Európa-nap: 2021. május 9-én fókuszban az EU

Az uniós intézmények kinyitják „virtuális” kapuikat és várják azokat, akik többet szeretnének megtudni az Európai Unióról és annak tevékenységéről.

Az idei Európa napon meghívunk, hogy elmondd véleményedet!

A hét Katarina Barley és Othmar Karas az EP alelnökeivel a Facebookon és a LinkedIn-en folytatott beszélgetéssel indul. A hét folyamán az érdeklődők mindent megtudhatnak az EP-ről és az Európa jövőjéről szóló konferenciáról a végrehajtó testület tagjaival, a bizottságok elnökeivel és az EP-képviselőkkel készített interjúkból.

Az Európa-nap honlapján információkat érhetőek el a Parlamentről, a Bizottságról és más uniós intézményekről, valamint az EU-ban és globálisan szervezett tevékenységekről. Interaktív térképünk pedig megmutatja, milyen érdekes rendezvényekre – koncertekre, fényjátékokra, izgalmas fórumokra és más eseményekre – lehet számítani az egyes uniós országokban.

Magyarországon a május 9-i online rendezvényen ingyenes, élő Tóth Vera koncert, Mautner Zsófi főzőshow-ja, gyerekprogramok, szakmai beszélgetések várják az érdeklődőket. Ezen felül a virtuális EU-s futásra regisztrált, és a 17 kilométeres távot teljesítő futók számára tombolasorsolás is várható. 

Tegyen virtuális sétát az Európai Parlamentben, a Bizottság Berlaymont központjában és más uniós intézményekben! Az online térben a látogatók különféle játékokat játszhatnak, nézhetnek videókat és tesztelhetik általános tudásukat az EU-ról, valamint a zöld- és digitális kérdésekről. A felhasználók egyetlen kattintással részt vehetnek az EU-ról szóló online vitákban, és felfedezhetik az online eseményeket.

Nézze meg az Európa jövőjéről szóló többnyelvű konferencia honlapját is, ahol megoszthatja ötleteit az EU jövőjének alakításáról! Ne felejtsen el csatlakozni a konferencia hivatalos, online megnyitójához, melyet május 9-én Strasbourgból közvetítenek.