Továbbbi szankciókra szólít fel az iráni rezsim ellen a Parlament 

Sajtóközlemény 
 
 
  • Be kell szüntetniük a saját állampolgáraik elleni megtorlásokat az iráni hatóságoknak 
  • Ali Hámeneit, Irán legfelsőbb vezetőjét és Ebrahim Raiszi elnököt is a szankciós listára kell tenni 
  • Az Iszlám Forradalmi Gárdát az EU terrorista szervezeteket nyilvántartó listájára kell tenni 
Defying international criticism, Iran continues to execute people arrested during recent demonstrations © Bulent Kilic/AFP  

Uniós szankciókkal kell sújtani az emberi jogi jogsértések felelőseit, az Iszlám Forradalmi Gárdát pedig fel kell venni a terrorista szervezetek listájára az EP-képviselők szerint.

EU Iránnal kapcsolatos álláspontja további kiigazításokra szorul amiatt, hogy az iráni rezsim nyilvánvalóan semmibe veszi saját állampolgárai emberi méltóságát és demokratikus törekvéseit, továbbá hogy Irán támogatja az Oroszországi Föderációt - áll az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásában.


Az EP-képviselők sürgetik, hogy az EU terjessze ki szankciós listáját az emberi jogok megsértéséért felelős valamennyi személyre és szervezetre, valamint családtagjaikra, köztük Ali Hámenei legfőbb vezetőre, Ebrahim Raiszi elnökre, Mohamed Dzsafar Montazeri főügyészre, valamint az Iráni Forradalmi Gárdához kötődő valamennyi alapítványra (a „bunjádokra”).


Felhívják a Tanácsot és a tagállamokat, hogy vegyék fel az Iszlám Forradalmi Gárdát és annak kisegítő erőit, köztük a félkatonai Baszidzs milíciát és a Quds Erőket a terroristák uniós jegyzékébe. Felhívja azokat az országokat, amelyekben az Iszlám Forradalmi Gárda katonai, gazdasági vagy információs műveleteket hajt végre, hogy bontsák fel és tiltsák be az Iszlám Forradalmi Gárdához fűződő kapcsolatokat.


A tüntetők meggyilkolásáért felelős személyeket bíróság elé kell állítani


A Parlament a leghatározottabban elítéli a békés tüntetők elleni halálos ítéleteket, illetve kivégzésüket; követeli, hogy az iráni hatóságok állítsák le az állampolgárai elleni elnyomást. A képviselők felhívják az Iráni Iszlám Köztársaság hatóságait, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül engedjék szabadon a halálra ítélt tüntetőket és elítéli, hogy a büntetőeljárásokat és a halálbüntetést az iráni rezsim fegyverként használja, hogy elnyomja a tiltakozásokat és megbüntesse az alapvető jogaikat gakorló állampolgárookat. (2) A több száz tüntető haláláért felelős személyeket felelősségre kell vonni bíróség előtt, mondják a képviselők.


Katonai segítség Oroszországnak és a diaszpórák elnyomása


Az állásfoglalás az Irán elleni “korlátozó intézkedések kiterjesztésére” szólít, fel, mivel Irán továbbra katonai drónokat bocsát Oroszország rendelkezésére, valamint ballisztikus rakéták rendelkezésre bocsátását tervezi.


Végezetül az EP-képviselők mélységes aggodalmuknak adnak hangot a rendszerszerű, határokon átnyúló elnyomás miatt, amelyet az Iszlám Köztársaság hatóságai az EU területén élő iráni diaszpóra tagjai ellen fejtenek ki, beleértve a kémkedést és kivégzéseket. A képviselők felszólítják az EU-t és a tagállamokat, hogy védjék meg jobban a diaszpóra tagjait az elnyomástól.