Az Unió külkapcsolatai

Az Unió külkapcsolatai

Az Európai Unió nemzetközi szintű fellépését azoknak az elveknek kell vezérelniük, amelyek az Unió létrehozását, fejlesztését és bővítését ösztönözték, és amelyek az Egyesült Nemzetek Alapokmányában és a nemzetközi jogban is megjelennek. Ennek elkerülhetetlen része az emberi jogok és a demokrácia előmozdítása. E fellépések az Unió stratégiai érdekeit és céljait is szolgálják. Ezek révén az Unió tovább szélesíti és erősíti a világ többi országával és régiójával fenntartott politikai és kereskedelmi kapcsolatait, többek között a stratégiai partnereivel – például az Egyesült Államokkal, Japánnal, Kanadával, Oroszországgal, Indiával és Kínával – rendszeresen tartott csúcstalálkozók révén. Tevékenységei között a fejlesztési támogatás, valamint földközi‑tengeri térség, a Közel‑Kelet, Ázsia, Latin‑Amerika, Kelet‑Európa, Közép‑Ázsia és a Nyugat‑Balkán országaival folytatott együttműködés és politikai párbeszéd is szerepel.