Az EU a nagyvilágban 
Segélyezés, emberi jogok, demokrácia 

Nagyvilág 
 

Cikkek 

       

Az EU a legnagyobb gazdasági blokk a világon, az Egyesült Államok és Kína legfőbb versenytársa. Kiáll az emberi jogok mellett, feladatának tekinti a demokrácia megerősítését és a jó kormányzás meghonosítását világszerte. Segélyprogramjaival a leginkább rászorulókat is eléri.

       

Az EU egyre inkább képes befolyásolni a világ történéseit, mondta Jerzy Buzek lengyel, néppárti EP-képviselő az EU külpolitikájáról rendezett varsói ReACT konferencián november 14-én. „Néhány évvel ezelőtt még az USÁ-tól kellett segítséget kérnünk a balkáni helyzet megoldásához, ma pedig kizárólag diplomáciai eszközökkel elértük a békét a régióban. Ugyanez figyelhető meg a keleti szomszédjaink esetén is.”

       

Nem csak Európán belül néz szembe kihívásokkal ez EU, a globális színtéren is hatékonyan együtt kell működnie a nemzetközi partnerekkel, például az Egyesült Államokkal, Oroszországgal vagy Kínával. Az együttműködés sikerén a gazdasági teljesítmény vagy éppen a terrorizmus elleni küzdelem hatékonysága is múlik. Arról kérdeztük az EP külkapcsolati szakértőit, hogy mit tartanak az idei év legnagyobb kihívásainak és lehetőségeinek.

Videók 

Cikkek 

       

Az október eleji lampedusai tragédia nyomán felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint humánusabb és összehangoltabb bevándorlási politikára van szüksége az EU-nak, ha meg szeretné akadályozni, hogy a Földközi-tenger Európa temetőjévé váljon. Ezért megváltoznak az EU külső határait felügyelő Frontex ügynökség mentési és felderítési műveleteinek szabályai. A részletekről Carlos Coelho (néppárti, portugál) jelentéstevőt kérdeztük.

       

Az EU jelenleg az Egyesült Államokkal, Japánnal és Indiával tárgyal szabadkereskedelmi megállapodásokról, Kínával pedig egy beruházási megállapodásról folytat megbeszéléseket. Az ilyen megállapodások új lehetőségeket nyithatnak meg az európai vállalatok előtt, és a gazdaság fellendítését is elősegíthetik.

       

Az EU-nak nem szabad lemondania azokról, akik az ellen tüntetnek Ukrajnában, hogy kormányuk elutasította a kapcsolatok szorosabbra fűzését az EU-val, vélte az EP-képviselők többsége az EU és keleti partnerországai vilniusi csúcstalálkozójáról és az ukrajnai helyzetről rendezett keddi plenáris vitán. Voltak olyan felszólalók is, akik szerint az ukrán kormány döntése az uniós külpolitika kudarcát jelzi, és Oroszország helyzetét erősítik.

       

A keleti partnerség vilniusi csúcstalálkozója mérföldkő lehet az EU–ukrán kapcsolatokban, amennyiben a két fél aláírja a partnerségi megállapodást. Eközben Pat Cox és Aleksander Kwaśniewski, az EP különmegbízottjai szerdán ismertetik jelentésüket a Tyimosenko-ügyről. Erről kérdeztük Paweł Kowalt (lengyel, konzervatív-reformer), az EU–Ukrajna parlamenti együttműködési bizottságba delegált küldöttség elnökét.

Cikkek 

       

Az EU és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közti kapcsolat hagyományosan a két régió közötti kereskedelem elősegítésére összpontosul. Reinhard Bütikofer (zöldpárti, német) szerint azonban számos más lehetőség van még a közös együttműködésre, például az emberi jogok és a környezetvédelem terén. A képviselő jelentéséről szerdán szavaz az EP. Bütikofert a kétoldalú kapcsolatok bővítésének szükségességéről kérdeztük.

       

A hétvégén arról született megállapodás, hogy Irán korlátozza atomprogramját, cserébe viszont enyhítik az országgal szembeni szankciókat. Ez „nagy siker”, amely megteremti a későbbi együttműködéshez vezető utat, véli Tarja Cronberg (zöldpárti, finn), az Iránnal foglalkozó EP-küldöttség elnöke. Interjú.

       

Bosnyákok, szerbek, horvátok, keresztények és muszlimok együtt tüntettek a közelmúltban a kormány ellen Bosznia-Hercegovinában az ország egyre romló helyzete miatt. Az EU-val határos ország jövőjéről Doris Packot (néppárti, német) kérdeztük, aki Bosznia európai integrációját követi figyelemmel az EP-ben.

       

Az ENSZ becslése szerint 2013 decemberére 3,5 millióra nőhet a szíriai menekültek száma. Aggasztó előrejelzés az idei menekültügyi világnapon, amelyet minden év június 20-án tartanak. Egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy a két éve tartó szíriai polgárháború véget érne. Az EU eddig 300 millió eurót különített el a szíriai humanitárius válság kezelésére, amelyet az EP támogatásával további 19,5 millió euróval egészítenek ki.

Mit tesz az EU a szíriai konfliktus áldozatainak megsegítése érdekében? 

Cikkek 

       

Évente több mint 100 ezren próbálnak megfelelő dokumentumok hiányában az EU-ba jutni. Illegális, illetve jogilag rendezetlen állású bevándorlóknak számítanak, akik kiszolgáltatottságukból adódóan gyakran válnak embercsempészek áldozataivá. Sokan közülük soha nem érkeznek meg Európába, ahogy arra a lampedusai tragédia is emlékeztet. Október 23-án az EP elfogadta azt az állásfoglalást, amely a probléma humánusabb és összehangoltabb megközelítését szorgalmazza.