| A szociális politika sokáig az európai integráció mostohagyerekének számított. A gazdasági prioritásokkal szembeni hátránya azonban fokozatosan csökkent. Főként az 1997-ben aláírt Amszterdami Szerződéssel vált a foglalkoztatás igazán "közösségi kérdéssé". 1997-ben elindították az Európai Foglalkoztatási Stratégiát (EES), amely alapján a tagállamok összehangolják tevékenységüket. A tagállamok által meghatározott irányvonalakat minden évben a Parlament elé terjesztik, amely érvényre juttatja prioritásait, mint a minőségi munkahelyek létrehozása, a nőkkel és az idősebb dolgozókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés megszüntetése.
2003 novemberében 14,3 millió európai polgár volt munkanélküli a 15 tagú Unióban, ez az aktív lakosság 8%-át teszi ki. A csatlakozó országokban még ennél is rosszabb a helyzet: a munkanélküliség aránya elérte a 14,4%-ot, amely az európai szociális kohézió fokozott támogatását igényli. 2004. május 1-jétől az új tagállamok teljes mértékben integrálódnak az Európai Foglalkoztatási Stratégiába, amelynek az egyik kulcseleme a kohézió.
Az európai szociális modell modernizálása
Bár minden tagállamban más a helyzet, alapvetően ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenéznie valamennyi kormánynak: a népesség elöregedése, regionális egyenlőtlenségek, a szociális rendszerek tartósságának biztosítása olykor kedvezőtlen gazdasági környezetben. Ezen kihívásokkal szemben az európai szociális modell néha tehetetlen, de mégis egy közös viszonyítási pont marad, amelyet egyébként újból megerősített a Konvent által kidolgozott Alkotmánytervezet. Az európai szociális modell egyébként olyan változatos területeket ölel fel, mint például az oktatás, a képzés, a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a szakszervezetek és a munkaadók közötti párbeszéd, a szociális biztonság és védelem.
1997-ben Luxembourgban, egy rendkívüli EU-csúcson a modell fenntartása és annak modernizálása érdekében - elsősorban, hogy javítsák a foglalkoztatási mutatókat és megkönnyítsék a társadalmi beilleszkedést - a tagállamok elfogadtak egy Európai Fogalkoztatási Stratégiát. Ezen stratégia céljai között szerepel a munkaerőpiaci politikák konvergenciájának elősegítése, azok struktúrájának javítása és további, jobb minőségű munkahelyek teremtése.
A 2000. márciusi lisszaboni csúcson egy átfogóbb stratégiát határoztak meg, amely célja nem csupán az, hogy 2010-re Európát a világ legversenyképesebb gazdaságává alakítsa, hanem egy olyan gazdasággá, amely "tartós gazdasági növekedésre képes, amelyet a munkahelyek mennyiségi növekedése és minőségi javulása, valamint egy erősebb társadalmi kohézió kísér. A kitűzött cél a teljes foglalkoztatásra való törekvés".
Biztató mérleg, de további lépésekre is szükség van
2002-ben a foglalkoztatási stratégia mérlege biztató volt. Az EU-ban a foglalkoztatás aránya az 1999-es 62,4 %-ról 2002-ben 64,2 % emelkedett, ez az érték azonban még mindig túl alacsony. A csatlakozó országokban 2002-ben a foglalkoztatás aránya 56,1% volt. Lisszabonban a 70%-os foglalkoztatottság elérését tűzték ki célul 2010-re az Unió egészében. 2003-ra négy ország, Dánia, az Egyesült Királyság, Hollandia és Svédország már elérte ezt a célt. A 2002-es első értékelés is hozzájárult a három nagy célkitűzés - teljes foglalkoztatás, a munka minősége és produktivitása, a társadalmi kohézió és beilleszkedés - irányában tett erőfeszítések fokozásához.
A hosszútávú munkanélküliség sok tagállamot sújt és a társadalmból való kirekesztéshez vezet. 2002-ben az EU aktív lakosságának 3%-a legalább 12 hónapja munkanélküli volt. Ennél fogva az európai stratégia arra ösztönzi a kormányokat, hogy hozzanak intézkedéseket annak érdekében, hogy minden munkanélküli kapjon egy új elindulási lehetőséget (képzés vagy átképzés útján) mielőtt munkanélkülisége meghaladná az egy évet, fiatalok esetén a hat hónapot.
A Parlament prioritásai
Az Európai Parlament minden évben véleményt alkot az irányvonalakról. A képviselők utolsó jelentésükben a kisgyermekek számára a bölcsődei és óvodai helyek számának növelését (a nők munkavállalását akadályozó tényezők enyhítéseként), a helyi és regionális stratégiák fejlesztését, az adóterhek csökkentését (főként a kisvállalkozások esetében), a vállalatokon belüli képzést, az idősebb dolgozók képzését, valamint a feketemunka csökkentését emelték ki.
A Parlament mindig is azt hansúlyozta, hogy a munkahelyek teremtése önmagában nem elegendő, ügyelni kell ezek minőségére is. A stratégiába ezt a követelményt is belefoglalták. A tagállamok - mint ahogy több ízben is erre kérte őket a Parlament - kötelezettséget vállaltak arra, hogy növelik az emberi erőforrásba való beruházásaikat, az egész életen át tartó képzés és tanulás lehetőségeit. A jelenlegi célok egyike annak biztosítása, hogy 2010-re az EU-ban a 22 éves polgárok legalább 85%-a befejezze középfokú tanulmányait.
Az EP fontosnak tartja, hogy a társadalmi beilleszkedés érdekében tett lépésekhez megfelelő költségvetési fedezet álljon rendelkezésre, valamint hogy a képzési politikák a társadalmi kirekesztés veszélyének leginkább kitett személyek igényeinek is megfeleljenek, mint az idősebbek, fogyatékkal élők vagy bevándorlók. A lisszaboni stratégia szerint az idősebb dolgozók (55-64 év) foglalkoztatási arányát 2010-re 50%-ra kell emelni. 2003-ban négy ország (Dánia, Egyesült Királyság, Portugália és Svédország) érte el a kitűzött célt, azonban öt másik tagállamban (Ausztria, Belgium, Franciaország, Luxemburg, Olaszország) az idősebb dolgozók foglalkoztatási aránya 33% alatt maradt. A csatlakozó államokban ez az arány 2002-ben 30,6 % volt.
A Parlament évek óta kéri a munkaerő piacon a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek leküzdésére szolgáló kiegészítő intézkedések bevezetését. 2003 novemberében a 15 tagú EU-ban a női munkanélküliség 8,9 %-os, míg a férfiak esetében ez az arány 7,3 % volt. 2001-ben a 25-54 éves nők között 6-ból 1 nem volt aktív kereső családi kötelezettségeiből adódóan. Az európai stratégia 2010-ig a nők foglalkoztatási arányát több mint 60%-osra kívánja emelni. Azonban 2003-ban csupán négy ország: Ausztria, Dánia, Hollandia és Portugália érte el ezt a célt (lásd a következő jegyzetünket:"Egyenlő jogok a munkahelyen").
Elegendő a koordináció?
Azt a módszert, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy egyes politikáikat szabadon koordinálják kötelező erejű európai jogszabályozás nélkül (olyan területen, amely nemzeti és regionális hatáskörbe tartozik) "nyílt koordinációs módszernek" nevezzük. Ugyanez érvényes a gazdaságpolitikákra is. Egy 2003-as jelentésben a Parlament kétségeit fejezte ki ezen eljárás demokratikus ellenőrzésének hiánya miatt, amely hivatalosan nem írja elő az EP részvételét. A Parlament azt kérte, hogy az elsődleges jog tisztázza ezen módszer helyét a többi közösségi eszköz között, valamint azt is, hogy milyen módon vehetnek ebben részt a különböző felek.
Az Alkotmánytervezet azonban nem adott az EP számára kielégítő választ ebben a kérdésben. A képviselők üdvözölték, hogy a tervezet hangsúlyt fektet a foglalkoztatásra, a nemek közötti egyenlőségre vagy a fenntartható fejlődésre, ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki az EP részvétele néküli nyílt koordinációs módszer fenntartása miatt. Továbbá, ami az irányvonalakat illeti, a Parlamentnek topvábbra is csak "konzultációs" szerep jut majd.
|
