A LUX filmdíj nyertese: „A nők folyamatosan meg akarják váltani a világot” 

 
 

Az Izlandi amazon lett az idei év LUX filmdíjának győztese. Benedikt Erlingsson rendező többek között a klímaváltozásról és annak a demokráciára gyakorolt hatásáról beszélt.

A 2018-as LUX filmdíj nyertese  

„A filmem a demokrációról szól, a médiáról, a környezetvédelemért folytatott harcról és arról, hogy az embereknek akkor is joguk van kiállni az igazukért, ha azzal megszegik a szabályokat” - mesélte az izlandi filmrendező. Hozzátette, úgy írná le a filmjét, mint egy vicces és szürreális akcióthrillert, sok zenével, amely a lélegzetelállító izlandi tájon keresztül mutatja be, milyen drámai környezeti problémákkal kell szembesülnünk nap mint nap.

Egy aktivista film

„A filmem egyben figyelmeztetés is. Szeretjük ugyanis ezt a problémát halogatni vagy megtagadni. Az életmódunkon kellene változtatni és ez elég nagy kihívás a generációnknak” - mondta el Erlingsson a Facebook live interjúban, amelyet azután készítettünk vele, hogy megkapta a díjat.

Az Izlandi amazon (Kona fer í stríð) egy energetikus és életigenlő film egy zenetanárnő és környezetvédelmi aktivista, Halla kettős életéről. A nő éppen életének eddigi legnagyobb hadüzenetére készül egy alumíniumgyár ellen, hogy megvédje az érintetlen izlandi tájat, amikor megtudja, hogy örökbefogadási kérelmét elfogadták és egy aprócska lány vár rá valahol Ukrajnában. Ez az a pillanat, amely megváltoztatja az életét és dilemma elé állítja: hogyan tud egyszerre küzdeni azért, amiben hisz és hogyan fogja megállni a helyét, mint anya.

„A nők folyamatosan meg akarják váltani a világot”

Arra a kérdésre, hogy miért választott női főszereplőt (akit a filmben Halldóra Geirharðsdóttir játszik), Benedikt Erlingsson azt felelte, azért, mert a „nők folyamatosan meg akarják váltani a világot. Néha más a stratégiájuk, mint a férfiaknak. Manapság nagy szükségünk van erre. A környezetvédelemben a nők sokszor az első sorban állnak.”

LUX filmdíj 2018  

Eszköz a kezünkben

A díj átadásakor Antonio Tajani elmondta: „A három döntős Európa szempontjából három kulcsfontosságú témával foglalkozik: a szélsőséges nacionalizmus veszélyeivel, a környezet védelmének sürgősségével, és a migrációs válságra adandó a koherens és tartós válasszal.” Majd hozzátette: „Azzal, hogy új és személyes szemszögből mutatták meg nekünk Európánkat, jelentősen hozzájárultak az ebben az intézményben nap nap után zajló politikai vitához.”

Benedikt Erlingsson a közlegő 2019-es európai választásokkal kapcsolatban azt üzente: „A mi generációnk az utolsó, amely még tehet valamit a klímaváltozással kapcsolatban. Ha mi nem cselekszünk most, a gyerekeinknek már késő lesz. Ezért fontos, hogy elmenjünk szavazni, ez egy olyan eszköz a kezünkben, amellyel harcolni tudunk, amely segít abban, hogy megvédjük a bolygónkat.”

A LUX filmdíj idei döntősei A másik oldal, az Izlandi amazon és a Styx című filmek voltak. Ezekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben, ahogy arról is, mikor vetítik a mozikban ezeket az alkotásokat.

Ugyan a győztes filmet az EP-képviselők választották ki, a nézők is szavazhatnak kedvencükre 2019. január 31-ig a LUX filmdíj honlapján, egy szerencsés közülük pedig a 2019. évi Karlovy Vary-i filmfesztiválon is ott lehet, ahol kihirdetik a közönségszavazás nyertesét.

A LUX filmdíj

Az EP minden évben a LUX filmdíjjal tünteti ki a legjobb európai filmet, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkozik. A díj célja, hogy népszerűsítse az európai filmeket és nagyobb közönség számára is elérhetővé tegye azokat, illetve a mozik segítségével ösztönözze a kulturális párbeszédet a nemzetek között.