|
Az emberek különböző okok miatt kényszerülhetnek elmenekülni a hazájukból: üldöztetés, háború vagy éhezés miatt, vagy esetleg csak egy jobb élet reményében. Az Európai Unió, mint a világ egyik stabil és gazdag régiója, természetesen vonzza a menekülteket. Az EU tagállamainak kormányai azonban úgy találták, hogy nem képesek egymaguk megbirkózni a menekültkérdéssel, ezért elkezdtek közös menedékjogi és menekültügyi politikákat kialakítani. Az Európai Parlament egyetért abban, hogy szükséges a menekültek méltányosabb elosztása a tagállamok között, de ragaszkodnak ahhoz, hogy emberséges módon bánjanak velük.
Az utóbbi években Boszniából, Koszovóból és Afganisztánból érkeztek menekülthullámok Európába. 2003 első hat hónapja alatt a legtöbb menedékkérelmet az Egyesült Királyságban (33.133), Németországban (26.512) és Franciaországban (24.378) nyújtották be, a legkevesebb kérelmet pedig Portugália kapta (62). Relatív viszonylatban Ausztriában (555 lakosra jutott 1) és Svédországban (629 lakosra jutott 1) adták be a legtöbb kérelmet, a legkevesebbet pedig Spanyolországban (15.356 lakosra jutott 1) és Portugáliában (162.936 lakosra jutott 1).
Az európai kormányok fokozatosan ráébredtek arra, hogy közös megközelítésre van szükség ebben a kérdésben. Az uniós jogalkotás ezidáig a menedékjogi eljárásokra, a menekült definíciójának meghatározására és a menekülteknek érkezésükkor való fogadására koncentrált. Nem meglepő, hogy a menedékjogi kérelmek tagállamok közötti elosztása a leglényegesebb napirendi pontok között szerepel, de további kulcsfontosságú kérdésnek számít a menedékkérők és a menekültek lakáshoz, munkához és szociális juttatásokhoz való joga is.
Az Amszterdami Szerződés értelmében a közös uniós menekültügyi politika elfogadása 2004-re válik esedékessé, a folyamat azonban lassú volt, mivel a nemzeti kormányok vonakodtak lemondani az ezen a téren gyakorolt jogköreikről. Az Európai Parlament képviselői egyelőre nem rendelkeznek a végső döntés jogával az uniós menekültügyi jogalkotás területén, de a szerződésben foglaltak szerint ez 2004-ben változni fog.
Közös menekültügyi eljárások
Egy valamennyi tagállamra vonatkozó egységes menekültügyi politika csak akkor működhet, ha egységes eljárásokat alkalmaznak a kérelmek elbírálásakor. Amikor 1999-ben az Európai Bizottság először adta közre az ezen témával kapcsolatos elképzeléseit, a Parlament gyorsan előállt saját javaslataival, hogy még a kezdeti fázisban befolyásolhassa a jogalkotást.
Miután a Bizottság végül 2001-ben nyilvánosságra hozta a menekültügyi eljárásokra vonatkozó törvényjavaslatát, a Parlament számos változtatást szorgalmazott. Az Európai Parlament képviselői szerették volna biztosítani, hogy a tagállamok tartsák magukat a Genfi Egyezményben, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakhoz. El akarták érni, hogy a nemzeti kormányok, amennyiben úgy kívánják, a Bizottság által javasoltaknál kevésbé szigorú szabályozást alkalmazhassanak. Emellett a menekültügyi eljáráshoz szélesebb körű hozzáférhetőséget követeltek, a menedékkérők számára pedig jobb jogi védelmet, megfelelő információk biztosítását és az eljárás részeként személyes beszélgetés lehetőségét. A Parlament továbbá azt kívánta, hogy kevesebb okra hivatkozva lehessen a kérelmet benyújtókat őrizetbe helyezni, illetve szigorúbb kritériumok alapján lehessen egy országot „biztonságosnak” minősíteni, ahova a menedékkérők visszatérésre kényszeríthetők. Az európai parlamenti képviselők szerint nehezebbé kellene tenni a hatóságok számára, hogy egy menedékkérelmet azon az alapon utasítsanak el, hogy „nyilvánvalóan alaptalan”.
A Parlament és a nemzeti kormányok követeléseire a Bizottság egy olyan új tervezet közreadásával válaszolt, amely erősebb eljárásbeli garanciákat biztosít a menekültek számára. Ez a jogszabályalkotás azonban még folyamatban van.
Ki számít menekültnek?
Az eljárások egyértelműen fontosak, még lényegesebb azonban annak pontos meghatározása, hogy ki számít menekültnek és ki nem. Egy másik kategória sem kerülheti el a figyelmünket: azok az emberek, akik a Genfi Egyezmény értelmében nem számítanak politikai menekültnek, de nem térhetnek vissza a hazájukba a veszélyek miatt, amelyek őket ott fenyegetik. Az ő számukra alkották meg az „ideiglenes védelem” koncepcióját.
2002 októberében a Parlament véleményt mondott egy, a menekültstátus és a kiegészítő védettség státus megadásának minimumszabályairól szóló irányelvtervezetről. Az Európai Parlament képviselői szorgalmazták, hogy a menedékkérők jobb biztosítékokat és lehetőségeket kapjanak a befogadó országok társadalmába való beilleszkedéshez. Fenntartották továbbá, hogy az uniós országoknak nem kellene elutasítaniuk a menekültstátus megadását egyes menedékkérőktől csupán abból az okból kifolyólag, hogy már az ENSZ valamely ügynökségének védelme alatt állnak (kivételt jelentene ez alól az UNHCR, amely fel van szerelkezve ilyen védelem nyújtásához). Ezenkívül a Parlament amellett érvelt, hogy a menedékkérők üldöztetéstől való félelmének megítélésekor tekintetbe kellene venni olyan tényezőket, mint például a menekült neme, nemi identitása, szexuális orientációja, illetve egészségi állapota (pl. AIDS-fertőzöttsége).
Az európai parlamenti képviselők alaposan átgondolták az „ideiglenes védelem” kérdését. Véleményük szerint nem csupán azoknak az embereknek kellene megadni ezt a státust, akiket a megkínzatás, hanem azoknak is, akiket halálbüntetés vagy nemi szervi megcsonkítás veszélye fenyeget. Az ideiglenes védelem alatt állók esetében ugyanúgy legalább ötéves tartózkodási engedélyt kellene adni, mint a menekültek részére. Amikor a hatóságok arról döntenek, hogy visszavonjanak-e egy tartózkodási engedélyt, akkor figyelembe kellene venniük a befogadó országban kialakult kötelékeket. Arra sincs semmi indok, hogy az ideiglenes védelem alatt álló embereket nagymértékben másként kezeljék, mint a menekülteket számos területen, beleértve a munkához való jogot, a befogadó ország nyelve megtanulásának lehetőségét, a szakképzési kurzusokon való részvételt, illetve a gyermekgondozási és támogatási programokhoz való hozzáférés jogát. A Tanács még tárgyalja a javaslatot és a Parlament által benyújtott módosításokat.
A menedékkérők fogadása
2002 áprilisában az Európai Parlament képviselői számos javaslatot tettek egy, a menedékkérők fogadására vonatkozó minimumszabályokról szóló irányelvtervezettel kapcsolatban. A Tanács elfogadta a Parlament azon indítványát, hogy amennyiben egy tagállam kevésbé szigorú szabályozással rendelkezik, nem szabad, hogy a direktíva ezt aláássa. A képviselők kérték továbbá, hogy a menedékjog iránt folyamodóknak a kérelmük benyújtását követően legkésőbb 21 munkanapon belül engedélyezzék a befogadó ország oktatási rendszerébe történő belépést; a Tanács végül három hónapos időszakban állapodott meg. Ezenkívül a Tanács elfogadta a Parlament azon javaslatát, hogy amennyiben a menedékkérőnek kiskorú gyermekei vannak, vagy amennyiben a menedékkérő maga kiskorú, akkor ezeknek a gyerekeknek, a befogadó ország állampolgáraihoz hasonlóan, hozzáférést kell biztosítani az adott ország oktatási rendszeréhez. Az irányelvet 2003 januárjában fogadta el a Tanács.
|
