Tisztább levegő: a légszennyező anyagok mennyiségének határértékéről szavaz az EP 

Frissítve: 
 
Létrehozva:   
 

Megosztás itt: 

A légszennyezés évente több mint 400 ezer korai elhalálozást okoz Európában.

Az ember által a levegőbe bocsátott szennyező anyagok széles skálán mozognak: gondoljunk akár a savas esőt kiváltó kén-dioxidra, vagy a légúti betegségeket okozó PM2,5 mikrométernél kisebb szálló porra. A Parlament a szerdai plenáris ülésen szavaz arról az irányelvtervezetről, amely szigorúbb határértékeket szabna meg a szennyezőanyagok mennyiségére.

Az EP-képviselők és a tagállamok képviselői már előzetesen megállapodtak a Bizottság ambiciózus javaslatának támogatásáról, amely tagállami határértékeket ír elő az öt legfontosabb légszennyező anyag esetében. A Parlament szerdán szavaz az irányelv tervezetéhez fűzött javaslatairól.


„Egy sürgető közegészségügyi válsággal állunk szemben, 2020 és 2030 között 50 százalékkal javítanunk kell az egészségügyi értékeket. Ez azt jelenti, hogy 200 ezerrel kevesebb ember veszíti életét idő előtt Európa-szerte, ez pedig óriási eredmény” - mondta Julie Girling (konzervatív-reformer, brit) parlamenti témafelelős a környezetvédelmi szakbizottság júliusi szavazása után.


Az elmúlt évszázadokban a legtöbb tagállamban csökkent a levegőt szennyező anyagok kibocsátásának mértéke, de a légszennyezés még így is több mint 400 ezer korai elhalálozást okoz Európában.


Összefoglaltuk a főbb légszennyező anyagok forrását és hatásait:


Az irányelv által érintett öt légszennyező anyag

Főbb forrásaik

Hatásuk

2030-ra tervezett csökkentésük (a 2005-ös adatokhoz képest)

Nitrogén-oxidok (NOx)

Közúti közlekedés, erőművek

Légúti problémák, savas eső, eutrofizáció

-63%

A metántól eltérő illékony szerves vegyületek (NMVOC)

Festékek, oldószerek használata, nyomtatás, vegyi- és élelmiszeripar

Talajközeli ózon kialakulása, ami légzőszervi betegségekhez vezet

-40%

Ammónia (NH3)

Mezőgazdaság (fertőtlenítő szerek)

Elsavasodás és eutrofizáció

-19%

Kén-dioxid (SO2)

Hő- és villamos energia termelése

Savas eső

-79%

PM2,5 mikrométernél kisebb szálló por

Szénégetés, közúti közlekedés, gyárak, erőművek

Légúti problémák, tüdőrák

-49%