Élő: meghallgatás az állatkísérletek betiltásáról szóló polgári kezdeményezésről

Hétfő délután az Európai Parlament meghallgatást tart az állatkísérletek betiltását szorgalmazó európai polgári kezdeményezésről. A kezdeményezés hatályon kívül helyezné a tudományos célokra felhasznált állatok védelméről szóló uniós irányelvet, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy nyújtson be új javaslatot az állatkísérletek betiltásáról. A vitát, amelyen a polgári kezdeményezés támogatói mellett szakértők is felszólalnak, hétfőn 15 órától honlapunkon is élőben közvetítjük.

Streaming photo - Live from the EP
A meghallgatást honlapunkon is élőben lehet követni

A mostani a harmadik európai polgári kezdeményezés, amelyről meghallgatást rendeznek az Európai Parlamentben.


Az állatkísérletek betiltása mellett érvelők szerint a tudományos elvek szükségtelenné teszik, hogy ilyen kísérletek alapján jósolják meg az emberi reakciót egy-egy új gyógyszerre, ráadásul az állatkísérletek közvetve az emberek számára is károsak lehetnek.


A petíticó támogatóinak érvei


Előfordulhat, hogy a preventív vizsgálaton nem tesztelt új anyagokat embereken is kipróbálják, mivel az állatkísérletekből nem derül ki, hogy milyenek lehetnek az emberi rekaciók.


A petíció támogatói szerint arra is akadhat példa, hogy az emberek számára hasznos anyagoktól csupán azért szabadulnak meg, mert azok néhány állatfaj számára károsak voltak.


Végül pedig szerintük az állatkísérletekre szánt időt és pénzt az emberi szervezet szempontjából megbízhatóbb és hasznosabb tesztekre is lehetne fordítani.


További hírek az EP-ből erre a linkre kattintva olvashatók.


Nobel-díjas szakértő is felszólal


A meghallgatást a mezőgazdasági, a környezetvédelmi és az ipari szakbizottságok közösen szervezik május 11-én, hétfőn 15 órától.


A meghallgatáson a petíció szervezői, Gianni Tamino és Claude Reiss ismertetik majd érveiket, és elmondja véleményét Françoise Barré-Sinoussi is, aki 2008-ban kapott orvosi Nobel-díjat.


Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy az Európai Bizottságot egymillió aláírással új uniós jogszabályjavaslat kezdeményezésére lehessen kérni.

További információk