Hosszú távú uniós büdzsé: a Parlament biztonsági hálót kér a kedvezményezettek számára 

Sajtóközlemény 
 
 
  • Ha nem sikerül időben megállapodni a 2020 utáni időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetésről (azaz az MFF-ről), akkor fennáll annak a veszélye, hogy a kedvezményezettek nem jutnak hozzá a forrásokhoz  
  • A képviselők vészforgatókönyv benyújtására ösztönzik a Bizottságot, mert azzal a koronavírus-járvány nyomán is biztosítható lenne az uniós kifizetések folytonossága 
Több ezer Erasmus+ ösztöndíjas tervei esnek kútba, ha nem sikerül 2021. január 1-jéig megállapodni a büdzsében ©Liubov Levytska/AdobeStock  

Az egészségügyi válsághelyzet miatt még sürgősebben kezelnünk kell azt a kockázatot, amely az MFF késedelmes hatályba lépéséből 2021. január elseje után adódna, mondják a képviselők.

A képviselők szerdán 616 szavazattal, 29 ellenszavazat és 46 tartózkodás mellett elfogadott jogalkotási állásfoglalásukban arra kérik a Bizottságot, hogy 2020. június 15-ig nyújtson be egy javaslatot az MFF-vészforgatókönyvről.


Ha nem sikerül idén elfogadni az új többéves költségvetési keretet a következő évekre, akkor 2021-re a jelenlegi kiadási plafonok lépnek automatikusan életbe. Azonban több program, így a kohéziós és több kutatási program és az Erasmus+ diákcsereprogram is, lezárul 2020 végén. A vészforgatókönyv célja az lenne, hogy biztonsági hálót nyújtson az uniós támogatásban részesülő európaiaknak, régióknak, városoknak, gazdálkodóknak, egyetemeknek és vállalkozásoknak, és kizárja annak a kockázatát, hogy a jelenlegi MFF alatt futó programok ne, vagy nem egyértelmű szabályok alapján folytatódjanak.


A középpontban a koronavírus-járvány következményeinek kezelése


A képviselők szerint a költségvetésnek ideiglenesen a koronavírus-járvány közvetlen gazdasági és társadalmi következményeinek kezelésére és enyhítésére, illetve a helyreállítás támogatására kellene fókuszálnia. Ez további források bevetésével és költségvetési rugalmasság biztosításával érhető el, ahogy az már az idei büdzsé esetében is történt.

A Parlament április 17-én nagyszabású helyreállítási és gazdaságélénkítési csomagot kért, amely az MFF kibővítését vonja maga után. A mai állásfoglalás értelmében egy későn elfogadott, vagy nem elég nagy MFF-fel összevetve egy vészhelyzeti terv szilárdabb alapot nyújtana az Európai Unió helyreállítására és politikai céljainak megvalósítására.

Jelentéstevők

Jan Olbrycht (EPP, Lengyelország), társ-jelentéstevő: „A jelenlegi helyzet kivételes intézkedésekért kiált. Tartunk tőle, hogy a mostanra felhalmozódott, komoly késések miatt nem sikerül időben megállapodni a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó MFF-ben. Ezért sürgetjük az Európai BIzottságot, hogy álljon elő a jövő évi költségvetésre vonatkozó vészforgatókönyvvel. Az uniós költségvetés kedvezményezettjeinek a válság okozta bizonytalanságban tudniuk kell, hogy mire számíthatnak jövőre. Az Európai Parlament képviselői minden lehetséges megoldást áttekintenek az uniós költségvetés folytonosságának biztosítására."

Margarida Margues (S&D, Portugália), társ-jelentéstevő: „Nehéz megmagyarázni a kedvezményezett polgároknak, vállalkozásoknak vagy civil szervezeteknek, hogy miért is nincs még 2021. január elsején működő költségvetésünk. Ez a járvány előtt is így volt, most azonban még nagyobb nyomás nehezedik a családokra, iskolákra, vállalkozásokra és az uniós gazdaságokra.

Ezért kérjük az Európai Bizottságot, hogy még időben tegyen javaslatot a következő hét évre szóló költségvetési keretre, amelyhez helyreállítási alap is kapcsolódik, és amely megfelel az európaiak várakozásainak. A Bizottság már most késésben van az új javaslat benyújtásával; arról még az Európai Tanácsnak is egyetértésre kell jutnia, a Parlamentnek pedig hozzá kell járulnia a jogszabály életbe lépéséhez. Nem szeretnénk tovább kockáztatni. Kérjük, hogy a Bizottság terjessze be a vészhelyzeti tervét. A terv legyen hatékony, és biztosítson biztonsági hálót az uniós programok kedvezményezettjei számára."

Háttér

A jelenlegi hosszú távú uniós költségvetési keret 2020. december 31-i lejártával az Uniónak a következő hét évre új többéves költségvetésre van szüksége. Az Európai Bizottság 2018 májusában terjesztette be a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó új MFF-et tartalmazó javaslatát, amelyet 2020 májusában az egészségügyi válsághelyzet és annak következményei miatt újratervezett. Az Európai Parlament 2018 novemberében fogadta el az MFF-ről szóló állásfoglalását, amelyet 2019 októberében megerősített. A tagállamok minisztereit tömörítő Tanácsnak még nem sikerült közös álláspontra jutnia.

A következő lépések

A parlamenti kezdeményezést az összes képviselő többsége támogatta, ezért a Bizottságnak be kell terjeszenie a kezdeményezett jogszabályjavaslatot. Ellenkező esetben az Európai Unió működéséről szóló szerződés 225. cikke értelmében tájékoztatnia kell a Parlamentet arról, hogy miért nem.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von Leyen tavaly júniusi parlamenti beiktatása alkalmával az alábbi ígéretet tette: „Ha a Parlament a képviselők többsége által elfogadott állásfoglalásban jogszabály-javaslat benyújtására kéri a Bizottságot, kötelességemnek tekintem, hogy az arányosság, a szubszidiaritás, és a hatákonyabb jogalkotás elvét teljes mértékben tiszteletben tartó jogszabály-tervezettel válaszoljunk a kérésre."