Fókusz
 

A pénzügyi válság alapfogalmai kezdőknek

Gazdasági és monetáris ügyek - 27-05-2010 - 17:10
Küldje el ezt a cikket
Közösségi oldalak
Kedvencek
 
Gondterhelt bróker a tőzsdei árak alakulását nézve ©BELGA/EPA/DAI KUROKAWA

Gondterhelt bróker a tőzsdei árak alakulását nézve ©BELGA/EPA/DAI KUROKAWA

A Lehman Brothers amerikai nagybank csődje nyomán 2008 végén kirobbant pénzügyi válság az 1930‑as évek eleji nagy gazdasági világválság óta világszerte a legsúlyosabb gazdasági visszaesést eredményezte. A válság hullámai elérték az euróövezet tagállamait is. Az alábbi szószedet célja, hogy segítsen a témában nem jártas olvasónak az elmúlt években leginkább használatos gazdasági fogalmak megértésében.

Az alábbi részben bemutatjuk a pénzügyi válság alapfogalmait. A fogalmak nem abc sorrendben, hanem a válság alakulását követő logikai sorrendben olvashatóak. Kellemes böngészést!
 
 
REF: 20100414FCS72750

Pénzügyi válság: fogalomtár

Ugrás a lap tetejéreKövetkező
 
A tőzsdei árak ingadozása több millió munkahely elvesztését jelentheti ©BELGA/EPA/JEON HEON-KYUN

A tőzsdei árak ingadozása több millió munkahely elvesztését jelentheti ©BELGA/EPA/JEON HEON-KYUN

Egy ország kereskedelmi mérlege akkor pozitív, ha árukivitele (export) meghaladja árubehozatalát (import). Negatív a kereskedelmi mérleg, ha az ország több árut importál, mint exportál. Ilyenkor a behozott áruk kifizetése miatt több pénz áramlik ki az országból, mint, ami a kivitt áruk eladása után beáramlik. Az export esetén az ország a külföldnek hitelez, import esetén pedig a külföldnek tartozik. Tartós pozitív vagy negatív kereskedelmi mérleg globális egyensúlytalanságokhoz vezet.
 
Globális egyensúlytalanságon azt értjük, ha egyes országok tartósan nagymértékű, de nem fenntartható pozitív kereskedelmi mérlegük van, amíg másoknak tartósan nagymértékű, de negatív a kereskedelmi mérlegük.
 
Erős, pozitív kereskedelmi mérleggel bíró hitelező országoknak (pl. Németország, Kína, Japán és az olajexportőr országok) több bevételük származik exportból, mint amennyit importra költenek. Ezáltal a felhalmozott többletet külföldre hitelezhetik nemzetközi pénzügyi piacok segítségével.
 
A nagy mérleghiánnyal bíró adós országoknak (pl. Görögország és az Egyesült Államok) import tevékenységükhöz képest exportjuk csekély. A hiányt nemzetközi pénzügyi piacok hiteleiből fedezik. 
 
Mivel Földünk nem kereskedik más bolygókkal, egyes régiók pozitív kereskedelmi mérlege szükségszerűen meg fog mutatkozni más régiók negatív mérlegében. Nem minden gazdaság képes exporttal képes túlszárnyalni az importot, így pluszbevételre szert tenni.
 
A kereskedelmi mérleghiánnyal bíró országok elnyelik ezen exportokat és importokat. Pénz híján a többlettel rendelkező országoktól hitelre van szükségük. Ez viszont nem olyan hitel, mint amit például autóvásárláskor kínál nekünk a kereskedő. Ez a fajta hitelezés a magán-eladósodás növekedésével jár, vagyis azzal, hogy a fogyasztók és a vállalatok adósága növekszik.
 
Az erős exportőr országok feleslegei olcsón hozzáférhetőek a nemzetközi piacokon. Logikus, hogy a bankok és más pénzügyi intézmények ezen összegeket oda irányítják, ahol erre legnagyobb szükség van. Azon gazdaságok cégei és fogyasztói, akik többet szeretnének fogyasztani, mint termelni, egyértelmű célpiacot jelentenek.
 
Problémás az úgynevezett rossz kintlévőségek jelensége. Ezen olyan kölcsönt értünk, amelyet nem tudnak teljes mértékben törleszteni vagy egyáltalán nem tudnak visszafizetni. Ha a hitelfelvevők nem törlesztik tartozásaikat a banknak, akkor a banknak nehéz kifizetni tartozásaikat a betéttulajdonosainak, más bankoknak vagy kötvénytulajdonosoknak. Az utóbbi években a bankok pedig sok fogyasztói hitelt és ingatlanépítést finanszíroztak. A munkanélküliség növekedésével az ingatlan és fogyasztói hitelek rossz kintlévőségekké váltak, mert a fejlesztők nem tudták eladni ingatlanjaikat így remélt magas profitra sem tudtak szert tenni.
 
A jelenlegi pénzügyi válságot kiváltó másodlagos jelzáloghitelek váltak először rossz kintlévőségekké, rámutatva ezzel a bankok hitelnyújtási nehézségeire. A bankok másodlagos jelzáloghiteleket helyeztek ki, amelyeket a hitelfelvevők abban az esetben tudtak volna visszafizetni, ha az ingatlanárak növekednek, a gazdaság virágzik és a kamatlábak tartósan alacsonyak. Mivel a gazdasági helyzet nem alakult ilyen kedvezően, a hitelfelvevők fizetésképtelenné, a bankok pedig jelentősen veszteségessé váltak.
 
Költségvetési többlet akkor keletkezik, ha az állam egy adott évben több bevételre tesz szert adókból, mint amit árukra vagy szolgáltatásokra költ. Költségvetési hiány akkor keletkezik, ha az állam adóbevételénél többet költ. Előfordult, hogy az államháztartások nagy összegekkel támogatták az ingadozó banki szektort, hogy pótolják a rossz kintlévőségekből származó hiányt. A válság kezdetén ez azzal járt, hogy csökkenő adóbevételek mellett az állami költségvetések is erős hiányba fordultak.
 
Az államadósságon azt az összeget értjük, amivel az állam a hitelezőinek tartozik, ezzel is növelve a költségvetési hiányt. Végül az adófizetők azok, akiknek elő kell teremteni a szükséges forrásokat, hogy az állam vissza tudja fizetni az adósságát. Ha a kormány adóbevételénél többet költ, akkor további kölcsönökre van szüksége, amire kötvények eladásával tud szert tenni.
 
A kötvény hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amelyben a kibocsátó (az állam) arra kötelezi magát, hogy a kötvény értékét kamatostól fizeti vissza jogosultjának (pl. bankoknak, nyugdíjalapoknak). Sikeres kötvényeladás esetén pénz áramlik vissza az államkasszába. A kötvényvásárlók abban bíznak, hogy a kötvényben hitelezett összeget később kamatostól visszakapják.
 
Az állami kötvények kamatlába megmutatja, hogy milyen súlyos államadósság terheli az adófizetőt. Minél nehezebb helyzetben van a kibocsátó, annál magasabbak a kamatlábak és annál többet kell a kormánynak kamatokra félretennie, ahelyett hogy ezt az összeget például egészségügyi kiadásokra költené.
 
A kamatláb-különbözet a legbiztonságosabbnak tartott kötvények kamatlábai –az euróövezeten belül pl. Németországé – és más kötvények kamatlábai közötti különbség. Ha az euróövezet egyik tagja által kibocsátott kötvények kamatláb‑különbözete mondjuk 350 bázispont, a Németország által kibocsátott kötvények kamatlába pedig 3 százalék, akkor a szóban forgó országnak 6,5 százalékos kamatot kell fizetni kötvényeire. Ha a kamatláb-különbözet növekszik, mondjuk 350-ről 400-ra, akkor ez a kötvénytulajdonosoknak azt jelzi, hogy a befektetés kockázatosabbá vált.
 
A refinanszírozás azt jelenti, hogy az adósságot újonnan felvett hitelből fizetik ki. Amikor a kötvények közelítenek lejárati idejükhöz, a kormány új kötvényeket bocsáthat ki, hogy ki tudja fizetni a régi kötvény jogosultjait. Világszerte hasonlóan járnak el az államkasszák. Akkor merül fel probléma, ha a befektetők nem hajlandók refinanszírozni, mert túl kockázatosnak ítélik a helyzetet és csupán a pénzüket szeretnék viszontlátni.
 
Az államkötvények hitel-nemteljesítési csereügyletei biztosítást kínálnak befektetőiknek fizetésképtelenség esetére. Egy ország fizetésképtelensége estén is garantált, hogy a fenti biztosítás tulajdonosa visszakapja a pénzét. A veszteség ilyenkor a biztosítás kibocsátóját terheli. A befektetők ilyen biztosításokat különböző pénzintézetektől, pl. bankoktól vagy fedezeti alapoktól szerezhetik be.
 
A fedezetlen hitel-nemteljesítési csereügyletek, egy olyan befektető által birtokolt ügyletek, aki nem tulajdonosa a kötvénynek. Az államok fizetésképtelenségére spekuláló befektetők vásárolhatnak ilyen biztosításokat. Minél valószínűbb a fizetésképtelenség, annál többet ér az ilyen biztosítás. Az Európai Unió mérlegeli ezen ügyletek betiltását.
 
Ugrás a lap tetejéreKövetkező

A válság folyamata és okai

Ugrás a lap tetejéreElőző
 
Hol vannak nagyobb biztonságban megtakarításaink: a bankban vagy a párna alatt? ©BELGA_imagebroker_Stefan Obermeier

Hol vannak nagyobb biztonságban megtakarításaink: a bankban vagy a párna alatt? ©BELGA_imagebroker_Stefan Obermeier

Az előző részben láttuk, hogy egyes gazdaságok exporttevékenység révén sokkal több bevételre tesznek szert, mint amennyit importra költenek, az így felhalmozott tartalékaikat pedig kölcsön formájában más gazdaságok rendelkezésére bocsáthatják.   Ugyanez igaz a cégekre és a háztartásokra is: ha több a bevételük, mint a kiadásuk, marad pénzük hitelezni. A pénzügyi ágazat itt lép be a folyamatba, hogy nyereségért cserébe a megtakarítóktól a hitelfelvevők felé áramoltassa a pénzt.
 
A legismertebb pénzügyi közvetítő a bank, amelynek tulajdonosai saját pénzüket, azaz tőkéjüket fektetik a társaságba. Ők a bank részvényesei. A bank feladata egyszerű: pénzt gyűjt a betétesektől, mondjuk a megtakarításuk három százalékáért cserébe (ezt hívjuk kamatlábnak), majd kihelyezi a háztartásoknak és a cégeknek öt százalékos a kamatlábbal. Mivel a bank kevesebb kamatot fizet a betétek után (kötelezettség), mint amennyit az hitelfelvevőkkel fizettet (eszközök) a bank öt mínusz három százalék tiszta nyereségre tesz szert.
 
Így működnek a dolgok jó gazdasági feltételek mellett. Nézzük most azt, hogyan alakul a helyzet válság idején. Cégek és a szűkös bevétellel rendelkező háztartások egyre nehezebben tudják adóságaikat törleszteni, veszélybe sodorva ezzel a bankokat. A bank továbbra is köteles betéteseinek és egyéb ügyfeleiknek (pl. más bankok, kötvény tulajdonosok) ugyanazt a kamatot fizetni, ugyanakkor kevesebb bevételre tesz szert a hitelfelvevőktől, mert azok nem tudják adóságaikat időben törleszteni.
 
A betétesek így elvesztik a befektetésbe vetett bizalmukat és bankpánik törhet ki. Bankpánik esetén a betétesek logikus reakcióként a lehető leggyorsabban kiveszik a pénzüket a bankból, ami a bank fizetőképtelenségéig fajulhat. 
 
Mivel a bank a betétesek pénzének többségét kölcsönként kihelyezte, ezért ezek az összegek nem mobilizálhatók. Ha egy adott időpontban a betétesek csak egy része követeli vissza a pénzét, a bank nehézség nélkül fizetni tud, de ha egyszerre hirtelen mindenki meg akarja szüntetni a betétjét, akkor ez befagyasztja a bank tevékenységét, még akkor is, ha idővel újra teljesíteni tudná fizetési ígéreteit.
 
Ez különbözik a valódi fizetésképtelenségtől, amely akkor keletkezik, ha olyan sok hitel válik rossz kintlévőséggé, hogy az összeg, amivel a bank az ügyfeleinek tartozik meghaladja a hiteleiből és egyéb kihelyezéséből származó bevételét. Ilyenkor még akkor sem tud elég tőkére szert tenni ahhoz, hogy ügyfelei felé törlessze tartozását, ha ez utóbbiakat értékesítené.
 
Ha bedől egy hitel, a bank nyilvántartása teljes veszteséget könyvel, azaz „leírja” ezt az összeget, mintha teljesen elvesztette volna ezt a kintlévőséget. A nem túl nagy veszteség minden vállalkozás normális része. A banknak elegendő pénzzel kell rendelkeznie ahhoz, hogy vissza tudja fizetni tartozásait és benne maradjon az üzleti vérkeringésben, még akkor is, ha hiteleinek kisebb része veszteséges. Ezért olyan fontos a tőke. A tőke az a pénz, amit a bank tulajdonosai a cég létrehozásába fektettek be és részvényekkel tudnak igazolni. Ez a tőke az első a rossz kintlévőségek okozta veszteségek fedezésére alkalmas pénzügyi eszközök között. Ha a tőke elég nagy, a betéteseknek nem kell aggódniuk azért, hogy bankban ragad a pénzük. Az már azonban aggodalomra adhat okot, ha a veszteség az alaptőkét kezdi felemészteni.
 
A bank elegendő alaptőkéjéről történő információszerzés a legjobb mód arra, hogy elkerüljük a bankpánikot, ha a hitelek „romlásnak indulnak”. Erre fejlesztették ki a tőkemegfelelési mutatókat. Egyszerűen szólva, ez a bank tőkéjének és befektetett eszközeinek (pl. hitel, kötvény, jelzálog) aránya.
 
Mondjuk, hogy a szükséges arány 8 százalék, ami azt jelenti, hogy a bank 100 eurónyi kölcsön után 8 euró saját tőkével kell rendelkeznie.  Az alaptőke még elbírja ha az adós a banknak 100 euró helyett csak 92 eurót fizet csak vissza. Minél nagyobb a tőkemegfelelési mutató, annál biztonságosabb a betét.
 
Fontos megjegyezni, hogy valamennyi pénzügyi intézmény, legyen az bank, nyugdíj- vagy fedezeti alap alapvetően azonos módon bonyolítja üzletét. Először is a tulajdonosoknak elegendő tőkét kell rendelkezésre bocsátaniuk ahhoz, hogy elindítsanak egy pénzügyi vállalkozást és fedezzék az esetleges veszteségeket. A cég ezt követően megkezdheti a hitelfelvételt (a betétesektől, az alkalmazottak nyugdíj‑megtakarításaiból, a befektetési bankoktól) és különböző pénzügyi termékekbe (kölcsönöket és jelzáloghiteleket nyújtva, részvényeket vagy kötvényeket vásárolva, vagy származékos ügyletekre fogadva) fektethet be, megpróbálván nyereségre szert tenni. Tőkeáttételt, azaz más emberek pénzét használják, hogy jobban megtérüljenek a befektetések.
 
Amikor bedőlnek a hitelek, zuhannak a tőzsdék és a kötvények a csőd szélén táncolnak, az ebből eredő veszteségek általában jóval nagyobbak, mint ahogyan azt a pénzügyi intézetek és a szabályozó ügynökségek előre jelezték. A veszteségek enyhítésére rendelkezésre álló tőke rendszerint kevésnek bizonyul, és tovább gyűrűzik a pénzügyi válság. Mivel a hitel a gazdaság és a pénzügyi piacok éltető eleme, a kormányok kénytelenek közbelépni az adófizetők pénzét használva.

Annak megakadályozására, hogy mindez ne fordulhasson újra elő, az Európai Parlament úgy véli, szigorúbban kell szabályozni a pénzügyi piacokat.
 
Ugrás a lap tetejéreElőző