Martin Schulz: emberközelibbé kell tenni Európát

„Nem inkább Európa fordult el az emberektől?” – kérdezte egy dán hölgy egy vitán, amely témája az volt, hogy miért fordulnak el az emberek Európától. Martin Schulzot hónapokig foglalkoztatta ez a kérdés. „Ez a mondat igazán elgondolkoztatott” – nyilatkozta szerkesztőségünknek adott interjújában. „Lehet, hogy nem így van, de komolyan kell vennünk a feltételezést, különben az Európai Uniónak vége.”

Interview with EP President Martin Schulz
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke

Martin Schulz az első EP-elnök, akit újraválasztottak. Célja, hogy közelebb hozza Európát az emberekhez. Számára ugyanis az EU nem arról szól, hogy létrejöjjön a világ legnagyobb közös piaca, hanem arról a változásról, amelyet az emberek hétköznapi életében hoz. Az EU-nak éppen ezért nem szabad elsiklania azon témák felet, amelyek az embereket aggasztják. Csak így lehet kivédeni az euroszkepticizmus és a szélsőséges irányzatok fenyegetését.


A társadalmi igazságosságért


„A szakadék a gazdagok és a szegények között egyre inkább mélyül Európában” – állítja Schulz. „Egyre többen találják magukat bizonytalan munkakörülmények között, miközben a legfelsőbb réteg egyre gazdagabb lesz. Az emberek ezt igazságtalannak tartják, és ez az, ami ellen fel kell lépnünk.”


Szerinte a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliségi ráta is egyre aggasztóbb: „Megreformálhatjuk az egész munkaerőpiacot, de amíg nincs gazdasági növekedés, addig a fiataloknak sincs lehetősége munkát találni, és így egy teljes generáció fordul el Európától. Nagy eséllyel egy teljes generációt veszíthetünk el így.”


Egy európaibb politikáért

 

A szocialista frakció volt elnöke szerint a probléma nem az, hogy a közvélemény nem tájékozódik alaposan Európa dolgairól: „Természetesen a Parlament munkája lehet még átláthatóbb, nyithatunk több információs irodát, de amíg az európai politika egy nemzeti szűrőn keresztül érkezik az emberekhez, addig nehéz lesz őket elérnünk - a nemzeti politikát kell európaibbá tennünk.”


A szavazat értéke

 

Az idei európai választások előtt az EU történetében először több európai politikai párt is jelöltet állított az Európai Bizottság elnöki posztjára.


A választások után az EP házbizottsága Jean-Claude Junckert, a legtöbb mandátumot szerző Európai Néppárt jelöltjét kérte fel, hogy szerezze meg a jelöléshez szükséges többséget. Később az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács hivatalosan is őt jelölte a pozícióra.


Schulz szerint, aki egyébként a szocialisták bizottsági elnökjelöltje volt, ez egy fordulópont az EU történetében: „Ha a Tanács nem fogadta volna el Juncker jelölését, akkor akár el is felejthettük volna a következő európai választásokat. Most egyvalami bizonyossá vált a következő európai választásokra: a szavazatoknak igenis súlya van. Ha jól szervezzük meg, akkor egy új fejezet nyílhat az európai parlamentarizmus történetében.”


Egy erősebb Európai Parlamentért

 

Ez a döntés egyben megerősítette a Parlament pozícióját is. „Úgy vélem, hogy a Tanács döntése, amelyben támogatja Juncker, a Parlament jelöltjének kinevezését, egy hatalmas lépés az Európai Parlament befolyásának növelésében. Az elmúlt ciklusban az volt a célom, hogy az Európai Parlamentet egyenrangúvá tegyem a Bizottsággal és a Tanáccsal. A mostani ciklusban is ezen fogok dolgozni.”


Szorosabb együttműködés az Európai Bizottsággal

 

Juncker jelölése egyben azt is jelentette, hogy Schulz ismét indulhatott az EP elnöki posztjáért. „Eredetileg a Bizottság elnöke szerettem volna lenni, de a szavazók másképp döntöttek. Így a két legnagyobb politikai erő, a szocialisták és a néppártiak együttműködésére volt szükség, hogy a Parlament és a Bizottság szorosabban együtt tudjon dolgozni. Logikusnak tűnt így számomra, hogy az egyik pártcsalád a Bizottság, a másik pedig a Parlament elnökét adja. A Bizottság így közelebb kerül a Parlamenthez, nő a legitimációja, és még inkább egy irányba mutatnak majd a Bizottság és az Európai Parlament intézkedései.”


Tervek a jövőre nézve

 

Schulznak ambiciózus tervei vannak az új ciklusra: „Meg akarom erősíteni a Parlament intézményi szerepét. Az Európai Parlamentnek a fontos dolgokkal kell foglalkoznia, például a bankokkal, a fiatalokat és sok mindenki mást érintő munkanélküliséggel, a klímaváltozással és az energetikával” – sorolja az EP elnöke, aki szerint a Parlament egyre inkább megerősödik és láthatóbbá válik.

Egyvalami bebizonyosodott: a szavazatoknak igenis van súlya.
Martin Schulz