Vízvédelem és vízgazdálkodás

A víz az emberek, állatok és növények létének alapvető tényezője és egyben elengedhetetlen a gazdaság számára. Védelme és a vele való gazdálkodás túlmutat az országhatárokon. A víz-keretirányelv jogi keretet alakít ki a tiszta víz EU-n belüli védelmére és helyreállítására, valamint hosszú távú, fenntartható használatára; A keretirányelvet konkrétabb jogszabályok egészítik ki, így az ivóvíz- és fürdővíz-minőségi irányelv, az árvízvédelmi irányelv és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv, valamint nemzetközi megállapodások.

Jogalap

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 191–193. cikke.

Általános háttér

A víz nem kereskedelmi termék, hanem a közjavak egyike, olyan, korlátozottan rendelkezésre álló forrás, amely védelemre szorul, és amelyet fenntartható módon kell felhasználni, mind a minőség, mind a mennyiség tekintetében. A vizet azonban számos ágazat sokféle módon használja, többek közt a mezőgazdaság, az idegenforgalom, a fuvarozás és az energiaipar, ami nyomást gyakorol a vízkészletre. A Bizottság 2012-ben közzétette Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló tervet, amely olyan, hosszú távú stratégia, amely a hatályos uniós vízügyi politika jobb végrehajtása, a vízügyi politikai célkitűzéseknek egyéb szakpolitikai területekbe való integrálása, valamint a jelenlegi keret hiányosságainak megszüntetése révén kívánja biztosítani, hogy valamennyi jogszerű felhasználás céljára megfelelő minőségű víz álljon rendelkezésre. A terv értelmében a tagállamoknak vízelszámolási és a vízfelhasználás hatékonyságára vonatkozó célkitűzéseket kell megállapítaniuk, továbbá előirányozza a víz újrahasznosítására vonatkozó uniós szabványok kialakítását.

Eredmények

Az uniós politika két fő jogi keretet alakított ki az édesvízkészletek és tengeri erőforrások ökoszisztéma-alapú, holisztikus megközelítés alapján történő védelmére és kezelésére, melyek a víz-keretirányelv és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv. (MSFD).

A. Víz-keretirányelv és egyedi támogató víz-irányelvek

Az Unió víz-keretirányelve megállapítja a szárazföldi felszíni vizek, az átmeneti vizek, a parti tengervizek és a felszín alatti vizek védelmének keretét. Célja, hogy megakadályozza és csökkentse a szennyezést, elősegítse a fenntartható vízfelhasználást, megóvja és javítsa a vízi környezetet, valamint mérsékelje az árvizek és aszályok hatásait. Az általános cél valamennyi víztest jó környezeti állapotának megvalósítása. Ezért felhívják a tagállamokat, hogy készítsenek úgynevezett vízgyűjtő-gazdálkodási terveket, amelyek természetes földrajzi vízgyűjtőkön alapulnak, valamint a célkitűzések eléréséhez szükséges egyedi intézkedési programokat.

A víz-keretirányelvet célzottabb irányelvek támogatják, így a felszín alatti vizekről szóló irányelv, az ivóvíz-irányelv, a fürdővizekről szóló irányelv, a nitrátokról szóló irányelv, a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv, a környezetminőségi előírásokról szóló irányelv és az árvízvédelmi irányelv.

A felszín alatti vizek szennyezés és állapotromlás elleni védelméről szóló irányelv egyedi kritériumokat állapít meg a jó kémiai állapot megítélése, a jelentős és tartósan emelkedő tendenciák azonosítása, valamint a tendenciák megfordulási pontjának meghatározása tekintetében. A szennyező anyagok valamennyi határértékét a tagállamok határozzák meg, ez alól csak a nitrátok és a növényvédő szerek képeznek kivételt, amelyek esetében e határértékeket egyedi uniós jogszabályok határozzák meg.

A felülvizsgált 2020-as ivóvíz-irányelv meghatározza az emberi fogyasztásra szánt víz alapvető minőségi előírásait. Az irányelv arra kötelezi a tagállamokat, hogy a „mintavételi pontok” módszerének alkalmazásával rendszeresen ellenőrizzék az emberi fogyasztásra szánt víz minőségét. A tagállamok ezt kiegészíthetik a saját területükre vonatkozó egyedi előírásokkal, de csak abban az esetben, ha ez az előírások szigorítását eredményezi. Az irányelv a fogyasztók rendszeres tájékoztatását is előírja. Ezenfelül az ivóvíz minőségéről háromévente jelenteni kell az Európai Bizottságnak. A felülvizsgált irányelvre a Bizottság 2018. február 1-jén tett javaslatot, válaszul a korábbi, 1998. évi irányelv helyébe lépő „Right2Water” európai polgári kezdeményezésre. A felülvizsgált irányelv aktualizálta a hatályos biztonsági normákat és az Egészségügyi Világszervezet legújabb ajánlásaival összhangban javította a biztonságos ivóvízhez való hozzáférést. Emellett növeli az átláthatóságot a fogyasztók számára az ivóvíz minőségével és ellátásával kapcsolatban, a csapvíz iránti bizalom növelése révén hozzájárulva a műanyag palackok számának csökkentéséhez. Egy az Unió egészére kiterjedő, kockázat-alapú vízbiztonsági értékelés révén már az elosztás szintjén azonosítja és kezeli a vízforrásokat érintő lehetséges kockázatokat.

A fürdővízről szóló irányelv célja a közegészségügy és a környezetvédelem fokozása a fürdővíz ellenőrzésére és (négy kategóriába való) osztályozására vonatkozó rendelkezések megállapításával és a lakosság erről való tájékoztatásával. Fürdési idényben a tagállamoknak havonta egy alkalommal és minden fürdőhelyen mintát kell venniük a fürdővízből, értékelve legalább két konkrét baktérium vízben található koncentrációját. Eredményeikről többek közt a szennyezés és a fürdővíz minőségét érintő források fajtáját is tartalmazó „fürdővíz profilok” révén kell tájékoztatniuk a lakosságot. Standard szimbólum van használatban a lakosságnak a fürdővíz besorolásáról és bármely fürdési tilalomról való tájékoztatására. A Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) évente összegző beszámolót tesz közzé a fürdővíz minőségéről.

A környezetminőségi előírásokról szóló irányelv koncentrációs határértékeket ír elő uniós szinten a vízi környezetre vagy azon keresztül jelentős veszélyt jelentő 33 elsőbbségi anyag és a felszíni vizek esetében nyolc egyéb szennyező anyag tekintetében. Egy felülvizsgálatot követően 12 új anyaggal bővítették a jelenlegi listát, valamint a Bizottság számára egy további, olyan anyagokat tartalmazó lista létrehozását is előírták, amelyeket valamennyi tagállamban nyomon kell követni (figyelőlista) az elsőbbségi anyagok jegyzéke jövőbeli felülvizsgálatainak támogatása érdekében.

A települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv célja, hogy megvédje a környezetet a települési szennyvíz-kibocsátás és az ipari kibocsátások kedvezőtlen hatásaitól. Az irányelv minimumszabályokat és menetrendet állapít meg a települési szennyvíz összegyűjtésére, kezelésére és kibocsátására vonatkozóan, továbbá bevezeti a szennyvíziszap ártalmatlanításának ellenőrzését és előírja a szennyvíziszap tengerbe juttatásának fokozatos megszüntetését.

A Bizottság frissíteni kívánja ezt az irányelvet annak érdekében, hogy a kezelt szennyvíz mezőgazdasági öntözés céljából történő újrafelhasználásának megkönnyítése révén jobban ellensúlyozza a vízhiányt. A 2021 első negyedévében tartott nyilvános konzultációt követően a Bizottság 2022 első negyedévében tervezi elfogadni a felülvizsgált irányelvre vonatkozó javaslatát.

A nitrátokról szóló irányelv célja a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéstől való védelme. Egy kiegészítő rendelet előírja a tagállamok számára, hogy négyévente olyan jelentést nyújtsanak be a Bizottságnak, amely részletes információkat tartalmaz a helyes mezőgazdasági gyakorlatra vonatkozó szabályokról, a kijelölt nitrátérzékeny területekről (NVZ), a vízügyi ellenőrzésekről, valamint tartalmazza a cselekvési programok összefoglalását. Mind az irányelv, mind a rendelet célja az ivóvíz megóvása és az eutrofizációból eredő károk megelőzése. 2018 májusában a Bizottság közzétette a végrehajtásról szóló legutóbbi jelentését, amelyben hangsúlyozta, hogy az elmúlt két évtizedben csökkent a mezőgazdaságból származó nitrátok által okozott vízszennyezés Európában, de továbbra találhatók még aggasztó vízszennyezési helyszínek, ahol határozottabb fellépésre van szükség.

Az Unió árvízvédelmi irányelvének célja az emberi egészséggel, a környezettel, az infrastruktúrával és a vagyonnal kapcsolatos árvízkockázatok csökkentése és kezelése. Az irányelv értelmében a tagállamok kötelesek előzetes értékelést végezni mindazon vízgyűjtők és kapcsolódó part menti területek azonosítása érdekében, ahol árvízveszély áll fenn, majd árvízkockázati térképeket kell készíteniük, valamint a megelőzésre, védelemre és felkészültségre összpontosító árvízkockázat-kezelési terveket kell kidolgozniuk. E feladatokat a víz-keretirányelvvel és az abban foglalt vízgyűjtő-gazdálkodási tervekkel összhangban kell megvalósítani.

B. Európai Uniós tengerparti politika és tengerpolitika

A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv az EU integrált tengerpolitikájának környezeti pillére, amelyet tengergazdasága fenntartható fejlesztésének megerősítése és egyben tengeri környezetének hatékonyabb védelme céljából hoztak létre. Az irányelv célja az EU tengervizei jó környezeti állapotának 2020-ig való elérése, védelmének és megőrzésének folytatása, valamint további romlásának megakadályozása volt. Az irányelv a hatályos regionális tengeri egyezményekben lefektetett földrajzi határokon belül európai tengeri régiókat (a Balti-tenger, az Atlanti-óceán észak-keleti térsége, a Földközi-tenger és a Fekete-tenger) és alrégiókat állapít meg. A jó környezeti állapot 2020-ig való elérése érdekében minden tagállamnak ökoszisztéma-alapú stratégiákat kellett kialakítania tengervizei vonatkozásában, melyet hatévenként felül kell vizsgálnia. A tengerparti övezetek integrált kezeléséről (ICZM) szóló rendelet emellett lefekteti a parti övezetre vonatkozó helyes tervezés és gazdálkodás azon alapelveit, amelyeket a tagállamoknak figyelembe kell venniük.

A Bizottság 2020 júniusában jelentést fogadott el a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv első végrehajtási ciklusáról. A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia (amelyet 2020 májusában fogadtak el) célja a tengeri ökoszisztémák védelmének további erősítése, többek között a védett területek bővítése, valamint az élőhelyek és a halállományok helyreállítását szolgáló, szigorúan védett területek létrehozása révén.

Az Erika tankhajó 1999-ben bekövetkezett, olajkiömlést okozó szerencsétlensége arra indította az EU-t, hogy az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA) létrehozásával megerősítse a tengeri biztonság terén és a tengeri környezet szennyezése elleni fellépésben vállalt szerepét, amely ügynökség feladata egyebek mellett a hajókról történő szennyezés megelőzése és elhárítása, továbbá az olaj- és gázipari létesítmények által okozott tengerszennyezés elhárítása. A hajók okozta szennyezésről és a jogsértésekre alkalmazandó szankciók bevezetéséről szóló 2005-ös irányelvnek és annak 2009. évi aktualizált változatának célja annak biztosítása, hogy a szennyező tengeri kibocsátásokért felelős szereplőket hatékony és visszatartó erejű – büntető vagy közigazgatási – szankciókkal sújtsák. A szennyező anyagok hajókról való kibocsátása bűncselekménynek minősül, amennyiben az szándékos, gondatlanságból vagy súlyos hanyagságból ered, és a víz minőségének súlyos romlását eredményezi.

C. A regionális vizekről szóló nemzetközi megállapodások

A tengervizek védelmét Európában négy nemzetközi együttműködési struktúra („regionális tengeri egyezmény”) szabályozza, melyek a közös vízterületekkel rendelkező tagállamok és szomszédos országok között jöttek létre: az Atlanti-óceán észak-keleti körzete tengeri környezetének védelméről szóló 1992-es OSPAR egyezmény (a korábbi oslói és párizsi egyezmények alapján); a Balti-tenger térségéről szóló 1992-es Helsinki egyezmény (HELCOM); a Földközi-tengerrel kapcsolatos 1995-ös barcelonai egyezmény (UNEP-MAP); valamint a Fekete-tengerrel kapcsolatos 1992-es bukaresti egyezmény. Az uniós folyók vizeinek védelme a Duna védelméről szóló 1996-os egyezmény és a Rajna védelméről szóló, 2009. évi egyezmény keretében valósul meg. A tengervizekre vagy vízgyűjtőkre összpontosító régióközi környezetvédelmi együttműködés eredményeként számos makroregionális stratégia jött létre az Európai Unióban: a Balti-tenger térségével kapcsolatos 2009-es stratégia (az első, valamely makrorégióra vonatkozó uniós stratégia); a Duna régióra vonatkozó stratégia (2011), valamint az adriai- és jón-tengeri térségre vonatkozó stratégia (2014).

Az Európai Parlament szerepe

A „Right2Water” elnevezésű, első európai polgári kezdeményezés felhívta az uniós intézményeket és a tagállamokat annak biztosítására, hogy valamennyi polgár élhessen a vízhez és higiéniához való jogával, hogy a vízellátás és a vízkészletekkel való gazdálkodás terén ne érvényesüljenek a belső piac szabályai, valamint hogy a vízszolgáltatást ne érintsék liberalizációs intézkedések. Válaszul a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre, a Parlament nagy többséggel felhívta a Bizottságot, hogy terjesszen elő olyan jogszabályt, amely érvényt szerez a vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez való, az Egyesült Nemzetek Szervezete által elismert emberi jognak, valamint adott esetben végezze el a víz-keretirányelv felülvizsgálatát, annak érdekében, hogy az elismerje a vízhez való egyetemes hozzáférést és a vízhez való emberi jogot.

A körforgásos gazdaságra való szükséges átállás hangsúlyozása érdekében a Parlament támogatta a víz mezőgazdasági öntözésre való újrafelhasználásának előmozdítására irányuló terveket. A műanyag palackok használatának csökkentése érdekében hasonló szellemben támogatta a csapvíz minőségének javítását célzó terveket.

A Parlament által 2020. december 15-én elfogadott, az ivóvízről szóló felülvizsgált irányelv 2021. január 12-én lépett hatályba, és a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre, hogy azt átültessék nemzeti jogukba.

A Parlament a nemzetközi óceánpolitikai irányításról szóló állásfoglalásában (2018) „hangsúlyozza, hogy a fenntartható tengeri gazdaság megteremtése és a tengeri környezetre nehezedő nyomás csökkentése az éghajlatváltozással, a tengerekbe és óceánokba jutó szárazföldi forrású szennyezéssel, a tengerszennyezéssel és az eutrofizációval, a tengeri ökoszisztémák és a biológiai sokféleség megőrzésével, védelmével és helyreállításával, valamint a tengeri erőforrások fenntartható használatával kapcsolatos fellépéseket igényel; ebben az összefüggésben sürgeti az Európai Bizottságot, hogy támogassa a tengeri biológiai sokféleség védelmére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, különösen a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken a tengeri biológiai sokféleség megőrzéséről és fenntartható hasznosításáról szóló új, jogilag kötelező erejű eszközre irányuló, folyamatban lévő tárgyalások keretében”, továbbá „felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot szigorúbb szabályozásra a tengeri biológiai sokféleség megőrzésének és fenntartható használatának biztosítása érdekében a tagállamok joghatósága alá tartozó területeken”.

A tengeri hulladékról szóló, 2021. március 25-i állásfoglalásában a Parlament felhívta a figyelmet a tengeri hulladék által a tengeri ökoszisztémára, a halászati ágazatra és a fogyasztókra gyakorolt hatásra, és az egyszer használatos műanyagokra és a kifejezetten erre a célra tervezett, fenntartható anyagok halászeszközökhöz való használatára vonatkozó további korlátozások bevezetésére szólított fel.

A 2030-ig tartó időszakra szóló új uniós biodiverzitási stratégia (amelyet a Bizottság 2020 májusában fogadott el) célja a tengeri ökoszisztémák védelmének további erősítése. Ez a téma kiemelt helyet foglal majd el a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának soron következő 15. ülésén is, amely 2021 októberében veszi kezdetét Kunmingben (Kína).

 

Christian Kurrer