LUX közönséghét: nézze meg és értékelje a díjra jelölt filmeket! 

 
 

Összefoglaltuk, hol érhetők el a 2021-es LUX közönségdíjra jelölt filmek, és hogyan vehet részt a nyertes kiválasztásában azzal, hogy értékelheti az alkotásokat.

A három jelölt film plakátja (B-J): Még egy kört mindenkinek, Kollektíva és Corpus Christi  

Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek című, Oscar-díjas alkotása, Alexander Nanau Colectiv című filmje és Jan Komasa 2020-ban Oscar-díjra jelölt Corpus Christi című műve az a három film, amely esélyes az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia 2021-es LUX közönségdíjának elnyerésére.

Hogyan lehet megnézni őket?


Mindhárom jelölt film megtekinthető online, feliratozva a LUX-napok idején május 10 és 16 között. Élő vita a három rendezővel a Facbookon, május 14-én pénteken, 17:00 órakor.

Versenyző filmek


Még egy kört mindenkinek - Thomas Vinterberg, dán rendező filmje (eredeti címe: Druk)

Egy norvég pszichológus homályos elmélete szerint a vérünkben lévő kis mennyiségű alkohol megnyitja az elménket, növeli a kreativitást és boldoggá tesz minket. Négy középiskolai tanár kísérletbe kezd, de ami kezdetben úgy tűnik, gyógyír az életközépi válságra, végül igencsak elszabadul. Vinterberg filmje azonban nem csak az ivásról szól. Mélyebb üzenete van arról, hogyan lehet szembenézni az élet hullámvölgyeivel és őszintének lenni velük kapcsolatban. A film 2021-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Leonardo DiCaprio produkciós vállalata angol nyelvű remaket tervez.

Corpus Christi - Jan Komasa, lengyel rendező filmje (erdeti címe: Boże Ciało)

A film részben annak a fiatal elítéltnek az igaz történetén alapul, aki spirituális átalakulása után pap szeretne lenni. Egy véletlen folytán egy távoli, lengyel faluban át is vesz egy parókiát. Ahogy a történet kibontakozik, szembesül egy tragikus titokkal, amely felemészti a közösséget. A karizmatikus prédikátor története révén Komasa reflektál arra, mi hozza létre a közösséget, és mi teszi fogékonnyá mind a hamis, mind a valódi vezetők iránt.
A film 2020-ban Oscar-díj jelölt volt legjobb idegen nyelvű film kategóriában.


Kollectíva - Alexander Nanau, román rendező filmje (erdeti címe: Colectiv)

A felkavaró dokumentumfilm címe egy bukaresti szórakozóhelyre utal, ahol 2015-ben egy tűzvészben 27 fiatal vesztette életét és 180 ember megsebesült. A dokumentumfilm egy újságírócsoportot követ, akik azt vizsgálják, miért halt meg az égési sérültek közül 37 ember a kórházban annak ellenére, hogy sebeik nem voltak életveszélyesek. Felfedi az életekbe kerülő, rémisztő nepotizmust és a korrupciót, ugyanakkor bemutatja, hogy bátor és elszánt emberek képesek megállítani a korrupt rendszereket.
A filmet idén Oscar-díjra jelölték a legjobb nemzetközi film és a legjobb dokumentumfilm kategóriákban.

Hogyan lehet szavazni?


Ebben az évben az EP-képviselők és a közönség választják ki a nyertest, mindkét csoport a szavazatok 50% -át adja. A filmeket május 23-ig lehet értékelni 1-5 csillaggal a www.luxaward.eu oldalon. Az értékelés megváltoztatható, csak az utolsó szavazat számít. Az alkotások értékelésével esélye lehet részt venni a következő European Film Awards ünnepségén, 2021 decemberében!

A LUX-díj


A LUX-díj az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia közös díja, amely az Európai Bizottsággal és az Europa Cinemas hálózattal együttműködésben valósul meg. A díj által a Parlament 2007 óta támogatja az európai filmek terjesztését, a jelölt alkotásokat az EU 24 nyelvén feliratozza. A LUX-díj olyan európai koprodukciókat mutat be a szélesebb közönség számára, amelyek aktuális politikai és társadalmi kérdésekkel foglalkoznak, és ösztönzik az értékekről folytatott vitát.

Mindhárom döntős filmet feliratozzák az EU hivatalos nyelveire. A nyertes filmet a látás és a hallássérültek számára is adaptálják.