érvényesítsék valamennyi szakpolitikai területen annak érdekében, hogy jelentős és pozitív előrelépés történjen a 2050-ig megvalósítandó elképzelés felé; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy a biológiai sokféleség ügyének a többéves pénzügyi kereten belüli érvényesítése tekintetében legalább 10%-os célértéket állapítson meg, az éghajlati szempontok érvényesítésére fordított kiadásokon túlmenően; hangsúlyozza továbbá, hogy átláthatóbb, átfogó és szigorú módszertant kell meghatározni a biológiai sokféleségre és az éghajlatra fordított kiadások nyomon követéséhez; ismételten kéri, hogy növeljék legalább kétszeresére a LIFE program jelenlegi finanszírozási szintjét; szorgalmazza továbbá a káros támogatások fokozatos megszüntetését, és az összes uniós alap és program közötti koherencia biztosítását annak érdekében, hogy semmilyen uniós költségvetési kiadás ne járulhasson hozzá a biológiai sokféleség csökkenéséhez;

40.  hangsúlyozza, hogy a biológiai sokféleség szempontjának általános érvényesítését adatgyűjtésnek kell kísérnie; aggodalommal állapítja meg, hogy az alapkutatás – beleértve az e tekintetben kulcsfontosságú taxonómiát – súlyosan alulfinanszírozott, és nem kap megfelelő szintű szakpolitikai és kutatási finanszírozást; szorgalmazza, hogy az Európai horizont forrásaiból megfelelő finanszírozást irányozzanak elő alapkutatási projektekre és kapacitásépítésre, valamint hogy más uniós alapok technikai segítségnyújtási tengelyét is használják fel erre a célra;

41.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a Biológiai Sokféleség Egyezményhez kapcsolódó, a biológiai sokféleség megőrzésére irányuló további nemzetközi pénzügyi mechanizmusok létrehozását, és egyidejűleg tegyenek meg mindent a biológiai sokféleség szempontjának a meglévő pénzeszközökben való érvényesítése érdekében; megjegyzi, hogy a gazdasági tevékenységek jelentősen hozzájárulhatnak a biológiai sokféleség világszintű hanyatlásához és a természeti tőke csökkenéséhez; ezért felszólítja a vállalkozásokat és a pénzügyi szervezeteket, hogy tegyenek a biológiai sokféleségre vonatkozó határozott kötelezettségvállalásokat és hozzájárulásokat, többek között azáltal, hogy tevékenységeikben figyelembe veszik a biológiai sokféleség szempontjait, és hangsúlyozza e tekintetben a magánfinanszírozási kezdeményezések bevonásának fontosságát; sajnálatát fejezi ki a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, belföldi és nemzetközi köz- és magánforrásokból származó pénzáramlásokra vonatkozó adatok következetlensége miatt, ami veszélyezteti a nyomonkövetési és jelentéstételi rendszereket, és negatív hatással van az esetleges reformokra; ezért felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és az EBB-t, hogy dolgozzanak ki koherens előírásokat a biológiai sokféleséggel kapcsolatos pénzáramlásokra vonatkozó adatokat illetően; hangsúlyozza, hogy a fenntartható finanszírozásra vonatkozó jövőbeni terv segíteni fogja a pénzügyi piac szereplőit a biológiai sokféleség csökkenésével kapcsolatos kockázatok megértésében azáltal, hogy a biológiai sokféleséget belefoglalja a pénzügyi közzétételi követelményekbe;

42.  kiemeli a beruházások növelésének fontosságát, beleértve a természetalapú megoldásokra irányuló beruházásokat és az ahhoz kapcsolódó kezdeményezéseket, amelyek a biológiai sokféleségre és az éghajlatra egyaránt kedvezően hatnak, ezáltal csökken az éghajlatváltozás biológiai sokféleségre gyakorolt hatása, hangsúlyozza ugyanakkor a környezetre káros beruházások fokozatos megszüntetésének fontosságát is; emlékeztet arra, hogy a Párizsi Megállapodás keretében végrehajtott beruházások nagyobb részét a biológiai sokféleség megőrzésére és helyreállítására kell felhasználni; sajnálja, hogy a természetes éghajlati megoldásokban rejlő potenciál ellenére az éghajlatváltozás mérséklésére elkülönített globális költségvetés csupán mintegy 2,5%-át fordítják földalapú szénmegkötést célzó törekvésekre; szorgalmazza, hogy az uniós és nemzetközi éghajlat-politikai finanszírozási alapokat fordítsák még nagyobb mértékben a természetes ökoszisztémák védelmére és helyreállítására, ami a biológiai sokféleség védelméhez, valamint az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz egyaránt hozzájárul;

43.  üdvözli az EBB csoport azon döntését, hogy valamennyi finanszírozási tevékenységét összehangolja a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel, és az EBB által nyújtott finanszírozás legalább 50%-át az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépésre irányítja; felhívja az EBB-t, hogy pénzügyi keretösszegein belül bővítse ki még jobban a biológiai sokféleség védelmére és megőrzésére irányuló intézkedéseket; felhívja a Bizottságot, hogy működjön együtt a tagállamokkal és a pénzügyi ágazattal annak érdekében, hogy tevékenységeiket összehangolják a Párizsi Megállapodással, és gondoskodjon az éghajlat és a biológiai sokféleség szempontjának vizsgálatáról az uniós és azon kívüli pénzügyi tranzakciókban és beruházásokban;

44.  kiemeli, hogy nemzetközi szervezetek, köztük a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a UNEP és az OECD egyetértenek abban, hogy a környezetvédelmi adóztatás alapvető eszköz az olyan környezeti kihívások kezeléséhez, mint a biológiai sokféleség csökkenése; üdvözli a UNEP és az IMF „Green Fiscal Policy Network” elnevezésű hálózatához hasonló kezdeményezéseket, amelyek célja a zöld fiskális reformmal kapcsolatos tudásmegosztás és párbeszéd elősegítése; felhívja a figyelmet a 3. aicsi célra és arra, hogy pozitív ösztönzőkre van szükség a biológiai sokféleség megőrzése és fenntartható kiaknázása érdekében, továbbá felhívja a figyelmet a 15. fenntartható fejlesztési célra és arra, hogy valamennyi forrásból mozgósítani és jelentős mértékben növelni kell a pénzügyi erőforrásokat, biztosítandó a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megőrzését és fenntartható kiaknázását; kiemeli ezért „a szennyező fizet” elvvel összhangban álló méltányos környezetvédelmi adóztatásban rejlő potenciált, amely módot ad a környezetkárosítás csökkentésére, és pénzügyi forrásokat generál a természetvédelem céljaira; felhívja az Uniót és tagállamait, hogy adózási rendszereikben fokozottan alkalmazzák a környezetvédelmi adóztatás gyakorlatát;

45.  aggodalommal állapítja meg, hogy az összes pénzügyi kötelezettségvállalásnak csupán 8,3%-a kapcsolódik a biológiai sokféleség csökkenésének visszafordításához, ami a legalacsonyabb arány 2015 óta, annak ellenére, hogy a fajok kihalása példátlan méreteket ölt és egyre gyorsul; felhívja a Bizottságot, hogy irányozzon elő több forrást, Unió-szerte biztosítva a biológiai sokféleség hosszú távú és következetes védelmét; újfent hangsúlyozza, hogy a következő többéves pénzügyi keretnek szilárd módszertanon kell alapulnia annak érdekében, hogy nyomon lehessen követni a biológiai sokféleséget, és elkerülhető legyen a biológiai sokféleséggel kapcsolatos fellépések túlbecsülésének kockázata;

Erdőgazdálkodás, mezőgazdaság, halászat és talajok

46.  hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági és halászati tevékenységek, az egészséges talajok és a biológiai sokféleség megőrzése szorosan összefüggnek; megjegyzi, hogy az intenzív mezőgazdaság és az intenzív halászat negatív hatást gyakorol a biológiai sokféleségre; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a fenntartható mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat csökkentheti a fajokra, élőhelyekre és ökoszisztémákra gyakorolt negatív hatást, és mérsékelheti az éghajlatváltozás hatásait;

47.  felhívja ezért az EU-t és a részes feleket, hogy tegyenek határozott kötelezettségvállalásokat a fenntartható élelmiszerrendszerek, mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat kialakítása érdekében, ideértve a növényvédő szerek és a tápanyagok fenntartható használatára, a peszticidek csökkentésére, valamint a talaj, az élőhelyek és az alapvető ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtó, például beporzó fajok védelmére vonatkozó követelményeket és stratégiákat, továbbá a fokozott szelektivitást az érzékeny és túlhalászott területeken a tengeri és tengerparti ökoszisztémákra gyakorolt halmozott hatások csökkentése és a halállomány helyreállításának elősegítése érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy a peszticidek fenntartható használatáról szóló uniós irányelv (2009/128/EK) küszöbön álló felülvizsgálatába foglaljon bele uniós szintű kötelező csökkentési célokat, továbbá felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a regionális kormányokat, hogy a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat támogatását a fenntartható gyakorlatokhoz és ökorendszerekhez irányítsák;

48.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák pénzügyileg azokat a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási gyakorlatokat, amelyek összhangban állnak a biológiai sokféleségre vonatkozó célkitűzésekkel, ideértve az integrált növényvédelmet és tápanyag-gazdálkodást, a biogazdálkodást, az agroökológiai gyakorlatokat, a talaj- és vízmegőrzési gyakorlatokat, a megőrző mezőgazdaságot, az agrárerdészetet, az erdei legeltetési rendszereket, az öntözésszervezést, a kis vagy foltszerű rendszereket, valamint az állatjólét javítására irányuló gyakorlatokat;

49.  emlékeztet arra, hogy a világ erdőinek védelmére és helyreállítására irányuló uniós fellépés fokozásáról szóló bizottsági közlemény értelmében az erdők nélkülözhetetlenek bolygónk létfenntartó rendszereihez, a Föld 30%-át borítják, és biológiai sokfélesége 80%-ának szolgálnak élőhelyéül; hangsúlyozza, hogy a biológiai sokféleség csökkenésének világszinten az egyik fő oka az erdőirtás, valamint hogy a földhasználat, a földhasználat megváltozása és az erdőirtáshoz kapcsolódó erdészeti kibocsátások az éghajlatváltozás jelentős okai közé tartoznak; aggodalmának ad hangot az uniós fogyasztás erdőirtásra gyakorolt hatása miatt, tekintve, hogy az erdőirtással összekapcsolható termékek 10%-ának az EU a végső fogyasztója; felszólítja a Bizottságot, hogy fogadjon el egy egységes fogalommeghatározást a „nem erdőirtásból származó” kifejezésre;

50.  felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy kellő gondosságon alapuló átfogó intézkedéscsomagra az uniós fogyasztás szárazföldi lábnyomának csökkentése érdekében, amely biztosítja az uniós piacon forgalomba hozott termékek fenntartható és erdőirtástól mentes ellátási láncát, valamint tegyen javaslatot a pálmaolajra vonatkozó cselekvési tervre; úgy véli, hogy az erdőirtás elleni uniós fellépésnek a fő okokat kellene kezelnie, ideértve a pálmaolajat, a szóját, a marhahúst és a kakaót; kéri a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb, fokozatosan szüntesse meg az EU-ban használt azon bioüzemanyagokat, amelyek nagy valószínűséggel a földhasználat közvetett megváltozásához vezetnek;

51.  hangsúlyozza, hogy az erdészeti politikáknak következetesnek kell lenniük, egyformán fel kell lépniük a biológiai sokféleség csökkenésével és az éghajlatváltozás hatásaival szemben, és növelniük kell az EU természetes szénelnyelőit, egyidejűleg védve, megőrizve és erősítve a biológiai sokféleséget;

52.  hangsúlyozza, hogy az erdőalapú termékek semmilyen helyettesítő hatása nem ellensúlyozhatja az őserdők és az elsődleges erdők csökkenését, amelyek elismerten pótolhatatlanok(8), és amelyeket jogi és ösztönző eszközökkel védeni kell, figyelembe véve összetett jellegüket, összekapcsoltságukat és reprezentativitásukat;

53.  felhívja a figyelmet arra, hogy a World Population Prospects [A világ népesedési kilátásai] című 2019. júniusi jelentés szerint a világ népessége várhatóan 2 milliárd fővel fog növekedni a következő 30 évben, növelve a föld- és a tengerhasználatnak a biológiai sokféleségre és a szénmegkötésre gyakorolt hatásait; megjegyzi, hogy a biológiai sokféleség fokozódó csökkenése veszélyezteti az élelmezésbiztonságot és a táplálkozást; felszólítja a részes feleket, hogy az élelmezésbiztonságra és a táplálkozás javítására irányuló programjaikban mozdítsák elő a biológiai sokféleség fenntartható kiaknázását, egyidejűleg hozzájárulva a fenntartható fejlesztési célok megvalósításához, különös tekintettel a 2. fenntartható fejlesztési célra (az éhezés megszüntetése);

Városi területek

54.  megjegyzi, hogy a szennyezés, a városok terjeszkedése, a talajfedés és az élőhelyek elpusztítása szintén nagy mértékben hozzájárul a biológiai sokféleség megszűnéséhez; emlékeztet arra, hogy a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatban az IPBES által végzett globális értékelés azt mutatja, hogy a városi területek felszíne 1992 óta megkétszereződött, és hogy három uniós polgárból kettő városi területeken él; kéri, hogy jobban mérjék fel a városi területek és városok biológiai sokféleség megőrzésében betöltött szerepét, és jobban vonják be a városokat és a helyi hatóságokat a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások védelmét és megőrzését célzó politikák meghatározásába, valamint a nyomon követésbe, a jelentéstételbe és az ellenőrzésbe;

55.  újfent hangsúlyozza, hogy alábecsülik a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások megvédése tekintetében a városokban rejlő potenciált; emlékeztet arra, hogy a biológiai sokféleségből, az ökoszisztéma-szolgáltatásokból és a városi zöld infrastruktúrából származó előnyöknek a városokban és városkörnyéki területeken történő megerősítése az emberi egészség javulásához vezet; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos funkcióknak a várostervezésbe, a várospolitikába és a városfejlesztésbe történő beépítését és további integrálását, egyidejűleg csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást és fokozva az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást;

56.  megjegyzi, hogy a városi területek transzformatív szerepet játszhatnak az Unión belül a biológiai sokféleség tekintetében; rámutat arra, hogy a biológiai sokféleség csökkenéséhez jelentős mértékben hozzájárul a műanyag- és a vízszennyezés; úgy véli, hogy a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv összefüggésében egy erőteljes körforgásos gazdaság hozzájárulhat a biológiai sokféleség helyreállítására irányuló uniós törekvésekhez;

57.  sajnálja, hogy a műanyag és a – például víztisztító telepekről származó – szennyezés, a farmakológiai termékek, valamint a nem fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok, például az intenzív tápanyaghasználat súlyosan érinti az óceáni ökoszisztémák egészségét;

Védett uniós területek

58.  szorgalmazza valamennyi uniós védett terület – köztük a Natura 2000 területek – alapos vizsgálatát, valamint e területek fejlesztését, jobb összekapcsolását és kibővítését; rámutat arra, hogy standardizált módszerre van szükség a védett területek kiszámítása tekintetében, és egyértelműen meg kell határozni, mi minősül „védett területnek” az EU-ban; hangsúlyozza, hogy az IPCC-nek „Az óceánokról és a krioszféráról az éghajlatváltozás összefüggésében” című közelmúltbeli jelentése fényében szükség van az EU védett tengeri területeinek és irányításuknak átfogó értékelésére és e területek jelentős bővítésére; az uniós védett tengeri területek további nyílt tengeri vizekkel való kibővítését szorgalmazza; hangsúlyozza, hogy a védett területek mennyisége mellett a minőségük is alapvető fontosságú a biológiai sokféleség csökkenésének megállításához, és ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni e területek megfelelő és fenntartható kezelésére;

59.  felhívja a Bizottságot, hogy továbbra is tegyen jogi lépéseket azokban az esetekben, amelyeknél bebizonyosodik, hogy nem tartják be az uniós természetvédelmi jogszabályokat; rámutat, hogy a környezet visszafordíthatatlan károsodásának kockázata miatt hatékonyabbá kell tenni a környezetvédelmi jogsértéseket érintő eljárásokat; hangsúlyozza, hogy sürgősen biztosítani kell a természetvédelmi irányelvek megfelelő végrehajtását, és átlátható módon nyomon kell követni a jogszabályok megsértésével kapcsolatos panaszokat;

60.  megjegyzi, hogy a természetvédelmi keretszabályozás a gyenge végrehajtás miatt ellenséges környezetet teremthet az aktivistákkal és a természetvédőkkel szemben, és közvetlenül vagy közvetve veszélyeztetheti életüket; hangsúlyozza, hogy az Uniónak határozottan el kell ítélnie a környezetvédő aktivisták és a természetvédők ellen elkövetett gyilkosságokat;

61.  hangsúlyozza, hogy a zöld infrastruktúra olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújt, amelyek támogatják a biológiai sokféleséget, például azáltal, hogy növeli az ökológiai folyosók mennyiségét a városi környezetben;

Innováció, kutatás és oktatás

62.  emlékeztet arra, hogy az innováció, a kutatás és a fejlesztés fontos szerepet játszik a 2050-ig megvalósítandó elképzelés célkitűzéseinek elérésében; rámutat arra, hogy az ismeretek megszilárdítása érdekében támogatni kell a kutatást és a közösségi tudományt, különös tekintettel az óceánokkal kapcsolatos ismeretekre, amelyek nagy része a mai napig felfedezetlen; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy a következő többéves pénzügyi keretben emeljék 120 milliárd euróra az Európai horizont költségvetési előirányzatát, különösen a természeti erőforrásokkal – többek között az alap- és alkalmazott kutatással – kapcsolatos klaszter javára, például a taxonómia területén, és az Európai horizont keretében indítsanak a biológiai sokféleség védelmére és helyreállítására irányuló missziót; felhívja a részes feleket, hogy különösen a biológiai sokféleség megőrzése és az emberi egészség és a gazdasági jólét közötti kapcsolatokra összpontosítsanak, és hangolják össze az adatgyűjtési intézkedéseket;

63.  felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a földhasználatnak, a földhasználat megváltozásának, többek között az erdőirtásnak és a bioenergia-termelésnek az ÜHG-kibocsátásra gyakorolt hatásait vizsgáló további kutatásokat, és vegye figyelembe az eredményeket a jövőbeli politikai döntéshozatal során;

64.  megjegyzi, hogy a műanyagok körforgásos gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos, 2018. január 16-án elfogadott európai stratégia szerint a világ óceánjaiban felhalmozódott 150 millió tonna műanyag 2030-ig megkétszereződhet, több mint 660 fajt veszélyeztetve és környezetünket károsítva; felhívja a Bizottságot, hogy indítson a műanyagszennyezéssel és annak biológiai sokféleségre gyakorolt hatásával szembeni fellépésre irányuló kiemelt kezdeményezéseket; kiemeli a mikroműanyagokat, amelyek az összegyűjtött tengeri hulladék több mint 80%-át teszik ki, veszélyeztetve a tengeri biológiai sokféleséget; ezért üdvözli Ursula von der Leyen kötelezettségvállalását, amely szerint a mikroműanyagok kérdésének kezelésével új frontot nyit a műanyaghulladék elleni küzdelemben; hangsúlyozza, hogy körforgásos gazdaságon alapuló megközelítést kell alkalmazni, amely hangsúlyt fektet a fenntartható termékekkel kapcsolatos kutatásra és innovációra;

65.  hangsúlyozza, hogy az oktatás fontos szerepet játszik a biológiai sokféleséggel és a környezetvédelemmel kapcsolatos tájékoztatásban; megjegyzi, hogy az oktatási célú védett területek megfelelő és hatékony eszközök a nyilvánosság figyelmének felhívására és a területek jobb megőrzésére;

Kapacitásépítés, a nyilvánosság figyelmének felhívása és az összes fél bevonása

66.  hangsúlyozza, hogy a kapacitásépítés és a figyelemfelkeltés kulcsfontosságú a sikeres végrehajtás és a biológiai sokféleség jelentőségének jobb megértése szempontjából; üdvözli a COP14 konferencián hozott döntést, amelyben felkérik a részes feleket, a többi kormányt és az adományozókat, hogy biztosítsanak pénzügyi forrásokat a kapacitásépítéshez, a technikai segítségnyújtáshoz és a technológiatranszferhez, amennyiben erre lehetőségük van;

67.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az uniós és globális célok elérése érdekében átfogó tájékoztatást nyújtsanak, és törekedjenek a civil társadalom és a különböző korú polgárok szorosabb bevonására;

68.  felhívja a részes feleket a nyilvánosság tájékoztatásának és az érdekelt felek bevonásának előmozdítására, hogy testreszabott megoldásokat nyújtsanak a helyi közösségek és az őslakosok részvételével a nagyobb biológiai sokféleséget eredményező, fenntartható földhasználat támogatására, hogy teljes mértékben tiszteletben tartsák a táj és az élőhelyek tekintetében a regionális különbségeket;

69.  üdvözli a több érdekelt felet aktívan bevonó megközelítés szándékát, amely alapvető fontosságú a biológiai sokféleség értékelése, védelme, megőrzése, fenntartható kiaknázása és helyreállítása céljából, és kiemeli, hogy az irányítási szintek, az ágazatok és a magánszférabeli szereplők jobb bevonása és azok együttműködése lehetőségeket fog teremteni arra, hogy a biológiai sokféleség céljait más szakpolitikákban is érvényesítsék; úgy véli, hogy döntő fontosságú az üzleti és pénzügyi szervezetek bevonása, és e tekintetben üdvözli a Bizottság arra irányuló törekvéseit, hogy a magánszektort bevonja a biológiai sokféleség megőrzésébe, különösen a vállalkozások és a biológiai sokféleség uniós platformja révén; e tekintetben üdvözli az olyan magánkezdeményezéseket, mint például az ENSZ New York-i éghajlatvédelmi csúcstalálkozóján elindított „One Planet Business for Biodiversity” [Egy bolygó – Vállalkozások a biológiai sokféleségért] elnevezésű kezdeményezés;

70.  felhívja a Bizottságot, hogy vegye fontolóra az uniós vállalatok ökológiai lábnyomának, valamint a biológiai sokféleségre gyakorolt hatásuknak a kiszámítására szolgáló harmonizált módszertan kidolgozását;

71.  úgy véli, hogy az éghajlatváltozás, a környezet romlása és a biológiai sokféleség jelentette problémák megoldásához átalakító erejű társadalmi változásokra van szükség; hangsúlyozza, hogy a méltányos átállás elvét kell követni, biztosítva, hogy a folyamat inkluzív és méltányos legyen;

72.  megjegyzi, hogy a nyilvánosság tájékozottsága és az átfogó és könnyen érthető információkhoz való hozzáférés lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy tájékozott döntéseket hozzanak a vásárlás során és előmozdítsák a fenntartható fogyasztást, ezért újfent hangsúlyozza, hogy ezeknek egy átfogó intézkedéscsomag részét kell képezniük, különösen az erdőirtáshoz, az ökoszisztéma pusztulásához és az emberi jogok megsértéséhez vezető termékek tekintetében; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy javítsák a termékek értékláncukon és ellátási láncukon keresztüli nyomonkövethetőségét és ellenőrzését, ezáltal biztosítva a fogyasztók számára a teljes átláthatóságot;

73.  hangsúlyozza, hogy jobban ki kell dolgozni az ökocímkézésre és az erdőirtás elleni küzdelemre vonatkozó tanúsítást;

74.  üdvözli a Természetvédelmi Világszövetség 2020. évi marseille-i ülését; felkéri a Bizottságot, hogy a fórumon egyértelműen juttassa kifejezésre a biológiai sokféleség iránti elkötelezettségét;

o
o   o

75.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL C 35., 2018.1.31., 2. o.
(2) HL C 356., 2018.10.4., 38. o.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0431.
(4) HL L 164., 2008.6.25., 19. o.
(5) HL L 327., 2000.12.22., 1. o.
(6) A Biológiai Sokféleség Egyezmény, az elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezmény és az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye.
(7) Regionális értékelési jelentés a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-rendszerekről Európában és Közép-Ázsiábanhttps://ipbes.net/sites/default/files/2018_eca_full_report_book_v5_pages_0.pdf
(8) A Bizottság 2019. július 23-i jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a világ erdőinek védelmére és helyreállítására irányuló uniós fellépés fokozásáról (COM(2019)0352).


Az ombudsman 2018. évi tevékenysége
PDF 160kWORD 51k
Az Európai Parlament 2020. január 16-i állásfoglalása az európai ombudsman tevékenységéről – 2018-as éves jelentés (2019/2134(INI))
P9_TA(2020)0016A9-0032/2019

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az európai ombudsman 2018. évi tevékenységéről szóló éves jelentésre,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 15. cikkére, 24. cikkének harmadik bekezdésére és 228. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 11., 41., 42. és 43. cikkére,

–  tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre (UNCPRD),

–  tekintettel az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről szóló, 1994. március 9-i 94/262/ESZAK, EK, Euratom európai parlamenti határozatra(1),

–  tekintettel a helyes hivatali magatartás európai kódexére, annak a Parlament által 2001. szeptember 6-án elfogadott formájában,

–  tekintettel a Parlament és az európai ombudsman között 2006. március 15-én kötött együttműködési keretmegállapodásra, amely 2006. április 1-jén lépett hatályba,

–  tekintettel az ombudsman OI/2/2017 számú, az Európai Unió Tanácsa előkészítő szerveiben folytatott jogalkotási viták átláthatósága kapcsán végzett stratégiai vizsgálatáról szóló, 2019. január 17-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a Petíciós Bizottság 2018-ban folytatott tanácskozásairól szóló, 2019. február 13-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel az európai ombudsman tevékenységéről szóló korábbi állásfoglalásaira,

–  tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére és 232. cikkének (1) bekezdésére,

–  tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság levelére,

–  tekintettel a Petíciós Bizottság jelentésére (A9-0032/2019),

A.  mivel az európai ombudsman 2018. évi tevékenységéről szóló éves jelentést 2019. október 2-án hivatalosan benyújtották a Parlament elnökéhez, és mivel az ombudsman, Emily O’Reilly jelentését 2019. szeptember 4-én, Brüsszelben ismertette a Petíciós Bizottság előtt;

B.  mivel az EUMSZ 24. és 228. cikke felhatalmazza az európai ombudsmant az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok – kivéve az igazságszolgáltatási hatáskörében eljáró Európai Unió Bíróságát – tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszok átvételére;

C.  mivel az Európai Unióról szóló szerződés 10. cikkének (3) bekezdése értelmében „minden polgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen az Unió demokratikus életében”, és „a döntéseket a lehető legnyilvánosabban és a polgárokhoz a lehető legközelebb eső szinten kell meghozni”;

D.  mivel az EUMSZ 15. cikke kimondja, hogy „a jó kormányzás előmozdítása és a civil társadalom részvételének biztosítása céljából az Unió intézményei, szervei és hivatalai munkájuk során a nyitottság elvének lehető legnagyobb mértékű tiszteletben tartásával járnak el”, továbbá „bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy jogosult az Unió intézményeinek, szerveinek és hivatalainak dokumentumaihoz hozzáférni”;

E.  mivel a Charta 41. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék”;

F.  mivel a Charta 43. cikke kimondja, hogy „bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerint székhellyel rendelkező bármely természetes vagy jogi személy jogosult az európai ombudsmanhoz fordulni az Unió intézményeinek, szerveinek, hivatalainak vagy ügynökségeinek – kivéve az igazságszolgáltatási hatáskörében eljáró Európai Unió Bíróságát – tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságok esetén”;

G.  mivel az ombudsman 2018-ban 490 vizsgálatot indított (ezekből 482 alapult panaszon és 8 volt hivatalból indított vizsgálat) és 545 vizsgálatot zárt le (ebből 534 panasz alapján és 11 hivatalból indított vizsgálatot); mivel a vizsgálatok többsége a Bizottságot érintette (285 vizsgálat, azaz 58,2%), nyomában az uniós ügynökségekkel (43 vizsgálat, azaz 8,8%), a többi pedig a következőképpen oszlott meg: Parlament (30 vizsgálat, azaz 6,1%), Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) (23 vizsgálat, azaz 4,7%), Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) (23 vizsgálat, azaz 4,7%), Európai Beruházási Bank (16 vizsgálat, azaz 3,3%), Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) (14 vizsgálat, azaz 2,8%) és egyéb intézmények (56 vizsgálat, azaz 11,4%);

H.  mivel az ombudsman által 2018-ban lezárt vizsgálatok által leginkább érintett három probléma a következő volt: átláthatóság, elszámoltathatóság, valamint az információkhoz és a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés (24,6 %), szolgáltatási kultúra (19,8 %) és a mérlegelési jogkör megfelelő alkalmazása (16,1 %); mivel az egyéb problémák között szerepel az eljárási jogok, például a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartása, az alapvető jogok tiszteletben tartása, a munkaerő-felvétel, az etikai kérdések, az uniós döntéshozatali folyamatokban, többek között a kötelezettségszegési eljárásokban való nyilvános részvétel, az uniós ajánlati felhívásokkal, támogatásokkal és szerződésekkel kapcsolatos hatékony és eredményes pénzgazdálkodás, valamint az uniós személyzeti ügyek megfelelő kezelése;

I.  mivel az ombudsman megfelelő ügyintézésre vonatkozó 2018. évi ajánlásai tekintetében az Európai Bizottság által elért 76 %-os megfelelési arány folyamatos romlást mutat a 2016. évi 82 %-os, illetve a 2017. évi 77 %-hoz képest;

J.  mivel 2018-ban 17 996 polgár fordult segítségért az európai ombudsman hivatalához; mivel az ombudsman honlapján működő interaktív útmutatón keresztül 14 596 polgár kapott tanácsot; mivel 1 220 kérelmet tájékoztatás céljából máshová továbbítottak; mivel az ombudsman 2 180 beérkezett panasszal kapcsolatban járt el;

K.  mivel az ombudsman hivatala 2018. évi stratégiai munkája során öt új stratégiai vizsgálatot indított, a fogyatékossággal élő személyek közös betegségbiztosítási rendszer keretében történő kezeléséről, a Bizottság honlapjainak a fogyatékossággal élő személyek általi hozzáférhetőségéről, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kérelmek benyújtása előtti tevékenységeiről, az uniós személyzetet érintő „forgóajtó-jelenséggel” kapcsolatos helyzetek Bizottság általi kezeléséről, illetve a Tanács jogalkotási munkájának elszámoltathatóságáról; mivel 2018-ben az ombudsman tíz stratégiai kezdeményezést indított többek között a nyelvek uniós közszolgálatban való használatáról, az uniós közszolgálaton belül a zaklatás elleni politikákról, illetve a migráns gyermekek védelméről;

L.  mivel az ombudsman döntő szerepet játszik abban, hogy az uniós döntéshozatali eljárások nyitottabbakká váljanak, és elszámoltathatóbbak legyenek a polgárokkal szemben annak érdekében, hogy az állampolgárok gyakorolhassák az Unió demokratikus életében való részvételhez való jogukat, és ezáltal bővüljön a polgárok szerepvállalása és bizalma;

M.  mivel az ombudsman döntő szerepet játszik az uniós intézmények elszámoltathatóságának, valamint az uniós igazgatási és döntéshozatali folyamatok lehető legnagyobb átláthatóságának és pártatlanságának biztosításában, a polgárok jogainak védelme érdekében, így növelve az Unióba vetett bizalmukat, illetve az Unió demokratikus életében való szerepvállalásukat és részvételüket;

N.  mivel az európai ombudsman fő prioritása annak biztosítása, hogy a polgárok jogait teljes mértékben tiszteletben tartsák;

O.  mivel az ombudsman 2018-ban új honlapot indított, amely a potenciális panaszosok számára felülvizsgált és felhasználóbarát felületet foglal magában; mivel az ombudsman dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó panaszok kezelésével kapcsolatos „gyorsított” eljárása az ombudsman azon kötelezettségvállalását tükrözi, hogy a segítséget kérők számára 40 napon belül segítséget nyújtson és döntést hozzon az Unió mind a 24 hivatalos nyelvén; mivel ez az új kezdeményezés a hivatala hatékonyságának növelését célzó stratégia része;

P.  mivel az OI/2/2017/TE stratégiai vizsgálat során az ombudsman arra jutott, hogy a Tanács jogalkotási dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférés, valamint a döntéshozatali folyamat – különösen az Állandó képviselők Bizottsága (COREPER) és a munkacsoportok szintjén végzett előkészítő szakasz során – nem átlátható; mivel miután a Tanács vonakodott végrehajtani az ajánlásait, az ombudsman 2018. május 16-án benyújtotta a Parlamentnek a Tanács jogalkotási folyamatának átláthatóságáról szóló, OI/2/2017/TE. számú különjelentést; mivel a Parlament 2019. január 17-én elfogadta az ombudsman stratégiai vizsgálatáról szóló jelentését, amely teljes mértékben támogatja az ombudsman ajánlásait; mivel a finn elnökség kifejezésre juttatta elkötelezettségét a Tanács nyitottságának és jogalkotási átláthatóságának fokozása iránt;

Q.  mivel a Parlament 2019. február 12-én elfogadta az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről (az európai ombudsman alapokmánya) és a 94/262/ESZAK, EK, Euratom határozat hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti rendelet tervezetét(4), amelyért elsődleges jogalkotási felelősséggel rendelkezik; mivel ezt az új rendeletet a Tanács még nem hagyta jóvá;

R.  mivel a tagállamok által a Tanácson belül képviselt álláspontokkal kapcsolatos nyitottság és átláthatóság fokozása növeli majd az Unióba vetett bizalmat, és mérsékli az euroszkepticizmust és a populizmust;

S.  mivel a háromoldalú egyeztetéseken alkalmazott döntéshozatali folyamat átláthatóságának növelése javítani fogja a polgárok uniós intézményekbe vetett bizalmát;

T.  mivel az ombudsman 2018-ban zaklatás elleni stratégiai kezdeményezést indított, amelynek keretében ellenőrzi az uniós közigazgatás zaklatásellenes politikáját; mivel 2018-ban az ombudsman úgy határozott, hogy levelet intéz 26 uniós intézményhez és ügynökséghez, arra kérve őket, hogy részletezzék politikájukat és annak végrehajtását;

U.  mivel az ombudsman 2018-ban vizsgálatot indított az Európai Beruházási Bankon (EBB) belüli, nemi alapon történő megkülönböztetéssel és esélyegyenlőséggel kapcsolatos kérdésekről; mivel az EBB tiszteletben tartotta az ombudsman esélyegyenlőségre és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó ajánlásait és javaslatait;

V.  mivel az ombudsman hivatala az UNCPRD végrehajtására létrehozott uniós keret részét képezi, amelynek feladata az egyezmény uniós intézmények szintjén történő végrehajtásának védelme, előmozdítása és ellenőrzése;

W.  mivel 2018 márciusában konferenciát rendeztek az Ombudsmanok Európai Hálózata és az Európai Parlament Petíciós Bizottsága részvételével, és a vita egyik fő témája az volt, hogy az ombudsmanok miként fokozhatnák együttműködésüket;

1.  üdvözli az európai ombudsman által a 2018-as évről előterjesztett éves jelentést;

2.  elismerését fejezi ki Emily O’Reillynek az uniós igazgatás minőségének, valamint a polgároknak nyújtott szolgáltatások hozzáférhetőségének és minőségének javítására irányuló kiváló munkájáért és konstruktív erőfeszítéseiért;

3.  hangsúlyozza az átláthatóság és a nyilvános hozzáférés fontosságát a Tanács dokumentumai tekintetében; hangsúlyozza, hogy a jogalkotási folyamatban létfontosságú a magas szintű átláthatóság, hogy a polgárok, a média és az érintettek számára elszámoltathatóak legyenek megválasztott tisztviselőik és kormányaik; elismerését fejezi ki az ombudsmannak az uniós intézmények és a polgárok közötti kapcsolattartásban és közvetítésben játszott értékes szerepéért; úgy véli, hogy a Tanácsnak felül kell vizsgálnia bizalmas kezelési politikáját; rámutat arra, hogy az ombudsman fontos munkát végez az uniós jogalkotási folyamat nyilvános elszámoltathatóságának fokozása érdekében;

4.  hangsúlyozza a döntéshozatalban való aktívabb polgári részvétel és a közigazgatás működési módjával kapcsolatos átláthatóság fokozásának mint az uniós intézmények demokratikus legitimitásának erősítésére irányuló, a bizalom helyreállítását célzó intézkedések szükségességét és fontosságát;

5.  arra ösztönzi az ombudsmant, hogy a háromoldalú egyeztetések során biztosítsa a döntéshozatali folyamat nagyobb átláthatóságát;

6.  hangsúlyozza, hogy az Európai Parlament számára kiemelten fontos és rendkívüli társadalmi és politikai, valamint erkölcsi jelentőséggel bír a polgárok uniós intézményekbe vetett bizalmának helyreállítása;

7.  hangsúlyozza, hogy az Unió szervei, intézményei és polgárai közötti párbeszéd mellett javítani és fokozni kell a szociális párbeszédet;

8.  teljes mértékben támogatja az európai ombudsman Tanácshoz intézett ajánlásait, és nyomatékosan felhívja a Tanácsot, hogy minden szükséges intézkedést tegyen meg ezen ajánlások mielőbbi végrehajtása érdekében;

9.  ösztönzi az ombudsmant arra, hogy szolgáljon további iránymutatással az uniós intézmények számára arról, hogy miként kommunikáljanak jobban a polgárokkal az Unió valamennyi hivatalos nyelvén; nyomatékosan kéri az ombudsmant, hogy nyújtson iránymutatást az intézmények számára arról, hogy miként fejlesszék nyelvi politikájukat oly módon, hogy a lehető legtöbb nyelven rendelkezésre bocsássák a vonatkozó tartalmakat és információkat;

10.  üdvözli az ombudsman stratégiáját, amelynek célja a feladatkör hatásának és a láthatóságának növelése az uniós polgárok körében;

11.  üdvözli az európai ombudsman honlapjának átalakítását, amelynek révén funkcionálisabb és a polgárok számára könnyebben hozzáférhető eszközzé válik;

12.  kéri, hogy a Tanács mint társjogalkotó munkamódszereit a Szerződésekben előírtaknak megfelelően a parlamenti demokrácia normáihoz igazítsa, és ne úgy működjön, mintha diplomáciai fórum lenne, mivel nem az a funkciója; emlékeztet arra, hogy az ombudsman az OI/2/2017/TE. számú stratégiai vizsgálatát követően arra a következtetésre jutott, hogy a Tanács átláthatósággal kapcsolatos gyakorlatai hivatali visszásságnak minősülnek; nyomatékosan kéri a Tanácsot, hogy haladéktalanul hajtsa végre az ombudsman stratégiai vizsgálatából eredő valamennyi ajánlást, ideértve a Parlamentnek az ombudsman különjelentéséről szóló, saját kezdeményezésű jelentésében foglaltakat is; bátorítja az ombudsmant, hogy továbbra is kövesse nyomon a stratégiai vizsgálatával kapcsolatos eredményeket;

13.  ismételten kéri a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó uniós jogi szabályozás aktualizálását, és szorgalmazza az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet(5) felülvizsgálatát annak érdekében, hogy az ombudsman könnyebben ellenőrizni tudja, hogy a Parlament, a Tanács és a Bizottság biztosítja-e a dokumentumaikhoz való hozzáférést; sajnálatosnak tartja, hogy a Tanács megakadályozta az 1049/2001/EK rendelet felülvizsgálatát, és nyomatékosan kéri a Tanácsot, hogy újra nyissa meg a tárgyalásokat a Parlament második olvasatban elfogadott, az 1049/2001/EK rendelet holtpontra jutott felülvizsgálatáról szóló, 2013. június 12-i állásfoglalásban(6) foglalt álláspontjáról;

14.  ismételten kéri az 1049/2001/EK rendelet felülvizsgálatát, mivel az súlyosan elavult, és már nem tükrözi a jelenlegi jogi helyzetet, sem az uniós intézmények, hivatalok, szervek és ügynökségek által alkalmazott intézményi gyakorlatokat;

15.  üdvözli a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos vizsgálatokra vonatkozó gyorsított eljárás hivatalos elindítását, és elismerését fejezi ki a panaszosok számára elért pozitív eredményekért;

16.  határozottan hangsúlyozza, hogy az ombudsmannak továbbra is szorosan nyomon kell követnie a Bizottság átláthatóságát, és arról stratégiai vizsgálatokat kell folytatnia; megjegyzi, hogy tudatában van annak, hogy a forgóajtó-jelenség még mindig létezik, különösen az intézmények magas rangú tisztviselői körében; nyomatékosan kéri az ombudsmant, hogy folytassa a Bizottság „forgóajtó-jelenségre” vonatkozó, az ombudsman saját kezdeményezésű vizsgálata nyomán 2018 szeptemberében életbe lépett, felülvizsgált szabályainak végrehajtásával kapcsolatos nyomon követést;

17.  hangsúlyozza, hogy az összeférhetetlenség kérdése szélesebb körű a „forgóajtó-jelenség” eseteinél, és kitart amellett, hogy további szabályokat és szigorúbb kritériumokat kell kidolgozni annak érdekében, hogy egyértelműen garantálni lehessen, hogy a döntések és jogszabályok a polgárok érdekeit szolgálják;

18.  emlékeztet arra, hogy a nyilvános hozzáférhetőség, a nyitottság és az átláthatóság elvei alapvető részei az Unió jogalkotási folyamatának annak érdekében, hogy lehetővé tegye a polgárok számára a jogalkotási cselekvéseket megalapozó szempontok megismerését, valamint, hogy ezáltal biztosítsa demokratikus jogaik gyakorlását(7); elismeri, hogy az uniós döntéshozatali folyamat során átláthatóságra van szükség; támogatja, hogy a három intézmény egy közös jogalkotási portál létrehozásával fejlessze szolgáltatásait, amelynek célja, hogy felhasználóbarát csatornaként a nem szakértők számára hozzáférést biztosítson a folyamatban lévő jogalkotási eljárásokkal kapcsolatos információkhoz;

19.  támogatja a háromoldalú egyeztetések dokumentumainak közzétételét; hangsúlyozza, hogy a Bíróság a (T-540/15. számú) De Capitani-ügyben, 2018. márciusban hozott ítélete szerint az intézmények „négyhasábos” dokumentumokban kifejtett álláspontjai nem tartoznak a közzététel megtagadása általános vélelmének körébe; megjegyzi, hogy a háromoldalú egyeztetések dokumentumaiban megjelenő téma érzékeny jellege önmagában nem tekinthető elegendő indoknak ahhoz, hogy a nyilvánosságtól megtagadják a hozzáférést; úgy véli, hogy a háromoldalú egyeztetések átláthatóságának biztosítása érdekében mindhárom intézmény hozzájárulására szükség van; elismeri, hogy a nyilvánosságnak az uniós intézmények dokumentumaihoz való hozzáférési joga valamennyi uniós polgár védett és elidegeníthetetlen joga, amely közvetlenül a demokratikus elvből és a véleménynyilvánításhoz való alapvető jogból ered, így ennek megfelelően megállapítható az Unió megfelelési és elszámoltathatósági kötelezettsége; hangsúlyozza, hogy az átláthatóság megfelelő intézményeit, például az ombudsman hivatalát továbbra is elő kell mozdítani, hogy az Unió eleget tegyen fenti kötelezettségének;

20.  ismételten hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az Európai Központi Bank (EKB) feddhetetlenségét és magán pénzügyi érdekektől való függetlenségét; hangsúlyozza, hogy igazgatósági tagjainak tartózkodniuk kell attól, hogy egyidejűleg olyan fórumok vagy egyéb szervezetek tagjai legyenek, amelyekben az EKB által felügyelt bankok vezetői is helyet foglalnak, továbbá nem vehetnek részt a nyilvánosság számára nem nyitott fórumokon; üdvözli az ombudsman 2018. július 5-i véleményét;

21.  sajnálattal veszi tudomásul, hogy az EKB még nem fogadta el és alkalmazta az elszámoltathatóságra vonatkozó minimumszabályokat az ajánlásoknak megfelelően; úgy véli, hogy ha nem biztosítják az EKB tevékenységeinek átláthatóságát, az a magán pénzügyi érdekektől való függetlenségének megkérdőjelezését eredményezheti;

22.  támogatja az ombudsman 2018. január 15-i ajánlásait az Európai Központi Bank elnökének és döntéshozó szervei tagjainak a „Harmincak csoportjában” való részvételéről, és nyomatékosan kéri az EKB-t, hogy módosítsa vonatkozó szabályait annak biztosítása érdekében, hogy a legmagasabb szintű etikai és elszámoltathatósági normákat ténylegesen végrehajtsák;

23.  felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal folytatott informális párbeszéd során különösen a beérkezett petíciókkal kapcsolatos EU Pilot- és kötelezettségszegési eljárások tekintetében biztosítson magas szintű átláthatóságot és a dokumentumokhoz és információkhoz való hozzáférést, valamint megfelelő módon teljes körű hozzáférést a már lezárt EU Pilot eljárásokhoz és kötelezettségszegési eljárásokhoz; felhívja a Bizottságot, hogy az uniós jogsértések kivizsgálása tekintetében válasszon más megközelítést, és indítson olyan kötelezettségszegési eljárásokat, amelyek nem kizárólag az EU Pilot mechanizmuson alapulnak;

24.  hangsúlyozza a kötelezettségszegési eljárásokban hozott határozatok átláthatóságának javítása érdekében hozott intézkedések fontosságát; emlékeztet arra, hogy a Bizottság 2014-ben az Europa honlapon a kötelezettségszegésekre vonatkozó átfogó információkat tartalmazó, központi platformot hozott létre; rámutat arra, hogy a Bizottság az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló éves jelentéseiben tájékoztatást nyújt az Európai Parlament és a nyilvánosság számára az EU Pilot- és a kötelezettségszegési eljárásokról;

25.  teljes mértékben támogatja az ombudsman arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy javítsa az uniós lobbitevékenységek átláthatóságát; támogatja a Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy végrehajtsa a szakértői csoportokra vonatkozó, felülvizsgált horizontális szabályokat, többek között az átláthatóság és az összeférhetetlenségek tekintetében; hangsúlyozza, hogy az átláthatósági nyilvántartásban rögzíteni kell a magánérdekeket képviselő személyeket és szervezeteket, hogy a kinevezésekre a horizontális szabályokkal összhangban kerülhessen sor;

26.  hangsúlyozza egy az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság közötti háromoldalú megállapodás szükségességét, amely előrelépést jelentene a lobbitevékenységekre vonatkozó jelenlegi szabályok szigorítása és a kiskapuk megszüntetése felé; úgy véli azonban, hogy az intézmények nem állhatnak meg itt, hanem valamennyi uniós intézményre és ügynökségre nézve kötelező erejű jogalkotási intézkedésekre kell törekedniük;

27.  hangsúlyozza, hogy a lobbisták befolyására vonatkozó valamennyi információt díjmentesen, a nyilvánosság számára teljes mértékben érthető és könnyen hozzáférhető módon elérhetővé kell tenni, javítva az uniós átláthatósági nyilvántartásban szereplő adatok pontosságát; hangsúlyozza, hogy biztosítani kell valamennyi érdekképviselő finanszírozásának teljes átláthatóságát, és kéri azon szervezetek felfüggesztését, amelyek megsértik a „forgóajtó-jelenséggel” kapcsolatos szabályokat;

28.  hangsúlyozza, hogy az átláthatósági nyilvántartás teljes mértékben kötelezővé és valamennyi uniós intézményre, ügynökségre és harmadik félre nézve jogilag kötelező erejűvé tétele érdekében jogi aktust kell elfogadni, ezáltal biztosítva a lobbitevékenység teljes átláthatóságát; bátorítja az uniós intézményeket, hogy vegyék fontolóra, mely gyakorlati intézkedések vezethetnek gyors és hatékony megállapodáshoz;

29.  fájlalja, hogy a nemi alapú megkülönböztetés és a nemek képviselete továbbra is problémát jelent uniós intézményekben; aggodalommal veszi tudomásul a 366/2017/AMF ügyben tett megállapításokat, és határozottan és nyomatékosan felhívja az EBB-t, hogy teljes mértékben tegyen eleget az ombudsman azon ajánlásainak, hogy a vezetői pozíciókban el kell érni a nemek kiegyensúlyozott képviseletét;

30.  üdvözli, hogy az ombudsman 2018-ban vizsgálatot folytatott a Bizottság volt főtitkárának kinevezési eljárásával kapcsolatban, és elismeréssel szól a négy alkalommal észlelt hivatali visszásságot illető megállapításairól; sajnálatának ad hangot amiatt, hogy az előző Bizottság nem hajtotta végre az ombudsman ajánlásait annak dacára, hogy a Parlament nagymértékben támogatta azokat; különös aggodalommal állapítja meg, hogy a Bizottság nem alakított ki külön kinevezési eljárást, és kéri az új Bizottságot, hogy ezt tegye meg, biztosítva a legmagasabb szintű átláthatósági, etikai és jogállamisági normák érvényesítését;

31.  aggodalommal veszi tudomásul, hogy a Bizottság csökkenő mértékben teljesíti az ombudsman ajánlásait, javaslatait és megoldásait; felhívja a Bizottságot, hogy fokozza aziránti elkötelezettségét, hogy az ombudsman által a tevékenysége során feltárt hivatali visszásságok valamennyi esetét megoldja;

32.  nyomatékosan kéri az ombudsmant, hogy kövesse nyomon a Parlament új eljárási szabályzatának végrehajtását a biztosjelöltek meghallgatásai tekintetében, különös tekintettel a VII. melléklet pénzügyi érdekeltségek vizsgálatára vonatkozó 2. cikkében foglaltak, az átláthatóság és az objektivitás fényében;

33.  tudomásul veszi a Bizottság által 2018. január 31-én elfogadott, az Európai Bizottság tagjainak új magatartási kódexéről szóló javaslatot; úgy véli, hogy a kódex rendelkezéseit tovább kell szigorítani;

34.  ismételten hangsúlyozza, és határozottan úgy véli, hogy az uniós intézményekben szigorú erkölcsi szabályokat és normákat kell alkalmazni a tisztességes magatartásra vonatkozó kötelezettség tiszteletben tartása érdekében;

35.  határozottan úgy véli, hogy az átláthatóság elengedhetetlen eleme a jogállamiságnak, és azt a jogalkotási folyamat során mindvégig tiszteletben kell tartani, mivel érinti a szavazati jog és a passzív választójog, illetve egy sor más jog, például a véleménynyilvánításhoz való jog, a szólásszabadság és a tájékoztatáshoz való jog tényleges érvényesülését; úgy véli, hogy az aktív uniós polgárság kialakításához szükséges volna a folyamat nyilvános ellenőrzéséhez, felülvizsgálatához és értékeléséhez való mozgástér, valamint az eredmény megtámadásának lehetősége is; hangsúlyozza, hogy ez elősegítené, hogy a polgárok jobban megismerjék a jogalkotási folyamat alapvető fogalmait, és ösztönözné az Unió demokratikus életében való részvételüket;

36.  üdvözli az ombudsman arra irányuló folyamatos erőfeszítéseit, hogy befolyást gyakoroljon az uniós intézményeken belüli változásra azáltal, hogy részt vesz a munkaterületét érintő nyilvános konzultációkon; üdvözli az ombudsmannak az uniós kockázatértékelési modell élelmiszerláncon belüli átláthatóságának javítását célzó javaslatait, többek között azt az ajánlást, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tegye közzé a kockázatértékeléssel kapcsolatos ülések napirendjét és jegyzőkönyveit;

37.  arra ösztönzi az ombudsmant, hogy folytassa saját kezdeményezésű vizsgálatát az EMA és a gyógyszeripari vállalatok forgalombahozatali engedély iránti kérelem előtti előzetes kommunikációjának, valamint a 2019 januárjáig lezajlott nyilvános konzultáció átláthatóságát illetően;

38.  üdvözli az ombudsman arra irányuló vizsgálatát, hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) miként kezeli a biztonsági jelentéseket, amelynek nyomán az ügynökség megváltoztatta gyakorlatát, és a biztonsági jelentés érintettjei visszajelzést kapnak;

39.  nyomatékosan kéri az ombudsmant, hogy továbbra is kövesse nyomon a közös betegségbiztosítási rendszer (JSIS) UNCPRD-vel való összeegyeztethetőségét; nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy aktualizálja a JSIS működését szabályozó általános végrehajtási rendelkezések (GIP) szövegét a fogyatékossággal élő vagy súlyos betegségben szenvedő személyek orvosi költségei és a munkahelyi észszerű alkalmazkodáshoz kapcsolódó költségek tekintetében; kéri az ombudsmant, hogy biztosítsa az UNCPRD Európai Unió igazgatásának egésze általi, teljes körű végrehajtását;

40.  üdvözli az ombudsmannak az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) kiválasztási eljárásainak látássérült jelöltek általi hozzáférhetőségére vonatkozó gyakorlati ajánlásait; felhívja az ombudsmant, hogy az online kiválasztási eljárások tekintetében kövesse nyomon az EPSO akadálymentességi követelményeknek való teljes körű megfelelését; felhívja az ombudsmant, hogy kövesse nyomon a világ bármely részén zajló számítógépes tesztek során a támogató technológiákra irányuló javaslatait;

41.  támogatja az ombudsmant abban, hogy érzékenyebbé tegye az uniós intézményeket a szigorúbb zaklatás elleni politikák bevezetése iránt;

42.  támogatja az ombudsmannak a #MeToo mozgalom nyomon követésére irányuló kezdeményezését, és kéri, hogy továbbra is vizsgálja, milyen zaklatásellenes politikákat alkalmaz az uniós igazgatás;

43.  támogatja az ombudsman arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megkönnyítse a polgárok részvételét az uniós szakpolitikai döntéshozatalban; kéri az ombudsmant, hogy továbbra is kövesse nyomon az európai polgári kezdeményezés (ECI) eszközének használatát, ideértve a felülvizsgált ECI-rendelet végrehajtásának nyomon követését is;

44.  rámutat arra, hogy az európai ombudsman szerepének hangsúlya a létrehozása óta a hivatali visszásságok megelőzéséről a megfelelő ügyintézés előmozdítására helyeződött át; úgy véli, hogy e tendencia logikus fejleménye a megfelelő ügyintézés és a helyes közigazgatási gyakorlatok tevékeny és időbeli elősegítésére irányuló erőfeszítések folytatása;

45.  üdvözli az ombudsman megfelelő ügyintézésért járó díjra irányuló kezdeményezését, amely elismeri az uniós közszolgálatok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy innovatív módokat találjanak a polgárbarát politikák végrehajtására;

46.  megismétli régóta hangoztatott, arra irányuló kérését, hogy a helyes hivatali magatartás jelenlegi kódexét valamennyi uniós intézményre, ügynökségre nézve kötelező érvényű szabályzat szintjére emeljék;

47.  emlékeztet arra, hogy az ombudsman európai részről mindvégig igen magas szintű átláthatóság mellett kötelezte el magát az Egyesült Királyság Unióból való kilépéséről szóló megállapodásról folytatott tárgyalások során;

48.  arra bátorítja az ombudsmant, hogy folytassa az együttműködést a nemzeti ombudsmanokkal az Ombudsmanok Európai Hálózatán keresztül; hangsúlyozza, hogy tovább kell fejleszteni a különböző nemzeti ombudsmanok közötti együttműködési formákat;

49.  emlékeztet arra, hogy az európai ombudsman új alapokmányának a Parlament által a közelmúltban elfogadott tervezete egy olyan rendelkezést tartalmaz, amely szerint az európai parlamenti képviselők hároméves várakozási időt követően nevezhetők ki az ombudsman tisztségére;

50.  ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy alapvetően fontos megőrizni az ombudsman függetlenségét és feddhetetlenségét, és biztosítani kell, hogy a hivatalt olyan személyek töltsék be, akik a nyilvánvaló pártpolitikai kötődésektől, az összeférhetetlenségektől mentesek, és határozott erkölcsi tartással rendelkeznek;

51.  elismerését fejezi ki az ombudsmannak és csapatának a Petíciós Bizottsággal folytatott kiváló és eredményes együttműködéséért;

52.  elismerését fejezi ki az ombudsmannal annak megbízatása alatt folytatott kitűnő együttműködésért, és kéri a következő ombudsmant, hogy hasonlóképpen tartsa fenn a Petíciós Bizottsággal való együttműködés és strukturális párbeszéd e szintjét az uniós közigazgatás minőségének további javítása, valamint az általa a polgáraink számára kínált szolgáltatások hozzáférhetőségének és minőségének fokozása érdekében;

53.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a Petíciós Bizottság jelentését a Tanácsnak, a Bizottságnak, az európai ombudsmannak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint ombudsmanjainak vagy hasonló hatóságainak.

(1) HL L 113., 1994.5.4., 15. o.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0045.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0114.
(4) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0080.
(5) HL L 145., 2001.5.31., 43. o.
(6) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0271.
(7) C-39/05 és C-52/05 P egyesített ügyek, Svéd Királyság és Maurizio Turco kontra Európai Unió Tanácsa, Európai Bírósági Határozatok Tára 2008 I-04723.


A gazdasági és monetáris unió intézményei és szervei: a közszolgálati jogviszony megszűnése utáni összeférhetetlenség megelőzése
PDF 141kWORD 49k
Az Európai Parlament 2020. január 16-i állásfoglalása a gazdasági és monetáris unió intézményeiről és szerveiről: a közszolgálati jogviszony megszűnése utáni összeférhetetlenség megelőzése (2019/2950(RSP))
P9_TA(2020)0017B9-0047/2020

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 298. cikkére,

–  tekintettel az Európai Közösség és az Európai Atomenergia-közösség tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról és egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről szóló 31. EGK és 11. Euratom rendeletre(1) (személyzeti szabályzat) és különösen annak 11. cikke a) pontjára, 12., 16. és 17. cikkére,

–  tekintettel 2011. május 10-i állásfoglalására a 2009-es mentesítésről: az uniós ügynökségek teljesítménye, pénzgazdálkodása és ellenőrzése(2),

–  tekintettel a Számvevőszék 15/2012. sz. különjelentésére(3), amelynek címe „Az összeférhetetlenség kezelése a kiválasztott uniós ügynökségeknél”,

–  tekintettel a külső tevékenységekről és megbízásokról, valamint a szolgálati jogviszony megszűnését követő szakmai tevékenységekről szóló, 2018. június 29-i bizottsági határozatra (C(2018)4048),

–  tekintettel az Európai Bankhatóság (EBH) 2019. szeptember 17-i sajtónyilatkozatára Farkas Ádám azon bejelentéséről, hogy 2020. január 31-i hatállyal lemond az EBH ügyvezető igazgatói posztjáról(4),

–  tekintettel az EBH ügyvezető igazgatójának, Farkas Ádámnak az Európai Pénzpiaci Szövetség (AFME) vezérigazgatójává történő kinevezéséről szóló, a Bizottsághoz intézett kérdésre(5) (O-000031/2019 – B9-0054/2019) és a Bizottság 2019. október 24-i válaszaira,

–  tekintettel az EBH elnökének a Gazdasági és Monetáris Bizottság által 2019. november 4-én tartott meghallgatáson adott válaszaira,

–  tekintettel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) „A közszolgálati jogviszony után: helyes gyakorlat az összeférhetetlenség megelőzése terén” című, 2010. augusztus 23-i jelentésére(6),

–  tekintettel a Transparency International „A forgóajtó-jelenség szabályozása” című 06/2010. sz. munkadokumentumára(7),

–  tekintettel az európai ombudsmannak az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ellen benyújtott 775/2010/ANA számú panasz kivizsgálására vonatkozó ajánlástervezetére(8),

–  tekintettel az ombudsmannak az Európai Vegyianyag-ügynökség igazgatójához intézett, az EU személyzeti szabályzata 16. cikkének végrehajtásáról szóló, 2017. június 13-i levelére(9),

–  tekintettel az ombudsmannak az EBH igazgatójához intézett, az EU személyzeti szabályzata 16. cikkének végrehajtásáról szóló, 2017. június 13-i levelére(10),

–  tekintettel az európai ombudsman 2019. február 28-i jelentésére a volt vezető beosztású alkalmazottakra vonatkozó információknak az egyéves lobbi- és érdekképviseleti tilalom végrehajtása érdekében történő közzétételéről (SI/2/2017/NF(11)),

–  tekintettel 2019. február 12-i állásfoglalására az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről (az európai ombudsman alapokmánya) szóló európai parlamenti rendeletre irányuló javaslatról(12),

–  tekintettel a következő Európai Bizottság számára készített, 2019–2024 közötti időszakra vonatkozó politikai iránymutatásokra(13),

–  tekintettel a Bizottsághoz intézett, „A gazdasági és monetáris unió intézményei és szervei: a közszolgálati jogviszony megszűnése utáni összeférhetetlenség megelőzése” című kérdésre (O-000048/2019 – B9‑0001/2020),

–  tekintettel eljárási szabályzata 136. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (2) bekezdésére,

–  tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság állásfoglalásra irányuló indítványára,

A.  mivel az EUMSZ 298. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „feladataik ellátása során az Unió intézményei, szervei, hivatalai és ügynökségei egy nyitott, hatékony és független európai igazgatásra támaszkodnak”;

B.  mivel az 1093/2010/EU rendelet(14) 68. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „a Hatóság személyzetére – ideértve annak ügyvezető igazgatóját és elnökét is – a személyzeti szabályzat, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, valamint az uniós intézmények által az említett szabályzat, illetve feltételek alkalmazása céljából közösen elfogadott szabályok alkalmazandók”;

C.  mivel különösen a személyzeti szabályzat 16. és 17. cikke határozza meg az intézményekből kilépő alkalmazottakra vonatkozó elveket, beleértve az összeférhetetlenség megelőzésére vonatkozó rendelkezéseket is;

D.  mivel az EBH ügyvezető igazgatója 2020. február 1-jétől elfogadta az AFME vezérigazgatójává történő kinevezését, és bejelentette lemondását az EBH ügyvezető igazgatói posztjáról, amely 2020. január 31-jén lép hatályba;

E.  mivel az EBH igazgatótanácsa és felügyelőtanácsa úgy határozott, hogy jóvá kell hagyni az EBH ügyvezető igazgatójának az AFME új vezérigazgatójaként való kinevezését; mivel a felügyelőtanács úgy határozott, hogy megfelelően enyhe korlátozásokat szab ki ügyvezető igazgatójára, amelyek az EBH szerint kezelik az AFME-nél betöltött új tisztségének elfogadásából eredő összeférhetetlenséget; mivel ezek a korlátozások az EBH szolgálatában és annak elhagyása után végzett tevékenységekre vonatkoznak;

F.  mivel az Európai Parlament előtti meghallgatáson az EBH elnöke hangsúlyozta, hogy nehézségekbe ütközik a közszolgálati jogviszonyt követő foglalkoztatásra vonatkozó korlátozások érvényesítése;

G.  mivel a felügyeleti hatóságokat elhagyó vezető tisztségviselők jelenleg nem részesülnek ideiglenes juttatásban;

H.  mivel a közszolgálati jogviszony megszűnését követő és „forgóajtó-jelenség” típusú összeférhetetlenségi helyzetek visszatérő kérdések, amelyeket nemzetközi és uniós szervek – nevezetesen az európai ombudsman és az Európai Számvevőszék – egyaránt értékeltek és elemeztek;

I.  mivel az ilyen „forgóajtó-jelenségek” lehetővé teszik az érdekcsoportok számára, hogy jutalmazzák a szabályozókat a múltban tanúsított magatartásukért, ezáltal megnyitva az utat a káros ösztönzők előtt;

1.  hangsúlyozza a nyitott, hatékony és független európai igazgatás fontosságát az EU egésze számára, beleértve a gazdasági és monetáris unió intézményeit, szerveit és ügynökségeit;

2.  aggasztja az EBH ügyvezető igazgatójának az AFME vezérigazgatójává történő, 2020. február 1-i kinevezéséből eredő összeférhetetlenség; megjegyzi, hogy ez a közszolgálati jogviszony megszűnését követően visszavonulási időszak nélkül való alkalmazás nemcsak az EBH hírnevét és függetlenségét veszélyezteti, hanem valamennyi uniós intézményt és az európai projekt egészét is;

3.  emlékeztet arra, hogy amennyiben nem sikerül megoldást találni az összeférhetetlenségi esetekre, akkor nemcsak a magas szintű etikai normák európai közigazgatásban való érvényesülése kerül veszélybe, hanem a megfelelő ügyintézéshez való jog is, veszélyeztetve ezáltal az egységes piac megfelelő működéséhez szükséges egyenlő versenyfeltételeket;

4.  felszólítja a személyzeti szabályzat és különösen annak 16. cikke hatékony és következetes alkalmazását az összeférhetetlenségek elkerülése érdekében, különösen – de nem kizárólag – a vezető tisztviselők tekintetében; hangsúlyozza, hogy az 16. cikk lehetővé teszi az uniós intézmények számára, hogy elutasítsák egy volt tisztviselő arra irányuló kérelmét, hogy konkrét munkát vállaljon, amennyiben a korlátozások nem elegendőek az intézmények jogos érdekeinek védelméhez; hangsúlyozza, hogy Farkas úr esetében az AFME általi közvetlen alkalmazás tilalmát a C(2018)4048 bizottsági határozat 21. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján lehetett volna fontolóra venni, mivel az AFME „ellenérdekű félnek” tekinthető;

5.  attól tart, hogy gyakran nem lehetséges a közszolgálati jogviszonyt követő tevékenységre előírt feltételek betartatása; ezért arra ösztönzi az uniós intézményeket és ügynökségeket, hogy vegyék fontolóra a személyzeti szabályzat 16. cikke alapján rendelkezésre bocsátott eszközök teljes skáláját;

6.  megkérdőjelezi az EBH felügyelőtanácsának és igazgatótanácsának azon döntését, hogy engedélyezik Farkas úr számára az AFME vezérigazgatói posztjának betöltését; felhívja őket, hogy vizsgálják felül döntésüket;

7.  megjegyzi, hogy bár a magánszektorban szerzett tapasztalatok értékesek lehetnek az intézményekben végzett munka szempontjából, a „forgóajtó-jelenség” a magánszektorban a közszférát megelőző foglalkoztatás eredményeként is kialakulhat, amikor közvetlen kapcsolat áll fenn a korábbi munkáltató és az intézményben betöltött új pozíció között, és ez veszélyeztetheti az uniós intézmények integritását és a polgárok ezekbe vetett bizalmát; hangsúlyozza ezért, hogy fel kell mérni, hogy miként származhat összeférhetetlenség a közszférát megelőző foglalkoztatásból vagy a szabályozói vagy végrehajtói hatásköröket és feladatokat ellátó tisztségekbe történő kinevezésből, és javasolja ennek további megfontolását;

8.  hangsúlyozza, hogy a közszolgálati jogviszony megszűnését követő és „forgóajtó-jelenség” típusú összeférhetetlenségi helyzetek az EU és tagállamai valamennyi intézménye, szerve, hivatala és ügynöksége számára közös problémát jelentenek; hangsúlyozza ezért, hogy egységes jogi keretre van szükség e kérdések hatékony kezelése érdekében;

9.  elismeri a közszolgálati jogviszony megszűnését követő helyzetek harmonizált keretének biztosítása érdekében nemzetközi szinten (OECD) végzett munkát; elismeri az Európai Számvevőszék és az uniós ombudsman által e célból végzett uniós szintű munkát; megjegyzi, hogy ezen ajánlások időben történő végrehajtása a jövőben megakadályozhatja hasonló kérdések felmerülését;

10.  hangsúlyozza, hogy bár a személyzete tagjai által a magánszektorban való foglalkoztatás terén szerzett tapasztalatok értékesek lehetnek egy szabályozó vagy felügyeleti szerv számára, az uniós szerveket és intézményeket erős közszolgálati szellemiséggel kell ellátni, hogy azok a lehető legjobban szolgálják az európai polgárokat;

11.  felhívja az Európai Számvevőszéket, hogy készítsen átfogó elemzést a gazdasági és monetáris unió szervei és ügynökségei által az olyan helyzetek kezelése tekintetében alkalmazott megközelítésről, amelyekben lehetséges összeférhetetlenség áll fenn; felhívja az Európai Számvevőszéket, hogy azonosítsa a bevált gyakorlatokat;

12.  felhívja a Bizottságot, hogy értékelje a közszolgálati jogviszony megszűnését követő foglalkoztatás uniós és nemzeti szintű jelenlegi gyakorlatát annak érdekében, hogy szigorúbb intézkedéseket határozzon meg az olyan összeférhetetlenségek megelőzésére, amelyek akkor merülnek fel, amikor az uniós szervek vezető tisztviselői azért hagyják el állásukat, hogy magánszektorbeli munkát vállaljanak, vagy amikor a magánszektorból érkező személyeket egy uniós szerv vezető beosztásába nevezik ki, és hogy vegye figyelembe az abban foglalt megállapításokat a közszolgálati jogviszony megszűnését követő összeférhetetlenségek megelőzésére szolgáló harmonizált jogi keret vizsgálata során;

13.  emlékeztet arra, hogy a Bizottság a 2019. október 24-i plenáris ülésen kötelezettséget vállalt a munkaviszony megszűnése utáni jogi keret felülvizsgálatára; felhívja a Bizottságot, hogy a magas szintű etikai normák biztosítása érdekében hozzon létre harmonizált jogi keretet a közszolgálati jogviszony megszűnését követő összeférhetetlenségek megelőzésére; hangsúlyozza, hogy az uniós gyakorlatot össze kell hangolni a nemzetközi normákkal; hangsúlyozza, hogy ugyanazokat a normákat kell alkalmazni uniós és nemzeti szinten;

14.  felhívja a Bizottságot, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 15. cikkével összhangban az egyenlő bánásmód biztosítása érdekében a közszolgálati jogviszonyt követő időszakra vonatkozó keret felülvizsgálata során határozza meg azokat a konkrét kockázati területeket, amelyek megerősítésre szorulhatnak, beleértve a szakmai átigazolások megakadályozására vonatkozó lehetőség kiterjesztését, és mérlegelje a vezető tisztviselőkre vonatkozó visszavonulási időszak – az adott esettel arányos – esetleges meghosszabbítását; hangsúlyozza, hogy az összeférhetetlenségek előzetes nyilvánosságra hozatalára vonatkozó, a személyzeti szabályzat 11. cikkében foglalt követelményt oly módon kell végrehajtani, hogy az biztosítsa, hogy a jelölt esetleges összeférhetetlenségére jóval azelőtt fény derüljön, hogy valamely uniós szervnél munkába állna; hangsúlyozza továbbá, hogy valamennyi uniós szervnek közzé kell tennie az összeférhetetlenség kezelésére vonatkozó belső szabályait honlapjain, és figyelembe veszi az európai ombudsman 2017. évi ajánlásait a személyzeti szabályzat 16. cikkének (4) bekezdésében előírt éves információk közzétételére vonatkozóan;

15.  felhívja a Bizottságot, hogy terjessze ki ezt a felülvizsgálatot a közszférán belüli foglalkoztatás előtti összeférhetetlenségekre, és fontolja meg a meglévő intézkedések megerősítését, mint például az olyan vállalkozásokban fennálló érdekeltségek kötelező elidegenítése, amelyek annak az intézménynek az irányítása alá tartoznak, amelyhez az újonnan kinevezett tisztviselő tartozik, vagy amelyek kapcsolatban állnak az intézménnyel, valamint hogy a megelőző intézkedések olyan új típusait is vegye fontolóra, mint például a kötelező kizárás a korábbi magánszektorbeli munkáltatót érintő ügyek kezelése során;

16.  úgy véli, hogy a szakmai átigazolás tilalma, amennyiben az érintett személy jelenleg munkaviszonyban áll, és amennyiben a tilalom kellően célzott és indokolt, nem jelenti a munkavállaláshoz való jog megsértését;

17.  rámutat arra, hogy amennyiben hosszabb visszavonulási időszakot vezetnek be az ügynökségeket elhagyó vezető tisztviselők számára, mérlegelni lehetne annak lehetőségét is, hogy számukra megfelelő ideiglenes juttatást biztosítsanak; hangsúlyozza, hogy az ilyen ideiglenes juttatásokat meg kell szüntetni, ha a visszavonulási időszak alatt újból munkát vállalnak;

18.  felhívja a Bizottságot annak értékelésére, hogy helyénvaló-e, hogy az érintett uniós ügynökségek maguk döntsenek az összeférhetetlenség megelőzésére vonatkozó szabályok végrehajtásáról, és hogyan biztosítható a szabályok következetes alkalmazása; úgy véli, hogy az Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke által javasolt független etikai testület a legalkalmasabb arra, hogy a jövőben az uniós alkalmazottakat érintő összeférhetetlenségekkel kapcsolatos döntéseket meghozza;

19.  javasolja valamennyi európai parlamenti képviselőnek, valamint az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa képviselőinek, hogy két évig tartózkodjanak a jelenlegi ügyvezető igazgatóval való kapcsolattartástól, ha és amennyiben az AFME vezérigazgatójaként hivatalba lép; felhívja a Parlament épületeibe való állandó belépőkártya („barna belépőkártya”) kiállításáért felelős szolgálatokat, hogy alaposan vizsgálják meg Farkas úr ügyét, figyelembe véve azt a lehetőséget, hogy az esetleges összeférhetetlenség elkerülése érdekében ugyanezen időszakra (két évre) nem adnak ki ilyen belépőkártyát;

20.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Számvevőszéknek és az európai ombudsmannak.

(1) HL 45., 1962.6.14., 1385. o.
(2) HL L 250., 2011.9.27., 268. o.
(3) https://www.eca.europa.eu/Lists/News/NEWS1210_11/NEWS1210_11_EN.PDF
(4) https://eba.europa.eu/adam-farkas-steps-down-as-eba-executive-director
(5) https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/O-9-2019-000031_HU.html
(6) https://read.oecd-ilibrary.org/governance/post-public-employment_9789264056701-en#page7
(7) https://www.transparency.org/whatwedo/publication/working_paper_06_2010_regulating_the_revolving_door
(8) https://www.ombudsman.europa.eu/hu/recommendation/en/11089
(9) https://www.ombudsman.europa.eu/hu/correspondence/en/80697
(10) https://www.ombudsman.europa.eu/hu/correspondence/en/80699
(11) https://www.ombudsman.europa.eu/hu/report/en/110521
(12) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0080.
(13) https://ec.europa.eu/commission/sites/beta-political/files/political-guidelines-next-commission_hu.pdf
(14) Az európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság) létrehozásáról szóló, 2010. november 24-i 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 331., 2010.12.15., 12. o.).

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat