Konferencia Európa jövőjéről: reflektorfényben a polgárok 

Sajtóközlemény 
 
 

A négy európai polgári vitacsoport közül az első Strasbourgban, 2021. szeptember 17., péntek és szeptember 19., vasárnap között tartandó ülésszakkal kezdi meg munkáját.

Az Európa jövőjéről szóló konferencia középpontjában álló vitacsoportokban 800, a legkülönbözőbb hátterű és az EU különböző részeiből származó polgár vesz részt. 2021 szeptembere és 2022 januárja között négy, egyenként 200 polgárból álló, az EU demográfiai és társadalmi sokféleségét tükröző vitacsoport ülésezik és konkrét  ajánlásokat fogalmaznak majd meg arra vonatkozóan, hogy milyen jövőbeli irányt kívánnak Európa számára. Az  egyes vitacsoportok résztvevőinek legalább egyharmada 25 évesnél fiatalabb lesz.

Az egyes vitacsoportok résztvevői többnyelvű környezetben, három alkalommal ülnek majd össze, hogy olyan témaköröket vitassanak meg, mint

1. erősebb gazdaság, társadalmi igazságosság, munkahelyek/oktatás, ifjúság, kultúra, sport/digitális transzformáció,
2. európai demokrácia/értékek, jogok, jogállamiság, biztonság,
3. éghajlatváltozás, környezet/egészség, valamint
4. az EU a világban/migráció.

Minden egyes vitacsoport még a következő, október 22-23-i plenáris ülés előtt megtartja első munkaindító ülését.

A konferencia és különösen az európai polgári vitacsoportok a deliberatív demokrácia egyedülálló, nemzeteken átívelő és többnyelvű megnyilvánulási formáját jelentik és központi szerepet biztosítanak az európai polgárok számára az EU jövőjének alakításában. A konferencia részeként a polgárok elképzeléseiket egy többnyelvű digitális platformon, valamint számos, tagállami és uniós szinten megrendezésre kerülő eseményen is közzétehetik.

Az európai polgári vitacsoportok figyelembe fogják venni a konferencia többnyelvű digitális platformjáról érkező hozzászólásokat, kezdve a szeptember 15-én közzétett első időközi jelentéssel. Megbeszéléseikhez a tagállamok által a konferencia keretében szervezett nemzeti polgári vitacsoportok ajánlásai is hozzá fognak járulni.

A vitacsoportok közös záróülésén a 800 polgár ajánlásokat fogalmaz meg, amelyek a konferencia plenáris ülésén kerülnek majd ismertetésre és megvitatásra. Az egyes vitacsoportokon belül kiválasztott 20 polgár az uniós intézmények és tanácsadó szervek, a nemzeti parlamentek, a szociális partnerek és a civil társadalom képviselőivel, valamint egyéb érdekeltekkel közösen, a konferencia plenáris ülésének teljes jogú tagjaként fog ülésezni. Azt követően, hogy a polgárok ismertetik ezeket az ajánlásokat a plenáris ülésen és megbeszélést folytatnak róluk, a plenáris ülés konszenzusos alapon a vezető testület elé terjeszti javaslatait, amely a plenáris üléssel teljes együttműködésben és maximális átláthatóság mellett jelentést készít. A három intézmény – az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság – vállalta, hogy saját hatáskörén belül és a
Szerződésekkel összhangban haladéktalanul meg fogja vizsgálni, hogy miként lehetne hatékonyan továbblépni a jelentés alapján.

Következő lépések

A vitacsoportok az első üléseiken megvitatják a polgárok jövőre vonatkozó különböző elképzeléseit és kiválasztják, hogy melyik altémára kívánják összpontosítani a megbeszéléseiket. Ezenkívül képviselőket választanak, akik részt fognak venni a konferencia plenáris ülésén.

Az első ülésszakra Strasbourgban kerül sor (az első vitacsoport szeptember 17 és19. között, a második szeptember 24. és 26. között, a harmadik október 1. és 3. között, a negyedik pedig október 15. és 17. között ülésezik), a második ülésszakra online, a harmadikra pedig más európai városokban (Dublin, Firenze, Varsó és Maastricht) található európai intézményekben, az alkalmazandó egészségvédelmi és biztonsági intézkedések teljes mértékű betartása mellett. Az első két vitacsoport a konferencia 2021. decemberi plenáris ülésén ismerteti és vitatja meg ajánlásait, a harmadik és a negyedik pedig 2022 januárjában.

Háttér

Az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság által közösen szervezett európai polgári vitacsoportok az Európa jövőjéről szóló konferencia egyik alapvető pillérét alkotják.

A részt vevő polgárokat egy független közvélemény-kutató véletlenszerűen választotta ki öt, az EU sokszínűségét tükröző kritérium alapján: földrajzi származás (nemzetiség, illetve városi vagy vidéki környezet), nem, életkor, társadalmi-gazdasági háttér és képzettségi szint. Minden egyes vitacsoport egyharmadát 16 és 25 év közötti fiatalok teszik ki, és a vitacsoportok összetétele tiszteletben tartja a nemek közötti egyensúlyt. Az átláthatóság erősítése érdekében a vitacsoportok plenáris ülései (vagyis a mind a 200 polgár részvételével zajló viták) 24 nyelven, az interneten élőben követhetők lesznek a konferencia többnyelvű digitális platformján.