Az Európai Parlament
tevékenysége
Legfontosabb események1999-2004 között

 
Az Európai Parlament
EU reform
Bővítés
Állampolgári jogok
Bel- és igazságügyek
Külügyek
Védelem és biztonságpolitika
Emberi jogok
Balkán
A nem EU tagországokkal kötött egyezmények
Külpolitika
Fejlesztési együttmuködés
EU - AKCs
Emberéletet kioltó aknák
Környezetvédelem /
Fogyasztók védelme
Közlekedés /
Regionális politika
Mezőgazdaság /
Halászati politika
Gazdasági
és monetáris politika
Foglalkoztatási és szociális politika / A nők jogai
Belső piac / Ipar / Energia / Kutatás
 

EPP-ED PSE Group ELDR GUE/NGL The Greens| European Free Alliance UEN EDD/PDE


Kül-, biztonság- és védelempolitika: apránként előre

Az EU tagállamai egy negyedszázadon keresztül tartottak tanácskozásokat nemzetközi politikai kérdésekről, ám gyakorlatilag nyilatkozatok kiadásánál nem jutottak tovább. A szovjet birodalom megszűntével, illetve a Balkán és Kelet-Európa destabilizációjával a külpolitika, a biztonság és a védelem egyre fontosabbá vált az EU számára, ugyanakkor nem tudtak hatékony közösségi politikákká válni, ahogy azt az emberek és az európai parlamenti képviselők többsége szeretné. Az Európai Parlament mindig is ambiciózusabb megközelítést szorgalmazott a gyakorlati intézkedések terén, a hatékony közös intézmények és az operatív kapacitás tekintetében. A 2001. szeptember 11-i támadások még nagyobb súlyt adtak ezeknek a követeléseknek.

Az európai parlamenti képviselők úgy vélik, hogy az EU csak akkor lesz képes egységes hangon megszólalni a világban, ha tagállamai rendelkeznek majd a kellő politikai akarattal, hogy megegyezés születhessen egy világos stratégiát és egy hatékony intézményrendszert illetően. Az EU közös külpolitikája hosszú ideig fejlesztési együttműködésre, gazdasági segítségnyújtásra és sürgősségi segélyre korlátozódott. A Maastrichti Szerződés, amely 1993-ban lépett hatályba, egy újabb eszközt hozott létre: a közös kül- és biztonságpolitikát (CFSP). Ugyanakkor, ellentétben például az egységes piaccal, a CFSP nem valódi közösségi politika: a kulcsfontosságú döntéseket a Miniszterek Tanácsa hozza, azaz a nemzeti kormányok, általában egyhangú szavazással, a Bizottság és a Parlament pedig szinte egyáltalán nem vehet részt a döntéshozatalban.

Az Amszterdami Szerződés, amely 1999-ben lépett életbe, megpróbált orvosolni két problémát. Egyrészt az EU megszerezte a katonai beavatkozás jogát a humanitárius, békefenntartó és béketeremtő célú válságkezelés esetében („petersbergi feladatok”). Másrészt, létrehozták a CFSP főképviselőjének posztját, hogy megpróbáljanak arcot adni ennek a politikának. A főképviselő azonban mindig a tagállamok és a Tanács nevében lép fel, ráadásul szerepével együtt jár annak a kockázata, hogy az ütközik a Bizottság más külpolitikai tevékenységeivel (fejlesztés, humanitárius segítségnyújtás, kereskedelempolitika). Ezenkívül annak érdekében, hogy megszüntessék azt a bénultságot, amit a gyakran a legkisebb közös nevezőn alapuló döntéseket eredményező egyhangúság követelménye idézett elő, az Amszterdami Szerződés bevezette egyrészt a „konstruktív tartózkodás” lehetőségét, hogy lehetővé tegyen bizonyos intézkedéseket, anélkül hogy valamennyi tagállam aktívan támogatná azt, másrészt a „megerősített együttműködés” lehetőségét, hogy a tagállamok egy csoportja, ha szeretne, szorosabban együttműködhessen.

Katonai téren 1999-ben történtek további előrelépések, amikor a helsinki Európai Tanács úgy döntött, hogy a tagállamoknak 2003-ra képessé kellene válniuk arra, hogy 60 napon belül csapatokat állítsanak és egy éven keresztül fenntartsanak 50 000 - 60 000 főből álló haderőt a petersbergi feladatok megvalósítása céljából.

EU külügyminiszter

2000-ben az Európai Parlament szorgalmazta a főképviselő és a külkapcsolatokért felelős biztos funkciójának összevonását a nagyobb egységesség és hatékonyság érdekében, valamint kérte, hogy ennek az európai uniós külügyminiszteri posztnak a betöltője legyen egyben a Bizottság alelnöke is. Az EP-képviselők sikerrel érveltek ezen elképzelés mellett az Európa Jövőjéről szóló Konventben, és így azt belefoglalták az alkotmánytervezetbe. Ugyanakkor az alkotmánytervezet szerint ezen politikaterületet illetően a Parlamenttel a továbbiakban is alig konzultálnának többet, mint ez idáig, ezenkívül nem fogadták el azt az európai parlamenti követelést, hogy a döntéseket minősített többséggel hozzák, kivéve az EU külügyminisztere által előterjesztett és a Bizottság által is támogatott javaslatokat.

Működési szempontból az alkotmánytervezet célul tűzi ki egy európai fegyverzeti ügynökség létrehozását, valamint a petersbergi feladatok kiterjesztését a leszerelési műveletekre és a terrorizmus elleni harcra. Egy „szolidaritási záradék” alapján a tagállamok segítik egymást és mozgósítják civil és katonai erőforrásaikat a terrorizmus elleni harcban. Az EP-képviselők javasolták továbbá egy, a NATO-éhoz hasonló „kollektív védelemről szóló záradék” csatolását a szerződéshez, amely az azt elfogadó tagállamokra lett volna érvényes, ám ezt az elgondolást nem fogadták el.

Növekvő befolyás

Habár a kül-, biztonság- és védelempolitika terén a végső döntéseket a tagállamok hozzák, az Európai Parlamentet legalább tájékoztatni kell előre az EU nevében hozott minden politikai intézkedéssel és indított művelettel kapcsolatos felhatalmazásról, képességekről és azok pénzügyi hatásáról. Az elmúlt években az EP-képviselők szorosabb kapcsolatot alakítottak ki a főképviselővel, a területért felelős biztosokkal, az Unió soros elnökségével, valamint az EU-nak a világ egyes részeibe kiküldött különleges megbízottjaival.

Az európai parlamenti képviselők azáltal is cselekvésre ösztönözhetnek, hogy részt vesznek politikai és nyilvános vitákban. Az EU különböző szereplőinek címzett jelentéseik, ajánlásaik és kérdéseik révén befolyást gyakorolhatnak, például azáltal, hogy a Bizottságot javaslat előterjesztésére szólítják fel. Mindenekfölött pedig a Parlament költségvetési jogkörrel rendelkezik, amely magában foglal a CFSP-vel kapcsolatos intézkedéseket is (a 2003-as évre hozzávetőleg 50 millió euró). A Parlamentnek azonban nincs hatásköre a védelmi finanszírozás tekintetében, amely közvetlenül a tagállamok költségvetéséből származik.

Az Európai Parlament politikai prioritásait minden évben megfogalmazzák az EU kül-, biztonság- és védelempolitikájáról szóló éves jelentésben. 2002-ben az EP-képviselők üdvözölték az uniós intézmények közötti példa nélkül álló együttműködést a 2001. szeptemberi támadásokat követően, és a különösképpen a gyengébb és instabilabb államokkal való párbeszéd kialakítása révén a terrorizmus kiváltó okainak kezelését javasolták. 2003-ban jóváhagyták az EU részvételét az afgán válságban, nem csupán politikai és gazdasági tekintetben, hanem katonailag is, a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erőn (ISAF) keresztül. Azt azonban rosszallották, hogy az iraki háború kárt tett a CFSP hitelében, és úgy vélték, hogy ennek visszaállítása az EU katonai képességein múlna és az Unió azon akaratán, hogy ezeket mozgósítsa.

Az első katonai műveletek

2003-ban az EU elindította az első három műveletét válságövezetekben, ezáltal látható felelősséget vállalva ezeken a területeken. 2003. január 1-jén egy 500 főből álló uniós rendőri erő váltotta fel az ENSZ erőit Bosznia-Hercegovinában három évre, részben a helyi rendőrség kiképzése céljából. 2003. márciusában az EU végrehajtotta első katonai műveletét a Macedónia, volt Jugoszláv Köztársaságban a NATO-t felváltva. Az EU egy 350 csapatból álló haderőt mozgósított (Concordia-művelet), hogy megpróbálja megteremteni az intézményi reformok végrehajtásához szükséges békét. Ezt kiegészítette egy rendőri küldetés (a Proxima-művelet, 200 résztvevővel). Végezetül, a kongói Ituri-régióban levezényelt Artemis-művelet volt az első katonai művelet, amelyet az EU önállóan hajtott végre. Ez a haderő-telepítés megmutatta, hogy az EU alapvetően készen áll annak elfogadására, hogy európai csapatokat küldjön humanitárius beavatkozás céljából akár az európai kontinensen túlra is.

„Nem” az iraki háborúra

Egy 2002. májusi jelentésben a Parlament figyelmeztette a nemzetközi közösséget az iraki rezsim által folytatott atomfegyverkezési programról. Úgy vélte, hogy amennyiben az országgal szembeni szankciókat feloldják, öt éven belül Irak atomfegyverekkel rendelkezhet. Az európai parlamenti képviselők ezért a fegyverembargó fenntartását, ugyanakkor a többi szankció feloldását követelték. A Parlament emellett többoldalú politikai megoldást sürgetett az ENSZ égisze alatt. Elutasított minden katonai akciót, amit nem ENSZ-határozat alapján hajtanak végre és felkérte az iraki hatóságokat, hogy fogadják el az UNMOVIC (az ENSZ Felügyeleti, Ellenőrzési és Vizsgálati Bizottsága) ellenőrzéseit. Az EP-képviselők elítélték továbbá az emberi jogok Irakban történt többszöri komoly megsértését.
2003. január 30-án, néhány héttel a háború kitörése előtt a Parlament elfogadott egy Irakról szóló állásfoglalást 287 igen, 209 nem szavazattal és 26 tartózkodással. Az EP-képviselők úgy vélték, hogy az 1441-es számú ENSZ-határozatnak az ENSZ-ellenőrök által megállapított megsértései nem indokolják a katonai beavatkozást. Elleneztek minden egyoldalú katonai lépést és úgy érveltek, hogy egy megelőző csapás ellenkezne a nemzetközi joggal. Miután a háború megkezdődött, az európai kormányokhoz hasonlóan az európai parlamenti képviselők között is megosztottság alakult ki, így nem tudtak elfogadni egy új közös állásfoglalást a háborúról. Az ország újjáépítéséről szóló jelentés azonban széleskörű támogatást élvezett.

A Parlament és a Közel-Kelet

2003. októberében, amikor a Közel-Keleten az erőszak mindennapos volt, a Parlament elfogadott egy jelentést, amely mind az izraeli kormányt, mind a Palesztin Nemzeti Hatóságot felszólította, hogy fenntartás nélkül hajtsa végre a kvartett (az Egyesült Államok, Oroszország, az EU és az ENSZ) által elkészített útitervet. A Parlament két szuverén állam egymás mellett élését sürgette, úgy, hogy mindkettőnek joga legyen biztonságban élni. Az EP-képviselők határozottan elítélték a palesztin terrorizmust és felszólították a Palesztin Nemzeti Hatóságot, hogy állítsa helyre a közrendet és tegyen látható, konkrét erőfeszítéseket a terrorista szervezetek felszámolására. Az izraeli kormányt pedig sürgették, hogy vonja ki csapatait a palesztin területekről, állítsa le a célzott likvidálásokat és vessen véget a telepek létrehozásának, valamint a „biztonsági fal” építésének.

2002 áprilisában a Parlament elfogadott egy ajánlást a Tanács számára, sürgetve a Tanácsot az EU és Izrael közötti társulási megállapodás felfüggesztésére (269 igen, 208 nem szavazat, 22 tartózkodás) az izraeli kormány által folytatott katonai tevékenység eszkalációja miatt. A Miniszterek Tanácsa azonban nem követte ezt az ajánlást.

2003. februárjában egy körülbelül 170 képviselő által aláírt kérelem hatására felállítottak egy munkacsoportot, hogy ellenőrizze a Palesztin Nemzeti Hatóság számára nyújtott uniós segélyek felhasználását, mivel attól tartottak, hogy más célokra, akár terrorista hálózatok finanszírozására fordítják őket. A munkacsoportot az EP hatáskörében hozták létre az uniós elszámolások ellenőrzésére, bár nem rendelkezik egy hivatalos vizsgálóbizottság vizsgálati jogkörével. 2004. március 31-én a munkacsoport két jelentést fogadott el (egy „többségi” és egy „kisebbségi” jelentést) az összegyűjtött információk eltérő értelmezéséből adódóan. A két jelentés legalább egy hasonló következtetést tartalmaz: ha az EU a jövőben úgy dönt, hogy újrakezdi a közvetlen költségvetési segély folyósítását a Palesztin Nemzeti Hatóság számára, akkor azt egyértelmű feltételekhez kell kötni, és jobb ellenőrzési mechanizmusokat kell alkalmazni. A két csoport azt is megállapította, hogy a juttatott pénzek egy részét nem az eredeti célra fordították. A jelentéseket a következő parlamenti ciklus alatt fogja megtárgyalni a három illetékes bizottság (a Költségvetési, a Költségvetési Ellenőrző és a Külügyi Bizottság).



  
Jelentéstevo:
  
Közös európai biztonság- és védelempolitika kialakítása Köln és Helsinki után: Catherine Lalumière (PES, F)
Magatartási kódex a fegyverzetexportról (1. éves jelentés): Gary Titley (PES, UK)
Magatartási kódex a fegyverzetexportról (2. éves jelentés): Gary Titley (PES, UK)
Magatartási kódex a fegyverzetexportról (3. éves jelentés): Gary Titley (PES, UK)
Magatartási kódex a fegyverzetexportról (4. éves jelentés): Karl von Wogau (EPP-ED, D)
Az iraki helyzet tizenegy évvel az Öböl-háború után: Baroness Nicholson of Winterbourne (ELDR, UK)
A KKBP megvalósításában elért eredmények: Elmar Brok (EPP-ED, D)
Az új európai biztonsági és védelmi felépítés: Philippe Morillon (EPP-ED, F)
A KKBP fo jellemzoi és alapveto lehetoségei: pénzügyi következmények az EU költségvetése számára: Elmar Brok (EPP-ED, D)
Védelmi felszerelések: európai politika, ipar és piac: Luís Queiró (UEN, P)
  
Hivatalos Lap – Végleges szövegek:
  
Közös európai biztonság- és védelempolitika kialakítása Köln és Helsinki után – a Parlament által elfogadott szöveg
Magatartási kódex a fegyverzetexportról (1. éves jelentés) – a Parlament által elfogadott szöveg
Magatartási kódex a fegyverzetexportról (2. éves jelentés) – a Parlament által elfogadott szöveg
Magatartási kódex a fegyverzetexportról (3. éves jelentés) – a Parlament által elfogadott szöveg
Magatartási kódex a fegyverzetexportról (4. éves jelentés) – a Parlament által elfogadott szöveg
Az iraki helyzet tizenegy évvel az Öböl-háború után – a Parlament által elfogadott szöveg
A KKBP megvalósításában elért eredmények – a Parlament által elfogadott szöveg
Az új európai biztonsági és védelmi felépítés – a Parlament által elfogadott szöveg
A KKBP fo jellemzoi és alapveto lehetoségei: pénzügyi következmények az EU költségvetése számára – a Parlament által elfogadott szöveg
Védelmi felszerelések: európai politika, ipar és piac – a Parlament által elfogadott szöveg

 

 

 
  Publishing deadline: 2 April 2004