| Az Európai Unió a világ élén jár a globális felmelegedés ellen vívott küzdelemben. 2005 januárjától bevezeti az első olyan nemzetközi kereskedelmi rendszert, amely figyelembe veszi az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási kvótáit, jóval megelőzve a Kiotói Jegyzőkönyv az egész világot érintő, 2008-as határidejét. Az új terv, amelyben az Európai Parlament jelentős szerepet vállalt, segíti az Európai Uniót a Kiotói Jegyzőkönyv aláírásával vállalt kötelezettségei teljesítésében, melynek értelmében az üvegházhatású gázok kibocsátását 8 százalékkal az 1990-es szint alá kell csökkentenie 2012-ig.
Félő volt, hogy az EU tagállamainak többsége nem lesz képes eleget tenni a Kiotói Jegyzőkönyvben vállalt kötelezettségeinek. A kibocsátási jogok közösségi szintű új adásvételi rendszere hozzájárul e probléma leküzdéséhez, mert leszorítja a káros gázkibocsátás csökkentésének költségeit, és a vezető európai társaságokat már a világméretű kiotói-rendszer 2008-ban történő hatályba lépése előtt a helyes irányba tereli.
Az új uniós rendszerben 2005. január 1-jétől kezdődően mintegy 10.000 európai vállalat vásárolhat és adhat el majd széndioxid kibocsátását engedélyező kvótákat. A nemzeti hatóságaik kibocsátási határértékeket tűznek ki a számukra, és akiknek sikerül a megadott mennyiség alatt maradniuk, eladhatják fel nem használt jogaikat. Más szóval, amennyiben egy üzem túllépi a számára megszabott határértéket, szennyezési jogokat vásárolhat más, a saját kibocsátásuk csökkentését sikeresen megvalósított európai vállalatoktól.
Az EU a kibocsátásjogok vásárlói és eladói piacának megteremtésével ösztönözni kívánja a gázkibocsátás csökkentését. A kvóták eladásából nyerhető haszon tiszta technológiák kifejlesztésére és alkalmazására készteti a társaságokat. A különböző nemzeti szabályozások helyett felállított uniós léptékű rendszer egyúttal gátat vet az ipari ágazatokon belüli verseny torzulásának is. Az új rendszernek köszönhetően remélhetőleg egészen 2010-ig várhatóan évi 1,3 milliárd euróval csökkennek majd az Európai Uniónak a Kiotói Jegyzőkönyvben vállalt kötelezettségek megvalósítására fordítandó költségei, ami a teljes kiadások csaknem 35 %-os megtakarítását jelenti.
A rendszer két szakaszban lép hatályba: az első, kísérleti időszak 2005-től 2007-ig, a második pedig 2008-tól 2012-ig tart. A tagállamokat felkérték, hogy 2004 márciusáig készítsék el nemzeti terveiket.
Kötelező rendszer
Egyes kormányok a rendszert önkéntes alapon kívánták működtetni, a Parlament azonban a Bizottság véleményét fogadta el, amely szerint a rendszert kötelező erejűvé kell tenni az Unió egész területén, egyrészt környezetvédelmi megfontolásokból, másrészt a piac torzulásának elkerülése érdekében.
A nemzeti kormányok síkra szálltak a rendszeren kívül maradást egész ipari ágazatok számára lehetővé tevő kivételek mellett. A Parlament azonban ragaszkodott ahhoz, hogy felmentésben kizárólag egyedileg meghatározott gyárak és üzemek részesülhessenek, mert az általános kivételek az egész rendszer működését veszélyeztethetik.
A rendszer kezdetben csak a széndioxid-szennyezésre alkalmazandó, és csak az energetikát, a vaskohászatot, a papírgyártást és a bányászatot, vagyis a széndioxid-kibocsátások mintegy 46 százalékáért felelős négy iparágat érinti. Az eredeti tervek szerint a Bizottság egy időközi jelentés elkészítését követően döntött volna más iparágak és gázfajták bevonásáról. Az európai képviselők azonban kiharcolták, hogy a tagállamok önkéntes alapon fokozatosan kiterjeszthessék a rendszert egyéb iparágakra is. Ettől függetlenül a Bizottság az időközi jelentésében különös figyelmet szentel majd a vegyipar, az alumíniumkohászat és a közlekedési iparág bekapcsolásának. Végül, a Parlamentnek köszönhetően 2008-tól minden tagállamnak jogában áll majd kérelmezni a rendszernek egyéb üvegházhatású gázokra történő kiterjesztését.
A "szennyező, fizess!" elve
Felvetődött a kényes kérdés: miként járjanak el a nemzeti hatóságok a kibocsátásjogok szétosztásában? A Bizottság azt javasolta, kezdetben ingyen bocsássák a kvótákat a társaságok rendelkezésére, az elmúlt időkben általuk kibocsátott gázmennyiség alapján. A képviselők azonban úgy vélték, ez veszélybe sodorná a "szennyező, fizess!" elvének érvényesülését, hátrányos helyzetbe hozná a piacon megjelenő új társaságokat, és a verseny torzulásához vezetne. Ezért egy vegyes rendszert ajánlottak, amely szerint a kibocsátásjogok zömét ingyen osztanák szét, de egy meghatározott hányaduk árverésre kerülne. Kompromisszumos megoldás született: a kormányok 2005. január 1-jétől három éven keresztül árverésre bocsáthatják a kibocsátásjogok 5 százalékát, a második szakaszban pedig a 10 százalékát. Az árverésre bocsátható kvóták száma 2012 után tovább növekedhet.
A Parlament határozott álláspontja volt, hogy a kormányok ne bocsáthassanak ki korlátlan mennyiségű kvótát. Minden tagállam köteles lesz tehát korlátozni a kibocsátásjogok juttatását oly módon, hogy azok összesített mennyisége összhangban álljon a Kiotói Jegyzőkönyvben rá vonatkozóan megszabott határértékkel.
A Kiotói Jegyzőkönyv felhatalmazza a fejlett ipari országokat "rugalmas mechanizmusok" alkalmazására, megkönnyítve a számukra megszabott mértékű kibocsátás-csökkentés teljesítését. Például, az üvegházhatású gázok csökkentése elszámolható egy másik országban végrehajtott beruházás, illetve tiszta technológiák fejlődő országok számára történő átadása révén is. A Parlament mindazonáltal ragaszkodott ahhoz, hogy az irányelv világosan kimondja: a "belföldi" intézkedéseknek elsőbbséget kell élvezniük.
A Kiotói Jegyzőkönyv
Az átlaghőmérséklet a XX. században csaknem egy fokkal emelkedett Európában, és ez a folyamat folytatódni, sőt talán súlyosbodni fog az elkövetkező száz évben. A klímaváltozáshoz a természeti jelenségeken, például a naptevékenység ingadozásain kívül hozzájárul az ember okozta szennyezés is, amely csapdába ejti a hőt a légkörben és üvegházhatást okoz. Ezért a felelősséget elsősorban az ipar, a közúti fuvarozás és a fűtőrendszerek által kibocsátott széndioxid (CO2), kisebb részben más gázok - a metán, a dinnitrogén-oxid és a fluortartalmú gázok- viselik.
Az Európai Unióban a világ lakosságának 5 százaléka él, de itt bocsátják ki az üvegházhatású gázok 15 százalékát. Ennek tudatában az EU építő szerepet játszott azokon az előkészítő tárgyalásokon, amelyek eredményeképpen a nemzetközi közösség az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének megerősítése és gyakorlati megvalósítása szándékával 1997-ben aláírta a Kiotói Jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyv az üvegházhatást okozó gázok csökkentése érdekében kötelező kibocsátási határértékeket szab meg.
Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásjogaival folytatható kereskedelem bevezetése az Unió tagállamaiban egy szélesebb körű akcióprogram részét képezi, amelynek célja egyúttal a tiszta és a megújuló energiahordozók alkalmazásának elősegítése, és hosszú távon az európai infrastruktúra felkészítése a jövőben várható éghajlati változások következményeire.
|
