Az EP-képviselők a lengyel elnökség prioritásairól vitáztak Tusk kormányfővel
Donald Tusk szerdán ismertette az EP-képviselőkkel Lengyelország uniós tanácsi elnökségének céljait, középpontban az európai biztonsági stratégiával.
Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola üdvözölte Tusk kormányfőt, és elmondta, Lengyelország olyan korban veszi át a Tanács elnökségét, amikor „a körülöttünk lévő világ egyre kiszámíthatatlanabbá válik". Metsola elmondta, bízik abban, hogy a globális kihívásokkal szembenézve „Európa a lengyel bátorságra és szellemre támaszkodhat, amely megszilárdítja az Uniót”. Metsola elnök hangsúlyozta, „Európának fel kell lépnie és határozottan cselekednie kell annak érdekében, hogy az Unió továbbra is virágozzon. Hogy továbbra is megteremtsük azt a jólétet, amelyre európai utunk épül. Hogy megkönnyítsük az emberek életét. Hogy polgáraink biztonságban élhessenek”.
A strasbourgi ülésteremben tartott vitában Donald Tusk miniszterelnök kijelentette, hogy a biztonság kulcsfontosságú prioritás Európa számára a határain dúló konfliktus, az Egyesült Államokban végbemenő politikai változások, illetve a fegyverként használt hazugságok és az online dezinformáció jelentette kihívások miatt. Hangsúlyozta, hogy a GDP akár 5 százalékát is szükséges a biztonságra és a védelemre költeni, és figyelmeztetett, hogy Európának fel kell fegyvereznie magát a túlélés érdekében. „Az emberek nem társíthatják a demokráciát az erő hiányával,” - mondta. „Ne Amerikától kérdezzék, mit tehetnek ők a biztonságunkért, kérdezzék meg önmaguktól, mit tehetünk mi a biztonságunkért”.
Tusk elmondta, hogy a lengyel elnökség minimálisra kívánja csökkenteni az illegális migráció veszélyét, mivel Európa vezetőinek felelőssége megőrizni határai és területe biztonságát. De ragaszkodott ahhoz, hogy ezt nacionalista és idegengyűlölő jelszavak nélkül is meg lehet tenni. Az EU bővítésére és Ukrajna csatlakozására is utalt, mint jövőbeli célokra.
Az energiaárak és a harmadik országoktól, különösen Oroszországtól való energiafüggőség csökkentése szintén prioritás Lengyelország számára. Tusk szerint a jogszabályok felülvizsgálatára van szükség – többek között a zöld megállapodás keretében –, annak biztosítása érdekében, hogy az uniós polgárok olcsóbb energiához férjenek hozzá. „Meg kell védenünk az éghajlatot, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk versenyképesek,” - mondta. Az élelmezésbiztonsággal kapcsolatban a gazdák terheinek enyhítése mellett érvelt. Tusk felhívta a figyelmet az egészségbiztonság fontosságára is, különös tekintettel a mentális egészségügyi járványra, és arra, hogy meg kell védeni az európai fiatalokat bizonyos online tartalmaknak való káros kitettségtől.
„A jövőnk a mi kezünkben van, nem a kínaiakéban vagy az amerikaiakéban, és nem szabad félnünk,” - zárta beszédét.
Az Európai Bizottság nevében Dubravka Šuica, a mediterrán térségért felelős biztos kiemelte, hogy egységesen ki kell állni Ukrajna mellett, és el kell fogadni az Oroszország elleni 16. szankciócsomagot. Bejelentett egy a Gázai övezet újjáépítésére irányuló tervet, és „a Palesztin Hatóságnak szóló többéves támogatási programot, amely a kétállami megoldáshoz vezető utat előkészítő reformokra épül”.
Ezután Šuica ismertette a lengyel elnökség hét biztonsági dimenziójának keretében elérendő bizottsági célokat, amelyek között szerepel az európai védelem jövőjéről szóló fehér könyv, a visszatéréssel és az illegális migránsokkal kapcsolatos új javaslatok, illetve a biztonságos harmadik országok listájának frissített koncepciója, a Demokrácia Pajzsról szóló, hamarosan megjelenő javaslat és a megfizethető energiaárakról szóló cselekvési terv.
A képviselők hozzászólásai
Több EP-képviselő méltatta felszólalásában az EU Tanácsának vezetésében történt változást, és Tusk kormányfőnek a jogállamiság és a demokratikus értékek fenntartására érdekében tett erőfeszítéseit mind hazai, mind európai szinten. A felszólalók többsége támogatta a lengyel elnökség felhívását, hogy helyezzék a biztonságot előtérbe. Kiemelték a katonai kiadások növelésének, az erős védelmi ipar fejlesztésének, illetve a NATO-val és nem uniós országokkal való fokozott együttműködésnek a szükségességét.
Sok képviselő úgy vélte, az európai biztonságot az energiafüggetlenségen keresztül is meg kell valósítani. Szorgalmazták, hogy az EU folytassa az orosz energiaforrásoktól való függőségnek csökkentésére irányuló erőfeszítéseit, és egyúttal biztosítsa a polgárok számára a megfizethető energiához való hozzáférést. Többen hangsúlyozták a modern és biztonságos digitális szolgáltatások fejlesztésének fontosságát a külföldi szereplők beavatkozása és dezinformációja ellen.
Más képviselők egyetértettek Tusk kormányfőnek az illegális migráció csökkentésére irányuló felhívásával, és néhányan hangsúlyozták, hogy el kell kerülni, hogy a migrációt fegyverként használják, és ehelyett a szolidaritáson alapuló rendszert szorgalmazták.
Több képviselő azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát Lengyelországban, és bírálták kormányának lépéseit.
Kapcsolatok:
-
Dorota KOLINSKA
sajtóreferens -
ZALÁN Eszter
sajtóreferens