Az éghajlatváltozás elleni küzdelem
Az Európai Unió azon meghatározó gazdaságok közé tartozik, amelyek vezető szerepet vállalnak az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának kezelésében. 2020-ban az Unió ÜHG-kibocsátása az 1990-es szinthez képest 31%-kal csökkent, meghaladva azt az uniós célkitűzést, amely szerint 2020-ig 20%-kal kell csökkenteni a kibocsátásokat. Bizonyos nemzetközi szerződések – például a Kiotói Jegyzőkönyv – által vezérelve az Unió számos éghajlat-politikai eszközt elfogadott, például az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszert. A Bizottság 2019-ben előterjesztette az európai zöld megállapodást, azóta pedig számos olyan intézkedés látott napvilágot, amelynek célja, hogy a Párizsi Megállapodással összhangban 2030-ig 55%-ra növelje az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó uniós célértéket és 2050-ig dekarbonizálja az Unió gazdaságát.
Jogalap és célkitűzések
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. cikke az éghajlatváltozás elleni küzdelmet az uniós környezetpolitika egyik kifejezett céljává teszi.
Általános háttér
Az olyan emberi tevékenységek, mint a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, az erdőirtás és a földművelés, üvegházhatású gázok – többek között szén-dioxid (CO2), metán (CH4), dinitrogén-oxid (N2O) és fluorozott szénhidrogén – kibocsátásához vezetnek. Ezek a gázok nem engedik távozni a földfelszínről kisugárzó hőt, és ezzel globális felmelegedést idéznek elő. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) éghajlatváltozásról szóló hatodik összefoglaló jelentése szerint az évszázad végére várható átlagos globális hőmérséklet-emelkedésre vonatkozó legjobb becslések 1,4 °C és 4,4 °C között mozognak.
A globális felmelegedés már eddig is szélsőségesebb időjárási eseményekhez (például árvizekhez és aszályokhoz), a jégsapkák olvadásához, a biológiai sokféleség csökkenéséhez, a növénybetegségek és kártevők elterjedéséhez, élelmiszer- és ivóvízhiányhoz, elsivatagosodáshoz, valamint katasztrófákkal összefüggő kényszerű lakóhelyelhagyáshoz vezetett, és a jövőben is ez várható. A visszafordíthatatlan és katasztrofális változások kockázata nagymértékben növekedne, ha a globális felmelegedés miatt a hőmérséklet az iparosodás előtti szintekhez képest több mint 2 °C-kal – vagy akár csak 1,5 °C-kal – magasabbra emelkedne.
A Kiotói Jegyzőkönyv volt az első olyan nemzetközi szerződés, amely jogilag kötelező erejű célokat tűzött ki az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére. 1997. december 11-én fogadták el, és 192 részes fél ratifikálta. Arra kötelezte az iparosodott országokat, hogy a közös, de nem egyenlő mértékű felelősségvállalás elve alapján és egyedi képességeikhez mérten az elfogadott egyedi célokkal összhangban csökkentsék ÜHG-kibocsátásukat.
Az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szóló első egyetemes megállapodást 2015 decemberében fogadták el az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek 21. Konferenciáján (COP21) Párizsban. A Párizsi Megállapodás célja, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését „jóval 2 °C alatt” tartsák, megkísérelve egyben azt, hogy ez a hőmérséklet-emelkedés az iparosodást megelőző szinthez képest legfeljebb 1,5 °C legyen. E cél elérése érdekében a felek törekednek arra, hogy az ÜHG-kibocsátás globális tetőzését mihamarabb elérve az évszázad második felében megvalósuljon a nulla nettó kibocsátás. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást (többek között a vízvédelmet, a vetésforgót, a figyelemfelkeltést és a kikötők áthelyezését) és az éghajlatváltozás mérséklését (a megújuló energia használatának növelését és a magatartásbeli változás előmozdítását) globális kihívásnak kell tekinteni, és el kell ismerni az éghajlatváltozás káros hatásaihoz kapcsolódó „veszteségek és károk” kezelésének fontosságát. Az Unió hivatalosan 2016. október 5-én ratifikálta a Párizsi Megállapodást, amely így 2016. november 4-én hatályba léphetett.
Célkitűzések és eredmények
A. Az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló eddigi uniós erőfeszítések
A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó, a Párizsi Megállapodást megelőzően 2014-ben elfogadott éghajlat- és energiapolitikai keretében az Unió a következő célok 2030-ig történő megvalósítása mellett kötelezte el magát: az 1990-es szinthez képest legalább 40%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, egyúttal 32,5%-kal javítja az energiahatékonyságot, és a végfogyasztás 32%-ára növeli a megújuló energiaforrások részarányát. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó keret az uniós vezetők által 2007-ben elfogadott, 2020-ra előirányzott „20/20/20-as célok” (az 1990-es szintekhez viszonyítva az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20%-os csökkentése, a megújuló energia végső energiafogyasztáson belüli arányának 20%-os növelése és az Unió teljes elsődleges energiafogyasztásának 20%-os csökkentése) utódjának tekinthető. Ezek a célok mind kötelező erejű jogalkotási intézkedésekben öltöttek testet, amelyeket a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti uniós célkitűzésekhez is hozzákapcsoltak.
Az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere (ETS) ((EU) 2018/410 irányelv), amely az első és még mindig a legnagyobb nemzetközi szén-dioxid-piac, az egyik legfőbb uniós szakpolitikai eszköz az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A 2005-ben felállított rendszer a „fix összkvótás kereskedés (cap and trade)” elvén alapul, amely felső határt jelöl ki a tekintetben, hogy a rendszerben részt vevő több mint 11 000 létesítmény (üzem, erőmű stb.) összesen mennyi üvegházhatású gázt bocsáthat ki. Az egyes létesítmények a tagállamok által árverésre bocsátott „kibocsátási egységeket” vásárolnak vagy kapnak. A fel nem használt – egyenként egy tonna CO2-nek megfelelő – kibocsátási egységeket el lehet adni más létesítményeknek. A kibocsátási egységek teljes mennyisége idővel fokozatosan csökken. Létezik két olyan alap – egy modernizációs és egy innovációs alap –, amelyek az alacsonyabb költségvetéssel rendelkező tagállamokban segítenek korszerűsíteni az energiarendszereket, továbbá a megújuló energia, a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás, valamint a karbonszegény projektek támogatása révén ösztönzik az innovációt. Ezenkívül az EU és Svájc megállapodtak abban, hogy összekötik kibocsátás-kereskedelmi rendszereiket.
Az ETS-be nem beletartozó ágazatok, például a közúti közlekedés, a hulladékgazdálkodás, a mezőgazdaság és az épületek kibocsátását a minden tagállam számára kötelező érvényű éves ÜHG-kibocsátáscsökkentési cél határozza meg, amelyet a közös kötelezettségvállalási rendelet ((EU) 2018/842) részletez. A Parlament és a Tanács minimumcélkitűzésekben állapodott meg a 2021–2030-as időszakra annak érdekében, hogy segítse az Uniót abban, hogy elérje a 2005-höz képesti 30%-os csökkentési célkitűzését ezekben az ágazatokban, valamint hogy hozzájáruljon a Párizsi Megállapodás céljainak teljesítéséhez. Ezen túlmenően az egyes tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a földhasználatból, a földhasználat megváltozásából és az erdészetből származó kibocsátások ((EU) 2018/841 rendelet) ne haladják meg az elnyelés mértékét. Más szóval az erdőket, a termőföldeket és a legelőket fenntartható módon kell kezelni, hogy azok a lehető legtöbb üvegházhatású gázt elnyeljék a légkörből, de legalább annyit, mint amennyit az ágazat kibocsát (ez a „negatív egyenleg tilalma”), és ezzel jelentősen hozzájáruljanak az éghajlatváltozással szembeni küzdelemhez.
A megújulóenergia-irányelv ((EU) 2018/2001) annak biztosítására törekszik, hogy a megújuló energiaforrások, például a nap-, a szél-, a vízenergia és a biomassza első célkitűzésként 2030-ra az Unió teljes energiafogyasztásának (elektromos áram, közlekedés, fűtés és hűtés) legalább 32%-át tegyék ki. Az egyes tagállamoknak el kell fogadniuk a megújuló energiára vonatkozó saját nemzeti cselekvési terveiket és azokon belül az ágazati célkitűzéseket.
Az energiahatékonyságról szóló irányelv 2018-as felülvizsgálata ((EU) 2018/2002) 2030-ig (a 2007-es referencia-forgatókönyv alapján számítva) 32,5%-os energiahatékonysági célt tűz ki az Unió számára, és előírja, hogy ezt az értéket 2023-ig felfelé módosítsák. A 2023-as felülvizsgált irányelv megemeli az uniós energiahatékonysági célkitűzést, és kötelezővé teszi az uniós országok számára, hogy 2030-ig együttesen biztosítsák az energiafogyasztás további, a 2020. évi uniós referencia-forgatókönyv előrejelzéseihez képest 11,7%-os csökkentését. Ezenkívül az épületek energiahatékonyságáról szóló felülvizsgált irányelv ((EU) 2018/844) olyan intézkedéseket is tartalmazott, amelyek gyorsítják az épületek felújításának ütemét és az energiahatékonyabb rendszerekre és az intelligens energiagazdálkodási rendszerekre való áttérést.
Az energiaunió irányításáról szóló rendelet ((EU) 2018/1999) átlátható irányítási folyamatot vezet be az uniós energiaunió és az éghajlat-politika célkitűzéseinek megvalósítása terén elért eredmények nyomon követésére, például nyomonkövetési és jelentéstételi szabályokat is. A tagállamok a 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozóan kötelesek integrált nemzeti energia- és klímaterveket elfogadni. Az irányítási folyamat arra is lehetőséget nyújt, hogy a tapasztalatokat megvizsgálva kétévente aktualizálják a terveket, hogy az évtized hátralevő részében ki lehessen használni az újonnan felmerülő lehetőségeket.
A szén-dioxid-leválasztási és -tárolási technológia (2009/31/EK irányelv) keretében a CO2-t elkülönítik (az ipari folyamatokból származó) légköri kibocsátástól, összesűrítik, majd olyan helyre szállítják, ahol tárolható. Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi bizottsága szerint ez az eljárás a fosszilis tüzelőanyagokat égető erőművekből származó CO2-kibocsátás 80–90%-át megszüntetheti. Azonban a tervezett demonstrációs projektek végrehajtása Európában nehezebbnek bizonyult az eredetileg tervezetthez képest. Az egyik fő akadály az, hogy a költségek igen magasak.
Az Unióban nyilvántartásba vett új személygépkocsiknak meg kell felelniük a szén-dioxid-kibocsátási előírásoknak ((EU) 2019/631 rendelet), amelyek 2021-től 95 g/km-ben határozták meg a teljes uniós járműállományra vonatkozó célértéket.
Az üzemanyagok minőségéről szóló (EU) 2015/1513 irányelv célja az volt, hogy 2020-ra 6%-kal csökkenjen az üzemanyagok ÜHG-kibocsátási intenzitása. Ezt egyebek mellett a bioüzemanyagok használata révén kívánták elérni, amelyeknek szintén meghatározott fenntarthatósági feltételeknek kellett megfelelniük.
A tengeri közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátások nyomon követéséről, jelentéséről és hitelesítéséről szóló (EU) 2015/757 rendelet arra kötelezi a nagyméretű hajókat, hogy kövessék nyomon az uniós kikötők irányába, irányából és azokon belül megtett út során általuk kibocsátott CO2 mennyiségét, és nyújtsanak be hitelesített éves jelentést arról és az egyéb releváns adatokról.
A klór-fluor-szénhidrogéneket az 1980-as években az ózonréteg elvékonyodása elleni intézkedésként betiltották. Helyettük ma fluortartalmú gázokat (F-gázokat) használnak számos ipari berendezéshez, például a légkondicionáláshoz és hűtéshez, mivel ezek nem károsítják az ózonréteget. Lehetséges azonban, hogy az F-gázok globális felmelegedési potenciálja akár 25 000-szer nagyobb, mint a CO2-é. Az (EU) 517/2014 rendelet célja a fluortartalmú gázok használatának ellenőrzése, valamint az, hogy 2022–2025-re betiltsa alkalmazásukat az új légkondicionáló berendezések és hűtőszekrények esetében, ezzel előrevetítve a világszinten történő fokozatos megszüntetés ütemét.
B. Az európai zöld megállapodás
2019. december 11-én az Európai Bizottság előterjesztette az európai zöld megállapodás elnevezésű ambiciózus intézkedéscsomagot, amelynek célja, hogy az Unió 2050-re karbonsemleges legyen. Az intézkedések, amelyeket a kulcsfontosságú fellépések ütemterve kísér, az ambiciózus kibocsátáscsökkentéstől az élvonalbeli kutatásba és innovációba való beruházásig, valamint az európai természeti környezet megőrzéséig terjednek. A környezetbarát technológiákba, fenntartható megoldásokba és új vállalkozásokba történő beruházások támogatásával a zöld megállapodás az EU új növekedési stratégiája is kíván lenni egyben, amelynek célja, hogy az Uniót egy fenntartható és versenyképes gazdasággá alakítsa. A sikerhez elengedhetetlen a nyilvánosság és az összes érdekelt fél bevonása és elkötelezettsége.
Az európai zöld megállapodás keretében elfogadott kulcsfontosságú fellépések között szerepel az európai klímarendelet ((EU) 2021/1119 rendelet), amely 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni az Uniót. Rendelkezik például arról, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó, az 1990-es szinthez képest meghatározott 2030-as célkitűzést legalább 55%-ra kell növelni. Ezen túlmenően a Bizottság további javaslatai között szerepel a Fenntartható Európa beruházási tervről és az európai éghajlati paktumról szóló közlemény, az Igazságos Átmenet Alap létrehozásáról és a transzeurópai energiainfrastruktúrára vonatkozó iránymutatások felülvizsgálatáról szóló rendeletjavaslatok, az energiarendszer integrációjára, illetve a hidrogénre irányuló uniós stratégiák, valamint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó új uniós stratégia.
A Bizottság 2021. július 14-én (új jogszabályokból, valamint a meglévő jogszabályok módosításaiból álló) jogalkotási javaslatcsomagot terjesztett elő „Irány az 55%!” elnevezéssel, amelynek célja, hogy megvalósítsa a klímasemlegesség 2050-ig történő eléréséhez vezető úton a gazdaság, a társadalom és az ipar egészében szükséges átalakulást.
2022 decemberében a Parlament és a Tanács megállapodásra jutott a kibocsátáskereskedelmi rendszer reformját célzó ambiciózusabb intézkedésekről: a 2005-ös szinthez képest 2030-ra 62%-os kibocsátáscsökkentési célt kell elérni. Az ETS-t 2023-ban kiterjesztették a tengeri közlekedési tevékenységekre ((EU) 2023/957 rendelet), valamint és a légi közlekedésben ((EU) 2023/2405 rendelet) és a tengeri ágazatban ((EU) 2023/1805 rendelet) használt tisztább üzemanyagokra. Az (EU) 2023/1805 rendelet célja annak biztosítása, hogy 2035-ig 20%-kal, 2050-ig pedig 80%-kal csökkenjenek a hajózásból származó kibocsátások. Továbbá 2030-tól kezdve az Unió hajózási üzemanyagai legalább 2%-ának nem biológiai eredetű megújuló üzemanyagokból kell származnia. Ami a légijármű-üzemanyagokat illeti, 2%-ának 2025-re fenntarthatónak kell lennie. Ez a cél 2030-ra 6%-ra, 2050-re pedig 70%-ra nő. Emellett 2030-tól kezdődően az üzemanyagok 1,2%-ának szintetikus üzemanyagnak kell lennie, amelynek részarányát 2050-re 35%-ra kell növelni.
Annak érdekében, hogy támogassa a tagállamokat az épületekből, a közúti közlekedésből és egyes ipari ágazatokból származó kibocsátások csökkentésére irányuló erőfeszítéseikben, új, különálló kibocsátáskereskedelmi rendszerről született megállapodás, amely 2027-ben indul (a 2003/87/EK irányelvet módosító (EU) 2023/959 irányelvben szereplő ETS2). Az „Irány az 55%!” csomag emellett a kibocsátásáthelyezés elleni küzdelem érdekében bevezeti az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó új mechanizmust, az új Szociális Klímaalapot, valamint megerősíti a modernizációs és az innovációs alapot.
Az ETS kiterjed a légi közlekedésből származó kibocsátásokra is ((EU) 2023/958 irányelv), bár az interkontinentális járatokra vonatkozó jelenlegi mentességet 2027 elejéig meghosszabbították. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) keretében a nemzetközi légi közlekedésben alkalmazandó kibocsátáskompenzációs és -csökkentési rendszer (CORSIA) első szakasza 2024 elején kezdődik. A Bizottság 2026 júliusáig értékelni fogja annak megfelelőségét.
A módosított közös kötelezettségvállalási rendelet ((EU) 2023/857) fokozza az Unió éghajlatvédelmi törekvéseit. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a rendelet hatálya alá tartozó valamennyi ágazatnak 2030-ig együttesen 40%-os kibocsátáscsökkentést kell elérnie a 2005-ös szinthez képest. A közös kötelezettségvállalási rendelettel párhuzamosan az aktualizált megújulóenergia-irányelv ((EU) 2023/2413) azt javasolja, hogy az Unió energiaszerkezetében a megújuló energiaforrásokra vonatkozó általános kötelező célkitűzést 42,5%-ra emeljék.
A földhasználatról, földhasználat-változtatásról és erdőgazdálkodásról szóló módosított rendelet ((EU) 2023/839) ezenkívül új 2030-as célt határoz meg az uniós szénelnyelők 15%-kal történő növelésére.
Az energiahatékonysági irányelv felülvizsgálata ((EU) 2023/1791) ambiciózus, jogilag kötelező erejű uniós energiahatékonysági célt határoz meg, melynek lényege, hogy 2020-hoz képest 2030-ig 11,7%-kal kell csökkenteni a végsőenergia-fogyasztást.
A CO2 után a metán járul hozzá a leginkább az éghajlatváltozáshoz. A metánkibocsátás kezelése ezért elengedhetetlen a 2030-ra vonatkozó uniós éghajlat-politikai célok és a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél eléréséhez. A Bizottság 2021. december 15-én javaslatot terjesztett elő az energiaágazaton és a globális ellátási láncon belüli metánkibocsátás csökkentésére. A Tanács és a Parlament 2023. november 15-én ideiglenes megállapodásra jutott erről az új rendeletről. Arra kötelezi a gáz-, az olaj- és a szénágazatot, hogy megfelelően mérjék, kövessék nyomon, jelentsék és ellenőrizzék metánkibocsátásukat, és hozzanak intézkedéseket annak csökkentésére.
A Bizottság 2022 áprilisában megerősített javaslatot terjesztett elő az F-gázokról, amelynek célja, hogy 2030-ig 40 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő kibocsátást takarítson meg. Az F-gázokról szóló, a javaslatot követő rendelet ((EU) 2024/573) 2024 márciusában lépett hatályba. A rendelet 2050-től teljesen betiltja a hidro-fluor-szénhidrogéneket, és már 2025-ben jelentősen csökkenti azok rendelkezésre állását.
A Bizottság 2022 novemberében javaslatot fogadott el a magas színvonalú szén-dioxid-eltávolítás egész Unióra kiterjedő önkéntes, megbízható tanúsítási keretrendszerére vonatkozóan. A Parlament és a Tanács 2024. február 20-án jutott ideiglenes megállapodásra e javasolt rendeletről. A rendelet többek között tanúsítási keretrendszert vezet be a magas színvonalú szén-dioxid-eltávolítás fellendítése és a zöldrefestés elleni küzdelem érdekében.
Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv felülvizsgálata korszerűsíti a meglévő szabályozási keretet, ugyanakkor biztosítja a tagállamok számára az ahhoz szükséges rugalmasságot, hogy figyelembe vegyék az épületállományban Európa-szerte fennálló különbségeket. A felülvizsgált irányelv új, ambiciózus célokat tűz ki: 2028-tól a közszféra használatában vagy birtokában lévő valamennyi új épületnek, 2030-tól pedig már minden új épületnek kibocsátásmentesnek kell lennie. Minden tagállam saját nemzeti ütemtervet fogad el annak érdekében, hogy 2030-ig 16%-kal, 2035-ig pedig 20–22%-kal csökkentse a lakóépületek átlagos primerenergia-felhasználását.
2023 februárjában a Parlament és a Tanács további, a teljes uniós járműállományra vonatkozó, 2030-ra elérendő kibocsátáscsökkentési cél kitűzésében állapodott meg az új személygépkocsik (55%) és az új kisteherautók (50%) vonatkozásában. Emellett 30%-os CO2-kibocsátáscsökkentési célértéket vezettek be az új tehergépkocsikra vonatkozóan, 2025-re pedig 15%-os köztes célértéket határoztak meg ((EU) 2023/851 rendelet). A Parlament 2024 márciusában új szabályokat fogadott el a személygépkocsik, kisteherautók, buszok, tehergépkocsik és pótkocsik kibocsátásának csökkentése érdekében (Euro 7).
2024 februárjában a Bizottság közleményt fogadott el, amelyben a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok elérése felé vezető úton köztes lépésként meghatározta a 2040-re vonatkozó uniós éghajlat-politikai célokat. A közlemény azt az ajánlást teszi, hogy 2040-ig az 1990-es szinthez képest 90%-kal csökkentsék az Unió nettó ÜHG-kibocsátását.
Az Európai Parlament szerepe
Az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekben a Parlament hagyományosan részt vesz az Európai Bizottsággal folytatott intézményközi tárgyalásokon, és olyan álláspontokat képvisel, amelyek ambiciózusabbá teszik az uniós fellépéseket.
A 2015. évi COP21 éghajlat-változási konferencia előtt a Parlament megismételte, hogy sürgősen szükség van a nemzetközi légi közlekedésből és hajózásból származó kibocsátások hatékony szabályozására és korlátozására. Csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az ICAO nem állapodott meg a kibocsátáscsökkentésről. A CORSIA ehelyett elsősorban az ellentételezésre összpontosít, minőségi garancia nélkül, és csak 2027-től kezdődően rendelkezik jogilag kötelező erővel. Az ICAO legfontosabb tagjai még nem kötelezték el magukat az önkéntes szakaszban való részvétel mellett.
A katowicei 24. éghajlat-változási konferenciára (2018. évi COP24) tekintettel a Parlament 2018. október 25-i állásfoglalásában kérte az Unió 2030-ra kitűzött 55%-os ÜHG-kibocsátáscsökkentési céljának növelését. Ezen túlmenően a Parlament úgy vélte, hogy a globális átlaghőmérséklet 2 °C-os emelkedésének súlyos és visszafordíthatatlan hatásai elkerülhetők, ha az ambiciózusabb 1,5 °C-os célértéket sikerül elérni. Ehhez legkésőbb 2050-ig a jelenleg is növekvő globális ÜHG-kibocsátást nettó nullára kell csökkenteni. A Parlament ezért kérte a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy hosszú távú, az évszázad közepére szóló, nulla nettó ÜHG-kibocsátást célzó uniós stratégiára. A Bizottság ezt a követelést 2019-ben az európai zöld megállapodás egyik céljaként tűzte ki.
2018 júliusában a Parlament állásfoglalást fogadott el az uniós klímadiplomáciáról, amelyben hangsúlyozta az Uniónak az éghajlatváltozás elleni fellépés és a konfliktusmegelőzés terén fennálló felelősségét. A jelentés hangsúlyozza, hogy az éghajlat-politika globális előmozdítása, a Párizsi Megállapodás végrehajtásának támogatása és az éghajlatváltozással kapcsolatos konfliktusok megelőzése érdekében meg kell erősíteni az Unió diplomáciai kapacitásait.
A Parlament 2019 novemberében éghajlati vészhelyzetet hirdetett ki Európában, és sürgette az összes uniós országot, hogy 2050-ig kötelezzék el magukat a nulla nettó ÜHG-kibocsátás mellett. Az Európai Parlament ezenkívül annak biztosítására kérte a Bizottságot, hogy minden ide vonatkozó jogalkotási és költségvetési javaslat teljes mértékben összhangba kerüljön a globális felmelegedés mértékének 1,5 °C alatt tartására irányuló célkitűzéssel.
A Parlament 2020 októberében elfogadta az európai klímarendeletre vonatkozó tárgyalási megbízatását, és kérte, hogy a 2030. évi kibocsátáscsökkentési célt 60%-ra emeljék. Bár a Parlament és a Tanács között 2021. április 21-én létrejött intézményközi megállapodás megerősítette a Bizottság által javasolt 55%-os célkitűzést, a Parlamentnek sikerült növelnie a szén-dioxid-eltávolítás szerepét és hozzájárulását, ami 57%-ra válthatja ezt a célt. Emellett a Parlament megbízatásával összhangban a Bizottság felkérést kapott arra, hogy legkésőbb hat hónappal a Párizsi Megállapodás első globális értékelése után tegyen javaslatot a 2040-es célkitűzésre, figyelembe véve az Unió tervezett indikatív ÜHG-költségvetését. Végezetül, tekintettel a független tudományos tanácsadás fontosságára, megalakult az éghajlatváltozással foglalkozó európai tudományos tanácsadó testület, hogy értékelje, hogy a szakpolitika következetes-e, és hogy a Parlament javaslatának megfelelően nyomon kövesse az előrehaladást. A 2023 júniusában közzétett, „Scientific advice for the determination of an EU-wide 2040 climate target and a greenhouse gas budget for 2030-2050” [Tudományos tanácsadás az egész Unióra kiterjedő, 2040-re vonatkozó éghajlat-politikai célkitűzés és az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos, a 2030–2050 közötti időszakra szóló költségvetés meghatározásához] című jelentésében az éghajlatváltozással foglalkozó európai tudományos tanácsadó testület tudományos alapú becslést bocsátott az uniós intézmények rendelkezésére a 2040-es éghajlat-politikai célérték és a 2030–2050 közötti időszakra vonatkozó uniós üvegházhatásúgáz-kibocsátási költségvetés tekintetében. E jelentés szerint az Uniónak az 1990-es szinthez képest 2040-ig 90–95%-os nettó kibocsátáscsökkentésre kell törekednie.
A Parlament 2022 szeptemberében állásfoglalást fogadott el az aszály, a tűzvészek és más szélsőséges időjárási jelenségek következményeiről. Célja az volt, hogy tovább fokozza az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló uniós erőfeszítéseket.
A Parlament 2023 novemberében állásfoglalást fogadott el a Dubajban megrendezett COP28-ról. Felszólított a klímaalapok hozzájárulásainak növelésére, a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának legkésőbb 2025-ig történő megszüntetésére, valamint 2030-ig a megújuló energia megháromszorozására és az energiahatékonyság megkétszerezésére. Elismerte továbbá a biológiai sokféleség csökkenése és az éghajlatváltozás közötti összefüggéseket, és hangsúlyozta a természet helyreállításának fontosságát.
A témával kapcsolatos további információkért látogasson el a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság honlapjára.
Georgios Amanatidis / Alyssia Petit