| Az Európai Parlament munkájának néhány eleme jellegében még mindig meglepően „nemzeti”, mintsem „európai”. Nem ugyanannyi fizetésben részesül valamennyi EP- képviselő, hanem saját országuktól kapják illetményüket ugyanolyan értékben, mint a nemzeti parlamentjük képviselői. Ami pedig az európai választásokat illeti, az európai szintű politikai pártoknak fel kellene váltaniuk a nemzeti pártokat. Azok az erőfeszítések, amelyek standard fizetést és feltételeket vezetnének be az EP-képviselők részére, jelenleg megakadtak. Ellenben azok az erők, amelyek az európai pártok létrehozását szorgalmazzák, nagyobb léptékkel haladnak.
Az EP-képviselők státuszát, fizetését és kiadásait, a jogi eljárások alóli mentességét stb. egy teljes szabályzatkészlet határozza meg. Néhány esetben saját, nemzeti jogrendszerüknek vannak alávetve, más esetekben az európai uniós szabályok érvényesek rájuk. Ez sokféle anomáliára ad okot. Például egy spanyol EP-képviselő ugyanannyi fizetést kap, mint a Cortés tagja, míg egy német EP-képviselő ugyanannyit kap, mint a Bundestag tagja. Nem csupán a képviselők illetményét fizeti saját országuk, hanem a képviselők a nemzeti adórendszerek szerint adóznak. Pedig valamennyien ugyanazt a munkát végzik és főleg Brüsszelben és Strasbourgban dolgoznak.
Az évek során számos törekvés volt arra, hogy megegyezés szülessen egy olyan „közös képviselői szabályzatról” vagy egy olyan egységes jogszabálycsomagról, amely a fennálló különbségeket kiegyenlítené. Ezt a szabályzatot azonban nemcsak az Európai Parlamentnek kell jóváhagynia, hanem a nemzeti kormányoknak is. Az EP-képviselők azt gondolták, hogy már közel járnak az ügy megoldásához, amikor 2003. júniusában a Parlament – miután hosszú évekig próbálkoztak egy olyan kompromisszum létrehozására, amely elfogadható a Miniszterek Tanácsában ülésező kormányok számára is – megállapodott egy törvénytervezetben. A Miniszterek Tanácsa ugyanakkor kijelentette, hogy három pontot ellenez: az EP-képviselők nyugdíjkorhatárát, a fizetések adóztatásának módját és azon kérdéseket, amelyek a kiváltságokkal és mentességekkel foglalkoznak; ezeket – a Miniszterek Tanácsa szerint – csak az európai uniós tagállamok kormányai közötti tárgyalások alapján lehetne megváltoztatni.
A Parlament 2003. decemberében egy újabb szavazással válaszolt és nagy többséggel úgy döntött, hogy e vitás pontokat kihagyja. Elfogadta számos kormány azon óhaját, hogy az EP-képviselők fizetésére nemzeti jövedelem adót vethessenek ki, annak ellenére, hogy ezek kifizetése már az Európai Unió költségvetéséből történne. Továbbá az Európai Parlament beleegyezett abba, hogy a képviselői fizetések nemcsak európai, hanem nemzeti adózás tárgyai is legyenek. Egyetlen kikötésük az volt, hogy ne fordulhasson elő kettős adóztatás (ezt a gondolatot a Tanács is elfogadta). A Parlament beleegyezett abba, hogy a képviselői mentességekkel és kiváltságokkal külön-külön foglalkozzon, megkérve a tagállamokat, hogy vizsgálják felül az ide vonatkozó 1965-ös jegyzőkönyvet. Végül a képviselők a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban kompromisszumot javasoltak, amit az akkori olasz EU-elnökség elfogadhatónak nevezett: az EP-képviselők 63 éves koruktól mehetnének nyugdíjba (szemben a Tanács által szorgalmazott 65 éves korral vagy a Parlamentben júniusban előterjesztett 60 éves korral).
Úgy tűnt, hogy – 25 évvel az első közvetlen európai parlamenti választások után – a Parlament minden tagjára végre ugyanazon szabályok fognak vonatkozni. De váratlanul, a legutolsó percben – a Tanács 2004. január 26-i tanácskozása során, amely a szabályzattervezetet elfogadta volna – néhány miniszter kifogásolta az ajánlott képviselői fizetések szintjét, amely az Európai Bíróság bírói fizetésének felében volt megállapítva, és amely mindaddig nem talált ellenzőre. Így az egész képviselői szabályzatmódosítás kudarcba fulladt, és most már az új Parlamenttől függ, hogy összeszedve minden erejét még egyszer megpróbálkozik-e vele.
A politikai pártokra vonatkozó szabályzat
Jóval kedvezőbb sors jutott az európai politikai pártok jogi státuszával és finanszírozásával foglalkozó szabályzatnak. Az EP-képviselőket jelenleg, mint nemzeti politikai pártok képviselőit választják meg, bár miután megérkeznek Brüsszelbe általában valamelyik „képviselőcsoporton” keresztül működnek. Ezek a képviselőcsoportok széles politikai spektrumhoz tartozó nézeteket képviselnek, ami általában közel hozza egymáshoz a nemzeti pártokat. Az Európai Parlamenten kívül a nagy pártok közül néhány már jó ideje európai szintű szövetségeket hoztak létre, bár ezek valamelyest távolabb álltak a politikai pártok kohéziójától és nyilvánosságra gyakorolt hatásától. Ugyanakkor az évek során számos európai szintű párt jött létre, mint például az PPE-DE (kereszténydemokraták / jobbközép), az Európai Szocialisták Pártja, az ELDR (liberálisok), az Európai Szabad Szövetség (főleg regionális pártok) és a Zöldek, a többi párt létrehozása még folyamatban van.
Úgy vélik, hogy profitálni lehetne abból, ha az európai uniós szintű politikai pártok hangsúlyos jelleget kapnának, leginkább azon tendencia ellensúlyozására, hogy az európai választások ne belpolitikai, hanem inkább európai kérdésekről szóljanak. Az Európai Közösséget létrehozó szerződésben ez áll: „Az európai szintű politikai pártok az Unión belüli integráció fontos tényezői. Hozzájárulnak az európaiságtudat kialakításához és az uniós polgárok politikai akaratának kinyilvánításához." Annak ellenére, hogy ilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az európai pártoknak, beletelt egy kis időbe – bár nem olyan sokba, mint az európai parlamenti képviselői szabályzat esetében –, míg egyezség született az EU kormányai között, valamint a Parlament és az EU kormányok között az európai pártok elismerésének szabályozásáról, ami maga után vonja e pártok EU költségvetésből való anyagi támogatását.
Az "európai szintű politikai pártokról" szóló rendelet – ami a 2004 júliusi európai parlamenti választások után lép hatályba – megállapítja, hogy ahhoz, hogy egy európai pártot elismerjenek és anyagi támogatásban részesítsenek az adott pártnak jelen kell lennie legalább a tagállamok negyedében, reprezentálva kell lennie az EP-képviselők által vagy a nemzeti parlamentekben vagy regionális közgyűlésekben; vagypedig meg kell hogy kapja – legalább a tagállamok negyedében – a legutóbbi választásokon leadott szavazatok legalább 3%-át. Illetve az adott európai pártnak tiszteletben kell tartania az Európai Unió alapelveit is, úgymint a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása, valamint a jogállamiság elvét.
Az EU-költségvetés évente 8,4 millió eurót fog rendelkezésre bocsátani az európai politikai pártok anyagi támogatására. Ennek 15%-át egyenlő arányban osztják el a pártok között, míg a maradék az Európai Parlamentbe bekerülő képviselők számának arányában kerül elosztásra. Annak érdekében, hogy egy európai szintű politikai párt anyagi támogatást nyerjen a költségvetésből, minden évben kérelmet kell benyújtania az Európai Parlamenthez. Minden így megkapott pénzt csak a politikai programban leírt célokhoz közvetlenül kötődő kiadásokra lehet fordítani és nem lehet nemzeti politikai pártok közvetlen vagy közvetett támogatására felhasználni.
Az európai pártoknak évente közzé kell tenniük bevételeiket és kiadásaikat, és be kell vallaniuk egyéb anyagi forrásaikat közzétéve donorok és azon adományok listáját, amelyek donoronként meghaladják az 500 eurót. A pártok nem fogadhatnak el névtelen adományokat, olyan jogi szervezetektől származó adományokat, amelyekben az állam több mint 50% tőkével rendelkezik, illetve olyan szervezetektől vagy személyektől származó adományokat sem, amelyek összege évente meghaladja a 12.000 eurót.
|
