skip to content
 
 
 

Sajtóközlemények

2020

Európa egyre inkább megújuló forrásokból nyer energiát, ezért a képviselők a tárolási megoldások – például a háztartási akkumulátorok és a hidrogéntermelés – felfuttatását javasolják.
A Parlament pénteken jóváhagyta a szírai válság miatt Törökországban, Jordániában és Libanonban rekedt menekültek és befogadóik támogatásának folytatását.
A Parlamentben pénteken bejelentették a júniusban létrehozott új bizottságokban dolgozó képviselők névsorát.
A képviselők által jóváhagyott módosítások biztosítják, hogy a polgárok közvetlen demokratikus részvételét biztosítani hivatott eszköz nem esik áldozatául a koronavírus-járványnak.
A képviselők szerdán Angela Merkel kancellárral és Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel vitatták meg a következő hat hónap német tanácsi elnökségének stratégiáját és céljait.
A képviselők az Európai Tanács június 19-i ülése után és a július 17-i csúcstalálkozó előtt kifejtették álláspontjukat az Unió jövőbeli finanszírozásáról és a gazdasági helyreállításról.
A koronavírus-járvány megmutatta, hogy az Uniónak hatékonyabb eszközökre van szüksége a közegészségügyi vészhelyzetetek kezeléséhez, mondták a képviselők egy szerda esti vita során.
A Parlament elfogadta a járművezetők munkakörülményeit javító szabálymódosítást, amely a közúti szállításban elterjedt versenytorzító gyakorlatot is visszaszorítja.
Az Európai Parlament 2020-2021-es évekre vonatkozó, megújult médiatámogatási pályázati felhívására (COMM/SUBV/2020/M) 2020. július 31.-ig lehet pályázni.
Társadalmainkban nincs helye a rasszizmusnak, fogalmaznak a képviselők, felkérve a Bizottságot: álljon ki határozottan és szilárdan a rasszizmus, az erőszak és az igazságtalanság ellen.

2019

A Parlament a civilszervezeteket, újságírókat „külföldi ügynöknek" bélyegző törvény azonnali visszavonását kérte Oroszországtól egy csütörtöki állásfoglalásban.
A képviselők aggasztónak találják a Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolásával kapcsolatos nyomozás hitelességét és az a kapcsán felmerült vádak kivizsgálásának akadozását.
Szigorúbb pollinátor-kezdeményezést és a méheket és egyéb beporzókat védő új szabályokat kér a Parlament a Bizottságtól.
Emily O'Reilly-t választotta szerdán egy újabb, a 2019-2024-es parlamenti ciklusra európai ombudsmannak a Parlament. O'Reilly-t 320 képviselő titkos szavazatával választották meg.
A képviselők az LGBTI-emberek hivatalos szervektől érkező hátrányos megkülönböztetésének, konkrétan a lengyel „LGBTI-mentes övezetek" kialakításának elítélését kérik a Bizottságtól.
A Kínában élő ujgur kisebbség jogaiért küzdő bebörtönzött aktivista, Ilham Tohti lánya apja nevében átvette a Szaharov-díjat szerdán Strasbourgban.
Ilham Tohti ujgur tudós és emberi jogi aktivista szerda délben ünnepélyes keretek között kapja meg a 2019-es, a gondolat szabadságáért járó Szaharov-díjat.
Kedd délután a képviselők az uniós pénzek elcsalásának kivizsgálását és leállítását, illetve a csalások elleni fellépésre irányuló terveket kérik számon a Bizottságon.
A képviselők hétfőn bírálták az előrelépés hiányát az uniós értékek esetleges megsértése miatt Magyarország és Lengyelország ellen indított eljárásokban.
A képviselők hétfőn felmérik, hogy veszélybe kerültek-e az uniós értékek Magyar- és Lengyelországon. A vitán Didier Reynders biztos és Tytti Tuppurainen finn miniszter is részt vesz.

2018

A Parlament szerdán alapos vizsgálatot követően javaslattal állt elő a radikalizálódás megállítására, az adatfelhasználhatóság javítására, és a terrorizmus áldozatainak támogatására.
Oleg Szencov, az Oroszországban bebörtönzött ukrán filmrendező kapta idén az EP emberi jogi díját, a Szaharov-díjat. A díjátadót nélküle tartották meg december 12-én Strasbourgban.
Az európai uniós tagállamok nagykövetségei és konzulátusai adhassanak ki humanitárius vízumokat annak érdekében, hogy a védelemért folyamodóknak ne kelljen az életüket kockára tenniük ahhoz, hogy Európába jussanak.
Az Európai Parlament szerdán hozzájárult az Unió által valaha megkötött legnagyobb kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodáshoz az Unió és Japán között.
A Ciprusi Köztársaság államfőjével, Nikosz Anasztasziadisszal Európa jövőjéről folytatott vita előtt felszólalva, az EP elnöke együttérzését fejezte ki az Európai Parlament székhelyén, Strasbourgban történt terrortámadás áldozataival és hozzátartozóikkal.
Az uniós minisztereknek mihamarabb fel kellene vennie Bulgáriát és Romániát a schengeni övezetbe, mondták a képviselők.
Az európai uniós tagállamok nagykövetségei és konzulátusai adhassanak ki humanitárius vízumokat annak érdekében, hogy a védelemért folyamodóknak ne kelljen az életüket kockára tenniük ahhoz, hogy Európába jussanak.
Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70 éves évfordulójára emlékezett a decemberi strasbourgi ülésszak megnyitásakor.

2017

A Máltáról folytatott immár második plenáris vitán felszólal Frans Timmermans, a Bizottság első alelnöke és Matti Maasikas észt miniszter-helyettes a tanácsi elnökség képviseletében.
A szerdai szavazások elején két új alelnökről szavaznak a képviselők - jelentette be a Parlament elnöke.
A Paradise-iratok révén nemrég új információk láttak napvilágot arról, hogyan rejtegeti a világ elitjének egy része a vagyonát - erről lesz vita holnap reggel.
Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani tisztelettel meghívja Önt az az „EU-Afrika: úton a szorosabb együttműködés felé” című nemzetközi konferenciára, mely november 22-én, Brüsszelben kerül megrendezésre.
Elindult az Euroscola-játék 2017-es őszi fordulója. Játszani és nyerni 2017. november 6. és 17. között lehet az euroscola játék oldalán.

Sajtómeghívó

2017-11-06

 Brexit és Brexit után. Az Európai Unió jövője - szakértői konferencia november 10-én
A szénről a fenntartható energiaforrásokra való átállás finanszírozását vitatja meg számos szakértő az Európai Parlamentben, Brüsszelben.
November 8. és 10. között ismét az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX filmdíjra jelölt döntős alkotásokat. Az idei filmkínálat különlegessége, hogy egy Oscar-nevezett alkotás mellett a legnevesebb hazai fesztiválok, a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál és a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíjasai is szerepelnek a válogatásban.
A képviselők határozottan elítélik a szexuális erőszak minden formáját és az ilyen eseteket övező gyakori közönyt. Az elkövetőket felelősségre kell vonni.
Megszavazta szerdán az EP a schengeni határellenőrzés szigorítását és gyorsítását szolgáló elektronikus rendszer felállítását és az EU-n kívülről érkezők regisztrálását.