skip to content
 
 
 

Aktuális

Az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgár díjat olyan, kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek, illetve szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció, a közös megértés előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.
A Parlament „a lehető leghatározottabban elítéli" a nemrég elfogadott LMBTIQ-ellenes magyar törvényt és bírálja a demokrácia és a jogállamiság lebontását Magyarországon.
A költségvetési feltételrendszerről szóló rendelet alkalmazásához semmilyen útmutatóra nincs szükség, és a jogállamiság megsértésével mielőbb foglalkozni kell, mondja a Parlament.
Az alapok a migráció kezelésében, a harmadik országbeliek integrációjának megkönnyítésében és a határigazgatási feladatokban segítenek.
A parlamenti felszólalók nagy többsége a Tanács és a Bizottság válaszlépését várja az uniós értékek folyamatos pusztítása miatt Magyarországon és Lengyelországban.
A demokráciát és az alapvető jogokat több tagállamban fenyegető veszély volt a fő témája a Tanács és a Bizottság elnökeivel folytatott szerdai vitának a Parlamentben.
Az EP szerdán elfogadta a közlekedési, energetikai és távközlési hálózatok összekapcsolását támogató Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz következő hétéves programját és költségvetését.
A képviselők átmeneti jogszabályban engedélyezték, hogy a webszolgáltatók továbbra is blokkolhassák önkéntes alapon a pedofil tartalmakat.
A képviselők az Unió Tanácsának július elsején indult szlovén elnökségéről vitáztak kedden Janez Janša szlovén miniszterelnök és Ursula von der Leyen, a Bizottság elnökének részvételével.
A képviselők egy csütörtöki jelentésben arra sarkallják a tagállamokat, hogy védjék és erősítsék a nők szexuális és reproduktív egészségét és jogait.
A Parlament szerint a 2021-es jogállamisági jelentésnek az uniós értékek védelme érdekében a jogsértések szélesebb körére kellene kiterjednie. A jelentésben Magyarországra is kitérnek.
Az új uniós klímarendelet 40 százalék helyett legalább 55 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő. Az új karbonelnyelőknek köszönhetően ez az érték akár 57 százalékra is emelkedhet.
Az Európai Parlament szerdán döntött az EU gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának megerősítésére szolgáló alapokról, amelyek összköltségvetése 243 milliárd euró.
Az Európai Parlament és a tagállami kapcsolattartó irodái az LMBTIQ jogok melletti kiállásként szerda este kitűzik szivárványzászlót.
Az Európai Parlament június 22-én pályázatot hirdetett újságírók számára a Daphne Caruana Galizia újságírói díj hivatalosan elindított, új weboldalán.
Június 19-én, szombaton ült össze először az Európa jövőjéről szóló konferencia plenáris ülése a franciaországi Strasbourgban.
A Parlament felszólítja az Uniót, hogy büntesse meg a minszki gépeltérítésben és Raman Prataszevics belarusz újságíró letartóztatásában résztvevőket.
A Parlament ragaszkodik hozzá, hogy a nemzeti helyreállítási tervek teljes mértékben megfeleljenek az igazságos és zöld átmenetre és digitális átalakulásra vonatkozó előírásoknak.
A képviselők utasították a Parlament elnökét, hogy két héten belül a jogállamiság feltételrendszeréről szóló rendelet szerinti kötelessége teljesítésére szólítsa fel a Bizottságot.
A cseh miniszterelnök megerősítést nyert összeférhetetlenségét meg kell szüntetni, és foglalkozni kell a jogállamiság csehországi megsértéseivel, jelentette ki a Parlament.
A Parlament a nagyarányú globális oltottság eléréséhez az Egyesült Államok által is támogatott szabadalom-feloldást javasolja.
A Parlament elnöke, David Sassoli szerdán Strasbourgban adta át a 2021-es Lux közönségdíjat a Kollektíva című román dokumentumfilm rendező-producerének, Alexander Nanaunak.
Csak egy nemzetközi megállapodással és egy uniós törvénnyel érhetjük el, hogy 2050-re helyreállítsuk, megerősítsük és védjük az élőhelyeket.
Az EP-ben szerdán lezárult az uniós digitális Covid-igazolvánnyal kapcsolatos jogalkotói munka, amelynek eredményeképp könnyebb lesz az utazás az EU-n belül, és lendületet kap a gazdaság.
A Parlament legújabb közvélemény-kutatása szerint az európaiak a lezárások egészségügyi hasznát fontosabbnak tartják, mint a gazdasági károkat - a magyarok pedig pont fordítva.
A vezető testület ma jóváhagyta a plenáris ülések és az európai polgári vitacsoportok menetrendjét, a rendezvények a jövő hónapban kezdődnek.
A Parlament és a Tanács tárgyalói csütörtökön politikai megállapodást kötöttek a járvány idején az Unión belül szabad mozgást biztosító uniós digitális Covid-igazolványról.
A legális migrációs csatornák létrehozása a bevándorlást rendezettebbé tenné, a betöltetlen munkahelyekre találhatna munkaerőt és aláásná az embercsempészek és -kereskedők működését, véli az EP.
A képviselők bírálják az uniós törvényalkotók ellen nemrég bevezetett kínai szankciókat és azok fennállásáig nem foglalkoznak az Unió és Kína közti beruházási megállapodás ratifikációjával.
Az EP a nemzeti helyreállítási lépésekkel kapcsolatos összes információt meg akarja kapni, mert így biztosítható a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz demokratikus ellenőrzése.
Az Unió és Törökország közötti kapcsolat olyan mértékben megromlott, hogy Brüsszelnek alapvetően át kell azt értékelnie, fogalmaznak a képviselők egy szerdán elfogadott jelentésben.
A képviselők kedden elfogadták az Erasmus+-t, az Unió 2021 és 2027 közötti időszakra szóló oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramját.
A képviselők a tagállamoknak szánt támogatások jóváhagyása mellett a Szolidaritási Alap eljárásainak egyszerűsítését kérik, hogy az alap szükség esetén gyorsabban segíthessen.
A Méltányos Átállást Támogató Alap a tagállamokat segíti a klímasemlegességet célzó lépések társadalmi-gazdasági hatásainak enyhítésében.
Tizenhárom évvel a megalapítása után komoly átalakításon ment keresztül az Európai Parlament filmdíja. Ezentúl közvetlenül a közönség bevonásával választják ki a nyertes alkotást, a European Film Academy-vel kötött új együttműködésnek köszönhetően pedig jóval több európaihoz eljutnak majd a filmek. A díjat olyan  filmek kapják, amelyek fontos társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkoznak. A díj célja, hogy népszerűsítse az európai filmeket és nagyobb közönség számára is elérhetővé tegye azokat, illetve a mozik segítségével ösztönözze a kulturális párbeszédet a nemzetek között
Virtuális formában rendezték meg május 9-én az Európa-napi fesztivált. Közel tízezren vettek részt az ingyenes online eseményen, amelyen a változatos családi programok mellett nemcsak a hazai zenei élet kiemelkedő képviselői várták a kikapcsolódni vágyókat, de főzőshow és szakmai beszélgetések is színesítették a programot. 2257 lelkes sportoló teljesítette a 17 kilométeres virtuális futóversenyt.
Az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a Parlament, a Tanács és a Bizottság által elindított, részvételi demokrácián alapuló folyamat.
Az Európa jövőjéről szóló konferencia végrehajtó testülete vasárnap jóváhagyta a konferencia plenáris ülésének összetételét és munkamódszerét.
A Parlament az Európa jövőjéről szóló konferencia elindítása előtt két nappal, pénteken közzétette az Unió kilátásairól szóló Eurobarométer kutatás eredményeit.
Az Európa jövőjéről rendezett konferencia-sorozat ünnepélyes megnyitására az Európa-napon, május 9-én kerül sor az Európai Parlament épületében, Strasbourgban.
A Parlamentet súlyosan aggasztja a ukrán határ közelében tapasztalt orosz katonai mozgósítás és a hír, amely szerint Oroszország állt egy cseh robbantás mögött.
A Parlament által csütörtökön elfogadott szabályok többféle megoldást ajánlanak a késéssel, törléssel vagy hátrányos megkülönböztetéssel szembesülő vonatozóknak.
A Parlament csütörtökön elfogadta kiinduló álláspontját a járvány ideje alatt Európában szabad mozgást biztosító igazolványról szóló tárgyalásokra.
Az Európai Parlament minden évben odaítéli az Európai Polgár díjat. A díj az alábbi területeken nyújtott kivételes teljesítmények jutalmazására szolgál:
A Parlament szerdán nagy többséggel hozzájárult az Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatot meghatározó megállapodáshoz.
A 2021–2027 közötti időszak kutatási és innovációs programja segít az egészségügynek felkészülni a jövőbeli járványokra, az iparnak pedig a klímabarát megújulásban és a digitalizációban.
A járványhelyzet miatt idén virtuális eseménnyé alakul át az Európa-nap alkalmából rendezett hagyományos fesztivál. A május 9-i online rendezvényre ingyenes, élő Tóth Vera koncerttel, Mautner Zsófi otthonról is követhető főzőshow-jával, gyerekprogramokkal, szakmai beszélgetésekkel, valamint a virtuális EU-s futásra regisztrált, és a 17 kilométeres távot teljesítő futók számára tombolasorsolással is készülnek a szervezők.
A többnyelvű digitális platform elindítása után a konferencia végrehajtó testülete a május 9-i élő és online részvétel mellett megrendezendő nyitóesemény szervezésével folytatta munkáját.
Az Európa jövőjéről szóló konferencia hétfőn bemutatott központi digitális platformján minden európai kiveheti a részét az Unió jövőjének formálásából.
Hétfőn 13 órakor a végrehajtó testület társelnökei bemutatják az az európai polgárok hozzászólásainak teret adó, új digitális platformot.
Az Eötvös József Gimnázium csapata nyerte meg a „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!” elnevezésű országos középiskolai vetélkedő idei döntőjét. A versenyt a járványhelyzet miatt a virtuális térben rendezték meg, a zsűri elnöke ezúttal dr. Varga Judit igazságügyi miniszter volt. A középiskolai megmérettetést már ötödik alkalommal szervezte meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája.
Az Európa jövőjéről szóló konferencia végrehajtó testülete szerdán döntött az európaiakat a vitába bevonó digitális platform elindításáról és folytatta a felkészülést a nyitó eseményre.
Idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg az Európai Parlament az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat, melyet olyan fiatalok részére ítélnek oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak az európai országokban élők közötti kölcsönös megértés javításához. A díjra 16 és 30 év közötti fiatalok pályázhattak már meglévő projektjeikkel.
Albánia, Koszovó, Észak-Macedónia és Szerbia dolgozzon tovább az alapvető reformokon, kérik a képviselők az országok csatlakozási esélyeiről szóló állásfoglalásokban csütörtökön.
A képviselők által elfogadott három jogszabály révén megkezdődhet a bevételi források reformja és bővítése.
Biztonságos utazásokra vonatkozó kritériumrendszernek, közös oltási bizonyítványnak és uniós vállalati higiéniai tanúsítási címkének is szerepelnie kell az új uniós turizmus-stratégiában.
Európának és Afrikának túl kell lépnie a donor-kedvezményezett dinamikán, mondja a Parlament, amely szorosabb kapcsolatot építene ki a két földrész között.
A képviselők készek jogi eljárást indítani a Bizottság ellen akkor, ha az tovább késlekedik az uniós költségvetés védelmére létrehozott jogállamisági feltételrendszer alkalmazásával.
Nyárig életbe léphet a biztonságos és szabad utazáshoz szükséges digitális zöldigazolvány, miután a képviselők csütörtökön sürgősségi eljárás alkalmazása mellett döntöttek.
Az EP elnöke, David Sassoli a plenáris ülés megnyitásakor szerdán elítélte a kínai szankciókat, majd egy perces néma csenddel emlékezett az 1949-es szovjet deportálások áldozataira.
Az LMBTIQ-jogok területén egyes tagállamokban, mindenekelőtt Magyarországon és Lengyelországban tapasztalható visszalépés miatt az EP az EU-t „az LMBTIQ-szabadság zónájának" nyilvánította.
A Parlament minden követ megmozgat, ha a Bizottság a törvényi kötelességét megsértve nem alkalmazza késedelem nélkül a jogállamisági mechanizmust, mondták képviselők csütörtökön.
A Parlament szerint az Uniónak széndioxid-kibocsátási díjat kellene kivetnie a klímaváltozás ellen kevésbé aktívan fellépő országokból érkező importra.
A képviselők a média szabadságára vonatkozó szabályok szigorú betartatását követelik, mivel a szabad és független sajtó elengedhetetlen a demokratikus társadalom működéséhez.
A Parlament, a Tanács és a Bizottság vezetői ma aláírták az Európa jövőjéről szóló konferenciáról szóló közös nyilatkozatot, útjára indítva az európaiak bevonásával zajló vitasorozatot.
Az EP elfogadta az EU új hétéves egészségügyi programját, amelynek célja, hogy a tagállami egészségügyi rendszerek jobban állják a jövőbeli válsághelyzeteket és világjárványokat.
A képviselők kedden jóváhagyták az állami és magánforrásokat mozgósító és a finanszírozáshoz jutást leegyszerűsítő új InvestEU programot.
Az európaiak túlnyomó többségének elvárása az összes tagállamban az, hogy „az EU jövőjével kapcsolatos döntéseknél jobban vegyék figyelembe a polgárok véleményét”, mutatja egy új felmérés.
Új-Zéland miniszterelnöke, az Egyesült Államok alelnöke, valamint az Európai Bizottság és a Parlament elnöke hétfőn elismerését fejezte ki a járvány frontvonalában dolgozó nőknek.
Baritz Laura Domonkos-rendi nővér valamint az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díj magyar díjazottjai 2020-ban. Az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgár díjat olyan, kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek illetve szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció, a közös megértés előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.
A képviselők komoly aggodalmuknak adtak hangot a belaruszi asztraveci atomerőmű biztonságával kapcsolatban, és az erőmű kereskedelmi üzembe helyezésének elhalasztását kérik.
A járványt uniós szinten kell kezelni és jól jön az uniós pénzügyi segítség, de az EU-t meg kell reformálni, vélik az európaiak az Európai Parlament számára készült felmérés szerint.
A képviselők a járvány idején a közlekedési ágazat megsegítése céljából meghosszabbítják egyes iratok érvényességét és átalakították a reptéri résidőkre vonatkozó szabályokat.
Az EP üdvözli az ukrán előrelépést az uniós társulás terén, de aggodalmát fejezi ki a lankadó antikorrupciós fellépés és az oligarchák változatlan befolyása miatt.
A képviselők egy szerdai vita során a szólásszabadság érdekében a technológiai órások demokratikus ellenőrzését kérték.
Az Uniónak folytatnia kell a koronavírus-járvány ellen végzett munkáját és sürgősen fel kell pörgetnie az oltóanyaggyártást ahhoz, hogy válaszolhasson a polgárok igényeire, mondja az EP.
Kedden a képviselők jóváhagyták a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt, amely a világjárvány hatásainak és következményeinek enyhítésében segíti a tagállamokat.
A képviselők az egyenlőtlenségek és a dolgozói szegénység elleni fellépésként minimálbért, a platform-munkavállalóknak biztosított azonos jogokat és jobb munka-szabadidő arányt kérnek.
Az EP átfogó szakpolitikai ajánlásokat fogadott el arról, hogy hogyan érhető el, hogy 2050-re karbonsemleges, fenntartható, és teljesen körforgásos gazdaság működjön az EU-ban.
Nem lett volna szabad megtörténnie Josep Borrell moszkvai látogatásának, mondták a képviselők, akik a Tanácsot is bírálták azért, mert az továbbra sem válaszol az agresszív orosz politikára.
A Parlament törvényileg garantálná, hogy a munkavállalók a munkaidőn kívül hátrányos következmények nélkül távol maradhassanak az elektronikus munkahelyi hálózatoktól.
Meg kellene változtatni az adóparadicsomok uniós listájának jelenleg „zavaros és hatástalan" összeállítási módszerét, fogalmaz a csötörtökön a Parlamentben elfogadott állásfoglalás.
Legyen a megfelelő és megfizethető lakhatás törvény erejével betartatható alapjog, kéri a Parlament, amely a hajléktalanság felszámolását célzó intézkedéseket is vár.
A Parlament üdvözli az Unió új nemi esélyegyenlőségi stratégiájának pozitív intézkedéseit, de további lépéseket és konkrét, kötelezően megvalósítandó célokat vár.
A képviselők az Oroszország elleni szankciók jelentős szigorítását kérik a tagállamoktól Alekszej Navalnij bebörtönzését követően.
A képviselők üdvözlik Joe Biden beiktatását, amely az EU és az USA közötti kapcsolatok megerősítésének és a demokratikus rendszerre leselkedő veszélyek legyőzésének lehetőségét hozza el.
A képviselők határozottan elítélik Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető letartóztatását és az oroszországi szankciók kiterjesztését kérik a bebörtönzésében részvevőkre.
A képviselők nagy része támogatta az Unió közös erőfeszítését a járvány kezelésére, és teljes átláthatóságot kért a koronavírus-oltóanyagok szerződéseivel és elosztásával kapcsolatban.