Vízvédelem és vízgazdálkodás
A víz az emberek, állatok és növények fennmaradásának alapvető tényezője, és egyben elengedhetetlen a gazdaság számára. Védelme és a vele való gazdálkodás túlmutat az országhatárokon. Az uniós vízpolitika a környezetvédelem kulcsfontosságú eleme. Léteznek jogszabályok a vízforrások, valamint az édesvízi és tengeri ökoszisztémák megőrzésére, valamint az ivó- és fürdővizek tisztaságának biztosítására. Az uniós víz-keretirányelv jogi keretet alakít ki a tiszta víz védelmére és helyreállítására, valamint hosszú távú, fenntartható használatára.
Jogalap
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 191–193. cikke.
Általános háttér
A víz nemcsak kereskedelmi termék, hanem a közjavak egyike is, valamint olyan, korlátozottan rendelkezésre álló forrás, amely védelemre szorul, és amelyet fenntartható módon kell felhasználni, mind a minőség, mind a mennyiség tekintetében. A vízre azonban számos ágazat – például a mezőgazdaság, az ipar, az idegenforgalom, a közlekedés és az energiaipar – nyomást gyakorol.
Az ivóvízről szóló első irányelvet (80/778/EGK) 1980-ban vezették be az egyes tagállamok vízzel kapcsolatos nemzeti követelményeinek egyszerűsítése és a gazdasági verseny egyenlőtlen feltételei elleni küzdelem érdekében.
1992-ben Helsinkiben elfogadták a Határvízi Egyezményt, amelynek az Unió is részes fele. Ez az egyezmény megerősíti a határokon átnyúló felszíni és felszín alatti vizek ökológiai kezelésére és védelmére irányuló nemzeti intézkedéseket és nemzetközi együttműködést.
1997-ben a nemzetközi vízfolyások nem hajózási célú felhasználásának jogáról szóló egyezmény alapvető normákat és szabályokat állapított meg a nemzetközi vízfolyások használata, kezelése és védelme terén a nemzetközi vízfolyással rendelkező államok között folytatott együttműködéshez.
A Bizottság 2012-ben közzétette az európai vízkészletek megőrzésére irányuló tervet. Ez egy olyan, hosszú távú stratégia, amely a hatályos uniós vízügyi politika jobb végrehajtása, a vízügyi politikai célkitűzéseknek egyéb szakpolitikai területekbe való integrálása, valamint a jelenlegi keret hiányosságainak megszüntetése révén kívánja biztosítani, hogy valamennyi jogszerű felhasználás céljára megfelelő minőségű víz álljon rendelkezésre.
Célkitűzések és eredmények
Az uniós vízpolitika átfogó célja, hogy biztosítsa a jó minőségű és megfelelő mennyiségű vízhez való hozzáférést valamennyi európai polgár, gazdasági ágazat és a környezet számára, valamint hogy Európa-szerte biztosítsa valamennyi víztest jó állapotát. Az éghajlatváltozás miatt azonban az Unió egyre többször szembesül a vízzel kapcsolatos szélsőséges időjárási eseményekkel, például árvizekkel és aszályokkal, így az e problémák enyhítését és az azokhoz való alkalmazkodást segítő szakpolitikák elfogadása rendkívül fontos.
E célból az uniós politika két fő jogi keretet hozott létre az édesvízi és tengeri erőforrások védelmére és kezelésére: a víz-keretirányelvet és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvet.
A. A víz-keretirányelv és az azt támogató egyedi víz-irányelvek
Az Unió víz-keretirányelve (2000/60/EK) a szárazföldi felszíni vizek, az átmeneti vizek, a parti tengervizek és a felszín alatti vizek védelmét célzó keretet hoz létre. Célja, hogy megakadályozza és csökkentse a szennyezést, elősegítse a fenntartható vízfelhasználást, megóvja és javítsa a vízi környezetet, valamint mérsékelje az árvizek és aszályok hatásait. Az általános cél valamennyi víztest jó környezeti állapotának elérése. A tagállamoknak ezért – a természetes földrajzi vízgyűjtőkön alapuló – vízgyűjtő-gazdálkodási terveket, valamint a célkitűzések eléréséhez szükséges egyedi intézkedési programokat kell kidolgozniuk.
A víz-keretirányelv 2019. évi értékelése arra a következtetésre jutott, hogy a víz-keretirányelv általánosságban megfelel a célnak, végrehajtását azonban fel kell gyorsítani. Ennek eredményeként 2020 júniusában a Bizottság bejelentette, hogy a víz-keretirányelv módosítása helyett a jelenlegi irányelv végrehajtására és érvényesítésére helyezi a hangsúlyt.
A víz-keretirányelvet az alábbi, célzottabb irányelvek támogatják:
- A felszín alatti vizekről szóló irányelv (2006/118/EK) védelmet nyújt a szennyezéssel és az állapotromlással szemben. Konkrét kritériumokat határoz meg a jó kémiai állapot értékelésére, a nyomon követett anyagok mennyiségnövekedésének megállapítására és a tendenciamegfordulási pontokra vonatkozóan. A szennyező anyagokra vonatkozó valamennyi küszöbértéket a tagállamok határozzák meg. Kivételt képeznek a nitrátok (trágyák) és a növényvédő szerek, amelyek határértékeit külön uniós jogszabályok határozzák meg. A Bizottság 2022-ben előterjesztette a vízpolitika területén uniós szintű monitoring alá helyezendő anyagok frissített megfigyelési listáját. A Parlament 2023 szeptemberében elfogadta a javaslattal kapcsolatos álláspontját, amelyre a Tanáccsal folytatandó jövőbeli tárgyalásokat alapozza.
- A felülvizsgált ivóvíz-irányelv ((EU) 2020/2184) meghatározza az emberi fogyasztásra szánt víz alapvető minőségi előírásait. Arra kötelezi a tagállamokat, hogy rendszeresen ellenőrizzék a víz minőségét. A tagállamok ezt kiegészíthetik a saját területükre vonatkozó egyedi előírásokkal, de csak abban az esetben, ha ez az előírások szigorítását eredményezi. Az irányelv a fogyasztók rendszeres tájékoztatását is előírja. Ezenfelül az ivóvíz minőségéről háromévente jelenteni kell az Európai Bizottságnak. A felülvizsgált irányelv aktualizálja a hatályos biztonsági normákat, és az Egészségügyi Világszervezet legújabb ajánlásaival összhangban javítja a biztonságos ivóvízhez való hozzáférést. 2022-ben elfogadták a nyomon követendő anyagok első megfigyelési listáját.
- A fürdővizekről szóló irányelv (2006/7/EK) célja a közegészségügy és a környezetvédelem fokozása a fürdővizek ellenőrzésére és osztályozására vonatkozó rendelkezések megállapításával és a lakosság erről való tájékoztatásával. Fürdési idényben a tagállamoknak havonta egy alkalommal minden fürdőhelyen mintát kell venniük a fürdővízből, értékelve legalább két konkrét baktérium vízben található koncentrációját. Eredményeikről „fürdővízprofilok” révén kell tájékoztatniuk a lakosságot, amelyek többek között a fürdővíz minőségét érintő szennyezés fajtáját és forrását is tartalmazzák. A Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség évente összegző beszámolót tesz közzé a fürdővizek minőségéről.
- A környezetminőségi előírásokról szóló irányelv (2008/105/EK) koncentrációs határértékeket ír elő uniós szinten a vízi környezetre vagy azon keresztül jelentős veszélyt jelentő 33 elsőbbségi anyag és a felszíni vizek esetében nyolc egyéb szennyező anyag tekintetében. A 2013. évi felülvizsgálat során 12 új anyagot vettek fel a meglévő jegyzékbe. 2023-ban 23 kritikus anyaggal egészítették ki a felszíni vizekre vonatkozó elsőbbségi anyagok jegyzékét, ideértve egyes növényvédő szereket, például a glifozátot, bizonyos gyógyszereket (fájdalomcsillapítókat, gyulladáscsökkentő gyógyszereket és antibiotikumokat), a biszfenol A-t, valamint egy 24 per- és polifluor-alkil anyagból álló csoportot.
- A települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv (91/271/EGK) célja, hogy megvédje a környezetet a településiszennyvíz-kibocsátás és az ipari kibocsátások kedvezőtlen hatásaitól. Az irányelv minimumszabályokat és menetrendet állapít meg a települési szennyvíz összegyűjtésére, kezelésére és kibocsátására vonatkozóan, bevezeti a szennyvíziszap ártalmatlanításának ellenőrzését, továbbá előírja a szennyvíziszap tengerbe juttatásának fokozatos megszüntetését. A Tanács és a Parlament 2024 januárjában ideiglenes megállapodásra jutott az irányelv módosításáról, amely kiterjeszti annak hatályát a kisebb településekre, és a „szennyező fizet” elvet a gyógyszerek és kozmetikai termékek gyártóira is alkalmazza. A felülvizsgálatot hamarosan szavazásra bocsátják a plenáris ülésen.
- A nitrátokról szóló irányelv (91/676/EGK) célja, hogy megvédje a vizeket a mezőgazdasági eredetű nitrátoktól, mivel azok beszennyezhetik az ivóvízforrásokat, köztük a felszín alatti vizeket, és a felszíni vizek eutrofizációjához vezethetnek. Egy kiegészítő rendelet (1137/2008/EK) nitrátérzékeny területek kijelölését, a vízminőség ellenőrzését és a cselekvési programok összefoglalását írja elő. 2023-ban a Bizottság elindította az irányelv értékelését, felkérve az érdekelt feleket és a polgárokat, hogy osszák meg véleményüket.
- Az Unió árvízvédelmi irányelvének (2007/60/EK) célja az emberi egészséggel, a környezettel, az infrastruktúrával és a vagyonnal kapcsolatos árvízkockázatok csökkentése és kezelése. Az irányelv értelmében a tagállamok kötelesek hatévente előzetes értékelést végezni mindazon vízgyűjtők és kapcsolódó part menti területek azonosítása érdekében, ahol árvízveszély áll fenn, majd árvízkockázati térképeket kell készíteniük, valamint a megelőzésre, védelemre és felkészültségre összpontosító árvízkockázat-kezelési terveket kell kidolgozniuk. A második ciklusról (2015–2021) szóló értékelő jelentést 2021 decemberében tették közzé.
B. Uniós tengerparti politika és tengerpolitika
A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv (2008/56/EK) az Unió integrált tengerpolitikájának környezeti pillére, amelyet tengergazdasága fenntartható fejlesztésének megerősítése és egyben tengeri környezetének hatékonyabb védelme céljából hoztak létre. Az irányelv célja az uniós tengervizek jó környezeti állapotának 2020-ig történő elérése, védelmének és megőrzésének folytatása, valamint további romlásának megakadályozása volt. Az irányelv a hatályos regionális tengeri egyezményekben lefektetett földrajzi határokon belül európai tengeri régiókat (a Balti-tenger, az Atlanti-óceán északkeleti térsége, a Földközi-tenger és a Fekete-tenger) és alrégiókat állapít meg. A jó környezeti állapot 2020-ig való elérése érdekében minden tagállamnak ökoszisztéma-alapú stratégiákat kellett kialakítania tengervizei vonatkozásában, melyeket hatévenként felül kell vizsgálnia. A tengerparti övezetek integrált kezeléséről szóló rendelet emellett lefekteti a parti övezetre vonatkozó helyes tervezés és gazdálkodás azon alapelveit, amelyeket a tagállamoknak figyelembe kell venniük.
A Bizottság 2020 júniusában jelentést fogadott el a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv első végrehajtási ciklusáról. A 2030-ig tartó időszakra szóló (2020 májusában elfogadott) uniós biodiverzitási stratégia célja a tengeri ökoszisztémák védelmének további erősítése, többek között a védett területek bővítése, valamint az élőhelyek és a halállományok helyreállítását szolgáló, szigorúan védett területek létrehozása révén.
Ami a hajók okozta szennyezést és a jogsértésekre alkalmazandó szankciókat illeti, a 2005/35/EK irányelv és annak 2009. évi aktualizált változata annak biztosítását célozza, hogy a szennyező tengeri kibocsátásokért felelős szereplőket hatékony és visszatartó erejű szankciókkal sújtsák.
Az Erika tankhajó 1999-ben bekövetkezett, olajkiömlést okozó szerencsétlensége arra ösztönözte az Uniót, hogy az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség 2002-es létrehozásával megerősítse a tengeri biztonság terén és a tengeri környezet szennyezése elleni fellépésben vállalt szerepét. Az ügynökség feladata többek között a hajók által okozott szennyezés megelőzése és az arra való reagálás, valamint az olaj- és gázipari létesítmények által okozott tengerszennyezés kezelése.
C. A regionális vizekről szóló nemzetközi megállapodások
A tengervizek védelmét Európában négy nemzetközi együttműködési struktúra (másnéven regionális tengeri egyezmény) szabályozza, melyek a közös vízterületekkel rendelkező tagállamok és szomszédos országok között jöttek létre: az Atlanti-óceán északkeleti részére vonatkozó, 1992. évi OSPAR-egyezmény (a korábbi oslói és párizsi egyezmények alapján); a Balti-tenger térségéről szóló, 1992. évi Helsinki egyezmény; a Földközi-tengerrel kapcsolatos, 1995. évi barcelonai egyezmény; valamint a Fekete-tengerrel kapcsolatos, 1992. évi bukaresti egyezmény.
Az Unió továbbá olyan nemzetközi egyezmények részes fele, mint például a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló, 1992. évi egyezmény, a Duna védelméről szóló, 1994. évi egyezmény, a Rajna vegyi szennyezés elleni védelméről szóló, 1999. évi egyezmény, valamint az Odera védelmére létrehozott nemzetközi bizottságról szóló, 1996. évi egyezmény.
A vízgyűjtőkre vagy tengervizekre összpontosító régióközi környezetvédelmi együttműködés számos olyan, makroregionális stratégia létrehozásához vezetett az Unióban, amely egy meghatározott földrajzi terület előtt álló közös kihívások kezelésére irányul. Ilyen például a 2009. évi balti-tengeri stratégia, a Duna-régióra vonatkozó, 2011. évi stratégia, valamint az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó, 2014. évi stratégia.
Az Európai Parlament szerepe
A „Right2Water” elnevezésű, első európai polgári kezdeményezés (2013) felhívta az uniós intézményeket és a tagállamokat annak biztosítására, hogy valamennyi polgár élhessen a vízhez és higiéniához való jogával, hogy a vízellátás és a vízkészletekkel való gazdálkodás terén ne érvényesüljenek a belső piac szabályai, valamint hogy a vízszolgáltatást ne érintsék liberalizációs intézkedések. 2015-ben, válaszul a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre, a Parlament nagy többséggel felhívta a Bizottságot, hogy terjesszen elő olyan jogszabályt, amely érvényt szerez a vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez való, az Egyesült Nemzetek Szervezete által elismert emberi jognak, valamint adott esetben végezze el a víz-keretirányelv felülvizsgálatát, annak érdekében, hogy az elismerje a vízhez való egyetemes hozzáférést és a vízhez való emberi jogot.
A körforgásos gazdaságra való szükséges átállás hangsúlyozása érdekében a Parlament támogatta a víz mezőgazdasági öntözésre való újrafelhasználásának előmozdítására irányuló terveket. Első lépésként a Parlament a Tanáccsal együtt rendeletet fogadott el a víz újrafelhasználásáról, amely 2023 júniusában lépett hatályba. A műanyag palackok használatának csökkentése érdekében pedig támogatta a csapvíz minőségének javítását célzó terveket.
A Parlament a nemzetközi óceánpolitikai irányításról szóló állásfoglalásában (2018) „hangsúlyozza, hogy a fenntartható tengeri gazdaság megteremtése és a tengeri környezetre nehezedő nyomás csökkentése az éghajlatváltozással, a tengerekbe és óceánokba jutó szárazföldi forrású szennyezéssel, a tengerszennyezéssel és az eutrofizációval, a tengeri ökoszisztémák és a biológiai sokféleség megőrzésével, védelmével és helyreállításával, valamint a tengeri erőforrások fenntartható használatával kapcsolatos fellépéseket igényel”. Ebben az összefüggésben „sürgeti az Európai Bizottságot, hogy támogassa a tengeri biológiai sokféleség védelmére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, különösen a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken a tengeri biológiai sokféleség megőrzéséről és fenntartható hasznosításáról szóló új, jogilag kötelező erejű eszközre irányuló, folyamatban lévő tárgyalások keretében”, továbbá „felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot szigorúbb szabályozásra a tengeri biológiai sokféleség megőrzésének és fenntartható használatának biztosítása érdekében a tagállamok joghatósága alá tartozó területeken”.
A tengeri hulladékról szóló, 2021. márciusi állásfoglalásában a Parlament felhívta a figyelmet a tengeri hulladék által a tengeri ökoszisztémára, a halászati ágazatra és a fogyasztókra gyakorolt hatásra, és az egyszer használatos műanyagokra vonatkozó további korlátozások bevezetésére, valamint célzottan tervezett, fenntartható anyagokból készült halászeszközök használatára szólított fel.
2022 októberében a Parlament állásfoglalást fogadott el „A vízhez való hozzáférés mint emberi jog – külső dimenzió” címmel, amelyben megerősítette, hogy a biztonságos ivóvízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez való jog emberi jog, és felszólított a természetes ökoszisztémák védelmére és helyreállítására, valamint az energiatermelésre használt víz megőrzésére.
A témával kapcsolatos bővebb információért látogasson el a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság honlapjára.
Christian Kurrer / Alyssia Petit