Michael Theurer: Mérföldkő az adómegállapításokat vizsgáló állásfoglalás 

 
 
Interjú Elisa Ferreira (szocialista, portugál) és Michael Theurer (liberális, német) jelentéstevőkkel  

A nagyvállalatok ott fizessenek adót, ahol a profitot termelik - javasolja a tagállami adómegállapításokat vizsgáló különbizottság állásfoglalásában, amelyet a szerdai plenáris ülésen fogadott el a Parlament. Az EP februárban döntött a különbizottság felállításáról, hogy javaslatokat tegyen, hogyan lehetne igazságosabb és átláthatóbb az adózás az EU-ban. Elisa Ferreira (szocialista, portugál) és Michael Theurer (liberális, német) jelentéstevőket kérdeztük a különbizottság munkájáról.

A Parlament idén februárban hozta létre a tagállamok adómegállapításait és hasonló jellegű vagy hatású intézkedéseit vizsgáló különbizottságot.


Együttműködés a nagyvállalatokkal


Az elmúlt kilenc hónapban számos nagyvállalat képviselője visszautasította a lehetőséget, hogy aktívan bekapcsolódjon a különbizottság munkájába, az utolsó lehetőséget kihasználva azonban november 16-án többen részt vettek a bizottság meghallgatásán.


„Az elején mindannyian nemet mondtak: ne is említsenek minket, nekünk semmi közünk ehhez az ügyhöz. Később mégis egymás után jelentkeztek és voltak, akik azt mondták, hogy egyetértenek néhány javaslatunkkal, például a közös konszolidált társaságiadó-alap létrehozásával” - mondta Elisa Ferreira.


A meghallgatáson részt vett többek között az Amazon, a Facebook, a Google és az IKEA képviselője is.


Az EP hiányolta a tagállamok támogatását


A különbizottság delegációja Belgiumban, Luxemburgban, Svájcban, Írországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban is járt, hogy állami tisztviselőkkel egyeztessen. Michael Theurer így fogalmazott az találkozókról: „Nagyon szívesen fogadtak bennünket, de az ügyek részleteibe nem engedtek betekintést, mondván, hogy azok titkosak”.


„Jobb munkát is végezhettünk volna, de nem kaptunk megfelelő támogatást kulcsfontosságű szereplőktől, számos tagállamtól és a Bizottságtól sem. Ezért nem jutottunk hozzá fontos dokumentumokhoz, jó néhány pedig át volt satírozva, amikor megkaptuk az Európai Tanács adóügyi intézkedések értékelésével foglalkozó csoportjától” - mondta az EP-képviselő.


Ki jár rosszul az adóelkerülés miatt?


”Néhány tagállam agresszív adópolitikája az európai partnereik kárára emelte az adóbevételeiket, emellett negatív következményekkel járt a társadalom egészére nézve is. Az adórendszer hiányosságai miatt több adót kell fizetni a munkavállalóknak, egyéni vállalkozóknak, közigazgatási dolgozóknak és cégeknek” - hangsúlyozta Michael Theurer.

 

„Nem hagyhatjuk, hogy olyan keretszabályok vonatkozzanak az adóztatásra, amelyek arra ösztönzik a tagállamokat, hogy minél nagyobb adókedvezményt biztosítsanak a nagyvállalatoknak és így versengjenek egymással” - véli Elisa Ferreira.

A különbizottság állásfoglalása


Michael Theurer a különbizottság jelentéséről így fogalmazott: „A nagyvállalatok törvénytelen adócsalását és adóelkerülését feltáró elemzés”. „Mérföldkő azon a göröngyös úton, amely egy igazságos adórendszerhez vezet a piacgazdaságban” - tette hozzá az EP-képviselő.


„Remélem, hogy a LuxLeaks ügy és a különbizottság munkája érezhető változást hoz az adózási kérdések megítélésében” - mondta Elisa Ferreira.


Az állásfoglalást 508 szavazattal, 108 ellenszavazat és 85 tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.