Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 1., 2., 4. és 19. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 258., 267. és 344. cikkére,

–  tekintettel a 2007. december 13-án aláírt Lisszaboni Szerződést elfogadó kormányközi konferencia zárónyilatkozatához csatolt, az elsőbbségre vonatkozó 17. sz. nyilatkozatra(1),

–  tekintettel az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítélkezési gyakorlatára,

–  tekintettel a lengyelországi jogállamisági válságról és az uniós jog elsőbbségéről szóló, 2021. október 21-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a Bizottság 2021. évi jogállamisági jelentéséről szóló, 2022. május 19-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel a Parlament Jogi Bizottságának megbízásából készült és az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága által közzétett, „The primacy of European Union law” [Az európai uniós jog elsőbbsége] című, 2022. júliusi tanulmányra(4),

–  tekintettel a Parlament Alkotmányügyi Bizottságának megbízásából készült és az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága által közzétett, „Primacy’s Twilight? On the Legal Consequences of the Ruling of the Federal Constitutional Court of 5 May 2020 for the Primacy of EU Law” [Az elsőbbség alkonya? A Szövetségi Alkotmánybíróság 2020. május 5-i ítéletének az uniós jog elsőbbségére gyakorolt jogi következményeiről] című, 2021. április 27-i tanulmányra(5),

–  tekintettel eljárási szabályzatának 54. cikkére, valamint az Elnökök Értekezletének a saját kezdeményezésű jelentések engedélyezésére vonatkozó eljárásról szóló, 2002. december 12-i határozata 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára és annak 3. mellékletére,

–  tekintettel a Jogi Bizottság és az Alkotmányügyi Bizottság által az eljárási szabályzat 58. cikke alapján folytatott közös tanácskozásokra,

–  tekintettel a Jogi Bizottság és az Alkotmányügyi Bizottság jelentésére (A9-0341/2023),

A.  mivel az EUSZ 2. cikkével összhangban az EU az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul, amelyek a tagállamok közös értékei; mivel ezen értékek tiszteletben tartása az Unióhoz való csatlakozás előfeltétele, és kötelező a tagállamok számára; mivel az uniós jog tiszteletben tartása maga után vonja az EU elsődleges és másodlagos jogának, azáltal pedig az uniós jog elsőbbsége alapelvének való megfelelést; mivel az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdése szerint a tagállamoknak meg kell tenniük a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében;

B.  mivel az EU mint jogállamiságon alapuló közösség jogszabályainak az EUB és a tagállamok bíróságai általi hatékony és egységes alkalmazásától és érvényesítésétől függ; mivel ez a hatékonyság és egységesség akkor biztosítható, ha az uniós jog elsőbbséget élvez az eltérő nemzeti joggal szemben azokon a területeken, ahol az uniós jog alkalmazandó; mivel az elsőbbség elve ezért az EU jogrendjének sarokkövét képezi, amely elengedhetetlen az EU működéséhez;

C.  mivel az uniós jog elsőbbségének elve nem csupán jogi doktrína, hanem az EU politikai és gazdasági integrációját is tükrözi; mivel ugyanebben a szellemben az elsőbbség elve hozzájárul az „Európa népei közötti egyre szorosabb egység” megteremtéséhez, amint azt a Szerződésekben szerepel; mivel emellett az uniós jog elsőbbsége szervesen kapcsolódik a törvény előtti egyenlőség elvéhez, mivel biztosítja az uniós jog által valamennyi uniós polgár számára biztosított jogok egyenlő védelmét;

D.  mivel az elsőbbség elvét a Szerződések kifejezetten nem rögzítik, de az évtizedek óta fejlődött az EUB ítélkezési gyakorlata révén; mivel a Lisszaboni Szerződéshez csatolt, az elsőbbségre vonatkozó 17. sz. nyilatkozatban a Konferencia emlékeztet arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Szerződések és a Szerződések alapján az Unió által elfogadott jogszabályok az említett ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek szerint a tagállamok jogával szemben elsőbbséget élveznek;

E.  mivel a Bíróság a C-6/64. számú, Costa kontra E.N.E.L. ügyben 1964. július 15-én hozott, mérföldkőnek számító ítélete(6) óta számtalan alkalommal megerősítette, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a tagállamok jogával szemben, függetlenül a nemzeti jogszabályok rangjától vagy elfogadásuk időpontjától; mivel ezért az elsőbbség elve alkalmazandó a nemzeti jog bármely rendelkezésére, beleértve az alkotmányos jellegű rendelkezéseket is, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban; mivel ugyanezen ítélkezési gyakorlat értelmében az elv a tagállamok által kötött nemzetközi megállapodásokra is vonatkozik, amennyiben ezek a megállapodások az EU hatáskörébe tartoznak;

F.  mivel az uniós jogrend nemzetközi közjogi szerződésekben gyökerezik, amelyeket nemzeti ratifikációs aktusok révén fogadnak el; mivel az uniós jogrend és az egyes tagállamok jogrendje egyaránt alkalmazandó egy tagállam területén; mivel az uniós jog és a nemzeti jog rendelkezései közötti ellentmondás esetén kollíziós szabályra van szükség; mivel az elsőbbség elve is egy ilyen kollíziós szabály;

G.  mivel az elsőbbség elve nem jelent az Unió és a tagállamok jogrendje közötti hierarchiát, hanem azt követeli meg, hogy az uniós és a nemzeti jog egymásnak ellentmondó rendelkezései esetén a nemzeti hatóságok és bíróságok mellőzzék e nemzeti rendelkezések alkalmazását vagy érvényesítését, és nemzeti jogukat az uniós joggal összhangban értelmezzék; mivel továbbá ugyanebből az elvből ered, hogy az uniós jognak ellentmondó nemzeti rendelkezések alkalmazását mellőzni kell, illetve azokat hatályon kívül kell helyezni vagy módosítani kell annak biztosítása érdekében, hogy a nemzeti jog teljes mértékben megfeleljen az uniós jognak;

H.  mivel az EUB, valamint a nemzeti alkotmánybíróságok és legfelsőbb bíróságok között az uniós jog elsőbbsége elvének értelmezésével kapcsolatban folytatott folyamatos párbeszéd az uniós és a nemzeti jogrendek hatáskörének eltérő értelmezéséből ered, többek között a kettő közötti hatáskörmegosztás tekintetében, és a tekintetben, hogy ki rendelkezik végső joghatósággal annak meghatározására, hogy valamely kérdéskör a tagállamok által az EU-ra ruházott hatáskörök hatálya alá tartozik-e;

I.  mivel az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdésével összhangban az EU-nak tiszteletben kell tartania a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és a helyi önkormányzást is; mivel az uniós jogrend és a nemzeti jogrendek közötti kapcsolat az EUSZ 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt hatáskör-átruházás elvén alapul; mivel az uniós jog elsőbbségének elve csak az uniós jog hatályán belül alkalmazandó;

J.  mivel a tagállamok széles körben elfogadták az elsőbbség elvét megállapító ítélkezési gyakorlatot; mivel ennek ellenére egyes nemzeti alkotmánybíróságok és legfelsőbb bíróságok amellett érveltek, hogy az elsőbbség elvének bizonyos korlátai vannak, amelyek főként az uniós hatáskörök tiszteletben tartását, a nemzeti alkotmányos identitást és az alapvető jogok védelmének szintjét érintik; mivel a nemzeti alkotmánybíróságok vagy legfelsőbb bíróságok általi ilyen értelmezések az elsőbbség elvével szembeni fenntartásnak tekinthetők; mivel egy nemzeti alkotmánybíróság kifejezetten vitatta az uniós jog elsőbbségének elvét a nemzeti alkotmányjog tekintetében; mivel több más alkotmánybíróság vagy legfelsőbb bíróság hallgatólagosan szembehelyezkedett az elsőbbségi elvvel;

K.  mivel mind az EUB, mind a nemzeti alkotmánybíróságok vagy legfelsőbb bíróságok legitim szerepet játszanak a vonatkozó jogrendek hatályának meghatározásában; mivel a nemzeti bíróságok és az EUB az előzetes döntéshozatali eljárás keretében konstruktív párbeszédet folytathatnak a nemzeti jogrend és az uniós jogrend közötti ütközésekről;

L.  mivel az EUMSZ 267. cikkének első bekezdése értelmében a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Szerződések értelmezésére és az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak az érvényességére és értelmezésére vonatkozó valamennyi kérdésben döntést hozzon; mivel ezért a Bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az uniós jog végső értelmezésére;

M.  mivel az EUMSZ 267. cikkének harmadik bekezdése értelmében a végső fokon eljáró nemzeti bíróságok kötelesek előzetes döntéshozatali eljárást indítani, ha ilyen jellegű kérdés merül fel; mivel a végső fokon eljáró nemzeti bíróságok további előzetes kérdéseket terjeszthetnek az EUB elé abban az esetben, ha a nemzeti bíróság az előző válasz alapján nem tudja eldönteni a szóban forgó ügyet; mivel az EUMSZ 344. cikke értelmében a tagállamok vállalják, hogy a Szerződések értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó vitáikat kizárólag a Szerződésekben előírt eljárások útján rendezik;

N.  mivel az EUMSZ 258. cikkével összhangban a Bizottságnak a Szerződések őreként hatásköre van kötelezettségszegési eljárást indítani a Bíróság előtt egy olyan tagállammal szemben, amely nem teljesítette a Szerződésekből eredő kötelezettségeit, és mivel az EUB ítélkezési gyakorlata és a Lisszaboni Szerződéshez csatolt, az elsőbbség elvéről szóló 17. sz. nyilatkozat fényében ez az eljárás az uniós jog elsőbbségének elvéből eredő kötelezettségek megszegése esetén is alkalmazható; mivel az EUB alapokmányának 40. cikke és az Európai Parlament eljárási szabályzata 149. cikkének (4) bekezdése értelmében a Parlament beavatkozhat a Bizottság támogatása érdekében az EUMSZ 258. cikke szerinti kötelezettségszegési eljárásokba;

O.  mivel az EUSZ 7. cikkével összhangban a Tanács úgy határozhat, hogy felfüggeszti a Szerződések valamely tagállamra történő alkalmazásából eredő egyes jogokat, ha az Európai Tanács megállapította, hogy az adott tagállam súlyosan megsérti az EUSZ 2. cikkében említett értékeket;

Fő következtetések

1.  megismétli, hogy az EU-hoz való csatlakozásukkal a tagállamok a teljes uniós joghoz – beleértve az EUB ítélkezési gyakorlatát – és az EUSZ 2. cikkében említett valamennyi uniós értékhez és elvhez csatlakoztak, amelyekben ennélfogva osztoznak és amelyek tekintetében kötelezettséget vállaltak arra, hogy azokat mindenkor tiszteletben tartják; emlékeztet arra, hogy ezek között az elsőbbség elve is szerepel, amely elengedhetetlen az uniós jog Unió-szerte történő következetes alkalmazásának és az uniós polgárok törvény előtti egyenlőségének biztosításához;

2.  elismeri, hogy az olyan alapvető értékek és elvek, mint az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság hatékony védelme az uniós jogrend és a tagállami nemzeti jogrendek, valamint az e jogrendek értelmezésével megbízott bíróságok közös feladata;

3.  hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az EU közös politikáinak és célkitűzéseinek hatékony végrehajtását valamennyi tagállamban, egyenlő versenyfeltételeket biztosítva és a tagállamok közötti kölcsönös bizalom előmozdításával;

4.  megismétli, hogy bár a Szerződések kifejezetten nem rögzítik az uniós jog elsőbbségének elvét, az mindenkor alkalmazandó és kötelező a tagállamok valamennyi szervére nézve; hangsúlyozza a Lisszaboni Szerződéshez csatolt, az uniós jog elsőbbségéről szóló, 17. nyilatkozat hatását;

5.  emlékeztet arra, hogy az uniós jog elsőbbségének elve vagy a nemzetközi jog nemzeti joggal szembeni elsőbbségének elve több tagállam alkotmányos rendjében is szerepel;

6.  Emlékeztet arra, hogy az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdése elismeri a tagállamok nemzeti identitását, amely magában foglalja alkotmányos struktúrájukat is; megismétli, hogy a Bíróságnak az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdésével kapcsolatos megközelítése a közös európai értékek elemzésén alapul, az EUSZ 2. cikkében említettek szerint; ezért rámutat arra, hogy a nemzeti alkotmánybíróságok vagy legfelsőbb bíróságok által az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdésére tett hivatkozásokat soha nem szabad a közös európai értékek veszélyeztetésére használni; hangsúlyozza, hogy az EUSZ 4. cikke (2) bekezdésének és 5. cikkének alkalmazása aktív párbeszédet feltételez a nemzeti bíróságok és a Bíróság között; emlékeztet arra, hogy az uniós jog végső értelmezésére vonatkozó kizárólagos hatásköréből adódóan a Bíróságnak kell meghatároznia az elsőbbség elvének hatályát az uniós szerződések alkalmazása alapján;

7.  hangsúlyozza, hogy a tagállamok bíróságainak túlnyomó többsége alkalmazza az uniós jog elsőbbségének elvét; megjegyzi, hogy a Costa kontra E.N.E.L. ügyben 1964. július 15-én hozott ítélet óta az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek nagy számához képest a nemzeti bíróság csak nagyon kevés esetben tagadta meg az előzetes döntéshozatalból eredő következmények levonását;

8.  rámutat azonban a nemzeti alkotmánybíróságok vagy legfelsőbb bíróságok által hozott, az uniós jog elsőbbségének elvét megkérdőjelező vagy azt nem alkalmazó határozatok negatív következményeire; hangsúlyozza, hogy ha minden nemzeti alkotmánybíróság vagy legfelsőbb bíróság dönthetne az uniós jog elsőbbségének korlátairól, az súlyosan veszélyeztetné az uniós jog hatékonyságát és egységességét, valamint következésképpen Unió-szerte a polgárokkal és a vállalkozásokkal szembeni egyenlő bánásmód garantálását; hangsúlyozza, hogy a Bíróság ítéleteinek az uniós hatáskörök tiszteletben tartásával vagy a nemzeti alkotmányos identitással kapcsolatos nemzeti alkotmányos fenntartások alapján történő megkérdőjelezése – anélkül, hogy az ezen ítéletek értelmezésére vonatkozó előzetes kérdéseket a Bíróság elé terjesztenék – alááshatja a Bíróság hatáskörét; úgy véli, hogy a nemzeti alkotmánybíróságoknak vagy legfelsőbb bíróságoknak az elsőbbség elvét megkérdőjelező ítélkezési gyakorlata arra is ösztönözheti a többi tagállam alkotmánybíróságait vagy legfelsőbb bíróságait, hogy megkérdőjelezzék az uniós jog elsőbbségét;

9.  emlékeztet az egyes tagállamok sajátos jogi hagyományainak sokféleségére; úgy véli, hogy ez a különbözőség az egyik olyan tényező, amely hozzájárul ahhoz, hogy a nemzeti alkotmánybíróságok vagy legfelsőbb bíróságok megtámadják a Bíróság ítéleteit; hangsúlyozza, hogy a Bíróság a tagállamok jogrendjének közös, alkotmányos hagyományain alapuló általános elveket alakít ki;

10.  hangsúlyozza, hogy a nemzeti alkotmánybíróságok vagy legfelsőbb bíróságok és a Bíróság közötti konstruktív párbeszéd előnyös az uniós jog fejlődése szempontjából, mivel az az európai és a nemzeti jogrendek közötti, a hatáskörök megosztásával kapcsolatos feszültségek feloldásának eszközeként szolgálhat; hangsúlyozza, hogy egy ilyen párbeszédnek konstruktívnak kell lennie, és nem jogosíthat fel a Bíróság határozatainak figyelmen kívül hagyására;

11.  úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás döntő szerepet játszik a szabad és konstruktív igazságügyi párbeszéd előmozdításában, és kulcsfontosságú eszköz a végső fokon eljáró nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti konfliktusok megoldásában; felkéri a nemzeti alkotmánybíróságokat és legfelsőbb bíróságokat, hogy adott esetben vegyék igénybe az előzetes döntéshozatalra utalási eljárást; hangsúlyozza, hogy mivel az előzetes döntéshozatalra utalási eljárás biztosítja az uniós jog egységes értelmezését, az uniós jogrend következetességének és autonómiájának előfeltételét jelenti; emlékeztet arra, hogy bizonyos esetekben a Bíróság már hajlandónak mutatkozott arra, hogy az első előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező nemzeti alkotmánybíróság által kért második előzetes döntéshozatali eljárásban módosítsa érvelését, ami bizonyítja, hogy ez az eljárás a bíróságok közötti hatékony párbeszédre ad lehetőséget; úgy véli, hogy az egyes nemzeti alkotmánybíróságok vagy legfelsőbb bíróságok és a Bíróság közötti konfliktusok arról tanúskodhatnak, hogy az eljárás során hiányzik a párbeszéd;

12.  üdvözli az Európai Unió Bíróságának alapokmányáról szóló 3. jegyzőkönyv módosítására irányuló jogalkotási eljárás megindítását; úgy véli, hogy a Bíróság és a Törvényszék közötti kiegyensúlyozottabb munkamegosztásnak lehetővé kell tennie az uniós és a tagállami bíróságok és törvényszékek közötti intenzívebb igazságügyi párbeszédet, amely lehetővé teszi számukra az uniós jog elsőbbségének elvével kapcsolatos, továbbra is fennálló feszültségek feloldását;

13.  üdvözli az összes olyan meglévő informális mechanizmust, amely lehetővé teszi a nemzeti alkotmánybíróságok és legfelsőbb bíróságok, valamint a Bíróság közötti igazságügyi párbeszéd megerősítését, például a Bíróság elnökét és az alkotmánybíróságok és legfelsőbb bíróságok elnökeit tömörítő bírák találkozóját, valamint a kezdeményezésükre 2017-ben létrehozott Európai Uniós Igazságügyi Hálózat platformját;

14.  hangsúlyozza, hogy a döntéshozatal átláthatósága mint demokratikus elv az igazságszolgáltatásra is vonatkozik, és erősíti a nyilvánosság bírósági eljárásba vetett bizalmát; úgy véli, hogy a bírósági dokumentumokhoz, aktákhoz és nyilvántartásokhoz való nyilvános hozzáférés a tagállamokban és az Unióban hozzájárul az igazságszolgáltatás átláthatóságához és elszámoltathatóságához;

Ajánlások

15.  hangsúlyozza, hogy a tagállamok végrehajtó és jogalkotó szervei szintén felelősek annak biztosításáért, hogy tagállamuk tiszteletben tartsa az uniós jogot; e tekintetben hangsúlyozza, hogy a végrehajtó és jogalkotó szerveknek lépéseket kell tenniük az uniós jogot sértőnek bizonyult jogi aktusok módosítása vagy visszavonása érdekében;

16.  megjegyzi, hogy az uniós jog és a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelő végrehajtása az uniós jog elsőbbsége elvének tiszteletben tartása szempontjából elengedhetetlen; ezért felhívja a Bizottságot, hogy a Szerződések őreként támaszkodjon az uniós jog alkalmazásának nyomon követéséről szóló éves jelentésre az EUB ítélkezési gyakorlata végrehajtásának jelenlegi helyzetére vonatkozó elemzés bevezetésével, beleértve az EUB ítéleteinek betartására vonatkozó eredménytáblát a tagállamokban; felhívja a Bizottságot, hogy kezdeményezzen megfelelő eljárást azon tagállamok ellen is, amelyek nem hajtják végre az uniós jogot, beleértve a kötelezettségszegési eljárásokat is;

17.  emlékeztet arra, hogy a Bizottságnak a Szerződések őreként szorosan nyomon kell követnie a nemzeti bíróságok döntéseit az uniós jog elsőbbsége tekintetében, és folyamatosan tájékoztatnia kell a Parlamentet a válaszintézkedésekről; felhívja a Bizottságot, hogy nyújtson teljes körű tájékoztatást az esetleges konfliktusokról, tekintettel a Parlament Szerződések szerinti felelősségére;

18.  felszólítja a Bizottságot, hogy a párbeszéd más formáinak sikertelensége esetén az EUMSZ 258. cikke alapján indítson kötelezettségszegési eljárást a nemzeti alkotmánybíróságoknak vagy a legfelsőbb bíróságoknak az elsőbbség elvét megkérdőjelező és ezáltal az uniós jog megsértését eredményező ítéleteire válaszul; javasolja továbbá, hogy javítsák a kötelezettségszegési eljárások hatékonyságát;

19.  határozottan ajánlja, hogy a Bíróság és a nemzeti alkotmánybíróságok vagy legfelsőbb bíróságok az előzetes döntéshozatalra utalás bírósági eszközei mellett rendszeres informális párbeszédet folytassanak; ösztönzi egy olyan fórum létrehozását, amelyen e bíróságok e célból a kölcsönös együttműködés szellemében összekapcsolhatók, azzal a céllal, hogy valamennyi igazságszolgáltatási rendszerben ösztönözzék az uniós jog értelmezésének harmonizálását; ösztönzi az egyes tagállamokat és a Bizottságot, hogy támogassák ezeket az erőfeszítéseket; ösztönzi az EU-n belüli tudományos intézményeket és jogi szerveket, hogy tanterveikbe építsenek be az elsőbbség elvére vonatkozó átfogó modulokat, amelyek célja előmozdítani ezen alapelv mélyebb megértését és elismerését a jövőbeli jogi szakemberek és politikai döntéshozók körében;

20.  hangsúlyozza, hogy a gyümölcsöző párbeszéd és az uniós jog elsőbbsége elvének megfelelő végrehajtása alapja a megfelelő kapacitásépítés; ezért felszólít annak az európai uniós programnak az igénybevételére, amely alapos képzést kínál a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerei számára, beleértve a bírákat, ügyvédeket, ügyészeket, a közszférában dolgozókat és a politikai döntéshozókat is, mind nemzeti, mind uniós szinten, hogy ösztönözze az uniós jog elsőbbségének, általában az uniós jogrendnek, valamint az uniós jog és a Bíróság ítélkezési gyakorlata helytelen végrehajtásából eredő következmények jobb megértését;

21.  megjegyzi, hogy a Bíróság határozataival egyet nem értő nemzeti alkotmánybíróságok vagy a legfelsőbb bíróságok egyes esetei az alapvető jogok védelmével kapcsolatosak, különösen, ha a nemzeti bíróságok az uniós jog által biztosított alapvető jogokat úgy értelmezik, hogy azok a nemzeti alkotmány által biztosított alapvető jogoknál kisebb védelmet nyújtanak; úgy véli, hogy az Uniónak az emberi jogok európai egyezményéhez való csatlakozása csökkenthetné a konfliktusok lehetőségét ezen a területen az uniós polgárok és lakosok alapvető jogait védő további biztosítékok bevezetésével, és biztosíthatna egy, az emberi jogok érvényesítésére szolgáló további mechanizmust, nevezetesen azt a lehetőséget, hogy panaszt tegyenek az Emberi Jogok Európai Bíróságánál az emberi jogoknak egy uniós intézmény vagy az uniós jogszabályokat végrehajtó tagállam intézkedéséből eredő megsértésével kapcsolatban, amely e bíróság hatáskörébe tartozik; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák e csatlakozási folyamat gyors lezárását;

22.  megjegyzi, hogy a 7. cikk szerinti eljárás alatt álló tagállamok politikai okokból stratégiai szempontból megkérdőjelezték az uniós jog elsőbbségének elvét; úgy véli, hogy az ilyen, a jogállamiság rendszerszerű aláásását mutató esetek veszélyeztetik az érintett tagállam jogrendjét és a tagállamok közötti lojális együttműködést, valamint hogy ez az adott tagállam kudarcának számít, mivel nem tesz eleget a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek; megismétli a Bizottsághoz intézett azon felhívását, hogy teljes mértékben használja ki az EUSZ 2. cikkében foglalt értékek jelenlegi és esetleges megsértéseinek kezelésére szolgáló hatáskörét; hangsúlyozza, hogy a Parlament eltökélt szándéka, hogy megindítsa az EUSZ 7. cikkében említett eljárást abban az esetben, ha egyértelműen fennáll annak a veszélye, hogy egy tagállam súlyosan megsérti az európai értékeket, és megismétli a Tanácshoz intézett felhívását, hogy tegyen konkrét és hiteles erőfeszítéseket a 7. cikk szerinti valamennyi folyamatban lévő eljárás előmozdítása érdekében;

23.  megjegyzi, hogy több tagjelölt ország uniós csatlakozása folyamatban van; ezzel összefüggésben üdvözli, hogy a csatlakozási folyamat magában foglalja az uniós jogrenddel és az uniós jog alkalmazásával kapcsolatos kapacitásépítést; javasolja a Bíróság és a tagjelölt országok nemzeti alkotmánybíróságai vagy legfelsőbb bíróságai közötti rendszeres, strukturált párbeszéd kialakítását;

24.  javasolja, hogy a Szerződések felülvizsgálata esetén az elsőbbség elvét kifejezett szerződési rendelkezésként vegyék fel; emlékeztet arra, hogy az uniós jog elsődlegességét az alkotmányszerződés kifejezetten rögzítette; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ezt az elsőbbségre vonatkozó szakaszt nem foglalták bele a Lisszaboni Szerződésbe;

o
o   o

25.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL C 202., 2016.6.7., 344. o. (2) HL C 184., 2022.5.5., 154. o. (3) HL C 479., 2022.12.16., 18. o. (4) Tanulmány – „The primacy of European Union law” (Az európai uniós jog elsőbbsége), Európai Parlament, Uniós Belső Politikák Főigazgatósága, Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi C. Tematikus Főosztály, 2022. július. (5) Tanulmány – „Primacy’s Twilight? On the Legal Consequences of the Ruling of the Federal Constitutional Court of 5 May 2020 for the Primacy of EU Law” (Az elsőbbség alkonya? A Szövetségi Alkotmánybíróság 2020. május 5-i ítéletének az uniós jog elsőbbségére gyakorolt jogi következményeiről), Európai Parlament, Uniós Belső Politikák Főigazgatósága, Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi C. Tematikus Főosztály, 2021. április 27. (6) A Bíróság 1964. július 15-i ítélete, C-6/64. sz. Costa kontra E.N.E.L. ügy, ECLI:EU:C:1964:66.