Fiatal európai újságírókat célzó program 

 

A fiatal európai újságírók képzési programja az Európai Parlament kiemelt kezdeményezése, amelynek célja, hogy Unió-szerte megerősítse a pályakezdő újságírók azon képességét, hogy nagyobb tudással és pontossággal számoljanak be az európai ügyekről, megőrizve ugyanakkor a szerkesztői függetlenséget.

A program két egymást kiegészítő modul köré épül:

  • Az elsőt az uniós tagállamokban szervezik nemzeti és regionális médiaszervezeteken, például sajtóügynökségeken vagy újságírói szövetségeken keresztül. Ezek a képzések átfogó áttekintést nyújtanak a résztvevőknek az EU-ról és intézményeiről, anélkül, hogy szem elől tévesztenék a nemzeti kontextust. Gyakorlati eszközöket is kínálnak az összetett európai témákkal kapcsolatos tudósítások javításához. A részt vevő szervezeteket közbeszerzési eljárások keretében választják ki, amelyek biztosítják a szerkesztői integritást és a sokszínűséget az országok között. A korábbi eljárásokkal kapcsolatos minden részlet nyilvánosan hozzáférhető a teljes átláthatóság biztosítása érdekében (pl. 2022. évi ajánlati felhívás - Eredmény; 2023. évi ajánlati felhívás - Eredmény).
  • A második modulnak az Európai Parlament brüsszeli sajtószolgálatai adnak otthont, ahol a résztvevők műhelytalálkozókból, vezetett látogatásokból és tematikus tájékoztatókból álló gazdag programban vesznek részt. Találkoznak európai parlamenti képviselőkkel, uniós szóvivőkkel, brüsszeli tudósítókkal és az európai szintű kommunikáció más kulcsfontosságú szereplőivel, és lehetőséget kapnak arra is, hogy felfedezzék a Parlament sajtó- és audiovizuális létesítményeit. A dezinformáció kezeléséről, a multimédiás termékek előállításáról és az intézményi átláthatóságról szóló gyakorlati foglalkozások kiegészítik az európai parlamenti képviselőkkel folytatott megbeszéléseket olyan kulcsfontosságú szakpolitikai kérdésekről mint az európai zöld megállapodás, az EU hosszú távú költségvetése vagy a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai jogszabály.
  • A program keretében a résztvevők helyszíni látogatást tesznek az Európai Bizottságnál és az Európai Unió Tanácsánál, így teljes képet kapnak az EU intézményi kommunikációs ökoszisztémájának kulisszái mögött zajló folyamatokról.

A program célja, hogy előmozdítsa az újságírók és az uniós intézmények közötti tartós szakmai kapcsolatokat, ugyanakkor hozzájáruljon egy tájékozottabb, pluralisztikusabb és ellenállóbb médiakörnyezet kialakításához. A különböző tagállamok fiatal riportereinek összehozásával ösztönzi a határokon átnyúló újságírói együttműködést is.

A képzési program révén az Európai Parlament újólag megerősíti elkötelezettségét a professzionális újságírás támogatása és a független média mint a demokrácia sarokköve Unió-szerte betöltött szerepének megerősítése mellett.

További információkért kérjük, forduljon hozzánk e-mailben a következő címen: EP-media-training@europarl.europa.eu