Covid19-oltóanyagok: átláthatóságra szólítottak fel a képviselők

A vakcinák bevezetéséről és az EU oltási stratégiájáról szóló vitán a képviselők támogatták a Covid19 elleni küzdelem egységes uniós megközelítését, miközben az átláthatóságot hangsúlyozták.

A képviselők nagyobb átláthatóságot követelnek a Covid19-oltóanyagokkal kapcsolatban

A Covid19 elleni védőoltásokkal kapcsolatos, uniós stratégiáról szóló január 19-ei plenáris vitán a legtöbb EP-képviselő támogatta az EU egységes fellépését, amely lehetővé tette a gyors fejlesztést és a hozzáférését a biztonságos oltásokhoz . Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet: az oltásokkal kapcsolatban nagyobb szolidaritásra van szükség a tagállamok között, és lényeges a gyógyszergyárakkal kötött szerződések átláthatósága is.

Esther de Lange (néppárti, holland) elmondta: „Egyedül az átláthatóság vethet véget annak a széles körben elterjedt felfogásnak, hogy a gyógyszeriparban a profit gyakran, túl gyakran kerül előtérbe az emberekkel szemben”. A képviselő üdvözölte az EU közös oltóanyag vásárlásást, az összefogás ugyanis jobb tárgyalási pozíciót eredményezett, mint amivel a tagországok külön-külön rendelkeztek volna: „Ez több oltást jelent, kedvezőbb áron és jobb feltételekkel. Mindez megmutatta, mire lehet képes Európa, ha összefog. Életeket menthetünk”.

Iratxe García Pérez (szocialista, spanyol) figyelmeztetett arra, hogy az egészségügyi témák tekintetében a nacionalizmus sokat árthat az oltásokkal kapcsolatos együttműködésnek. Szerinte a szolidaritás és az összefogás a válasz: „Ha egységesek tudunk maradni és figyelünk az oltások egyenlő elosztására a tagállamokban, okunk van feltételezni, hogy nyárig 380 millió európai állampolgárt olthatnak be. Ez olyan tudományos és egészségügyi eredmény, amelyet nem kellene, hogy egyedileg kötött szerződések és közvetlen vásárlások elrontsanak. (...) Beszéljünk közös nyelvet, hogy a történelem legnagyobb oltási kampánya ismét reményt adjon nekünk”.

Ana Paula Zacarias, a Tanács képviseletében, úgy véli, a közös uniós álláspontnak, ami felgyorsította fejlesztést, a hozzáférés és engedélyezés folyamatát továbbra is biztosítania kell a vakcinák elérhetőségét és hatékony bevezetését minden tagállamban. Megjegyezte, hogy még számos kérdés vár megoldásra, ideértve az oltási tanúsítvány formátumát és szerepét, az antigén gyorstesztek alkalmazásával és validálásával kapcsolatos egységes álláspontot, valamint a Covid19 teszt eredményeinek kölcsönös elismerését.

„Pontosan mit teszünk azért, hogy az egész EU-ban növeljük az oltások beadásának gyorsaságát?” - kérdezte Dacian Cioloș (Renew Europe, román). „Tudom, hogy versenyt futunk az idővel, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az átláthatóság biztosítása a mi felelősségünk, valamint az állampolgárok bizalmának elnyerése is, melytől az oltási kampány is függ”- mondta.

Joëlle Mélin (ID, francia) szerint az oltási szerződések tárgyalása nem volt átlátható. „Most, a terjesztés szakaszában jövünk rá arra, hogy hiányosságok és be nem tartott ígéretek vannak a gyógyszergyárak részéről” - tette hozzá.

Philippe Lamberts (zöldpárti, belga) szintén az átláthatóság fontosságáról és arról beszélt, hogy az Európai Bizottság) titokban tartotta a laborokkal kötött szerződéseket: „Ez nem transzparens és sérti a demokráciát. A vevőnek minden egyes esetben tudnia kell, hogy mit vásárol, milyen feltételek mellett és milyen áron”. A felelősségi kérdésekre is kitért: „Rendkívül fontos tisztában lenni azzal, hogy ki a felelős akkor, ha az oltásnak negatív mellékhatásai lennének - a döntéshozók vagy a gyógyszergyártók? Erről fogalmunk sincs”.

Stella Kyriakides egészségügyért felelős uniós biztos jelezte: meghallgatták az EP-képviselők átláthatóságot érintő kéréseit. Üdvözölte, hogy az első oltóanyag-szállító beleegyezett, hogy hozzáférhetővé tegye a szerződése szövegét, és elmondta, hogy a Bizottság azon dolgozik, hogy ez más gyártók esetében is így legyen. Elmondta, hogy az elkövetkező hónapokban további kérelmeket várnak az oltások engedélyezésére. Hangsúlyozta a globális megközelítés fontosságát: „Egyetlen ország sem lesz biztonságban, és a gazdaság sem tud helyreállni, amíg a vírus nincs kontroll alatt minden kontinensen”. Beszélt a COVAX-ról - a Covid19 vakcinákhoz való igazságos és egyetemes hozzáférés biztosításának globális lehetőségéről, melyet az EU segített felállítani, és amelynek célja 2021 végéig 2 milliárd adag vakcina megvásárlása. Ebből több mint 1,3 milliárd az alacsony és közepes jövedelmű országok számára.

Joanna Kopcińska (konzervatív-reformer, lengyel) szerint a közös oltási stratégiáról szóló döntés helyes volt: „Átfogó stratégiára van szükségünk.”. A gyógykezelésekkel kapcsolatos stratégiák szisztematikus frissítését és a mindenki számára elérhető, megfelelő tájékoztató kampányokat javasolt.

Marc Botenga (baloldali, belga) is a szerződések átláthatóságának fontosságára és a gyógyszeripari vállalatok felelősségére hívta fel a figyelmet. Kritizálta, hogy világszerte tapasztalható az oltásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés, megjegyezve, hogy a szegényebb régióknak nehézségei vannak az elegendő vakcina megszerzésével. „A világjárványban nem a profitot kell hajtani, és biztosan nem akarunk szegregációt az oltások során”.