Millenniumi fejlesztési célok - 2015 után is napirenden

Tizenöt éven keresztül a millenniumi fejlesztési célok szolgáltak iránymutatásul az európai fejlesztési politika számára. Az elért eredmények ellenére a 2015-re kitűzött célok közül azonban nem minden valósul meg. A jövőbeni feladatokat január 22-én szakértőkkel vitatta meg az EP fejlesztési szakbizottsága.

Young Girl Eating Chips, Luang Prabang, Laos. © BELGA/Design Pics/Deddeda
Marad még feladat a globális szegénység elleni küzdelemben © BELGA/Design Pics/Deddeda

2015-ig már csak két év van hátra, az azonban már látszik, hogy a millenniumi fejlesztési célok csak részben valósulnak meg.

Bár a globális szegénység, a gyermekhalandóság és a nyomortelepeken élők száma csökken, továbbra is várat magára, hogy megfelelő kezeléshez jusson az összes HIV-fertőzött, ne legyen éhes száj a világon, és csökkenjen az anyák körében a halandóság.

Keith Taylor zöldpárti, brit képviselő szerint nincs ok a lazításra. A meghallgatás levezető társelnöke elmondta: „2015-ben világszerte több mint 600 millió ember nem jut majd megfelelő minőségű ivóvízhez és közel egymilliárdan kevesebb, mint napi 1,25 dollárból lesznek kénytelenek megélni. Sok anya továbbra is szükségtelenül hal majd meg szülés közben, és sokan vesztik életüket megelőzhető betegségekben.”

Együtt kell működni a fejlődő országokkal


A német Sudwind Institut szerint a 2015 utáni fejlesztési célok kidolgozásában az Európai Parlament is fontos szerepet játszhat. Dr. Pedro Morazan, az intézet munkatársa szerint az uniós tagállamokkal meg kell erősíteni az együttműködést a fejlődő országokkal, valamint Brazíliával, Kínával, Indiával és Oroszországgal. Emellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fenntartható fejlődésre is.

Morazan hangsúlyozta azt is, hogy a tagállamoknak tartaniuk kell a korábban tett, ám sokszor nem teljesített ígéretüket, amely szerint a GNI 0,7%-át költik segélyezésre.

Az ENSZ millenniumi fejlesztési céljait 2000 decemberében fogalmazta meg 189 ország. 2015-re a következő nyolc célt tűzték ki: a mélyszegénység felszámolása; egyetemes általános iskolai oktatás; a nemek közti egyenlőség előmozdítása; gyermekhalálozás csökkentése; az anyák egészségi állapotának javítása; HIV/AIDS, malária elleni küzdelem; fenntartható környezet; globális partnerség.


A 2015 utáni feladatokról Filip Kaczmarek néppárti, lengyel képviselő készít jelentést.