Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 225. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkére,

–  tekintettel az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló, 2005. szeptember 28-i európai parlamenti határozat 5. cikkére(1),

–  tekintettel a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló képviseleti keresetekről és a 2009/22/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. november 25-i (EU) 2020/1828 európai parlamenti és tanácsi irányelvre(2),

–  tekintettel az uniós jog által biztosított jogok megsértése tekintetében a jogsértés megszüntetésére és kártérítésre irányuló tagállami kollektív jogorvoslati mechanizmusok közös elveiről szóló, 2013. június 11-i bizottsági ajánlásra,

–  tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálata által készített, „Responsible Private Funding of Litigation” (A peres eljárások felelős magánfinanszírozása) című, 2021. márciusi tanulmányra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 47. és 54. cikkére,

–  tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére (A9-0218/2022),

A.  mivel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével összhangban a tagállamok elsődleges felelőssége, hogy megfelelő költségmentességet biztosítsanak azok számára, akik nem rendelkeznek elegendő forrással, annak érdekében, hogy mindenki számára biztosítsák az igazságszolgáltatáshoz való jogot; mivel az ingyenes állami jogi segítségnyújtás és az állami büntetőeljárás továbbra is a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog garantálásának központi mechanizmusa, és ennek így is kell maradnia;

B.  mivel a harmadik fél által üzleti alapon nyújtott perfinanszírozás egyre terjedő gyakorlat, amelynek keretében olyan magánbefektetők („perfinanszírozók”) fektetnek be nyereségszerzés céljából jogi eljárásokba és fizetik ki a jogi és egyéb költségeket, akik nem részes felei az adott jogvitának, cserébe az esetlegesen megítélt összegből való részesedésért; mivel a kollektív jogorvoslat csak az egyik olyan típusú peres eljárás, amelyben jelenleg a harmadik fél általi perfinanszírozást használják, más példák például a választottbírósági eljárás, a fizetésképtelenségi eljárás, a beruházásmegtérülési eljárás, az antitröszt-követelések és egyebek;

C.  mivel a harmadik fél általi perfinanszírozást – megfelelő szabályozás esetén – gyakrabban lehetne az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés támogatására használni, különösen azokban az országokban, ahol a jogi költségek igen magasak, illetve a nők és a marginalizált csoportok esetében, ahol további finanszírozási akadályok állnak fenn; mivel a harmadik fél általi perfinanszírozás egyre inkább hozzájárulhat a közérdekű ügyek bíróság elé viteléhez, valamint a vállalatok és a jogorvoslatot kérő polgárok közötti jelentős gazdasági egyenlőtlenségek csökkentéséhez, ezáltal biztosítva a megfelelő vállalati elszámoltathatóságot;

D.  mivel a British Institute of International and Comparative Law (BIICL) „A kollektív jogorvoslat helyzete az EU-ban a Bizottság ajánlásával összefüggésben” című jelentése kiemeli, hogy egyes tagállamokban a harmadik fél általi finanszírozás a kollektív jogorvoslat megvalósításának alapvető tényezőjévé vált(3); mivel a kollektív jogorvoslatról szóló 2013. évi, nem kötelező erejű ajánlások végrehajtásáról szóló COM(2018)0040 bizottsági jelentés kiemeli, hogy a harmadik fél általi perfinanszírozás a kollektív jogorvoslat kulcsfontosságú eleme, amelynek fontos határokon átnyúló dimenziója van(4);

E.  mivel előfordulhat, hogy a jogi eljárásokban részt vevő perfinanszírozók saját gazdasági érdekeiknek megfelelően járnak el, nem pedig a felperesek érdekét szem előtt tartva; mivel megpróbálhatják az ellenőrzésük alá vonni a peres eljárást, és olyan kimenetel elérésére törekedhetnek, amely számukra a legnagyobb megtérülést hozza a lehető legrövidebb időn belül(5); mivel alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy az áldozatoknak megfelelő kártérítést fizessenek;

F.  mivel bár a harmadik fél általi perfinanszírozás gyakorlatilag nem létezik Európában, ez egy fellendülőben lévő jelenség a beruházási választottbíráskodásban, amely megsokszorozza a magánberuházók államokkal szembeni követeléseinek számát és volumenét;

G.  mivel a rendelkezésre álló adatok szerint a perfinanszírozók egyes tagállamokban aránytalanul nagy részt követelhetnek a bevételekből, amely meghaladja az egyéb típusú befektetések tipikus megtérülését; mivel a perfinanszírozók által követelt összegek Unió-szerte általában a megítélt összeg 20–50%-át teszik ki(6), de az Unión kívül az ilyen követelések egyes esetekben akár 300%-os befektetési megtérülést is jelenthetnek; mivel szabályokat kell bevezetni annak biztosítására, hogy a perfinanszírozóknak fizetett díjak arányosak legyenek, és a megítélt összeget először a felpereseknek biztosítsák, mielőtt a díjat kifizetnék a perfinanszírozónak;

H.  mivel a harmadik fél általi perfinanszírozás nem az egyetlen módja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítésének, és más eszközök – mint például a költségmentesség vagy a jogi költségbiztosítás – is rendelkezésre állnak az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítésére, valamint bíróságon kívüli jogorvoslatok is léteznek a jogorvoslat igénybevételére, mint például a közvetítés, az alternatív vitarendezés/online vitarendezés, az ombudsman vagy a vállalatok által kezelt panaszkezelési rendszerek; mivel ezek a megoldások gyorsabb és megfelelőbb kártérítést eredményezhetnek a felperesek számára, bár ezek a jogorvoslatok nem mindig elég hatékonyak a megfelelő jogorvoslat biztosításához; mivel a felperesek számára mindig biztosítani kell annak lehetőségét, hogy közvetlenül bírósági jogorvoslatot kérjenek;

I.  mivel a harmadik fél általi perfinanszírozás Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Hollandiában elterjedt gyakorlat, és egyesek szerint kulcsfontosságú tényező az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítása szempontjából(7), ugyanakkor azonban egyes joghatóságokban aggályok merülnek fel a visszaélésszerű gyakorlatokkal kapcsolatban; mivel az empirikus adatok(8) azt mutatják, hogy a perfinanszírozók leggyakrabban olyan ügyeket választanak ki, amelyek a legjobb potenciális megtérülést képviselik, és nem fektetnének be olyan ügyekbe, amelyeket túl kockázatosnak vagy nem elég nyereségesnek tartanak;

J.  mivel nehéz meghatározni a perfinanszírozók számát, és jelenleg legalább 45 perfinanszírozó működéséről van tudomásunk az Unióban; mivel bár a legtöbb tagállamban a harmadik fél általi perfinanszírozás gyakorlata eddig korlátozott mértékű volt, az elkövetkező években várhatóan egyre nagyobb szerepet fog játszani, de az Unióban továbbra is nagyrészt szabályozatlan, annak ellenére, hogy nemcsak előnyökkel, hanem az igazságszolgáltatást érintő lényeges kockázatokkal is járhat, amelyeket kezelni kell;

K.  mivel a jelenlegi szabályozási vákuumban fennáll annak a kockázata, hogy a perfinanszírozók nem átlátható módon működnek, aminek következtében a bíróságok esetenként annak felismerése nélkül ítélhetnek a felperesek javára, hogy a megítélt összeg – adott esetben aránytalanul nagy – része később a felperestől a perfinanszírozóhoz kerül; mivel az átláthatóság ilyen hiánya azt is jelentheti, hogy még a potenciális kedvezményezetteknek is kevés ismeretük van, vagy semmilyen ismeretük sincs a megítélt összegek elosztásáról vagy a finanszírozási megállapodásokról, különösen akkor, ha a kollektív jogorvoslati rendszereken belül kívülmaradást lehetővé tevő mechanizmus van érvényben; mivel uniós szintű közös minimumszabályok hiányában fennáll a széttagoltság és a szabályozási egyensúlyhiány kockázata a perfinanszírozás területén;

L.  mivel az (EU) 2020/1828 irányelv lehetőségeket tár fel és biztosítékokat határoz meg a perfinanszírozással kapcsolatban, amelyek azonban az említett irányelv hatálya alá tartozó, a fogyasztók nevében indított képviseleti keresetekre korlátozódnak, és ezért nem szabályoz más típusú, például az üzleti élethez vagy az emberi jogokhoz, illetve a felperesek olyan kategóriáihoz kapcsolódó kereseteket, mint például az emberi jogi szervezetek vagy a munkavállalók; mivel a követelések összes típusa tekintetében hatékony intézkedéseknek és biztosítékoknak kell érvényesülniük;

Bevezetés

1.  megállapítja, hogy bár a harmadik felek általi perfinanszírozás igénybevétele még mindig korlátozott, ez egyre bővülő gyakorlat az Unióban, amely egyre nagyobb szerepet játszik egyes tagállamok igazságszolgáltatási rendszerében, valamint abban, hogy az európai polgárok hogyan férhetnek hozzá az igazságszolgáltatáshoz, különösen a határokon átnyúló ügyekben. megállapítja, hogy a perfinanszírozás egyelőre nagyrészt szabályozatlan uniós szinten;

2.  megjegyzi, hogy a harmadik fél általi perfinanszírozás szabályozásának együtt kell járnia a felperesek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését javító politikákkal, például a jogi költségek csökkentésével, a civil társadalmi szervezetek, köztük a fogyasztóvédelmi szervezetek megfelelő állami finanszírozásának biztosításával vagy más gyakorlatok, például a költségmentesség vagy a közösségi finanszírozás előmozdításával; felhívja a tagállamokat, hogy osszák meg egymással a kérdéssel kapcsolatos bevált gyakorlataikat, és az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosítása során támaszkodjanak az (EU) 2020/1828 irányelv 20. cikkében említett intézkedésekre;

3.  meggyőződése, hogy annak érdekében, hogy mindenki számára biztosítani lehessen az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, és hogy az igazságszolgáltatási rendszerek a károsult felek jogorvoslatát részesítsék előnyben, nem pedig a magánbefektetők érdekeit, akik adott esetben a jogi vitákban csak üzleti lehetőséget keresnek, uniós szinten közös minimumszabályokat kell megállapítani, amelyek foglalkoznak a harmadik fél általi perfinanszírozás kulcsfontosságú aspektusaival, többek között az átláthatósággal, a méltányossággal és az arányossággal;

4.  hangsúlyozza, hogy egy ilyen szabályozási rendszer célja a perfinanszírozók perfinanszírozási tevékenységeinek szabályozása lenne. rámutat arra, hogy egy ilyen rendszernek szabályoznia kell a finanszírozási tevékenységeket a követelések valamennyi típusával kapcsolatban, függetlenül a követelések jellegétől, és nem sértheti a követelések előterjesztését lehetővé tevő hatályos nemzetközi, uniós és nemzeti jogszabályokat, különösen a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére, a környezetvédelemre, valamint a fizetésképtelenségi eljárásokra vagy a felelősségre vonatkozó jogszabályokat;

5.  úgy véli, hogy a harmadik fél általi perfinanszírozásra vonatkozó közös uniós minimumszabályok megállapítása lehetővé teszi a jogalkotók számára, hogy hatékony felügyeletet gyakoroljanak, és megfelelően biztosítsák a felperesek érdekeinek védelmét. rámutat arra, hogy az önkéntes szabályozási mechanizmusok és magatartási kódexek pozitív szerepet tölthetnek be, de a finanszírozók nagy többsége eddig nem írta alá azokat, így a felperesek jelentős kockázatnak vannak kitéve;

A perfinanszírozók szabályozása és felügyelete

6.  javasolja egy engedélyezési rendszer létrehozását a perfinanszírozók számára, ezáltal biztosítva, hogy a felperesek hatékony lehetőségeket kapjanak a harmadik fél általi perfinanszírozás igénybevételére, és hogy megfelelő biztosítékok álljanak rendelkezésre, többek között vállalatirányítási követelmények és felügyeleti hatáskörök bevezetése révén a felperesek védelme érdekében, valamint annak biztosítása érdekében, hogy csak olyan szervezetek nyújtsanak finanszírozást, amelyek kötelezettséget vállalnak az átláthatóságra, a függetlenségre, az irányításra és a tőkemegfelelésre vonatkozó minimumszabályoknak való megfelelésre, valamint a felperesekkel és a megcélzott kedvezményezettekkel szembeni vagyonkezelői jogviszony tiszteletben tartására; hangsúlyozza, hogy biztosítani kell, hogy ez a rendszer ne rójon túlzott adminisztratív terhet a tagállamokra vagy a perfinanszírozókra;

Etikai kérdések

7.  ajánlja, hogy a perfinanszírozókat kötelezzék arra, hogy vállaljanak vagyonkezelői gondossági kötelezettséget, amely előírja számukra, hogy a felperes érdekében járjanak el; úgy véli, hogy a perfinanszírozók nem gyakorolhatnak indokolatlan ellenőrzést az általuk finanszírozott jogi eljárások felett; a bírósági eljárások feletti ellenőrzésnek a felperes és jogi képviselői felelősségi körébe kell tartoznia; a finanszírozott bírósági eljárások feletti említett ellenőrzés állhat mind formális ellenőrzésből – például szerződéses megállapodásokon keresztül –, mind informális ellenőrzésből – például a finanszírozás megvonásával való fenyegetés révén;

8.  hangsúlyozza, hogy összeférhetetlenség merülhet fel, ha nem megfelelő kapcsolat áll fenn a perfinanszírozók, a képviseleti szervezetek, az ügyvédi irodák, az aggregátorok – többek között a követelésbehajtási és a megítélt összegek elosztásával foglalkozó platformok – és más olyan szervezetek között, amelyek érintettek lehetnek a követelésekben, és érdekeltek lehetnek valamely bírósági ügy kimenetelében; megjegyzi, hogy egyre jelentősebb az a tendencia, hogy a perfinanszírozók vállalják, hogy több jövőbeli ügyhöz is finanszírozást fognak nyújtani bizonyos ügyvédi irodák számára (portfóliófinanszírozás)(9); javasolja, hogy fogadjanak el biztosítékokat a lehetséges összeférhetetlenségek megelőzése érdekében, határozzák meg a felperesek jogait, és írják elő a perfinanszírozók és a többi érintett fél közötti kapcsolatok részleteinek közzétételét;

9.  úgy véli, hogy a perfinanszírozók számára – kivételes és szigorúan szabályozott körülmények kivételével – nem szabad megengedni, hogy a peres eljárás bármely szakaszában magukra hagyják a finanszírozott feleket, és ennek következtében kizárólag a felperesek feleljenek a per összes költségéért, amelyet esetleg csak a finanszírozó részvétele miatt indítottak; hangsúlyozza ezért, hogy a feltételes finanszírozáson alapuló szerződéses megállapodásokat semmisnek kell tekinteni;

10.  meggyőződése, hogy a felperesekhez hasonlóan a perfinanszírozóknak is felelősséget kell vállalniuk az alperesek sikertelen peres eljárásokból eredő költségeiért, akárcsak a kedvezőtlen költségtérítésért. hangsúlyozza, hogy a szabályozásnak meg kell akadályoznia, hogy a perfinanszírozók korlátozzák a költségekkel kapcsolatos felelősségüket sikertelen kimenetel esetén;

A megtérülést érintő ösztönzők és korlátok

11.  úgy véli, hogy a jogszabályoknak korlátozniuk kell megítélt összeg azon arányát, amelyre a perfinanszírozók sikeres per vagy egyezség esetén és szerződéses megállapodás alapján jogosultak. úgy véli, hogy a perfinanszírozók és a felperesek közötti megállapodások csak kivételes körülmények között térhetnek el attól az általános szabálytól, hogy az egyezség alapján fizetendő bruttó összeg vagy a kártérítés legalább 60%-át a felperesek számára kell kifizetni;

Közzététel és átláthatóság

12.  úgy véli, hogy biztosítani kell az átláthatóságot a perfinanszírozás bírósági eljárásokban való alkalmazásával kapcsolatban, ideértve a felperesek és ügyvédeik azon kötelezettségét, hogy a bíróság kezdeményezésére vagy az alperes bírósághoz intézett kérelmére tájékoztassák a bíróságot a finanszírozási megállapodásokról, valamint tájékoztassák a bíróságot az üzleti célú finanszírozás meglétéről és a szóban forgó ügy finanszírozójának kilétéről. úgy véli, hogy a bíróságnak tájékoztatnia kell az alperest a harmadik fél általi perfinanszírozás alkalmazásáról és a finanszírozó kilétéről. megállapítja, hogy a bíróságoknak vagy a közigazgatási hatóságoknak, illetve az alpereseknek jelenleg gyakran nincs tudomásuk arról, hogy az adott követelés érvényesítését üzleti szereplő finanszírozza.

A felügyeleti hatóságok hatáskörei, valamint a bíróságok és közigazgatási hatóságok általi felülvizsgálat

13.  véleménye szerint a felügyeleti hatóságoknak, a bíróságoknak és a közigazgatási hatóságoknak – adott esetben a nemzeti eljárásjoggal összhangban – hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy megkönnyítsék a fent meghatározott célok elérése érdekében elfogadott jogszabályok végrehajtását; javasolja egy olyan panasztételi rendszer létrehozását, amely nem okoz túlzott költségeket vagy túlzott adminisztratív terhet a tagállamok számára. úgy véli, hogy a felügyeleti hatóságoknak, a bíróságoknak és a közigazgatási hatóságoknak – adott esetben a nemzeti eljárásjoggal összhangban – rendelkezniük kell az ahhoz szükséges hatáskörökkel, hogy kezeljék az engedélyezett perfinanszírozók visszaélésszerű gyakorlatait, de ugyanakkor nem akadályozhatják a felperesek és a megcélzott kedvezményezettek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését;

Záró megfontolások

14.  kéri a Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon és elemezze a harmadik felek általi perfinanszírozás alakulását a tagállamokban, mind a jogi keret, mind a gyakorlat tekintetében, különös figyelmet fordítva az (EU) 2020/1828 irányelv végrehajtására; kéri továbbá a Bizottságot, hogy az (EU) 2020/1828 irányelv alkalmazására vonatkozó határidő lejártát, azaz 2023. június 25-ét követően és figyelembe véve az említett irányelv hatásait, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 114. cikke alapján nyújtson be irányelvre irányuló javaslatot a harmadik felek által üzleti alapon nyújtott perfinanszírozásra vonatkozó uniós szintű közös minimumszabályok megállapításáról, az ezen irányelv mellékletében foglalt ajánlásoknak megfelelően;

15.  úgy véli, hogy a kért javaslatnak nem lesznek pénzügyi vonatkozásai;

o
o   o

16.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a mellékelt ajánlásokat a Bizottságnak és a Tanácsnak.

(1) HL L 262., 2005.10.7., 1. o. (2) HL L 409., 2020.12.4., 1. o. (3) https://www.biicl.org/documents/1881_StudyontheStateofCollectiveRedress.pdf, 19. o. (4) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:52018DC0040&from=HU, 10. o. (5) Az ausztrál parlament a következőket állapította meg: „a perfinanszírozók közös keresetek esetében fennálló ereje és befolyása miatt olyan helyzetek alakulnak ki, amikor a perfinanszírozó pénzügyi érdekei felülírják a reprezentatív felperes és a társult felperesek érdekeit”; lásd: Australian Law Reform Commission (2019): An Inquiry into Class Action Proceedings and Third-Party Litigation funders (A közös kereset alapján lefolytatott eljárások és a harmadik fél perfinanszírozók vizsgálata), 19. o. (6) Az EPRS tanulmánya (2021): Responsible private funding of litigation. Annex - State of play of the EU private litigation funding landscape and the current EU rules applicable to private litigation funding. (A peres eljárások felelős magánfinanszírozása. Melléklet – Az uniós magán perfinanszírozási környezet és a magán perfinanszírozásra alkalmazandó jelenlegi uniós szabályok helyzete.) (7) Lásd: https://www.biicl.org/documents/1881_StudyontheStateofCollectiveRedress.pdf, 269. o.: „Az Egyesült Királyságban a harmadik fél általi finanszírozással kapcsolatban kedvező volt az általános vélemény, és a válaszadók a kollektív eljárásokban való részvételre vonatkozó döntésük során kulcsfontosságú tényezőnek minősítették az ilyen finanszírozás rendelkezésre állását. A kollektív követelések harmadik fél általi finanszírozásának gyakorlati tapasztalatai összességükben pozitívak voltak. Egyik válaszadó sem rendelkezett olyan tapasztalattal, miszerint valamely szervezet egy versenytárssal szembeni követelést próbált volna meg finanszírozni. A válaszadók egyike sem rendelkezett olyan tapasztalattal, hogy a finanszírozó nyíltan megpróbálta volna ellenőrzése alá vonni a peres eljárást, bár egy ügyvéd egy olyan helyzetről számolt be, amelyben az egyik finanszírozó a követelés elbírálása során részben visszavonta a finanszírozást, ami az ügy idő előtti rendezéséhez vezetett”. (8) Lásd: Australian Law Reform Commission (2019): An Inquiry into Class Action Proceedings and Third-Party Litigation funders (A közös kereset alapján lefolytatott eljárások és a harmadik fél perfinanszírozók vizsgálata), 34. o. (9) Az EPRS tanulmánya (2021): Responsible litigation funding. State of play on the EU private litigation funding landscape and on the current EU rules applicable to private litigation funding (A peres eljárások felelős magánfinanszírozása. Az uniós magán perfinanszírozási környezet és a magán perfinanszírozásra alkalmazandó jelenlegi uniós szabályok helyzete), 28–29. o.

A KÉRT JAVASLAT TARTALMÁRA VONATKOZÓ AJÁNLÁSOK

Javaslat –

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

a peres eljárások harmadik fél általi finanszírozásának szabályozásáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 114. cikkére,

tekintettel az Európai Parlament Európai Bizottsághoz intézett kérésére(1),

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére(2),

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)  A harmadik fél által üzleti alapon nyújtott perfinanszírozás olyan gyakorlat, amely a peres ügyekben nyújtott szolgáltatások piacává fejlődik anélkül, hogy külön uniós szintű jogszabályi keret vonatkozna rá. Annak ellenére, hogy a perfinanszírozók rendszerint különböző tagállamokban – belföldön vagy határokon átnyúlóan – telepedtek le és működnek, eddig eltérő nemzeti szabályok és gyakorlatok vonatkoznak rájuk a belső piacon, ahol az érintett tagállamtól függően általában széttagolt szabályok és akár joghézagok is tapasztalhatók ezen a területen. A tagállamok eltérő szabályai és gyakorlatai valószínűleg akadályozzák a belső piac működését. Az üzleti alapon finanszírozást nyújtó harmadik fél perfinanszírozók (a továbbiakban: perfinanszírozók) működési feltételei egyértelműségének hiánya nem egyeztethető össze a belső piac megfelelő működésével, különös tekintettel arra, hogy a határokon átnyúló ügyeket adott esetben csak harmadik félen keresztül lehet finanszírozni, és ezek az ügyek különösen vonzóak a perfinanszírozók számára. Az egyes tagállamokban alkalmazandó jogi keretek eltérései az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés tekintetében a különböző tagállamok felperesei közötti hátrányos megkülönböztetés kockázatát hordozzák magukban, különösen a határokon átnyúló elemet tartalmazó ügyekben, valamint a perfinanszírozók által a legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórum kiválasztásának kockázatát, amit befolyásolhat a letelepedésükre, a finanszírozási megállapodásokra alkalmazandó jogra és a nemzeti eljárási szabályokra vonatkozó egyes nemzeti szabályok előnyben részesítése.

(2)  Az uniós jog egyensúlyt kíván biztosítani az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítása és az eljárásban részt vevő személyek számára megfelelő biztosítékok nyújtása között, hogy megakadályozza az igazságszolgáltatáshoz való joguk igazságtalan kihasználását. Ha a perfinanszírozók a megítélt kártérítésből való részesedésért cserébe finanszírozást nyújtanak a bírósági eljárásokhoz, fennállhat az igazságtalanság kockázata. Ez a kockázat magában foglalja azt, hogy a perfinanszírozók saját céljaik elérése és saját megtérülésük maximalizálása érdekében kihasználhatják a felpereseket vagy az általuk képviselt személyeket, beleértve adott esetben azokat a fogyasztókat is, akiknek érdekeit feljogosított szervezetek képviselik, és ezáltal a felperesek vagy a megcélzott kedvezményezettek az esetlegesen megítélt összegekből kisebb arányban részesülnek. A kockázatok különösen akkor lehetnek súlyosak, ha a peres eljárásból fogyasztók vagy az alapvető jogok megsértésének áldozatai remélnek hasznot, akik üdvözölhetik egy perfinanszírozó részvételét, aki kész fizetni az eljárásért, anélkül, hogy felismernék, hogy érdekeiket a peres eljárás finanszírozójának saját érdekei javára fordíthatják.

(3)  A harmadik fél által üzleti alapon nyújtott felelős perfinanszírozásra vonatkozó minimumszabályok közös uniós keretének létrehozása hozzájárulna az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés előmozdításához és a megfelelő vállalati elszámoltathatóság biztosításához. A jogorvoslatért folyamodó vállalkozások és polgárok között gyakran jelentős gazdasági egyensúlyhiány áll fenn, és a harmadik fél általi perfinanszírozás segíthet csökkenteni ezt az egyensúlyhiányt, amennyiben a kapcsolódó kockázatokat enyhítik, és az ilyen finanszírozás kiegészíti az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés akadályainak felszámolására irányuló egyéb intézkedéseket. E célból alapvető fontosságú a szükséges egyensúly biztosítása a felperesek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésének javítása és a visszaélésszerű pereskedés elkerülését célzó megfelelő biztosítékok között. A harmadik fél általi felelős perfinanszírozás csökkentheti a költségeket, kiszámíthatóbbá teheti azokat, egyszerűsítheti a szükségtelen eljárásokat, és hatékony szolgáltatásokat nyújthat a vitatott összegekkel arányos költségek mellett.

(4)  Mivel a belső piac elősegíti a határokon átnyúló kereskedelem növekedését, mivel a jogviták egyre inkább határokon átnyúló jellegűek, és mivel a perfinanszírozók tevékenysége globális jellegű, fennáll a kockázata annak, hogy a tagállamok lényegesen eltérő megközelítést alkalmaznak a harmadik fél által üzleti alapon nyújtott felelős perfinanszírozás tekintetében szükséges biztosítékok és védelem tekintetében. Az önkéntes megközelítések bizonyos mértékben sikeresek voltak, de az ágazati szereplők többsége nem mindig fogadta el azokat, és a nem jogalkotási intézkedések semmiképpen sem lennének megfelelőek a jelentős kockázatok fényében, például a polgárok kiszolgáltatott csoportjai esetében, beleértve a harmadik országokból származó polgárokat is.

(5)  Ezen irányelv célja a harmadik fél által üzleti alapon nyújtott perfinanszírozás szabályozása, amely olyan gyakorlat, amelynek során a jogvitában közvetlenül nem érintett harmadik fél szervezetek nyereségszerzés céljából fektetnek be a bírósági eljárásokba, jellemzően az esetleges egyezség alapján fizetendő összeg vagy a megítélt összeg bizonyos százalékáért cserébe (a továbbiakban: harmadik fél általi perfinanszírozás). A harmadik fél általi perfinanszírozás olyan helyzetekre terjed ki, amelyekben egy üzleti szereplő nyereségszerzési céllal fektet be, és üzleti érdekeinek előmozdítása érdekében jár el; ezért nem foglalja magában azokat az eseteket, amikor a jogviták szponzorálására jótékonysági alapon vagy adományok alapján biztosítanak forrásokat, amikor a finanszírozó egyszerűen a felmerült költségek megtérítésére törekszik, illetve a pro bono publico alapon végzett hasonló tevékenységeket. Ezen irányelv célja továbbá, hogy biztosítékokat állapítson meg egyrészt az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosítása és a jogvitában részt vevő felek érdekeinek védelme, másrészt az összeférhetetlenség, a visszaélésszerű pereskedés, valamint a perfinanszírozók számára aránytalan pénzjutalom juttatásának megelőzése érdekében.

(6)  A „perfinanszírozó” kifejezés alatt olyan vállalkozást kell érteni, amely nem fél az eljárásban, de az említett eljárással kapcsolatban harmadik fél általi perfinanszírozási megállapodást (a továbbiakban: harmadik fél általi finanszírozási megállapodás) köt. Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban a „vállalkozás” fogalma magában foglalja a gazdasági tevékenységet folytató bármely jogalanyt, függetlenül annak jogi státuszától és finanszírozási módjától, tehát bármely jogi személyt, beleértve annak anya-, leány- vagy kapcsolt vállalkozásait, és magában foglalhat hivatásos perfinanszírozókat, pénzügyi szolgáltatókat, követeléskezelő cégeket vagy egyéb szolgáltatókat. A perfinanszírozó fogalmába nem tartoznak bele a felet bírósági eljárásban képviselő ügyvédek, illetve az ilyen fél számára biztosítási szolgáltatásokat nyújtó szabályozott szolgáltatók.

(7)  A tagállamok jogi hagyományaival és autonómiájával összhangban minden tagállamnak meg kell határoznia, hogy saját jogrendszerén belül engedélyezi-e és milyen mértékben a perfinanszírozás nyújtását. Amennyiben a tagállamok úgy döntenek, hogy engedélyezik az ilyen harmadik fél általi perfinanszírozást, ez az irányelv minimumszabályokat ír elő a finanszírozott felperesek védelmére vonatkozóan, hogy azok, akik az Unióban perfinanszírozást vehetnek igénybe, az Unió egész területén egységes minimális védelmi szintet élvezzenek.

(8)  Azokban a tagállamokban azonban, ahol a jogi költségek jelentős akadályt jelenthetnek az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés tekintetében, a tagállamok fontolóra vehetik olyan jogszabályok bevezetését, amelyek lehetővé teszik a harmadik fél általi perfinanszírozást, és ebben az esetben egyértelmű feltételeket és biztosítékokat kell meghatározniuk, amelyek összhangban vannak ezzel az irányelvvel. Bár ez az irányelv nem kizárólag a képviseleti keresetekre alkalmazandó, a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk annak biztosítása érdekében, hogy a képviseleti keresetekkel kapcsolatos eljárások költségei ne akadályozzák a feljogosított szervezeteket abban, hogy az (EU) 2020/1828 irányelvvel és különösen annak 20. cikkével összhangban hatékonyan élhessenek a jogorvoslathoz való jogukkal.

(9)  Amennyiben a harmadik fél általi perfinanszírozási tevékenység megengedett, a tagállamokban a perfinanszírozók független közigazgatási szervek általi engedélyezésére és felügyeletére szolgáló rendszerre van szükség annak biztosítása érdekében, hogy az ilyen perfinanszírozók megfeleljenek az ezen irányelvben meghatározott minimumkritériumoknak és -előírásoknak. A perfinanszírozókra a pénzügyi szolgáltatókra alkalmazandó meglévő prudenciális felügyeleti rendszerhez hasonló módon kell felügyeletet gyakorolni.

(10)  Az Unióban tevékenykedő perfinanszírozók számára elő kell írni, hogy üzleti tevékenységüket az Unión belül folytassák, az Unióban engedélyt kapjanak, és harmadik fél általi finanszírozási megállapodásaikat az eljárás helye szerinti tagállam, vagy – ha ez eltér – a felperes vagy a megcélzott kedvezményezettek helye szerinti tagállam jogszabályai szerint kössék meg, annak érdekében, hogy az uniós és a nemzeti jog szerinti felügyelet megfelelő legyen.

(11)  A harmadik fél által végzett perfinanszírozási tevékenységek folytatására engedélyt adó uniós felügyeleti hatóságokat fel kell hatalmazni arra, hogy megkövetelhessék, hogy a perfinanszírozók megfeleljenek az ezen irányelvben meghatározott minimumkritériumoknak. E kritériumoknak tartalmazniuk kell a titoktartásra, a függetlenségre, az irányításra, az átláthatóságra, a tőkemegfelelésre, valamint a felperesekkel és a megcélzott kedvezményezettekkel szembeni vagyonkezelői kötelezettség betartására vonatkozó rendelkezéseket. A felügyeleti hatóságokat fel kell hatalmazni arra, hogy meghozzák a szükséges végzéseket, ideértve azt a hatáskört, hogy a perfinanszírozóktól engedély iránti kérelmeket fogadjanak be és azokról döntsenek, összegyűjtsék a szükséges információkat, megadják, megtagadják, felfüggesszék vagy visszavonják az engedélyeket, vagy hogy bármilyen feltételt, korlátozást vagy szankciót szabjanak ki bármely perfinanszírozóra, továbbá hogy indokolatlan késedelem nélkül kivizsgálják a joghatóságuk alá tartozó tevékenységet folytató bármely perfinanszírozóval szemben – az alperes kivételével bármely természetes vagy jogi személy által – benyújtott panaszokat. Az alperes által a perfinanszírozóval kapcsolatban a folyamatban lévő bírósági eljárás során felvetett aggályokat az illetékes bíróságnak vagy közigazgatási hatóságnak kell kezelnie.

(12)  Az egyéb engedélyezési kritériumok mellett a tagállamoknak meg kell követelniük a perfinanszírozóktól, hogy igazolják, hogy elegendő tőkével rendelkeznek pénzügyi kötelezettségeik teljesítéséhez. A tőkemegfelelési követelmények hiánya azzal a kockázattal jár, hogy egy alultőkésített perfinanszírozó harmadik fél általi finanszírozási megállapodást köt, és később nem hajlandó vagy nem képes fedezni az általa támogatni vállalt peres eljárás költségeit, beleértve az eljárás befejezéséhez szükséges költségeket vagy díjakat, illetve az esetleges kedvezőtlen költségtérítést. Ez a perfinanszírozókra támaszkodó felpereseket a jelentős, előre nem látható gazdasági veszteség kockázatának, valamint annak a kockázatnak teheti ki, hogy a perfinanszírozók üzleti körülményeik vagy döntéseik miatt az egyébként életképes eljárásokról lemondanak.

(13)  A perfinanszírozókat kötelezni kell arra, hogy tisztességesen, átláthatóan, hatékonyan, valamint a felperesek és a követelések megcélzott kedvezményezettjei érdekében járnak el. Annak a követelménynek hiánya, hogy a felperesek és a megcélzott kedvezményezettek érdekeit a perfinanszírozó saját érdekei elé kell helyezni, annak kockázatával járhat, hogy az eljárásokat olyan módon irányítják, amely végső soron a perfinanszírozó érdekeit szolgálja, nem pedig a felperes érdekeit.

(14)  Az ezen irányelv követelményei kijátszásának megakadályozása érdekében a szükséges engedéllyel nem rendelkező perfinanszírozókkal kötött megállapodásoknak nem lehet joghatásuk. A szükséges engedélyek megszerzésével kapcsolatos terhet maguknak a perfinanszírozóknak kell viselniük, és ezért a felpereseket és a megcélzott kedvezményezetteket kártalanítani kell a szükséges engedéllyel nem rendelkező perfinanszírozó által okozott károk tekintetében.

(15)  Ennek az irányelvnek szabályoznia kell a perfinanszírozók tevékenységét, de nem sértheti az egyéb szabályozási kötelezettségeket vagy rendszereket, például a pénzügyi szolgáltatások nyújtására vonatkozó, esetlegesen alkalmazandó meglévő szabályokat, tiszteletben tartva a tagállamok jogi hagyományait, autonómiáját és a nemzeti jogrendszerükben a perfinanszírozás engedélyezésének helyénvalóságára vonatkozó döntéseiket.

(16)  Ezen irányelv következetes alkalmazásának elősegítése érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy felügyeleti hatóságaik ezt az irányelvet más tagállamok felügyeleti hatóságaival szoros együttműködésben alkalmazzák. A felügyeleti hatóságok közötti koordinációt uniós szinten kell megszervezni a felügyeleti normák eltérésének elkerülése érdekében, amely veszélyeztetné a belső piac megfelelő működését.

(17)  A Bizottságnak koordinálnia kell a felügyeleti hatóságok tevékenységét, és elő kell segítenie egy erre a célra alkalmas együttműködési hálózat létrehozását. A felügyeleti hatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy szükség esetén konzultáljanak a Bizottsággal, és a Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy iránymutatásokat, ajánlásokat, a bevált gyakorlatokról szóló közleményeket vagy tanácsadói véleményeket adjon ki a felügyeleti hatóságok számára ezen irányelv alkalmazásáról, valamint az ezen irányelv végrehajtása tekintetében fennálló bármely nyilvánvaló következetlenséggel kapcsolatban. A felügyeleti hatóságoknak a koordináció megkönnyítése érdekében meg kell osztaniuk tevékenységeik részleteit a Bizottsággal, beleértve az összes meghozott határozat és az általuk engedélyezett perfinanszírozók adatainak megosztását.

(18)  A határokon átnyúló perfinanszírozási szolgáltatások nyújtásának megkönnyítése érdekében azokban a tagállamokban, ahol azt a nemzeti jog lehetővé teszi, a tagállamok számára lehetővé kell tenni az együttműködést, az információcserét és a bevált gyakorlatok cseréjét, és kötelezni kell őket arra, hogy teljes mértékben figyelembe vegyék egymás engedélyezési határozatait. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a követelések finanszírozási lehetőségeinek meglétére, valamint a követelések finanszírozására vonatkozó feltételekre és követelményekre vonatkozó átfogó és egyértelmű tájékoztatás és iránymutatás teljes mértékben és szabadon hozzáférhető legyen minden olyan polgár számára, aki jogorvoslatért folyamodhat, beleértve a legkiszolgáltatottabb csoportokat is. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 56. cikkével összhangban a tagállamoknak kölcsönösen el kell ismerniük az előzetes engedélyeket, és ezért automatikusan meg kell adniuk az engedélyt a területükön működő azon perfinanszírozóknak, akik engedélyt kaptak arra, hogy egy másik tagállamban működjenek, feltéve, hogy az eredeti engedély továbbra is érvényes. Amennyiben egy fogadó tagállam felügyeleti hatósága szabálytalanságokról szerez tudomást a perfinanszírozó magatartása kapcsán, erről közvetlenül tájékoztatnia kell a felelős felügyeleti hatóságot.

(19)  A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a vonatkozó bírósági eljárásokkal kapcsolatos döntéseket, beleértve az egyezségkötésre vonatkozó döntéseket is, a perfinanszírozó ne befolyásolja vagy ellenőrizze indokolatlanul oly módon, hogy ez a fellépés hátrányosan érintse az érintett felperesek érdekeit.

(20)  A perfinanszírozó és a felperes közötti tudás- vagy erőforrás-egyenlőtlenségek orvoslása érdekében a bíróságoknak vagy közigazgatási hatóságoknak a harmadik fél általi finanszírozási megállapodás alkalmasságának értékelésekor figyelembe kell venniük az ilyen megállapodások egyértelműségének és átláthatóságának szintjét, valamint azt, hogy a felperesek vagy a felperesek által képviselt személyek számára milyen mértékben ismertették átláthatóan a kockázatokat és előnyöket, és hogy ők milyen tudatosan vállalták azokat.

(21)  A harmadik fél általi finanszírozási megállapodásokat a felperesek számára érthető nyelven kell ismertetni, és világosan és megfelelő módon kell meghatározni a lehetséges kimenetek körét, valamint az esetleges kockázatokat és a vonatkozó korlátozásokat.

(22)  A perfinanszírozók és a harmadik fél általi finanszírozási megállapodások megfelelő felügyelete nem biztosítható a perfinanszírozók tevékenységeinek átláthatóságára vonatkozó kötelezettségek nélkül. Ez magában foglalja a bíróságokkal vagy közigazgatási hatóságokkal, az alperesekkel és a felperesekkel szembeni átláthatóságot. Ezért kötelezettségeket kell megállapítani arra vonatkozóan, hogy az illetékes bíróságot vagy közigazgatási hatóságot tájékoztatni kell az üzleti célú finanszírozás fennállásáról és a finanszírozó kilétéről, valamint hogy a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásokat teljes körűen közölni kell a bíróságokkal vagy a közigazgatási hatóságokkal, azok kérésére vagy az alperes kérésére, a szükséges titoktartás védelme érdekében megfelelő korlátozások mellett. A bíróságokat vagy közigazgatási hatóságokat fel kell hatalmazni arra, hogy hozzáférhessenek a hatáskörükbe tartozó bírósági eljárások szempontjából releváns, harmadik fél által végzett valamennyi perfinanszírozási tevékenységre vonatkozó releváns információkhoz. Ezenkívül a bíróságnak vagy a közigazgatási hatóságnak tájékoztatnia kell az alpereseket a harmadik fél általi perfinanszírozás fennállásáról és a finanszírozó kilétéről.

(23)  A bíróságokat vagy közigazgatási hatóságokat fel kell hatalmazni arra, hogy amennyiben az előttük folyamatban lévő ügyben harmadik fél általi finanszírozási megállapodás áll fenn, értékeljék, hogy a harmadik fél általi finanszírozási megállapodás megfelel-e ennek az irányelvnek, és a 16. cikkel összhangban szükség esetén felülvizsgálhassák azt, akár az eljárásban részt vevő fél kérelmére, akár a bíróság vagy közigazgatási hatóság kezdeményezésére, vagy a felügyeleti hatóság jogerőssé vált közigazgatási határozata ellen hozzájuk benyújtott keresetet követően;

(24)  A perfinanszírozóknak a jó kormányzásra vonatkozó belső eljárásokat kell kialakítaniuk a perfinanszírozó és a felperesek közötti összeférhetetlenségek elkerülése érdekében. Az átláthatósági követelményeknek való megfelelésnek biztosítania kell, hogy a felperesek teljes mértékben tisztában legyenek a perfinanszírozónak az alperesekkel, ügyvédekkel, más perfinanszírozókkal vagy bármely más, az ügyben érintett harmadik féllel esetlegesen fennálló olyan kapcsolatával, amely tényleges vagy vélt összeférhetetlenséget okozhat.

(25)  A perfinanszírozók semmilyen esetben sem követelhetnek tisztességtelen, aránytalan vagy észszerűtlen jutalmat a felperesek kárára. A bíróságokat vagy közigazgatási hatóságokat fel kell hatalmazni arra, hogy értékeljék az előttük folyamatban lévő ügy szempontjából releváns, harmadik fél általi perfinanszírozási megállapodásokat, figyelembe véve a megállapodás megkötésének körülményeit és hátterét annak érdekében, hogy hatékonyan megállapíthassák, hogy a megállapodás tisztességes-e, és megfelel-e ennek az irányelvnek, valamint az összes vonatkozó uniós és nemzeti jogszabálynak.

(26)  Amennyiben a harmadik fél általi finanszírozási megállapodások lehetővé teszik a perfinanszírozók számára, hogy elsőbbséggel részesüljenek a jutalomból vagy kapjanak bizonyos díjakat a felperesek számára kiosztott megítélt összegekből, a rendelkezésre álló megítélt összeg úgy csökkenhet, hogy a felperesek számára kevés vagy semmi sem marad. Ezért a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásoknak mindig biztosítaniuk kell, hogy minden megítélt összeget először a felperes részére fizessenek ki, vagyis hogy a felperes jogosultsága elsőbbséget élvezzen a finanszírozó jogosultságával szemben. A perfinanszírozók számára nem szabad megengedni, hogy saját jutalmuk elsőbbségét követeljék.

(27)  Mivel a perfinanszírozók által kapott jutalom aránya egyes tagállamokban csökkentheti a felperesek által kapott kártérítést, a bíróságoknak vagy közigazgatási hatóságoknak felügyeletet kell gyakorolniuk e jutalom értéke és aránya felett, hogy megakadályozzák a pénzjutalmak aránytalan juttatását a perfinanszírozók számára. Kivételes körülményektől eltekintve, ha a perfinanszírozó által igényelt jutalom részaránya 60%-ra vagy az alá csökkentené a felperesek és a megcélzott kedvezményezettek rendelkezésére álló megítélt összeg (beleértve az összes kártérítési összeget, költséget, díjat és egyéb kiadásokat) arányát, azt tisztességtelennek és érvénytelennek kell tekinteni.

(28)  További feltételeket kell bevezetni annak biztosítására, hogy a perfinanszírozók ne befolyásolják indokolatlanul a felperesek döntéseit az eljárás során oly módon, hogy az magának a perfinanszírozónak kedvezzen, a felperes kárára. Különösen a perfinanszírozók nem befolyásolhatják indokolatlanul az arra vonatkozó döntéseket, hogy az ügyek hogyan folytatódjanak, mely érdekek élvezzenek elsőbbséget, vagy hogy a felperesek elfogadjanak-e vagy sem egy adott eredményt, megítélt összeget vagy egyezséget.

(29)  A perfinanszírozók számára nem szabad megengedni, hogy az általuk vállalt finanszírozást visszavonják, kivéve az ezen irányelvben vagy az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti jogszabályban meghatározott korlátozott körülmények fennállása esetén, hogy a finanszírozást ne vonhassák vissza a felperesek vagy a megcélzott kedvezményezettek hátrányára a peres eljárás bármely szakaszában, a perfinanszírozó üzleti érdekeinek vagy ösztönzőinek megváltozása miatt.

(30)  Amennyiben a perfinanszírozók olyan eljárásokat támogattak vagy finanszíroztak, amelyek nem jártak sikerrel, a felperesekkel együttesen kell felelniük az általuk az alperesek számára okozott, és a bíróságok vagy közigazgatási hatóságok által esetlegesen megítélt összegű kedvezőtlen költségtérítésekért. A bíróságokat vagy közigazgatási hatóságokat megfelelő hatáskörrel kell felruházni e kötelezettség hatékonyságának biztosítása érdekében, és a harmadik fél általi finanszírozási megállapodások nem zárhatják ki az ilyen hátrányos költségekért való felelősséget.

(31)  A tagállami bíróságoknak vagy közigazgatási hatóságoknak jogosultnak kell lenniük arra, hogy a nemzeti joggal összhangban határozzák meg a hátrányos költségek megítélését, többek között az eljárás körülményei szerint megfelelő tudományos, statisztikai vagy technikai bizonyítékokra támaszkodva, vagy szakértőkre, értékelőkre vagy adószakértőkre támaszkodva.

(32)  Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és szem előtt tartja mindenekelőtt az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveket. Ennek megfelelően ezt az irányelvet az említett jogokkal és elvekkel összhangban kell értelmezni és alkalmazni, beleértve a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a védelemhez való jogot.

(33)  Mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen a perfinanszírozókra és tevékenységükre alkalmazandó tagállami szabályok harmonizációjának biztosítását, és ezáltal az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosítását, annak bevezetésével, hogy a finanszírozott felperesek és a megcélzott kedvezményezettek jogainak védelmére vonatkozó közös minimumszabályok legyenek érvényben a részben vagy egészben harmadik fél által finanszírozott eljárásokban valamennyi tagállamban, ahol engedélyezett a perfinanszírozók működése, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, mivel a perfinanszírozók több tagállamban működnek, és különböző nemzeti szabályok és gyakorlatok vonatkoznak rájuk, hanem inkább uniós szinten lehet megvalósítani azokat, tekintettel a harmadik fél általi perfinanszírozás kialakulóban lévő piacának nagyságrendjére, valamint arra, hogy el kell kerülni az olyan eltérő szabályokat és gyakorlatokat, amelyek valószínűleg akadályozzák a belső piac megfelelő működését, továbbá hogy a nemzeti szabályok optimalizálására törekvő perfinanszírozók kiválaszthassák a számukra legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórumot. Az Unió ezért intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az arányosságnak az ugyanazon cikkben foglalt elvével összhangban ez az irányelv nem lépi túl az említett célok eléréséhez szükséges mértéket.

(34)  A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó az ilyen dokumentumok megküldését indokoltnak tekinti.

ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:

I. fejezet

Általános rendelkezések

1. cikk

Tárgy és cél

Ez az irányelv minimumszabályokat állapít meg az üzleti alapon finanszírozást nyújtó harmadik fél perfinanszírozókra és engedélyezett tevékenységeikre vonatkozóan, és keretet biztosít a finanszírozott felperesek és a megcélzott kedvezményezettek – beleértve adott esetben azokat is, akiknek érdekeit feljogosított szervezetek képviselik – támogatásához és védelméhez olyan eljárásokban, amelyeket részben vagy egészben harmadik fél perfinanszírozásával finanszíroznak. Biztosítékokat állapít meg az összeférhetetlenség, a visszaélésszerű pereskedés, valamint a pénzjutalmak perfinanszírozók közötti aránytalan elosztásának megelőzése érdekében, ugyanakkor biztosítja, hogy a harmadik fél általi perfinanszírozás megfelelően lehetővé tegye a felperesek és a megcélzott kedvezményezettek számára az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, valamint biztosítja a vállalati elszámoltathatóságot.

2. cikk

Alkalmazási kör

Ez az irányelv az üzleti alapon finanszírozást nyújtó harmadik fél perfinanszírozókra (a továbbiakban: perfinanszírozók) és az üzleti alapú harmadik fél általi finanszírozási megállapodásokra (a továbbiakban: harmadik fél általi finanszírozási megállapodások) alkalmazandó, tekintet nélkül a kapcsolódó követelések jellegére. Az irányelv nem érinti a követelések előterjesztését lehetővé tevő hatályos nemzetközi, uniós és nemzeti jogszabályokat, különösen a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére, a környezetvédelemre, valamint a fizetésképtelenségi eljárásokra vagy a felelősségre vonatkozó jogszabályokat.

3. cikk

Fogalommeghatározások

Ezen irányelv alkalmazásában:

a)  „perfinanszírozó”: minden olyan vállalkozás, amely harmadik fél általi finanszírozási megállapodást köt egy eljárással kapcsolatban, bár nem fél az adott eljárásban, sem ügyvéd, sem az ilyen eljárásban részt vevő felet képviselő más jogi szakember, és nem is nyújt szabályozott biztosítási szolgáltatást az adott eljárásban részt vevő félnek, és amelynek elsődleges célja, hogy az eljárással kapcsolatos finanszírozás révén eszközölt befektetése után hozamot kapjon, vagy hogy versenyelőnyhöz jusson egy adott piacon;

b)  „felperes”: bármely természetes vagy jogi személy, aki bíróság vagy közigazgatási hatóság előtt eljárást indít vagy szándékozik indítani egy másik féllel szemben;

c)  „bíróság vagy közigazgatási hatóság”: illetékes bíróság, közigazgatási hatóság, választottbíróság vagy más, az eljárás elbírálásával megbízott szerv, a nemzeti joggal összhangban;

d)  „megcélzott kedvezményezett”: olyan személy, aki jogosult részesedni az eljárás során megítélt összegből, és akinek érdekeit az eljárásban a támogatott felperes vagy a nevében felperes félként eljáró feljogosított szervezet képviseli képviseleti keresetek keretében;

e)  „eljárás”: bármely belföldi vagy határokon átnyúló polgári vagy kereskedelmi peres eljárás, illetve bármely önkéntes választottbírósági eljárás vagy alternatív vitarendezési mechanizmus, amelynek keretében az Unió valamely bírósága vagy közigazgatási hatósága előtt jogorvoslatot kérnek valamely jogvitával kapcsolatban;

f)  „feljogosított szervezet”: a fogyasztók érdekeit képviselő és az (EU) 2020/1828 irányelv alapján kijelölt feljogosított szervezet;

g)  „felügyeleti hatóság”: a tagállam által kijelölt hatóság, amely felelős a perfinanszírozók engedélyének megadásáért, felfüggesztéséért vagy visszavonásáért, valamint a perfinanszírozók tevékenységeinek felügyeletéért;

h)  „harmadik fél általi finanszírozási megállapodás”: olyan megállapodás, amelyben a perfinanszírozó vállalja az eljárási költségek egészének vagy egy részének finanszírozását, cserébe a felperesnek megítélt pénzösszeg egy részéért vagy sikerdíjért, amely megtéríti a perfinanszírozónak az általa nyújtott finanszírozást, és adott esetben fedezi a nyújtott szolgáltatásért járó, részben vagy egészben az eljárás kimenetelén alapuló díjazást. Ez a fogalommeghatározás magában foglal minden olyan megállapodást, amelyben ilyen jutalomban állapodnak meg, függetlenül attól, hogy azt önálló szolgáltatásként ajánlják fel, vagy a követelés megvásárlásával vagy engedményezésével érik el.

II. fejezet

A perfinanszírozók tevékenységének jóváhagyása az Unión belül

4. cikk

Engedélyezési rendszer

(1)  A tagállamok a nemzeti joggal összhangban határozhatják meg, hogy a joghatóságukban folyó eljárásokkal kapcsolatban a területükön lakóhellyel rendelkező felperesek vagy megcélzott kedvezményezettek javára lehet-e harmadik fél általi finanszírozási megállapodásokat ajánlani.

(2)  Amennyiben a harmadik fél általi finanszírozási tevékenységek engedélyezettek, a tagállamok létrehozzák a perfinanszírozók területükön folytatott tevékenységeinek engedélyezésére és nyomon követésére szolgáló rendszert. E rendszer magában foglalja egy független felügyeleti szerv vagy hatóság kijelölését, amelynek feladata a perfinanszírozók engedélyének megadása, felfüggesztése vagy visszavonása, valamint a perfinanszírozók tevékenységének felügyelete.

(3)  Az e cikkben előírt engedélyezési rendszer csak a harmadik fél általi finanszírozási megállapodások perfinanszírozók általi felajánlásával kapcsolatos tevékenységekre alkalmazandó. Amennyiben a perfinanszírozók az Unión belül más hatóság által felügyelt egyéb jogi, pénzügyi vagy követeléskezelési szolgáltatásokat is nyújtanak, ez az irányelv nem érinti az ezen egyéb szolgáltatásokra vonatkozó felügyeleti és engedélyezési rendszert.

5. cikk

Engedélyezési feltételek

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a felügyeleti hatóságok csak olyan perfinanszírozóknak adjanak vagy tartsanak fenn – akár belföldi, akár határokon átnyúló peres vagy egyéb eljárásokra vonatkozó – engedélyeket, amelyek megfelelnek ezen irányelvnek, és amelyek a nemzeti jogban meghatározott alkalmassági vagy egyéb kritériumokon túlmenően legalább az alábbi kritériumoknak megfelelnek:

a)  üzleti tevékenységüket az egyik tagállamban bejegyzett székhelyen keresztül folytatják, és engedélyüket ugyanabban a tagállamban kérik és tartják fenn;

b)  kötelezettséget vállalnak arra, hogy a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásokat a tervezett eljárás helye szerinti tagállam, vagy ha ettől eltér, a felperes vagy a megcélzott kedvezményezettek helye szerinti tagállam joga szerint kötik meg;

c)  a felügyeleti hatóság számára kielégítő módon bizonyítják, hogy rendelkeznek olyan eljárásokkal és irányítási struktúrákkal, amelyek biztosítják, hogy folyamatosan megfeleljenek ennek az irányelvnek, az ezen irányelvben előírt átláthatósági követelményeknek és vagyonkezelői jogviszonyoknak, valamint belső eljárásokat alakítottak ki a perfinanszírozót érintő eljárásokban az egymás és az alperesek közötti összeférhetetlenség megelőzésére;

d)  megfelelnek a 6. cikkben meghatározott tőkemegfelelési követelményeknek; valamint

e)  kielégítően igazolják a felügyeleti hatóság felé, hogy rendelkeznek a 7. cikkben előírt vagyonkezelési kötelezettség teljesítését és betartását biztosító irányítással és eljárásokkal.

(2)  A tagállamok kölcsönösen elismerik a perfinanszírozónak egy másik tagállamban adott engedélyt, és ezért automatikusan lehetővé teszik számukra, hogy saját tagállamukban működjenek, feltéve, hogy az eredeti engedély továbbra is érvényes.

(3)  A 4. cikk által létrehozott engedélyezési rendszer nem érinti a pénzügyi szolgáltatások nyújtására, a befektetési tevékenységre vagy a fogyasztóvédelemre vonatkozó uniós jog alkalmazását.

6. cikk

Tőkemegfelelés

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a felügyeleti hatóságok felhatalmazást kapjanak annak ellenőrzésére, hogy a perfinanszírozók mindenkor megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkeznek-e a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásaik szerinti kötelezettségeik teljesítéséhez. A felügyeleti hatóságoknak különösen azt kell biztosítaniuk, hogy a perfinanszírozók képesek legyenek:

a)  a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásaikból eredő valamennyi tartozásukat esedékessé válásukkor megfizetni; valamint

b)  finanszírozni az általuk vállalt eljárások minden szakaszát, beleértve a tárgyalást és az azt követő fellebbezést is.

(2)  A tagállamok biztosítják, hogy a perfinanszírozók szükség esetén bizonyíthassák, hogy megfelelnek az (1) bekezdésben meghatározott kritériumoknak, azáltal, hogy tanúsítványt vagy igazolást nyújtanak be arról, hogy biztosítási rendszerük teljes mértékben fedezné az (1) bekezdésben említett valamennyi költséget.

(3)  A tagállamok biztosítják, hogy a felügyeleti hatóságok felhatalmazást kapjanak annak ellenőrzésére, hogy a perfinanszírozók mindenkor képesek lennének-e az általuk finanszírozott valamennyi eljárás valamennyi előre látható hátrányos költségének teljes kifizetéséhez szükséges minimális likviditáshoz való hozzáférésre. A tagállamok biztosítják, hogy bíróságaik vagy közigazgatási hatóságaik felszólíthassák a perfinanszírozókat, hogy a nemzeti jog által megengedett formákban nyújtsanak biztosítékot a költségek fedezésére, amennyiben a felperes ezt indokolt konkrét aggályok alapján kéri.

(4)  A tagállamok külön biztosítási alapot hozhatnak létre a jóhiszemű peres eljárásban részt vevő felperesek összes fennmaradó költségének fedezésére, azokra az esetekre, ha a perfinanszírozó a peres eljárás során fizetésképtelenné válik. Amennyiben egy tagállam ilyen alapot hoz létre, az adott tagállam biztosítja, hogy az alapot államilag kezeljék és azt az engedéllyel rendelkező perfinanszírozók által fizetendő éves díjakból finanszírozzák.

7. cikk

Vagyonkezelői kötelezettség

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a felügyeleti hatóságok felhatalmazást kapjanak annak ellenőrzésére, hogy a perfinanszírozók rendelkeznek-e olyan irányítási és belső eljárásokkal, amelyek biztosítják, hogy az általuk kötött harmadik fél általi finanszírozási megállapodások vagyonkezelői jogviszonyon alapulnak, és hogy e megállapodásokban kötelezettséget vállalnak arra, hogy tisztességesen és átláthatóan járnak el, és tiszteletben tartják a vagyonkezelői kötelezettséget, amely megköveteli, hogy a felperes érdekét szem előtt tartva járjanak el.

(2)  Amennyiben a felperes az eljárás során mások nevében kíván keresetet benyújtani, például ha a felperes fogyasztókat képviselő feljogosított szervezet, a perfinanszírozó köteles vagyonkezelői kötelezettséget vállalni az ilyen megcélzott kedvezményezettekkel szemben. A perfinanszírozók kötelesek az eljárás során végig a vagyonkezelői kötelezettségükkel összhangban álló módon eljárni. A perfinanszírozó és a felperesek vagy a megcélzott kedvezményezettek érdekei közötti ütközés esetén a perfinanszírozónak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a felperesek vagy a megcélzott kedvezményezettek érdekeit a saját érdekei elé helyezi.

III. fejezet

A felügyeleti hatóságok hatásköre és a köztük lévő koordináció

8. cikk

A felügyeleti hatóságok hatáskörei

(1)  Amennyiben a 4. cikkel összhangban engedélyezett a harmadik fél általi finanszírozási megállapodás, a tagállamok előírják, hogy egy független állami felügyeleti hatóság felelős a joghatósága alatt letelepedett, a joghatósága alá tartozó felpereseknek és megcélzott kedvezményezetteknek, vagy a joghatósága alá tartozó eljárásokkal kapcsolatban harmadik fél általi finanszírozási megállapodásokat kínáló perfinanszírozók engedélyezésének felügyeletéért.

(2)  A tagállamok biztosítják, hogy panasztételi eljárás álljon rendelkezésre minden olyan természetes vagy jogi személy esetében, aki vagy amely valamely felügyeleti hatóság előtt aggályokat kíván felvetni azzal kapcsolatban, hogy a perfinanszírozó megfelel-e az ezen irányelv és az alkalmazandó nemzeti jog szerinti kötelezettségeinek.

(3)  A (2) bekezdésben említett panasztételi eljárástól függetlenül a perfinanszírozót érintő, folyamatban lévő bírósági eljárás esetén az alperes által az ilyen eljárásban felvetett, a perfinanszírozó ezen irányelv és az alkalmazandó nemzeti jog szerinti kötelezettségeinek való megfelelésével kapcsolatos aggályokkal az illetékes bíróság vagy közigazgatási hatóság foglalkozik az 16. cikk (2) bekezdésével összhangban.

(4)  Minden felügyeleti hatóságot fel kell hatalmazni és fel kell kérni különösen arra, hogy:

a)  fogadja a perfinanszírozóktól az engedélyezési kérelmeket és az e kérelmek elbírálásához szükséges információkat, és az ilyen kérelmekről időben határozzon;

b)  meghozza a kérelmező perfinanszírozók engedélyének megadásához vagy megtagadásához, vagy az engedély visszavonásához szükséges döntéseket, vagy feltételeket, korlátozásokat vagy szankciókat szabjon ki az engedélyezett perfinanszírozókra;

c)  döntsön a perfinanszírozó alkalmasságáról, többek között tapasztalataira, hírnevére, az összeférhetetlenség elkerülésére és megoldására irányuló belső eljárásaira és ismereteire való hivatkozással;

d)  a b) pont alapján hozott bármely határozatot tegye közzé a honlapján, kellő tekintettel az üzleti titoktartásra;

e)  legalább évente értékelje, hogy az engedélyezett perfinanszírozó továbbra is megfelel-e az 5. cikk (1) bekezdésében említett engedélyezési kritériumoknak, és gondoskodjon arról, hogy az engedélyt felfüggesszék vagy visszavonják, ha a perfinanszírozó már nem felel meg e kritériumok közül egynek vagy többnek. Az ilyen felfüggesztés vagy visszavonás nem érinti azon eljárások felpereseinek és kedvezményezettjeinek jogait, amelyekben a finanszírozó érintett lehet; valamint

f)  a 9. cikkben említett rendszer keretében fogadja és kivizsgálja a perfinanszírozó magatartásával kapcsolatos panaszokat, valamint azt, hogy az ilyen perfinanszírozó megfelel-e az ezen irányelv IV. fejezetében megállapított rendelkezéseknek és a nemzeti jog szerinti egyéb alkalmazandó követelményeknek.

(5)  A tagállamok biztosítják, hogy a perfinanszírozók kötelesek legyenek indokolatlan késedelem nélkül értesíteni a felügyeleti hatóságot minden olyan változásról, amely érinti a 6. cikk (1) és (2) bekezdésében meghatározott tőkemegfelelési követelményeknek való megfelelésüket. Ezen túlmenően a tagállamok biztosítják, hogy a perfinanszírozók évente igazolják, hogy továbbra is megfelelnek az említett bekezdéseknek.

(6)  A tagállamok biztosítják, hogy a felügyeleti hatóságok felügyeljék a perfinanszírozók és a felperesek, valamint általában a megcélzott kedvezményezettek közötti vagyonkezelői kapcsolatokat, és képesek legyenek utasításokat és végzéseket hozni a felperesek és a megcélzott kedvezményezettek érdekeinek védelme érdekében.

9. cikk

Vizsgálatok és panaszok

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy olyan panasztételi rendszer álljon rendelkezésre, amely lehetővé teszi a 8. cikk (2) bekezdésében említett panaszok fogadását és kivizsgálását.

(2)  Az (1) bekezdésben említett panasztételi rendszer keretében a tagállamok biztosítják, hogy a felügyeleti hatóságok felhatalmazással rendelkezzenek annak indokolatlan késedelem nélküli értékelésére, hogy a perfinanszírozó megfelel-e az engedélyéhez kapcsolódó kötelezettségeknek vagy feltételeknek, ezen irányelv rendelkezéseinek és a nemzeti jog szerinti egyéb alkalmazandó követelményeknek.

(3)  A tagállamok biztosítják, hogy a perfinanszírozók engedélyükhöz kapcsolódó kötelezettségeknek vagy feltételeknek való megfelelésével kapcsolatos felügyelet gyakorlása során a felügyeleti hatóságok felhatalmazást kapjanak arra, hogy

i.  kivizsgálják a természetes vagy jogi személyektől kapott panaszokat a 8. cikk (2) bekezdésével összhangban és a 8. cikk (3) bekezdésére is figyelemmel;

ii.  kivizsgálják a bármely más felügyeleti hatóságtól vagy a Bizottságtól érkező panaszokat;

iii.  hivatalból vizsgálatot kezdeményezzenek,

iv.  vizsgálatot kezdeményezzenek valamely bíróság vagy közigazgatási hatóság ajánlása nyomán, amelynek aggályai merülnek fel a bíróság vagy közigazgatási hatóság előtt folyamatban lévő, a perfinanszírozó engedélyéhez kapcsolódó kötelezettségeknek vagy feltételeknek való megfelelésével kapcsolatos eljárásokból eredően.

10. cikk

Együttműködés a felügyeleti hatóságok között

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy felügyeleti hatóságaik más tagállamok felügyeleti hatóságaival szorosan együttműködve alkalmazzák ezt az irányelvet.

(2)  A Bizottság felügyeli és koordinálja a felügyeleti hatóságok tevékenységét az ezen irányelvben meghatározott feladatok ellátása során, és összehívja a felügyeleti hatóságok hálózatát, és annak elnöke. A Bizottság a 11. cikkel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogad el annak érdekében, hogy a felügyeleti hatóságok hálózatán belüli együttműködés módozatainak meghatározása révén kiegészítse ezt az irányelvet, és azokat a felügyeleti hatóságokkal szoros együttműködésben rendszeresen felülvizsgálja.

(3)  A felügyeleti hatóságok konzultálhatnak a Bizottsággal az ezen irányelv végrehajtásával kapcsolatos bármely kérdésben. A Bizottság iránymutatásokat, ajánlásokat, a bevált gyakorlatokról szóló közleményeket és tanácsadói véleményeket adhat ki a felügyeleti hatóságok számára ezen irányelv végrehajtásával kapcsolatban, valamint az ezzel kapcsolatos bármely nyilvánvaló ellentmondással kapcsolatban, illetve a perfinanszírozók felügyeletével kapcsolatban. A Bizottság létrehozhat egy szakértői központot is, amely szakképzett szakértelemmel látja el azokat a bírósági vagy közigazgatási hatóságokat, amelyek tanácsot kérnek a perfinanszírozók tevékenységének az Unión belüli értékelésével kapcsolatban.

(4)  Minden felügyeleti hatóság összeállítja az engedélyezett perfinanszírozók jegyzékét, közli azt a Bizottsággal és nyilvánosan hozzáférhetővé teszi azt. A felügyeleti hatóságok a jegyzéket minden változás esetén frissítik, és erről tájékoztatják a Bizottságot.

(5)  Kérésre minden felügyeleti hatóság közli a Bizottsággal és más felügyeleti hatóságokkal a perfinanszírozók felügyelete tekintetében hozott határozatok részleteit, ideértve a 8. cikk (4) bekezdésének b) pontja alapján hozott határozatok részleteit is.

(6)  Amennyiben egy perfinanszírozó engedélyt kért egy felügyeleti hatóságtól, majd ezt követően engedélyt kér egy másik hatóságtól, az ilyen felügyeleti hatóságok – az eltérő nemzeti szabályok kellő figyelembevétele mellett – a megfelelő mértékben koordinálják és megosztják az információkat annak érdekében, hogy következetes határozatokat hozzanak.

(7)  Amennyiben a perfinanszírozót valamely tagállam felügyeleti hatósága engedélyezte, de az egy másik tagállambeli felperes vagy más megcélzott kedvezményezett javára, vagy egy másik tagállamban folyó eljárásban kíván harmadik fél általi finanszírozási megállapodást ajánlani, be kell mutatnia a székhely szerinti tagállam felügyeleti hatóságának engedélyéről szóló igazolást. Amennyiben e másik tagállam felügyeleti hatósága szabálytalanságokat észlel a perfinanszírozó magatartásában, erről közvetlenül tájékoztatja a felelős felügyeleti hatóságot.

11. cikk

A felhatalmazás gyakorlása

(1)  A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozóan a Bizottság részére adott felhatalmazás gyakorlásának feltételeit ez a cikk határozza meg.

(2)  A Bizottságnak a 10. cikk (2) bekezdésében említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására vonatkozó felhatalmazása 5 éves időtartamra szól ...-tól/-től [az alap jogalkotási aktus hatálybalépésének időpontja vagy a társjogalkotók által megállapított bármely más időpont] kezdődő hatállyal.

A Bizottság legkésőbb kilenc hónappal az ötéves időtartam vége előtt jelentést készít a felhatalmazásról. A felhatalmazás hallgatólagosan meghosszabbodik a korábbival megegyező időtartamra, amennyiben az Európai Parlament vagy a Tanács nem ellenzi a meghosszabbítást legkésőbb három hónappal minden egyes időtartam letelte előtt.

(3)  Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 10. cikk (2) bekezdésében említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételét követő napon vagy a határozatban meghatározott későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(4)  A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása előtt a Bizottság a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban megállapított elvekkel összhangban konzultál az egyes tagállamok által kijelölt szakértőkkel.

(5)  A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti arról az Európai Parlamentet és a Tanácsot.

(6)  A 10. cikk (2) bekezdése értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő [két hónapon] belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam [két hónap]-pal meghosszabbodik.

IV. fejezet

Harmadik fél általi finanszírozási megállapodások és a perfinanszírozók tevékenységei

12. cikk

A harmadik fél általi finanszírozási megállapodások tartalma

A tagállamok biztosítják, hogy a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásokat írásban kell elkészíteni annak a tagállamnak az egyik hivatalos nyelvén, ahol a felperes és a megcélzott kedvezményezettek lakóhellyel rendelkeznek, azokat világos és könnyen érthető módon kell megírni, és legalább a következőket kell tartalmazniuk:

a)  a perfinanszírozó által viselendő különböző költségek és kiadások;

b)  a perfinanszírozónak vagy bármely más harmadik félnek a bármely megítélt összegből fizetendő rész vagy fizetendő díj, illetve a felperesek, a megcélzott kedvezményezettek vagy mindkettő által közvetlenül vagy közvetve viselendő egyéb pénzügyi költségek;

c)  hivatkozás a perfinanszírozónak a hátrányos költségekkel kapcsolatos felelősségére, ezen irányelv 18. cikkével összhangban;

d)  olyan záradék, amely rögzíti, hogy minden olyan megítélt összeg, amelyből a finanszírozó díja levonható, teljes egészében először a felpereseknek kerül kifizetésre, akik ezt követően a megállapodás szerinti összegeket díjként vagy jutalékként kifizethetik a perfinanszírozóknak, legalább az ezen irányelvben meghatározott minimális összegek megtartása mellett;

e)  a felperesek, a megcélzott kedvezményezettek vagy mindkettő által viselt kockázatok, beleértve a következőket:

i.  a perköltségek növekedésének lehetősége, valamint az, hogy ez hogyan befolyásolja a felperesek, a kedvezményezettek vagy mindkettő pénzügyi érdekeit;

ii.  azok a szigorúan meghatározott körülmények, amelyek között a harmadik fél általi finanszírozási megállapodás felmondható, valamint a felpereseket, kedvezményezetteket vagy mindkettőt érintő kockázatok ebben az esetben, és

iii.  a hátrányos költségek viselésének potenciális kockázata, beleértve azokat a körülményeket, amikor a hátrányos költségekre vonatkozó biztosítás vagy kártérítés nem fedezi ezt a kockázatot.

f)  felelősségkizáró nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az eljárási lépésekkel kapcsolatban a finanszírozás nem feltételhez kötött;

g)  a perfinanszírozó nyilatkozata arról, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség.

13. cikk

Átláthatósági követelmények és az összeférhetetlenség elkerülése

(1)  A tagállamok előírják a perfinanszírozóknak, hogy hozzanak létre politikát és hajtsanak végre belső eljárásokat az összeférhetetlenségek elkerülésére és megoldására. Az említett politikának és a belső eljárásoknak meg kell felelniük a perfinanszírozó tevékenysége jellegének, nagyságrendjének és összetettségének, és azokat írásban kell rögzíteni, valamint a perfinanszírozó honlapján nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni. A politikát a harmadik fél általi finanszírozási megállapodás mellékletében is egyértelműen rögzíteni kell.

(2)  A tagállamok előírják a perfinanszírozók számára, hogy a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásban tegyenek közzé a felperes és a megcélzott kedvezményezettek számára minden olyan információt, amelyről észszerűen feltételezhető, hogy összeférhetetlenséget okozhat. A perfinanszírozók által közzétett információknak legalább a következőket kell tartalmazniuk:

a)  a perfinanszírozó és bármely más, az eljáráshoz kapcsolódó vállalkozás között fennálló pénzügyi vagy egyéb megállapodások részletei, ideértve az érintett feljogosított szervezetekkel, káraggregátorokkal, ügyvédekkel vagy más érdekelt felekkel kötött megállapodásokat is;

b)  a perfinanszírozó és az eljárás valamely alperese közötti releváns kapcsolat részletei, különös tekintettel az esetleges versenyhelyzetekre.

14. cikk

Érvénytelen megállapodások és záradékok

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a perfinanszírozóként való működésre nem jogosult természetes vagy jogi személyekkel kötött harmadik fél általi finanszírozási megállapodásoknak ne legyen joghatása.

(2)  A tagállamok biztosítják, hogy a harmadik fél finanszírozók az eljárás során ne befolyásolhassák a felperes döntéseit olyan módon, amely maga a perfinanszírozó számára lenne előnyös a felperes kárára. E célból a harmadik fél általi finanszírozási megállapodások azon záradékai, amelyek felhatalmazzák a perfinanszírozót az eljárással kapcsolatos döntések meghozatalára vagy befolyásolására, nem bírnak joghatással. Minden olyan ilyen záradék vagy megállapodás, amely többek között az alábbiakat tartalmazza, nem bír joghatással:

a)  a perfinanszírozó számára kifejezett felhatalmazás arra, hogy az eljárás során döntéseket hozzon vagy befolyásoljon, például az egyes követelésekkel, az ügyben való megegyezéssel vagy az eljárással kapcsolatos költségek kezelésével kapcsolatban;

b)  tőke vagy bármely más, pénzértékkel bíró erőforrás rendelkezésre bocsátása az eljárás céljaira attól függően, hogy a harmadik fél finanszírozó jóváhagyja annak konkrét felhasználását.

(3)  A tagállamok rendelkeznek arról, hogy az olyan megállapodások, amelyekben a perfinanszírozó garantáltan minimális hozamot kap a befektetése után, mielőtt a felperes vagy a megcélzott kedvezményezett megkapná a rá eső részt, nem bírnak joghatással.

(4)  Kivételes körülmények hiányában, ha egy perfinanszírozási megállapodás olyan részesedésre jogosítaná fel a perfinanszírozót a megítélt összegből, amely a felperes és a megcélzott kedvezményezettek számára rendelkezésre álló részesedést a teljes megítélt összeg (beleértve az összes kártérítési összeget, költséget, díjat és egyéb kiadásokat) 60 %-ára vagy annál alacsonyabbra csökkentené, az ilyen megállapodásnak nincs joghatása.

(5)  A tagállamok biztosítják, hogy a harmadik fél általi finanszírozási megállapodások ne tartalmazzanak olyan rendelkezéseket, amelyek korlátozzák a perfinanszírozó felelősségét abban az esetben, ha a sikertelen eljárást követően hátrányos költségek viselésére vonatkozó végzés születik. Azoknak a rendelkezéseknek, amelyek a perfinanszírozó költségfelelősségét korlátozni kívánják, nincs joghatásuk.

(6)  A tagállamok biztosítják, hogy a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásokra irányadó feltételek ne tegyék lehetővé a finanszírozás visszavonását, kivéve a 15. cikk (1) bekezdésével összhangban a nemzeti jogban meghatározott, előírt körülmények fennállása esetén.

(7)  A felperesek és a megcélzott kedvezményezettek kártérítést kapnak az érvénytelennek bizonyuló harmadik fél általi finanszírozási megállapodást kötő perfinanszírozó által okozott veszteségek tekintetében. Ez nem érinti a felperesek és az eljárás megcélzott kedvezményezettjeinek jogait.

15. cikk

A harmadik fél általi finanszírozási megállapodások felmondása

(1)  A tagállamok megtiltják, hogy a harmadik fél általi finanszírozási megállapodást a perfinanszírozó a felperes tájékoztatáson alapuló beleegyezése nélkül egyoldalúan felmondja, kivéve, ha a bíróság vagy a közigazgatási hatóság engedélyt adott a perfinanszírozónak a megállapodás felmondására, miután mérlegelte, hogy a felperes és a megcélzott kedvezményezettek érdekei a felmondás ellenére is megfelelő védelmet élveznek.

(2)  A harmadik fél általi finanszírozási megállapodás felmondásához a nemzeti jogban előírt megfelelő értesítés szükséges.

V. fejezet

Bírósági vagy közigazgatási hatósági felülvizsgálat

16. cikk

A harmadik fél általi finanszírozási megállapodás nyilvánosságra hozatala

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a felperesek vagy képviselőik kötelesek legyenek tájékoztatni az érintett bíróságot vagy közigazgatási hatóságot a harmadik fél általi finanszírozási megállapodás létezéséről és a perfinanszírozó kilétéről, és a bíróság, a közigazgatási hatóság vagy az alperes kérésére az érintett bíróság vagy közigazgatási hatóság részére az eljárás legkorábbi szakaszában az érintett bíróság vagy közigazgatási hatóság rendelkezésére bocsássák a harmadik fél általi finanszírozási megállapodások teljes és nem szerkesztett másolatát. A tagállamok biztosítják továbbá, hogy a bíróság vagy a közigazgatási hatóság tájékoztassa az alpereseket a harmadik fél általi finanszírozási megállapodás létezéséről és a perfinanszírozó kilétéről.

(2)  A tagállamok biztosítják, hogy a bíróságok vagy a közigazgatási hatóságok felhatalmazást kapjanak a harmadik fél által finanszírozási megállapodásnak a 17. cikkel összhangban történő felülvizsgálatára az eljárásban részt vevő valamely fél kérelmére, amennyiben a harmadik fél általi finanszírozási megállapodásnak ezen irányelvnek és bármely más alkalmazandó nemzeti jognak való megfelelését illetően megalapozott kétségek merülnek fel, vagy saját kezdeményezésükre.

17. cikk

A harmadik fél általi finanszírozási megállapodások bíróságok vagy közigazgatási hatóságok általi felülvizsgálata

A tagállamok kijelölik az ezen irányelvben előírt különböző igazságügyi és közigazgatási feladatok ellátására illetékes bíróságot vagy közigazgatási hatóságot. A kijelölésnek különösen azt kell tartalmaznia, hogy a magánfinanszírozású ügyben eljáró bíróság vagy közigazgatási hatóság indokolatlan késedelem nélkül, az eljárásban részt vevő egyik fél kérésére vagy saját kezdeményezésére ellenőrzi a finanszírozási megállapodásoknak az előttük folyamatban lévő ügyekre gyakorolt hatását, az alábbi hatáskörök gyakorlása révén:

a)  a perfinanszírozóra nézve kötelező végzések vagy utasítások meghozatala, például annak előírása a perfinanszírozó számára, hogy a vonatkozó harmadik fél általi finanszírozási megállapodásban foglaltaknak megfelelően biztosítsa a finanszírozást, vagy a perfinanszírozó kötelezése arra, hogy módosítsa az adott finanszírozást;

b)  annak értékelése, hogy az egyes harmadik fél általi finanszírozási megállapodások megfelelnek-e az ezen irányelvben megállapított rendelkezéseknek, különösen a 7. cikk értelmében a felperesekkel és a megcélzott kedvezményezettekkel szembeni vagyonkezelői kötelezettségnek, és amennyiben a megállapodást nem megfelelőnek találják, a perfinanszírozó kötelezése a szükséges változtatások megtételére, vagy egy záradék semmissé nyilvánítása a 14. cikkel összhangban;

c)  annak értékelése, hogy az egyes harmadik fél általi finanszírozási megállapodások megfelelnek-e a 13. cikk szerinti átláthatósági követelményeknek;

d)  annak értékelése, hogy valamely harmadik fél általi finanszírozási megállapodás feljogosítja-e a perfinanszírozót a 14. cikk (4) bekezdésében leírt, valamely megítélt összegből tisztességtelen, aránytalan vagy észszerűtlen részre, és az ilyen megállapodás ennek megfelelő megsemmisítése vagy kiigazítása. A tagállamok meghatározzák, hogy az ilyen értékelés során az illetékes bíróságok vagy közigazgatási hatóságok figyelembe vehetik a tervezett vagy folyamatban lévő eljárások jellemzőit és körülményeit, beleértve adott esetben a következőket:

i.  az ügyben érintett felek, valamint az eljárás megcélzott kedvezményezettjei, továbbá hogy mit értettek a perfinanszírozó számára a finanszírozási megállapodás alapján járó összeg alatt, sikeres kimenetel esetén;

ii.  az esetlegesen megítélendő összeg valószínűsíthető értéke;

iii.  a perfinanszírozó pénzügyi hozzájárulásának értéke és a felperes teljes költségének a perfinanszírozó által finanszírozott hányada, és

iv.  az esetlegesen megítélt összegből a felperesnek és a megcélzott kedvezményezetteknek járó részarány;

e)  a bíróság vagy a közigazgatási hatóság által az ezen irányelvnek való megfelelés biztosítása érdekében megfelelőnek ítélt szankciók kiszabása;

f)  a bíróság vagy a közigazgatási hatóság értékelési hatáskörének gyakorlása során a megfelelő ismeretekkel és függetlenséggel rendelkező személyekkel konzultálhat, illetve szakértelmet kérhet, többek között bármely megfelelően képzett szakértőtől vagy felügyeleti hatóságoktól.

18. cikk

Felelősség a hátrányos költségekért

(1)  Amennyiben a felperes fél nem rendelkezik elegendő forrással a hátrányos költségek viseléséhez, a tagállamok biztosítják, hogy a bíróságok vagy a közigazgatási hatóságok jogosultak legyenek arra, hogy az eljárás sikertelen kimenetelét követően a perfinanszírozókkal szemben – akár a felperesekkel együttesen, akár azokkal egyetemlegesen – költségviselési végzéseket hozzanak. Ilyen esetben a bíróságok vagy közigazgatási hatóságok kötelezhetik a perfinanszírozókat a megfelelő hátrányos költségek megfizetésére, figyelembe véve a következőket:

a)  a perfinanszírozó által a követelés sikere esetén kapott esetleges díj értéke és aránya;

b)  a perfinanszírozó által meg nem fizetett költségek milyen mértékben terhelnék az alperest, a felperest vagy bármely más megcélzott kedvezményezettet.

c)  a perfinanszírozó magatartása az eljárás során, és különösen az ezen irányelvnek való megfelelés, valamint az, hogy magatartása hozzájárult-e az eljárás összköltségéhez; valamint

d)  a perfinanszírozó kezdeti befektetésének értéke.

VI. fejezet

Záró rendelkezések

19. cikk

Szankciók

(1)  A tagállamok megállapítják az ennek az irányelvnek megfelelően elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meghoznak minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák ezek végrehajtását. A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük. A tagállamok [...-ig/haladéktalanul] értesítik a Bizottságot e szabályokról és intézkedésekről, és [haladéktalanul] bejelentik az ezeket érintő esetleges későbbi módosításokat.

(2)  A felügyeleti hatóságok különösen a vállalkozás forgalma alapján kiszámított arányos bírságokat szabhatnak ki, ideiglenesen vagy határozatlan időre visszavonhatják a működési engedélyt, valamint egyéb megfelelő közigazgatási szankciókat alkalmazhatnak.

20. cikk

Felülvizsgálat

(1)  Legkésőbb [... évvel ezen irányelv alkalmazásának kezdőnapját követően] a Bizottság elvégzi ezen irányelv értékelését, és a főbb megállapításokról jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak. Az értékelést a jogalkotás minőségének javítására vonatkozó bizottsági iránymutatásoknak megfelelően kell elvégezni. A jelentésben a Bizottság értékeli különösen az irányelv hatékonyságát, különös tekintettel a perfinanszírozók javára a felperesek – köztük a megcélzott kedvezményezettek – számára megítélt összegekből levont díjak vagy kamatok szintjére, a perfinanszírozók által a vitarendezési tevékenység szintjére gyakorolt hatásra, valamint arra, hogy a harmadik fél általi perfinanszírozás milyen mértékben tette lehetővé az igazságszolgáltatáshoz való jobb hozzáférést.

(2)  A tagállamok először legkésőbb [... évvel ezen irányelv alkalmazásának kezdőnapját követően], majd azt követően évente a Bizottság rendelkezésére bocsátják az (1) bekezdésben említett jelentés elkészítéséhez szükséges következő információkat:

a)  az engedélyezett perfinanszírozóként elismert szervezetek azonossága, száma és típusa;

b)  az említett jegyzékben bekövetkező bármely változás és annak okai;

c)  azon eljárások száma és típusa, amelyeket részben vagy egészben valamely perfinanszírozó finanszíroz;

d)  ezen eljárások eredményei a perfinanszírozók által megkeresett összegek és a felperesek és a megcélzott kedvezményezettek számára megítélt összegek összehasonlításában.

21. cikk

Átültetés a nemzeti jogba

(1)  A tagállamok [év/hónap/nap]-ig elfogadják és kihirdetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

A tagállamok ezeket az intézkedéseket [év/hónap/nap]-tól/-től alkalmazzák.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket a rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg.

(2)  A tagállamok közlik a Bizottsággal nemzeti joguk azon rendelkezéseinek szövegét, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadnak el.

22. cikk

Hatálybalépés

Ezen irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

23. cikk

Címzettek

Ezen irányelvnek a tagállamok a címzettjei.

(1) HL […] (2) HL […]