Konferencia Európa jövőjéről: folynak az előkészületek 

Sajtóközlemény 
 
 
A jövő rajtad is múlik . mondd el a véleményed az Európa jövőjéről rendezett konferencián ©Petri Oeschger/Getty Images  

A többnyelvű digitális platform elindítása után a konferencia végrehajtó testülete a május 9-i élő és online részvétel mellett megrendezendő nyitóesemény szervezésével folytatta munkáját.

A végrehajtó testület az április 22., csütörtöki ülésén elfogadta az Európa-napon (május 9.) megrendezendő esemény programtervezetét. Az élőben közvetített nyitóeseményen online jelentkeznek be európaiak, és a három uniós intézmény képviselői is felszólalnak.


Az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság képviselőből álló végrehajtó testület elfogadta a konferencia eljárási szabályzatának azon részeit, amelyek az európai polgári vitapanelekről, valamint a konferencia fő céljáról és alapelveiről szólnak. A panelekben 200 európai vesz majd részt, minden tagállamból legalább egy férfi és egy nő. A paneltagokat véletlenszerűen választják ki úgy, hogy a testület összetétele tükrözze az Unió földrajzi, nemi, életkorbeli és társadalmi-gazdasági sokszínűségét. A panelek tagságának harmada 16 és 25 év közötti fiatal lesz.

A végrehajtó testület a plenáris ülések eljárási szabályzatát is megvitatta, ez ügyben a következő értekezleten várható döntés.

Az Európai Parlamentet képviselő Guy Verhofstadt elmondta: „Előkészítjük a terepet ahhoz, hogy a lehető legintenzívebb párbeszéd alakulhasson ki a konferencia két induló ága, a platform és polgári vitapanelek között. A következő lépés egy olyan plenáris ülés felállítása lesz, amely tükrözi az európai vélemények sokszínűségét és befogadja az európaiaktól érkező ötleteket és javaslatokat, hiszen ezektől függ a konferencia sikere."


Az Európai Unió Tanácsának portugál soros elnökségét képviselő Ana Paula Zacarias európai uniós ügyekért felelős államtitkár szerint „a konferencia digitális platformján az elmúlt napokban tapasztalt részvétel mértéke igazán lenyűgöző. A polgárok meghallották a felhívásunkat. A következő lépés a konferencia elindítása.”


Az Európai Bizottság képviseletében Dubravka Šuica, az Európai Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnöke hozzátette: „A konferencia az európai lakosság bevonásáról szól. A konferencián végig szem előtt tartjuk az ötleteiket. Legyenek európapártiak vagy euroszkeptikusak: mindenkit meghallgatunk, hogy válaszolhassunk kétségeikre.”


Következő lépések


A végrehajtó testület a tervek szerint május 9-én Strasbourgban tartja következő ülését. Szükség esetén azonban addig további értekezleteket is beiktathatnak.

Háttér


A végrehajtó testületben a három intézmény (az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság) egyenlő arányban képviselteti magát. Ez a testület felügyeli a konferencia munkáját és szervezését. A tagállami parlamentekben uniós ügyekkel foglalkozó bizottságok konferenciája, a COSAC képviselői megfigyelőként vesznek részt a testület értekezletein. A Régiók Bizottsága, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a szociális partnerek szintén megfigyelőként vehetnek részt.

A már működő többnyelvű digitális platform teljesen interaktív: az érdeklődők kapcsolatba léphetnek egymással, és javaslataikat valamennyi tagállam állampolgáraival az Unió 24 nyelvén vitathatják meg. A platform létrehozásának a célja, hogy az élet minden területéről minél többen szerepet vállalhassanak jövőjük alakításában, és egyúttal a #TiédAJövő hashtag megosztásával népszerűsítsék is a platformot a közösségi médiában.