Annamária VICSEK
Annamária VICSEK

Patrióták Európáért képviselőcsoport

Tag

Magyarország - Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt (Magyarország)

Születési idő : , Szabadka

A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások Annamária VICSEK

A képviselők írásbeli indokolást nyújthatnak be a plenáris ülésen leadott szavazatukhoz. 194. cikk

A tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatások

23-10-2024

Egyetértek a Bizottság javaslatával, amely szerint a tagállamoknak támogatniuk kell a mikro-, kis- és középvállalkozások létrehozását és növekedését, többek között a finanszírozáshoz való könnyebb hozzáférés biztosítása révén. Ugyancsak egyetértek azzal, hogy jobban ki kell aknázni a fogyatékossággal élő személyek gazdasági növekedéshez és társadalmi fejlődéshez való hozzájárulásában rejlő lehetőségeket. Támogatom, hogy a tagállamok tegyenek a megfizethető és tisztességes lakhatás érdekében és ennek során a fogyatékossággal élő személyek sajátos szükségleteit – beleértve az akadálymentességet – is figyelembe vegyék. Támogatom a nők munkaerőpiaci részvételének elmozdítását egyenlő esélyek és szakmai előmenetel biztosításával, valamint a vezetői pozíciókhoz való hozzáférés útjában álló akadályok megszüntetésével.
Sajnos mégsem tudtam szavazatommal támogatni a jelentést, mert a baloldal olyan módosításokat erőltetett a szövegbe, amelyek tagállami hatáskörbe avatkoznak és a migrációt szorgalmazzák. Elfogadhatatlan a progresszív adóztatás követelése, a felsőoktatási tantervekbe avatkozás pedig sérti az egyetemek autonómiáját. Az irányított bevándorlás, a migrációs lehetőségek megnyitása nem erőltethető a tagállamokra.

Kapcsolat

Bruxelles

Parlement européen
Bât. WILLY BRANDT
03M021
60, rue Wiertz / Wiertzstraat 60
B-1047 Bruxelles/Brussel
Strasbourg

Parlement européen
Bât. LOUISE WEISS
T03019
1, avenue du Président Robert Schuman
CS 91024
F-67070 Strasbourg Cedex