Állatjólét és állatvédelem az Unióban (videóval)  

Frissítve: 
 
Létrehozva:   
 

Az EU globálisan az egyik legmagasabb szintű védelmet nyújtja az állatoknak. Összefoglaltuk, a szabályok hogyan védik a haszonállatokat, vadon élő társaikat, vagy éppen házi kedvenceinket.

© AdobeStock/creativenature.nl  

Az Európai Unió több mint 40 éve dolgozik az állatjóléti szabályain, és világszerte számos más országot befolyásol pozitívan a magas sztenderjeivel. Az uniós jogszabályok főként a haszonállatokra vonatkoznak, de védik a laboratóriumi kísérletekhez használt állatokat is, a vadon élőket, és a házi kedvenceket.

A haszonállatok jóléte


Az európaiak állatvédelemmel kapcsolatos attitűdjéről 2021 májusában készült, speciális Eurobarométer felmérés alapján az emberek 82%-a úgy véli, hogy nagyobb védelemre van szükség a haszonállatok jóléte esetében.

A haszonállatok védelmét szolgáló első uniós szabályok a 70-es évekig nyúlnak vissza. A tenyésztett állatok védelméről szóló 1998. évi irányelv általános előírásokat határozott meg az összes gyapjú, bőr, szőrme felhasználása, vagy más céllal tartott állatok védelmére, és az 1978-as Tenyésztés Céljából Tartott Állatok Védelméről Szóló Európai Egyezményen alapul.

Az uniós állatjóléti szabályok öt elven alapulnak: 
  • Éhség és szomjúság nélküli élet 
  • Kényelmetlenség nélküli élet 
  • Fájdalom, sérülés és betegség nélküli élet 
  • Jog a normális viselkedés kifejezéséhez 
  • Félelem és gyötrelem nélküli élet 

Külön uniós szabály vonatkozik az állatok leölése során való védelmükről, illetve egyes fajtáikról is.

2018 októberében a Parlament a gazdaságokban használt antibiotikumok csökkentéséről szavazott, ezzel is elősegítve azt, hogy ne kerüljön gyógyszerrezisztens baktérium az ételeinkbe. A Bizottság afenntartható élelmiszerellátásra vonatkozó uniós stratégia szempontjából is vizsgálja az állatvédelemre vonatkozó szabályokat.

A Parlament az élőállat-szállítás körülményeinek javítására szólít


Az EU 2004-ben fogadott el szabályokat az állatok szállításáról.

A hosszú utak megviselik, stresszessé teszik az állatokat és szenvedést okoznak nekik. A Parlament 2019. február 14-én éppen ezért állásfoglalásában a szabályok megfelelőbb végrehajtására, szankciókra és rövidebb szállítási időre szólított, majd 2020 júniusában vizsgálóbizottságot hozott létre. Ez az állatok szállítása során elkövetett állítólagos jogsértésekkel és hivatali visszaélésekkel foglalkozik, és elsősorban azt a valószínűsíthető bizottsági és tagállami mulasztást vizsgálja, hogy még mindig nem hajtják végre maradéktalanul az állatok Unión belüli vagy azon kívüli szállítására vonatkozó uniós jogszabályokat.

A 2020. december 2-i vita során az EP-képviselők arra kérték Janusz Wojciechowski mezőgazdasági biztosot, tegyen azért, hogy az EU gazdaságpolitikája javítsa az állatok jólétét szállítás közben. Emellett a képviselők arra szólították a Bizottságot, hogy támogassa az ellátási láncok rövidítését, ösztönözze az élő állatok helyett a hús szállítását és garantálja, hogy a behozatal megfeleljen az uniós állatjóléti előírásoknak.

2021 áprilisában az állatok szállítás közbeni védelmével foglalkozó vizsgálóbizottság közölte: elfogadhatatlan a szállítás közbeni állatjóléttel kapcsolatos jelenlegi szabályok betartásának elmulasztása és konkrét intézkedéseket szorgalmazott a probléma megoldásra, ideértve a tagállamok elleni szabálysértési eljárásokat is, ha azok nem alkalmazzák a meglévő uniós szabályokat.

A képviselők betiltanák a tenyészállatok ketrecben tartását


Válaszul az EU-szerte 1,4 millió ember által aláírt, „Vége a ketrec koránakeurópai polgári kezdeményezésre június 10-én az EP-képviselők arra szólították a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot a tenyészállatok ketrecben tartásának betiltására az EU-ban 2027-ig.

Arról, hogyan indíthat, vagy vehet részt egy egy európai polgári kezdeményezésen itt írtunk bővebben.

A vadon élő állatok védelme


Az EU-ban a mintegy 500 vadon élő madárfaj védelmét külön irányelv határozza meg, míg a többi vadon élő állatról a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló irányelv gondoskodik. Utóbbi fő célja, hogy a veszélyeztetett és a kihalás szélén álló fajokat védje Európában. Az állatkertben tartott állatok védelmére is léteznek EU-s szabályok.

A beporzók fontossága


A méhek és más beporzó fajok létfontosságúak az európai környezet és gazdaság számára, számuk azonban egyre csökken. Az EP a méhek egészségének fokozottabb védelmét, például a káros hatású növényvédő szerek betiltását, kutatási programok indítását kéri. A képviselők szerint gyakorlati megoldást kell találni az égető problémára.

A biológiai sokféleség alapvető fontosságú az egészséges ökoszisztémához, ezért az EU számos módon dolgozik a megóvásán.

A biológiai sokféleség új, 2030-as stratégiáról szóló 2021. júniusában tartott szavazáson az EP-képviselők az EU beporzókról szóló uniós kezdeményezés sürgős felülvizsgálatára szólítottak. A felülvizsgált kezdeményezésnek tartalmaznia kell egy új, az egész EU-ra kiterjedő beporzó megfigyelő keretrendszert. Ennek határozott intézkedésekkel és határidős célokkal, valamint hatásmutatókkal és szükség esetén kapacitásbővítési lehetőséggel is rendelkeznie kell.

Az EU zöld megállapodásának részeként az EU 2030-ra vonatkozó biodiverzitási stratégiájáról szóló állásfoglalását 2021. júniusában fogadta el a Parlament.


Állatkísérletek az EU-ban


Az EU már 2004 óta tiltja a kész kozmetikai termékeken végzett állatkísérleteket, 2009 óta pedig már az alapanyagokat sem tesztelhetik állatokon, ráadásul 2013-tól az Unión kívül állatkísérletekkel készült termékek forgalmazását is betiltották. A Parlament egy 2018-as állásfoglalásában kijelentette, hogy 2023-ra világszerte betiltaná a kozmetikai termékeknél alkalmazott állatkísérleteket és az így készült termékek forgalmazását.

A Parlament most tovább akar lépni. Szeptemberben magasabb összegű finanszírozást kért az alternatív vizsgálati módszerek támogatására ezért, hogy fokozatosan megszűnjenek az állatkísérletek a kutatásban és tesztelésben.

A kisállatok védelme

Sok kisállatot EU-szerte illegálisan értékesítenek – gyakran a bűnszervezetek –, ami katasztrofális hatással van az állatok jóllétére, és az emberi egészséget is veszélyezteti. A képviselők 2020 februárjában elfogadott állásfoglalásukban EU-s szintű megoldást kértek a problémára, szerintük szükség van a szigorúbb büntetések bevezetésére és a tenyésztők nemzeti adatbázisának létrehozására.

Az EU-s irányelv a macska- és kutyaprém, valamint az ilyen prémet tartalmazó termékek forgalomba hozatalának, a Közösségbe történő behozatalának, illetve onnan történő kivitelének tilalmáról 2008 óta van érvényben.

A kisállatokkal való utazásra vonatkozó, összehangolt uniós szabályoknak köszönhetően a gazdák szabadon utazhatnak kutyáikkal, macskáikkal, vagy akár vadászgörényeikkel az EU területén. A szabályokat ide kattintva olvashatja el.