Stratégiai szempontból fontos iparágak védelme külföldi tulajdonszerzéssel szemben a Covid19 idején 

 
 

Hogyan védhetők meg a járvány során meggyengült európai vállalatok a külföldi tulajdonszerzéssel szemben? Erről vitáztak a képviselők az EP-ben.

©Sveta/Adobe Stock  

A június 17-i plenáris vitán az EP-képviselők aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy az állami támogatást kapó külföldi vállalatok komoly kihívást jelentenek az európai versenytársaiknak, sőt akár megpróbálhatják megszerezni azokat, kihasználva a Covid19 okozta pénzügyi nehézségeiket.


A Bizottság már korábban nyilvános konzultációt indított arról, hogyan befolyásolhatják a külföldi támogatások az egységes piac egyensúlyát. A képviselők többsége támogatta a kezdeményezést, és a tisztességes verseny szabályainak betartatását kérte.


A konzultáció a külföldi támogatások által okozott általános piaci torzulásokkal foglalkozik, de konkrétan azokat a külföldi támogatásokat is vizsgálja, amelyek segítik az uniós vállalatok felvásárlását, vagy tisztességtelen előnyt biztosítanak egy közbeszerzés során.


Christophe Hansen (néppárti, luxemburgi) felszólalásában kiemelte, hogy Kína nem az egyetlen állam, amelyben a világjárvány által meggyengített vállalatok küzdenek a bevásárlók hiányával. „Ha továbbra is meg akarjuk tartani a kereskedelempolitikánk támogatását, akkor fel kell azt vérteznünk a tisztességes versenyhez szükséges eszközökkel" - mondta.


Agnes Jongerius (szocialista, holland) arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus gazdasági hatásait kompenzálni kell, nem szabad engedni, hogy kihasználják a vállalkozások gyengeségét. „Nem koncentrálhatunk kizárólag arra, hogy bizonyos cégek tisztességtelen támogatásokat kapnak, és felhasználhatják azokat a vállalkozásaink felvásárlásához” - hangsúlyozta a képviselő.


„Képzeljünk el egy olyan labdarúgó-mérkőzést, ahol a külföldiekre vonatkozó szabályok sokkal könnyebben követhetőek, mint a hazai oldalon” - fogalmazott Stéphanie Yon-Courtin (Renew Europe, francia). „Mi értelme megnézni a mérkőzést, ha már előre tudod, ki fog nyerni?" - tette hozzá.


Stéphanie Yon-Courtin dolgozta ki a június 18-i plenáris ülésen elfogadott jelentést az EU versenypolitikájáról, amelyben az EP-képviselők hangsúlyozták, hogy meg kell védeni a stratégiailag fontos uniós vállalatokat az külföldi felvásárlóktól.


Számos képviselő kérte, hogy az EU szigorítsa a közvetlen külföldi befektetések átvilágítására vonatkozó szabályokat. Az Unió 2019-ben fogadta el az erre vonatkozó jogszabályt, amely 2020 októberében lép hatályba.

A Bizottság alelnöke, Margrethe Vestager a külföldi támogatások átláthatóságának hiányáról beszélt a vitán: „Az európai kormányok most mindent megtesznek, hogy segítsék a vállalkozásokat a koronavírus által okozott károk enyhítésében, ám ezt ellenőrzött módon teszik, átlátható módon. Az ok, amiért foglalkoznunk kell a külföldi támogatások kérdésével az az, hogy nincs felettünk ellenőrzésünk, nem átláthatók, ezért kell ez ellen fellépnünk".