Az Európai Gazdasági Térség (EGT), Svájc és az északi régió

Az Európai Gazdasági Térséget (EGT) 1994-ben azzal a céllal hozták létre, hogy az EU belső piacára vonatkozó rendelkezéseket kiterjesszék az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaira. Az EGT részes felei Norvégia, Izland és Liechtenstein. Svájc tagja az EFTA-nak, de az EGT-nek nem. Az Uniót és északi EGT-tag EFTA-partnerországait (Norvégiát és Izlandot) különböző „északi politikák” és fórumok is összekötik, amelyek Európa gyorsan fejlődő északi részére és az Északi-sarkvidék egészére fókuszálnak.

Jogalap

Az EGT esetében: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 217. cikke (társulási megállapodások).

Svájc esetében: a biztosításokról szóló, 1989. évi megállapodás, az 1999. évi I. kétoldalú megállapodások, a 2004. évi II. kétoldalú megállapodások.

Az EGT

A. Célkitűzések

Az Európai Gazdasági Térség (EGT) célja az, hogy az Unió belső piacát az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaira is kiterjessze. Az EFTA jelenlegi országai nem kívánnak csatlakozni az EU-hoz. Az Unió belső piacra vonatkozó jogszabályai akkor válnak az EGT-tag EFTA-államok jogszabályainak részévé, amikor az államok megállapodnak arról, hogy ezeket beépítik jogrendszerükbe. Az EGT igazgatása és irányítása az EU és az EGT-tag EFTA-országok között kétpilléres struktúrában oszlik meg. A döntéseket a közös EGT-szervek (az EGT Tanácsa, az EGT Vegyes Bizottsága, az EGT Közös Parlamenti Vegyes Bizottsága és az EGT konzultatív bizottsága) hozzák meg.

B. Háttérinformációk

1992-ben az akkori hét EFTA-tagország tárgyalásokat folytatott egy olyan megállapodás megkötése érdekében, amely lehetővé tette számukra, hogy részt vehessenek az Európai Közösség belső piacának nagyratörő projektjében, amely 1985-ben indult, és 1992 végén ért véget. Az EGT-megállapodást 1992. május 2-án írták alá, és 1994. január 1-jén lépett hatályba.

Az EGT-tag EFTA-országok száma azonban hamarosan lecsökkent: Svájc a kérdésről tartott, elutasító döntést hozó népszavazást követően az egyezmény ratifikálása ellen döntött, Ausztria, Finnország és Svédország pedig 1995-ben csatlakozott az Unióhoz. Végül csak Izland, Norvégia és Liechtenstein maradt az EGT-ben. Az Unióhoz 2004. május 1-jén csatlakozó 10 új tagállam automatikusan az EGT tagjává vált, akárcsak Bulgária és Románia a 2007-es csatlakozást követően. Ugyanez volt a helyzet Horvátország tekintetében 2013-ban is, bár ebben az esetben az EGT-ben való részvételéről szóló megállapodást 2014 áprilisa óta ideiglenesen alkalmazzák. Hivatalosan azt követően lép hatályba, hogy az összes tagállam ratifikálta azt.

2009 júniusában Izland uniós tagságért folyamodott, hogy kilábaljon a 2007–2008-as globális pénzügyi válságból. A Tanács 2010. június 17-én elfogadta Izland kérelmét, és 2011 júniusában megkezdődtek a tárgyalások. 2015 márciusában az izlandi kormány azonban levélben jelentette ki az Unió Tanácsának, hogy „Izland nem tekinthető uniós tagjelölt országnak”. Noha a kormány hivatalosan nem vonta vissza kérelmét, az Unió jelenleg nem kezeli Izlandot tagjelölt országként.

C. Az EGT hatóköre

Az EGT túllép a hagyományos szabadkereskedelmi megállapodásokon, amikor az EU belső piaci jogait és kötelezettségeit teljes körűen kiterjeszti az EGT-tag EFTA-országokra (Svájc kivételével). Az EGT átveszi a belső piac négy alapszabadságát (az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása) és a hozzá kapcsolódó szakpolitikákat (verseny, közlekedés, energia, illetve a nemzetközi gazdasági és monetáris együttműködés). A megállapodás tartalmazza a négy alapszabadsághoz szigorúan kapcsolódó horizontális politikákat is: a szociális politikákat (ide tartozik a munkahelyi egészségvédelem és biztonság, a munkajog, illetve a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód); a fogyasztóvédelmi, környezetvédelmi, statisztikai és társasági jogi politikákat; valamint számos kapcsolódó politikát, például a kutatás és technológiafejlesztéshez kapcsolódókat, amelyek nem uniós vívmányokon vagy kötelező erejű jogi aktusokon alapulnak, de végrehajtásuk együttműködési tevékenységeken keresztül történik.

D. Az EGT korlátai

Az EGT-megállapodás sem a belső piac minden szektorában, sem az uniós szerződések más szakpolitikáiban nem rögzít kötelező erejű rendelkezéseket. A kötelező erejű rendelkezések különösen a következő területeket nem érintik:

• a közös agrárpolitika és a közös halászati politika (bár a megállapodás tartalmaz a mezőgazdasági és halászati termékek kereskedelmével kapcsolatos rendelkezéseket);
• a vámunió;
• a közös kereskedelempolitika;
• a közös kül- és biztonságpolitika;
• a bel- és igazságügy területe (bár az EFTA-országok a schengeni terület részei);
• a gazdasági és monetáris unió.

E. Az EGT intézményei és mechanizmusai

1. Az uniós jogszabályok átvétele

Az Unió belső piacára vonatkozó új szövegeket az EU és a három EGT-tag EFTA-állam képviselőiből álló EGT Vegyes Bizottság vizsgálja. Ez a havonta egyszer összeülő szerv dönti el, hogy mely uniós jogszabályokat és jogi aktusokat (intézkedéseket, programokat stb.) vegye át az EGT. A jogszabályokat hivatalosan az EGT-megállapodáshoz csatolt jegyzőkönyvek és mellékletek listájára való felvétel útján veszik át. Több ezer jogszabály került ilyen módon az EGT-megállapodásba. Az EU Tanácsának képviselőiből és az EGT-tag EFTA-államok külügyminisztereiből álló EGT-Tanács évente legalább kétszer ülésezik annak érdekében, hogy politikai iránymutatást készítsen a vegyes bizottságnak. Az EGT-megállapodás olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek megkönnyítik az EGT-tag EFTA-országok bevonását az uniós jogalkotási eljárás különböző szakaszaiba, az új jogszabályok elfogadása előtt (döntésformálás).

2. Átültetés

Miután egy uniós jogi aktus bekerül az EGT-megállapodásba, azt át kell ültetni az EGT-tag EFTA-országok nemzeti jogszabályaiba (amennyiben a nemzeti jogszabályok ezt megkövetelik). Ehhez esetenként csak kormányhatározatra, más esetekben parlamenti jóváhagyásra van szükség. Az átültetés formális feladat, és a jogszabályok ekkor csupán technikailag igazíthatók ki.

3. Ellenőrzés

Miután a belső piaci jogszabályokat kiterjesztik az EGT-tag EFTA-országokra, az átültetést és az alkalmazást az EFTA Felügyeleti Hatósága és az EFTA-Bíróság követi nyomon. Az EFTA Felügyeleti Hatósága egy belső piaci eredménytáblát vezet, amelyben nyomon követi a jogszabályoknak az EGT-országokban történő végrehajtását.

4. A parlamentek szerepe

Mind az Európai Parlament, mind pedig az EGT- tag EFTA-országok nemzeti parlamentjei közvetlen szerepet vállalnak az EGT-megállapodás nyomon követésében. A megállapodás 95. cikke létrehozza az EGT Parlamenti Vegyes Bizottságot, amely évente kétszer ülésezik. Az Európai Parlament és az EGT-tag EFTA-államok parlamentjei felváltva látják el e bizottság házigazdájának szerepét, amelynek elnöki tisztjét évenként váltakozva egy európai parlamenti képviselő, illetve egy EGT-tag EFTA-ország nemzeti parlamenti képviselője látja el. Minden küldöttség 12 tagból áll. A Svájci Szövetségi Gyűlés küldöttei megfigyelőként vesznek részt az üléseken. Az EGT Parlamenti Vegyes Bizottság ellenőrzi az EGT-re alkalmazandó valamennyi uniós jogszabályt, és tagjainak jogában áll szóbeli és írásbeli kérdéseket feltenni az EGT-Tanácsnak és az EGT Vegyes Bizottságnak, valamint véleményüket jelentések vagy állásfoglalások formájában kinyilvánítani. Ugyanez az eljárás vonatkozik a jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésére is. A Parlamenti Vegyes Bizottság évente állásfoglalást fogad el a Vegyes Bizottságnak az EGT-megállapodás működéséről szóló éves jelentéséről, kifejtve véleményét az uniós jog beépítése terén elért eredményekről és a meglévő hátralékról, valamint ajánlásokat téve a belső piac megfelelő működése érdekében.

Svájc

Svájc EFTA-tagállamként részt vett az EGT-megállapodásról szóló tárgyalásokon és 1992. május 2-án aláírta a megállapodást. Közvetlenül ezután, 1992. május 22-én, a svájci kormány uniós csatlakozási kérelmet nyújtott be. Miután azonban az 1992. december 6-án tartott népszavazás során az EGT-be történő belépés ellen szavaztak, a Svájci Szövetségi Tanács felhagyott azzal a törekvésével, hogy az ország az EU és az EGT tagja legyen. Azóta Svájc az EU-val folytatandó gazdasági integráció megőrzése érdekében kétoldalú megállapodások révén fejlesztette az EU-val fenntartott kapcsolatait. A kétoldalú kapcsolatok Svájc 2014. februári bevándorlás-ellenes kezdeményezését követően feszültté váltak, mivel a kezdeményezés eredményeképpen megkérdőjelezték a szabad mozgás elveit és az egységes piacot, amelyek e kapcsolatok alapját képezik. A svájci parlament 2016. december 16-án elfogadta a külföldi állampolgárokról és az integrációról szóló szövetségi törvényt, ezzel oly módon hajtotta végre a 2014. évi népszavazás eredményét, amely korlátozza a hatását, és ez előkészítette a terepet az EU és Svájc közötti kapcsolatok normalizálásához.

Az EU és Svájc több mint 120 kétoldalú megállapodást írta alá, többek között egy szabadkereskedelmi megállapodást 1972-ben, valamint ágazati kétoldalú megállapodások két nagy sorozatát, amely az aláíráskor a svájci jogszabályok jelentős részét összehangolta az uniós jogszabályokkal. Az ágazati megállapodások első részét (ismert nevükön I. kétoldalú megállapodások) 1999-ben írták alá, és 2002-ben lépett hatályba. Ez a hét (a személyek szabad mozgásáról, a légi közlekedésről, a szárazföldi közlekedésről, a mezőgazdasági termékek kereskedelméről, a kereskedelem technikai akadályairól, a közbeszerzésről és a kutatási együttműködésről szóló) megállapodás a szabad mozgás és a kölcsönös piacnyitás kérdéseivel foglalkozik. Az ágazati megállapodások további részét (ismert nevükön II. kétoldalú megállapodások) 2004-ben írták alá, és fokozatosan, a 2005 és 2009 közötti időszakban lépett hatályba. Ezek a megállapodások a gazdasági együttműködés megerősítéséről, valamint a menekültüggyel és a schengeni határokon belül való szabad utazással kapcsolatos együttműködés bővítéséről szólnak. Kiterjednek továbbá Svájcnak a dublini rendszerben, az Unió MEDIA programjában és az Európai Környezetvédelmi Ügynökségben való részvételére, valamint a megtakarítások adóztatására, a feldolgozott mezőgazdasági termékekre, a statisztikákra, a csalás elleni küzdelemre, továbbá Svájcnak az új uniós tagállamok gazdasági és társadalmi kohéziójához való pénzügyi hozzájárulására.

A megállapodások elmélyítették a gazdasági kapcsolatokat, ugyanakkor a kötelezettségek összetett és gyakran következetlen hálózatát is létrehozták. A kétoldalú megállapodásokat rendszeresen aktualizálni kell, és nem olyan dinamikus jellegűek, mint az EGT-megállapodás. Nyomonkövetési rendelkezésekkel, illetve hatékony vitarendezési mechanizmusokkal sem rendelkeznek. E problémák megoldása érdekében az EU és Svájc intézményi keretmegállapodásra irányuló tárgyalásokat indított 2014. május 22-én. A tárgyalások célja több bonyolult kérdés megoldása volt, amelyek az uniós szolgáltatókra vonatkozó svájci feltételektől az Európa Unió Bíróságának vitarendezési szerepéig terjedtek. Az intézményi keretmegállapodásra irányuló tárgyalások politikai szinten 2018. november 23-án zárultak le. A Svájci Szövetségi Tanács ezután széles körű belső konzultációt indított a Svájci Szövetségi Gyűlés illetékes bizottságaival, pártokkal, kantonokkal, szociális partnerekkel és tudományos körökkel/a kutatói közösséggel, amely alapul szolgál majd annak eldöntéséhez, hogy a megállapodást benyújtja-e jóváhagyásra a Svájci Szövetségi Gyűlésnek. A 2019 áprilisában lezárult konzultáció során több olyan kérdés is felvetődött, amelyekkel kapcsolatban a svájci fél további pontosítást kért.

Svájc a Svájci Néppárt (SVP) támogatásával 2020. szeptember 27-én népszavazást tartott a személyek szabad mozgásáról az Unióval kötött megállapodás megszüntetéséről. A szavazók közel 62%-a elutasította az SVP kezdeményezését.

A népszavazást követően, illetve amint azt a Covid19-cel kapcsolatos feltételek lehetővé tették, 2021 januárjában újrakezdődtek az intézményi keretmegállapodással kapcsolatos pontosítások. A Svájci Szövetségi Tanács azonban 2021. május 26-án arról tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy a tárgyalások lezárása mellett döntött.

A Svájci Szövetségi Tanács 2022. február 23-án iránymutatásokat fogadott el az EU-val folytatandó új tárgyalási csomagra vonatkozóan, beleértve a belső piaccal kapcsolatos valamennyi meglévő és jövőbeli kétoldalú megállapodásba foglalandó intézményi elemeket is.

Ezen alternatív megközelítés alapján az Európai Bizottság és Svájci Szövetségi Tanács képviselői tájékozódó célú megbeszéléseket folytattak. A Bizottság és a Szövetségi Tanács 2023. december 15-én egyetértési megállapodást tett közzé, amely a tájékozódó célú megbeszélések eredményeit rögzíti.

2024. március 8-án a Szövetségi Tanács az egyetértési megállapodás alapján jóváhagyta Svájc tárgyalási megbízását arra vonatkozóan, hogy tárgyalásokat folytasson az EU-val az EU és Svájc közötti kapcsolatok elmélyítését célzó átfogó intézkedéscsomagról. Az EU Tanácsa felhatalmazta a Bizottságot, hogy az EU nevében tárgyalásokat folytasson, és 2024. március 12-én jóváhagyta a tárgyalási megbízást. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke és Viola Amherd svájci elnök hivatalosan március 18-án kezdte meg a tárgyalásokat.

Északi politikák

Az Unió aktív résztvevője számos olyan politikának és fórumnak is, amelyek Európa gyorsan fejlődő északi részére és az Északi-sarkvidék egészére fókuszálnak. Az Ukrajna elleni 2022. február 24-i orosz inváziót követően az Oroszországgal e tekintetben folytatott valamennyi együttműködés leállt. Az Unió több fontos fórumon tevékenykedik.

• Az Északi Dimenzió 2007 óta az EU, Oroszország, Norvégia és Izland közös politikájaként szolgál. Ez a politika a balti-tengeri, valamint a Barents-tengeri régióban hatékony ágazatok közötti együttműködési partnerségekhez vezetett. Az Északi Dimenzió egy olyan parlamenti szervet foglal magában – az Északi Dimenzió Parlamenti Fórumát – melynek egyik alapító tagja az Európai Parlament.
• A Balti-tengeri Államok Tanácsát az Unió és a part menti országok a Szovjetunió felbomlása után, 1992-ben indították útjára. A Balti-tengeri Államok Tanácsának tagjai részt vesznek a Balti-tengeri Parlamenti Konferenciában, amelynek az Európai Parlament is tagja.
• A Barents-tengeri együttműködés Finnország, Norvégia, Svédország északi régióit és Északnyugat-Oroszországot fogja össze. Ez az együttműködés az állami szint alatti Barents Regionális Tanácson, az államközi Barents Euro-Sarkvidéki Tanácson (amelynek tagja az EU is) és egy parlamenti konferencián (amelynek tagja az Európai Parlament is) keresztül működik.
• Északi-sarkvidéki ügyek: az EU északi-sarkvidéki politikája a Bizottság és az EKSZ közleményein (2008, 2012, 2016 és 2021), a Tanács következtetésein (2009, 2014, 2016 és 2019) és az Európai Parlament állásfoglalásain (2011, 2014, 2017 és 2021) alapul. Az Európai Parlament 2017. március 16-án állásfoglalást fogadott el „Az Északi-sarkvidékre vonatkozó integrált uniós politika” címmel, a témával kapcsolatos legutóbbi állásfoglalását pedig 2021. október 7-én a plenáris ülésen fogadták el „Az Északi-sarkvidék: lehetőségek, aggályok és biztonsági kihívások” címmel.
• 2021. október 13-án az Európai Bizottság és az EKSZ bemutatta az Északi-sarkvidékre vonatkozó új uniós politikát. Az Unió 2013 óta részt vesz az Északi-sarkvidéki Tanács ülésein, amely azonban még mindig nem határozott az Unió 2008. évi, hivatalos megfigyelői státusz iránti kérelméről. Az Európai Parlament tagja az Északi-sarkvidék Parlamenti Képviselői Konferenciájának.
• Az Európai Parlament rendszeresen meghívást kap az Északi Tanács éves üléseire, és részt is vesz azokon. 2020. október 6-án a parlamenti Elnökök Értekezlete jóváhagyta az Északi Tanács arra irányuló kérelmét, hogy hivatalosabb kapcsolatokat létesítsen a két intézmény között. Az Unió és az Északi Tanács évente tart parlamentközi üléseket. Ezenfelül az Európai Parlament, valamint a Feröer szigetek, Grönland és Izland parlamenti képviselőiből álló Nyugati Északi Tanács küldöttségei évente egyszer üléseznek.

 

María Álvarez López / Algirdas Razauskas

04-2024